a) 1835. január 24, 26. Főrendi ülések. Tárgy: A Lánchíd létesítése tárgyában kelt rendi izenet vitája.
a)
1835. január 24, 26.
Főrendi ülések.
Tárgy: A Lánchíd létesítése tárgyában kelt rendi izenet vitája.
1835. január 24, 26.
Főrendi ülések.
Tárgy: A Lánchíd létesítése tárgyában kelt rendi izenet vitája.
Pozsony, Januar 28. 1835.
Januar 24-én ülés a fő RRnél. Napi rend: a Pest-budai álló hid kérdése. A FŐH[ERCEG] NÁDOR röviden előterjeszté a dolog eddigi folyamatát, t. i. hogy e tárgyban mind a két tábla megegyezésével országos választottság volt véleményadás és előmunkálat végett kiküldetve; ez jelentését béadta,* s abban minden lehető módok között legczélirányosbnak véli azt, hogyha ezen vállalat részvényesek társaságára bizatnék, mellynek azonban létesitésére múlhatatlanul szükségesnek itéli, hogy a vámfizetéstőli kiváltság egy bizonyos időre felfüggesztessék, s azon hídon az ország gyülése által megállapitandó tarifa szerint, s meghatározandó esztendők lefolytáig mindenki vámot tartozzék fizetni. Ezen véleményt a KK és RR elfogadták, azt tehát mint alapelvet tűzi ki első kérdés gyanánt a fő RR tanácskozásának tárgyául.*
A jelentést l.: Iratok. II. köt. 400. kk.
A rendek e tárgyban kelt izenetét l.: Iratok. III. köt. 348. kk.
Az ORSZÁGBIRÁJA a KK és RR javallatát több rendbeli nézetek alá jöhetőnek itéli. Legelső tekintet gyanánt ötlik, valjon a RR által felvetett kérdéseknek valóban itt és most kelletik e érdemökre nézve eldöntetniök, vagy talán a kereskedési tárgyakkal függésben lételök miatt inkáb a commercialis munkálatra halasztatniok? Annyival inkább, mivel annak körébe tartozik elitélni, minő segéd kutfőket lehet ilyes vállalatokra rendelni, minő renddel s móddal kelletik azokat megalapitani, begyüjteni, s gyarapitani és minő tekintet alá kell e részben a nemesi kiváltságoknak kerülni?* Nem tagadhatja ugyan, hogy e tárgy mind a két tábla egyeztével különös országos küldöttségre bizatott, de mivel a pestbudai álló hid iránti javallat a kereskedési tárgyakban rendszerezve munkálódott deputátio előtt még tudva nem volt, ott tehát fel sem vétethetett,* ama különös választottság megbizása által nem véli a fő RR kezeit annyira megköttetve lenni, hogy miatta az egész tárgyat illető helyre ne utasithatnák.
A Commerciale Operatum 5. részében összesen 10 törvény javaslata szerepelt a közlekedés fejlesztésére, mocsarak kiszárítására, vizek szabályozására, „de utilibus operibus per societates vel privatos suscipiendis” stb.
Az 1791: 67. tc. által kiküldött kereskedelmi bizottság elnöke Forgách Miklós gróf, tagjai pedig Skerlecz Miklós, Almássy Pál, Szapáry János gróf, Podmaniczky József báró, Reviczky József, Somssich Lázár, Domokos Lőrinc, Mokossinyi Antal és Demelli Mátyás voltak.
