a) 1835. március 26, 27, 30. Kerületi ülések. Tárgy: A magyar nyelvvel kapcsolatos sérelmek és kivánatok vitájának folytatása.
a)
1835. március 26, 27, 30.
Kerületi ülések.
Tárgy: A magyar nyelvvel kapcsolatos sérelmek és kivánatok vitájának folytatása.
1835. március 26, 27, 30.
Kerületi ülések.
Tárgy: A magyar nyelvvel kapcsolatos sérelmek és kivánatok vitájának folytatása.
Pozsony, april 1-sején, 1835.
Az Itélőszékek elrendezésének jelenleg másodizben vitatott tárgyában tartatni szokott délelőtti kerületi ülésekről martius 29-éig terjedékenyen megtettem jelentésemet:* a hátra van tehát, hogy a sérelmek és kivánatok ügyében folyvást tartott délutáni ülésekről is adjam tudósitásomat.
L. az előző levélben, 280. kk.
Martius 26-án a magyar nyelv ügye kerülvén napi rendre, miután Ötvös Tamásnak utóbbi levelemben közlött inditványa elfogadtatnék, a küldöttség munkájának során legelső pont gyanánt jelent meg Csanád megyének azon kivánata, hogy a törvények egyik hasábon magyarul, a másikon deákul szerkeztetvén, mindakét nyelvű szerkeztetés egyenlő erővel és hitelességgel birjon. – Erre a küldöttség csak azt jegyzé meg, hogy e tárgyra nézve az ország Rendei már külön felirásba foglalták kivánatikat.* – PALÓCZY tehát azon felirás értelmében ezuttal is megujittatni sürgeté, hogy törvényeink nem Csanád kivánsága szerint két nyelven, hanem csak egyedül magyarul szerkeztessenek; – ami köz értelemmel el is fogadtatott.
Az 1833. márc. 30-án felterjesztett feliratban ennél már többet kértek a rendek: azt, hogy „a törvényczikkelyek csak magyarul alkottassanak”. L.: Iratok. I. köt. 157
Továbbá Veszprém, Borsod, Krassó és Zemplén vármegyék azon óhajtásukat adták elő, hogy a számos elavult törvények garmadájában elszórt még divatban lévők kiszemeltessenek és hitelesen magyarrá forditassanak. – A küldöttség ezen elkülönözést tanácsosnak nem itélvén, a nevezett megyék óhajtását oda módositotta, hagy egy különös országos küldöttség által az egész törvénykönyv magyarra fordíttassék. – TARNÓCZY az élő törvényeknek az avultaktól elkülönözésére s az élőknek honi nyelven kellő rendbeszedésére szavazott. PRÓNAY ezt szépnek, s azt is kivánatosnak találná, hogy nekünk is legyen valahára például a Porosz Codexhez* hasonló törvénykönyvünk; de azon felül, hogy a polgári törvényjavitások osztályának felvételekor a rendszeres Codex alkotása többséget nem nyert,* még gyakorlati nehézséget is lát az érintett megyék kivánságában. Ugyanis gyakori eset adhatná elő magát, hogy valamelly törvényt mi élőnek, a fő RR elavultnak tartanák, a kormány pedig talán felében élőnek és felében holtnak nyilatkoztatná, honnan az következhetnék, hogy némelly sok hazafi vérbe került fontos törvénynek Sikere ujabban resolutio alá eresztetnék s a kir. sanctio megtagadása veszélyének kitétethetnék. – TARNÓCZY elösmeré, hogy ez nagyon savanyu alma, de véleménye szerint csakugyan belé kell egyszer harapnunk, mert mi módon kivánhatunk pontos teljesitést a végrehajtó hatalomtul, ha némelly törvények iránt magunk sem vagyunk tisztában, élőknek mondjuk e avagy avultaknak. Ő nagyon óhajtaná, lenne már egyszer vége azon amabilis confusionak, melly az egész nemzetre olly igen káros s csak egy bizonyos osztálynak kedvező. ÖTVÖS TAMÁS is azt vallá, hogy nagyon botránkozik, törvényeink sorában maiglan is látni olyakat, mint p. o. „Lutherani comburantur”.* – Azonban e pontra nézve a küldöttség érintett véleménye lőn elfogadva.
A porosz polgári törvénykönyv kidolgozása 1746-tól folyt; 1835-ben az 1794 febr. 5-én kihirdetett Allgemeines Landrecht für die Preussischen Staaten volt érvényben.
Az 1834. máj. 24-i kerületi ülésben Deák mutatott rá arra, hogy a tárgyalásra kitűzött Emendatio legum civilium „rendszert nem alkothatott, mert csak hijányok kiegyengetésére s foltozásra volt kiküldve” s hogy „naponként érezhetőbb egy systematizált polgári törvénykönyv hijánya"; ezért azt javasolta, hogy küldjenek ki egy küldöttséget, amely a tárgyalásra kerülő munkálatból „egy systematizált codexnek csontvázát dolgozza ki”.Javaslatát azonban a rendek nagy szótöbbséggel elvetették. Vö.:Országgyűlési Tudósitások. III. köt. 169. kk.
Az 1525: 4. tc. 4. § intézkedése: Lutherani,etiam omnes de regno exstirpantur et ubicunque reperti fuerint, non solum per ecclesiasticas, verum etiam per saeculares personas libere capiantur et comburantur.”
