a) Délutáni kerületek, tárgy: (I.) Sérelmek és kívánatok ú. m. magyar nyelv, Ludovicea, só árhatározat, a felemelt só ár felosztá…
a)
Délutáni kerületek, tárgy: (I.) Sérelmek és kívánatok ú. m. magyar nyelv, Ludovicea, só árhatározat, a felemelt só ár felosztásának aránya. (II.) Rövid jelentés a lengyel ügybeni végzésről.
Délutáni kerületek, tárgy: (I.) Sérelmek és kívánatok ú. m. magyar nyelv, Ludovicea, só árhatározat, a felemelt só ár felosztásának aránya. (II.) Rövid jelentés a lengyel ügybeni végzésről.
Pozsony, april 4-ért, 1835.
[I.] Folytatása a 30-ik martiusi délutáni kerület vitatásainak, Veszprém v[ármegy]e azon kivánsága felett: hogy aki magyarul nem tud, a kir. várossokban polgári jogot ne kaphasson.
BORCSICZKY: Sopron városa követével* egy értelemben lévén, nagyon károsnak tartaná, ha visszataszítanánk a honunkban telepedni kivánó külföldi szorgalmat, képzőmüvészetet és kereskedést. Hogy a kir. városokban úgy, valamint a kormány s közigazgatás bármelly más ágában is hivatalt senki ne viselhessen, aki magyarul nem tud, az helyes, czélirányos és igazságos is; de nyelv miatt valakit a polgári jusokból kirekeszteni helyes nem lenne.
Lőcse követe, Kricske mondta a fentieket. (298. kk.)
BEZERÉDY kérdé a RRket, mit is nyerne honunk vagy nemzetiségünk a veszprémi javaslat elfogadásával? Talán azt, hogy több magyar polgárunk lenne? Korántsem; hanem csak azt, hogy kevesebb polgárink lennének. Törvényhozásnak nem is tanácsos a házi élet magános körébe szerfelett béavatkozni; ha valakinek eszébe jutna törvény által kiszabni, hogy házi körükben frakkot vagy dolmányt viseljenek e a Status polgárai, azt nevetséges despotismusnak méltán nevezhetnők; ellenben a közdolgok folytatásának, s a közigazgatás minden ágainak külső s belső elrendezése szorosan a törvényhozás körébe tartozik, elannyira, hogy e részben csak kötelességünket teljesitenénk, ha nemcsak javasló s előmozditó, de sőt kénszeritő módokhoz is nyúlnánk. Véleménye szerint tehát e részben téve lesz, amit tennünk kell, ha már 1830-ban törvényt alkotván, hogy aki magyarul nem tud, hivatalt ne viselhessen, ezen törvénynek lépcsőnkénti haladás szerinti természetes következésében most azt határozzuk, hogy a biróság és közigazgatás minden ágazatjaiban egyedül a magyar nyelv használtassék. Ezen rendeletnek sikere kétségkivül a magános életre is önként ki fog terjedni anélkül, hogy kellemetlen kénszérités vagy méltatlanság alakját viselné, mert egyebet nem tesz annál, hogy egy holt nyelvnek helyébe, mellynek tanulása különben is olly temérdek fáradságba kerül, a hazai nyelvet helyhezteti.
Ezek szerint tehát a veszprémi javaslat úgy, amint eredetileg előterjesztették, kevés pártolókra találván, NOSZLOPY oda módositá küldői kivánságát: hogy akik benn az országban születtek egy bizonyos határidő, p. o. tiz esztendő múlva ha magyarul nem tudnak, a kir. városokban polgári jussokat ne nyerhessenek.
BŐTHY: Kedvetlen érzést tapasztal keblében a tanácskozás folyamatjával ébredni. Im! Magyarországban a magyar törvényhozás közepette arról tanakodunk, ha legyünk e magyarok? és mennyire legyünk, mennyire nem. A szónok azt hiszi: nyelv teszi a nemzetet. Mig nyelve él, a nemzet végképen meg nem halt, bár a világ részeiben bujdosva hordozza is magával hon vesztett házi Isteneit; de vegyük el nyelvét, s ön hazájában idegen, vándor leszen. Ő angolt képzelni sem tud magának, hogy az angol ne legyen, nem francziát, aki nem franczia, s mondjanak bár akármit is, ő nagyra becsüli az angolban ama nemes büszkeségű nemzetiséget, hogy nyelvét széles e világon magával viszi, s ha csak maga van is angol egy városban, azt kivánná, hogy érette az egész város angollá legyen. Jól tudja azonban, hogy csak Istennek hatalmában áll azt mondani „legyen világosság és lőn”, mi egy bűbájos vesszőnek varázs ütésével egyszerre mindent magyarrá hazánkban nem tehetünk, de lehet a czélra sikeres eszközöket választanunk. Azt mondá Lőcse követje,* ki egyébiránt már más izben is megvallotta, hogy a honi nyelv közönségessé tétele hazánkban némi kénszerités nélkül nem megyen, azt mondá: bizzuk nevelésre az egész dolgot. Sokat, igen sokat tehet a nevelés, ha jó kezekben van, ha czélra vezetőn intéztetik. De Te[kintet]es RR! hazánkban a nevelés olly kezekben nyugoszik, mellyek a magyar nyelv s általa a magyar értelem közönséges kifejlésének korántsem barátai,* mert azt hiszik azon hatalmas osztálynak tagjai, ki maiglan is kezökben tartják a nép értelmi kifejlésének hajdankorban rájok maradott gyeplőjét, hogy a latin nyelv porló kőfalának leroskadtával széltröppenne azon nimbus is, mellyben