Ezek előrebocsájtásával más nézetek ötlenek szemébe a közönséges szükség, országos haszon és sarkalatos törvényeink, ősi alkotványunk szempontjaiból. És ami a közszükséget illeti: ez csak a publica salus körében fordulhat elő, megvallja pedig, hogy a publica salussal semmi összefüggését sem látja azon kérdésnek, legyen e Buda s Pest közt álló hid vagy nem? Azt tehát közönséges szükségnek el sem ösmerheti; mert ámbár 8 századok óta nem volt ilyes hid az országban, e miatt azonban sem a közbátorság, sem a közigazgatás nem szenvedett. Általmegy tehát az országos haszon tekintetére, s e részben kérdi: a kérdéses tárgy e az, mellyet minden mások előtt munkába venni sietnünk kelletik? S midőn évenkint 9–10 hónapig most is van a Dunán híd,* midőn utaink a fő vonalakban is úgysem igen jók, nincs e más tárgy, melly országos gondoskodásunkat sürgetőbben s előlegesebben kivánja? Sok akadályoknak el kell még hárittatni, mielőtt nemzeti kereskedésünk bő gyümölcsezésére számolhatunk, úgy hogy valóban kétséges kérdésnek itéli, valjon mielőtt az akadályok elhárittatnának és a szükséges segédkútfők megszereztetnének, a vámtarifának felemelésével sem veszit e inkább, mintsem nyerne a közkereskedés? E mindkét részre védelmezhető kérdésben azonban biró lenni nem akar s csak annyit mond, hogy a haszon minden esetre még bizontalan, és a javallatban minden más egyéb is bizontalan, a feltételek, a vállalkozó társaság, a vámtarifa, az évszám mind egy aránt bizontalanok, és egyedül csak a nemesi jusoknak, a 1-ae 9-us sarkalatos czimnek sérelme bizonyos. A RR javallatában egy bizontalan kényelem vagy haszon tekintetéből a sarkalatos nemesi kiváltság felfüggesztetik és kimondatik azon elv, hogy azon jussokkal, mellyek az 1-ő R 9-ik czimjében foglaltatnak, az 1741: 8-ik cz[ikkely ellenére* még akkor is lehet dispensálni, midőn azt semmi parancsoló szükség s a publica salusnak semmi tekintete nem kivánja. Nem állitja ugyan a szónok, hogy a köztársaság fennmaradásának s biztositásának kénszeritő eseteiben a nemesi kiváltságok módositást nem szenvedhetnének, mert szenvedhetnek igen is, mint azt bölcs őseink fontos példákkal bizonyitották. Megemliti e végett, mint mondott le nemzetünk 1-ő Lajos alatt a végrendelkezési szabadságról,* mint mondott le a királyválasztás jusáról az országló Austriai ház számára,* ékesen rajzolá mindazon veszélyeket, mellyek hazánkra következtettek volna, hahogy ezen lépést idején korán nem teszi, s magának az Austriai ház hatalmas pártfogását meg nem szerzi, s ez alkalommal országló házunk érdemeinek magasztalására kiereszkedik; megemliti továbbá, miként mondott le nemzetünk a resistendi facultas jogáról,* ámbár nyilván tagadja hogy ez alatt csak egy igaz szivű magyar is valaha a valóságos tettleges ellentállást érthette volna, és egyebet érthetett volna, mint az oppositio s repraesentatio hatalmát; lemondott még is, mert azon garantiának álnok kebeltől eredhetett bal magyarázata hazánkat veszélylyel fenyegetheté; megemliti végre az állandó adónak létesitését is,* de utánna teszi, hogy mindezek csak a polgári társaság közjavának magas tekinteténél fogva történtek, s csak e miatt is szabad történniök; és hogyha e jelen vállalatból is a közre háramlandó nagy és bizonyos hasznok bébizonyosulnak, majd meglátja, mit kell a közhaszonnak, mit a maradéknak részünkről áldozni, de így a mint a dolog áll, alkotványunk sérelmére kezet nem fog nyujtani; mert vannak a legmíveltebb nemzeteknél is olly menedékhelyei az alkotványnak, mellyeknek szentséges rejtekébe csak a kénszeritő szükség vas kezének engedve szabad belépni; azért is a RRnek feleletül adatni kivánja, hogy bizontalan nyereség tekintetéből alkotványunk alapos elvein és sarkalatos nemesi kiváltságinkon sebet, csak ideiglenest is verni nem lehet, hanem az egész dolgot előbb bizonyosságra s határozott fénybe helyheztetni, úgy aztán fenekestől felvenni kelletik.
Vö. előbb, a 117. old. 18. jegyzetével.
L. a 119. old. 1. jegyzetét.
Az ősiséget bevezető 1351-ik törvényben.
A 1687: 2, és 3. tc. által, amellyel a rendek elismerték Habsburg-ház fiágának örökösödési jogát Magyarországon.
