d) 1834. december 30. Országos ülés. Tárgy: A jobbágy személyes biztonságáról szóló VIII. tc. is elbukik.
d)
1834. december 30.
Országos ülés.
Tárgy: A jobbágy személyes biztonságáról szóló VIII. tc. is elbukik.
1834. december 30.
Országos ülés.
Tárgy: A jobbágy személyes biztonságáról szóló VIII. tc. is elbukik.
A KK és RR tanácskozásának pedig tárgya volt (utólszor) a jobbágyok személy és vagyonbeli bátorságáról szólló VIII-ik t. cz.* Utólszor! mert ez is azon örvénybe merült, melly már előbb az V-ik s VII-ik t.czikket elnyelé. Együtt éltek, együtt haltak meg, s két évi állhatatosság, s annyi lélek s annyi lelkesedés ellenében ama kis három szavak: nem ide való! győztenek. Systemába sodrottuk magunkat, s ha elveszünk is, legalább systematice veszünk el. 24 megyei voxal 21 ellen bukott meg ezen t.cz.* de a RR ismét kerületileg fognak tanácskozni, mit küldjenek iránta a felirásba? annyival is inkább, mert a tárgy érdemét maga a k[irályi] válasz sem tagadja, sőtt Ő Felsége nyilván monda, miképpen uralkodói fő gondjai közé számitja azt, hogy alattvalói minden önkéj ellen biztosságba helyheztessenek,* s ezen királyi kinyilatkoztatást, ha bár elesett is a VIII-ik t.cz., nem akarnák a RR használattalanul elszalasztani. – S most a sikert nem szültt vitatások közlésének szomoru kötelességét sietek teljesiteni:
A nagymúltú kérdés utolsó előfordulását – a dec. 3-i kerületi ülésben – 1. 16. old.
A korábbi szavazások alakulására l. a 16. old. 18. jegyzetét.
L. erre a 33. old. 11. jegyzetét.
A PERSONALIS felszólitja a Rket, fogadják el a királyi resolutiot. Miután az úrbéri viszonyok az első 7 t.cz. által egészen elintéztettek, ezen VIII-ik t.cz. nem ide tartozását maga annak bevezetése is bizonyitja, midőn azt mondja, hogy a jobbágyok sorsának egyébb polgári viszonyaikra nézve is, biztositása végett* alkottatik. Kitűzött czélja ugyan e jelen Dietának a közigazgatás minden ágait visgálat alá venni s czélirányosan javítani, de mindennek sora rendje van s különböző helyüvé tartozó tárgyakat egymásra zavarni nem lehet. Egyébbiránt tagadni azt sem lehet, hogy civilisált statusban a politialis rendtartás, s közcsendnek s bizalomnak megőrzése néha néha rögtönös büntetést, másszor a vétkes személynek előleges letartóztatását megkivánják. Ezen állitásnak valóságát magok a RR is elösmerni látszatnak, midőn némelly kivett eseteket tesznek fel,* azon eseteknek azonban szabályosabb meghatározásába nem ereszkednek, amint hogy itt nem is ereszkedhetnek; pedig e jelen törvénynek gyakorlati sikert szerezni ama kivett eseték meghatározása nélkül lehetetlen, s csak olly gerjedelmet támaszthatnának tettleges siker helyett nélkülök a népben, mellyek teljesülésére nem találhatnának. Annak okáért amint maga részéről is osztozik azon elvnek igazságában, hogy kihallgatás és megitélés nélkül senki vagyonában avagy személyében ne háborgattassék, ugy kéri Rket, halasszák ezen elvnek kimondását akkorra, a mikoron annak rendszeres pertractatio szerint az ország lakosinak minden osztályára gyakorlati lételt adhatnak.
„A jobbágyoknak úrbéri állapotja a feljebbiek által teljesen el lévén határozva, hogy azoknak sorsa egyéb polgári viszonyaikra nézve is biztosítva legyen…” L.: Iratok. III. köt. 259.
A VIII. tc. 1. §-a szerint a jobbágyot „a törvény által meghatározott eseteken kivül” nem lehet kihallgatás és elítélés nélkül elfogatni, vagy testi büntetéssel illetni. L.: Uo. 260.
SOMSICS: Vannak a polgári társaság eredeti szerkezetében olly világos alapok, mellyeknek igazságos voltát mutogatni csak annyit tenne, mint fényes délben a Nap világának bebizonyitásán törődni. Különben is az ily igazságok bizonyitása végett széles theoriai mezőkön való elmefuttatás inkább káros homályt szokott maga után húzni, mert más elvekkel összekevertetvén, többféle vitatásokra szolgáltathatik alkalom; legbiztosabb tehát előadni azon alapelvnek eredetét, melly kit kit elegendőleg meggyőzhet, aki értelmét elfogultság hálójába burkolni nem akarja.