2-or: A törvényhozásnak magyar nyelven való gyakorlása után a honni nyelv előmozdítására leghathatósb eszköznek itéltetvén, hogy a törvények végrehajtása, vagyis a kormányzás szinte magyar nyelven menjen, ehhez képest szükségesnek találtatott, hogy miután a magyar tisztviselők már az 1830: 8. cz[ikkely] rendelete szerint mind tartoznak tudni magyarul, ezentúl minden kormányszékek és biróságok magyarul folytassák tisztöket, minél fogva
a) Trencsén kivánja, hogy a Helytartótanács minden kigondolható esetekben magyarul s magyar boritékba küldje a törvényhatóságokhoz intézvényeit. Ez különben is már nagyobb részben eként lévén gyakorlatban, ugy a küldöttség, mint a RR által a körlevelekre (Circulare intimatumokra) is kiterjesztve elfogadtatott. – VAY tudatá a RRkel, miképen Szabolcs v[árme]gye Szücs Albert folyamodására magyarul irván a Cancelláriának, onnan intést vett, hogy magát az 1805.-ki törvényhez* alkalmaztassa, s midőn a vármegye tettéhez ragaszkodnék, praesidialiter eltiltatott. – Ezen pont rendeletét tehát a Cancelláriara is kiterjesztetni kivánta. ROSKOVÁNYI azon különbségre figyelmezteté Szabolcs követét, hogy a törvényhatóságok úgyszóllván nem is leveleznek magával a Cancelláriával, hanem Ő Felségével, reá nézve pedig akkorig világos volt a törvény rendelete, s mi a jövendőt illeti, már dieta elején külön felirásban megkéretett Ő Felsége, hogy a törvényhatóságok magyar leveleit elfogadni, s resolutioit szintén magyarul adatni méltóztassék.*
A magyar nyelvhasználatról szóló 1805: 4. tc. alapján a Kancelláriához intézett beadványokat két nyelven, latinul és magyarul lehetett írni, a Helytartótanáccsal viszont csak magyarul is lehetett levelezni.
Vö. előbb, a 238. old. 5. jegyzetével.
b) Minden törvénykezés magyar nyelven vitessék s addig is, míg ez elérődik, a főtörvényszékek ne csak itéljenek a magyar perekben magyarul, hanem az itéletrőli bizonyitványokat (literas sententionales), nem különben a feljebbvitt magyar perekben mind az idéző leveleket, mind a felvételeket is magyarul tegyék s tétessék. – Ezt a küldöttség eként elfogadá, a RR azonban PALÓCZY inditványára hozzátétetni határozák, hogy a Kir. Tábla előtt folyamatban lévő perek, bár deákul kezdettek légyen is, szinte magyarul folytattassanak s itéltessenek.
c) A Magyar kir. udvari Kamara, melly eddig a deák s német nyelvhez ragaszkodni látszatik, az 1830-ki törvénybe foglaltassék, és
d) ezen törvény rendeletét ugy a Kamara, mint a Helytartótanács alattvalóira nézve szigoruan foganatba vegye. – Ezt a küldöttség azon hozzátétellel fogadta el, hogy a rendelkezés a bányászi tisztségek minden ágazatjaira is az 1792-ki 8-ik s 1830-ik czikkelyek egybehasonlitásából* kiderülő törvény lelkénél fogva kiterjesztessék. – A KK és RR elfogadák a küldöttség véleményét de KOCSI HORVÁTH a királyi kamarának a honi nyelv elfogadásátóli nyilvános idegenkedése mellett azon kifejezést, hogy a deák és német nyelvhez ragaszkodni látszik, igen lágynak találván, mert a Kir. Kamara ugymond egy betüt sem irt még soha magyarul, sőt tetőtül talpig német, azon kifejezés igy módositatott: deák és német nyelvhez ragaszkodik.
Az 1792: 8. tc. egyebek mellett úgy intézkedett, hogy a bányászati ügyet mielőbb a magyar kamarának rendeljék alá és bányászati ösztöndíjat csak magyarok kapjanak; az 1830: 8. tc.-re l. a 288. old. 22. jegyzetét.
e) Méltó aggodalmat gerjeszt, hogy a magyar véghelyi katonaság egészen német lábra állittatván, s az austriai törvénykönyv rendszabásai szerint kormányoztatván, már olly helyzetben áll, hogy magát mintegy magyarnak sem tartja; javalja tehát Győr vármegye, hogy a magyar törvények tüsténti behozatalán felül hazai nyelvünk a véghelyekre is egyátaljában kiterjesztessék. – Ezen javallatra azt jegyzé meg a küldöttség, hogy az előleges sérelmek sorában már kimeritetett.
A KK és RR azonban az előleges sérelmeket csupán a magyar törvények szerénti igazgatásra,* nem pedig a honi nyelv béhozatalára is látván kiterjesztve lenni, SZABÓ javaslatára Győr vármegye igazságos kivánatát magokévá tévén, elfogadák.
