További beszédek a december 30-i országos ülésből a jobbágy személyes biztonságáról szóló VIII. tc. mellett és ellen.
További beszédek a december 30-i országos ülésből a jobbágy személyes biztonságáról szóló VIII. tc. mellett és ellen.
Pozsony, Januar 4-én, 1835.
Folytatása a KK és RR 30-ik decemberi országos ülésének, a VIII-ik t. cz. tárgyában.
PALÓCZY igy szóllott: Ezen organicának nevezett diaeta alatt az urbéri törvények alkotása közben kiváltképen három tárgyak valának, mellyeket ezen tábla különösen szivhez szoritva tartani látszatott, úgy mint az V-ik és VIII-ik t. cz. alkotása, s a hajdankor ama rozsdás, penészes hagyományának, az úriszéknek biróskodása devalvatiója. Ugy látszott, hogy a népnek nemcsak materialis, hanem moralis jólétéről is gondoskodni látszató organica dieta ama három tárgyakból három olly diaetai clenodiumokat fog késziteni, melylyekhez képest Benvenuto Cellini* mesteri kezei közül ki került minden remek darabok csak kontár miveknek tekintődhetnek, s úgy látszott hogy olly elszántsággal s álhatatos tüzzel vannak az emlitett három tárgyak a küzdők karjai köze kólcsolva, hogy ezeknek is az a jelszavok, mit az angyallal tusakodott egykori halandórul irva hagytak szent könyveink: El nem bocsájtalak tégedet, mig meg nem áldasz engemet.* Azonban az V-ik art[icu]lusnál s az úriszéknél már az eltünt angyal kért áldása helyett csak a zsibbadó remény vékony fátyolának elszakadt darabját hajitotta hátra! Itt van még ugyan a VIII-ik art[icu]lus, de vajha ezen Antheus is, nem elég erős karjaink közül kicsuszamló tündér leányá ne változzék! Mi lesz a mai nap sorsa? én nem tudom. Azt mondják: hadverés, házasság, voxolás Isten dolga! Én mint borsodi követ ma is azon ösvényen járandok, mellynek darabos és szúrós kavicsait az a lélek egyengette ki: hogy a polgári lételt és törvényes szabadságot olly sok millió embertársainktól megtagadni igazságtalanság, meg nem tagadni pedig, hanem kétes remény nyujtással távolrúl csak igérgetni, az egy olly valami, mint a Lybia homokjain égő szomjúságot még égetőbbé tevő sirocco!
Cellini, Benvenuto (1500–1571) olasz ötvös és szobrász, kalandos önéletrajza Goethe fordítása (1803) révén vált világszerte ismertté.
Mózes I. 32, 26.
Azt hallottam mindég, és ma is Fejér követétől,* hogy ha ezen 8-ik czikkely törvénybe menne, a jó rend, s közbátorság fenekestől felforgattatnék, s hazánk boldogsága, az anarchia irtózatjainak martalékjává lenne. – Azt tanúlván Horatiusból: Nil admirari prope res est una,* hamar ugyan semmin sem szoktam csudálkozni, de csakugyan csodálkoznom kell, hogy az említett ellenvetést a magyarországi nemesi rend némelly követjei teszik, azon nemesi rend követjei, melly mindazt, s épen azt mi a VIII-ik czikkelyben foglaltatik, sok századokkal ezelőtt polgári létele s törvényes szabadsága talpkövévé tevén, s házi Istene gyanánt imádván, minden bizonnyal nem fogja soha is elösmerni azt, hogy a 1: 9 czimben körülirt személyes szabadságai* az anarchia zürzavarjainak gyújtó üvegei, vagy a meleg atmosphaerától magokban is könnyen gyúlladó congreve raquétái volnának. Ezen megjegyzésre felelni talán nehéz és bajos, s a lehető felelet csak abból állhat, hogy a 9: 1-ae, valamint maga is a magyar Constitutio, egyedül és kizárólag csak a nemesi rendnek magános tulajdona lévén, jóltévő szárnyainak oltalma alá más nem férhet! Mennyire imádják a dicső magyar Constitutiót Borsod vármegyének sok ezer nemesei, s minő elszántsággal készek azt utolsó lehelletig oltalmazni, nem régiben is megmondottam nevökben,* s most az említett ellenvetésre szabad legyen azzal felelnem: hogy egy ó Testamentomi nemzet is a nagy mindenségnek Istenét csak saját Istenének hidte s imádta mind addig, mig eljött az egeknek ama követje, ki arra tanitott bennünket, hogy midőn az emberiség közös Istenéhez fohászkodunk, azt különbség nélkül igy szóllitsuk meg: Mi atyánk!! És valjon a parancsoló szükség vagy a Status politicája hozza magával, hogy a VIII-ik art[icu]lusi személyes szabadságot polgártársainknak már akár egyenesen, akár az elhalasztás csinos szine alatt meg ne adjuk? Szabad legyen kételkednem. Csak a törvény tisztelete az, melly lelket és virtust önt a népekbe s törhetetlen zabolán tartja a féketlen indulatokat. Ezt, ezt, és épen ezt kell a kormánynak és törvényhozásnak a népsokaság szivébe csepegtetni. Kinzó szerszámok, tömlöcz, pallos, fojtó sineg nagyon tompa fegyverei s foganatlan istápjai a jó rend s erkölcsiség terjesztésének s ha nincs a törvények önkénti tisztelete velök párosulva, rettegtetésökkel lezárva tarthatják ugyan egy darabig a legvakabb dühű merészkedést is, de ha lánczait a körülmények s egy véletlen történet ottan ottan megtágitni találják, már akkor kirohanásának isszonyatosságihoz azok a föld alatti menykövek, mellyek Port Royalt, Lisabont, Quitót, Caraccázt omladékká zúzták, Callaót pedig a tenger méllyébe süllyesztették,* a Geognosiának még csak apróságok gyanánt tekinthető tüneményei.
Szluha beszédére utal a szónok. L.: előbb, 78. old.
Horatius: Epist. I. 6.
Vö. a 71. old. 15. jegyzetével.
Dec. 10-i beszédében. L. előbb, 33. old.
Port Royal, város Jamaica déli partján, a földrengés többször is elpusztította. Lissabont, Portugália fővárosát 1755. nov. 1-én pusztította el a földrengés. – Quito, Ecquador fővárosa 1797-ben vált a földrengés áldozatává. – A Caracast, Venezuela fővárosát elpusztitó nagy földrengés 1812-ben volt. – Callao-t; Peru fő kikötővárosát 1746-ban a tenger hullámai pusztították el.
Szent a törvény! szent az igazság, szent mind a kettőnek tisztelete, s annak is kell lenni a napok végéig, mig a polgári társaságok fennállanak. De mi szüli ezen tiszteletet? Valóban nem a féketlen, hanem a törvényel engedett s törvénnyel mérséklett szabadság, s ez szüli még ama csudákat teremtő tündér lényt, a hazaszeretetét is. Rajtunk áll, itt az alkalom, de int az idő is, hogy a VIII-ik art[icu]lusnak törvényink tábláiba igtatásával hasitsuk ketté ama kárpitot, melly a polgári törvényes szabadságot, ezt a Szentek Szentjét, olly sokaknak szemei elől elzárja. Hadd mondják el hazatérésünkkel jó fejedelmünket s az ország Rendeit áldva sok millió polgártársaink: hogy az eloszlott diaeta őket is a közös haza polgáraivá tevé. Nem vágyunk hallani ezen áldásokat? s nem kivánjuk hogy ezeknek hangjai zengjenek egykoron sirjaink hantjain is? Nem egy Rubicon van előttünk, mellyen Caesar által hajitsa dárdáját; csak a Léthe kis pataka foly, mellynek tulsó partjain minden földi bajait el felejtendi az a nép, mellyről igazán el mondhatjuk Virgiliussal, hogy századok óta
„Stabant orantes, primi transmittere cursum
Tendebantque manus ripae ulterioris amore.”*
Tendebantque manus ripae ulterioris amore.”*
Vergilius: Aeneis VI. ének, 313. sor.