Midőn egy polgári társaság eredetikép összeáll, első feltétele, hogy az illető résztvevők némelly természetes szabadságaikról lemondván, ezek iránt cselekvő tehetségöket a kötős törvénynek rendszabásai alá eresszék, melly lemondásért viszont a társaságtól azon pótlást nyerik, hogy a társaság törvényeinek szentségével az önkény ellen biztosságban tartassanak. Ez azon elv, mellyen minden társaságnak alapulni kell, különben fő czélját, a személy s vagyon bátorságát soha sem lesz képes elérni.* És imé ez, és nem több foglaltatik eme VIII-ik t.cz.-ben, mellyhez a szólló még bátran azt teszi, hogy amely polgári társaságban ezen alapelv nem divatoz, az nem czélirányos polgári társaság, hanem egy olly néptömeg, melly önkény vas pálczája alatt szenvedvén, nem illő polgári szabadsággal való életet, hanem vonagláshoz hasonló nyomorult pihegést folytat. Ezen állitás valóságát mutatják a csinosodásban előhaladt polgári társaságok mivoltai, a világnak mind az 5 részeiben. Nézzünk bár szét Albion szigetétől a Kárpát bérczéig, a közép tengertől az éjszaki jéghegyek ormáig, Hudson öblétől Magellan szorossáig, vagy nézzük Kelet-Indiát, Uj-Hollandiát, s magának Africának serdülő társaságait, minden polgári alkotvány ama kérdést nem szenvedő igazságos elvre fundáltaték, s csak igy fejlődhetett s fejlődik ki a szorgalom, ipar, honszeretet, s mindazon polgári erények, mellyek olly nagy erőt és tekintetet adnak a csinosodásban előhaladott nemzeteknek ama csordanépek ellenében, mellyek nyögnek az önkény durva kormányának alatta, s a legszebb éghajlat, s legtermékenyebb föld mellett is inség, nyomoruság és butaság között, távol a honszeretet hatalmas ingerétől, a csinosodásnak legalsó fokán, mint egy bilincsbe füzve hevernek. Közöttök befészkelvén magokat a restség, álnokság, lopás és gyilkolás szennyes vétkei, ezeknek káros következéseivel bünteti reszvevőit a társaság; töltik a tömlöczöket s nem a kölcsönös jólét tekintetéből, vagy a bűnnek tulajdon ocsmánysága miatt kerültetik a bűn, hanem csupán az önkény szabta büntetés félelmének miatta, mellyet azonban hasonlóan erkölcstelen urok eránti hizelkedésekkel gyakran elháritani képesek. Ezen szomorú esetek elháritására s a társaság boldog kifejlésére tehát az emlitett alapelvnek felállitása elkerülhetetlenül szükséges, meg voltak erről a KK és RR győződve, midőn ezen VIII-ik t.cz.-t Ő Felségének felterjesztették s mi választ nyertek reá? azt mondja a k[irályi] válasz: Suam Ma[iesta]tem curas eo direxisse, et direeturam esse, ut rusticorum classis contra omne arbitrium tuta perfruatur securitate.* Szép szavak! de csak szavak, mert hogy lehet ezen szent s atyáskodó szándéknak a VIII.-ik t.cz. elvetésével életet s valóságot adni? A szólló meg nem foghatja. De azt mondják: most csak az úrbérről rendelkezzünk, igen is csak az úrbéri rendelkezés alatt lévő polgártársainkról rendelkezzünk, ki kell tehát reájok nézve az általános elvet mondanunk, s ehhez majd a többi rendszeres munkákban határozásainkat alkalmaztatnunk. Ezt kivánja a czélirányos rend, ezt a fontos előrelátás is, mert senki sem állhat jót, hogy a hátralévő rendszeres munkák avagy csak nagyobb részben is el fognak végeztetni, s éppen ezen oknál fogva a KK és RR már más izben is tettek illynemű határozást. Igy p. o. azt, hogy a H[elytar]to Tanács a maga itéleteit törvényeken tartozik épiteni, a VII-ik cz.-ben kimondották a nélkül, hogy várakoznának mig in publico politicis, a H[elytar]to Tanács elrendezése napi rendre kerülne. És ugyan kivánhatjuk e, hogy minden Operátumok fel nem vétethetvén, az adó biztosi tárgyakban tovább is önkényök szerént büntethessék biztosok és tisztviselők a szegény adózót; in Eclesiasticis a botránkoztathatás vétke miatt továbbá is önkényes büntetések szabassanak, in criminalibus az első tisztviselőtől az utolsó pandurig s hajdúig kiki tetszése szerént befogathassa s letartóztathassa az ügyefogyott jobbágyot, s tovább is szabad legyen (amit fájdalommal kelletik a szóllónak tapasztalásból megemliteni), hogy míg végitéletet nyer a leáristált nemtelen, már számtalan pálczaütések kinjait szenvedni kéntelen vala. Akarjuk e végre, hogy a köz kormány igazgatásának tágas mezején szintén továbbra is az önkényes büntetések uralkodjanak? Ne felejtkezzünk el, minő visszaélések divatoztak mindezekben, s milly hathatósan akarta maga a kormány is azokat meggátolni, midőn megtiltotta, hogy a magistratusnak maga hatalma szerént senkire 12 pálczánál többet veretni szabad ne legyen. De kérdi a szónok, hol van azon szerencsés törvényhatóság, mellyben ezen határozás megtartatik? Igy állván a dolgok, valóban nagyon könnyü ezen VIII-ik t. cz. elhalasztásának belátni következéseit. És ha már az úrnak önkénye ezen úrbéri munkálatban némileg meggátoltatott, miért nem akarjuk a jobbágyokat egyéb viszonyaikra nézve is legalább in principio biztositani? Holott az káros következéseket nem csak nem huzhat maga után, sőt kezességül szolgálhat, hogy mindazon tárgyak, mellyek ezen elvhez szükségkép kapcsolva látszanak, illő határozást nyerjenek.* Lám Verbőczy, midőn Tripartitumát irta, melly nem egyéb mint Codex Legum Civilium, az 1-ő R. 9. cz.-ben minden késedelem nélkül kimondotta a személyt és vagyont biztositó elveket*, és ugyan mellyik néposztály az hazánkban, mellyet ezen igazságos elvekkel felruházni némellyek vonakodnak? Nem azon polgártársaink e, kik a haza ellenségeinek a nemességgel ellenszegezik bátor mellyeiket, kik véröket ontják s magokat koldussá lövetik, hogy az ellenség sarczolásai ellen biztosságba tegyék ezen hazát, melly reájok nézve olly igen mostoha volt mind ekkorig, s mostoha is kiván maradni. Nem azok e, kik béke idején a belső bátorságnak s tulajdon kényelmünknek közvetlen eszközei? Kik a házi pénztárt fizetik, kereskedési utainkat csinálják, s közhaszonra szánt épületeinket alkotják; im ezek azon tiszteletre méltók, kiket a társaságos élet áldásaiban részesiteni némellyek vagy nem akarnak, vagy legalább, késedelmeskednek! Ez valóban nem csak az igazsággal összé nem fér, de tulajdonkép a nemesség valódi hasznával is ellenkezik, s annal kevésbé fér meg azon kötelességgel, melly szerint hazánknak eme hasznos lakosiról itt a törvényhozásban gondoskodni tartozunk, mert nem kell elfelejtkeznünk, hogy ezen milliókból álló néposztály közvetlenül a törvényhozásba bé nem foly, illő tehát, hogy mi gondoskodjunk róllok, mi, kiket a Gondviselés a végett ide helyezett.