Az előleges sérelmek VI. pontjában a rendek valóban csak azt kérték a királytól, hogy „a törvények értelmében a véghelyeket a Haditanácstól függetlenné tévén a nádorispán és illetőleg a bán hatósága alá rendelni, és ekként a nádorispáni és illetőleg a báni hivatalok hajdani hatalmát visszaadni, a véghelyek egyéb igazgatását pedig a mostani országgyülésen elhatározandó mód szerint az ország alkotmánya lelkéhez s nemzeti idomhoz alkalmazva elrendeltetni … méltóztassék”. L.: Iratok. I. köt. 176.
f) A magyarországi várak és ezredek kormányainak és minden katonai intézetnek kötelességül tétessék, hogy ne csak elfogadják a magyar irományokat az ország törvényhatóságitól, (mire a Helytartótanács Békés és Gömör megyékhez intézett leveleiben az 1830: 8. czikkelyt* szorítani akarta, hanem magyarul is levelezzenek, sőt édes honi nyelvünk a katonaságnál is behozassék. – Ezt a küldöttség elfogadván hozzátétetni javallá, hogy a fő hadi kormányzótól kezdve csak olyanok alkalmaztassanak a magyar katonaságnál, kik magyarul tudnak, – minden hiteles irományok minden honi hiteles helyeknél magyarul készittessenek, – az örökös tartományok törvényhatóságival pedig vagy mindkét részről deákul menjen a levelezés, vagy ha ők eredeti nyelvökhöz ragaszkodnak, a magyar törvényhatóságoknak se tiltassék, hogy hazai nyelven írhassanak. – Ezek a KK és RR által is helybehagyatván, PÁZMÁNDY inditványára hozzájok tétetett, hogy a katonasághoz alkalmazott személyek, ne csak magyarul tudjanak, hanem született magyarok legyenek.
Az 1830: 8. tc. zárómondata valóban csak azt tartalmazza, hogy a magyar és határőrvidéki ezredek, valamint az összes belföldi katonai parancsnokságok a magyar iratokat elfogadni tartoznak.
g) A matriculák minden vallásbelieknél magyarul szerkeztessenek. (Elfogadtatott.)
h) Győr vármegye arra is kiterjeszté javallatát, hogy ennek utánna az isteni szolgálat is magyar nyelven végeztessék, és mind a szent misék mondása, mind a szentségek kiszolgáltatása magyarul történjék. Erre azt jegyzette még a küldöttség, hogy ez a polgári törvényhozás körébe nem tartozik. Ezen eligazító észrevétel némi helybehagyásra látszatott találni, azonban SZABÓ emlékezteté a RRket, hogy régenten, nevezetesen első királyaink alatt, még papi disciplinaris törvények is hozattak a magyar diaetán. De miután VII-ik Gergely pápa a hyerarchiát más lábra állitotta s az a Tridenti zsinat által még jobban megerősittetett, Győr vármegye nem azt czélozza, hogy a disciplina s a kérdéses tárgy is rögtön a polgári törvényhozás körébe ismét visszavonassék, hanem csak azt, hogy miután már három századok múltak el, mióta közönséges egyházi gyülés nem tartatott,* kérettessék meg Ő Felsége, hogy annak tartását eszközölje s eként a szóban forgó kivánat is teljesittessék. Egyébiránt közönséges hitvallomásuk lévén a politicusoknak, hogy a polgári szabadság együtt jár az egyházival, innen jő, hogy minden constitutionalis nemzet ellensége lévén ugy a világi, mint papi despotismusnak, béfolyását az egyházi dolgokba is gyakorolja; kéri tehát a RRket, hogy ha teljességgel nem akarnák itt megyéje kivánságát elfogadni, el ne vessék legalább, hanem függeszszék fel addig, míg egyházi gyülést kivánó több tárgyak is a munka folytában öszegyűlvén, erántok egyszerre megtehetik a szükséges lépéseket. De JÁRMY nem látta szükségét a felfüggesztésnek, s a győri inditványt nyomban pártolja. FRIM kéré a RRket, hagynának fel a vallás tárgyával s gondoskodjanak előbb, hogy honunknak minden lakosa tudjon magyarul. JÁRMY azonban kérdézé, valjon ekkorig tudott e minden ember diákul, aki diák misét halgatott? Épen ugy nem, mint azon oláh magyar és tót katona nem tudott németül, kit németül kormányoztanak. Ő ugy hiszi, valamint ezeket magyarul is el lehetett volna kormányozni, az Ur Istent is szintoly szivesen lehet imádni magyarul, mint deákul. PALÓCZY azon thesist állitja fel, hogy a szent misnek latin nyelven mondása nem dogma, ami pedig nem dogma, az legyen egyházi dolog bár, a polgári törvényhozás körébe tartozik. FRIM feleletül adá, hogy ha nem dogma is, azonban csak nem lehet a szentmisét annyi féle nyelven mondani, mint amennyi nyelv van hazánkban. S igy valamint külföldi egynyelvű nemzeteknél diákul mondatik a sz[ent]mise, úgy s annyival inkáb aként kell nálunk maradnia, addig legalább, míg a magyar nyelv közönségessé nem lészen. Ötvös azonban annyival inkább Palóczyval tartott, mivel ön tapasztalása szerint nem csak az egyesült görög szertartásuak, de az örmény