Az 1687: 4. tc. által, amelyben a rendek lemondtak az Aranybulla 31. pontjában biztositott ellentmondás és ellenállás jogáról.
Az 1715: 8. tc.-ben vállalták el a rendek az állandó hadsereg fenntartására szükséges adót.
B. SZEPESSY pécsi püspök szokottan hosszas beszédének igen hosszas kezdetét annak szórul szóra lett elrecitálásával tölti bé, hogy mit irtak e táblának a KK és RR, midőn e tárgyban küldöttséget javaltak rendeltetni,* mit feleltek a fő RR* és mit jelentett a küldöttség. Mellyeknek elrecitálásából azt vonja ki, hogy azon küldöttség nem felelt meg voltakép kiküldése czéljának, mert mindazon specialis adatokat, mellyek a dolog lehetőségét, hihetőségét, technicai kivitelét s annak módját és eszközeit illetik, elő nem terjesztette, hanem csak általános elveknél maradott. A tárgyról tehát most tanácskozni és rendelkezni nem lehet, annyival inkább, mert 1-ör, Ő Felsége is megegyezett, hogy a Kereskedési munka negyedik helyen fog felvétetni (kaczaj), 2-or mert ha hasznosnak elösmerné is ezen hidat, de absolute szükségesnek, s azért nyakra főre felveendőnek el nem ösmérné, hanem csak oly szükségnek tartja, mint sok más egyebeket, mellyek nélkül még sok ideig el lenni kéntelenittetünk. És ha elkerülhetetlenül szükséges lenne is, a végzés mégis sikerre nem vezethetne, mert ez csak úgy gerjeszthetne bizodalmat a vállalkozókban, ha törvénybe menne; erre pedig sanctio kivántatik, sanctio viszont csak diaeta végével lehet. Enélkül a végzés még nagyon ingadoznék, mind a RR részéről, mert a regressus feltartatott,* s ha még két évig tart a diaeta, a követi háznak fele új tagokbul fog állani, kik új elveket s új utasitásokat hozhatnak magokkal; de ingadozik Ő Felsége részéről is, mert ha felveszük a katonai szállításokat és szekerezéseket, az egész vámtehernek közel egyharmad része magára Ő Felségére háramlanék. Már pedig a RR megvallják, hogy az országnak önkéntes ajánlásaiból ezen egy hidnak felépitése sem remélhető, hogy hihetik tehát hogy Ő Felsége maga ily szörnyű áldozatot hozand s abban, hogy a katonaság, még pedig (mert a példa nagyon vonsz) talán majd minden hidon vámot fizessen, megegyezend? 3. Ex asse ad Commerciale tartozik, melly állitásának bizonyitványaul elszámlálja az itt olvasható t. czikkek javallatinak számját, rubrumát, foglalatját,* s különösebben megállapodik a hidaknál, gátoknál, vámnál, fundus publicusnál,* és az országos rendszeres küldöttség bölcseségének dicsőitésével elbeszélli, miként fejéritett azon küldöttség egy meszeléssel két falat, midőn olly intézeteket hozott javallatba, hogy sensim sine sensu országos fundus is alkottassék s a kereskedést gátló vámok is megszünjenek.* 4. Ismét felveszi azon gyámokot, hogy a szükséges előkészületek adatai kidolgozva nincsenek. Mindenek előtt tudnunk kell, lemondanak e vámjusukról a mostani tulajdonosok, és ált akarják e azt másnak adni? Ki az a más, mit akar az a más? és hogy akarja azt amit akar? tervét bé kellene mutatni, azt az aedilis directio által* megvizsgáltatni (nevetés) a mostani jövedelmet a költséggel öszevetni, s a t., mert ő úgy hallotta, hogy ezer. pengő fton kőhidat lehet épiteni, (ismét nevetés) s hogy ezen híd hasznot hozzon, nem szükség a tarifát felemelni, a nemesi kiváltságról lemondani. 5. Ellenveti szintúgy a sarkalatos nemesi praerogativa sérelmét. Állitja, hogy a vámtóli mentség az 1741: 8. által biztositatott és így országgyülési tanácskozás tárgya sem lehet. Azonban minthogy a nemesi jusok, kiváltságok és nemesi tulajdon gyakori megilletése törvényeinkben minden ember tudtára igen sokszor előfordul, maga tesz magának ellenvetéseket, de csak olyakat, mellyekre nyomban meg is felel; keresztülfut az urbariomon, a só dolgán, a honorariumon,* a test őrző sereg fenntartására tett ajánláson* s a subsidiumokon, és azt mutogatja, hogy mindezek a 1-ae 9-ust nem sértették, de a vámtóli mentség felfüggesztése sértené. Attól fél, hogy ha a Dunán 5–6 hétig tartó nehezebb áltjárás miatt a nemesi kiváltságokat meg lehet csonkitani, ilyes okokra majd százanként találunk, s úgy hiszi, szelídebb móddal is meg lehet a nemességet fizettetni a nélkül, hogy a constitutiót sértenénk, t. i. rendeltessék törvény által, hogy kiki törvényhatósági bizonyitvánnyal tartozzék nemességét bébizonyitani a pesti hídnál; ő meg van győzödve hogy sok ember inkább fizetni fog, mintsem ezzel vesződnék. Hosszas beszédjét azzal végzi, hogy az egész tárgy még egyszer részletesebb kidolgozás végett küldöttséghez utasitassék.
