a) Beszédek az örökváltság mellett és ellen a december 10-i országos ülésben.
a)
Beszédek az örökváltság mellett és ellen a december 10-i országos ülésben.
Beszédek az örökváltság mellett és ellen a december 10-i országos ülésben.
Pozsony, December, 17. 1834.
(Bérekesztése a 10-ik decemberi országos ülés vitatásainak az örökös kiváltsági kötések tárgyában.)
Nagy Pálnak előbbi levelemben közlött beszédjére az elölülő Kir. Személynök némelly észrevételeket tett vala, mellyeknek veleje főkép abban állott, hogy alkotmányunk sem gazdag és szegény nemes között különbséget, sem oligarchiát nem ösmér, s hogy azon veszélyteljes időkben, mellyeket Sopron követe emlékezetbe hozott, a gazdagok értéki arány szerint honunk védelmére szintén áldoztak.*
Jellegzetesen rendi szellemben válaszolt a személynök Nagy Pálnak az osztrák tartományokban megengedett örökváltsággal kapcsolatos érvelésére is. „Azon argumentuma Sopron vármegye követének – mondotta – hogy minekutánna boldog emlékezetü Maria Theresia és Jósef császár az örökös megváltást a német tartományaiban béhozta, nincs ok, miért ugyanazt a Felség itt meg nem engedi nem állhat: mert ott az a mások tulajdonosi jusaik sérelme nélkül történt, ott nem álltak ellent fentálló ellenkező törvények s a törvénykezési rendszer felzavarása nélkül megtörténhetett, itt pedig annak kivitele mind addig, mig az aviticitásról szóló törvények mint a tulajdonosi jusnak alapjai fentállanak, nem is gondolható.” L.: Jegyzőkönyv. IX. köt. 450.
Ezután Pázmándy, Dókus, Jármy, Pfansmidt, Vásárhelyi, Desőffy, Hertelendy (Zala) Piller a kerületi szerkeztetésre szavazva szóllottak, hasonlóul szavazott SÁRKÖZY is, ki a kérdésben forgó tárgyat elannyira idetartozónak itélte, hogy akárminő törvények sorában foglaltatnék is, az ily örökös szerződést minden esetre urbéri kötésnek tartaná, minthogy a jobbágyi állapot viszonyai változtatásának egyik módját foglalja magában; következésképen mindazok után, amik e tárgyban már történtek, innen elhalasztani annyit tenne, mint a kész jót egy haszontalan systemának feláldozni.
FEKETE hasonlókép a kerületi szerkeztetésre szavazván egyébiránt nyilván kijelenti, hogy miután a kormány és a főrendek is a nemzeti képviselők akaratja ellen már itt a törvényhozásban vétót gyakorolnak, még pedig kivált a fő RR olyat, amilyet gyakorolniok nem kellene, s nem lehetne; egyenesen helytelennek s törvénytelennek tartja, hogy itteni törvényhozási részvételökön felül, még az utasitások kidolgozásába is béfolyással vannak, s oly befolyással, mellynek következésében fájdalmasan kell tapasztalnunk, miképen a nemzet képviselői által két esztendőkig hű állhatatossággal ápolt ügy magán a Statusok tábláján elesni kéntelen. – Továbbá Sopron követének elveit mindenekben tennen értelmével megegyezőknek nyilatkoztatván, még azt teszi hozzájok, hogy a nemesek s hatalmas oligarchiák közötti törvényes egyenlőség, mellyre ezen oligarchák annyira szeretnek veszedelem napjaiban hivatkozni, tettleges életben már valósággal megszünt; s ezen állitásnak bizonyitványaúl néhány eleven vonással rajzolja azon különböző sorsot, melly a szerencsétlenség miatt bár, s ön vétke nélkül eladósult nemesre, s melly viszont a mindenét elpazarlott, de mégis sok jólelkű hitelezők végromlásával oltalom alá vett oligarchára várakozik.* Végre a democratiai erányzattól meritett ellenvetésre felelgetve, többi közt azt mondja, hogy a mult század tapasztalása bizonyítja, miképen nyolcz százados alkotmányunk nem vala képes önkéjes kormány ellen megóvni nemzetünket, s azt tartotta, és fogja is mindég tartani: hogy új gyökerekkel szükség a nyolcz százados tölgynek életét erősiteni, különben kidől, s oly növény fog helyébe keletkezni, melly a nemzetek szabadságának épen nem kedvező.
„Szólló a mostani systhema szerént a nemesi kiváltságnak egyenlőségét nem találja: mert a közép értékü nemes ha adósságot tészen végrehajtás utján azonnal birtokától megfosztatik – ellenben a nagy úr sequestrumot kap, s amint a példa mutatja, bátor az érték az adósságot kétszer is feléri, a concursuális per eltart 20 esztendeig, addig a hitelezők interest nem kapnak, és ha pénzökhöz jutni akarnak, nagy részét követelésöknek elengedni kötelesek, és ami több, még a sequestrum alatt az arondirozás principiumát követve acquirálnak, és igy birtokuk akkor is gyarapodik, midőn másé a törvényes foglalás utján elvétetik; igy csakugyan nem lehet állitani, hogy a kisebb és a nagy birtokos közt egyenlő volna a szabadság.” L.: Jegyzőkönyv. IX. köt. 458.
