a) További részletek a márc. 17-i országos ülésből: beszédek Deák javaslata mellett.
a)
További részletek a márc. 17-i országos ülésből: beszédek Deák javaslata mellett.
További részletek a márc. 17-i országos ülésből: beszédek Deák javaslata mellett.
Pozsony, Martius 17., 1835.
A KK és RR martius 11-iki országos ülése vitatásainak folytatása,* a hódoló felirás tárgyában.
Az előzményeket l. 259. kk.
BALOGH: Valamint egy részről igaz az, hogy Ő Felségében, Istenben boldogult királyunkban, sok olly szép tulajdonságok léteztek, mellyeket bár minden fejedelem szivébe s lelkébe önteni lehetne, úgy más részről igaz az is, hogy magával a királysággal sem lehetvén az emberi gyarlóságokat elvetni, (valljuk meg őszintén és hamvaihoz tartozó tisztelettel) ő azoknak, kik királyi székét környezék, választásában nem mindég s nem mindenkor vala szerencsés; honnan az következett, hogy 43 esztendős dicső uralkodásának lefolyta alatt hazánk sérelmei orvosolatlan maradtak. Fáj tehát nekünk jó fejedelmünk elhunyta, fáj az, hogy, ő a mulandók sorából eltűnt, de fáj az is, hogy sérelmeink, mellyeknek orvoslását a nemzet már annyiszor sürgette, még élnek és jó fejedelmünkkel (ha neki már csakugyan halni kelletett) sirba nem szállottak. És miért ne lehetne nekünk e kettős fájdalmat öszekapcsolva kijelentenünk? És ha kijelentenénk, mi az, ami tettünkben akár a törvényhozó test méltóságával, akár az illendőség szabályaival össze nem férne?
Te[kinte]tes RR! Amidőn új fejedelmünknek sajnálkozva egyszersmind és hódolva tisztelkedünk, ne felejtsük el azt, hogy olly nemzetnek vagyunk képviselői, melly felett a rajta ejtett sérelmek sebei olly sok évektől még mindég párolognak. A nemzetnek fejedelméhez minden alkalommal nyilt szívvel s nemzeti méltósággal kell járulni. Bár őseink mindég ezen elvet követték volna! Mert bátran merem állítani hogy sérelmeink tartós létezésének legnagyobb, vagy legalább nagy oka abban fekszik, hogy a nemzetnek képviselői ez előtt (mert a rég elmúlt időkrül szóllok) töbnyire hizelkedve, sőt gyakran csúszva mászva szóllottak fejedelmökkel és a számtalan dicséretek s magasztalások közt elhitették néha velök, hogy ők azok, amik soha nem voltak s amivé őket tetteik nem szentelék. Legyünk tehát új fejedelmünk eránt tisztelkedők; de legyünk nyilt szivűek is, és a midőn hódolunk, eszünkben tartsuk azt, hogy képviselői feladásainknak legnagyobbika: tiz millió magyarnak sebeit orvosolni s törvényes kivánságait sikeresiteni.*
Balogh beszéde szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével, X. köt. 259. kk.
A PERSONALIS feleletül adá: hogy elhunyt királyunk hamvai iránt tartozó tisztelettel nem tudná az eféle szemrehányást megegyeztetni. Mire BALOGH felállott, s a szóllás sorának reá kerültével ily formán válaszolt: Sajnállom, hogy épen én vagyok ismét ama szerencsétlen, kinek szavait a M[éltósá]gos ur visszásan magyarázza. Elhunyt királyunk iránt én is tisztelettel viseltetem s mindenkire hivatkozom, hogy előadásomban a rég elmúlt idők példájáról szóllottam. Kérem tehát M[éltósá]gos Personalis Urat, hogy ha szavaimat feleletre méltatja, úgy vegye fel azokat, amint mondottam s visszásan ne magyarázza. – PERSONALIS: én balul vagy visszásan magyarázni senki szavait nem szoktam, hivatkozom azonban a Te[kinte]tes RRkre, hogy azt mondotta volt beszédében Bars v[árme]gyének érdemes követe, hogy elhunyt Felséges Urunk 43 esztendős kormánya alatt tanácsossainak választásában mindég szerencsétlen volt. DEÁK tagadólag int fejével, mire a PERSONALIS: Én igy értettem s ebben véltem oly szemrehányást találni, mellyet hamvai iránti tisztelettel nem tudnék megegyeztetni. – DEÁK: Minden balmagyarázat kikerülése végett szükségesnek tartom kit kit provocálni, miképen Barsnak érdemes követe ezeket mondotta: hogy elhúnyt fejedelmünkben olly jeles tulajdonságok léteztek, mellyeket minden fejedelemnek szivébe kivánna önteni, de mivel az emberi gyarlóságbul a királysággal sem lehet kivetkezni; azt is meg kell vallanunk, hogy azoknak ki királyi székét környezék, választásában nem mindég és nem mindenkor vala szerencsés. És ha valaki ezen állitásnak valóságát tagadni merné, azt én mint követ az 1825-ki országgyűlésének irományira utasitanám.* (Néhány felkiáltás: úgy van úgy! – s ezzel a szó váltásnak vége szakadt.)
