a) 1835. február 9. Kerületi ülés. Tárgy: A végleg hazatérő Kölcsey és Eötvös Mihály búcsúja a rendektől.
a)
1835. február 9.
Kerületi ülés.
Tárgy: A végleg hazatérő Kölcsey és Eötvös Mihály búcsúja a rendektől.
1835. február 9.
Kerületi ülés.
Tárgy: A végleg hazatérő Kölcsey és Eötvös Mihály búcsúja a rendektől.
Pozsony, Február 11-én, 1835.
– Usque tu postera
Cresces laude recens.
– Sume superbiam
Quesitam meritis.*
Cresces laude recens.
– Sume superbiam
Quesitam meritis.*
Horatius: Ódák I. könyve, Ad Maecenatem.
Lapjaimnak gyász szinű szegzete nem mindennapi veszteség jele! Hű védjeid sorában csorbát szenvedel oh hazám! csorbát, és tetemest, mert Kölcseyt s Eötvös Mihályt képviselőid között többé nem szemlélheted! Időszakunkban, melly honunk jövendő sorsának rejtelmes csiráit méhében hordozza, mellyhez annyi remény s annyi várakozás mellé nem kevés csalódás is köttetett, mellyben olly számos küzdésre, de olly kevés tiszta önáldozatra találunk, a magyar becsületnek vigasztalására szolgál, hogy választott fiai sorában számosan vannak, kik méltók reá, hogy a kezeikre bizott nemzeti jussok kincsével sáfárkodjanak. S e számosak között nincs szebb, nincs tisztább, nincs minden haszonleséstől távolabb szemlélet, mint annak szemlélete, miként állottak rokonérzésökben karöltve a nemzeti képviselet tüskés pályáján Ötvös és Kölcsey két évekig, s miként szállottak le karöltve, midőn anélkül, hogy keblöknek nemzet s emberiség javára hiven ápolt érzelmeit megtagadnák, többé nem állhattak. Érzették ők, igen is mélyen érzették, hogy a hazát hiven s csüggedhetlen állhatatossággal szolgálni ha mindég és mindenütt kötelesség, kétszeres kötelesség az ama dicső pályán, mellyet nemzeti bizodalom (eme legfőbb ajándék ez életben) tüzött ki kevés választottaknak, s e kötelesség érzetében tartozni vélték magokat számadással a hazának, melly leszállásukat igazolhassa. – Február 9-én Széll és Roskoványi elnökségök alatt tartatott kerületi ülésben kellett fájdalmasan a fájdalmas igazolást hallanunk; midőn a napirenden volt némi szerkeztetési rostálások bérekesztése után követtársának nevében is, imigy mondá el követi pályája hattyúénekét, a tölgy- s borostyánkoszorús tiszteletre méltó
KÖLCSEY: Szathmár megyének két követi, kik honunkból együtt jövénk az ország törvényhozásában részt venni, most utólszor állunk itt a Tek[intetes] KK és RR szép koszorújában egymás mellett. Elérkezett a búcsú pillanata, s e pillantatban kötelességünknek hittük a tek[intetes] KK és RR előtt még egyszer megszóllamlani s elmondani fájdalmunkat, hogy a haza választott fiainak köréből távoznunk kell, elmondani az okot, melly e távozást szükségessé tette. Mert olly helyről lépünk le, hol lehetségig megállani küzdés és szenvedés közt is kötelesség, oly karokbul szakadunk ki, mellyek a fáradságos pályán baráti részvéttel valának felénk kinyujtva, s ezeket tekintve sem olly nemes barátság iránt hálátlanoknak, sem olly nagy kötelesség iránt hivteleneknek látszani nem akarunk. Ide jöttünkkor Tek[intetes] RR, többek között két erős kivánat uralkodott lelkeinkben: emelkedést adni az adózó népnek, s a földbirtokot állandóbb és biztosb alapra helyhezni. Azt hivők, hogy e kettőt megtenni itt az utolsó idő, itt a legszebb alkalom, midőn törvényhozás útján a fejedelem és nemzet közti