a) Délutáni kerületek: (I.) A felemelt sóár összepontosított használata el nem fogadásának okai. (II.) Papirospénz iránti sérelem…
a)
Délutáni kerületek: (I.) A felemelt sóár összepontosított használata el nem fogadásának okai. (II.) Papirospénz iránti sérelem. (III.) Lengyel ügy közértelműleg pártolva. (IV.) Törvénytelen parancsok és praesidialisok. (V.) Sajtószabadság,
Délutáni kerületek: (I.) A felemelt sóár összepontosított használata el nem fogadásának okai. (II.) Papirospénz iránti sérelem. (III.) Lengyel ügy közértelműleg pártolva. (IV.) Törvénytelen parancsok és praesidialisok. (V.) Sajtószabadság,
Pozsony, april 8-án, 1833.
[I.] Az előbbi levelemben közlött azon végzésnek, melly szerint Palóczynak a felemelt sóár hováforditása országgyülési megszabásáról tett inditványa el nem fogadtatott, győzedelmet nyert okai leginkább abban határozódnak, hogy ezen fundus sokkal csekélyebb, mintsem hogy általa valamelly roppant nagy s nemzeti közérdekű munkának, p. o. a Duna szabályozásának végrehajtását reménleni lehetne. Ennek bizonságául MADOCSÁNYI azon statisticai adatot közlé, hogy évenként körülbelől egy millió és 400,000 mázsa só adatik el hazánkban, mellynek az utakra, hidakra s a t. rendelt fundusba szivárgó ár része másánként 11 xrt számolva, csupán 256 ezer pengő ftra telik. Fogjanak ezen summával a Duna szabályozáshoz, és egy század is elmúlik, mig olyas munkára kerül a sor, aminek Liptó is hasznát veheti, hogy lehet tehát kivánni, hogy azon megye ily hosszú időkig küzdjön a belső közösülés akadályival, saját erejével csináltassa útait, hidjait gátjait, s folyvást fizesse Tolna vagy Bács javára a sónak felemelt árát, mellynek fogyasztás aránya szerinti részével a megyéjebeli belső közösülést régen jó karba lett volna képes helyheztetni. BORCSICZKY és K. HORVÁTH attól tartottak, hogy minnyájan emberek lévén, valamint a Helytartótanácsnál, ugy ilyes tárgyban, az országgyülésen is, nepotismus, önérdek, s a hatalmasok befolyása fog uralkodni, mellyeknek következésében csak a főrendek tábláján ülő olygarchák érdekében használtatnék a pénz; s némelly vidékekre sohasem kerülne a sor. BALOGH igen természetesnek találta, hogy a kormány a sónak felemelt árából mindekkorig az olygarchákat sózta, s ezután is sózni fogná, ha csak egy csalhatatlan állandó kolcs nem állittatik felosztás mértékeül. Ő tehát a fogyasztás arányát ily kolcs gyanánt annyival inkább elfogadja, mivel az osztó igazsággal tökéletesen megegyezik, hogy aki minő mértékben járul a közterhekhez, a köz jóvoltokban is hasonló mértékben részesüljön. BERNÁTH nem látja helyét annak, hogy a só árára nézve a megyék a foederalismus kötelességeire felszóllitassanak. Eleget áldoztak már a foederalismusnak azáltal, hogy például a Mármarostól néhány mértföldnyi távolságban fekvő Beregh vagy Ung szintolly drágán fizeti a sót, mint a pozsonyi lakos, s így a szállitási költségeket is Pozsonyal, vagy akármelly legtávolabb fekvő megyével egyaránt viseli. CLAUZÁL, attól tart, hogy a kormány könnyen kigondolható okoknál fogva, ezen sérelmet nem fog sietni elenyésztetni, mert egyesült erőveli munkálkodásunkat nem szereti, s nehány ezerrel bizonnyal kiliquidál bennünket. Panaszra fakad, hogy maholnap a serbusok által is megelőztetik kifejlődésünk haladása s ennek nagyrészint abban véli okát fekünni, hogy mi szeretjük magunkat illusiókkal mystificálni. Azt álmodjuk Isten tudja mi jó alkotmányunk, mi nagy boldogságunk! s nem igyekszünk az elsőt javitani, a másikat előmozdítani. Azt véljük, Isten tudja mit nem tehetünk ex aucto salis pretio, s reá támaszkodva semmit nem teszünk. Jobb tehát forditsuk ezt ottani szükségeinkre, s a közhasznú nagy nemzeti vállalatokra kövessük a Pest-budai hidnál felállitott elvnek ösvényét,* ez vezethet czélra, nem pedig a felemelt só árára megszokott gyáva veszteglő támaszkodás.
A Lánchid létrehozását elindító megállapodásokat l. 113. kk.
Ezen okoknál fogva végzés lőn, hogy a Consilium a só árának mi czélra lett forditása felől számadásra vonassék, s az jövendőben olly arányban osztassék fel a törvényhatóságok között, minőben a fogyasztáshoz járulnak. Ezen végzés által Trencsinnek sérelme (jövendőre nézve) magában elenyészvén.*
Trencsén megye sérelmére l. Borcsiczky felszólalását, 307. kk.
[II.] April 2-án kerület. Elnökség: Luka, Almásy. Jegyző: Zarka.
VI-ik tárgy: A papiros pénzről.