olly nyugodtan, olly veszteglőleg, olly pompás kényelemben érzik magokat. Féltékenyen őrzik ők ezen nimbusnak védfalát a nevelésben is, a tanulót ha deákul nem beszél, szigorún megfenyitik; de azért, hogy magyarul nem beszél, soha még csak egyet is meg nem feddettek. S azt gondoljuk, az ily kezekben lévő nevelés elegendő eszköz lesz, hogy hazai nyelvünk hazánkban közönséges legyen? Azt gondoljuk, a megtelepedett idegennek gyermeke magyarrá változik? Ezt, mig a nevelés ily kezekben marad reménlenünk sem lehet. Megemliti ezután, hogy a királyi városok polgárait nem egyedül magokat éri nemzetiségünkben tapasztalható elmaradásuk vétkének súlya, felsőbb helyről is szivárog reájok a káros hatás. Ő tavaly jelen volt maga egy városi tisztválasztáson (Pesten) és szomorodott érzéssel hallotta, mint tartott a választó polgársághoz német beszédet a kir. biztos, mint tette németül a kijelentést. Mi magunk is egymással találkozva örömest szóllalkozunk németül s szintúgy szóllitjuk a kereskedőt, ha boltjába lépünk vásárlani. Gondoljuk talán, nincsenek ezen s ehhez hasonló csekélységeknek messze vágó hatásai? Beszédjét azzal végzi, hogy illy kedvetlen körülmények egybeforrása között a nevelést, s a hivatalok magyar folytatását kitüzött czélunkra elegendőn sikeres eszközöknek nem találja, s Veszprém követének inditványát, nem úgy amint eredetileg előadatott, mert annak antipoliticus voltára nézve osztozik Trencsin és Tolna követeinek nézetiben, hanem úgy, amint Noszlopy által módosittatott, pártolja.
Vö. Kricske korábbi felszólalásával, 298. kk.
A szónok kétségtelenül az egyháznak a nevelésügyben elfoglalt kiváltságos helyzetére céloz.
Amint hogy ez ekként el is fogadtatván már utóbbi levelem közlése szerint Magyarországon mindennemű hivataloskodásnak azonnal, a társországokban pedig 10 évi haladék múlva egyedül magyar nyelven folytatása nem különben az is, hogy aki magyarul nem tud, de az országban született, 10 esztendők múltával polgári just a királyi városokban ne nyerhessen, elfogadtatott.
Martius 31. Kerület délután 4 órakor. Elnökök: Luka, Almásy. Jegyző: Zarka.
ÖTVÖS TAMÁS a városi polgárok iránt tegnap hozott szorító rendszabás következésében javallatba tevé, hogy aki magyarul nem tud, indigenatust ne kaphasson, sem pedig királyi adomány, avagy armalis által nemességet ne nyerhessen.
Az indigenatusra nézve PETROVICS, HERTELENDY MIKSA s PALÓCZY ellenveték: hogy ez a magyar hon iránti érdemeknek lévén jutalma, s különben is, minden egyes esetben az ország Rendei birálatától függvén, azt semmi ilyes feltételhez a priori szabni nem lehet, meg fogják mindenkoron az országosan egybegyült KK és RR birálni, olyasok e valamely idegennek érdemei, hogy ezen fényes tiszteltetést megérdemlik? és lehetnek esetek, midőn folyamodás nélkül, önként nyujtja nemzetünk a honnositásban hálája bizonságait. Ellenben HERTELENDY MIKSA Palóczytól pártoltatva helyesnek ösmeré, hogy törvényeink szerint csak azok kaphatván akár kir. adomány, akár armalis levél utján nemességet, akik hazánknak vagy született, vagy az országbani hosszabb bennlakás és közteherviselés által naturalizált fiai, ezektől méltán megkivánhatni, hogy magokat nationalizálják s mielőtt a magyar alkotvány legfőbb jusainak részeseivé lesznek, magyarul tudva magyarokká legyenek.
BORCSICZKY szintén csak ily értelemben pártolá az inditványt. Az indigenatus mágnási rangot ád s ha tetszik a fő RRnek holmi csalás utján gazdagodott zsidókat és ismaelitákat magokhoz venni, ezt tőllök nem irigyli; úgy is hozzájok illenek az ilyes nemű emberek, de nekünk legalább ne legyenek collegáink zsidó uraimék, kiknek egyéb érdemök nincs annál, hogy az árverésre bocsájtott fiscalisi javakat drága pénzzel fizetik. BALOGH csak annyiban nem ért egyet az előtte szóllott követtel, amennyiben a zsidók s ismaeliták ellen általában ellenkezését mutatta. A szónok soha sem fog arra tekinteni, miként imádja valaki Istenét, csak becsületes ember legyen, csak tegyen jó szolgálatot hazánknak, polgártársául örömmel fogadja, s örömmel megosztja vele alkotmányunk jóvoltait. Torontál követével egyébiránt szivesen kezet fog, ne hassunk kénszeritő törvényeinkkel szoritólag mindég csak lefelé; terjesszük ki magunkra is a kötelezést, s ha tegnap a városi polgárság kisebb jóvoltában sem akaránk azokat részesiteni, kik magyarul nem tudnak, tegyük azt még inkább feltételül azoknak, kiknek sokkal nagyobb jusokat nyujtunk és jóvoltokat. BORCSICZKY menté magát, hogy ő csak azon zsidókrul és ismaelitákról kivánt szóllani kiknek egyedüli érdemök az összezsarolt s a Kamarával megosztott gazdagságban áll.