ANDRÁSSY ellenben a kir. resolutiót pártolva, az ellenvélemények gyámokainak czáfolgatásával foglalatoskodott, s legelőbb is azt igyekezett megmutatni, hogy a kerületileg javallott engedély magára a jobbágyra nézve sem hasznos, minthogy szabad alkura van a megváltásként fizetendő summának meghatározása hagyva, következőleg a földesúrnak tetszésétől függ nemcsak szerződést kötni, vagy nem kötni, hanem ha köt is, egy minden közadók súlyával terhelt, s ennél fogva Sopron követének előterjesztése szerint is nyomorúlt jobbágyi birtoknak árát kéje szerint magasra csigázni. – Azonban ezeknek előre bocsájtásával kevés idő mulva azon ellenvetést akarván czáfolni, hogy a jobbágytelek örökös megváltása még távol van a birtokbirhatási jogtul és az ekép szerzett jobbágyi birtok még távol a nemesi birtoktul, azt mondá: hogy nincs igaza Sopron követének, midőn a jobbágyi birtokot nyomorúltnak nevezé, – mert Zala minap gyámok gyanánt emlité ama körülményt hogy a Muraköz megváltott helységeiben 2–300 pengő fton véttetik egy hold föld, midőn szomszéd helyek nemesi földének holdja 40–50 pengő ftnál feljebb alig megyen.* – Felszóllamlik ezen túl a jelenkor gondolkozásának aránya, felszóllamlik a közvéleményre hivatkozás ellen: bizonyossá tesz mindenkit arról, hogy a későbbi kor megbirálásától ő sem tart, mellynek különben minémüségét elannyira bizontalannak véli, hogy egy embert sem hiszen, aki biztosan jósolhatná, valjon amelly vélemény most tetszést nyer, csak egy negyed század mulva is tetszést nyerend? Őseink tisztelete szóll, ugymond, belőle, midőn azt állitja, hogy a KK és RR minden bölcsességök mellett sem lesznek képesek oly új alkotmányt építeni, melly 800 éveken keresztül megmérkődzhessék az idők viszontagságival. És midőn ezen állítást hangosan nyilatkozó nemtetszés követné: resensussal fogadják, ugymond, a KK és RR állitásomat, pedig ha ezt képesek tenni, akkor minden Európai nemzeteknél bölcsebbek, szerencsésebbek. Továbbá hevesen folytatván czáfolgatásait; különösen azon észrevételekre, mellyeket Nagy Pál a kir. fiscus örökösödése iránt megjegyzett volt, feleletül adja: hogy ennek valódi becse s érdeme nem azon egypár százezernyi értékben helyeztetik, mellyet évenként a kincstárnak béhoz, hanem azon kapcsolatban, mellyel a monarchiának s magyar aristocratiának érdekeit egymáshoz köti. Általmegy végre Békés követének azon mondására, hogy idegen béfolyás vezérli a megyék utasitásait. Ennél, úgymond, inconstitutionalisabb állitást e teremben még soha sem hallottunk. Borsod követének kedvelt mondása, hogy az országnak 52 megyéi ugyanannyi testvérek. Ezen testvéri érzést nem képes kebelinkből semmi kiirtani, ha csak a hatalmas korszellem ezt is meg nem változtatja; de mégis mivé lesz a kölcsönös becsülésen alapított rokon szeretet, ha törvényhozásunknak szent helyén olly gyávának nyilatkoztatjuk a megyéket, hogy azok egész moralis önállásukat egy főispány béfolyásának alája vetni képesek? És ki fog tisztelettel viseltetni azon törvény iránt, mellyről előre kimondjuk, hogy illy béfolyás következésében alkottatott?
Vö. Deák nov. 10-i felszólalásával: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 685.
SISKOVICS: Követtársának a kir. resolutio elfogadására adott szavazatjához* ragaszkodva, a most érintett főrendi béfolyás iránti szemrehányást felelet nélkül szintén nem hagyhatá. A béfolyás, ugymond, törvényes is lehet. Törvényesnek állitja pedig azt: melly a vélemények szabados kifejtésében áll. Ez a nemzetnek valóságos kincse, s ennek következésében valamint minden egyes követnek szabadságában áll magát küldőivel értesitésbe tenni, s őket az előforduló dolgoknak minden tekinteteiről felvilágositani, ugy ezen szabadságot megtagadni mástól sem lehet, legkevésbé pedig a főispányoktul, kiknek, ha már tisztik szerint megyéikben mindég jelen nem lehetnek is, kötelességökben áll, legalább a gyülésekben elnökséget vinni. És ha a vélemények szabad kifejtése itt ott egyesek meggyőződésében, ez által pedig az utasitásokban változtatást okoz: azt törvénytelen béfolyásnak nevezni nem lehet, különben ugyanazon váddal kellene illetni ama megyéket is, mellyek a vélemények szabados kifejlése következésében eredeti utasitásuk ellenére ujabban a szóbanforgó V-ik t. czikkelyt pártolják.*
Répás Lipót baranyai második követ rövid felszólalását l.: előbb, 25. old.
Ilyen volt pl. Bihar megye. (Vö. Beőthy Ödön korábbi felszólalásával, 28.)