Ezen pontban az ország lakosi előtt tudva nem lévő jegyek fogyatkozásánál fogva hamisaknak itélt bankó czédulák értékének meg nem téritéséből, s az elrongyollott papiros pénz bevételekor a Bankóhivatal által önkényesen gyakorlott lehúzásokból eredett sérelmek* terjesztetvén elő; ezek valamint a küldöttség úgy a KK és RR által is minden vitatás nélkül elfogadtattak. Amennyiben pedig némelly megyék, a magánosok megzavarodott pénzbeli szövetkezéseinek törvény általi elintézésére, a régi adósságok s jószág árak ezüstpénzbeni megitélésére, s az ország lakosinak hasonló zavarokbóli károsodásoktul jövendőre való megóvásukra is kiterjeszték előadásikat,* ezek már az előleges sérelmek sorában ismételve felterjesztve lévén,* ujolag ismételésök szükségesnek nem itéltetett. Végre Zemplén vármegyének a küldöttség által el nem fogadott azon sérelme: hogy midőn aranynak kell a Kincstárba fizettetni, annak helyébe a 4 ft 30 xnyi törvényes kelendőség el nem fogadtatik, hanem még pótlék (agio) is kivántatik; minthogy az aranyat nem alkutól függő portékának, hanem országosan határozott törvényes értékű pénznek kelletik tekinteni, Borsod v[árme]gyének hasonló értelmű particularis sérelmével egyetemben, mint közönséges, országos gravamen, a KK és RR által e helyütt elfogadtatott.* A szóban forgó pont iránt egyébiránt semminemű érdekes vitatások nem keletkeztek.
Pest, Vas, Veszprém és Bihar megye újította fel azt a már 1830-ban is felterjesztett, de az udvar által válaszra sem méltatott sérelmet, „hogy a törvényesen ugyan bé nem vett, de tettleg folyamatban lévő papiros pénzek, ha azok titkos, az ország lakosi előtt tudva nem lévő jelek fogyatkozásánál fogva hamissaknak lenni elesmértetnek, még azon esetre sem térittetnek meg a kárositottaknak, ha azok a szegény adózó nép által is fizettetnek az adóba, és hogy az igazi elrongyolt papiros pénzek bévételéért a Bankóhivatal az igazsággal meg nem egyezőleg, egy bizonyos önkényessen megállapított menynyiséget lehuzni szokott;” Torna megye és Kassa város pedig azt panaszolta a forgalomban levő bankjegyekről, hogy „mihelyt ezek legkisebb részben csonkulást szenvednek, melly a papirosnak nagy gyengesége és könnyü szakadása miatt az adófizetők minden hibája nélkül történik, már egész értékökben el nem vétetnek”: Somogy megye azt kívánta, hogy a már 1827-ben felterjesztett, de orvoslást nem nyert sérelem kiküszöbölésére „a bankók eltörültetése után a tudatlan adófizetőknél maradott és bé nem váltott cédulák ezen a haza olly hasznos polgárjai hasznára egyáltalában béválttassanak”. L.: Iratok. II. köt. 82.
Komárom megye panaszolta: „…a papiros pénzre nézve, hogy ámbár ez már két izben leszállittatott elannyira, hogy még az is melly a régibb papiros pénz értékének egy ötöd részében ezüst pénz gyanánt adattatott ki, már most csak 24 xrt ér ámbár ezen mostani pénzérték meghatározása financiális intézmény mellett történt, ámbár a kegyelmes rendelések holmi kötéseket ezüst pénzre tenni engedvén, ezen papiros pénzt az ezüst pénztől maguk is megkülönböztették, mégis az itélőszékeknek megengedve nincsen, hogy a régi adósságokat és az ingatlan jószágok árát ezüst pénzre itélhessék.” Békés megye azt kívánta; hogy „az ország lakosai a pénz kerengő habzásából valahára kiragadtassanak”. Trencsén megye is „mind ezen és még más a papiros pénzből eredett nehézségeknek elháritása okáért azt kivánja, hogy a privatusoknak megzavarodott pénzbéli szövetkezései ezen országgyülésen törvény által végképpen elintéztessenek s egyszersmind az ország Rendei Őfelségének törvényesitendő királyi igérete által biztosittassanak afelől, hogy ezentul a privatusok között való pénzbéli szövetkezések egyedül az országgyülésben, nem pedig másképpen fognak intéztetni”. L.: Iratok. II. köt. 82. kk.
A hitelezők és adósok közti viszonyokat (correlationes privatorum) a két devalváció teljesen összezavarta; tisztázásuk az 1825/27-i országgyűlés óta állandóan szerepelt a sérelmek között. Sikerre a tárgyalások eddig azért nem vezettek, mert a rendek következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a hozandó intézkedések alapjául nem szolgálhatnak a törvénytelen devalvációs és egyéb rendeletek. Vö.: Horváth M. i. m. I. köt. 179. Az 1832/36-i országgyűlés előleges sérelmei között a VIII. és XI. számú foglalja össze a kérdés előzményeit és a rendek e tárgybani kívánságait. L.: Iratok. I. köt. 181. kk.
Borsod megye sérelme a másodosztályú sérelmek között a 20. sz. alatt van. L.: Iratok. II. köt. 154.
[III.] VII. A lengyelekről.