Somssich okoskodása érdekes példa arra, hogy a reformnemesség liberalizmusa már túhaladt az 1790-es évek rendi gondolkozásán a Rousseau-féle társadalmi szerződés alapgondolatának alkalmazásában is: míg korábban a társadalomba tömörülő s egyéni jogainak egyrészéről lemondó nép alatt csak a kiváltságos osztályokat értették, Somssich ezt a fogalmat az egész népre próbálja értelmezni.
Az 1834. aug. 28-i kir. resolutio némileg összevont szavai a VIII. tc. javaslatával kapcsolatban. L.: Iratok. III. köt. 49.
Az elv ilyen előzetes kimondása arra szolgálna tehát biztosítékul, hogy a vele kapcsolatban levő munkálatok letárgyalása nélkül az udvar nem oszlatná fel az országgyűlést.
A Tripartitum I. rész 9. címe kimondja, hogy a nemesek „nisi primum citati vel vocati ordineque iudiciario condemnati fuerint in personis … nusquam et per neminem detineri possint” (1. §), és a nemesek közül a fejedelem senkit „praeter viam iuris … in persona vel in rebus suis ordinaria authoritate impedire potest”. (4. §.)
Nincs itt Te[kinte]tes RR még csak egy árnyék ok is, melly ezen gondoskodást akadályozhatná; nincs itt hála Istennek! szó a sokak által kedvelt aviticitásról, nincs a constituciónk Achillesének vélt incapacitásról,* csak olly törvény rendeletről van itt szó, melly minden polgári társaságnak alapos principiuma. A Te[kinte]tes RR e jelen úrbéri tárgyban az adózók jobb sorsát előmozditni többrendbeli határozatikkal iparkodtanak, de mindazok magokban nem fognak hazánkra valóságos hasznot árasztani, mert csak a zavarhatlan személyes és vagyonbeli bátorság kezeskedhetik azért, hogy valaki olly szorgalom ágára forditsa a moralis és physicai tehetségeit, mellyből magának élelmet, hasznot és kényelmet, közös hazánknak pedig állandó virágzást, mint a szorgalom gyümölcsét szerezhessen. És végtére nem is uj már ezen igazságos kivánat hazánkban. Már az Aranybullának 2-ik czimében is ugyanezen elv foglaltatik, és habár ennek szabállyát a mostani aristocraticus lélek egyedül a kiváltságolt classisra kivánja is ruházni, de a Verbőczy idejét megelőző törvények azt máskép értették.* Igy az 1405: 7 t.cz. Cuius cumque status ac conditionis regnicolas emlitvén,* amaz elvből senkit ki nem rekeszt. És hogyan vesztette erejét ezen törvényes rendelés? az mindenki előtt sokkal inkább tudva van, mintsem hogy a szónok kéntelenittetnék azon szomorú eseteknek még szomorúbb históriáját előterjeszteni, csak azon egyet emliti, hogy akkor történt emez örök igazság megfojtása, midőn a rosszul értett s balul magyarázott aristocratia s az ennél is rosszabb mindent letiporni szokott olygarchia kárhoztatásra méltó hatalmát a törvények szentséges erején felül emelte; de csakhamar elvette bűne büntetését, mert ez vala legnyilvánosabb oka a másfél századot haladó török igának, mellyben hazánk olly keservesen szenvedett, ez az oka, hogy maiglan sem lépett még azon polczára a csínosodásnak, mellyet helyheztetése olly igazsággal megérdemlene, ez az oka, hogy boldogtalan hazánk az ipar, szorgalom, kézmivek és kereskedés tárgyaiban olly káros hátramaradással büntettetik, s bátran meri a szónok állitani, hogy mig a polgári társaságnak ama fő elve törvényeink homlokán sérthetlenül nem fog állani, mindaddig kevés reménység lehet, hogy hazánk Europa többi statusai között illő helyét elfoglalhassa, mert csak az igazság lévén minden józan s csinosodottabb polgári társaságok boldogító kutfeje, szükséges hogy hazánk minden lakosa iránt igazsággal viseltessünk. Igenis igazságosoknak kell lennünk, ha szabadok lenni akarunk. Ez a szólónak hazája eránt legforróbb ohajtása, azért is a kérdésben lévő VIII-ik t.cz. örökös megtartására voxol.*
Célzás arra, hogy az örökváltság ellenzői elsősorban az ősiséggel és a jobbágy birtokképességének tagadásával érveltek, amikor ellenezték, hogy a jobbágy örökre megváltsa telkét a földesúri szolgáltatások alól.