S mi Cháronok lenni akarunk, kik meg nem szánjuk az igazságért esdeklőket? Ám hiszen a révbér gyanánt helyettök fizetendő nehány obolus gazdag kamatot hajtand az emberiségnek s boldogokká teszi maradékinkat. Vigyázzunk, hogy a jelen és jövendő kor megkérlelhetlen itélőszéke elébe ne húzza részvétlenségünket! Nekem legalább e soha nem felejtendő pillanatban mennyei öröm árja boritja szivemet, hogy Borsod vármegyének utasitását kimondható országgyülési követ vagyok, s a VIII-ik art[icu]lus meghagyatására szavazok.*
Palóczy, itt közölt felszólalása csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével. (X. köt. 53. kk.)
DEÁK: Midőn ezen urbéri 8-ik t. czikkelyt elsőben olvastam, nem véltem volna, hogy annak tiszta s egyszerű igazsága mellett védelemre kelnünk valaha szükséges lehessen. Hiszen az első szakasz csak azt rendeli, hogy senkit törvényes kihallgatás és birói megmarasztás nélkül személyében, vagy értékében háborgatni nem szabad, s ez olly világos alapigazság, melly a polgári társaság helyes idaeájától elválaszthatlan, mert nélküle a társaság köz czélját elérni nem lehet. A második szakasz pedig hatalmat ád a sértett félnek, hogy sérelmének orvoslását a rendes bíróság előtt törvényes uton követelhesse, s ez az előbbinek olly egyenes és természetes következése, hogy nélküle a törvények oltalma csak puszta és sikeretlen képzelet. Valóban, ha számos esetek el nem szoktattak volna az eféléken bámulástól, azon bámulnék leginkább, hogy valaha szükségessé válhatott törvény által kimondani ezen alapigazságokat, mellyeknek törvény nélkül is minden ember kebelében létezni kellene. Azonban nállunk még igen sok lehető, és igen sok szükséges!
A M[éltósá]gos Personalis, és némelly követek azt hozták fel ezen t. cz. első szakasza ellen: hogy az már magában hijányos, elégtelen, és könnyen zavart okozható, mert tétetik ugyan emlités arról is, hogy a törvény által megszabott esetekben birói megmarasztás előtt is szabad a letartóztatás, de mivel ezen meghatározott esetek kifejtve és elszámlálva nincsenek, könnyen balmagyarázat s félreértés következhetik, s mind addig, mig ezen esetek az illető rendszeres munkákban egyenként tanácskozás és határozás alá nem kerülnek, a 8-ik t. czikkelynek rendelkezése nem csak sikertelen, hanem káros is. Ha mi csak most állanánk öszve legelőször polgári társaságba, ha csak most alkotnánk legelső törvényeinket, mellyek belső elrendelkezésünket és a közbátorságot tárgyazzák, akkor igen is fontos lehetne ezen ellenvetés, akkor magam is azt kivánnám: hogy ahol a polgárok biztosítása kimondatik, ott tüstént elszámláltassanak mindazon esetek, mellyekben a köztársaság, épen a közbátorság fentartása miatt, rendkivüli eszközökhez nyúlhat, és nyulni kéntelen. De mi már századok óta polgári társaságban állunk, vannak belső elrendelkezési törvényeink, mellyek a közbátorságot biztositják, de csak reánk nemesekre nézve biztositják, mert mi a társaság közkincsét, a személyes vagyonbeli bátorságot is privilegium mellett kizárólag csak magunk birjuk. – Az áldott 1-ő 9-us* gondoskodott arról, hogy nemes ember önkény és erőszak ellen bátorságban legyen, és küldőink nem igen vennék kedvesen, ha ezt a 1-ő 9-ust eltörülnénk. A magyar törvényhozás időnként elhatározta mindazon eseteket, mellyekben a nemes embernek rögtöni letartózattása szükséges vala,* s igy hazánk lakosinak egy osztálya már bir azon jussal, mellyet a 8-ik czikkelyben szegény adózóinknak is óhajtanánk megadni. Ezt kell tehát minden kivételeivel és megszoritásaival a nemzet egyéb osztályaira is kiterjeszteni, s a közbátorság szenvedni nem fog, sőt inkább minden polgárra nézve biztositva lesz. Mert hahogy ezen szabadság a Status czéljával megegyez, ha elegendők a nemesekre nézve azon kivételek, melyeket törvényeink a részben tettenek, elegendők lesznek azok a jobbágyokra nézve is; ha pedig ott sem elegendők, akkor ott is változtatás és megszoritás szükséges. Ha azonban engem arról számos példák és köz tapasztalás ellenére is meggyőzhet valaki, hogy a privilegium több miveltséget, és erkölcsösséget ád minden nemesnek és maradékinak, mint amivel nem nemes polgártársaink birnak és birhatnak, ha meg lesz mutatva, hogy a privilegium biztositja közbátorságunkat, akkor fejet hajtva kész leszek elismerni, hogy az illyen privilegiált, jó erkölcsű mivelt osztály különös kedvezésre méltó, s a közbátorsági törvények oltalmát is mások felett csak ő érdemli meg.
Vö. a 71. old. 15. jegyzetével.
A Hármaskönyv. I. rész 9. cimje értelmében előzetes idézés nélkül a tett szinhelyén akár paraszti kézzel is le szabad tartóztatni a nemest szándékos gyilkosság, gyújtogatás tolvajság, rablás erőszakos paráznaság; esetében. Ezt a rendelkezést ismétli, vagy bővíti ki a Hármaskönyv II. rész 68. címje, és az 1599: 36., 1655: 38., 1687:14., 1723: 10. stb. tc.-kek.