Előterjesztés: A 17-ik század dicsőséges kimenetelére visszaemlékező magyar szívet mély fájdalom foglalta el, midőn a bécsi falaknak alatta a magyar szabadságért vérzett dicső lengyel nemzetet,* hős és remek vitézsége mellett is 1831-ben az orosz birodalom oriási ereje által eltiportatni* a Bécsi Congressuson garantirozott alkotványátol, nemzeti lététől, és törvényeitől, Európa frigykötéseinek ellenére újólag megfosztatni, az orosz birodalom egészitő részévé általváltoztatni, s ekép bárminő lett volna is állitott vétsége, minden igaz; minden törvény, és frigyek értelmén túl büntettetni tapasztalánk. Mind ezeknél fogva tehát, mind a régi szomszédság, hajdani sokféle összeköttetése, s a nemesebb gondolkozású elméből ki nem irtható részvétel érzésének, de különösen annak tekintetéből is: hogy a pallérozott Európa nemzeti közönségében egy nemzet sem fosztathatik meg nemzeti lététől, alkotmányától és törvényeitől a nélkül, hogy minden fejedelmek s alkotványos nemzetek méltó aggodalomtúl ne háboritassanak; hozzá járulván még, hogy a temérdek nagysága mellett is keletnek s nyúgodtnak terjeszkedni meg nem szűnő orosz birodalom a magyar szent korona tartományait mintegy körülkarolván, nemzetünket a jövendőség viszontagságival is fenyegeti: igen számos megyék* óhajtják Ő Felségét megkéretni hogy hathatós közbenjárásával a dicső, de szerencsétlen lengyel nemzet sirjából feltámasztva, Európa frigykötésein alapult nemzetiségébe, alkotmányába és szabadságába visszahelyeztessék. Nógrád Vármegye azt is sérelemkép terjesztvén elő, hogy számos törvényhatóságoknak e részben legfelsőbb helyre intézett kérelmei nem csak siker nélkül maradtanak, de a Főherczeg Nádor is a közbenjárást el nem vállalván, ezen legtisztább indúlatból eredett, s honunk bátorságosítására is czélzó kérelem legfelsőbb helyről helytelennek nyilatkoztatott.*
Az utalás a Bécs 1683. évi felszabadításához nyújtott lengyel segítségre vonatkozik.
Az elbukott lengyel szabadságharc ügye többszöri kezdeményezés után Balogh János barsi követ indítványára 1833. nov. 20-tól kezdve részletes megvitatásra került mind kerületi mind országos ülésben. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 400. kk., 416. kk., 423. kk., 432. kk., 441: kk. – Akkor az alsótábla többsége a sérelmek tárgyalásának idejére halasztotta el a kérdést. Az ott elhangzott beszédek szövege és a hozzájuk fűzött magyarázatok a kérdés mindenrészletét megvilágítják.
Pozsony, Nógrád, Veszprém, Tolna, Bács, Abauj, Borsod, Zemplén, Szatmár, Arad, Csanád, Torontál és más megyéket említi a sérelmi bizottság referátuma. Iratok. II. köt. 86.
A Balogh 1833. nov. 20-i kezdeményezését megelőző fejleményekre l.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 446. old. 13. jegyzet.
Küldöttségi vélemény: Az előadott kivánság felterjeszthető. Azonban a nádori közbenjárás az 1485: 6. czikkely szerint* csak az országos tárgyakra terjeszkedvén, Nógrádnak ezen közbenjárás el nem vállalásából támasztott nehézsége nem állhat; de jusok lévén a törvényhatóságoknak fejedelmünkhöz bármi kérelemmel járulni, mennyiben a legfelsőbb válasz által ezen jus megsértetett, ugyancsak Nográd megyének előterjesztése sérelemkép elfogadható.
Az idézett tc. értelmében a király és az ország közötti viszályok esetében „…palatinus ex officio debet esse mediator et se interponere, atque illos, adhibita omni diligentia cura studio et sollicitudine, fideliter componere”.
BALOGH: Keserű érzés töltötte szivvel tevém 1833-ban november 23-án* a lengyel inditványt, mert szerencsétlen kimenetelét – kínomra előre gyanitanom kelletett. És most sincsen okom szivemet örömérzelmeknek kitárni, mert habár nem hiszem is, hogy találkoznék e teremben valaki, aki az ez úton felküldendő lengyel ügyi felirás ellen csak egy szót is szóllana, de minden, ami most történhetik, ahhoz képest ami történhetnék, csak annyi, mint árnyék a valósághoz, mint a föld az éghez. Azonban megszoktam már a némellyikünk által lelkeseknek vélt inditványok devalvatióját, hozzászoktam a kifacsart czitromnak száraz héjához, és azért semminél jobbnak tartván a valamit, pártolom a lengyel ügy iránt felolvasott, s véleményem szerint nem egyedül magyarországi, hanem európai sérelmet. Te[kinte]tes RR! Igaz, hogy szabad lengyel nemzet nincs többé, s a hős nemzetnek szabadsága csak a hős szivekben remény gyanánt létezik; igaz, hogy e nemzet jussai a többi szabad nemzetek jogai közt úgy állanak, mint egy szerencsétlen magyar jus virtuale, sőt nem nagy becsületére legyen mondva hazánknak, nálunk e nemzetnek emlitését is ritkán lehet már máskor, mint egy házról házra járó, s egy pár garasért éneklő idetévedt boldogtalan dalnoknak énekében hallani; ne gondoljuk azonban, hogy más alkotmányos nemzetek is olly részvétlenek a lengyelek iránt, mint mi vagyunk. Hogy sok mást elhallgassak, csak azt emlitem, ami nemrég történt Angliában! Az angol Tory kormány a muszka