Az idézett cikkely szerint „nec nos, nec posteri nostri aliquo tempore servientes capiant vel destruant favore alicuius potentis, nisi primo citati fuerint et ordine iudi ciario convicti”.
„… nullus ex praelatis, baronibus, proceribus, nobilibus … occasione debiti, delicti, culpae, aut maleficii unius personae seu hominis cuiuscunque status et conditionis existat: audeat vel praesumat civitatem, oppidum, vel villam, ubi talis debitor, deliquens aut maleficus residere consuevit seu cives, oppidanos vel villanos arrestare, detinere, vel modo aliquo impedire; sed siquis contra talem quicquam actionis habet vel habuerit; id in praesentia iudicis sui ordinarii exeaqatur…”
Somssich itt közölt beszéde csaknem szószerint megegyezik a Jegyzőkönyv szövegével. (X. köt. 46. kk.)
Ellenben RÉPÁSS és ACZÉL, hazánk nemtelen lakosinak polgári viszonyait az úrbéri rendelkezési törvénybe tartozónak nem itélvén, a k[irályi] resolutió megtartására szavaznak. – Igy
SZÉLL is, ki egyszersmind az ellenvélemény czáfolásába is beereszkedik. – Ha, ugymond, valamely idegen Somogy követének előadását hallotta volna, azt gondolná, hogy olly boldogtalan országban lakunk, hol a népességnek legnagyobb része önkénynek kitéve s minden törvény s oltalom nélkül szükölködik. A szónok azonban visszaemlékezvén Verbőczy 3. R. 31. czimére, s az 1548: 40 és 1791: 35 t.cz.-re s nevezetesen arra is, miként köteles minden földesúr inpensio utján* személyes bátorsága nem csak elegendőleg, sőtt a jelen theoreticus elvünk s gyakorlati hasznot éppen nem nyujtó törvénynél sokkal jobban biztositva van.* Tudjuk azt is, hogy a köztisztviselők visszaélései ellen az adózó népet védeni s oltalmazni a törvényhatóságoknak legszentebb kötelességei közé tartozik, minél fogva e részben sem lehet a jobbágyi karzatnak törvényrendszerünk ellen semminemű panasza. A szónok tehát valóban csudálkozik, hogy egyes visszaélések, mellyek emberek között emberi gyarlóság miatt ki nem kerülhetők, törvényeink rovására iratnak, holott azok inkább csak egyes megyék gondatlanságainak tulajdoníthatók. Nincs tehát a jobbágyok személye törvényes bátorságositás nélkül, de e jelen VIII-ik t.cz., melly különben sem ide való, épen nem is ollyan, hogy a jobbágyok mostani állapotja ez által javitást remélhetne. Benne foglaltatik minden szabályossabb meghatározás nélkül amaz általános záradék: exceptis casibus lege definitis.* Ezen széles magyarázatú záradék valóban nem nagy biztositás reménységével kecsegtethetné a jobbágyokat, ellenben a t.cz-ben kimondott általános elvnek bal értelme, a közcsendesség veszélyeztetéseivel könnyen zabolátlanságra vezetne. A szónok tehát a k[irályi] resolutiót elfogadja.
Ítt a szövegből kimaradt valami s emiatt az egész mondat értelme homályos.
A Jegyzőkönyv szövege részletesebb és világosabb: „… a Hármas Törvénykönyv 3-ik részének 31-ik cimje azt rendeli, hogy a jobbágynak akárki által való sérelmét a földesur bosszulja meg, és a megsértőt a maga törvényhatósága megsértéséért 100, a jobbágy megbántásáért pedig 40 forintban marasztaltassa el és igy a jobbágy személyes bátorságát minden magánosok ellen az eddigi törvények által is elegendőképpen, sőt minekutána a földesur az ő jobbágya megbosszulására sokkal tehetősebb, mint maga a jobbágy, akire a mostani javallat szerént a megbosszulás magára hagyatik, igenis sokkal jobban biztosittatni látná a szólló, mint a mostani javallattal, továbbá hogy az 1548: 41-ik törv. cz. a jobbágynak nyilvános vétek és álthágás nélkül való bécsukatásától a földesurat világosan tilalmazná, hogy a Theresianum Urbarium is meghatározott egyes eseten kívül a jobbágynak uriszék nélkül való megbüntetését meg nem engedné, és hogy az 1791: 55. törv. cz. a jobbágyoknak ügyét mindenkor rendesen az úriszéken parancsolná elintéztetni, s így azt találná a szólló, hogy eddigi törvényeink a jobbágynak személye biztositásáról a földesura eránt való állasa tekintetében is el nem felejtkeztek.” L.: Jegyzőkönyv. X. köt. 50. kk.
Vö. előbb, a 69. old. 11. jegyzetével.