BORCSICZKY ellenben igy nyilatkozott: A főispány csak olly magistratualis, mint én vagyok. Mit mondanának nekem, ha én követi székemet ide hagyva, hazamennék a gyülésekre elnökséget viselni? Már pedig a főispányoknak tulajdon azon törvényes büntetés terhe alatt kötelességökben áll itt ülni s törvényt hozni, mint nekem, követnek. Teljesitsék tehát kötelességöket, s midőn magok a törvényhozásban résztvesznek, a megyék utasitásitásnak kidolgozásához semmi közök, illy dolgokban Jánusnak kettős arczát viselni nem szabad. Egyébiránt magához a tárgyhoz nem kiván szóllani, mert megyéje szavazatját követtársa már előterjeszté,* s olly lelkesen terjeszté elő, hogy neki e részben köszönetet mondani szives kötelességének ösmeri, mindazáltal felelni kiván az esztergomi követ* némelly ellenvetésire, különösen arra, hogy azon engedélyt a jobbágyra nézve beneficiumnak sem tartja, minthogy a földesúrnak szabadságában áll olly alku sommát kivánni, amillyet tetszik. Kérdi tehát, mellyiket állithatjuk nagyobb beneficiumnak, ezt e? vagy pedig azt, hogy bármiként alkudna is meg jobbágy és földesúr egymással, az mind semmit sem ér, mert a törvény magát az alkut is tilalmazza? És ha illy káros ezen engedmény a jobbágyra nézve, minőnek azt Esztergom követe állitá: menjen Nyiregyházára,* menjen Muraközre, és próbálja meg, ha képes e minden szónoki tehetségével reá birni ezen szabad és szabadságban boldog embereket, hogy mondjanak le szabadságokrul, s legyenek ismét robotos jobbágyokká? És próbálja meg capacitálni Gr. Festeticset, hogy ne perlekedjék a Muraköziek örökös kötésének felbontására.* Akármit mondjunk is, az csakugyan igaz, hogy ha ezen törvény meg nem alkottatik, ollyasmi vétetik el az adózó néptől, ami maiglan divatozott. A Szónok élte fogytáig királyának, s hazájának hiv szolgája kiván maradni, s ezért kötelességének tartja mindent elkövetni, hogy a királyi szék és honi alkotmány ingadozásba ne jöjjön. Pedig a tapasztalás bizonyitja, hogy végső következéseiben minden elnyomás magának az elnyomónak válik legnagyobb kárára. Emlékezteti a RRket, miként tette semmivé ama hatalmas 2-ik Fülöpnek minden törekvéseit néhány szabad halásznak elszántsága.* Mint vivták ki Helvetia szabadságát a különben békés pásztorok.* Mint kellett Vilmosnak a Belga thronusról leszállani * s X-ik Károlynak Francziaország királyi székéről Csehországba, ministereinek pedig a börtönbe költözni?* S kérdi mit használt Metternich azáltal, hogy a maga derék tanitványát, Miguelt Bécsből Portugáliába küldötte s az absolutismus elveinek tulajdon uralkodója unokáját feláldozni nem átallotta?* Mit használtak az abszolutistáknak a szabadság elnyomására intézett mindezen törekvéseik? nem egyebet, mint azt: hogy az elnyomással fenyegetett szabadság kettőzetett erővel lépett fel, s az elnyomók megbuktatásával győzedelmeskedett! Igy van a követ tökéletesen meggyőződve arról is, hogy essék bár el mindenféle influxusok következésében most az V-ik art[icu]lus, az mindazonáltal meg nem halt, sőt az absolutismusnak és oligarchiának legnagyobb bosszúságára sokkal nagyobb erővel s diadalmas dicsőséggel fog az felébredni.
Vö. Marczibányi Antal trencséni második követ felszólalásával, 26. kk.
L. előbb Andrássy József felszólalását, 44.
Nyíregyháza 1824-ben másfélmillió forint lefizetésének elvállalásával megváltotta magát a Károlyi-családtól; a megváltás kezdeményezői a városban lakó kisnemesek voltak, akik nehezen bírták elviselni a földesúri joghatóságot.
A Festetichek muraközi örökváltságos falvaira többször is történt már utalás az örökváltság vitái során. Vö. Bezerédy 1833. okt. 1-i és Deák 1834. nov. 10-i felszólalásával: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 258. III. köt. 687.
Az utalás Németalföldnek a spanyol elnyomók ellen 1572-ben kezdődött szabadságharcára vonatkozik.
A svájci szabadparasztok a XIV. század folyamán sorozatos győzelmekkel verték vissza a Habsburgok hűbéri igényeit; e harcok során alakult ki a svájci kantonok szövetsége, az önálló Svájc.
A bécsi kongresszus által Belgium és Hollandia egyesítése útján létrehozott Németalföld uralkodója 1815-ben Vilmos Frigyes oraniai-nassaui herceg lett; az 1830. aug. 25-én kitört forradalom azonban kivívta Belgium függetlenségét és Vilmos kénytelen volt lemondani a trónról.