catholicusok is saját nyelvökön mutatják be Istennek az engesztelő áldozatot; amit látván csak sajnálkozni kell sorsunk felett, hogy mi hasonlót nem tehetünk. ANDRÁSSY megjegyzé, miképen a sz[ent]mise nem annyira a hiveket, mint a papot illeti, s a hallgatókat csak annyiban, amennyiben jelen vannak. Ha tehát a sz[ent]misét magyarul mondatni határoznák a RR, még inkább kellene határozniok, hogy azon vallásbelieknél, kiknél a hallgatók szorosb részt vesznek az isteni szolgálatban, ez magyarul végeztessék. Ez lenne természetes következése az első lépésnek, de viszont fontolják meg a RR, hogy ha p. o. a pozsonyi német evangelicusoknak magyarul fogják az isteni szolgálatot kiszolgáltatni, sikeres lépést tesznek ugyan a nyelv terjesztésére, de sikerest egyszersmind a vallás kiirtására is. BORCSICZKY ezen logicábol azt a következést huzza, hogy eszerint a hyerarchia czélul tüzte ki magának a vallás kiirtását, mert az apáczák egy szót sem tudnak deákul, mégis azon nyelven kell nekiek szajkó gyanánt az isteni tiszteletet végezniök. Egyébiránt úgy látja, hogy Győr vármegye czélirányos javallatával csak a papok ellenkeznének, mert reájok némi kötelesség háramlanék; szükségesnek látná tehát sanctio gyanánt hozzátétetni, hogy ha magyarul nem mondják a votivalis misét,* nem kapják meg a votivumot. Fogadni meri, hogy ezen sanctio mellett lesz a törvénynek sikere. (Nevetés.) FRIM kéri a RRket, ne legyen a vallás tárgyából nevetség; s miután az inditvány sem a magyar nyelvet nem terjeszti, mert a nép benne részt nem veszen, sem a magyar nemzet boldogságára nem szolgál, hagyjanak fel annak vitatásával. B. PRÉNYI azonban megvallá, hogy őtet leginkább Esztergom követe birta reá a győri kivánat pártolására. Mert ha csak annyira vesz a nép részt a sz[ent]misében, amennyire jelen van, azon néposztálynak, melly magyarul nem tud, semmi kára sincs benne, ha szintugy nem érti magyarul, mint deákul nem értette; de aki érti honi nyelvünket, annak vallásosságára is hatással lesz az isteni szolgálatnak magyar nyelven való kiszolgáltatása, mert többé nemcsak testileg lesz jelen, mint eddig volt, s hivatkozhatnék is a szónok egy nagytekintetü magyar főpap (Szepesy) példájára,* aki nyilván vallotta, hogy igen hathatósan szolgálna a vallásosság terjesztésére, ha az isteni tisztelet magyarul végeztetnék. CLAUZÁL az Ecclesiasticumra* kivánta ugyan a tárgyat halaszttatni, de azon elvhez, hogy ami nem dogma, az a polgári törvényhozás körébe tartozik, szorosan ragaszkodik, hogy pedig a nyelv nem dogma, azt, úgymond, megmutatta egy oly püspök, aki egyébiránt sokat dogmának szokott tartani, amit mi annak nem tartunk. DESEWFFY például hozta fel, hogy Dalmatiában még a sz[ent] Ferencz szerzetbeliek is saját ilyriai nyelvökön végezik az isteni tiszteletet. BUSÁN feleletül adá, hogy azon vidékek a napkeleti egyházhoz tartozván, midőn a napnyugotival egyesültenek; más egyebek között saját nyelvöknek a misében megtartását is egyesülésök feltétele gyanánt nyilván kikötötték.*
Az 1545-ben megnyílt tridenti zsinat megszakításokkal 1563-ig tartott; ezt követően az 1869/70-i vatikáni zsinatig nem volt egyetemes zsinat a katolikus egyházban.
Elhaltak lelki üdvéért mondott mise; díját az elhunyt hozzátartozói fizették, esetleg az erre a célra létesített misealapítvány kamataiból fedezték.
Szepessy Ignác pécsi püspök, aki egyébként a főrendi táblán a nyelvügyben is haladásellenes állásfoglalásaival tűnt ki. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 109.
Az Ecclesiasticum Operatum a hetedik volt a megvitatásra váró reformmunkálatok sorában.
A szónok állítása nem pontos. A horvát-dalmát területen a IX. század végén terjedt el az egyházi szláv liturgia és a glagolita írás. A római egyház ezt sohasem ismerte el, sőt az egyházszakadás (1054) után a zsinati határozatok egész sorával harcolt ellene; az egyházi szláv nyelv használata azonban ennek ellenére fennmaradt.
Szavazatkor Győr vármegye kivánata 22 megye voxával 21 ellen elfogadtatott.
Martius 27-én délután 4 órakor a napirenden lévő magyar nyelv tárgya folytattaték.
A 3-ik pontban a nyelv míveltsége vétetvén irányzatul, azon meggyőződés lőn kifejezve, hogy ez leginkább a Nemzeti Tudós Társaság virágzásától* függ; javaltatik tehát, hogy azon fennálló rendelet, miszerint minden Magyarországon a sajtó alól kijött könyvbül a Nemzeti Museumnak s a Tudományok Egyetemének egy egy példány szokott adatni;* törvény által a Nemzeti Tudós Társaságra is kiterjesztessék. – Elfogadtatott.