Az 1833. jún. 26-án elhatározott és júl. 8-án elküldött izenetet l.: Iratok. I. köt. 255.
A főrendek felelete nem szerepel az Iratok közt; Kossuth szerint – Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 538. – a főrendek 1833. júl. 8-án szóbeli izenetben értesítették a rendeket, hogy javaslatukat elfogadják.
Vö. a 54. old. 8. jegyzetével.
Vö. a 148. old. 3. jegyzetével.
A fundus publicus gondolatának keletkezésére és múltjára l.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 89. old. 2. jegyzet.
Az országos pénztár (fundus publicus) létesítéséről a 4. rész „De fundo regni publico” c. törvénycikkében, egyes belső vámok megszüntetéséről az 5. rész „De teloniis” c. törvénycikkében beszél a javaslat.
Vö.: Országgyűlési Tudósitások. III. köt. 582. old. 16. jegyzet.
A koronázasok alkalmával a királynak, ill. a királynénak felajánlott tiszteletdíj. Utoljára V. Ferdinánd 1830-i koronázásakor ajánlották meg. Vö. az 1830: 3. és 4. tc.-kel.
A magyar nemes testőrsereg ellátását szabályozó 1827: 36. tc. 4. §-ában ajánlottak meg a rendek egyszeri felajánlásként minden a királyné honoráriumába fizetendő arany után két pengő forintot.
GR. SZÉCHÉNYI röviden igy szóllott (elég hoszasan kelletvén két napig a conferentiákban küzdenie.*): Személyes belátásom s lelkiösméretem szerint, mellyet (ha őszinte) mindenkiben becsülni tudok, azt tartom: hogy a KK és RRnek velünk közlött elvei sarkalatos törvényeinket nem sértik; másrészről meg vagyok győződve, hogy Pest Buda közt álló híd csak így, és máskép nem lehet, és azt is hiszem, hogy a bel közösülésnek jó eszközei akárhonnan, akárminél kezdessenek, a legsürgetőbb közszükségek közé tartoznak; ezeknél fogva a T[ekintetes] RRkel ezen elvekre nézve kezet fogok. (Általánosan megjegyzem, hogy minden beszédet, melly a Statusok izenetét pártolá, sőt a legszárazb puszta voxolást is, hangos éljenek kisérék, szakiták közbe s követék, – minden ellenkező beszédre pedig zúgás, nevetés, vagy mély hallgatás következett.)
Kossuth az előző levél befejezésében csak a jan. 23-i konferenciáról tesz emlitést.