ZMESKÁLL: Élte vezér elvének tartván mindég ama esmeretes aphorismát: quod tibi vis alteri feceris, a szóban forgó t.cz.-nek belső érdeme ellen távollról sem szóll, hanem külső formája tekintetéből a k[irályi] resolutióra szavaz. Egyszersmind, minthogy a jobbágyság ezen országyülésétől várja sorsának a század szelid lelkéhez alkalmazott javitását, nehogy reményei a hosszas várakozás miatt semmivé legyenek, mind az úrbéri törvények mihamarébbi foglalatja, mind pedig az igazságszolgáltatásnak hosszas megakadása tekintetéből kivánja, hogy az úrbéri VII cz[ikkelyek] mentül hamarébb sanctionáltassanak, s e végett a kapcsolatban lévő proportionalis és commassationalis törvények* is kivonatként tanácskozás alá vétessenek, ezeknek berekesz tésével pedig az ország gyülésének eloszlatása szorgalmaztassék. – Kivánja hogy Árva rendeinek ezen kivánsága az egész ország kivánságává váljék s nyomban felirásban menjen, mellyben egyszersmind megérintessék, hogy a többi rendszeres munkák elintézése végett legfeljebb 2 esztendők alatt a nemesség költségére országgyülés tartatni rendeltessék.
Az említett tárgyakról az alsó tábla a polgári törvénykönyv XXII. törvénycikkének 1834. aug. 8-án kezdődött vitái során hozott végzéseket. Vö.: Országgyűlés Tudósítások. III., köt. 409. kk., 424. kk.
G. LA MOTTE, hasonlókép a K[irályi] resolutióra szavazván, azon állitásnak, hogy ezen t. cz. elve minden civilisált Statusban rég divatozik, megczáfolása végett azt válaszolá, hogy a külföld példája hazánkra minden tekintetben nem alkalmazható, s amaz elvnek divatoztatásához külföldön is szigorú büntető törvények, a közhatóságnak erős hatalma s a törvényeknek különös tiszteletben állása kapcsolvák, ugy hogy midőn Angliában a constabler fejér pálczájával valakit megillet, vagy Francziaországban a Gens d’armes valakit megszólít, az ország első Pairje ennek nem meri megtagadni az engedelmességet. – Melly elő adások következésében imigy szóllott
BEZERÉDY: Árva s Gömör követei a VIII-ik t.cz. elmellőzésére szólván, magok olly okokat hozának fell, mellyek ama törvénynek alkotását épen leghatalmasbban sürgetik. Az árvai követ azt kivánja, hogy az úrbérrel fejeztessen bé ezen Diéta, a többi munkálatok pedig, s velök eggyütt a VIII-ik t.cz. is halasztassék egy másik, előre határozandó idejü országgyülésére. Már azok után, mellyeket a követ az V-ik, VII-ik és VIII-ik t.cz.-re nézve a kormánytól és ezen teremben september, october óta minden igazoló történetek nélkül olly csudálatossan megfordultt majoritástól tapasztalt, többé semmit lehetetlennek nem tart. Ha ez mind kivihető volt, a követ nem tudja többé, mi az, ami ki nem vihető? s ki áll jót, valjon az árvai kivánság nem beteljesedő jóslat e? De ha ez lehet, és ha az országgyülésére előlegesen rendelt idő határok iránt is egy igen közel példára emlékezünk, melly szerint az árva két esztendőnek sokszorozása sem lehetetlen,* kérdi, ki akarja lelkére venni mind azt, mit a 8 millió (nem szóllván már egyebekről) csak ezen VIII-ik t.cz. hijával is szenvedni fog. És ki akar felelni mind azon jónak elmaradásáról, mind azon rossznak létesüléséről, melly a most szóban forgó törvény alkotásából vagy elmellőzéséből, a közre s egyesekre egy uj időszak alatt következend? Az árvai követ levonta a leplet s nyilván kimondá, amit nekünk ezen s az V-ik t.cz. iránti történetekből csak gyanitani lehetett, kimondá, mi fekszik a nép boldogitására czélzó intézetek állitólag rendszer miatti elhalasztásának leple alatt; olly czélzatot érintett, olly jövendőt fedezett fel ő, mellynek alapját a szóló követ arra nézve, aki hazáját szereti, a VIII-ik t.cz. minél sietőbb alkotására minden fejtegeténél győzőbb argumentumnak ösmer. A gömöri követ pedig olly nemzetnek példáját szegezé a mi VIII-ik articulusunk ellene, hol a törvénynek majdnem szellemi ereje a fejér pálczának gyenge illetésével a legdurvább erőt és kicsapongást legyőz és korlátolja; szent ez és dicső, és kivánatos hazánkban is, de a czél elérésre eszköz s alkalmatos mód is kell. Ha a törvény erejét s hatalmát kivánjuk, állitsuk fel annak, de csak annak uralkodását, mert mig önkényt és erőszakot hagyunk létezni, a törvény szentségéhez szükségünkben hijában fogunk felkiáltani. Egyrészről mind a másikról vagy törvény, vagy önkény és erőszak, választanunk kell Isten vagy ördög szolgálatja között, egy kicsit ennek, egy kicsit amannak szolgálnunk nem lehet. Merjük kimondani, hogy csak a törvény s ennek hatalma alatt áll a nép, és tisztelni fogja az a törvényt, mert édes anyát fogna benne imádni, kinek bármilly gyengéd szavára hallgatni és hajolni édes és ellentállhatlan! de ha eme két féle religiót egyeztetni akarnánk, ha a törvény az önkénynek s másféle erőhatalomnak alatta is hagyja az embert, mostoha anya alakjában hijába tart a törvény hódolásra számot; és azon ember nem fogja magát önkénytől, durva erőszaktól tartóztatni, ki ezektől mások ellenében magát biztositva nem látja, és nem fog önkényt engedelmeskedni a törvénynek, melly őtet erőszak ellen nem védelmezi. Valóban jó mondá ama bölcs, hogy a szabad embertől félni nem kell, de a rabszolga elszakasztja lánczait ez veszedelmes. (Vor dem Sclaven wenn er die Kette bricht, – Vor dem freyen Menschen erzittert nicht! Schiller.*) – És valójában csak a VIII-ik art. ezt tárgyazó intézete által érhetjük el ama czélt, mellyet a gömöri követ, bár ellenvetésül, kijelelt.