Az inditvány Torontál követének értelmében lőn elfogadva. Hasonlókép elfogadtatott a vitatás alatt lévő nemzeti nyelvet tárgyazta fejezet 6-ik pontja is, melly oda van intézve, hogy honi nyelvünk uralkodását s országos és hivatalos méltóságra emelt voltát minden külső nemzeti jelek is szembetünőkép mutassák, – ide tartozván: hogy a magyarországi pénzek magyar jelekkel s körülirással készüljenek, a köz- és kamarai épületek magyar czimerrel és felirással ékesittessenek, a hajók és katonaság az ország szineit használják, minden intézetekbe, saját czimerünk s pecsétünk használtassék. Ide számittatik Szabolcsnak azon sérelme, hogy megyei pecsétjének magyar körülirást adni kivánván, erre 1832 óta kir. választ nem nyerhetett. Végre hogy az idegen nyelvű vezetéknevek magyarositása taxa fizetés nélkül megengedtessék s engedelem adásra a törvény hatóságok is felhatalmaztassanak. Mindezek elfogadtatván, a magyar nyelv iránti tanácskozás befejeztetett.
III-ik tárgy a Ludovicea katonai intézetről.* Előterjesztések. Az 1827: 17. tcz. következésében Pestre általtett, s az épület megkezdésével már inditásba is jött Ludovicea minél előbb felállitassék s e végre ha az eredeti alapitványban a pénz leszállitása miatt történt fogyatkozás,* a beadandó számadások szerint 22 évi kamatok által még ki nem pótoltatott volna, a künn lévő pénzek beszedessenek, és szükség esetében országos ajánlás is tétessék. (Igen sok megye kivánsága.) A Theresianum* jövedelminek a 16 magyar ifiú kimiveltségére szükséges költségeken felül maradó része, ide forditassék. (Baranya kivánsága.) A tanitók azonnal beállitassanak, s azokon felül, kik fizetésért kivánnak bevétetni, annyi stipendiatusok neveltessenek azonnal, hogy némi jövedelem rész az alap öregbítésére is forditassék. (Trencsin.) Ott az ifiak magyar nyelven tanitassanak. (Komárom, Tolna, Torontál.) A számadások minden dietának bémutattassanak, s a törvényhatóságokkal is közöltessenek. (Ugyanazon v[árme]gyék.) Az intézetben kitanult ifiak úgy, mint más katonai intézetekből, tiszti ranggal lépjenek ki. (Zemplén.)
A kérdés történetére l. a 248. old. 8. jegyzetét.
Az 1811. évi devalváció.
A Collegium Theresianum-ot Mária Terézia alapította 1749-ben Bécsben. Fenntartására részben magyar, részben osztrák egyházi javadalmakat kötött le. A Collegiumban nemesi származású magyar és egyéb ifjakat neveltek szigorúan aulikus szellemben. Növendékeinek száma kezdetben 10 volt, később fokozatosan emelkedett.
Küldöttségi vélemény: Ő cs. kir. Főherczegségé az ország Nádora, valamint egyébkor, úgy most sem fogja elmulasztani, körülményes tudósitását a diaetának beadni, ebből a dolog mibenléte részletesen kiderülend; az érték gyarapitására, felügyelésre, gondviselésre s magára az intézetre beadott javallatoknak megbirálását és minden szükségesnek itélendő rendelkezést tehát a tudósitás és számadás beadása idejére kell halasztani. A Theresianum és Ludovicea értékét pedig összekeverni nem lehet, mert amannak polgári, ennek pedig katonai nevelés állván czéljában, a Theresianum állapotját mindég azon szempontból szokták az ország Rendei tekinteni, hogy eredeti rendeltetésének megfeleljen.
BERNÁTH emlékeztetvén a RRket e tárgyban már más alkalommal tett előterjesztésére (mellyet 228-ik számú levelemben közlöttem)* véleményét abban fejezi ki, hogy ő a Ludovicea állapotjába törvényhozás utján mihamarébb bétekinteni, azon kipótolhatatlan veszteségnek, melly a czélzott nevelés hátramaradásából ered, valahára véget vetni s a roppant áldozatokkal bár, de maiglan hasztalan ápolt intézetnek valahára sikerét látni forróan ohajtván, semmit sem tud e tárgyban, ami vagy sérelem characterét viselhetné, vagy csak postulatum alakjába is öltözhetnék. Sérelem csak a kormány ellen állhat, s itt nincs semmi, ami iránt kormányunkkal érintésben lennénk. Volt sérelmünk 1825-ben, mert az 1808-ki törvény végrehajtva nem vala. Sérelmünket felterjesztettük, s kaptunk is reá, meri mondani kegyes resolutiót.* Ekkor rendelkeztünk az intézet felől s a kormány által is jóváhagyott óhajtásinknak munkás létesitését a Nádorra biztuk. Be is adta Ő Herczegsége 1830-ban tudósitását, mellyből megértettük, hogy az épület már gyorsan emelkedik.* A dolog tehát egészen a mi kezünkben van s a kormány ellen nincs mit sérelemkép Ő Felségének bépanaszoljunk. De postulatum gyanánt sincs mit felterjesztenünk, mert az intézet sikerére netalántán szükségesnek itélendő ujabb rendeletink a Főherczeg Nádornak mint az Intézet fő felvigyázójának értesitő tudósitásától függenek. Javalja tehát, hagyassék ki innen az egész tárgy, s kérettessék meg Nádor Ő Fensége adná bé azonnal a dolog mostani állapotjáról körülményes jelentését s közölné velünk egyszersmind az intézet valahai létesitésére megkivántatni vélt további lépésekről bölcs nézeteit. Nem kételkedik, hogy Ő Herczegsége sietni fog a KK és RR kérelmét teljesiteni; s akkor nyomban az egész tárgyat teljes terjedelmében intézkedés alá vehetjük, s amint hogy a szónok meg is van győződve, miképen ez legyen az egyedüli helyes út, mellyen régi buzgó óhajtásinkat valahára sikerülni láthatjuk.