udvarhoz, a szabadság minden képzetének esküdt ellenségéhez, Londonderry marquist* szinte minden liberalis demonstratio gyűlölőjét, követnek nevezte ki. Kikelt e népszerűtlen kinevezés ellen a közvélemény, kikelt leginkább az alsóház, és miért? Mert jól ösmérte ezen marquisnak a lengyelek iránti ellenséges gondolkozását, eszében tartván, hogy a marquis egykor a szabadságért fegyverre szállt lengyeleket rebelliseknek nevezé. És ime mi történik? Londonderry uram kéntelen vala követségéről lemondani. Ez ám a közvélemény, Tekin[tetes] RR! De mikor fog ez nállunk ily hatalomban állani! Franczia- s Angolország és az isteni igazgatással biró Éjszak-America nyiltt karokkal fogadták a szerencsétlen, számüzött, hontalan lengyeleket akkor, midőn Ungh vármegyének első alispánya részint a kormány praesidialis parancsa, részint ön érzéseinek alacsonsága által vezéreltetvén, nem irtózott a megye egyik szolgabírájának nemesi udvarházában egy szerencsétlen lengyelt poroszló gyanánt személyesen elfogatni s rajta minden méltatlanságot elkövetni. Az esetet Unghnak jelen levő érdemes követe már egyszer előadá; a mi ha jól emlékezem igy hangzik (itt elbeszéllé követ úr az esetet, mellyet 177-ik számú levelemben volta képen közlöttem* s végezvén a leirást imigy folytatá beszédét) és mind ezek hol történtek? igy oly országnak kebelében, Te[kintetes] RR! melly magát constitutionalis szabad nemzetnek tartja, és nevezi. Én azonban mint Bars vármegyének követje, ezen diszes állásáról megfelejtkezett s hivatalával ily rútul vissza élt alispány tetteért a tettes Rendektől elégtételt kérek s ha mást nem nyernék: büntesse meg őt a közvélemény ostora, büntessék meg őt a könnyező lengyeleknek közös átkai.
Balogh már az 1833. nov. 20-i kerületi ülésben megtette indítványát s nov. 23-án országos ülésben csak megismételte azt. (Vö. előbb, a 8. sz. jegyzetben foglaltakkal.)
Londonderry, Charles William, Marquis of, (1778–1854) angol államférfi és diplomata; a külpolitikában a Szentszövetség reakciós irányzatának támasza, a belpolitikában minden haladás elkeseredett ellensége. A végsőkig harcolt a katolikusok emancipációja és a Reform Bill ellen.
Az eset, amelyet 1834. szept. 9-én Bernáth ungi követ terjesztett a kerületi ülés elé, rendkívül heves vitát váltott ki; a rendek arra használták fel az alkalmat, hogy keményen megbírálják a kormányt a hazánkban tartózkodó menekült lengyelek üldözése és a lengyel kérdésben követett egész politikája miatt. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 492. kk.
Én nekem forró óhajtásom lenne, hogy a lengyelek eránti gondolatimnak ne csak szárnyai, hanem kezei is lennének. De a magyarországi oppositio tagjának csak beszélni, de cselekedni nem szabad, a cselekvés a kormány részén áll, óhajtom tehát, legyen beszédünknek, legyen felterjesztésünknek annyi sikere, hogy a lengyel nemzet új életre hozásában a kormány cselekvő részt vegyen; vagy ha mást nem tehet, legalább azon szerencsétleneknek, kik most Syberia vadonjaiban kínoztatnak, vagy a világnak Isten tudja mellyik részében hazájoknak elhunytát siratják, hathatós pártfogásával enyhülést szerezzen. Jól tudom én, hogy Európának úgynevezett nagy diplomatái nevetik a gyenge nemzeteknek ily szavait és lépéseit, s csak ebugatásnak tartják, ha valamelly nemzet, a fejedelmi szövetség* által legázolt egy más nemzetnek életre hozását kéri, mert hiszem! midőn a lengyel felkeléskor több megyék mellettök felirtak, felírásaikat a kormány feleletre sem méltatá. De talán felderül valaha azon nap is, mikor a nemzetek részén fog a nevetés állani, s mikor a tegnap emlitett foederativ systema* nemcsak egy országnak egyes corporatiói, hanem a nemzetek közt is fog díszleni; és akkor de csak akkor leszen Európa boldog!
A célzás a Lengyelország felosztását végrehajtó három hatalomra: Ausztriára, Poroszországra és Oroszországra vonatkozik.
Vö. a sóár-többlet felhasználásáról folytatott vitával, 310. kk.
T[ekintetes] RR! Azt hiszem, hogy a lengyel tárgynak felterjesztése egyenként és egyetemben pártoltatni fog, mert hiszem 1833. november 23-án az vala inditványom ellen a fő fegyver, hogy az a sérelmek sorába tartozik. Csak az tehát a kérdés, miként kell felírnunk? Felelly kérdésre részemről azt felelem: hogy külön s kiemelve kell a lengyel ügy iránt felirni, de a felirást a többi sérelmekkel együtt Ő Felsége elebe terjeszteni. Mert vallyon ezen igen érdekes tárgyat más csekélyebbekkel, p. o. a rongyos bankókkal* vagy a turcseki gravamennel* egy cathegoriába tehetjük e? Ha ezt tennők, lealacsonyitanánk az ügyet, s annak szentsége s a lengyel nemzet ellen vétenénk. Inditványom tehát abban áll, hogy a lengyelek dolgában külön felirás készíttessék, de együtt küldessék fel a többi sérelmekkel. Beszédemet azzal fejezem, hogy egy szabad nemzetet eltapodni, elnyomni dísztelenség, embertelenség, az eltapodtat feltámasztani, életre hozni disz és nemzeti kötelesség.