X. Károly (1824–1830) gyűlölt reakciós uralmát az 1830. júliusi párizsi forradalom döntötte meg.
Portugáliában az 1820. évi forradalom liberális szellemű alkotmányt eredményezett, a franciák elől Brazíliába menekült VI. János király hazatért s 1826-ban bekövetkezett haláláig uralkodott. Idősebb fia, Don Pedro Brazília császára lett, ennek hétéves leánya, Mária lett 1826-ban a királynő. János ifjabbik fia Don Miguel, Metternich pártfogoltja, azonban a reakció segítségével elűzte a gyermek királynőt és véres terrort feltett ki a liberálisok ellen. Erre Pedro lemondott Brazília trónjáról, hazatért és a nagyhatalmak segítségével lemondásra kényszerítette öccsét. Mária valóban unokája volt I. Ferencnek: anyja, Leopoldina, Ferenc második házasságából származó gyermeke volt.
DEÁK: Minden rosszat reá fogtak már ezen kérdés alatti törvényjavallatra, minden névvel illették már azt az ellenvélemény pártolói. Sokan democratiai czélzatúnak, s az aristokratia jusait és tulajdonát eltapodónak állitották, némellyek azt országháboritónak is nevezték, s még ez sem volt elég, mert ime Esztergom követe* még azt is kétségbe hozza, hogy ezen javallat magára a népre nézve is hasznos volna. Meglepett engem követ urnak ezen váratlan állitása, és méginkább meglepett azon ok, mellyel állitását támogatá: hogy t. i. ez olly engedmény, melly szerint a földesúr önkényesen felcsigázott áron adja el jobbágyának az urbéri tartozásokat, s igy a jobbágy ezen megvehetés jussával semmit sem nyer. Készültem már ezen ellenvetésre megemliteni: hogy az eladás és megvásárlás nem egyoldalú önkényes felcsigázástól, hanem kölcsönös alkutól fog függni; elő akartam hozni, hogy a tulajdonnak és szabadságnak varázserejű hatása van az iparkodásra, el akartam számlálni mindazon hasznos következéseket, mellyek az örökmegváltások által felszabadúlt községekre a tulajdonnak és szabadságnak boldogitó forrásából áradtak. De mindezektől Esztergom követének folytatott előadása engem felmentett, mert ön ellenvetését helyettem önmaga megczáfolta. Ugyanis felfogta Sopron követének azon szavait, hogy az egész birtok, mellyet mi a jobbágyoknak ezen törvényczikkely által készülünk adni, nem valóságos tiszta tulajdon, hanem csak nyomorult birtok, mellyen a közterhek kirekesztőleg feküsznek. S ezen állítást czáfolgatva azt is elő hozta, hogy mivel az én multkori előadásom szerint Muraköznek némelly eképen megváltott helységeiben egy hold szántó földet két- sőt háromszáz pengő fton is megvesznék, holott a szomszéd vidéken még a nemesi birtok ára sem nagyobb 40–50 pengő-ftoknál, a sopronyi állitás a tapasztalással ellenkezik, s azt vitatá, hogy ezen gyakorlati példa az ilyen birtokot nyomorult birtoknak épen nem mutatja. Ezen saját megczáfolása s a gyakorlat, mellyen az alapúlt, szolgáljon tehát részemről is Esztergom követének válaszúl; mert aki elösmérte, hogy az igy megváltott birtok épen nem nyomorult birtok, nem fogja helyesen vitathatni, hogy annak megszerezhetésére a népnek just adni magának a népnek is kárára volna.
Andrássy előbb, a 44. oldalon közölt felszólalásával vitázik Deák.
Nehezen tűrte azt Esztergom követe, hogy sokan a közvéleményre, sokan a jövendő korra hivatkoztanak. Én pedig azt hiszem, hogy ezen hivatkozás épen nem helytelen, mert erősen hiszem, hogy a törvények alkotásánál mind a józan közvéleményre, mind a jövendő korra figyelmezni kell. A köztársaságnak fő czélja a közboldogság, a törvényhozásnak tehát fő kötelessége olyan törvényeket alkotni, mellyek minden polgárt boldogitsanak. És habár az emberi véges erő nem képes is a tökéletesség culminatióját elérni, minthogy minden, ami haladóknak mive, magán hordja már a tökéletlenség bélyegét, annyi csakugyan igaz, hogy azon törvényhozás felel meg leginkább kötelességének, melly a fő czélhoz leginkább közelit, s azon törvények legjobbak, mellyek anélkül, hogy valakinek sérthetlen természeti jusait feldúlnák, legtöbb polgárt boldogitanak. Pedig csak a tiszta és józan közvélemény mutatja meg, hol hijános, hol igazságtalan a törvény, s hol kell a pótolás, javitás, és változtatás. Azt kell tehát megkérdenünk, mert nem lehet a boldogságot száraz okoskodásokkal senkire reá beszélni, és nevezze bár akárki miveletlennek a nép tömeget, tudja és érzi ezen nép is, mi az, ami őt nyomja, tudja és érzi a fájdalmat, mellyet enyhiteni kellene, és bármelly javallat, ha az a legfényesebb theoriai okoskodások után egyébként jónak látszik is, csak akkor fogja kielégiteni a nemzetet, ha annak szükségeivel, és kivánataival megegyez. Ilyen hatalma van a közvéleménynek mindenhol, mennyivel nagyobb tehát annak fontossága e jelen javallatra nézve, melly legtisztább igazságon alapúl, s a nép közóhajtásinak is megfelelve, senkit nem