Az Akadémia állapotára l. a 159. old. 10. jegyzetét.
A nyomdák már III. Károly kora óta kötelesek voltak az elkészült nyomtatványokból két példányt a helytartótanácsnak beküldeni. 1780-tól az Egyetemi Könyvtár részére harmadik kötelespéldányt vezetnek be. (OL’ Helytartótanács, Dep. lit. pol. Unsiv. Budensis 7780. Fons 76., pos. 23–26.) 1802-ben a Nemzeti Múzeumot alapító Széchenyi Ferenc gróf kérésére az alapítványról szóló 1802. nov. 26-i királyi döntés a nyomdákat és szerzőket négy példány beszolgáltatására kötelezte; a négy példányból kettő Bécsbe került – feltehetőleg az udvari és az egyetemi könyvtár részére – egyet-egyet pedig a pesti egyetemi könyvtár és a Nemzeti Múzeum könyvtára kapott. Széchenyi Ferenc gróf 1804. febr. 20-i felterjesztésében panaszkodott, hogy a nyomdák nem tartják be a rendeletet, mire a helytartótanács 1804. febr. 28-i rendeletében szigorúan utasította az illetékes hatóságokat, hogy a kötelespéldány-rendelet betartását ellenőrizzék.
4-ik pontban a nyelvnek terjesztése van czélba véve,* s erre eszközül a tanitás kijelölve, mire nézve javaltatik
„Arra, hogy a magyar nyelv az egész magyar hazában uralkodjon nemcsak annak kipallérozása, de terjesztése is megkivántatik, minthogy csak ugy kormányoztathatik az egész magyar nyelven, ha azt mindenki tulajdonává teszi.” L.: Iratok. II. köt. 69.
a) Hogy a magyar nyelv tanitása minden falusi és kisebb oskolákban haladék nélkül béhozassék. Különösen Győr vármegye kivánná, hogy a tudományoknak diák nyelven tanitása csak az ötödik gymnazialis osztályban kezdődjék, s a magyar nyelv némelly tudományokra még a bölcselkedési és törvénytanitási osztályokban is kiterjesztessék.* A küldöttség ezen pontot a tudományos rendszeres munkába tartozónak itélte* s itt csak azon általános óhajtást véli kijelenthetni, hogy a magyar nyelv tökéletes béhozása köz és legfőbb nemzeti kivánság. BEZERÉDY azonban ezen óhajtás kifejezésével meg nem elégszik; mert a teljesülésnek nem foglalja magában semmi positivus eszközét. Anélkül, hogy a tudományos rendszeres munkának mélly visgálgatása kivántatnék, kiki forrón kéntelen érezni, miképen nemcsak a honni nyelv előmozditása, de az elmebéli s tudományos kifejlés könnyítése tekintetéből is nem szükség hosszú vitatás annak támogatására, hogy a tanitási nyelv magyar legyen. Most egy olly nyelven taníttatnak a tudományok, melly mindenkire egyiránt holt, egyiránt idegen; ki az, aki sajnosan nem érezné, melly nyomasztó súllyal feküsznek e miatt intellectualis kifejlésünkön a diák nyelv bilincsei? Aki nem tud magyarul, a tudományos nevelésben nemcsak nem veszit azáltal, ha magyar nyelven fognak tanittatni a tudományok, sőt nyer, mert eddig sem anyanyelvén, hanem holt latin nyelven tanult, ezentúl pedig élő nyelven tanúland, ami minden esetre könnyebb. Aki pedig tud magyarul, az véghetetlent nyer, ha olly nyelven tanulja a tudományokat, melly nyelv előtte nem idegen. Ezáltal tehát semmi magános érdek nem sértetik, a házi viszonyok gyengéded tekintetei közül semmi sem illettetik, semmi lemondás, semmi kedvetlen kénszerités nem parancsoltatik. És igy kivánja, hogy nemcsak minden oskolákban rendesen tanittassék a magyar nyelv, hanem közönséges tanitó nyelvnek is a latin nyelv helyébe minden halogatás nélkül béhozassék. – Tolna követének ezen inditványa köz helybehagyással lőn elfogadva s a szerkeztetésbeni előadás szerint Alsó-Tót-, Horvát-, és Dalmátországokra is kiterjesztetni javaltatván, PALÓCZY ezen kifejezést társországok nevezetével felcseréltetni kivánta; ami el is fogadtatott, ámbár BUSÁN előterjeszté, hogy küldői ezen, még a Pragmatica Sanctióban is megtartott nevezet felcserélésében sérelmet találnak. Egyébiránt jelenté, miképen küldői teljes lélekkel hozzá járulnak ahhoz, hogy a magyar nyelv nállok is rendesen tanittassék.
A magyar nyelv kötelező tanítása, illetőleg a magyar nyelven történő oktatás kiszélesítése 1790-től szinte mindén országgyűlésen szerepel a rendek kívánságai között, anélkül hogy közel egy fél évszázad alatt jelentős előrehaladás történt volna ezen a téren. A kérdés történetének rendkívül alapos feldolgozását l. Szekfü Gyula munkájában: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez 1790–1848. Bp. 1926.