Vö. előbb, 313. kk.
Vö. később Justh turóci követ felszólalásával. (319. old.)
BERNÁTH: Buzgó részt veszek én Te[kinte]tes RR Bars vármegye érdemes követének előterjesztésében, s örömmel fogadom el inditványát, hogy a nemzeti szabadságaért mostoha szerencsével küzdött lengyel nemzet siralmas sorsának javítása s enyhítése végett Felséges Urunknak, egy különös felirás jobbágyi mély tisztelettel felterjesztessék, s nem is tulajdoníthatom egyedül magamnak eme buzgóság érdemét, mellyel azt pártolom; nagyérdemű küldőimé az, róluk sugárza reám képviselőjökre, s én csak gyarló előadója vagyok azon aggodalomnak, azon meleg szánakozó részvétnek, melylyel küldőim a szomszéd lengyel nemzet szomorú elestét s még kinosb büntetését megértették. Aggodalmok s ön szomszédos érdekeik súlya oda hátározá küldőimet, hogy az elsők között lennének, kik a királyi székhez alázatos felirással járulva felszóllamlottak, hogy a nemzeti szerződéseken alapuló lengyel szabadság s polgári élet visszaállittassék s azon nemzeti kötéseknek, mellyek felséges akkori fejedelmünk előkelő kezeskedése alatt köttettek,* hathatós közbejárása által illő foganat eszközöltessék. Küldőimnek ezen felirásuk megnyugtató királyi válasszal ugyan szintén nem dicsekedheték, mint sok más törvényhatóságok felirásai. Igaz az is, hogy épen ezen kútfőkből eredett küldőimnek azon kivánsága, mellyről Bars vármegye követje emlitést tőn.* Fájhatott küldőimnek, hogy ép azon nemzet honvesztett szerencsétlen egyes tagjai, kik édes hazánkba kéntelenítettek letelepedni, törvény elleni módokon üldöztettenek. Méltó volt neheztelése küldőimnek azért is, mert első alispányuk hivatala méltóságának felejtésével botránkoztató módon nemcsak a magyar vendégszeretési szellemet sértette, hanem saját alkotmányi sarkalatos kiváltságait is lábbal tapodta. Azonban akkori előterjesztésem több kivánatokra ágazván, a Tekintetes RR által bizonyos világosítás végett elhalasztatott,* s megyém követei alkalmas időben ismét elő fogják azt terjeszteni. Most a közbejött nehézségek megkettőzteték küldőimnek a lengyel nemzet sorsa felett érzett aggodalmait. De oka is van minden magyarnak buzgó részt venni a lengyelek ügyében, mert korántsem lehet állitani, hogy egy nemzetnek a más vele összeköttetésben nem lévő nemzet ügyeibe avatkozni jusa nem lenne, s kivált egy olly nemzetnél, mellynek természeti elválasztó határai nincsenek, igen is szükség, hogy szomszédinak állapotját olly karban igyekezzék fenntartani, melly a fennálló békét szerencsésen megőrzötte, s melly a nemzetek kölcsönös hasznait eszközli és szükségeit teljesíti. Igenis nagy különbség az, valjon a contitutionalis lengyel nemzet legyen e közeléb szomszédunk; avagy azon féketlen kormányú roppant éjszaki birodalom, mellynek ereje oriási, önkénye pedig korlátot és határt nem ősmerő. Érezik különösen küldőim s a velök szomszéd megyék, hogy a szabad lengyel nemzetteli barátságos egyesülésben mi erőt, mi nyereséget találtak; annál fájdalmasabban kellett tehát ama csökkenést is érezniök, melly a nemzeti hasznok érdekeiben már eddig is mutatkozott és aggodalommal néznek a jövendőnek elébe, mert lerontatván a szomszéd szabad nemzet önállásának határőrző védfala, immár mi lehetünk a felénk duzzadva terjedő éjszaki vízárnak első áldozatjai. Mindezért odahatároztak, hogy Bars v[árme]gye inditványát pártolván, a KK és RRket egyesülten kérjem, méltóztassanak azt szokott lelkesedésökkel elfogadni, s Felséges Urunkat megkérni, hogy régi szomszédságunknak isméti nyugodalmát, s békés álladalmukkali közösülésünk jóvoltát visszaállítani méltóztassék.
Elsősorban a bécsi kongresszus határozatának, amelynek értelmében I. Sándor cár kötelezettséget vállalt, hogy alkotmányt ad Lengyelországnak.
Vö. az Ung megyei alispán ügyével, 14. jegyzet.
Az említett szept. 9-i vita során a rendek az alispán hatalmaskodása az elnöki praesidialisokkal való kormányzás, a megyegyűlés össze nem hívása és a tisztújítás elmulasztása ügyében úgy határoztak, hogy meg kell várni a szükséges adatok előterjesztését és csak azután írnak fel az uralkodóhoz. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 501.