sértve annyi polgárt boldogitana. Még azon fejedelmek is, kiknek uralkodói hatalmát semmi törvény, semmi kötések nem korlátolták, ha népeik eránt jótévő gondos atyák kivántak lenni, megkérdezték elébb a köz véleményt megtudták mi az, amit orvosolni kellene? Kilesték népeiknek kivánatit s oly törvények által, mellyek legtöbb polgárt valának boldogitandók, az egyébkint sulyos hatalmat áldás, és közboldogság forrásává változtatták. Ők magok tüzték ki magoknak korlátul a józan közvéleményt; mennyivel inkább kell tehát arra egy szabad nemzet szabad törvényhozásának figyelmezni! De nem is első a magyar törvényhozásnál ezen hivatkozás, mert több izenetekben, sőtt úgy hiszem felirásokban is szóllottunk már a közvéleménynek itéletéről. Ami a jövendő kort illeti, nehéz igen is ennek itélete előtt mindenben megállani, és sokat kárhoztatni fog az előre haladott jövendőség, ami most jónak látszik. De ha őseink a jövendő korra nem is figyelmezve, mindég csak egyedül önmagokrul gondoskodtak volna, nyomorúltabb volna most nemzetünk, s atyáink bölcsességét, mellyet követ úr is dicsérve emlitett, nehezen áldanánk. Hiszen a jövendőre is épit a törvényhozás, mert a nemzeti mivelődésnek s a haza boldogságának most elszórt magvai jövendőben fognak gyümölcsözni. Mik csekély életünknek kurta napjai, hogy egyedül azokra kivánjuk szoritani gondosságunkat? Hiszen a hon nagyságának s a nép szorgalmának kifejtése legszebb kötelességünk, ez pedig jövendőben virágozhat csak; minden alkalom, mellyet erre használni elmulasztunk, minden pillanat, mellyben ezt eszközölni késünk, visszahozhatatlanúl elmerül az örökkévalóság tengerébe, s minden helytelen halasztgatás valóságos tolvajság, mellyel a haza szent ügyét meglopjuk. Én előttem legalább a tiszta és józan közvélemény s a jövendő kornak igazságos itélete minden hozandó törvényre nézve szent tekintetek maradnak.
Sok kárhoztató és védő szót hallottam e tanácskozások folytában arról is, hogy a főispányok és más hatalmasok a megyék utasitásaira és a közgyülések tanácskozásaira különféle béfolyást gyakorolnak, de véleményem e részben a mondottaktól valamennyire különbözik. Minő volt ezen béfolyás? azt én nem tudom, mert nyilvános adatim nincsenek, de ha törvényes és hellyes volt, akkor nincs mit szóllanom; ha pedig törvénytelen alacsony, és alattomos utakon gyakoroltatott, akkor ez is, mint minden alacsonyság önmagában rejti már büntetését. El lehet ugyan gonoszság és alacsony eszközök által az igaz ügyet is nyomni egy időre, de végre csakugyan hatalmas erővel feltámad az igazság mindenkor, és elnyomóit rettentőn bünteti. Ha tehát találkoznék is olly alávaló, ki hivatalának fényét, hatalmát, és tekintetét, vagy a közbizodalmat alacsony eszközül használni képes volna, és ezek által egy megyének rendeit elcsábitva, hazánk köz javának ellene dolgozni merészlene, bizonyosan eljönne még az idő, mellyben az elcsábitott többségnek ön kárán meg nyilnának szemei, s a nyomorúlt csábitónak minden bizodalom elvesztése, sőtt közmegvettetés lenne méltó büntetése. Nekem ugyan nincs okom megyémet mentegetni, mert küldőim e tárgyra nézve is hivek maradának meggyőződésükhöz, de szentül hiszem azt, hogy nálok legalább ez lenne minden alacsony csábitgatónak jutalma. – Végre ami a Praesidialisokat illeti, lehet még ez országgyülésen olly idő s alkalom, mellyben azokrul bővebbet fogunk szóllani. Már egy megye (Ungh) úgy is panaszolva lépett fel egykoron e tárgyban* és ha netalán még ezután valamelly alapos panaszok hozatnának fel, ha netalán előnkbe adatnék egy olly praesidialis, melly az 1790: 10-ik czikkellyel* ellenkezve a törvényhatóságok függetlenségét feldúlni, a megyék törvényes hatalmát francia prefecturák módjára megrontani készül, s ezáltal polgári szerkeztetésünk alaptörvényéit sérti, akkor hallgatni bizonyosan nem fogunk; fel fognak szóllani akkoron a Te[kinte]tes RR is, mert felszóllani kötelességök leend, és az ellen, ki hatalmát, vagy tekintetét törvényeinknek, a haza jussainak és nemzeti szabadságunk szentségének sértésére merte használni, a megsértett polgári szabadság nevében, a hazaárulásnak súlyos büntetését fogják sürgetni.*
A szept. 9-i kerületi ülésben terjesztette elő Bernáth Zsigmond Ung megye panaszát amiatt, hogy alispánja, Horváth Simon, törvénytelen kancelláriai elnöki rendeletek alapján hajszát indított a megye területén tartózkodó lengyel menekültek ellen. Az ügy vitáját l.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 492. kk.
A sokat emlegetett sarkalatos törvénycikkely értelmében Magyarországot csak saját törvényei és szokásai alapján, nem pedig más tartományok módjára kell kormányozni.
Deák felszólalása szószerint megegyezik a Jegyzőkönyv szövegével. L.: IX. köt. 470, kk.