Vö. előbb, 248. kk.
Az országgyűlési tárgyalások eredményeként jött létre az 1827: 17. tc., amely úgy rendelkezett, hogy az akadémiát haladéktalanul meg kell nyitni Pesten, és hogy az ún. insurrectionalis pénztár kamatait is az akadémia fenntartására kell fordítani. A király megígérte, hogy a tanárok fizetését az államkincstár vállalja s ösztöndíjakat helyezett kilátásba.
A nádorjelentését – benne az építkezés megkezdéséről és előrehaladásáról szóló tájékoztatást l. az 1830-i országgyűlés Irásaiban, 252. kk.
BORCSICZKY megelégednék Ungh követének javallatával, ha csupán a számadások visgálatáig terjedne küldőinek kivánsága. De ők itt meg nem állanak, s van is okuk meg nem állani. 28 éve már, hogy hazánk javára áldozni készek lévén, az alapitvány meglehetősen roppant summákkal öszszealkottaték.* A kormány előbb a váczi házat* adá által, s itt a dolog megakadt; később neki jött a devalvatio, ez az alapitvány értékét keservesen leapasztotta, s a dolog csak hevert; végre nagy sokára azt vették észre, hogy Vácz nem jól volt helyül választva, s Pestre kell vinni az Academiát, mert ott az Egyetemben sok tudományokat ingyen tanulhatnak a nevendékek, mellyeknek tanitására Váczon külön tanitó székeket kellene állitani. Jól van. Vettek hát Pesten egy fundust, s épiteni kezdék az épületet, hol? A város végén, oly messze az Universitástól, hogy ha onnan kell a nevendékeknek azon tudományok tanulása végett bejárniok, hecticát kapnak s invalidusokká lesznek, még mielőtt az Armádához mennének.* Ezen czél sincs tehát elérve, s a dolog resultatuma csak az, hogy bár 1825-ig ujabb áldozatok tétettek, nekünk Academiánk mai napig sincs. Én a Nádor Ő Herczegségét nem vádolom, tudom tett amit tehetett, s tudom azt is, hogy magas hivatalával járó bokros gondjai e tárgyakban személyesen foglalatoskodni nem engedik, a gyökeres akadály csak ott van, miszerint a kormány nem akarja, hogy legyen Academiánk, nem akarja hogy ifiaink katonai talentumokká neveltessenek. Trencsin v[árme]gye tehát úgy vélekedik, hogy amennyi pénze van az intézetnek, annyi van, de hasznát kell venni haladéktalan. Ha nem lenne is több, mint mennyi a professorok fizetésére kivántatik, álljanak be tüstént, lesznek kik saját költségökre béküldik neveltetni gyermekeiket, a stipendiumokrul később gondoskodhatunk, csak lássuk már valaha foganatját; mert ha tovább is így megy a dolog, mint eddig ment, még 100 év mulva sem lesz Académiánk. Ezt tudva valóban jobb lett volna a németújhelyi (Wiener Neustadt) Academiába* adni pénzünket, azóta legalább néhány kitanult jó magyar tiszteknek örvendhetnénk.
L. erre a 248. old. 8. jegyzetét.
A király 1808-ban a váci ún. Terézia-épületet adta át az akadémia céljára; az 1827: 17. tc. azonban úgy rendelkezett, hogy az épületet el kell adni és a befolyó pénzt az akadémia alapjához kell csatolni.
Az 1827 után készült épület azonos a Kossuth-Akadémia mai, Üllői úti épületével; akkor még messze a városon kívül feküdt.
A bécsújhelyi katonai akadémia volt az osztrák tisztképzés központja; Mária Terézia alapította 1752-ben.
BENCSIK azonban a trencsényi kivánság felőli tanácskozást is a nádori jelentés béadásától függőnek itélte. Igy mások is.
BEZERÉDY tehát javallatba tevé: értesitsék a KK és RR a kerületi elnökség által minden tisztelettel Ő Herczegségét, hogy mi a dolog egész mivoltáról rendszeresen akarunk intézkedni s azért körülményes tudósitásának, s a tennivalók felőli bölcs nézeteinek béadására kérjük. Mi sérelem, és mi nem az, kitől és mit kell kérni? ez magában világosságra jő, ha majd a számadás és nádori jelentés előnkbe terjesztetik.
BENCSIK és HERTELENDY MIKSA azonban a zemplényi kivánságot, hogy t. i. az ezen intézetben kitanult ifiak tiszti ranggal léphessenek ki, egyenesen Ő Felségéhez intézendő postulatum tárgyának vallották; de BERNÁTH az 1808-ki 7-ik t. cz. felolvasásával nyugtatá meg ezen követeket, ott t. i. ezen kivánság már törvény által teljesitve van.*
A törvényben ez nem szerepel ilyen nyíltan; nyilván a 8. § c) pontját olvasta fel Bernáth, amely szerint az akadémiát kitűnően, vagy első osztályú eredménnyel elvégző növendékek ugyanazt az alkalmazást és kedvezményeket nyerik, melyek a bécsújhelyi akadémiában vannak megállapítva.
Végzés: A kerületi elnökség kérje meg a Nádort, körülményes tudósitásának a számadással egyetembeni beadására s a dolog elővitelérőli bölcs nézeteinek közlésére; addig e tárgy függőben marad.
IV-ik tárgy a só árának meghatározásáról.