PALÓCZY előre bocsájtván, miképen még most is kellemesen hangzanak füleiben ama lelkes beszédek, mellyeket a szerencsétlen lengyel nemzet sirjábóli feltámasztására 1833 november 23-án e teremben hallhatónk; nem akarja tehát a RRket ujabb fejtegetésekkel terhelni, hanem rövidért az inditvány pártolására nyilatkozik. A küldöttségi szerkezetnek azonban egy nagy híját tapasztalja. Ugyanis két oknál fogva kéretik, úgymond Ő Felsége, hogy a lengyeleknek nemzeti létre visszahozását eszközölje; 1.) Mert ezen dicső hős nemzet az európai kötések szentségének ellenére lőn alkotmányától s politicai életétől megfosztva, 2.) hogy az éjszaki colossus által körülkarolt tartományainknak oltalmára a lengyelek felébresztendő háláját állítsuk fel közfalú s hazánkat a Colossusnak reá rogyásától mentsük meg.* Szent az ok! Szent a czél, s a kivánság sed non fit hoc verbis Marce! Ha valahol, itt bizonnyal igaz eme közmondás. A pétervári vágyak tüze hevét szép oratiókkal, s szép tollal irott felírásokkal meg nem hűsitjük, s a magyar nemes sziv nyájas és forró ömledezésivel Siberiának érzéktelen jégszikláit fel nem olvasztjuk. Nyomó súlyt kell tehát a kérelem okaihoz ragasztani, hogy igazán indítsanak és győzők legyenek. Nem kétlem én, hogy ha erőt kelletik adni a fejedelmi kikért közbenjárásnak, a nemes magyar nemzet csak a törvény által kijelelt uton és módon szóllíttassék fel, ujabb fényes példával meg fogja mutatni, mit tehet királyához vonzó szeretete, s a nemzeti dicsőség eránti buzgóságának hajthatatlan ereje. Borsod vármegye lelkes Rendei legalább utasitásomul adák, hogy őket e részben törvényes úton minden áldozatra készeknek jelentsem. Ezen reménlem 51 testvéreiben is rokon érzelemre találandó erősséget tehát annyival inkább a felirásba kivánom igtattatni, mert meg vagyok győződve, hogy a diplomatia tollával iró minister is sokkal nyomósabban győző okokkal tud irni akkor, midőn irás közben nemcsak a száraz politica gyenge pókhálóira, hanem a nemzetnek elhatározott akaratjára is bátran támaszkodhatik.
Kissé szabad értelmezése ez a sérelmi küldöttség szövegének, amely nem utal kifejezetten arra hogy a cári terjeszkedés elhárítása érdekében biztosítsuk magunknak a lengyelek háláját. Vö.: Iratok. II. köt. 86.
BEZERÉDY reméli, eljő az idő, melly letörli a szerencsétlen lengyel nemzet könnyeit, és visszaháritja azokra, kik e könnyek árját okozzák. Nem látván egyébiránt szükségesnek, a tárgyban hosszasan szóllani, ezúttal véleményét csupán oda nyilatkoztatja, hogy sem lelkesedésünknek, sem a tárgy méltóságának meg nem felelnénk, ha ezen nagy tekintetű kivánatot temérdek sérelmeink özönébe temetve, a rongyos bankók sarában terjesztenénk Ő Felsége elébe. (Hangos felkiáltás: Fogadjuk el a barsi inditványt!)
JUSTH azon kérdésnek vitatásába, valjon a rongyos bankók, vagy a turcseki sérelem (melly azon helység adójának Thurócz megyétől elszakitva Körmöczbányához lett csatolásából ered) vagy más tárgy fontosab e? nem ereszkedik,* s e tekintetben a külön felirást nem pártolná; de azon szempontból, hogy magános sérelminkkel e tárgy kapcsolatban nincs, ő sem ellenzi a barsi inditványnak elfogadását. S eként egyetlen egy szó sem emelkedvén az inditványnak ellene, köz értelem szerinti végzésnek nyilatkoztatott, hogy a lengyel ügy a többi sérelmekkel egyetemben ugyan, de külön felirás által fog felterjeszttetni. Nógrádnak a megyék remonstraconális jusának sértéséből eredett panasza pedig országos sérelem gyanánt a többiek sorában elfogadtatik.
Vö. Balogh beszédének erre vonatkozó célzásával, 317. old.
[IV.] VIII. Törvénytelen parancsolatokrul.
Ezen pontban több törvényhatóságok adnak elő egyes eseteket, mellyek szerint a polgári kormányszékek részint a birói itéletek sikerét törvénytelen parancsok által gátolják, részint a törvény által kiszabott körön túl terjedő; részint egyoldalú, részint az országos értekezéseket megelőző önkényes rendeleteket tesznek.* Vas v[árme]gye még azt is kivánván, hogy a törvénytelen parancsok aláirói az országgyülésen felelet terhe alá vonattassanak.
Torontál, Zemplén és Komárom megye hozott fel eseteket a kormányhatóságok törvénytelen beavatkozásaival kapcsolatban. L.: Iratok. II. köt. 87.
Küldöttségi vélemény: A feladott sérelmek felterjeszthetők. Vas vármegye kivánsága pedig a Publico-politicumra tartozik.