A PERSONALIS ismételvén az utasitások készitése iránti törvényhatósági függetlenség tárgyazta észrevételeit:
TÖRÖK részint erre, részint pedig a jobbágyok örökös megváltásának Ő felsége örökös tartományaiban rég divatozott gyakorlata ellenébe vetett azon mondásra: hogy ott nem állott ellent egy aristocraticus alapokra épitett polgári alkotmány, ezeket következőleg a példának hasonlatossága reánk nem alkalmazható*; ezeket felelé: Minden ellenvetések ellenére is csakugyan az áll: hogy az örökös megválthatást más tartományokban a kormány rendelés által* hozta bé; itt a nemzet maga kivánja törvénybe hozni, s a kormány ellenzi. Ezen ellenmondás okát a jó fejedelemben keresni nem lehet, hanem az őtet környező olygarchákban, kik a főrendi táblánál szavazatukat a kérdéses törvény ellen adni, azután pedig a vármegyékben praesidialis leveleik által, sőt előlülésök alatt is ellenkező utasitást adatni nem átallanak, s igy a törvényhozásban két alakot viselnek. Nemes Békés vármegye követe tehát helyeset mondott,* ő factumot adott elő s ezt tagadni nem lehet, hiszen a valóságban látjuk, hogy most a voxok az előbbeniektől tetemesen különböznek, lehet e ezt mentségképen másnak inkább tulajdonitani, mint annak, hogy a megyék a főrendek közbejöttével a kormány kivánságára hajlottak? Mert azt csak nem lehet mondanunk, hogy előbbi utasitásaikat meg nem fontolva adták. – A szólló követ azonban továbbá is az örökös megválthatást pártolja, egyébiránt mi történik a követek között otthon, azt nem idevalónak hiszi, de ha egyszer Csongrád megyének 2-ik követe (Bene) itt előhozni szükségesnek tartotta,* mindenki hozzászólhat, kinek itt szava van. Maga részéről meggyőződését abban nyilatkoztatja: hogy ha követtársától az utasitás magyarázatában különbözne, igyekeznék őtet a maga magyarázatára, vagy ha ez nem lehetne, arra birni, hogy mindketten hallgassanak, s ha ezt el nem érhetné, mintsem megyéjének szavazatja ellenkezőleg adassék azon értelemmel, melylyet ő küldői utasitásában feltalálni gondol, azt inkább neutralisálni szent kötelességének tartaná.* (Ezt Bene 10-ik novemberben nem cselekedte.) Ezt tette volna Csongrád 2-ik követének helyzetében is, és meg van győződve, hogy követi tisztének voltaképen csak igy felelt volna meg.
Vö. a személynök előbbi felszólalásával, 42. kk.
Vö. a 26. old. 16. jegyzetével.
Az utalás Csepcsányi korábbi felszólalására vonatkozik. (L.: 31. kk.)
Bene felszólalását 1. előbb, 24. kk.
Ti. azzal, hogy ő maga ellenkezőleg szavaz és ezáltal megsemmisíti követtársa szavazatát. Ezt a szokást – amelynek esetében a szóban forgó megye szavazatát egyik oldalra sem számították be – a rendi országgyűlés gyakorlatában elidálásnak (elisio) nevezték.
A kerületi szerkeztetés mind ezen pártolásainak ellenére mindinkább szaporodott azoknak száma, kik magokat utasitásaik következésében a kir. resolutio elfogadására nyilatkoztatták. Ezeknek sorában állott PATAY is, nyilvános vallást tevén, hogy mélyebb illetődéssel s elszomorodottabb szivvel még soha sem szóllott, kötelességének tartá ki mondani, hogy Abauj vármegye a kir. resolutiót e részben elfogadja.