A szónok az országgyűlés első heteinek vitáira és izenetváltásaira céloz, amikor a rendek egyrésze hevesen követelte a törvénytelenségekben érdekelt királyi tanácsosok perbefogását s a rendek első feliratukban csak a király iránti tiszteletből elégedtek meg annyival, hogy a bűnös tanácsadók megbüntetését a királyra bízták. Vö. 1825. okt. 22-i feliratukkal, az országgyűlés Irásai, 57.
BŐTHY: Azon igen czélirányos és szükséges inditvány ellenére, mellyet Zala követe javallatba tett, egyetlen egy okot hallottunk felhozatni, t. i. az: illendőséget. Most, midőn már szelidültek az erkölcsök, kétségen kivül minden magános ember is szem előtt fogja az illendőséget tartani, s azért bizonnyal képviseleti állásunkban sem találkozik egy is, aki e jelen pillanatban az illendőségről megfelejtkeznék. Van azonban kebelemben az illendőség érzelme mellett még egy más, mindennél hatalmasabb érzés is, mellynek (ha szigorú kötelességemnek megfelelni kivánok) minden mást alája kell rendelnem, s ez küldőim iránt tartozó hűségem, mellyre figyelmezve lehetetlen a zalai javallatot nem pártolnom. A sérelmek orvoslása régóta már jelszava minden diaetának, s ha elhunyt királyunk halála nem lelt volna egybegyűlve bennünket a hat hónapok alatt törvény szerint egybehivandó országgyülése szintén illetlennek tartotta volna e a nemzet oly forró oly régi kivánatit nyilt szivvel a thronus elébe terjeszteni? Kétségkivül nem: minékünk sem lehet tehát azt elmulasztanunk, de illetlennek sem lehet e lépést tartanunk, mert én legalább tisztán meg vagyok győződve, hogy sem elhunyt fejedelmünk emlékének jobban nem áldozhatunk, sem kormányra lépett uralkodónk iránti bizodalmunknak fényesebb jelét nem adhatjuk, mint ha őszintén kifejezzük fájdalmunkat, hogy midőn már már orvosolandók valának sebeink, midőn a gyógyitó kelyhet mindenki már szájánál tartotta, akkor ragadta el e szerencsétlen csapás ajkainktól azt, és midőn ennek következésében az örökösödési rendszeren épült ama constitutionalis felkiáltás: „a király meghalt, éljen a király!!” elhangzott, reményink s bizodalmunk őszinte jeléül tulajdon azon szavakkal járulunk kormányra lépett fejedelmünkhöz, mellyel az elhunythoz olly sokszor járulánk. Én a zalai inditványt pártolom.