Gömörnek érdemes követe* példáúl Franczia, és Angolország törvényeit hozta fel, s állitá: hogy ott is, a kit a constabler fejér pálczájával megillet, vagy a rendőr letartóztat, ellenállani nem mer, habár első pair legyen is. – De épen ezen előadásban felelt meg önmagának érdemes követ úr, mert ott a törvények szentsége olly tiszteletben áll, hogy a leghatalmasabb pair szintúgy mint a legszegényebb polgár enged, és kéntelen engedni az őtet letartóztató constablernek. Nállunk azonban a törvény súlya csak a szegény adózót nyomja. Állapitsuk meg azt, hogy a közbátorságot biztositó törvények oltalma nállunk is minden polgárra egyformán terjedjen, s akkor a törvény nevében eljáró constabler nállunk is ollyan tekintettel fog birni, amilyennel most különösen a magyarországi pairekre nézve nem bir. – Vas vármegyének érdemes követe* azt állitá: hogy a jobbágy nálunk is minden sértés ellen biztositva van, mert a földesúr violentialis,* vagy impensionalis per* utján megbosszúlja jobbágya sérelmét. Nem ereszkedem abba: hogy természet elleni dolog, midőn polgári társaságban a sértett fél önmaga elégtételt nem is kereshet, hanem a törvények oltalmának felhivását is urának kegyelmétől kell várnia; csak azt jegyzem meg gyakorlati tekintetből, hogy az eféle violentialis és impensionalis pörök az öszeveszett szomszédok vagy közbirtokosok között gyakran voltak ugyan bosszúnak eszközei, de csak ugyan kevés példa van arra, hogy jó barátságban élő földesurak egymást a jobbágy sérelméért pörbe idéztették volna. Illy esetekben közönségesen pipa s kártya közben végzik el a földesurak az egész dolgot, gyakran a jobbágynak rovására, s a panaszolkodónak földesura nem egyszer mondotta már azt: én egy hitvány parasztért szomszédommal, komámmal vagy atyámfiával összeveszni, s perlekedni nem fogok. Ez azon dicsért földesúri pártfogás! – Azt is emliték némellyék, hogy ezen VIII-ik cz[ikkely] már csak azért is hijános, mert nem az egész 8 milliót, hanem annak csak egy részét, a jobbágyokat foglalja magában. Különös valóban, ezen ellenvetést ép azoktul hallanom, kik azon esetben, ha e törvény az ország minden lakosiról szóllana, elsők keltek volna ki ellene és bizonyosan azt mondották volna, hogy e törvény már csak azért sem az urbérbe tartozik, mert nem egyedül a jobbágyokról, hanem az országnak minden lakosiról szóll. Én e törvény jótéteményét minden polgárra kivánom kiterjeszteni, de minthogy az urbérben csak a jobbágyokrul rendelkezünk, mindenek előtt azokat kell e törvény védelme alá állitanunk. Árvának érdemes követe* azt mondá, hogy ha 8 századig ellehettek adózóink e törvény nélkül, ellehetnek még egy pár évekig. De ez valóban különös egy okoskodás, melyből furcsa következéseket vonhatnánk. Hiszen évezeredekig ellehetett a világ a keresztény vallás nélkül, tehát ellehetett volna tovább is. Őseink századokig nem valának keresztények, még sem kárhoztatjuk őket, hogy azokká lettek. 8 századokig ellehettek a jobbágyok urbariom nélkül, mégis igen hasznos volt azt a mult század második felében hazánkba is béhozni. Az usufructuationak szabad eladása századokig nem vala megengedve, s azt mégis megállapitá e jelen törvényhozás. Én ismételve mondom, hogy ha jó a törvényjavallat, haladék nélkül el kell azt fogadni, mert minden ilyes halogatás a nemzeti közboldogságnak valóságos meglopása. – Nem oszthatom Somogy vármegye követének véleményét* azon egy pontban hogy e tárggyal sem a capacitás, sem az aviticitás öszeköttetésbe nem hozathathatik. Mert ime a T[ekintetes] RR nem valának hajlandók a jobbágyoknak megadni a birtokbeli capacitást,* de meg kivánják nállok hagyni a botbeli capacitást. Az aviticitás minden nemzeti szorgalmat és kifejlődést elfojtva sulyosan nyom bennünket, de még sem akarják azt – ugy látszik – eltörülni a T[ekintetes] RR! Sőt még a jobbágyoknál is meghagyják a 8 százados botbéli aviticitást, hogy t. i. prout a majoribus suis acceperant ezután is ugy birják – mert igen szép, igen jóltevő és hasznos elv a régit fenntartani csak azért, mert régi. – Tolna v[árme]gyének érdemes követe* kérdést tőn a királyi meghivó levélben előfordúló arcta necessitudo teljesedése eránt. Én megvallom, hajlandó vagyok e szót nyomtatásbeli hibának tartani, mert figyelembe véve az egész urbér folyamatát, azt látom: hogy a jobbágyot földesurához épen nem bizodalom, hanem szükség köti, mint hogy egyébként el nem élhet, mert hiszen az ország földének örökéből örökre kitagadtatott, és szabad ugyan elköltöznie, de nincs hová költözzék, mert mást, mint jobbágyi birtokot alig szerezhet, a necessitudo helyett tehát talán inkább necessitásnak kellene állani. Azt azonban felette csodálom, hogy érdemes követ úr kérdést tehetett az eránt is: hogy a földesúr és jobbágy közötti kapcsolat mi által füzetett szorosabbá? mert hiszen az V-ik czikkelyben ezen kapcsolatot olly szorosra füztük, hogy azt a földesúr és jobbágy egyesült akaratja sem képes feloldani, mert az urbéri adózásokat kölcsönös egyeség utján sem szabad örökre megváltani. Adja Isten, hogy ezen szorosra fojtott kapcsolat a nemzeti boldogságot meg ne fojtsa, adja Isten hogy az általam említett aviticitás és capacitás mostani állása fejünkre áldás helyett átkot ne hozzon. Én a 8-ik cz[ikkely] mellett szavazok.*
Vö. Gr. De Lamotte felszólalásával, 74. old.
Széll József felszólalását 1. előbb, 73. old.
Erőszakoskodási, hatalmaskodási per.
Vö. a 56. old. 15. jegyzetével.
Zmeskál felszólalását 1. 77. kk.
Somssich felszólalását 1. előbb, 70. kk.
Vö. a 24. old. 10. jegyzetével.
Bezerédy felszólalását 1. előbb, 74. kk.
Deák felszólalása csaknem szószerint megegyezik a Jegyzőkönyv szövegével. (X. köt. 61. kk.)
ANDRÁSSY: Nincs könnyebb dolog mint rossz szinben adni elő valamelly dolgot, ha olyanoknak ellenzésére alapítjuk azt, amit soha senki nem tagadott. Senki sem tagadta közöttünk, hogy minden egyes ember személyének s vagyonának a törvény oltalma alatt biztonságban kell állani. Csak az a kérdés: valjon itt, vagy a maga rendes helyén – ahol t. i. egész terjedelmében kimondathatik, – kell e ezen örök igazságú elvet kifejezni. Én elébb küldőim véleménye szerint azon meggyőződésben valék, hogy itt szükség kimondani,* de miután a kir. resolutió következésében az urbéri kihágások kiemeltettek, s a jobbágyoknak urbéri viszonyaira nézve minden biztositás megadatott, valamint meggyőződésemnek, ugy utasitásomnak is meg kellett változni, s ezen t. czikkelynek a maga rendszeres helyére halasztására szavazok. – Én a gömöri követ által felhozott hasonlitást egészen más értelemben veszem, mint Tolna követe, olly értelemben t. i. hogy nemcsak arról kell gondoskodni a törvényhozásnak, hogy a polgárok személye minden önkény ellen biztosítva legyen, hanem arról is egyszersmind, hogy a közbátorság minden kicsapongástól bátorságban helyheztessék, s a bünös nyomban büntetésre találjon. Ezen gondoskodáson alapul az angol constablerek, a franczia rendőrök hatalma, s csak illy gondoskodásbul kivánjuk mi is a VIII-ik art[icu]lust elhalasztani, távol lévén tőlünk ama dicséretesen magasztalt örök igazságot tagadni akarni. Ezen meggyőződésben lévén, én ép oly kevéssé rettegek amaz örök biró előtt megjelenve tetteimről számolni, mint Tolnának érdemes követe. Hogy mélyebb bélátással birhat nállamnál, megengedem, de hogy tisztább akarat, tisztább honszeretet melegitse keblét, azt el nem ösmerem, s valóban jure connato bonae existimationis megkivánhatnánk azoktul, kik az emberi jussok tiszteletét annyira szeretik emlegetni, hogy ne hidjék egyedül magokat a tiszta jó szándék depositáriusainak lenni. Megujitom tehát, hogy a jobbágyok személyének biztositását a kicsapongások- és féketlenség zabolázásával öszeköttetni szükségesnek itélem; igazolja ezen itéletemet a tapasztalás, mert ámbár fenállott az 1-ő rész 9-ik czimje, mégsem volt az képes bennünket minden viszaélés ellen védeni, kétségen kivül azért, mert a törvényes szabadság és féketlenség közötti vonalok eléggé szabályosan kihúzva nem valának; ezt ragasszák a RR annak helyén, s idején a 8-ik czikkelyhez, s akkor fognak idvességes törvényt alkotni, de nélkülök s itt ezen törvény czikkelyt nem pártolom.