BALOGH pedig igy szóllott: Hogyha száz főm lenne s mindenikben Socratesi ész léteznék, ha ezer nyelvem lenne s mindenik Demosthenesi ügyességgel szólhatna, hogyha a cselszövényeknek (mellyeket az ujabb politica diplomatiai fogásoknak keresztelt) kigondolásában és helyes használásában Talleyrand* jártasságával birnék, hogy ha La Fayettenak* népszerűségével dicsekedhetnék, mindezeket arra forditanám, hogy hazánkban az embereket elkezdve ő Felségétől, s a törvényhozó testen keresztül menve egész a leggyengébb committensig, arra birjam, hogy az V-ik urbéri t. czikkelyt, valamint az anya sok szenvedései után édes szülöttjét, kebleikhez szoritják, ringassák, neveljék és ápolgassák, hogy általa emelkedjék fel valahára hazánk azon nagyságra, mellyre más nemzetek csak a legrettentőbb módok által, ezer és ezer küzdések és viszontagságok között juthattak. De igy, mint Bars v[ármegye] követje csak egyetlen egy voxal birván, mint ember pedig sem Socratesi, sem Demosthenesi sem Talleyrandi sem La Fayetti tehetségekkel nem dicsekedhetvén, egyebet nem tehetek, mint azt: hogy szavazatommal azoknak sorába álljak akik ha mindjárt (mitől Isten óvjon) az V-ik t. cz. elesnék is, szomorú, de büszke érzéssel azt mondhatják: mindent elvesztettünk, csak becsületünket nem. – Annyi lelkes beszédek után, nem akarom a RRket hosszas előadással untatni, annyit mégis kötelességemnek tartok megemliteni, hogy hazánkban ezen V-ik t. cz. barátjai annak megtartásában nem vivtak olly lelkesedéssel, aminővel annak ellenségei mindent, ami szabad és nem szabad, eldöntésére elkövettenek. Viszaemlékeztetem a Rket arra, hogy a kerületi ülésekben 33 megye állott tisztán az V-ik art[icu]lus mellett, s ime fájdalom, a 10-ik novemberi országos ülésben számuk már 25-re olvadott!* s milly elszivárgó csatornyák által olvadott ennyire? azt emlitenem szükségtelen, mert azt nem csak közülünk kiki, hanem hazánknak minden serdülő fia, minden gyermeke tudja. Ha tehát a kormány és a főrendek mindent elkövettek az V-ik t. cz. mellett álló voxok leolvasztására, miért nem követtek el mindent velünk rokon érzelmü hazánkfiai azon t. czikkelynek egész fényében tisztaságában megtartására? Oh! bár soha sem lettem volna kéntelen hazámfiait e helyen illy szemrehányással illetni! Én részemről itten az egész ország szine előtt nyilt szivvel vallom: hogyha engemet lelkes küldőimnek kegyessége követi polczra nem emelt volna fel, én otthon mint hazafi, mint emberbarát mindent elkövettem volna ezen t. cz. kivivására, és látván a kormánynak és a fő RRnek ellenszegülését; látván azon cselszövényeket, mellyek a megyékben ezen t. cz. eldöntésére használtatnak, vármegyéről vármegyére, faluról falura jártam volna és minden lázítás, avagy tüzelgetés nélkül felszóllitottam volna az adózó népet, hogy az 5-ik t. cz. szent ügye mellett ezer meg ezer aláirásokkal ellátott petitiokat küldjenek az országgyülésére. T[ekintetes] RR! Midőn szivem milliók boldogságáért lángol, akkor ön személyem legutolsó tekintet, úgy hiszem azonban hogy az illy petitiók kieszközlésével ön személyemet sen veszedelmeztetném, mert a petitio nem más, mint kérelemlevél, kérni pedig mindenkinek, s igy a jobbágynak is szabad, sőtt azt tartom, hogy a petitiók joga a nemzetek elidegenithetlen jussai közé tartozik. Gondolom hogy a kormány, hogy a Méltoságos FőRR, ha ezer meg ezer adózóknak kérelemlevelét és szemeikből legörgő könnyekkel áztatott aláirásait olvasnák, meglágyulnának sziveik, s talán inkább hajolnának annak elfogadására, amit most annyira gyülölnek. Továbbá hogyha e jelen törvényhozó testnek tagjává nem lettem volna, ahány vármegyének táblabiróságával dicsekedhetem, mindeniknek közgyűlésére eljártam volna és szóval és kéréssel, s hatalmamban álló minden eszközökkel igyekeztem volna az V-ik t. czikkelyt életre hozni. Nagy erő, s tán hazánknak minden ereje fekszik a megyék hatóságában, s hogyha a megyebeli Karok és RR törvényes erejöket használni tudják s akarják, nincs olly kormányi béfolyás, nincs olly kormányzói cselszövény, melly őket elszédithetné vagy megtántorithatná. Midőn tehát az V-ik t. cz. mellett szavazok, egyszersmind bátor vagyok hazánknak minden rendű fiait az egész ország szine előtt felszóllitani: hogy ezen törvényczikkelyt, mellytől nem csak több milliókbul álló adózó népünknek, de magának a nemességnek is boldogsága, s jövendő virágzása függ, soha el ne hagyják, és az ellene felsőbb helyekről jött béfolyást ön moralis erejök használlásával semmivé tegyék. Végtére térden állva s felemelkedett kezekkel kérem a menynek s földnek urát, ne éreztesse méltó haragját és átkát azokkal, akik nem irtództak több milliók boldogságát hidegvérrel ösze tiporni, hanem inkább világosságot öntvén lelkeikbe, irtsa ki, kebleikből azon setétséget, melly ő általok Európának nagy itélő széke előtt az egész magyar nemzetet homályba boritja.*
Talleyrand-Périgord, Charles Maurice gróf, Benevent hercege (1754–1838), francia államférfi, Napóleon külügyminisztere, majd a bécsi kongresszuson Franciaország képviselője.
Lafayette, Maria Joseph Paul, marquis de (1757–1834) az amerikai függetlenségi háború hőse, 1789-ben a párizsi nemzetőrség főparancsnoka; a restauráció alatt ellenzékben van, az 1830-i júliusi forradalom után ismét a nemzetőrség parancsnoka, Lajos Fülöp alatt a republikánus ellenzékhez csatlakozott.
Vö.: Országgyülési Tudósítások. III. köt. 559, 725.
Balogh itt közölt felszólalása csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével (IX. köt, 474. kk.) – Kossuth nem említi az elnöklő személynöknek Balogh beszédéhez fűzött megjegyzéseit, aki szerint „a főispányoknak az utasitások kieszközléseibe való befolyása” azok „legtörvényesebb jusa”, Balogh vármegyéről vármegyére való járását „maga rendében lenni nem tartaná”; „ami a szólott követ által megemlitett petitiókat illeti, azokra nézve csak azon megjegyzést teszi, hogy hazánkban a törvényhatóságok képviselőinek van jusok inditványokat, sérelmeket és postulatumokat az országgyülésen előterjeszteni s így a haza javára szükséges kivánatokat a törvényhozás utján eszközleni; más bármelly rendü béfolyások, petitiók nem léteznek és nem is létezhetnek:” L.: Uo. 746.