A szónok az 1811–1825 közötti esztendőkre céloz, amikor az udvar a törvény előírása ellenére sem hivott össze országgyűlést.
Schiller: Die Worte des Glaubens c. költeményének sorai.
A többi ellenvetésekre nézve úgyis többször meg lévén felelve, már csak arra kéri a követ az azokkal folyvást élőket, tegyék magokat azoknak helyébe, akikről itt szó van. Talán átalában nem ártott volna, ha azok, kik az úrbéri törvényeket alkotják, egy ideig mint úrbéri jobbágyok éltek volna, hogy úgy mint Nagy Péter a katonai lépcsőkön keresztül, magokon tették volna a próbát, mi jó és mi kiván orvoslást; hihető, hogy ha mindazt, amit a VIII-ik t.cz. által orvosolni kivánunk, közelebbről és magokon tapasztalták volna, máskép szólnának most a dologhoz. De ha ez nem történt is, legalább képzeljék magokat jobbágyoknak, midőn a VIII-ik articulust ellenzik, vagy képzeljék, hogy a nemességet illeti ezen t.cz. Valjon ha ugyanazon okokbúl, melylyek ennek ellenébe felhozatnak, bár Ő Felségének a személyes és vagyonbeli bátorság fenntartására czélzó üdvességes szándékainak még bővebb nyilatkoztatása mellett is az kivántatnék tőllünk, hogy az 1-ő Rész 9-ik czimét* töröljük el, majd illő helyütt systematice fognak helyébe törvények alkottatni; vagy ha mi alkotnánk az Aranybullát s némely czikkelyeire ezen ellenvetés tétetnék; valjon mit mondanánk? Mondjuk tehát ugyanazt, mit a mi ügyünkben, azon 8 millió ügyében is, mellyet annál szentebb s annál gyengédebb kötelesség kött lelkünkre, mivel ők nem lehetnek itt, hogy azt magok védenék, s kik a törvény pártfogására s biztositására annál méltóbban számot tarhatnak, minél gyengébbek s kevésbé képesek magokon segíteni. De még azt sem hidjük, hogy ezen dilatorium argumentumok, mellyeknek most az Urbarialéban olly könnyen helyt adunk, magunk nemesek ellen is ne forduljanak. Majd más Operatumokban is talán hasonlókkal él a kormány olly tárgyak iránt, mellyeket mennél elébb kivánnánk elintéztetni. Mit felelünk akkor, ha most önmagunkat illy eljárásnak tesszük részesévé? Vallon az hogy amilly mértékkel mérünk, ollyal mérnek nékünk is vissza, nem fog e beteljesedni rajtunk, mint már sokszor beteljesedett? Meg van mutatva theoretice, hogy olly intézet nélkül, millyenre a VIII-ik t.cz. vezet, a polgári társaság józanul el sem lehet. Meg van mutatva, hogy a VIII t.cz. a systemát nem zavarja, sőt annak alapúl szolgál, és mint principi és kútforrás azt szükségkép következteti. A szomorú tapasztalás tovább bizonyitja, hogy Ő Felségének a K[irályi] resolu[ti]óba kifejezett mind szándékai mellett is* a jobbágyoknak személyes vagyonbeli bátorságokra nézve in praxi valamely kis öregbedés és biztositás bizony nem felesleges, nem is könnyen halasztható, és e végre nyilván kifejezett tiltó törvény, melly tudja Isten minő régi szin ürügy alatt támadó visszaéléseknek forrását elmetzhesse, valóban szükséges, mit ha valaki tagadna, próbákban és példákban fájdalom nem szükölködnénk. – Ezekbe tehát bővebben nem ereszkedvén csupán ismételve intézi az előlülőhoz ama kérdést, mellyet már a minap teve,* t.i. hogyan fogja a kormány teljesiteni Ő Felségének a királyi poropositiókban olly ünnepélyessen nyilatkoztatott szándékát, ut mutuae inter diversas regnicolarum classes necessitudinis vincula arctius adstyingantur. – Imé az V-ik t.cz.-ben, hol némi földszerezhetés forog fenn, melly azon czélra szolgálhatott volna, az alkalom nem csak elmulasztva, de erőltetéssel elmellőzve van. az V-ik art. a monopolista és a kizárt szolga között valóban szép necessitudót fog szülni. – A VII-ik t.cz.-nél, hol azon elvben, hogy senki magának birája nem lehet, és a hazafiak egymás iránti ügyeikben csak a közhatalmat ismérik el, ismét volt egyesitésre alkalom, ez a kormánynak hasonló cselekvései után ismét elmulasztatott, mert a között, ki szinte a maga ügyében is bírói hatalmat arrogál magának, s a között, ki magát annak alávetni kéntelen, necessitudorúl ugy látszik szó sem lehet. – Most a VIII-ik art[iculusban,] hol személyes és vagyonbeli bátorság egyforma törvényes biztositásban lehetne, sőt kellene a hazafiaknak egyesittetniök, az alkalom ismét elmulasztassék. Sőt a hazafiaknak egy része a 1-ae 9-us privilegiumát az éhes nép elől mind mint egy titkos étket elvonja e? melly minhogy nem materialis eledel, mindnyájának boldogitására lenne