Valóban Andrássy a tc. 1833. okt. 15-i tárgyalásán országos ülésben lelkes beszédet mondott a javaslat mellett s reá is adta szavazatát; viszont az 1834. okt. 3. ülés ismertetésénél Kossuth Esztergom megye szavazatát már a VIII. tc.-ket ellenző megyék között sorolja fel. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 305. kk. III. köt. 571.
MAJTHÉNYI: Épen nem kétellkedik hogy Esztergom követe Isten előtt számolhatni fog tetteiről, mert hiszen mi követek, ugymond, olylyanok vagyunk, mint azok, kik hatalmokkal viszaélve tutela alá vettettek. Instructió nélkül nem csak szóllanunk, de ma holnap gondolkoznunk sem lesz szabad, s ennek következésében Esztergom követe is nyugodtan megjelenhet amaz örök biró előtt, mert tettei védelmeül küldőinek utasitását bémutathatja. Egyébiránt Tolna követének többnyire minden okoskodásaiban osztozik, ámbár meg van győződve, hogy nem épen szükséges magunkat megbotoztatnunk a végett, hogy a botozás fájdalmairól megfogásunk legyen; azt mindazáltal nem állíthatja, hogy a Péter czártól vett hasonlatosság* helyesen lenne választva, mert ezen fejedelem maga végigment ugyan a katonaságnak minden lépcsőin, mind azáltal a botozásnak fájdalmas voltáról elannyira meg nem győződött, hogy a tiszteket is fel az ezredes kapitányokig bot alá vetette, s maga tulajdon kezeivel gyakran meg is korbácsolta. – Egyébiránt a VIII-ik t. cz. mellett szavaz, s ámbár a diaetának mihamarébi elosztását hazánkra nézve nagy szerencsétlenségnek koránt sem tartaná, mind az által serio felteszi a kormányról, hogy ha ezen t. czikkelyt itt elfogadja, a Juridicumot fel fogja vétettetni, s ott a törvény által kiveendő esetek szükségeskép meg fognak szabályosan határoztatni.*
Vö. Bezerédy mondásával, 75. old.
Majthényi itt szorosabban a büntető törvénykönyv javaslatának felvételére gondol; a törvénykezési munkálat első részét, a törvényszékek elrendezését ugyanis már teljes egészében megtárgyalta az országgyűlés, a harmadik részt, a polgári törvények kijavítását is jórészt megvitatták már kerületi ülésben.
CLAUZÁL: Igazat ád Gömör követének, hogy nincs nagyobb szerencsétlenség, mint a nép között nyugtalanság magvait elszórni, de teljes lélekkel meg van győződve, hogy ezen t. czikkelynek meghozása ilyes magvakat nem csak el nem szórna, sőt meg nem hozása fogja azokat elszórni, és növésre gerjeszteni azokat, mellyek az isteni s emberi igazság szerint meg nem tagadható jussok hoszas megtagadásával már elszórattak. Mindenekben, még a személyes bátorság társaságos jó voltában is privilegialis vonalok választják el magyartól a magyart, ezek szülik a béketlenséget, ezek okozzák, hogy az erőteles magyar hon folyvásti colonialis állapotban sorvad, s nem is fog egyhamar azon polczra felemelkedni, mellyet constitutionalis nemzet léttére megérdemlene. Fájdalom azonban vannak, és igen is számosan vannak, kik minden hasznos intézetnek azt vetik ellene, hogy népünk még nem ért meg reá; adja Isten hogy a kormány illy értelmü tanácsosinak javallatit soha meg ne keserülje. A szónok azonban eme balvélemény megczáfolására elegendőnek látja hivatkozni a jamaikai rabszolgáknak adott azon szabadságra, hogy csak törvényes birótul függjenek,* s azon jussokra, mellyekkel a muszka czár 1833-ban a bessarabiai jobbágyokat felruházta volt.* Egyen vonatot húz ezek s hazánk népének állapotja között, olly egyenvonatot, mely a magyar népnek állapotját borzasztó alakba tünteti elő, – s a VIII-ik t. cz. mellett szavaz.
Az angol kormány 1830-ban a korona tulajdonában levő rabszolgákat szabaditotta fel, 1833. aug. 29-én pedig rendeleti úton szabad bérmunkássá deklarálta a gyarmatok 800 000 rabszolgáját és az ültetvényeseket 20 millió fonttal kártalanította.
Az 1834. jan. 29-én megjelent rendelet szabályozta a besszarábiai parasztok és földesuraik viszonyát: elrendelte, hogy a személyükben szabad parasztok és a földesurak kössenek a korábbi szóbeli megállapodások helyett írásos szerződéseket a földesúri föld használatáról, s abban az esetben is kötelezte a földesurat a föld átengedésére, ha a felek nem tudtak megegyezni. Az ilyen esetben a rendelet által előírt szolgáltatásokat teljesítette a paraszt; ezek a szolgáltatások lényegesen enyhébbek voltak a Magyarországon szokásosaknál méginkább az oroszországiaknál s a tartomány különleges történeti fejlődésén alapultak.
SZALOPEK nem csak hogy idevalónak itéli ezen törvényczikkelyt, sőt azt kivánná, hogy minden alkotandó bármi nemü törvénynek elébe tétessék. Tökéletesen hiszi ugyan, hogy Ő Felségének tiszta szándékában van (amint mondja) alattvalóit minden önkény ellen biztoságba helyheztetni, és nem is kételkedik, hogy ezen szép szándékot siker koronázná, ha Ő Felsége minden egyes sérelemnek, minden büntetésnek személyes tanúja lehetne, de mivel maga mindenütt személyesen jelen nem lehet, alkossunk törvényt, mely mindenütt jelen lészen, ezzel egyesitse Ő Felsége azon hatalmat, mellyel a törvények végrehajtására alkotványunk által felruháztatott, s így, csak így fogja alatvalóit minden önkény ellen biztositani.