A Literarium Operatum a nyolcadik volt a rendszeres munkálatok sorában.
b) Mind a lelki pásztoroknak, mind pedig egyéb nemű tanitóknak kötelességül tétessék a magyar nyelv terjesztése, következőleg ezek egy részről jutalmak által serkentessenek, más részről ezen hivatalok betöltésénél a magyar nyelv tudására nem csak előlegesen ügyeltessék, de minden vallásbelieknél csak olly plébánosok, lelkipásztorok, káplánok és segédek rendeltessenek, kik magyarul tudnak.*
„Ezen egyes ponthoz, kivévén annak utolját, Turócz vármegye is hozzájárul.” L.: Iratok. II. köt. 70.
PFANSMID azon aggodalmát nyilatkoztatá, hogy ha ezen megszorítás tétetik a lelki tanitók iránt, Szepes vármegyének népessége a vallásos oktatásban szenvedni fog, mert szegény dotátiói nem nyujtanak elegendő módot, hogy ilyes férfiak közikbe jőjjenek. Csak oda kivánta tehát az intézetet vitetni, hogy akik papi s tanitói hivatalra szánták el magokat, az oskolákban magyarul tanittassanak: – Erre PLATHY, Liptó v[ármegye] követje meleg részvéttel szólván a magyar nyelv mellett, nemcsak kérelemnek kivánja nézetni ezen pont foglalatját, hanem miután az 1830: 8. t. cz. megalkottatott, egyenesen sérelemnek veszi, ha törekszünk az ellen, mit a törvény rendel.* Szerencsétlennek vallja megyéjét, hogy az édes honi nyelv terjesztésére szükséges eszközökben mind ekkorig szükölködnie kelletett. Ugyanis fájdalmas érzéssel tudatja a RRkel, miképen a szepesi püspökség megyéjében nemcsak azon lelki tanítók, kik plébániákkal megadományoztattak, a törvény ellenére magyarul nem tudnak, sőt kivévén a legujabb időt, a praeparandiában* még magyar nyelvtanitó sem volt; azon püspöki megyében tehát a honi nyelv terjesztésére semmi buzgóság sem mutatkozott. PFANSMID válaszolt: Liptó követe, úgymond, szerencsétlennek vallotta megyéjét; s úgy látszik dátumai, mellyeket a szepesi püspökségről szerzett magának, szintúgy szerencsétlenek. Mert mondhatja a RRnek, hogy a szepesi püspök* jó magyar, a káptalan kanonokjai mind tudnak magyarul s a seminariumban is tanittatik a magyar nyelv. Ha tehát Liptó v[árme]gye nem haladott elő a magyar nemzetiségben, ennek korántsem a szepesi püspök az oka, hanem egyéb körülmények között is, hogy valamint Szepesnek, úgy Liptónak is népessége nagyrészben evangelicus lévén, ezek elegendő tehetséggel nem birnak, hogy magoknak magyarul tudó lelki tanitókat szerezhessenek. PLATHY ismét felelt, hogy ő, úgymond, ezeket jól tudja, de azért állitása mellett marad, s midőn egyrészről kéri követ urat, előterjesztésének hitelességét kétségbe ne vegye, másrészről példákat is kész előhozni. Nevezetesen a magyarul tudó szepesi püspök tavaly Szentmihályra saját titoknokát nevezé ki plébánosnak, aki magyarul nem tud. Rosenbergán a piaristáknak (Liptóban egyetlen egy) collegiumába* több esztendőkig magyar nyelv tanitó nem is volt. s a t. PFANSMID válaszul adá, hogy ha magyarul nem tudó plébános neveztetik a püspök által, azon földesurak hibája, kik ilyeseket praesentálnak. E szóváltásoknak vége szakittatván, a fent előadott b) pont elfogadtatott.
Az 1830: 8. tc. 4. §-a értelmében a jövendőben közhivatalra nem alkalmazhatók olyanok, akik magyarul nem tudnak.
Szepeshelyen, a szepesi püspök és káptalan székhelyén volt az egyházmegye papnevelő és tanítóképző intézete.
Bélik József volt 1823 óta a szepesi püspök.
Rózsahegyen 1729-ben telepedtek meg a piaristák.
Feljegyzé még azt is a küldöttség hogy ezen ponthoz, kivévén annak utólját, Thurócz vármegye is hozzájárul. Erre JUSTH panaszkép terjeszti elő: hogy egyes megyék előadásait sérelem avagy kivánat gyanánt el, vagy nem fogadni a RR többségének hatalmában áll ugyan, s ő ennek mindég térdet fejet fog hajtani, de viszont minden törvényhatóság megkivánhatja hogy mit a küldöttségnek bényujt, az hű kivonatban adassék elő. Ez Thurócz megyére nézve, a kérdéses pontnál nem történt, következőleg kiigazitást kérvén, azon megye kivánatát felolvassa, melly többek között azt is foglalja magában hogy a deák nyelvvel élés a törvényhatóságoknak szabadságában álljon. Erre több követek oda nyilatkoztanak, hogy Thurócz kivánata az 1830: 8. czikkelyel s a honi nyelv elővitelére irányzott nemzeti buzgóság kötelességével ellenkező, az tehát el sem fogadható; de Justh állhatatosan amellett maradott, hogy a RRnak jusok van megyéje kivánságára határozni, amit tetszik, de hogy határozhassanak, úgy kell az expositiót szerkeztetni, ahogy ő kivánja. Némi vitatás után az határoztatott, hogy itt, közönséges nemzeti kivánatok lévén előterjesztve s a kérdéses pontban egy megye sem neveztetvén, Thurócz megye kivánsága is annál inkább ki fog maradni, mivel a honi nyelv előmozditására szánt pontban ellenkező irányal, megszoritásra czélzó kivánatot elfogadni nem lehet; majd a II-ik fő osztályban, a megyéknek particularis kivánati között Thurócz v[árme]gye elő fogja terjeszthetni javallatát, s a RR úgy fognak eránta határozni, amint jónak itélendik.