PYRKER ÉRSEK a czélba vett munkának technikai részét, s arra tartozó minden kérdéseket a mechanicusok körébe valóknak, s a törvényhozó tanácskozás mezején kivül fekvőknek itéli, azonban Traján császár hídjának maradványait annyi századok viszontagságival daczolni szemlélvén,* a munka kivitelének lehetsége felől kételkednie nem lehet. És nem csak hasznosnak, de szükségesnek is tartja ő a javallott álló hidat, mert valóban ideje már, hogy hazánk ketté vágott részei egy biztos pont által összeköttessenek, és lehetnek idők, (adj Isten távol legyenek) midőn a közösülés nehézségéből eredhető egy órányi késedelem hazánkat elvesztheti. A modalitást ami illeti: az 1-ő rész 9-ik czimjével jobban összeillőnek vélné ugyan a subsidiumot, annak kivetését azonban igaztalannak tartja, s a természeti méltányossággal egyezőbbnek itéli azt, hogy ki minő arányban a haszonban részesül, a teherben is részt vegyen; azaz hogy bizonyos idő alatt mindenki, s igy a privilégiált osztályok is vámot fizetni subsidium-kép kötelesek legyenek. A RR javallatát tehát ezen világositással elfogadja.
A Traianus által i. sz. 104-ben épittetett hídra l.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 580. old. 10. jegyzet.
A TÁRNOK: Általában véve igazságos óhajtásnak s hasznosnak is tekinti ugyan a javalt híd felépítését, de kételkedik, valjon olly tekintetet érdemeljen e, hogy ámbár nemzeti segéd kútforrásink szűkek, közszükségeink pedig számtalanok, annak minden mások előtt elsőséget adjunk? És ha megfontolja, mennyi temérdek közhasznú intézetek nélkül szüköldödik nemzetünk, örvendett volna, hahogy a KK és RR a hasznosnak a szükségest elébe teszik. Áltfutja elméjében a rabok állapotját, fenyitő s dolgozó intézeteknek, szülő- s árvaházaknak hijányát, az utak rosszaságát és más sok hijányokat, és kéntelen megvallani, hogy ösmér szükségesebb munkákat, mellyeknek létesítésére örömestebb nyujtotta volna kezeit. De miután a RR magokat erre jelentették, ámbár nem tagadhatja, hogy azon hídnak állandósága felől is kételkedik, igyekszik mindazáltal minden gyanút magáról elháritani s igéri, hogy soha sem fog a közhasznú intézeteknél bármelly áldozatoktul is menekedni. A javalt módot azonban, tekintvén alkotványunk rendszerére, alá nem irhatja: – Minden vállalatnál ollymód szükség gondolkozni, melly legkevésbé sért, és leginkáb bizonyos. Hogy a RR által javallott mód sérti a sarkalatos nemesi kiváltságokat, magok a RR elösmerik, mert a következtetés elleni óvások mellett függesztik fel azokat. Továbbá arról is meg van győződve, hogy e tárgynak czélja nem annyira bizonyos nemzeti hiú dicsőségben, mint inkább kereskedési előmenetelben áll. Már pedig annyi panaszokat halmozunk ennek gátjai miatt Ő Felsége elébe, hogy azokat követeltséggel inkább enyésztetni, mint nevelni kellene, pedig hogy a vámtarifának előre látható felemelése ujjabb gát gyanánt tekinthető, azt tagadhatatlannak véli. Hallotta ugyan mondatni, hogy a javalt mód azért jó, mivel a haszonvételhez mérve arányosan háramlik a teher mindenkire, és igy igazságos, ő azonban úgy tartja, hogy az oeconomisták tanácsai szerint sem igazságos a tehernek oly felosztása, melly gazdagot és szegényt egyenlőn sulyt. A társasági oltalom jóvoltával minden polgár egyenlőn él, s ki mondhatná azért igazságosnak, ha gazdag és szegény egyformán tartoznék a közterheket viselni? A nemesek különböztetés nélkül egyenlő jusokkal bírnak, egyenlőn repraesentáltatnak követjeik által, s igazságos lenne e, ha egyenlőn fizetnék a diaetalis költségeket?