elégséges. Valjon ez engesztelésre szolgál e vagy irigységet, elégedetlenséget s ezeknek minden ellenséges indulatit ingerlendi majd fel, s örökitendi a hazában, mellyek a mutua necessitudo vinculumjainak valóban igen jó elementumai lesznek! Hol várja tehát a kormány alkalmat, ha mindent, ami ezt tettlegesen nyújtja, igy elmellőz? Valjon úrbéri materialis érdekekben s ezeknek ezerféle ütközéseiben e, mellyeket engesztelni sem igyekszik az emlitett módokkal? és átalában a nemzeti nyelv ügyében tett első felirásunktól kezdve* ezen országyülésen fenforgott minden tárgyakban mit tett a kormány ama dicső szándékának teljesítésére? Vagy azt hiszi talán a kormány, hogy ő és mi urai vagyunk az időnek, és mint Josua meg ragadjuk a napot s meg tudjuk azt állitani, hogy mozdulatlan álljon, mig operatumról operatumra halasztva tudja Isten mikor eleget tegyünk a nép olly sürgető, olly pillantatnyi, olly eleven szükségeinek, jusainak, mellyek ezen lélekben járó kérdésektül függnek? Valjon az elmulasztott 40 esztendő nem elég nehéz felelet terhet vet e reánk, s új 40 esztendők kétes jövendőjével meri e, akarhatja e a kormány s az ellenfél azt sulyositani? És meg fogja e vetni a törvényhozásban ama leczkét mellyet az iskolában tanultunk, t.i. hogy nem kell holnapra halasztani azon jót, mellyet ma tehetünk; és nem látja e, hogy a már megalapitott tárgyaknak ujfelvételre halasztása minő, vesztesége a mindennél drágább pótolhatlan időnek? De tudja a követ, hogy igen könnyü felelet nélkül hagyni mind ezen kérdéseket; tudja, hogy lehet, nem törödvén az illyesekkel, elnyomni, elmellőzni a dolgot, ha egy móddal nem, a másikkal, de a királyok birája szigorún fog itélni mind ezek felett, számon fog kérni minden lépést és számon minden rosszat, mellyet meg nem gátolánk, minden jót, mellyet tenni elmulasztottunk. Van egy hatalom mindenek felett, melly előtt a feleletet elmellőzni senkinek nem lehet; ezen hatalom a keresztény morált és evangeliumot amint a népeknek, úgy a királyoknak, kormányoknak és törvényhozóknak is kihirdette, és számot fog egykor kérni, hogy lehetett azon morál, azon evangelium ellenére (hogy egyebekről ne szóljunk) a VIII-ik t.cz. életbe hozását ellenzeni!*
Vö. előbb, a 71. old. 15. jegyzetével.
A resolutiónak a 33. old. 11. jegyzetében ismertetett mondatára utal a szerző.
Az örökváltság ügyében tartott dec. 10-i beszédében. (L.: 51. old.)
A feliratot l.: Iratok. I. köt. 149. kk.
Bezerédy felszólalása csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével. (X. köt. 57. kk.)
A PERSONALIS feleletül adá, hogy a jobbágynak a földesúri önkéj elleni biztositása nincsen elhalasztva,* többi viszonyaira nézve pedig ezen t.cz. ugy a mint áll, biztosságot ugy sem nyujtana, ellenben kiki megnyugtatást találhat Ő Felségének azon folyvásti akaratjában, hogy a rendszeres munkálatok rendről rendre fölvétessenek. Egyébb iránt akárkinek minő legyen meggyőződése, ő ama biróságnak itéletétől szintén nem fél, s nyugott kebellel mondja, hogy a nép javának bátorságositására őszinte szándékkal törekedett.
„…ezek orvosolva vannak az V. és VII. törvényczikkelyek által…”. L. Jegyzőkönyv. X. köt. 60.
G. LA MOTTE szintén kötelesnek érzi magát azt válaszolni, hogy e jelen törvénynek puszta betűi ellenkezésben lennének a tettleges élettel, mert a kivett esetek szabályosabban nem lévén meghatározva, a tisztviselők önkényétől függene, s szolgabiró ezen törvény mellett is ugy pálczáztatná az adófizetőt, mint eddig pálczáztatta, ki is olvasván eme törvénynek holt betűit, s összevetvén vele a tettleges gyakorlatot, nem fog e benne a törvény iránti tisztelet helyett inkább azon gerjedelem támadni, hogy a törvény neki biztosítást nem nyujt, annak tehát ő nem köteles engedelmeskedni? pedig nincs nagyobb szerencsétlenség, mint az, hogyha maga a törvényhozás szórja el a nép között a nyugtalanság magvait.
ZMESKÁLL pedig azt válaszolá, hogy Tolna követének csak akkor lehetett volna vádját a szóló követhez méltán intéznie, ha hogy ő ezen törvény alkotását s a többi rendszeres munkák elintézése végett tartandó országgyülést bizonytalan időre kivánta volna elhalasztani, a mi azonban szándékában nem vala, sőtt egyenesen ellenkezőleg nyilatkozott, már pedig ha 8 századukig el lehetett a törvény nélkül a nép, bizonnyal el lehet még nélküle egy két évekig. (Nevetés.)