NAGY PÁL: Hallottam, hogy némellyek azon ok miatt akadnak fel a személyes biztonságnak ezen 8-ik art[icu]lusban kimondott elvében, mivel abban némi mocskot vélnek feltünni s olyas valami vádat, mintha nálunk ekkorig a jobbágyok személye törvény által biztositva épen nem lett volna. Én megvallom hogy vannak nekünk ilyes törvényeink, de ezek hasonlitanak azon törvényekhez, mellyekről igy szóll Horatius: Malis vetita legibus alea. Törvény által van a koczka tiltva, s uton útfélen koczkáznak, törvények tilalmazzák a békés polgárok személyét sértő kicsapongásokat, de ellehet róllok mondani: Malis vetita legibus in omnes grassandi licentia. Mit csinálnak sokhelyütt a földesurak s goromba tisztjeik a jobbágyokkal? szükségtelen emlitenem, – tudjuk azt is hogy a szolgabiró, esküdt, comissarius sokszor bizon csak úgy ex abrupto jól megvágatja a szegény embert, és fájdalom gyakran büntetlenül, a katonatisztek lefelé a káplárig, – ezek, kiknek Austriában cassatio büntetése alatt tilalmas a paraszthoz csak egy ujjal is hozzányulni – nállunk ha bálba mennek s a forspont nem jő, hirtelen jó sort vernek a becsületes falusi biróra. Látjuk tehát, minő bátorságban van a jobbágy személye eddigi törvényeink mellett. Száz meg száz borzasztó eseteket említhetnénk ennek bizonságaul; tudjuk a legközelébi időkben is mint kinoztattak halálig ártatlan leányzók, sőt tudjuk azt is, hogy magában Posonyban a polgároknak nemcsak szükségök van biztositatni, hogy a féktelen olygarchák által meg ne verettessenek, de az ellen is szükségök lenne biztosittatni, hogy agyon ne verettessenek. Mindezen tapasztalások arra mutatnak, hogy ezen viszaéléseket, ezen égbekiáltó licentiát meg kell valahára zaboláznunk, nem is hiszem én, hogy ezt ő felsége ellenzené, hiszen Austriában, hol önkényes hatalommal ugyan, de atyai szive szerint hoz törvényt, még csak azt sem engedi meg, hogy valaki tulajdon inasát, kocsisát büntetlenül egy ujával megérinthesse, ámbár általában véve a bécsi cselédeknél erkölcstelenebb embereket képzelni sem lehet, hogy hihessem tehát azt atyai szive felől, hogy minálunk egy millió familiát, földesúr, tisztviselő, katona s tudj’ Isten minő mindenféle emberek önkényének alája vetni kivánna; holott e jelen resolutiójában is nyilván kimondja, miképen minden rendü alattvalóit az önkény ellen biztositani akarja.* De megvallom hogy amint ezt magáról ő felségéröl tökéletesen hiszem, úgy a kormánynak hasonló jó szándékáról egyátaljában meggyőződve nem vagyok. Hogyha itt e teremben Ő felségének ministerei jelen lennének, amint constitutionalis országban jelen lenniök kellene, megkérdezném őket, mondják meg az urak, nem lappang e az elhalasztás alatt elvetés, s fogják e az urak ezen t. czikkelyt in Juridico pártolni? S ha azt mondanák, hogy igen is pártolni fogják, az elhalasztás miatt szerfelett nem aggódnék. De ezen kérdést nem tehetvén, kéntelen vagyok a kormány szándékának kitudása végett némelly combinativus jövendölésekhez nyúlni, s itt legelőbb eszembe jut az, hogy a Personalis úr eleintén ezen VIII-ik t. czikkelyt nem csak a systema formalitása tekintetéből ellenzette, hanem belső mivoltára nézve is veszedelmesnek állitotta,* s igy azt kell hinnem, hogy a kormánytól utasitása van ezen törvényczikkelyt majd a Juridicumban is ex merito ostromolni: mert ami itt veszedelmes, (pedig annak állitotta azt sokszor a M[éltósá]gos Personalis úr) az a Juridicumban is veszedelmes marad. Továbbá azon conjunctura is eszembe ötlik, hogy ha valóban csak más helyre halasztani, s nem elvetni kivánta volna a kormány ezen art[icu]lust, nem mozditott volna meg minden követ ellene, nem küldözte volna szélt a főispányokat, s nem forditott volna megbuktatására annyi erőt, mint amennyit forditott. Azt kell tehát hinnem, hogy a kormány ezen t. czikkelyt nem csak itt nem akarja, hanem egyátaljában és sehol nem akarja. Már pedig nem akarni valamit annyi, mint ellenkezőt akarni, vagyis el nem fogadni ezen t. czikkelyt annyit tesz, mint azt akarni, hogy azzal, ami ezen javallatban foglaltatik, ellenkező történjék.
Vö. a 33. old. 11. jegyzetével.
Az 1833. okt. 15-i országos ülésben a személynök nemcsak azzal érvelt, hogy a javaslat nem tartozik az urbariumba, hanem azt is hangoztatta, hogy „a kitüzött cél ugymint a jobbágy személyének s vagyonának biztossága el nem éretik, mert a szolgabirónak önkényes hatalma ezen törvénycikkely mellett is fennmarad”, s ha a kivételeket, is nyomban ki nem jelölik, „többet ád, mint adni akarunk, többet ád, mint a 1-ae 9-us s miután az urbarium lesz azon törvény, mellyet a jobbágyok különösen szem előtt fognak tartani, más helyütt szabandó kivételek nem fogják a törvény céljának helyes értelmét, sem a köznyugalmat eszközölni”. L.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 304.
Forditsuk meg tehát ezen t. czikkelyt, s látni fogjuk, mi a kormány szándéka, s látni fogjuk, mit engedünk meg, midőn ezen törvény tilalmát kimondani elmúlasztjuk. – A szóban forgó VIII-ik art[icu]lus megforditva igy állana: Subditi non tantum per constitutum legalem judicem, sed etiam per alium quemcunque, et non tantum debite auditi ac juxta exigentiam legum judicati, sed etiam non auditi, et non judicati in rebus personisque suis turbari, quin imo etiam capi et poenae corporis afflictivae subjici possunt.* Már pedig illy törvényt alkotni, melly mindezeket megengedi, (mert nem tilalmazni annyi, mint megengedni) még akkor is rettentő igazságtalanság lenne, ha Abyssiniában volnánk, vagy egy deportált rablókbul alkotott coloniának hoznánk törvényeket, mert még ezek is megkivánhatnák, hogy törvényes birójok legyen, s törvény szerint itéltessenek. Aki azt hiszi, hogy minálunk még bot nélkül rendet tartani nem lehet, nagyon csalatkozik s nem ösmeri az emberi természetet. – A szelidség mindég jobban, mindég biztosabban vezet az erőszaknál, s az erőszak közönségesen mindég azt mozditja elő, amit gátolni akar. Ezer meg ezer példákat nyujt erre a historia: a keresztény vallás, később pedig a reformatio soha sem terjedett volna el ennyire, ha olly durva erőszakkal nem igyekeztek volna terjedelmét gátolni; a balgatagok nem tudták, hogy nem tehettek volna nagyobb szolgálatot azon ügynek, mellyet elnyomni akartak, mint épen az által tettek, hogy erőszakkal elnyomni akarták. És hogy különösen azon körbül hozzak fel példát állításomnak bizonyitására, melly kör minnyájunk szeme előtt fekszik, csak azt említem, hogy gyermekkoromban, megjelenvén a katonák exercirozásánál bámulni, láttam, miként állott minden recrutának háta megett két káplár pálcza is, s hallottam kiabáltatni, hogy e nélkül a durva bárdolatlan néppel semmire sem lehetne menni; im most amint hallom, cassatio büntetése alatt tiltva van az exercirozás közötti brutalis botozás, s valjon nem exerciroznak úgy katonáink, mint előbb? Még most is azt állitják hogy armádánknál a botot eltörülni nem lehet, mert népünk nem érett a szelid bánásra. Nem tudom, a horvátok érettebbek e, mint országunknak többi lakosai, de azt tudom, hogy midőn Napoleon a szávai részeknek ura volt,* az öreg horvát katonák szint olly vitézül viselték magokat bot nélkül Napoleon alatt, mint bot mellett az Austriai Ház alatt. Tudjuk azt is, miket nem jövendöltek 1830-ban a katonaállítás felől, minő aggodalmokkal töltötték el az országot, hogy a baromi fogdosás helyébe sorsvonást határozánk; s im tudjuk, az illető követeknek jelentésiből tudjuk, hogy még a marmarosi oláhok között is legszebb renddel ment véghez a sorozás, és Sopronban a gyülöletes dolog nemzeti ünneppé változott.* Illy hatása van, emberre a szelid bánásnak, s mi mégis most, midőn Angliában már törvény hozatott, hogy büntetlen a barmot sem szabad kinozni,* mi nem akarjuk Magyarországon azon elvet kimondani: hogy egy tiszteletre méltó paterfamiliást csak úgy ex abrupto megbotozni nem lehet! – Én tehát amint mondám, azt, hogy ha másuvá halaszttatik ezen t. cz., ott elfogadtatik e? még markomban nem tarthatván, hazám népét pedig nemzetünk gyalázatára tovább is bot önkénye alatt hagyni nem akarván, a VIII-ik art[icu]lus mellett szavazok.