békés tanácskozásban eszközölni lehet azt, amiért máshol vérpatakok folytak, s inség boritott el egész országokat. E hit által vezéreltetve indultunk meg országgyülési pályánkon, s részint utasitásunk eredeti és pótló pontjaira, részint küldőink irásban kijelentett megelégedésökre támaszkodván, boldogságot leltünk abban, hogy saját meggyőződésünket küldőink óhajtásaikkal párosithattuk. – Eljött az idő, s a k[irályi] válasz az urbérben megérkezett. Megyénk jónak látta az V-ik és VIII-ik czikkelyekre nézve a válasz mellé állani, s ezt olly egyetemi kitétellel adá tudtunkra, melly által a tőlünk két évekig követett elv egyszerre eltöröltetik, s mellynél fogva a szathmári követeknek ezentúl az előbbitől egészen különböző, az előbbivel egészen ellenkező utat kell kezdeni. Mit valának teendők? Engedni? az szivünk meggyőződésével meg nem fért. Nem engedni? azt követi kötelességünk nem hagyta. Tehát folyamodánk küldőinkhez, szabaditanák el régi elveinket, szabaditanák fel megkezdett pályánkat, mellyen mi a haza szerencséjének eszközeit feltalálhatni reménltük. Nem tevék, s szabadságukban volt nem tenni.* Mi eddigi pályánkon elhagyatva láttuk magunkat, mi nem ismertük ama másikat, melly most előnkbe szabadott, s inkább leszállottunk helyünkről, mintsem botlás és tévedés veszélyének tegyük ki magunkat előttünk ismeretlen uton, s olly tudomány mellé álljunk, minek következésében az ország sebeit csak sokasodni hittük. Szivünk mondja: nem tettük rosszúl. Szivünk mondja: e tett által megóván elveinket, küldőink ellen sem vétettünk. Most ők másokat választottak helyünkre,* mi pedig megnyertük személyes szabadságunkat. Mi most otthon, vagy ahová sorsunk vezérlend, ismét vivhatunk elveinkért, törekedhetünk azoknak törvény s társasági rend, és önérzés által nem tilalmazott utakon győzelmét szerezni, igyekezhetünk azokat rokonérzelmű keblekbe általplántálni. Mert ha jók azok s a haza virágzására megkivántatók, bizony rokon keblek nélkül szűkölködni nem fognak. Távol vagyunk a büszkeségtől, magunkat csalhatatlanoknak gondolni. A velünk ellenkező véleményűektől soha sem kivántuk, hogy elveinknek hódoljanak, tőlök azt kérjük: bennünk csak a meggyőződés tisztaságát tekintsék, s ha sziv és ajak egybehangzik, egyenességünket bűnnek ne tartsák s engedjék nekünk a vigasztalást: lelkünk üdvösségét saját hitünk szerint kereshetni. Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg, miképen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerénti haladás épen maradást hoz magával, veszteg maradás következése pedig senyvedés. Isten őrizze meg e nemzetet minden gonosztól! Isten virassza fel a nemzetre a teljes felvirágzat szép napját! – oly kivánság, mellyet a Tek[intetes] RR mindegyike együtt érez velünk. Elválunk Tek[intetes] RR! – de vétségeinkért bocsánatot nem kérünk. Mint ember, nem bántottunk senkit, mint követ, elveink mellett harczoltunk, s a harcz a haza szine előtt folytatva czéljaiban szentebb vala, mint vétséggé válhasson. De köszönetet mondunk részint türelemért, részint forró hiv barátságért. Ennek emlékezete fogja éltünk legvégső napjait is felderiteni. Utolsó kérelmünk ez: tartsanak fel a Tek[intetes] RR számukra egy kis helyet sziveikben, de csak addig, mig a hazának, a nemzetnek, s az emberiségnek hivei lenni még nem szününk.