ZARKA: Akkor is, midőn ezen hódoló felirás tárgya először kerületi tanácskozásba jött, azt tartottam, hogy egy oly felirást szükséges készitenünk, melly az ország alkotmányos állapotját, úgy amint azt boldogult fejedelmünk halála találta, kimélve ugyan, de nem titkolva hiven ábrázolja. Ezen szempontból indulva, nem lehet a zalai követ által indítványba hozott ideának kijelentését nem pártolnom. Szükséges t.i. kimondanunk azon reményt, mellynél fogva fő és százados sérelminknek orvosoltatását, és a nemzeti kivánatok teljesitését uralkodni kezdő királyunktól annál biztosabban várjuk, minthogy azon törvények épsége, mellyeket k[egyelmes] leirása szavainál fogva illibate és intemerate akar fenntartatni az eddig rajtok ejtett sebeknek orvoslását múlhatatlanul megkivánja, minthogy azon alkotmány, mellynek fentartását szintén esküje következésében fogadja, fő kötelességevé teszi a nemzeti kivánatoknak valahára leendő teljesítését. Ezek valának, ezek most is a felírás eránti nézeteim. Nem is győzött meg az ellenkezőrül a M[éltósá]gos Elnök által érintett ellenvetés, hogy ti. mindaz, mit a zalai inditvány tárgyaz, indirecte már a felirásban foglaltatik; mert ha megengedném is, hogy indirecte bennfoglaltatnék, miért nem mondjuk ki egyenesen? Valljon mi foglal magában kevesebb megbántást? mi fér inkább össze a jól értett illendőséggel? Az e, ha a nemzet tisztelettel, de nyilt szivűn és bizodalommal szóll fejedelméhez, vagy az, ha a kellemetleneket phrasisokba burkoljuk s mintegy a keserű pilulát czukrozzuk? Nem is lehet itt az illendőségre nézve a privát életkörbül meritett hasonlatosságokat alkalmaztatni. Meglehet, hogy a privát életben nem igen tenné magát az kellemetessé vagy tetszhetővé, aki valakit, kivált midőn azt nagyobb csapás érte, rögtön kedvetlen igazságokra és kérések teljesítésére emlékeztetné. De más a privát, és más a hivatalos kör. Nekünk eme hivatalos körünkben, mellybe küldőink bizodalma helyhezett, fő czélunk nem az, hogy tehetjük magunkat leginkább tetszhetővé, hanem a közjólétnek, melly a sérelmek orvosoltatásán s a nemzeti kivánatok teljesittetésén alapul, minden alkalommali buzgó előmozditása; és igy ha szinte a sérelmek és kivánatok megemlitése kellemetlen béhatást okozhatna is fejedelmünkre, azokat mégis mulhatlan kötelességünknél fogva el nem hallgathatnók. Vajha azon tisztviselők is, kik a királyi thrónushoz legközelébb állanak, udvariságból, vagy azért, hogy magokat kellemetlenné ne tegyék, a kedvetlen igazságokat el ne hallgatnák!! Akkor valóban nemzetek úgy, mint a fejedelmek sok szerencsétlenségtül menttek maradnának. Egyébiránt fel sem is tehetem megbántás nélkül fejedelmünkről, hogy az, ami való, s aminek megemlítése hivatalos kötelességünkben áll, reá nézve akármelly időben is valamelly sértést foglalhatna. Ezeknél fogva Zala követének inditványát pártolom.
GHÉZCY (Zólyom) hasonló értelemben nyilatkozik s tettel akarja valósitani azt, amit köz alkalommal állittatni hallott, t. i. hogy a magyarnak legfőbb characteri vonása a férfias őszinteség.
Mindezen előadásokra hangos maradjon! felkiáltás felelt, és ámbár ennek ellenére a gyéren álló követek száma nem igen engedé a zalai inditvány győzedelmét reményleni, PRÓNAY mindazáltal szükségesnek tartotta az inditvány ellenére fel is szóllamlani. Ő, úgymond, ha nem látná, hogy amit Zala követe kiván, az más szavakkal a felirásban már bennfoglaltatik, ha meg nem lenne győződve, hogy a KK és RRnek nem csak idejök lesz, de kötelességökben is fog állani legközelébi alkalommal nemzeti forró kivánságaiknak teljesítését külön felirás által sürgetni, az inditványt minden bizonnyal pártolná; igy azonban mind azért, mivel a zalai kivánság bennfoglaltatik, mind azért is, mivel annak még terjedékenyebb s még nyomosabb előterjesztése más idővel s alkalommal bizonyosan előforduland, ezuttal nem pártolhatja, mert tökéletesen meg van győződve, hogy az első lépésnek, mellyel fejedelmünkhöz közelitünk, a legszivesb indulatból kell eredni s minden kellemetlen emlékeztetéstől távol kell lennie. Hasonló értelemben nyilatkozott KAJDACSY (Baranya) is. Néki, ugymond, szintén utasitásul adták ugyan küldői, hogy a nemzet sérelmeinek orvoslását hathatósan szorgalmazza, de mindennek megvan a maga ideje, s e jelen felírást, mellyben Zala követének kivánságát különben is bennfoglaltnak találja, főképen csak elhunyt uralkodóak halála feletti fájdalmunknak s kormányra lépett fejedelmünk iránti hódolatunknak kijelentésére intézettnek véli. Annakokáért Nógrád követével tart, annyival is inkább, mivel régi panaszuk lévén már az ország Rendeinek, hogy sérelmeink orvosolatlan maradásának fő oka az országos rendszeres munkák felvétele elkésésében feküszik, midőn b[oldog] e[mlékezetű] királyunk e jelen országgyülését a nemzet forró kivánságainak következtében ezen munkálatok elintézése végett egybehívta, azt egyszersmind a sérelmek orvoslása végett is rendelte.