Martius 28-án az előbbi levelem értesitésébe foglalt országos ülés közbejötte miatt délután kerületi ülés nem tartatott. Martius 29-én vasárnapi szünet.
Martius 30-án kerület, délután 4 órakor. Elnökség Majthényi, Almássy. Előadó ker. jegyző Zarka. Következett a magyar nyelvet tárgyazta sérelmi és kivánati fejezet 4-ik pontjának folytatása:
c) Hogy az oláh mesterek s papok ó-aradi praeparandiájában magyar nyelvet tanitó szék felállitására szánt fizetés, mellyet a Helytartótanács az intézet alap értékének elégtelenségét vetvén okul megtagadott, eszközöltessék, s
d) sz. kir. Szeged városában az egész hazára kiterjedő magyar praeparandia, vagyis magyar nyelvtanitókat nevelő intézet állittassék. Ezen pontok úgy a küldöttség, mint a RR által elfogadtattak.
5-ör elrendeltetvén a tanitás, legbizonyosb eszköz gyanánt javaltatik, hogy a magyar nyelv tudása minden hazafinak kötelességül tétessék. Ehhez képest Győr vármegye óhajtja, hogy az 1830: 8. t. ez. 4-ik §-sa* a társországokra is kiterjesztessék. Erre nézve a küldöttség elegendőnek vélte a nemzeti köz kivánságot arra kifejezni, hogy a társországok a magyar nyelv terjesztésén minden módon iparkodván, az egész haza óhajtása teljesedését mihamarébb lehetővé tegyék. A RR azonban HERTELENDY inditványára a felhivott törvény rendeletét Magyarországban minden halogatás nélkül tüstént teljes foganatba vétetni rendelvén, Győr vármegye kivánságát a társországokra nézve is egész terjedelmében elfogadták; ezeknek mindazáltal BALOGH javallatára 10 esztendei haladékot engedtek.
L. előbb, a 296. old. 22. jegyzetét.
Ezen pont folytában Veszprém vármegyének azon kivánsága van feljegyezve, hogy mivel a magyar nyelvnek számos áldozatokkal eszközölni kivánt terjedése leginkább a királyi városoknál talál ellenkezést, országosan elhatározandó bizonyos idő mulva a kir. városokban polgári jogot a magyar nyelv tudása nélkül senki ne nyerhessen. Mire azonban a küldöttség azt javalja, hogy Veszprém kivánata valóságos erőltetést foglalván magában, el ne fogadtassék.
KOCSI HORVÁTH kéri a RRket, hogy ha megyéje megérdemlené is némileg az erőltetés vádját, azt a nemzeti nyelv iránti buzgóságnak tulajdonítni méltóztassanak, pedig mi fontos tárgy legyen ez? Azt a KK és RR legerősebben kifejezték, midőn kimondották, hogy nyelvünkkel nemzeti létünk van összeköttetve. Nem állitja a szónok, hogy azon ellenkezés vádja, mellyet megyéje kivánságának okául felhozott, minden kir. városokat terhelné; Debreczent, Szegedet, Budát s némelly másokat bizonnyal nem terheli, (valaki Pozsony városát kérdőleg emliti,) nem bánom, ha tetszik Pozsonyt is kiveszem, mert itt csakugyan roppant haladását tapasztaljuk a nemzetiségnek, miután 1830 óta annyira ment a város, hogy Schneeweisz gasse helyett Hófejér utszát olvashatunk a szegletház falán. (Kacaj.) Sajnálkozva kell azonban megvallanom, hogy a honni nyelv iránti buzgóság lelkét sok kir. városokban épen nem tapasztalhatjuk. Ha nincs igazam, hazudtoljanak meg, örülni fogok ha csalatkozám, de nyilván kérdem, mit tettek a nemzetiségért? Semmit, és ez az, ami küldőimnek érzékenyen fáj, s ez volt oka előterjesztett javallatuknak.