A Jegyzőkönyv szövege szerint: „Subditi non tantum per substitutum legalem judicem debite auditi, et iugta exigentiam legum judicati, sed et aliter in rebus personisque suis turbari, quin imo etiam in casibus lege non definitis capi et poenae corporis afflictivae subjici valeant.” (X. köt. 69).
Horvátország Száván túli része a magyar tengerparttal, Fiuméval, Trieszttel, Isztriával, Görz-cel, Krajnával, a villachi kerülettel és Dalmáciával együtt az 1809-i schönbrunni békétől Napóleon bukásáig volt francia uralom alatt Illyria néven.
1830. okt. 18-án kerületi ülésben Nagy Pál indítványozta, hogy fogdosás helyett sorshuzással történjék az ujoncok kiállitása. A rendi törvényjavaslat ilyen értelemben is készült el, a javaslat nov. 8-i, országos ülésbeni vitája során azonban eléggé éles vita alakult ki a kérdés körül. A sorshúzás elve végül is diadalmaskodott. Vö.: Bertha Sándor, Országgyűlési Tárca 1830-ról. Pest 1843, 104. kk. 158 kk.
Angliában 1824-ben alakult meg az első Állatvédő Társaság; az egyre szélesedő társadalmi mozgalmat a törvényhozás később törvényesítette.
BŐTHY: Tökéletesen egyetértek azzal, hogy a polgári alkotványnyal biró nemzetek boldogsága nem annyira a törvényeken, mint azoknak szent, és lélekismeretes megtartásán alapúl. A törvény csak üres, holt betü, mellynek egyedül a teljesités ad életet, s ha hogy a gyakorlat nincs összehangzásban a törvénynek néma betüivel, a csalódás annál érezhetőbb, s áldás helyett átkot terjesztett a törvényhozás. S azért ama hires franczia utazónak, midőn idegen népekhez ért, nem az volt első szava, minők a törvények? hanem az, hogy miként tartatnak meg? De azért, mivel a gyarló ember alkotta törvényben minden bűnre büntetés szabatik, s mégis nincs törvény, melly meg ne sértetnék, koránt sem az következik, hogy mezőt tárjunk a féketlenségnek, s a ki nem kerülhető viszaélés miatt törvényeket ne hozzunk, hanem inkább hogy minél szorosb sanctióval irjuk azt körül, s minél szorosban ügyeltessünk fel, hogy a bün büntetlen ne maradjon, s törvényeink szigorú végrehajtással tiszteletben tartassanak. – Ami már a királyi resolutiót illeti, meg kell vallanom, hogy én hazánknak panaszteljes tapasztalása szerint, a kormányt resolutióinak kiadására nézve bőkezűséggel mindeddig nem vádolhattam; ezen hiedelmemben azonban a jelen kir. válasz által meg vagyok czáfolva, midőn tapasztalom, hogy amelly törvénynek elfogadására három szó elég vala, s e három szóval nyolcz millió áldását olly könnyü volt megérdemleni, annak félrevetésére egész lapot veszteget a nélkül, hogy ellenkezésének a nem ide valóságnál egyéb okát adná.* Ha már rövid földi pályánkon egyes emberek életében is hibás szokás a mai nap munkáját holnapra, s holnapról holnaputánra halasztani, s ha ezen halogatás káros következéseit minden ilyes ember, s mindazok kikkel összeköttetésben él, mulhatatlan meg érzik: mennyivel inkább hiba, s menthetetlen hiba ezen halogatás a törvényhozásban, hol milliók boldogsága vagy boldogtalansága követ minden lépést, hol a viszaidézhetlenül elszalasztott napnak veszteségét millióknak könnyei kisérik! Jól tudom én azt, hogy minden törvény a status boldogitását czélozza, azt kellene legalább czéloznia, de tudom azt is, hogy vannak olly törvények, mellyek szélesen áradó hatásuknál fogva a többiek sorában különösen ragyognak. Ilyen volt az V-ik, ilyen a VII-ik t. cz., hasztalan küzdöttünk érettök, sirba kellett őket szállitanunk bizontalan időre, mert ki képes előre megmondani, mikor harsogand a feltámasztó kürt szava? Itt van még előttünk a VIII-ik t. cz., két évi munkálódásunk disze, naponként kevesedett reményink végső maradványa, ez azon czikkely, melly boldogságát biztositaná adózó népünknek, azon népnek, mellynek sorsát gyermeki koromtul olly melegen hordoztam keblemben, és meg kell vallanom, hogy mindazok után, amellyeket immár tapasztalék, nem remegő örömmel, hanem reszkető félelemmel tekintek e mai nap kimenetelének elébe; ha még reményimnek ezen egy végső támasza is eldől, úgy fognak nélküle a többi törvények állani, mint az ősz fagyával levelét vesztett száraz galy, szomorú jele annak, mi mulandó minden ez életben! Hetven éveknek kinos várakozása után előttünk állott a régen várt, a sokszor hiában remélt alkalom; meleg örömre hevültem én, (soha nagyobbra nem egész életemben), hogy küldőimnek becses bizodalmánál fogva részt vehetek a nagy munkában, hogy karjaim is segithetik nemzetem boldogságának épületjét megépíteni. És ennyi remény, ennyi várakozás után semmi sem történt egyéb, mint annak törvényésitése, mit a kormány már ez előtt 70 évekkel önkényt megadott! És valjon midőn minden halad, egyedül csak nemzetünk legyen örök veszteglésre kárhoztatva? Egyedül nemzetünk ne legyen fogékony ezen VIII. cz[ikkely] józan szabadságának elfogadására? Én ezt sem mint ember, sem mint hazafi el nem ösmerem. Valjon midőn Éjszak Americában a boldogitó szabadság fáklyáját kitüzték,* minden ember a miveltség magas fokán állott e már? S mivel nem állott, veszedelmet hozott e a szabadság s törvényelőtti egyenlőség? Vagy midőn a franczia törvényhozó gyülekezet törvényeit alkotá s kimondá, hogy minden ember a törvények egyenlő oltalmára számolhat,* nem élt annak jó voltával egyiránt a vogezi szénégető s a parisi elegant? Törvény, T[ekintetes] RR, csak törvény teszi, csak törvény teheti a nemzeteket szabadságra éretté, s csak a szabadság, a józan szabadság boldoggá, ez füszerezi meg a földmivelő kenyerét, ez ad vigasztalást, az élet viszontagságaiban, de nállunk, midőn csekély kunyhójában halállal küzd a földmivelő, orvosi segedelem után nem kivánkozik. Miért is szeresse az életet, a nem szabad életet, melly gyönyörüséget nem nyujt az önkény alatt szenvedőnek! Miért féljen a haláltól, melly őtet csak kinoktul menti meg! – Én a szerkeztetésre szavazok.*
Vö.: Iratok. III. köt. 49.