Előterjesztések: Sérelemnek veszi Vas v[árme)gye, hogy a só ára 1830 december 7-én az ország béfolyása nélkül 32 xral leszállitatott. Somogy [várme]gye: hogy a kamara néhány sókereskedők, mint állitólag török sóval csalfálkodók ellen itéletet hozott s a Helytartótanács ezen biróskodást törvényen és törvényes szokáson alapultnak állitván, a megyét itélet végrehajtására utasitotta.* A kamarának biróskodása ellen Bihar, Zemplén, Bereg, Ugocsa v[árme]gyék is panaszkodnak s az elzárt sós kutaknak is megnyitását, Komárom pedig a papiros pénznek só árába bevételét kivánják. Békés a só árát törvényes úton, Trencsin különösen a papiros pénz elsokasodása előtti lábra szállittatni sürgetik. Ezen utóbbi megye az 1790: 20-ik czikkelyt mint a sérelmek kútfejét* világosabban elhatároztatni, s magának az oda szolgáltatni szokott lengyel sót, vagy Árva, Liptó s Thurócz megyék példájára olcsóbban adatni, vagy pedig megyéjét marmarosi sóval ellátatni szorgalmazza.* Küldöttségi vélemény: Ámbár a só dolga az előleges sérelmekben kimeritve előadatik,* a béadott sérelmek és kivánatok azonban fontosságuk és közérdekűségök tekintetéből itt is felterjeszthetők.
A két intézkedés a Helytartótanács 32,679., ill. 24,463. sz. rendeletével történt. L.: Iratok. II. köt. 77.
Az idézett tc. értelmében a király az országgyűléssel tanácskozik a só áráról és ha csak rendkívül súlyos körülmények nem kívánják, országgyűlésen kívül nem emeli fel a só árát.
A küldöttségi jelentésben az egyes felsorolt megyék sérelmei részletesebben és világosabban vannak összefoglalva. L.: Iratok. II. köt. 77. kk.
Vö.: Iratok. I. köt. 144. kk., ahol az egész kérdés történeti előzményei, a Kamara törvénytelen bíráskodásával és a sóár önkényes megállapításával kapcsolatos korábbi országgyűlési panaszok is összefoglaló áttekintésben olvashatók.
CLAUZÁL egyedül Komáromnak azon kivánságát, hogy a papiros pénz só árába bévétessék, kivánja kihagyatni, mert a felirás törvény anyaga, ő pedig törvényben semmit sem akar emlittetni, ami a papiros pénz elfogadására mutathatna.*
Komárom megye azt panaszolta, hogy „a papiros pénz só árába be nem vétetvény, a Sóháznál minden ember kénytelen ezüst pénzt szerezni, ha pedig elegendő papiros pénze a kiváltásra nincsen, mind személyét, mind barmát az egésségtelenségre kitenni”. Iratok. II. köt. 18. – A rendek a papírpénznek önkényes, az országgyűlés megkérdezése nélkül behozott rendszerét kezdettől törvénytelennek tartották és minden adott alkalommal tiltakoztak ellene.
RUDICS világositásul megemliti hogy a banknóták bevétetnek, csak a váltó, és anticipationalis czédulák nem,* Komáromnak kivánságát egyébiránt legfeljebb, olly formán véli felterjeszthetőnek, hogy a törvény által el nem ösmert, az ország által el nem fogadott, de a kormány által erőszakosan reánk tolt papiros pénz a sóházaknál bé nem vétetik. Végzés: A komáromi kivánság e szerint módosíttatik; a többiek egészen elfogadtatnak.
A bécsi kormány által 1813. ápr. 13-án kibocsátott fedezetlen 45 millió forintnyi papírpénz (Antizipationsscheine) neve. Ezzel a pénzügyi művelettel szegte meg először a kormány az 1811-ben, a devalvációs pátensben tett ünnepélyes igéretét, hogy többé fedezetlen papírpénzt nem bocsát ki. Az intézkedést gyors egymásutánban újabb pénzrontó intézkedések követték.
April 1-ő napján délutáni kerület. Elnökség s jegyző: ugyanazok.
V-ik tárgy a felemelt só áráról.
Előterjesztések: Az 1792: 14. törvény értelmében* felemelt só árából egybegyült pénztár állapotját s minő czélokra történt forditását tárgyazta számadások időrül időre az országos Rendeivel közöltessenek. Torontál pedig azt kivánja hogy a felemelt só árából a megyék azon arányban részesitessenek, mellyben a sófogyasztás áll. Trencsin panaszkodik: hogy ezen felemelt sóár útak, hidak, töltések csinálására, s vizek tisztogatására lévén szánva, megyéje mindazáltal ezen fundusból soha semmit nem kapott, holott Mosony v[árme]gye maga 40 ezer pengő ftokban részesült. Sürgeti tehát, hogy a Sileziába, Galicziába s a bányavárosokba vezető kiszuczai út csinálására annyival inkább segedelmet kapjon, minthogy a rosszabb lengyel sót szintazon áron fizeti, mint mások a jó mármarosit.
Az idézett tc.-ben a király beleegyezik, hogy a só árának mázsánkénti 11 krajcáros többlete „határozottan azon célokra fordittassék, melyekért a só árának emelése történt”. Az évenként begyűlő összegről tehát a Kamara tartozik jelentést tenni s a király a Helytartótanács útján intézkedik az összeg hováfordításáról.
Küldöttségi vélemény: A számadások sürgetése sérelemkép felterjeszttethetik.* A részesülés kolcsát tárgyazta torontáli kivánat elfogadtathatik, mert a jótétemény kivetésében igazságosb kolcs, a fogyasztásnak mint megfelelő tehernek arányával nem lehet. De Trencsin panasza nem áll, mert ön elesmérése szerint lengyel sóval élvén azt, hogy az 1792: 14. czikely által tett sóárbeli pótlékot (minden mázsán 11 xrt) fizetné, bé nem bizonyitotta, s igy Mosonyra tett hivatkozása sem állhat, mert a felemelt sóárt fizető bármelly törvényhatóságnak igaza van törvényes esetekben segedelmet sürgetni.