Vö. Kölcsey jan. 21-i beszédével és a hozzá tartozó jegyzetekkel, 140. kk.
Darvay Ferenc és Becsky Károly foglalta el Kölcsey és Eötvös Mihály követi székét.
A köztisztelet, mellyet Kölcseynek tiszta keblétől, s charactere Geniejétől még az irigység sem lenne képes megtagadni, éljen kiáltással adott kifakadást érzelmeinek, melly alig hangzott el, midőn BALOGH imigy szóllamla fel: Szathmárnak volt nagyérdemű követe, társának nevében is búcsút vevén, e búcsúvétel hallatára olly fájdalom foglalta el keblemet, mellynek következésében őszinte vallást teszek, miképen magamat e jelen pillanatban komoly tárgyakbani tanácskozásra alkalmatlannak érezem. Hiszem én, hogy a Tek[intetes] RR osztoznak velem e fájdalom érzelmeiben, s azért bátor vagyok javallani: halasszuk holnapra tanácskozásainkat s e mai napot bánatunk enyhitésének, s bucsúzó barátinknak szenteljük. (Helyes! helyes!, oszoljunk!) – Egyedül PÉCHY tartotta jónak jelét adni, hogy érzelmei különbözők, s felkiáltott, hogy még csak tizenegy óra. – De a RR indúló félbe látszattak tenni magokat. SZUCSICS kijelenté, hogy Bars vármegyét pártolja, – BŐTHY hasonlót jelentett, – helybehagyó felkiáltások hallatszottak, mire SZÉLL mint elnök csaknem közönségesnek látván a RR óhajtását, az ülést eloszlatá.
Ez a nap tehát a több mint magános, s inkább nemzetinek, hazafinak nevezhető barátságnak lőn szentelve. Kölcsey másnap indúlandó volt haza felé, s nálla (Eötvös bé fogja várni Szathmárnak uj követeit, a megye széke üresen nem maradhatván) egymást felváltva gyülekeztenek a távozó nagy férfinak rokon érzelmű barátai, őt még egyszer látandók, vele még egyszer szóllandók. – Estve az Aranynap fogadó termében 50 személynyi teritetü bankettnál ittuk a búcsú poharát. Egybegyülve valának a búcsúzóknak politicai baráti, s mások is, kik bár nem mindég azon egy elvek zászlói alatt küzdöttek, de személyeiket mindég tisztelék. Az ünnep fényes volt és komoly, komolyan vidám, mint a búcsú pillanati szoktak lenni érző kebleknél, mert a fájdalomnak is megvan saját öröme, s a gyötrelemnek saját éldellete. Megtöltetvén a poharak, PALÓCZY a közfelszóllitásnak engedve pezsgő poharat emelt, tárgyhoz illő beszédben magasztalván a búcsúzók érdemét. Szóllott az elvekről, mellyekért rendithetlen álhatatossággal küzdöttenek, mellyekért követi pályájokrul leszállanak. Megemlité, miként mozgás úgy az erkölcsi, mint természeti világ életének feltétele, s miként mozgás nélkül rothadás ered. Igéretet tőn a jelenlévők nevében, hogy hivek maradnak mindenkoron s az életnek minden helyzetében a hazához, mellyért a búcsúzók társaságában küzdeniök olly édes vala. Hasonló hivségre szóllitá fel a távozókat, s kitűrésre, el nem csüggedésre buzditá, győzelmet jósolván a cselszövények minden ármánykodásai, az oligarchikus ellenszegülés minden renunciumai ellenére azon elveknek, mellyekért ők, az emberiségnek nemes barátai magokat feláldozák. Utóbb az egy czélra törő s igy a távolban is egyesülten maradandó barátságra térvén, viszonzást kért s adott, és