Az Angliától való elszakadást deklaráló és az emberi jogokat kimondó 1776. júl. 4-i függetlenségi nyilatkozattal.
A francia nemzetgyűlés 1789. aug. 4-én tett ünnepélyes nyilatkozatot az emberi jogokról. (Déclaration des droits de l’homme et du citoyen.)
Beöthy beszédének csak néhány soros kivonata olvasható: Jegyzőkönyv. X. köt. 71.
BALOGH.: Elveszett immár az általunk javalt 5-ik urbéri t. cz. 2-ik §-usa, amelly ha megállott volna, hazánk felett egy új dicső időszak fénylene, elvesztével pedig örökös szolga most már a magyar jobbágy, s a 19-ik században is csak ott áll, hová őt eldődeink buzogányai tasziták. Elveszett a VII-ik cz[ikkely] is, s annak elvesztével hazánkban a legszámosabb felekezetnek birósága a részrehajló igazságnak képrajza marad. El fog veszni nemsokára (amint látni lehet) a VIII-ik t. cz. is, melly a jobbágynak személyét biztositaná, s elvesztével a kegyetlen földesúr kinzó pálczái gúnyolva nevetik az őket szélttörni akarókat. Illy nagy, illy rémitő veszteség után, miután szivemnek három kedveltje keblemből irgalom nélkül kiragadtatott, engedjék a T[ekintetes] RR! hogy az egész urbér felett elmondjam hattyú énekemet.
Midőn e jelen országgyülés kezdetén a tanácskozás tárgyainak soráról szó vala, a többséggel én is arra voxoltam, hogy az urbéri munkálaté legyen az elsőség,* mert látván hazánkban több millió polgártársaimnak sajnálatra méltó sanyarú állapotját, hallván a jelen országgyülést nem sokkal megelőzött öldöklő nyavalya alatt az adózó népnek némelly megyékben elkeseredését, tartván az ezekből származható kétségbeesés borzasztó következésitől, a milliók jövendő boldogságának alapját mentől előbb megvetni, s igy a földesúr s jobbágy között ekkorig ugyan csak rejtett, de talán nemsokára kitörhető ellenségeskedésnek okait gyökerestől kiirtani kivántam. Aminek valósultát annyival inkább remélheténk, mert hiszen a kormány maga is (mellynek a nemzet erőtlenségén s apathiáján mindent kivivni tudó hatalmát 10-ik decemberben* leginkáb bámultam) a királyi előadásokban sok szép szavakba burkolt igéretek kecsegtetésével ugyanezt látszatott kivánni. A nemzettől pedig annál többet várhatánk, mert miután jóval e jelen országgyülés előtt hazánknak egy jeles fia, lángésszel s hazafi lelkesedéssel teljes irásaival* a felvilágositás fáklyáját meggyujtá (sokszorozott hangos éljen kiáltás az ülésben jelen volt lelkes Szécsényinek*) minden gondokozó embernek, minden társaságnak kedvencz tárgya a jobbágyoknak adandó engedélyek valának, sőt úgy látszott, hogy megyék és megyebeliek egymást a liberalitásban és nagylelküségben nem csak elérni, hanem elhagyni is törekedtek volna, magam pedig lelkes küldőim által a legszebb utasításokkal felruházva jövék e jelen országgyülésére. Meg is feleltek a T[ekintetes] RR! nemzetünk várakozásinak, mert habár sokat kellett is a főrendekkel küzdenünk, végre csakugyan az ő megegyezésök hozzájárultával is olly urbéri czikkelyek küldettek fel ő Felsége jóváhagyásának alája, mellyek a jelen század szelid lelkének, a magyar nemzet nagylelkűségének s a törvényhozó test érett megfontolásának szüleményi valának, s miután ez megtörtént, ekkor már a nemzet boldogsága egyedül a királyi válasz kegyességétől függött, melly kegyességre a Tekintetes] RR elegendő anyagot nyujtottak. – Nagy volt a remény, feszült a várakozás! és ime mi történik! e folyó esztendei augusztus 28-án* minden hazafi dobogó szivvel sietett az ország házába, hol a királyi válasz rettentő villám s menykőszórások közt felolvastatott, – mintha foglalatján magok az egek is boszonkodnának! És oh fájdalom, a nemzet, s főkép az adózó nép legszebb reményinek egyszerre vége lőn, s a kikelő szép új világ derültét sötét felhők boriták, mert miután a kir. válasz a három legérdekesb törvényekre nézve tagadó vala, habár a királyi válaszok kötelező erővel nem birnak is, tudták azt mégis igen jól hazánknak nálamnál tapasztaltabb férfiai, hogy a kir. válasz a nemzet legerősbnek látszó intézetit gyökerestől felforgatni képes; tudták, hogy a kir. válasz olly varázserővel bir, melly a legelszántabb hazafit is sokszor meg szokta széditeni, tudták hogy a kir. válasz sokakra nézve olly vezércsillag, mellynek útmutatásához szokták szabni minden lépésöket. Igazolva is lett méltó félelmök, mert a kir. válasz következésében kiterittettek itt és az egész hazában minden hálók az 5., 7. és 8. t. czikkelyek elfogására – dolgoztak mindenfelé a kormány emissáriusai, lótottak futottak alá fel a főispányok, csevegtek mindenfelé ezeknek creaturái a jelen országgyülésnek veszedelmes tendentiájáról, minket, az emberiség barátit, demagógoknak, ultráknak, jacobinusoknak és tudja Isten minek neveztek, szóval midőn az egyik rész a kormány kivánsága tellyesitéseért mindent elkövetett, a másik rész nem sejditvén a jövendő veszteséget, csupán és egyedül ügyének szentségére támaszkodott, és ime előttünk állanak most olly urbéri törvények, mellyekről bátran azt mondhatom, hogy azokat nem annyira az országgyülése, mint a bécsi Cabinet, és annak hazánkbani befolyása alkotta. Igy vész el hazánkban minden nemzeti ügy, igy is fog elveszni mindaddig, mig az országgyülése úgy lészen alkotva, ahogy most áll, mig t. i. a kormánynak és a M[éltósá]gos főrendeknek korlátlan vétója lesz, mig a vármegyék önállásúabbak, a kir. városok függetlenebbek nem lesznek, mig az egyházi Rend a világi törvények hozásában részt veszen, mig minden hivataloknak kiosztása a kormány kezében marad s ezek által a nemzetnek még csak serdülni kezdő ereje lehető nagyságáig ki nem fog fejlődni. Mindezeknek pedig életre hozását olly hazában, ahol két esztendeig tartott tanácskozásink után a jobbágyok örökös szolgaságát, személyöknek bizontalanságát, s a földesúr önbiróságát kiküszöbölni nem lehetett, – mindezeknek, mondom, elérését mikorra lehet reménleni? Örüljenek az önként mutatkozó feleletnek azok, kik minden nemzeti előmenetelt veszedelmesnek tartván, az egyhelyen