A kérdés már az előző két országgyűlés sérelmei sorában is előfordult. Vö. a Két országgyülés Irásaival, 415., ill. 301.
BORCSICZKY: Csudálkozik, hogy beszélhet ilyeseket azon küldöttség, mellynek tudnia kellene, hogy Trencsin v[árme]gyét a felemelt sóárnak fizetése alól a törvény ki nem vette, azt következéskép fizetnie kelletik, annyival inkább csudálkozik pedig, mivel a küldöttség elnöke hajdan a kamarának allelnöke is volt,* a dolgot tehát practice ösmernie kellene. Árva, Liptó, Thurócz v[árme]gyék törvény engedelménél fogva élnek az olcsóbb lengyel sóval,* de azért a 11 xr toldást ők is fizetik; annyival inkább fizeti azt Trencsin, melyet a törvény nem részesített ezen kivételben, s igy tettleg azon szerencsétlenségben van, hogy olly drágán kéntelenittetik a rossz lengyel sót fizetni, mint mások a magyart. Ami az útcsinálás miatti panaszát illeti Trencsin megyének, ennél igazságosbat képzelni sem lehet. Megyéjén menvén keresztül a Poroszországgal minket összekötő egyetlen kereskedési út,* Josef császár azt aerarialis költségen csináltatta; a Helytartótanács megparancsolta a megyének, hogy a munkát folytassa, magát Sileziával összekapcsolja, s még a libellatiókat is küldje fel. Megtörtént. Ő igen jól tudja, hogy Somogy megyében fontos vizregulatiók történvén,* a földmérők a kincstárból fizettettek; Trencsin még ezen terhet is maga viselte s költségei soha meg nem téritettek, soha segedelmet nem kapott. Mosonyra méltán lehetett hivatkoznia, mert az hat olygarchának lévén birtokában,* hogy ezek a Dunának áradásitól megszabaduljanak, nyomban készen volt 40.000 pengő ftnyi segedelem, mellyel a gátat megcsinálván az olygarchák birtoka mentve van, a szegény csallóközi nemesek pedig úsznak, mint a kiöntött ürgék. Ilyen szép igazsággal osztogatja a Consilium ezen segedelmeket, melylyeknek terhét az egész ország viseli.
Eötvös Ignác 1826-ig volt a Kamaránál, onnan került a Kancelláriához, majd 1827-ben Sáros megye főispáni székébe; 1830-ban alkancellár lett.
Erről szóló rendelkezés nincs a sóüggyel kapcsolatos törvényekben; talán a nyitrai sóraktár felállítását elrendelő 1741: 34. tc. értelmezendő így, mivel a raktárban a Vág völgyén szállitott, tehát nyilván lengyel sót árusítottak.
A Poroszország felé vezető fő kereskedelmi út Korpona–Zólyom–Körmöcbánya–Besztercebánya–Zsolna–Csacza érintése után a Duklai hágón hagyta el az ország területét.
A Balaton és a Duna közötti terület ármentesítése 1811-ben indult meg Fejér és Tolna megye területén a Sárvíz-csatorna megépítésével. (Vö. előbb, a 114. 1. 13. jegyzetével.) A vállalkozás sikerének láttán Somogy megye érdekelt birtokosai is társulatba tömörültek s 1821-ben megkezdték a Sió–Kapos csatornarendszerének a kiépítését. A vállalkozás királyi biztosa itt is, mint a Sárvíz-csatornánál Zichy Ferenc gróf volt, a munkálatok pedig a kor legismertebb vízimérnöke, Széchenyi későbbi munkatársa, Beszédes József tervei alapján folytak.
Moson megyében Károly főherceg magyaróvári uradalma volt a legnagyobb hitbizomány, rajta kívül az Eszterházy-család hercegi és grófi ágának, a Zichy, Harrach és Batthyány grófoknak voltak nagyobb birtokaik a megyében.
MADOCSÁNYI hitelesen mondhatja, hogy Liptó v[árme]gye bár lengyel sóval él, minden mázsánál a 11 xr toldást fizeti. A dolog abban áll, hogy rossz utak s a Kárpát hegyei egészen elszigetelvén Árva, Liptó, Thurócz megyéket Mármarostól, megengedtetett, hogy lengyel sóval éljenek, melly rosszabb lévén a magyarnál, s kevesb költségébe is kerülvén az Aerariumnak, egy tallérral olcsóbb, minta mármarosi. De amint Magyarországban emeltetik a só ára, hasonlóan nevekedik a lengyel sóé is, s csak azon arány marad változatlan, hogy ez a magyarhoz képest egy tallérral olcsóbb. Megyéje ugyan örömestebb venné drágább áron a marmarosit, mert a lengyel só rossz, java Poroszországba vitetik, hozzánk csak salakja jő. Trencsint pártolja, de hasonló esetben lévén, a sérelmet magára is kiterjeszti s erősségül felhozza, hogy Árva is lengyel sóval él, de azért roppant útjai többnyire a só felemelt árából épültek; aminek azonban okát könnyű kitalálni, mert tudjuk, kik az árvai uradalom urai.*
Az árvai uradalom – amely a XIX. sz. első felében 6 mezővárosból és 75 faluból állott és Árva megye 22/24-ed részét tette ki – Thurzó György nádor († 1616) végrendelete alapján fia halála után osztatlanul szállt a leányági leszármazókra s csak a jövedelemből részesültek aránylagosan az egyes ágak. A kincstár is tagja volt az árvai közbirtokosságnak azon a réven hogy a Wesselényi-mozgalomban részes Thököly István birtokait elkoboztatta. Az uradalom helyzetére részletes fény derült abban a vitában, amely a felosztására irányuló javaslat körül alakult ki a polgári törvénykönyv vitái során 1834. aug. 7-én. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 400. kk.