SZÉLL eleintén úgy látszott, hogy megelégszik azon intézkedéssel, mellyet a KK és RR az itélőszékek elrendezésének sorában, a törvénytelen, s alkotmány elleni rendeletek aláirói és végrehajtói ellen inditványba hoztanak, (mellyet azonban a fő RR általában félrevetettek*) s itt megyéje kívánságától kész elállani; a Vas vármegyei kivánság pártolására azonban több megye nyilatkozván, később SZÉLL is oda magyarázta szavát, hogy meg fog elégedni, ha itt azon végzésre, melly a Juridicumban történt, Ő Felségének helybehagyása kikéretik. Mivel azonban ott csak biróság elrendezéséről van szó, itt pedig az előterjesztésben csak általában a törvénytelen parancsok emlittetnek s hogy a Praesidialisok, bármi foglalatúak legyenek is, már magokban törvénytelenek az különösebben nem érintetik: BORCSICZKY a temérdek éljen kiáltások miatt csak töredékekben érthetőleg oda nyilatkozott: hogy ezekkel a czifraságokkal csak ott leszünk, ahol vagyunk. Megyémbe, ugymond, hasztalan küldenek törvénytelen parancsolatot, mert ha a vármegyéhez intéztetik, Trencsinnek lelkes Rendei ösmerik jussaikat s alkotmányos kötelességöket, sem complimentirozásnak, sem servilismusnak nem hódolnak, s a törvénytelen parancsot minden czeremonia nélkül félrevetik; ha pedig hozzám mint alispányhoz jön a parancsolat; én itt nyilván kimondom, hogy amióta alispán vagyok, minden hozzám érkezett Praesidialisokat a nemes vármegyének bémutattam, és a kormány becsülletére azt is megvallom, hogy biz emiatt soha improbatiót, vagy egy nehesztelő szót sem kaptam; és azt hiszem, ha minden alispányok igy tennének, a kormány nem sok törvénytelen parancsolat sikerén örvendene. Azonban tudván a kormány, hogy a vármegyék nem igen sietnek az ilyeseknek végrehajtásában, az alispányokhoz fordul incselkedésivel, és fájdalom sokan találkoznak, kik consiliariusságról, protonotariusságról, nagyságos titulusról és Isten tudja miről álmodozva a hiú fényben, hivatalokon kapkodnak, és sokszor egész életökben puszta reménységért, hites kötelességöket megszegik, s a nemzeti bizodalomtul nyert diszes hivataljokat a kormánynak vak eszközévé alacsonyitják. Kivánnám tehát felirásba tétetni, hogy mi minden Praesidialisokat törvényteleneknek nyilatkoztatunk, s azért kivánjuk, hogy a kormány parancsai minden kigondolható esetben a megyékhez intéztessenek; különben a magistratualisok végrehajtani ne csak ne tartozzanak, sőt ha valamelly kormányparancsot a megye determinatioja nélkül végrehajtatni merészelnének, feleletre húzattassanak, és szigorún büntettessenek.*
A szóban forgó törvényjavaslatot Somssich Miklós ismételt indítványa után az 1834. május 24-i kerületi és a máj. 26-i országos ülés fogadta el és az ítélőszékek rendezéséről szóló munkálat XVI. tc.-ke lett. A főrendek szept. 9-i ülésükben szükségtelennek minősítették és elutasították. Magát a törvénycikket – amely azokat, akik a királynak az ország alkotmánya megsértésével járó tanácsokat adnak, az országgyűlés külön bírósága elé utalja l.: Iratok. III. köt. 4. kk., létrejöttének történetére l.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 693. kk., III. köt. 145. kk., 168. kk., 225., 502. kk.
A praesidialisok ügye már az Ung megyei alispán törvénytelen tetteinek megvitatásánál is szóba került. (Vö. előbb, 317. old., 21. jegyzet.)
VAY Trencsin követének előterjesztését pártolá; mert lehetetlen meg nem botránkoznunk, mi szörnyű kiterjedésre jutottak a Praesidialisok, mióta sok alispányok s magistratualisok ön érdekjöket a megyéjétől elkülönözve vélik feltalálhatni. BALOGH is azt hitte, hogy Trencsin követe a dolog velejére ütött; s kettős e tárgyban a sérelem, egyik a kormány ellen, melly ily törvénytelen parancsokat kiád, másik az alispányok ellen, kik, egyes dicső kivételeket ide nem számitva, magokat immár nem annyira megyei tisztviselőknek, mint a kormány organumainak tekintik. SZOMBATHELYI a titkos Praesidialis parancsokat oly erőre látja nevekedni, hogy miattok ma hónap sem személyünk, sem vagyonunk biztos nem lészen; s mintegy orozban támadtatunk meg, anélkül hogy tudnánk, – honnan és kik által? s mindezt a hivatalok vadászatának szomja okozza.
MADOCSÁNYI azonban úgy vélekedett, hogy Trencsén érdemes alispányának példáját az egész országban közönségessé tenni a megyéknek tehetségében áll. Hozzon határozatot minden megye, hogy allispányai a Praesidialisokat bémutatni tartozzanak s azoknak minden erejét azonnal megtörik; egyszersmind éljenek a megyék minden törvénytelen parancs ellen a vis inertiae alkotmányos jusával; ez is törvényes hatóságukban áll, s ez olly fontos jus, hogy azt felirás utján resolutio alá terjesztve veszélyeztetni épen úgy nem akarja, mint a minő kisebbségnek tartaná, ha alispányok ellen gravamenra fakadnának.
Voltak, kik hasonló értelemben lévén, az 1823-ki időszakra emlékeztettek* annak bizonyságaul, hogy gyakran magok a vármegyék hibáznak s a törvénytelen parancsokat elfogadják, és végrehajttatják. Önmagunk ellen pedig gravament csak fel nem terjeszthetünk.
Az 1823-i nemzeti ellenállásra l.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 338. old. jegyzet.
BEZERÉDY elösmeré, hogy Liptó követének észrevételei fontosság nélkül nincsenek. De tagadnunk csakugyan nem lehet, hogy ilyes Praesidialisok léteznek; s azok ellen gyakran módjuk sincs a megyéknek illő alkotványos lépéseket tenni, mert mint Ungh vármegyében az elhiresült lengyel fogdosásnál* történt, a megye hozzá sem juthat a Praesidialishoz, s eként bizonyos adatja hibázván, még az országgyüléshez is hiában folyamodik. Pedig nincs dolog, melly alkotmányi létünkbe mélyebben bévágna s municipalis institutióinkat érzékenyebben sértené, mint ezen systematizált praesidialis kormányzás. Jól tudja a követ, hogy ha ezen állapotnak rosszallását a nemzet nevében nyilván kifejezzük, lesz a hibáztatásnak olly része, melly a kormányt, lesz melly az alispányokat, és lesz olly része is, melly a szerfeletti elnézés hibájába esett megyéket fogja érdekleni; de felszóllamlásunknak minden részre csak jó következése lehet.