KRICSKE. Bátran hivatkozik az országos naplókönyvekre, hogy 1811 óta lévén szerencséje Lőcse városának az országgyűléseken képét viselni, mindenkoron meleg részvéttel egyesült azon óhajtásban s buzgó törekvésben, hogy a magyar nyelv édes hazánk minden vidékein közönségessé tétessék. De valamint más izben, úgy most is nyilván kijelenti abéli meggyőződését, hogy az annyira óhajtott czél sikéresitésére nem a legczélirányosb eszközöket használtuk. Állitásának czáfolhatlan bizonságaúl a tapasztalásra hivatkozik. Im! egy fél század óta nem ment annyira a honi nyelv, mint a mennyire Jósef császár 10 esztendők alatt a németet vitte. A különböző eszközök ezen különböző sikerének egybehasonlitása a hazai nyelv közönségessé tételére választott eszközöknek elégtelensége felől nem hagy kételkednünk. És ámbár soha sem fogja tagadni, hogy ezen nagy és fontos tárgyban némi szoritó módokhoz is helyesen lehet a RRnek nyúlniok, úgy véli mindazáltal, hogy a biztosan czélra vezető út egyedül csak a nevelés lehet, ha t. i. általában az egész országra nézve törvény is hozatik, és szigorun is teljesittetik, hogy a magyar nyelv a legelső oskolától kezdve tanitassék, s nevelési nyelvvé emeltessék. SZABÓ és EÖTVÖS a veszprémi inditványt pártolák, mert igazságosnak vélték, hogy kik honunk jótéteményivel élni akarnak, velünk a nemzetiségben egyesüljenek. VÁGHY korántsem tagadja, hogy az irányzatba vett nagy és szent czélnak eszközlése némi kénszeritést is el nem fogadhatna; erősen hiszi mindazáltal, hogy az eszközök választásában a Status jóvoltának sokoldalú tekinteteit gondos előrelátással figyelembe venni szükséges. Hová vezetne a veszprémi javallat? Valjon nem épen szerfelett népes, s a kéz- és gyár-művészség, a kereskedés szorgalmában fájdalom nagyon is elmaradott hazánkra nem fogjuk e egy szájjal lélekkel kivánatosnak vallani, hogy külföldi iparkodás telepedjék közinkbe s még nagy részben szunnyadó nemzeti erőnket felélessze? Hát valjon mivel nem tudnak magyarul, az ügyes angol, franczia, német gyárnokok és kézmivesek előtt be fogjuk e zárni hazánk határait? El akarjuk e szigetelni magunkat a gyors léptekkel haladó Európa fejlődésétől? S nem fogunk e inkább örülni jöttöknek, amint örültek elődeink, kik sz. István ideje óta az idegenek megtelepedését nemcsak nem nehezítették, sőt kedvezésekkel halmozzák s különös pártfogással édesgeték? Midőn a Nantesi edictum viszahuzásából* következett vallásos üldözések miatt Francziaországból több mint százezer ügyesen szorgalmas, iparteljes hugonoták kivándorlottak, visszataszította e 1-ő Fridrik porosz király a munkás vándorokat, mivel németül nem tudtak? Korántsem, sőt nyilt karokkal fogadá az előrelátó bölcs fejedelem s ennek köszönhetni nagy részben országának gazdagságát; mert ők voltak elsők, kik a földmívelő iparhoz az industrialis szorgalmat csatolák s elhinték a szemlátomást növekedő gazdag gyümölcsök magvait. Kedvesen intve áll előttünk ezen szép példa Te[kinte]tes RR! Fogadjuk mi is nyilt karokkal az ügyes hasznos idegent, hadd jöjjön közinkbe, részesüljön jóvoltinkban, segitse viselni terheinket s mozdítsa elő velünk egyesülve nemzeti jólétünket. Tárvák a Te[kinte]tes RR előtt a czélirányos eszközök tárházai, mellyek a nemzetiség kitűzött szent czéljának elérésére materialis kárt nem okozva biztosan vezérlenek; ezek használtassanak, s bizonnyal önhasznuk végett iparkodni fognak a városi lakosok tudni magyarul.
A hugenották vallásszabadságát és politikai jogait biztostó nantesi edictumot 1598-ban adta ki IV. Henrik; visszavonására 1685-ben, XIV. Lajos alatt került sor.
A vitatások folytatása következni fog. Végre NOSZLOPY oda módositá az inditványt, hogy aki az országban született, ha csak magyarul nem tud, a törvény sanctiojától számitott 10 esztendő mulva a királyi városokban polgári jogot ne kaphasson. Ez e szerint el is fogadtatott. De az okok hasonlatosságánál fogva másnap, martius 31-én ÖTVÖS inditványára az is elhatároztatott, hogy a magyarul nem tudó hazai lakos se nemesi levelet, se királyi adományt ne szerezhessen. Ez napon egyszersmind a Ludovicea katonai intézetről szólló 3-ik s a Só árának meghatározásáról szerkeztetett 4-ik sérelmi pontok, – ma, april 1-őjén pedig heves vitatások után a Sónak felemelt áráról készült 5-ik pont bérekesztéseig terjedett a tanácskozás. Ez utolsóra nézve az lévén kérdés alatt, ha valjon a só fogyasztás aránya szerint részesitessenek e a törvényhatóságok a sónak felemelt árából eredő közfundusban, vagy pedig PALÓCZY inditványa szerint diaetaról diaetara határoztassék el, folyvásti tiszta számadás mellett azon fundusnak minő közczélra forditása. Fájdalom (véleményem szerint legalább fájdalom!) Smidt Status Oeconomiája* elveivel egyenest ellenkezőn dőlt el a kérdés, t. i. az úgyis csekély erő még nagyobb eldarabolásának elvére épült elsőbb vélemény nyert többséget.*
Smith, Adam, Inquiry into the nature and causes of wealth of nations c. nagyhatású közgazdasági munkájának elvei a magyar liberálisok körében is ismertek voltak.
A kérdések részletes ismertetését l. a következő számban.