* Különös tekintetre méltónak nyilatkoztatja ő ezúttal az elszegényedett nemességet, melynek vérrel szerzett szabadságiból alig maradt a vám s adótuli kiváltság dicsőségénél egyebe. Sokat beszéllünk, ugymond, a közhitelről, a nemzeti szónak szentsége felől; de nagyon kételkedik, erősitve lesz e nemzeti hitelünk, ha annyira ingékonyoknak mutatkozunk, hogy századokon keresztül féltékenyen őrzött jussainkat egy ideának feláldozni készek vagyunk? És valjon nincs e más mód, melly czélra is vezet, de törvényes is? Ő úgy hiszi hogy van, s az önkéntes ajánlat módja az. Csudálkozással hallotta ő ellenvettetni, hogy e módnak nem lesz sikere. Istenért! hiszen hazánk legsúlyosabb veszélyeinek napjaiban is csak ezen mód által fedeztettek a hon védelmének szükségei! S ami élet-halál kérdésben elegendőnek és sikeresnek tapasztaltatott, az ily csekélyebb tárgyban sem elegendő, sem sikeres nem lenne? S nincs e hatalmában a törvényhozásnak, hogy sikerére módokat nyujtson, eszközöket rendeljen? Ami pedig a czélirányosságot illeti: vegyük fel, hogy az egész költség 3 millióra telnék, valjon nem lenne e a kereskedés előmenetelére hasznosabb, ha ennek felét ajánlások által fedezné a nemesség, s a nemtelenek által fizetendő vámnak tarifáját csupán a költség feléhez kellene alkalmaztatni? Ezen nézeteknél fogva a RRnek feleletül adatni kivánja, hogy az önkéntes ajánlás constitutionalis módjához nyúljanak, előlegesen kijelentvén, hogy bármelly summát hoznának is a RR javallatba, a fő RR készek ahhoz megegyezésökkel hozzá járulni.
Ezen az országgyűlésen történt először, hogy a rendek a követi napidíjakat – amellyeket eddig a megyei házipénztárból húztak – szabad felajánlásképpen a nemességre hárították. A teher kivetése a birtokok arányában történt. A kérdés 1833. ápr. 23–24-i vitáit l.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 326. kk., az elfogadott törvényszöveget: Iratok. I. köt. 214. kk.
B. EÖTVÖS főpohárnok a kereskedési munkálatra szerette volna e tárgyat utasítatni. De mentegeti magát, nehogy gyanúba jöjjön, mintha azt akadályozni vagy hátrálni törekednék s kijelenti, hogy az ajánlatban erejéhöz képest örömest részt veszen. Ő kivánja, hogy a híd felépíttessék, de törvényes modalitással. Mindenek előtt szükségesnek tartja, hogy az ország Rendei a mostani tulajdonosoknak (kik nélkül úgy véli biztosan alkudozni sem lehet) szándékáról, az épitendő híd helyéről, minőségéről, költségeiről, feltételeitől voltakép felvilágosittassanak, s ezeknek körülményes egybevetése és megfontolása végett küldöttséget neveztetni, s a tárgyat pertractatióba, csak kimeritő jelentés után vétetni kivánja.
B. PRÉNYI (ugocsai főispán) szintén három elő nézeteket állit fel. 1. Ha oly szoros öszefüggésben van e e tárgy a kereskedésivel, hogy nélküle helyesen el nem intéztethetik, 2. ha oly érdekes e, hogy tüsténti felvételt érdemel? és 3. ily módon kell e azt eszközleni, mint ahogy javaltatik. – Ami az elsőt illeti, azon általános elvet: hogy a hazánkat kétfelé hasitó nagy folyón állandó közösülés végett egy álló híd szükséges, ki lehet mondani anélkül, hogy a kereskedési tárgyakba részletesen béereszkednénk; úgy annak kimutatására sem szükséges igen sok búvárkodás, hogy a kereskedés előmozditására annál jobb, mentől kisebb a vám, mentől alacsonyabb a tarifa, ez viszont annál kisebb lehet, mentől több ember fizeti. Már pedig csak ezen két kérdést lehetvén itt kereskedési tekintetben szóba hozni, (mert a nemeseknek fizettetése politicai, s nem commercialis tekintet,) ezeket eldönthetőnek hiszi anélkül, hogy a kereskedési munka részletes vitatgatásába