L. előbb a 26. jegyzetet.
De HERTELENDY MIKSA a megyének azon jusát, melly szerint a törvénytelen parancsot végrehajtó magistratualist feleletre vonhatja, resolutio alá ereszteni nem akarja, s a trencsényi inditvány által municipalis jussaink veszélyeztését félti.
BORCSICZKY azonban törvénytelennek tartja a Praesidialisok kiadását, és igy sérelemnek is. Az 1790: 12. cz[ikkely] azt mondja, hogy a végrehajtó hatalom csupán a törvények értelmében gyakoroltassék; már pedig egy törvényünk sincs, melly megengedné, hogy a Cancellaria az alispányokhoz intézze parancsait.
Magában a kormány által a magistratualisok számára 1774-ben kiadott utasitásban is az foglaltatik: hogy a vármegye Rendeinek határozása nélkül semmit sem effectuálhatnak. Ő tehát a törvény s ezen normalis utasitás ellenére az alispányok ellen intézett incselkedés divatját valóságos sérelemnek tekinti. BERNÁTH hasonló értelemben lévén figyelmezteti a RRket, miképen a mi főkormányszékünk a Helytartótanács; és igy ami ennek elmellőzésével jön (pedig ilyenek a Praesidialisok) az mind nyilvános törvénytelenség.
CLAUZÁL tehát javallatba teszi, mondassék ki a felirásban, miképen mi a Praesidialisokat átaljában és közönségesen törvényteleneknek nyilatkoztatjuk; s utánna téve a juridicumbani végzésünkre hivatkozólag fejezzük ki azt is, hogy a törvénytelen parancsok aláiróit és végrehajtóit az itélő székek elrendezése sorában hozott törvényünk értelmében büntettetni kivánjuk.* Eként ugy a vasi mint a trencsinyi kivánságok teljesitve lesznek, s nemzeti kötelességünknek is megfelelünk anélkül, hogy municipalis institutiónk alkotványos jussait sértenénk.
Vö. a 319. old. 25. jegyzetével.
[V.] April 3. délutáni kerület. Az elnökök s jegyző ugyanazok.
IX. A sajtószabadságról.
Előterjesztés. A sajtó szabadságának, mellyet Magyarországban a törvények nem korlátoznak, sőt az 1790: 15. czikkelyben mint országosan szándékban vett intézet nyilván megneveztetik,*szoritása tekintetéből sérelemkép adja elő Abauj vármegye, hogy Kovacsóczy Mihály Szemlélő czimü időszaki irásának kiadása csak minden politicai tárgyak elmellőzésének feltétele alatt lőn megengedve.* Krassó vármegye pedig panaszkodik, hogy a lengyel nemzet iránt tett felirásait s levelezéseit, mellyeket a törvényhatóságokkal könnyebben leendő közlés végett kinyomtattatni rendelt, a temesvári könyvvizsgáló sajtó alá vétetni nem engedte. Igy Torontálnak a Rendszeres Munkára tett észrevételeinek kinyomtatása sem lőn megengedve s Szatmár 1830-ki követeinek hazatérésökkel tett s szintén kinyomtattatni rendelt jelentésök a sajtó alól elfoglaltatott.
Az idézett tc. az ifjúság nevelésének előmozdítása végett országos bizottságot küld ki a nemzeti nevelés és a sajtószabadság általános elvei rendszerének kidolgozására, „mely azután munkálatát átvizsgálás és helybenhagyás után az ország törvényei közé iktatása végett bemutatandja”.
1833-ban indult meg Kassán Kovacsóczy Mihály Szemlélő c. irodalmi és divatlapja; Kovacsóczy 1841 elejétől Pesten adta ki lapját Közlemények az élet és tudományok köréből címmel. Az első félévben Táncsics Mihály volt a társszerkesztője.
Küldöttségi vélemény: A sajtó szabadság tárgya a rendszeres munkálatok körébe tartozván,* Abauj kivánata is oda lészen utasitandó. A többi megyék előterjesztései pedig valóságos sérelem gyanánt elfogadtatnak.
A Publico-Politicumba, amely a megvitatásra váró kilenc reformmunkálat sorában az ötödik helyen állott.
(A vitatások következni fognak.* Végzés: Az abauji előterjesztés is sérelemkép fogadtatik el, azon hozzátétellel, hogy a sajtószabadság törvény által nem korlátolt jus, annak a kormány által gyakorlott szorongatása tehát bitorlás, s a praeventiva censura erőhatalommal béhozott sértése a nemzeti jusnak, mellyet a nemzet valamint egyébkor,* ugy most is ünnepélyesen reclamál.
Közbejött egyéb tárgyak miatt Kossuth csak a 238. sz. levélben tehetett eleget ígéretének. (L. később, 347. kk.)
Elsősorban az országgyűlés elején, az országgyűlési újság létesítése körüli viták során – vö.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 27. kk., 91. kk. – majd 1835. febr. 16-án, Balogh indítványának vitájában. (E kötet 207. kk.)