TORKOS Trencsin követének popularis előadására őszinte facti species által felel. Minő akadályai légyenek Mosony táján a hajókázásnak? kiki tudja, mert hiszen a gőzhajó is nemrégiben felakadt. A Duna áradásitól temérdek károkat szenvedvén Mosony v[árme]gye, s többszöri panaszira orvoslást mégsem kaphatván, végre kijelentette, hogy az árvizek ellen adózó népének s azoknak, kiket Trencsin követe olygarcháknak nevez, roppant áldozatival valamint magát eddig védelmezte, úgy jövendőben is védelmezni fogja; de a hajókázási akadályok elháritására csakugyan elégtelen. Erre biztosság rendeltetett Gr. Zichy Ferencz elnöksége alatt, a felső Duna szabályozásának terve megállapittatott s munkába is vétetett; a munkának Mosonyban kellett kezdetni, Pozsonyban folytattatik, mennyire mentek már? magok a RR Pozsonnyál mindennap szemlélhetik; s erre bizonnyal nem 40 ezer ft, van resolválva, de annyi, mennyi a jóváhagyott terv kivitelére szükséges.* Egyébiránt ha ezen argumentumban erőt gondol találni Trencsin követe, ám éljen vele; nem sokat törődik rajta, de felvilágositó előadásának az övéhez hasonló hitelességet kiván.
A Duna medrének mélyítési munkálatait a helytartótanács 1831-ben indította meg; az országgyűlés időszakában a munkálatok a Pozsony–Gutor közötti szakaszon folytak.
Alig van vármegye, mellynek követje megyéje résziről út, hid, töltéscsinálás, árviz, szakadások s a t. tekintetében elő nem adta volná speciális panaszát, s kiki panaszkodék, hogy a felemelt só árából vagy semmit, vagy keveset kapott. Ezeknek terjedékeny leirását lapjaim köre nem engedi; azt úgy is tudjuk, hogy ha localitási panaszokra kerül a dolog, nem igen szoktunk egymás mögett hátramaradni. Igy PALÓCZY a dunaiak bokros panaszaik ellenében tudatá a RRkel, miképen mi a Tisza mentében csaknem minden tavasszal annyira úszunk, hogy az angol flotta is megférne árvizünkön. Trencsinnek kivánsága egyébiránt elfogadtatni látszatott, azonban most más általános fontos kérdés került a szőnyegre.
SÁRKÖZY t. i. azon elvben, hogy Torontál v[árme]gye kivánsága szerint a felemelt sóárból összegyült fundus sófogyasztási arányban a megyék között széjjelosztassék, egyátaljában meg nem egyezik. Oly köz fundusúl alapitotta ezt az 1792-ki országgyülése,* hogy abból közhasznú s nemzeti kereskedési tekintetű munkák készüljenek, s ezeknek fedezésére lévén rendeltetve, az országos kivetést pótolja; különben az olyas közérdekű nagy munkákra megkivántatott költségekben repartitio szerint mindenki részesülni tartoznék, mert a haszonban is közvetve avagy közvetlenül az egész ország részesül. Ennek következésében
Vö. előbb, a 306. old. 22. jegyzetével.
PALÓCZY azon kérdést bocsájtja előre, valjon tovább is el fogják e nézni az ország Rendei, hogy az indirecta adónak ezen nemével, mellyhez nemesek és nem nemesek egyaránt járulnak, tovább is csak kéje s tetszése szerint generosuskodjék a Helytartótanács? Borsod Rendei ezt tovább nem nézhetik, s azért javallatba teszik, hogy a kérdéses pénzek bevételéről az ország Rendeinek időrül időre, számot adjanak s azoknak mi czélra fordításuk felöl dietáról dietára szintén az ország Rendei határozzanak.
PRÓNAY pártolá s az 1792-ki törvényt, minthogy a kormánynak van általa a dispositio feltartva, megigazitva bővíttetni javallá; senki sem tagadhatván, hogy a nemzet által fizetett pénzekrőli rendelkezés a dietára tartozik. Hoszas senyvedéssel adóztunk már a provincialis rivalitás szenvedelmiért s örökös hátramaradással fogunk adózni, ha ön kárunkon sem tanulva, továbbá is az egymás iránti vetélkedést ápoljuk s különben is gyenge erőnket összepontositás és közremunkálás helyett még jobban szétdaraboljuk. Igy bizonynyal utaink, vizcsatornyáink soha sem lesznek s kereskedésünk virágozni nem fog, habár nyomban megszüntetnének is mindazon sorvasztó bilincsek, melylyekkel a kormány kereskedésünket lelánczolá.