minden jelenlévők sziveiben teljes viszhangra talált meleg búcsú szavakat mondott a távozókhoz. KÖLCSEY s EÖTVÖS MIHÁL külön beszédben feleltenek. Megemliték, miként kétszeres fájdalommal kell a bucsú pillanatjában küzdeniök, egyik az, hogy ily nemes barátság karjaiból kell távozniok, másik az, hogy legyőzetve látják ama szent elveket, mellyekért, s velök hon és emberiség javáért ily bajtársakkal küzdöttenek. Nekik öröm s dicsőség vala ezen férfiak sorában állani, annál nagyobb öröm, mert nékiek azon ritka szerencse is jutott, hogy mindkét részről olly társsal dicsekedhettek, kivel első pillanattól a végső perczig minden érzelemben, minden gondolatban egyesülve, s a legszorosabb barátság egyetértésében karöltve álhattak. Még egyszer futották végig követi pályájok emlékezetét, még egyszer gyönyörködtek nemes barátik egyesületéhez szólhatni, még egyszer esküdtek hüséget a hazának, s még egyszer tettenek ünnepélyes igéretet, hogy törvény és becsület által nem tiltott utakon mindent el fognak követni honunk s emberiség javára jóknak ismért elveik győzedelméért, s hogy a haza boldogságán minden magános érdek és haszonvágy nélkül, hiven munkálódni soha, meg nem szünnek. – PALÓCZY a 2-ik poharat hazánk nagy fiának Széchényi Istvánnak emelte, kinek jelenléte az ünnep diszét nevelé. Ő három toastot ivott, – elsőt a bucsúzókhoz, másodikat Prónayra köszöntve, a vélemények szabadságáért, s az őszinte akaratnak különböző vélemény* mellett is tiszteléseért, harmadikat igy: Legyen meg Istennek ami Istené, Fejedelemnek ami Fejedelemé, de legyen meg a nemzetnek is ami a nemzeté! Adja Isten, mi hamarébb alkothassuk magyar nyelven törvényeinket, s magyar nyelven szóllithassuk Fejedelmünket!! SZIRMAY felállván: Én, ugymond, ezen toasthoz azt adom, hogy mi magyar nyelven szóljunk királyunkhoz, ő pedig értsen bennünket. – Ez nagy tetszéssel fogadtatott. – A bucsúzókhoz intézve sokan emeltek poharat BALOGH megemlékezvén jelszavukra,* hoszú életet kivánt nekik a haladó hazában, – TARNÓCZY a jutalmat nem váró, s nem is kivánó hazafiság lelkesedését, – GHÉCZY az erények egyesületét, – SOMSICS az állhatatosságot kötötte össze emlékezetökkel, – BEZERÉDY az általok védett elvek repraesentánsainak nevezé a bucsúzókat, s reménytölten kivánta, hogy elveikkel együtt phőnix gyanánt feltámadva diadalmat nyerjenek, – NAGY PÁL kivánta hogy polgártársaik hálátlansága soha se győzzön csüggedhetlen álhatatosságukon. – KÖLCSEY felelt, hogy a hazától hálát várni nem lehet, mert aki mindent tett is érette, csak kötelességét teljesitette, ezért pedig hálát kivánni hiba. Szabad a legnagyobb példákat is követésre kitüzni, s ő Themistocles és Aristidesként, bármi történjék is vele, örök hűséget esküdött a hazának. A búcsúzók egyebiránt minden hozzájok intézett toastra feleltek. Érdekes volt hallani, midőn KÖLCSEY emberszerető keblének meleg érzetével, az adózó nép emelkedésére emelvén poharát, Nagy Pál magasztalására ment által; dicsőségének vallá, hogy két évekig állhatott egy pályán vele, aki első