NOSZLOPY jelenti, miképen küldői teljes megelégedéssel értették, hogy KK és RR mind azokról, mellyek a jobbágyok urbarialis viszonyaikban azoknak személyes és vagyonbeli bátorságositására szolgálnak, a VII-ik t.cz. által gondoskodtanak, s most már ezen (elébb pártolt) VIII-ik t.cz. itteni megalkotását feleslegesnek vélik; ellenben hogy annak polgári viszony tekintetekbeni jótékonysága minden néposztályokra kiterjesztessék, kivánják az első §-ust (a kivett esetek világos meghatározásával) a büntető törvénykönyvbe, a 2-at pedig a polgári törvényczikkek sorába iktattatni, s hogy ezeknek hoszszabb időre elmaradásából a polgárok legszámosb osztályára káros következések ne háramoljanak, Veszprém rendei a rendszeres munkák szakadatlan felvételéhez s a junctimhoz szorossan ragaszkodnak.*
Vö. a 54. old. 8. jegyzetével.
SZLUHA, azon meggyőződésben van, hogy jobbágyaink sem gazdasági eszközök, sem mancipiumok gyanánt eddig is nem tekintetődhettek, s hogy álapotjok más országbeliek álapotjával összehasonlittatván, a magyarországi jobbágynak jobb sorsa van másoknál (?). Azon panaszokat tehát, mellyek az állitólag mind ekkorig divatozott önkény ellen intéztetnek, gúnynak tekinti, melly bölcs és atyáskodó gondoskodású őseinkre hárittatik, kik eránt a szónok tisztelettel viseltetik. De ha mégis törvényeink e részben valamely javitást kivánnának, ezen hijány kipótolásáról, s a jobbágyok személyes biztositásáról illető helyütt szintén gondoskodni kiván, de itt, s illy kiterjedésben, a VIII-ik t.cz.-t nem pártolja, mert attól tart, hogy az által a szabadság érzelmére hevülhető bal értelem a közcsendességet veszélyeztetné.*
„…a helyett, hogy a 8 millió lakosokra a legkisebb jótékonyságot árasztana a szabadság ingerétől felgyulasztott nép osztálya által ezen átaljános törvények bal magyarázása a közbátorságot és a jó rendet nem kevésbé veszedelmeztetné és előre látható kihágásokra rendetlenségekre nyujtana alkalmat, sőt a tisztviselőket, birákat, előljárókat a megkivántató rend fenntartásában hátráltatná, egyszóval a statusra nézve igen szomoru következéseket szülne”. L.: Jegyzőkönyv. X. köt. 53.
PLÁTHY szintén el nem esmeri, hogy a jobbágyok állapotja, bár polgári állapotban is olly nagy önkénynek lenne kitévé, mint ahogy állittatik, s az 1-ő §-t szintén a maga helyére halasztatni kivánja, a 2-nak pedig surrogatumát találja a VII-ik t.cz. azon rendeletében, melly szerint a jobbágyoknak tetszésök szerint ügyvédet választani megengedtetik.*
A tc. bevezetésében van erről szó. L.: Iratok. III. köt. 528.
PRÓNAY ellenben nem állitja ugyan, hogy őseink épen nem gondoskodtak volna a jobbágyi néposztálynak személyes bátorságáról, de azt is tagadhatlannak véli, hogy a fennálló biztositások csakugyan nem elegendők. Érzette, ezen hijányt Ő Felsége is s azért szóllitá fel pótló gondoskodásra s törvény javitásra az Ország rendeit. A dolog érdemét illetőleg örvend a szónok, hogy belső mivoltának hasznát s jótékonyságát maga a K[irályi] resolutio is nem csak nem tagadja, hanem nyilván elösmeri, azt tehát további mutogatásokkal támogatni feleslegesnek itéli, s csupán hova tartozását látván kérdésben forogni, ugy vélekedik, hogy ezen t.czikkelyt itt kell megalkotni, mert midőn az úrbéri törvényekben kijelentetik a földesúri hatósság meddig terjedése, igen természetes azzal rekeszteni be az intézkedést, hogy ezen eseteken kivül a jobbágyokat személyökben s vagyonukban háborgatni nem szabad. Igaz ugyan, hogy a közbátorság a kivételeknek meghatározását kivánja, de hiszen ezen meghatározás kizárva nincs. A jobbágytelken lakó nemesek adóztatásának elvét is kimondták a Rendek az adó biztosi tárgy felvételének biztos reményében;* ugy kimondhatják itt is a személyes bátorság elvét. Ha felvétetik a törvénykezési tárgy,* ott el fognak a kivételek határoztatni, s együtt e törvények sanctio alá bocsátatni, ha pedig valamely váratlan eset miatt fel nem vétetnék, akkor valamint hasonló esetben a jobbágytelekkel járó adók, úgy ezen kivételek is kivonatkép lesznek elhatározandók.* A szerkeztetésre szavaz.
A Rendszeres Munkálatok 1833 májusában megállapított tárgyalási rendjében az adó-biztosi munkálat (Contributionale-Commissariaticum Operatum) a harmadik helyre került.
A törvénykezési munkálat a második volt a munkálatok tárgyalási rendjében. Első része a törvényszékek elrendezése (Coordinatio fororum) már keresztülment a kerületi és országos ülések tárgyalásain, a harmadik rész, a polgári törvények kijavítása (Emendatio legum civilium) kerületi tárgyalásait aug. végén megszakította az úrbéri törvények újból való felvétele.
Azaz excerpta-ként, kiemelve és előrehozva az egészében később sorrakerülő törvénykezési munkálatból.
(A folytatás következik.)
December 31-kén a két Táblánál, s a két Tábla között új esztendei szokott tisztelkedések, vegyes köszöntő küldöttség a Nádornéhoz. – A fő RR az uriszék elrendezését a Forumok coordinatiójára halasztatni határozák.*
A főrendek ilyen tartalmú izenetét l.: Iratok. III. köt. 319.
