c) Kerületi ülések a sérelmek és kivártatok dolgában.
c)
Kerületi ülések a sérelmek és kivártatok dolgában.
Kerületi ülések a sérelmek és kivártatok dolgában.
Most már országos ülések lévén napi renden, délután kerületi tanácskozás nem tartathatik, s ezért a (különben 2–3 napok alatt bérekesztethető) sérelmekből még mintegy 35 tárgy hátra maradt.
Én még e tárgyban a 15-ik, 16-ik és 18-ik májusi kerületekről tartozom jelentésemmel. (17-én vasárnapi szünet volt.)
Az V-ik osztály 12-ik száma alatt Somogynak azon sérelme fordul elő, hogy a vasból is urbura* vétetik. – A küldöttség ezt a bányászi Rendszeres Munkára* utasitotta.*
Az arany- és ezüstbányák jövedelméből a kir. kincstárt illető részesedés.
A Montanisticum Operatum a hatodik volt a megvitatásra váró munkálatok sorában.
Azzal a megokolással, hogy ez a sérelem már az 1827-i sérelmek között is szerepelt s akkor azt kérték a rendek, hogy szűnjék meg a törvénytelenség és az ügyet a bányászati Munkálatba vegyék be. A király 1830. nov. 16-i válasza az ügyet oda is utalta.
SOMSICS ugy vélekedett, hogy ami nem valamelly új javallatot, hanem törvénysértést foglal magában, azt a Rendszeres Munkákra utasitás ürügye alatt orvosolatlan hagyni annál kevésbé lehet, minthogy a Bányászi Operatum (ha semmi akadály közbe nem jő) 40 év mulva kerülhet tanácskozás alá, s nem lehet kivánni, hogy a birtokosok addig mindég szenvedjék ezen adóztatást, mellybe magát tettleg helyheztette bé a kir. Kamara.
BENYICZKY ellenben mind a Maximilian rendszabása,* mind törvényeink utmutatása* szerint is kétségen kivül valónak hiszi, hogy minden érczből, és igy a vasból is illeti urbura a kir. Kamarát. Igaz ugyan, hogy kisebb tekintetű bányákból hol 10, 15 fontra menne jövedelme, nem élt a kamara ezen gyakorlattal, de illetőségét még is ott kell hagyni, s a bányából elvinni nem szabad. Az előterjesztés tehát sérelemkép nem állhat, de postulatumnak igen helyes, s a szónok szivesen megegyezik, hogy miután a vas már első szükségű czikkelyé lőn, Ő Felsége – erdélyországi rendszabásainak példájára is – az urbura terhétőli felszabaditásunk végett megkéretessék.
A Maximilianische Bergordnung-ot I. Miksa király hosszas előkészítés után 1573. febr. 16-án hirdette ki. A rendtartás, mely eredetileg az ún. felső-magyarországi hét bányavárosban volt érvényes és csak később terjedt ki a többi bányavidékre és Edélyre is, a magyar bányajog fejlődését a hazai hagyományoktól eltérő útra terelte.
L. 1351: 13. tc., 1405. évi II. decr. 13. tc., 1486: 49. tc., 1492: 30. tc. stb.
SOMSICS ezen előterjesztésnél fogva is kétségen kivül valónak hiszi, hogy ahol nem volt a Kamara gyakorlatában a vasbóli urburának, abba magát rendszeres elintézésig tettleg bé nem teheti. Egyébiránt is nehezen fogná a zólyomi követ úr megmutathatni, hogy a vas (törvényes, és nem természettudományi tekintetben szólva) az érczek közé tartozik; legalább sem a Maximilianus ordo, sem törvény által nincs oda számitva.
Ezeknek következésében Somogy vármegye előterjesztése nemcsak sérelemkép elfogadtaték, hanem más megyékben is hasonló viszaélést gyakorolván a kir. Kamara, TÖRÖK inditványa szerint innen kivétetve a közönséges sérelmek sorába áttétetni rendelteték.
17-ik szám alatt Baranya v[árme]gye azon sérelmet terjeszti elő, hogy ámbár a megyék jegyzőkönyveiknek felterjesztésére semmi törvény által sem köteleztetnek s az a fennálló régi szokásokkal is ellenkeznék, mégis a Consilium a felterjesztett jegyzőkönyvekre észrevételeket is tesz.*
A megye panasza példánk a Helytartótanács 1816. márc. 5-i és 1832. ápr. 3-i intézvényeit említi. L.: Iratok. II. köt. 250. kk.
A küldöttség ezt is a megyék elrendezéséről intézkedő Publico-Politicumra utasította.