BERNÁTH: Midőn azon kettős kötelesség mellett, hogy mély fájdalmunkat egyszersmind hódolatunkat kifejezzük, többek által sürgettetik, hogy elsőben emelvén fejedelmünkhöz szavunkat, őszinte bizodalommal mondjuk meg mi fáj nemzetünknek, és megmondjuk, minő reményeket táplál kebelünk, én örömest reá állottam volna, hogy itt csak a fájdalom és hódolat jelenttessék ki, sérelmink orvoslását s kívánatink teljesitését pedig nyomban egy másik külön felirás tárgyává tegyük, de a többség azt akarná, hogy jelen felirásunk ne legyen pusztán tisztelkedő s várakozásink, ohajtásink és reményink is megemlittessenek, de nem egyenesen, hanem csak úgy béburkolva, hogy említve mégse legyenek. Ez igy lévén, bátorkodom kérdeni, mikor született s mikor lett magyarrá azon politica, hogy a magyar nemzet magyar egyenességgel ne szóljon a magyar királyhoz? A M[éltósá]gos Personalis Úr azt mondja, hogy amit Zala követe kíván, az a felírásban bennfoglaltatik. Én ezen biztositásban örömest megnyugodnék, sőt még abban is megnyugszom, hogy e jelen felirásból még a bennfoglalt indirectus béburkolt emlékeztetést is kihagyjuk, s egészen csak fájdalmat jelentővé s hódolóvá tegyük. De csak olly feltétel alatt, hogy nyomban következzék utánna egy másik felírás, mellyben sérelminknek orvoslását s kivánatinknak teljesitését képviselői állásunkhoz illő méltósággal sürgessük.
Szóllottak még a Zalai indítvány mellett Szirmay, Vay, BÁRCZAY, aki nem béburkolt és mellékes, hanem egyenes emlitést kivánt, mert nemcsak az fáj hazánknak, hogy sérelmeink vannak, hanem az is, hogy 43 esztendők óta orvosolatlanok. Végre még hasonlóan az inditványt pártolólag szavaztak Vásárhelyi, Szucsics és Sárközy, mire minduntalan hangosabban hallatszván a hatalmas maradjon! a PERSONALIS többség szerinti végzésnek nyilatkoztatá, hogy a felirás úgy, amint szerkeztetve van, jóváhagyatik. A fő RRhez intézett izenethez azonban hozzátétetni javallá, hogy azon országos küldöttség, melly e felírást a fejedelemnek bé fogja mutatni, egyszersmind a királynénak s az özvegy császárnénak is udvaroljon.* Ez elfogadtatott s e szerint a felirás nyomban a fő RRhez által küldetett.
A küldöttség névsorát l.: Jegyzőkönyv, X. köt. 262.
A fő RR mint már megirtam, csupán némelly szóbeli modositásokat hoztak javallatba, azokat izenetbe foglalák, s martius 18-án a RRhez általküldötték; ott (amint már előbbi levelemben érintettem) némelly nyombani felvételt sürgetők véleményének ellenére köziratra bocsájtatni s kerületi tanácskozásra vitetni rendeltetett.