bocsájtkozni kéntelenittetnénk. – A 2-ik kérdésre, t. i. oly igen érdekes e a javallott tárgy? igennel felel. Nem is tartóztatja vissza azon körülmény, hogy lehetnek szükségesebb tárgyak is. Ha hasonlitgatásokba bocsájtkozunk, olly tenger lesz belőle, mellyből kivergődnünk bajos leszen. Sok, igen sok az, amit tennünk kellene, kezdeni csak kell valahol, a körülmények kedvezők, ne vessük el. Ami a 3-ik kérdést illeti, t. i. a javalt módon kell e ezen hid létesitését eszközölni? erre is igennel felel, s azt minden javalt módok között legbiztosabbnak, legczélirányosabbnak találja. Mi az, ami nemes társainkban intézkedéseink eránt bizodalmat szülhet? Az igazság. Pedig azon rendelet, hogy aki miként veszi hasznát azon hídnak, terhét is akként viselje, nemcsak igazságos, hanem sokkal is igazságosabb, mint a felosztás vagy szabad ajánlás, mert az utóbbi bizontalan s igy czélra nem vezet, az első gazdagot és szegényt a tehernek viselésére kénszeritené, bár a haszonban soha sem részesülne is. Különben is hogy a kormány vállalatoknak ilyes tárgyak körül nem szokott lenni sikere, azt a világnak közönséges tapasztalása bizonyitja, s így mig jobb módot nem hall javaltatni, a RRkét fogadja el; a kereskedési munkálatra halasztást pedig jobb módnak nem tarthatja. De nemesi jusainkra nézve sem véli sértőnek a RR javallatát. Hivatkozik viselt követi pályájára, hivatkozik a köztudomásra, hogy azon jusokat minden alkalommal híven őrzötte, s 1825-ben is egész erejével küzdött volt a mellett, hogy jobbágy telken lakó nemes társaink adó alá ne vettessenek;* de soha sem tartotta az ország Rendeinek kezeit annyira megköttetve lenni, hogy országosan öszegyülekezvén, a közjónak előmozditásához szabad akaratbul ne járulhassanak, és valóban siralmasan szomorúnak kellene hazánk állapotját neveznünk, ha alkotványunk által arra lenne kárhoztatva, hogy nemzetünk materiális és moralis kifejlésére vezérlő közhasznú intézetekre önként áldoznia szabad nem lenne. Sem idő, sem alkalom nem engedik, hogy a vám s adótuli mentséget biztositó sarkalatos törvények feszegetésébe terjedelmesen béereszkedjék, annyit mindazáltal publicisticai tekintetben kéntelen megemliteni, miképen teljesen meg van győződve, hogy a nemesi kiváltságok örökös erejéről szólló törvényeink nem magának a nemességnek kezeit kötik meg, hanem kormány és nemzet között tüzik ki az elválasztó vonalt, s a végrehajtó hatalom sarczolásai ellen biztosítanak; de hogy azon törvényeknek lelke azt foglalná magában, hogy a nemzeti jólét parancsolta köz intézetekre, miután a tapasztalás bizonysága szerint ilyesek a kormány által sikerrel nem mennek elő, országosan öszegyülekezve, szabad akaratból áldozatot ne tehessünk, egyátaljában s annyival inkább el nem ösmeri, mert sarkalatos jussaink sérelmére vonható minden következések ellen az óvakodás szokott záradékával biztosittatunk.* De van még egy fő tekintete, mellyet csak gyengédeden kiván megérinteni: a jobbágytelken lakó nemesek adózásának elhatározásával* közöttünk s a szegény nemesség között különböztetés tétetett, ez bizodalmatlanságot is okozhat; ezen helyzetben csak az igazság az, ami közöttünk a bizodalmat helyre állíthatja; RR javallata igazságos, a szónok tehát annak elfogadására szavaz.
A jobbágytelkeken lakó nemesek megadóztatásának a kérdését az 1825/27-i országgyűlés 1826. június 16-tól tárgyalta. Vö. az országgyűlés Jegyzőkönyve, II. köt. 627. kk. – Az adókötelezettség heves viták után végzéssé vált azzal a záradékkal, hogy az adófizetést csak az országos összeírás feldolgozása után kezdik meg.