RÉPÁS és KAJDÁCSY, Baranya követei, sürgetvén megyéjök sérelmének elfogadását, – gyámokúl emliték, hogy a Helytartótanácsnak ezen béavatkozása a megyék törvényes független állomását sértené. – ANDRÁSSY feleletül adá, hogy vannak ugyan olly tárgyai a megyék intézkedéseinek, mellyek a Helytartótanács visgálata alá nem tartoznak, de vannak mások, mellyeket onnan elvonni nem lehet, mint például: az adó tárgyabeliek, nemesitésiek, s a t. E. szövevényes tárgyat tehát igy mellékesen eldönteni nem lehet. – TORKOS: Csak azt venné sérelemnek, ha a Consilium a megyék jegyzőkönyveinek felküldését vagy egyenesen parancsolná, vagy épen a végzésekben változtatásokat tenne. Az első azonban nem történik, mert a megyék nem szokták egyenesen azt felküldeni; de a második sem adatik elő a panaszban, hanem csak az, hogy észrevételeket tesz a Helytartótanács, ami nem sérti a megyék hatóságát, mert felmarad az ellenészrevétel felterjesztése hatalma. Egyébiránt az 1723: 102. cz[ikkely] kötelességébe teszi a Helytartótanácsnak, hogy az országgyülés végzéseinek, a törvényeknek teljesitést szerezzen,* melly végre sokaknak csak a jegyzőkönyv utján jöhet tudomására.
Az idézett tc. kötelességévé teszi a Helytartótanácsnak, hogy az ország tételes törvényei ellen semmit se határozzon és az országgyűlési végzéseknek foganatot szerezzen.
Sok más követek is előhozák azt, hogy a Helytartótanácson felügyelés kötelessége fekszik. – BORCSICZKY megemlité, hogy ha p. o. azt határozná Trencsin v[árme]gye, hogy a házipénztár felét adják oda a szónokoknak, lenne e valaki közöttünk, aki óhajthatná, hogy a kormány ilyesekhez ne szólhasson? Többször elösmerénk, hogy a főfelügyelés jusa a királyi Felségnél van, s a szónok sérelemnek tartaná, ha ezt nem a Helytartótanács útján gyakorolná. – B. PRÉNYI kit kit felszóllit, nyuljon kebelébe, és nem kételkedik, el fogja ösmerni, hogy sokszor van a megyéknek superinspectiora szükségök. – RAGÁLYI pedig nemcsak nem irtódzik attól, hogy a megyék jegyzőkönyvei kinek kinek, és igy a kormánynak is tudomására jussanak, sőt a tökéletes nyilvánosságban lelvén egy szabad alkotmányú nemzet moralis életének rugó erét, óhajtaná, hogy minden prothocollum nyomtatás áltál nagyobb tudomásra juthasson.
KAJDACSY mindezekre válaszul adá, hogy amit a Helytartótanácsnak felügyelő jusánál fogva tudni kell, azt a jegyzőkönyvnek különben is nem a megye által szokott felküldésén kivül is megtudja. Mert ha intimatum adott okot a pertractatióra, feleletet kap reá; adó dolgát a számadásokbul, urbarialis dolgokat a perekből s úriszékek prothocollumaiból, nemesi ügyeket szintén a perekből megtudhatja; a többihez nem lehet szóllója, ha csak a megyék törvényes hatóságát, melly alkotványunk őrje s védelme, sérteni nem akarjuk.
Mivel azonban a Helytartótanács részéről itt sem kénszerités, sem a megyék végzéseinek birálgatása s ebből eredő változtatása fenn nem forog, a többség Baranya sérelmét el nem fogadván, a küldöttség véleményét jóvá hagyá.
18-ik szám alatt Somogy vármegye előterjeszti, miképen a Helytartótanács 1831-ben azt hirdette ki, hogy az egyesült udvari Cancellaria által Bajorországgal történt egyeség következésében az Austriai Birodalombul Bavariába és viszont senkinek letelepedése, meghonnositása, vagy házasságra lépése meg nem engedtetik, mig a kormány által alattvalói kötelességei alól fel nem oldoztatik, s a költözésre engedelmet nem kap. Ezt Somogy vármegye ellenkezni véli az emberi fő rendeltetéssel, melly az erkölcsi tökéletesedésre és sorsunk javitására törekvésnek ingerét magában foglalja; ellenkezni az embernek természeti szabadságával s az ország méltóságával, sőt javával is, mert az erővel visszatartóztatott embertől koránt sem lehet ama nemzeti érzésre támaszkodó nemes büszkeséget reménleni; melly a polgárt hazájához köti s honjáért áldozatokra is késztéti. – Ezeknél fogva tehát a be- és kiköltözésnek szabadságát minden szoritás nélkül megengedtetni kivánják Somogynak lelkes Rendei. – A küldöttség ezt is a Publico-Politicumra utasitotta, mert, ugymond, ott fog előjönni, hogy a külföldieknek mikép lehet hazánkban honniságot nyerniök.*
Somogy megye panaszát és a küldöttségi véleményt l.: Iratok. II. köt. 252. kk.