merészlett a népnek szent ügyében felszóllamlani* még 1807-ben, midőn az ilyes elvek bűnnek tartattak, s most is csak annyira mentek még, hogy megszenvedtetnek. Kivánta, hogy velünk együtt elveink gyümölcsét láthassa. Nyilván elösmeri, hogy Nagy Pál volt az, aki első szikrát gyujtott 27 évek előtt kebelében, őt mesterének nevezé, s büszkének vallá magát, hogy mesterének pályatársa lehetett* – PATAY viszont a bucsúzókat nevezé vezéreinek, s tudatá a gyülekezettel, hogy követvén tettöket, ő is az urbéri V-ik czikkely miatt lép le pályájáról, s ugyanazon elvek miatt mához egy holnapra többé nem követ.* – A többi toastok közül még ezeket emlitem: A megyék és városok egyesületéért több izben (mire VÁGHY* lelkesen felelt); – a Jász, Kún, Hajdu kerületekért, mellyek tetleges példáját mutatják, hogy az V. t. cz. 2-ik §-usát elbuktatni kár vala, (PALÓCZY) és ismét érettök, kiknél a törvényelőtti egyenlőség már tetleg divatozik* (BALOGH), – Erdélyért, hogy bajaiból győzedelmesen kivergődjék,* és Wesselényiért, s Erdélynek hazánkkal egyesülteért (KÖLCSEY), – a szép nemért, mert lelkes nők nélkül a polgári erények s nemzetiség meleg érzésekre nem fejlenek (ZARKA) – a Széchényi Stadiuma 12 törvényeinek* mihamarébb törvénykönyvünkbe igtatásaért (ÖTVÖS M.), – a sajtószabadságért (PALÓCZY), – a különböző vélemények egy közös czélban, a honszeretetben egyesületeért (MARCZIBÁNY), – a holtak emlékezetére, Széchenyiek, Festeticsek, Marczibányiak, kik gazdagságukkal nem fösvényen áldoztak a hazának, és Kazinczy a haza emlékezetében éljenek!! (KÖLCSEY). – Ezen toasthoz SZIRMAY Balogh Jánosnak, a 8 diaetákon változhatlannak emlékét kapcsolta*. – TARNÓCZY köszöné Bars v[ármegye] nevében, mert Barsnak Rendei büszkék, hogy ama nagy halottat s fiát, erényeinek örökösét sajátjoknak mondhatják. – Emelkedtek poharak Somsicsnak, a fáradhatlanúl munkás kerületi jegyzőknek Palóczynak és Dessewffynek, Bőthynek, ki a házigazda szerepét viselé, s az örök igazságnak nevezni szokott Bezerédynek egészségére. – Csaknem az utosók között mondotta el búcsúszavait HERTELENDY KÁROLY távol lévő követtársának, a lelkes Deák Ferencznek nevében is; meghitt barátjának emlitése új erőre éleszté, az érzés töltötte kebelből mondott beszédek miatt tikkadt KÖLCSEYT s meleg érzelemmel áldozván távol barátja emlékezetének, kéré a jelenlévőkét, mondanák meg neki, hogy a bucsú pillanatában az ő nevét azoknak sorában emlité, kiktől elszakadnia fájdalmas, s kiknek kezeibe teszi le esküjét, hogy a hazához s emberiséghez mindég hű marad. – Az eredeti typusát utolsó perczig hiven megőrzött bankettnek február 9-én éjfélkor (PALÓCZY emlékeztetése szerint a lunevillei békekötés* aláirásának órájában) lett vége.
Prónay János nógrádi követ egyike volt azoknak, akik a rendi tábla vitái során Széchenyi hídépítési tervének egyes részleteivel kapcsolatban a legtöbbet akadékoskodtak (Vö. 121. és 134. old.)
Kölcsey hangoztatta előbbi beszédében, hogy haza és haladás volt a jelszavuk.
Vö. előbb, a 37. old. 16. jegyzetével.