A szabad megajánlások megtételénél a rendek sohasem mulasztották el hangsúlyozni, hogy a megajánlást csak a szóban forgó egyetlen esetre tették, az a jövőre semmiféle precedensül nem szolgálhat és nem érintheti a nemesek adómentességi jogát. Utoljára az országgyűlési költségek vállalását – l. előbb, a 152. old. 22. jegyzetét – kimondó törvénycikkben, hangsúlyozták, hogy a megajánlás „csupán ezen esetre és minden innen származtatandó következések nélkül” történik.
L. előbb a 153. old. 23. jegyzetét.
(A vitatások hátralévő része következni fog.)
Január 25-én vasárnapi szünet.
Január 26-án ülés a fő RRnél. – El lévén már a Pest Buda közti álló hídra nézve azon alapelv határozva, hogy a vámot mindenki fizetendi bizonyos esztendők lefolyta alatt, e mai napon a RR izenetének egyéb részletei vétettek tanácskozás alá, melyek is töbnyire elfogadtattak (most még csak röviden közlött) következő változtatásokkal: a fő RR úgy vélekednek, hogy sem a tarifát, sem az esztendők számát nem lehet biztosan megállapitani, mielőtt a hídépités költségei, s a vállalkozó társaság feltételei tudva lennének; mert különben nem lévén semmi biztos nézőpont, mellyhez a tarifa méretnék, vagy magasabbra határozódhatna, mint a hídépités költségei fedezésénék tekintete kivánja, s ekkor a közösülés élénkségét akadályozná, vagy alacsonyabbra mint szükséges s ekkor viszont a vállalatot nehezitené. A fő RR tehát úgy vélekednek: hogy mivel a mostani tarifa* csakugyan valami positivus adat, a kirendelendő küldöttség ezt vegye fel munkálódásában alapúl, és számba vévén azokat is, kik eddigelé vámot fizetni nem tartoztak, számítsa fel a reménylhető jövedelmet. Ekkor, ha társaság akad a vállalatra, s az ezen tarifát kelletinél alacsonyabbnak nyilatkoztatná, felmarad tractatus útján az alkuközbeni felemelés, s ekkor fog egyedül a váltózás alá többé nem eshető vámjegyzék határozottan megállapitathatni. Az esztendők számát pedig jelenleg szintén az elhatározás körén kívül fekvőnek s vállalkozókkal kötendő alkutól függőnek itélik s most csak annyit tartanak kijelentetni szükségesnek, hogy a vállalkozó társaságnak bizonyos időre fog haszonszedésre privilegium adatni, s az esztendők száma alku sorában megállapittatni. – Arra nézve pedig, hogy a KK és RR ezen tárgyat mindenkor és minden tekintetben egyedül országgyülési rendeletektől függőnek nyilatkoztatják, a fő RR szükségesnek látják megjegyezni, miképen nem hihetik, hogy a KK és RR a kormánynak törvény értelmében gyakorlandó felügyelését kizárni kivánnák, hanem csak oly értelemben veszik a RR nyilatkozását, hogy a diaetalis tractatust akarják e tárgyra nézve feltartani; ebben a fő RR nem ellenkeznek, hanem az illető törvénynek szerkeztetése alkalmával Ő Felsége superinspectiójának körét világosan kiszabatni kivánják. – Az izenet többi részeire nézve nem volt a fő RRnek egyéb észrevételök annál, hogy ahol az mondatik, hogy a kötendő esztendők lefolytával mi történjék a híddal? az ország Rendei fogják elhatározni, inkább Országgyűlése kifejezés használtassék, nehogy Ő Felsége mint a törvényhozó hatalom másik része a béfolyásból kizáratni látszatjék.
A pest-budai hajóhídon a megye 1820. jan. 18-i közgyűlése által megállapított tarifa volt érvényben, amely a mentességet élvezők különböző kategóriáinak felsorolása mellett 33 pontban állapította meg az átkelésnél fizetendő díjakat. A tarifa rendkívül változatos volt, a gyalogos által fizetett 1 krajcártól kezdve magába foglalta az állatok, járművek és szállított áruk minden akkor használt fajtájának tarifáját. (A tarifát a korábbi tarifarendezésekkel és az országgyűlés hídügyi bizottságának egész iratanyagával együtt l.: OL Arch. Regn. Nádori Lt. Diaet. Extraser. 1835. XXIV. sz.)