BEZERÉDY: Midőn elfogódva látja közeliteni a pontot, melly el fogja határozni, valjon a jelen törvényczikkely czéljai közt emberi s polgári jusait s érdekeit áldva szemlélje e a 8 milliom adózó, vagy itt is a sine nobis, de nobis keserű sóhajtást sajtoljon e majd ki – felhagyván már jelenleg a tárgy fejtegetésének folytatásával, melly bárminő formában, s bárminő ellenszegülés ellen végtére mégis diadalmaskodni fog, az előlülőhöz csak azon kéréssel járul, hogy miután a kormány ezen intézetet ellenzi, magyarázza meg a királyi propositiók azon szavait, mellyek szerint ő felségének fő czélja: ut mutuae inter diversas regnicolarum classes necessitudinis vincula arctius adstringantur.* – Mi mód reménli a komány ezt elérni, eszközölni, ha már itt, hol földtulajdon szerzésről, a polgári szövetség legalaposb, legnagyobb hatású állapotjárul van a kérdés, nem akarja megengedni hogy a hazafiak lelkei engesztelődjenek s egymáshoz közelitve egyesüljenek? Olly principium, melly az e hazának fiait elválasztó nyilást még tágasabra fogná szakasztani, s melly azok között, kiknek tulajdonok van, s azok között, kiknek nincs, s nem is lehet, a hartzot örökitené, ama czélra legalább bizonyára nem fogna szolgálni! Mind ez által valóban kénszeritve látja magát a követ, hogy ama kérdést tegye, s arra meg nyugtató felvilágositást várjon.
A királyi előadások szavai szerint a királynak az a szándéka az országgyűléssel kapcsolatban, hogy mindazt, „quae ad firmandam internae percari regni sui Hungariae, partiumque adnexarum felicitatis basim, vinculaque mutuae inter diversas regnicolarum classes necessitudinis aretius adstringenda plurimum momenti, efficaciaeque habent, praecipua sua paterna ac regia prosequi sollicitudine”. L.: Iratok. I. köt. 4.
Azonban minden okokra, minden kérdésekre elég volt felelni, hogy amit az utasitások töbsége akar, az végzéssé lesz, – s ezeknek következésében az V-iki t. cz., mint már 203-ik levelemben megirtam,* elesett. – Azonban némi harcz után csakugyan kivivták a RR azt, hogy maga a principium el nem vettetett, sőt annak a Juridicumban leendő pertractatiója a felirásban nyilván kitétettett.* – A voxok egyébiránt igy állottak: Az örökös kiváltás mellett: Nógrád, Trencsin, Bihar, Tolna, Somogy, Békés, Zala, Sáros, Borsod, Sopron, Komárom, Zemplén, Szabolcs, Szepes, Arad, Csanád, Temes, Posony, Zólyom, Szatmár, Ugocsa és Bars, összesen 22 megye s a kir. városok közül: Galle (Szeben), Kricske (Lőcse), Haske (Kassa), Vághy (Sopron), Szumrák (Besztercze), Bujanovics (Eperjes), Markovics (Bártfa), Sáy (Székesfejérvár), Hódy (Szeged) és Palkovics (Korpona) városok. – Az örökös kiváltás ellen: Csongrád, Baranya, Fejér, Vas, Thúrócz, Heves, Gömör, Nyitra, Esztergom, Árva, Marmaros, Pest, Liptó, Veszprém, Krassó, Horvátország, Szerém, Posega, Mosony, Győr, Verőcze, Torontál, Abauj, Ungh (!) (Petrovay) és Torna, összesen 26 megye.* – Az Egyházi Rend, Turopolya és Szabadka, Ujvidék, Zágráb, Károlyvár, Pesth és Buda kir. városok, Bács és Honth megyék hallgattak.*
L. előbb, 22. kk.
Nagy Pál, Deák, Palóczy és Beőthy harcoltak különösen a személnyökkel és a konzervatívokkal szemben az örökváltság elvének megmentéséért. Vö.: Jegyzőkönyv. IX. köt. 480. – Az V. tc. megváltoztatott 2. §-ának szövegéből a határozatnak megfelelően kimaradt az örökváltságról szóló rész, a rendek azonban válaszfeliratukban kikötötték: „Ezen §-nak ama részét, melly az úri minden tartozásoktól, szolgálatoktól és adózásoktól való tellyes s örökké tartandó felváltási szerződésekről szól, a törvénykezési munkálatban felveendjük.” L.: Iratok, III. köt. 436.
A felsorolás csak 25 szavazatot tartalmaz; bizonyára csak tollhibából maradt ki Bereg megye, amelynek követe, Komlóssy Károly utasitására hivatkozva az örökváltság ellen szavazott. L.: Jegyzőkönyv, IX. köt. 478.
A dec. 10-i országos ülés vitáinak részletes ismertetését l.: Jegyzőkönyv. IX. köt. 419. kk.