veszteglésnek hiv barátjai, örüljenek azok, kiknek az ön haszonlesés lévén bálványuk, ennek a nemzet legszentebb jussait feláldozni készek, s kik a milliomok milliárd könycseppeit csak közönséges vizeknek tekintik. T[ekintetes] RR! hazánkban, valamint egész Európában most a principiumok egymással harczba szálottak. Kivánom szivemből, hogy se bajonetekre, se baricádokra ne appelláljanak, azonban jól megfontolják a politikai antiquitások szeretői, hogy a többség minden nemzetnél ellenök van, azon többség, mellynek hoszas béketűrésével viszaélni messzebb vezet, mint hová a jelen század szelid intéseinek engedelmeskedő reformerek a nemzeteket juttatni akarják, s igy talán tanácsosabb volna reájok nézve a maga idejében egy okos capitulatiórul gondoskodni, mint a sokáig ki nem állható ostrom ellen való szegüléssel mindent koczkáztatni. Hallám több izben e jelen országgyülés alatt emlittetni, hogy ha általunk a democraticum principium olly világosan ki nem fejlődött volna, a kormány, a főrendek s az egyházi Rend inkább hajlottak volna az általunk javalt moralis engedélyek elfogadására; de igy, miután a democratia elvét igen nyilvánosan kimondottuk, a nyolcz százados alkotvány megrezzenése nélkül moralis engedményeinket el nem fogadhaták. Ugy de hát olly gyenge lábakon áll már a magyar aristocratia, hogy azt három urbéri t. czikkely is képes megrázni s megrenditeni? Vagy talán a jobbágyok örökös szolgasága, a földesúr birósága és a pálcza önkénye azon talpkövek, mellyeken a magyar constitutio nyugoszik? Ha ez igy volna, akkor a magyar alkotványt nem aristocratiának, hanem aristocraticus despotismusnak, oligarchicus tyrannismusnak, vagy egy olly szörnyetegnek* kellene tartani, a melynek kifejezésére az alkotványok szótárában alkalmatos szó sem találtatik. Ürügy ez tsak T[ekintetes] KK és RR! és egy oly ritka szövésü lepleg, amellyen keresztülnézni nem nagy mesterség, – nem is lehet többé a nemzetek és a nagyközönségnek szemeit kék gőzzel kápráztatni. Valódi oka annak, mért idegenkednek annyira a kormány, a M[éltósá]gos főrendek és az egyházi Rend a moralis engedményeket elfogadni az: hogy a kormány a nemzeti erőnek nevekedésébül ön tágas hatalmának következő megszoritását félti, a főrendek az általok imádott aristocratiai elemnek a mostani század elveivel való összevegyülését magokra nézve veszedelmesnek, és igy az oligarchia gőgjét és dölyfét megczáfolónak lenni tartják; az egyházi Rend pedig azon sziklának, melyre Péter az egyházi hatalmat épitette, szétpattanásától irtódzik; és igy e hármas szövetségnek kicsinyben czélja az, ami nagyban a Nagy Európai Szövetségnek.* – Nekem pedig, ugy mint az oppositio, melynek koporsóm zártáig tartó hivséget igérek, egyik tagjának czélom az, hogy e jelen veszteség által el nem rettentetvén, a szenvedő emberiségért addig fáradozzak, mig az általam emlitett principiumok harczában legalább reménlhető lészen az, hogy valaha a mi táborunkban is lobogjanak a győzedelem zászlói, melylyeknek látásán a most szenvedő milliomoknak szemei a reájok nézve régtül fogva száraz magyar földet örömkönnyekkel fogják áztatni.*
Balogh már a kérdés első tárgyalása alkalmával, az 1832. dec. 27-i kerületi ülésben az úrbéri tárgy elsőségére szavazott. L.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 38. Ilyen értelemben szólalt fel a jan. 7-i kerületi ülésben is. L.: Uo. 78. – Az úrbéri tárgy elsősége ekkor még a kereskedelmi munkálattal szemben kisebbségben maradt, a jan. 12-i országos ülésben azonban már többséget nyert a Balogh által is támogatott sorrend, L.: Uo. 96.
Ti. az örökváltság ügyének bukásakor.
Az utalás Széchenyi Hitel és Világ c. munkáira vonatkozik: az előbbi 1830-ban, az utóbbi 1831-ben jelent meg.
Széchenyi az ülést megelőzően hosszú ideig távol volt Pozsonytól; 1834. aug. 30-án indult el az Aldunára, hogy a folyamszabályozást előkészítő tárgyalásokat lefolytassa Ghika Sándor havasalföldi, Milos szerb fejedelemmel és a török porta képviselőjével. Dec. 25-én érkezett vissza Pozsonyba és azonnal megkezdte agitációját a követek között a híd érdekében.
Az időpontra rosszul emlékszik Balogh János: a kir. resolutiónak a kelete ugyan aug. 28. volt, de az aug. 30-i elegyes ülésben hirdették ki. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 471. – A kihirdetés időpontjában Pozsony fölött rendkívül erős zivatar tombolt.
Innen a szöveg a bekezdés végéig idegen kéz írása.
A Szentszövetség I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és III. Frigyes Vilmos porosz király között jött létre Napóleon legyőzése után, 1815. szept. 25-én. Az alakuláskor hangoztatott ideális célkitűzésekkel ellentétben valódi rendeltetése a haladó mozgalmak elleni küzdelem összehangolása és egységes irányítása volt. Ezt a rendeltetését a 48-as forradalmakig Metternich irányítása alatt híven be is töltötte.
A dec. 30-i 271. országos ülés részletes naplóját – benne Balogh beszédének a fentivel csaknem szószerint azonos szövegét – l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 45. kk.
*
Mindezen fényes előadások ellenére azonban voxok töbségével a kir. resolutió fogadtatván el, a VIII-ik art[icu]lus is elesett. – De már az előbbi levelemben közlött végzés szerint kerületi tanácskozásra menvén vissza, a RR január 2-án 25 voxal 22 ellen elhatározák, hogy a kir. resolutiónak azon szavai, mellyekben Ő felsége alattvalóinak minden önkény elleni biztositását tennen szándékai közzé is számitja, a VII. t. cz. 5-ik §-ának bévezetésébe igtattassanak, – a felirásba egyszersmind az tétetvén, hogy a RR ezen általános elvnek a polgári viszonyokra nézve való specificus alkalmaztatásáról még e jelen országgyülésen fognak rendelkezni. – (Bővebben jövő levelemben.) Január 3-án a KK és RR azon pontokra nézve, mellyekben a 6-ik art[icu]lus végéig még nincs egyeség a két tábla között, előbbi véleményök mellett maradtak. – A fő RR pedig a 7-ik t. cz. 5– §-a felett tanácskoztanak.