Kölcsey véleménye annál figyelemre méltóbb, mivel naplójában 1833. júl. 10-én még csalódottan azt írta, hogy az 1825-i országgyülés oppositiojának vezére már régóta a kormány kenyerét emészti. Saját javait, lakházán kivül, elköltvén, s szegénységet … méltósággal türni nem tanulván, pénzért a forráshoz folyamodott.” L.: Kölcsey Ferenc országgyűlési naplója és Wesselényi védelme. Bp. 1874, 240. – Erre a véleményre az adott alkalmat, hogy Nagy Pált kevéssel az országgyűlés megnyitása előtt kinevezték a csődbejutott Pálffy Ferenc gróf zárgondokának. Horváth Mihály viszont joggal utal arra, hogy Nagy Pál nem egy zárgondnoksággal kezdte és végezte volna hivatali pályáját; ha meggyőződését áruba akarta volna bocsátani. Ő is azt hangsúlyozza, hogy egyszerűen a reformmozgalom haladt erősen túl Nagy Pál nézetein. (Huszonöt év … 3. kiad. Bp. 1886, I. köt. 290. kk.)
Patay Sámuel Abauj megye ellenzéki követe volt.
Sopron város követe.
A jászkun kerületek visszaváltása (1745) során az egyes városok és községet lakói a megváltás összegéhez való hozzájárulásuk arányában kaptak földet a közösből és ezzel szabad birtokosokká váltak. A hajdúk Bocskai által 1605-ben történt megnemesítését ugyan a magyar törvényhozás nem ismerte el, helyzetük azonban a személyes szabadság és birtokjog tekintetében a kunokéhoz hasonlított.
Az erdélyi ellenzék egyre hevesebbé váló sürgetésére a király végre 23 évi törvényellenes kormányzás után 1834. máj. 26-ára összehívta az erdélyi országgyűlést. Az országgyűlés időszaka a többséget képező ellenzék és Estei Ferdinánd főherceg királyi biztos közötti éles közjogi harcban telt el s a helyzet január végén, amikor Wesselényi kőnyomatos nyomdát létesített az országgyűlési naplójának sokszorosítására, annyira elmérgesedett, hogy a királyi biztos az országgyűlés feloszlatására tett javaslatot a királynak.
Széchenyi a Stadiumban (megjelent Lipesében 1833 őszén) az ország lakosainak polgári létét megalapozandó 12 törvényt javasolt: 1. Polgári hiteltörvényt, 2. az ősiség eltörlését, 3. a magszakadásból eredő fiskalitás eltörlését, 4. bírhatási jogot mindenkinek, 5. a törvény előtti egyenlőséget, 6. a nemtelenek részére megyei ügyvédet, 7. a házipénztárba nemes is fizet, 8. az országos költségekre szintén, 9. a monopóliumok, céhek stb. eltöröltetnek, 10. a hivatalos nyelv a magyar, 11. a király a Helytartótanácson keresztül kormányoz, 12. a törvénykezések és köztanácskozások nyilvánosak.
Id. Balogh János (1759–1827), Bars megye mostani követének apja, 1792-től hat országgyűlésen át Komárom megyét, kettőn pedig Bars megyét képviselte következetesen ellenzéki szellemben.
1801. febr. 9-én kötötték meg Luneville-ben a második koalíció 1799-ben megindított háborúját lezáró békét. A békekötésből a harctéren vesztes Ausztria viszonylag szerencsésen került ki: lemondott Belgiumról, de megkapta újból Velencét, Isztriát és Dalmáciát.
Másnap, február 10-én Kölcsey elutazott – Balogh, s az ifjuságnak húsz egynehány főböl álló választmánya több bérkocsikon elkisérték Köpcsényig, – ott az ifjúság nevében SZINTAY mondott érzékenyen komoly búcsúbeszédet a távozóhoz, s KÖLCSEY felelt. Beszédjeiket Köpcsénnek összesereglett lakosi fedezetlen fővel halgaták, s a nemes keblű hazafi (kinek barátságával én is dicsekedhetni büszkeségemnek tartom) jó kivánásinktól kisérve, utját Pest felé folytatá.