BEZERÉDY szint azon meggyőződésben volt, hogy Borsod v[árme]gyének nagykövetkezésű inditványa nemcsak itt használna, hanem más állapotra is irányt mutatna, hogy kellessék a megyéknek széltdarabolt erejét közhasznúlag összepontositva használni. Vis unita fortior. A szónok meleg barátja volt és lesz is mindég a municipalis foederativ systemának, de ha ennek természetében fekünnék, hogy a nemzeti erőnek közczélokra concentrationalis hatását akadályozza, úgy azt valóban nagy szerencsétlenségnek kénszerittetnék tartani. Egyébiránt is Torontál v[árme]gyének azon javallata, hogy minden megye annyit kapjon a só felemelt árából, mennyit sófogyasztás által fizetett, a szónok véleménye szerint egy nevetséges kört (circulust) foglal magában. Ha csak az a czél, hogy minden megye visszakapja, amit fizetett, minek küldjük fel a pénzt Budára, hogy temérdek kezeken keresztül ismét visszakerüljön, még pedig 11 xr helyett 5–6 xra olvadva kerüljön vissza. Sokkal könnyebb s egyszerűbb út lenne a 11 xr pótlékot eltörülni, nem fizetni, s azt mondani, lássa minden megye, hogy pótolja othon út, hid, gát csinálási költségeit! De kérdi a szónok, megfelelnénk e igy az 1792 országgyülése közhasznú czélzatinak? Oly kevéssé, mint ahogy meg nem felelünk, ha Torontál kivánsága szerint a begyűlt pénzt minden esztendőn 52 részre széltdaraboljuk.
ANDRÁSSY ezen nézetekben osztozott. Ha oly elvekből indulunk ki, úgymond, hogy a Tisza szabályozása Esztergomot, a Dunáé Szabolcsot nem érdekli, minden bizonnyára soha se Dunánk, se Tiszánk regulázva nem lesz s oda jutunk, hogy inkább semmit sem téve magunknak is ártunk, mintsem olly munkát tegyünk elsőnek, ami más megyét tán közelebbről érdekel, de minden bizonnyal az egész országot is érdekli. Igy gondolkozva csakugyan egyszerűbb mód lenne az, amit Tolna követe megemlitett, t. i. a 11 xr pótlék árnak eltörülése. Mondhatná ugyan valaki, hogy nem, mert ennek fizetésében a nemesség is részesül, amúgy pedig az othoni út, hid, gát csinálásnak egész terhe egyedül az adózókra háramlanék, de egyrészről alkalmasint igaz, hogy az innen eredett deperdita summáját a mostani s a béhozatni javallott rendszer szerint is megkivántatott számadási manipulátiok elfogyasztják, úgy másrészt a megyék bölcsessége bizonyára találna módot az út, hid csinálások költségeinek viselésében való részvétre a nemességet is reábirni, amint ezt több megyék eddig is tudták eszközleni, s ezentúl méginkább eszközölhetnék, ha a 11 xr sóár pótolék fizetéséből eredett közterheltetés megszünnék. Egyébiránt is a fogyasztás biztos kitudása csaknem lehetetlen, mert nem minden megyében van sóház, s csak nem vehetnek a pesti sóházban nyugtatványt minden font só vételnél az esztergomi embertől. Végre igaz ugyan, hogy nemzetünk a közczélok eszközlésére kivántatott áldozatokul soha sem vonakodott, de ez igy határtalanul nem mehet; ha béadatván a számadás és béadatván a terv, látni fogjuk, miként a só felemelt árából összealkotott summa a Duna vagy Tisza szabályozására, vagy Pesttől Debreczenyig útépitésre nem elég, örömestebb pótolnánk a hijányt. Ez a foederativ rendszer gyakorlata, hogy ami legtöbb hatásunak itéltetik a közjóra nézve, egyesitett erővel mindenek előtt az eszközöltessék. (Igy pedig a mint állunk, azt gondoljuk, Isten tudja mit mindent lehetne tenni ex aucto salis pretio, s nem teszünk semmit, pedig a szónok meg van győződve, hogy ezt nem a megyék magános erejével fedeztetni szokott otthoni szükségesre, hanem nagyobb nemzeti, vállalatokra szánták az 1792-ki ország Rendei. Borsod javaslatát tehát pártolja.)*
[ ]-be tett rész a kéziratban át van huzva, mellette Kossuth megjegyzése: Kimaradhat, ha nem fér.
PFANSMID hasonló értelemben lévén, példába hozza fel, miképen senki sem fog kételkedni, hogy a felső-magyarországi kereskedésnek legfőb előmozditása a Poprád és Dunajecz hajókázható tételével eszközöltetnék, s ebből az egész országra haszon háramlanék.* Igy van ez sok más vállalatokkal, egyes megyék jóvolta kétségkivül az egész országéval összefügg. Azonban ha arra várakozunk, míg Szepes vármegye a sóár pótléknak fogyasztás szerinti illetőségéből hajókázhatóvá teheti a Poprádot és Dunajeczet, a Balti tengerrel közösülésben soha sem leszünk.
A XVIII. század végén felmerült az a terv, hogy a Tiszát a Hernád, Ung, Laborc és Latorca folyók felhasználásával csatornával összekössék a Poprád folyóval, hogy így a Dunajecen és a Visztulán keresztül közvetlen viziutat teremtsenek a magyar kereskedelem számára a Balti tengerhez. Királyi biztost is küldtek ki a vállalkozás előkészítésére Orczy Lőrinc báró személyében, alaposabb vizsgálatok és számítások után azonban a terv kivihetetlennek bizonyult.
BŐTHY hasonlókép kinyilatkoztatá, miképen soha oly szükkeblű nem lesz, hogy magános érdeke miatt azt hátrálni kivánná, mit a RR szükségesebbnek itélnek. A többség azonban, jövő levelemben előadandó okoknál fogva, ellenkezőt határozva, Torontálnak a küldöttség által is javaslott véleményét fogadta el.
[II.] April 2., 3, és 4. napjain ezen munka folytattaték, nevezetesen a szerencsétlen hős lengyel nemzetnek a Bécsi Kongresszus által biztositott alkotványos nemzeti létébe leendő visszahelyeztetését tárgyazta kivánat, a többi sérelmek és kivánatok közül kiemelt külön felirásban felterjesztetni közértelemmel elhatároztatott. (Majd bővebben.)*
A vita részleteit l. a következő számban, 314. kk.