SÁRKÖZY ezt fonák felfogásnak tekinti, mert Somogy sérelmében nem az indigenatusról, hanem a szabad költözködés természeti jusáról van szó, mellynek megszoritásával a szabad ember rabszolgává változik. Védi tehát megyéje kivánatát, mint az emberi jusok legérzékenyeb sérelmét.
SZLUCHA ellenben a szerkesztésben emlitett jobbágyi kötelességet azon értelemben veszi, mellyben a RR vették, midőn az úrbérben azt rendelék, hogy a jobbágy mielőtt telkéről elköltöznék, kötelességeit teljesiteni tartozik.* Megemlíti továbbá a conscriptionalis kötelességeket is, mellyek miatt szoktak a hazánkban tartózkodó bajorok visszakivántatni. – Ő tehát a küldöttség véleményét fogadja el.
Ennek a megállapításával kezdődik az úrbéri I. tc. 1. §-a. L.: Iratok. III. köt. 451.
BŐTHY figyelmezteti, hogy itt nem a jobbágyi kötelességekről van szó, hanem alatvalóiakról, mellyeket a kormányok olly lánczoknak kivánnának tekinteni, hogy általok a szabad embert rabszolga gyanánt földhöz ragaszthassák, s messze földekről visszakivánhassák. Pedig senkit sem lehet kénszeriteni, hogy akaratja ellen oly társaságban maradjon, mellyben nem kiván maradni. – SOMSICS hasonló nézetekből indul s a subditelát korántsem tekinti olyas valaminek, hogy attól csak a kormány kegyelme oldozhatna fel.
PALÓCZY még azt adja hozzá, hogy két ország kormánya között kötött szerződés lévén e sérelemnek alapja, bárha annak az örökös tartományokra kötelező erejét elösmerhetnénk is, ámbár azokra nézve is ellenkezik a legszentebb szabadság s emberi méltóság idaeájával, de Magyarországra kötelezőnek semmi esete el nem fogadhatjuk, mert itt törvényhozó hatalom hozzájárulása nélkül ily szerződések sine nobis de nobis nem köttethetnek; a sérelmet tehát annyival inkább el kell fogadni, mivel az ezen szerződésben emlitett alatvalói kötelesség örvét a legembertelenebb despotismus eszközeül használják s ennek ürügye alatt ama szerencsétlen, de gyakran legtisztelereméltóbb férfiakat, kik politicai véleményök miatt üldözőbe vétetvén más status vendégszeretetében menekvést keresnek, az emberi s vendégi jus földre tiporásával a kormányok egymásnak kölcsönösen kiadják.
Valamint ezen előadások ugy maga a somogyi sérelem is nagy viszhangra találván, a küldöttség véleményének félrevetésével, köz értelműleg elfogadtatott.
A 24-ik szám alatt Veszprém v[árme]gyének azon sérelme fordul elő, hogy amelly byrságok (pénzbeli büntetések) p. o. a fiscalisi keresetekben, zárlat törésekért s a t. beszedetnek, azokat a megye Rendeinek tetszése szerint hasznos köz költségek fedezésére nem engedi a Helytartótanács fordittatni, hanem az adózó nép által fizetett házipénztárba tétetni parancsolja. Veszprém Rendei pedig nem akarnák ezen pénzekre nézve szabad rendelkezésöket a Consilium felügyelése alá bocsájtani. E sérelmet tehát már 1830-ban is elő terjesztvén, most ismét megújitják. – Az országos küldöttség azonban ezúttal is az 1830-ki végzéshez ragaszkodik.*
A sérelmet és a küldöttség véleményét l.: Iratok. 255. kk.
Eme végzés felől KOCSI-HORVÁTH igen különös felvilágosítást adott. A múlt országgyűlési küldöttség t. i. javaslólag mondja csak, hogy ezen byrságok a sok terhek sulyával nyomott adózó nép fizette házi pénztár segedelmére fordittathatnának.* A küldöttség munkája országgyülése végével, s már preclusi terminus kiszabása után lőn nagy hirtelenséggel kerületileg felvéve, akkor, midőn egy napon három-négy rendbeli, és sokszor majd éjfélig terjedett ülések is tartattak. Illy körülmények között folyván a tanácskozás, a kerületi jegyző csak ennyit irt e pontra nézve a küldöttség véleményéhez: megállapittatik, de a vélemény állapittatik e meg, vagy a megye sérelmi előterjesztése? azt meg nem különbözteté. – A RR egyenest elegy ülésbe vitték a sérelmeket, s annak végzéséről csak ennyit olvasunk a jegyzőkönyvben: nulla occurrit reflexio, de ismét nem tudni, hogy mi iránt nem volt az ország Rendeinek észrevételök. A mostani küldöttség végre az 1830-ki végzéshez ragaszkodik, mellyet azonban megmagyarázni senki sem tudhat.
„…iustitiae et aequitati haud dissonum esse videtur, ut harum subsidio miserae contribuenti plebi, multis caeteroquin oneribus gravatae, subveniatur”. L.: Az 1830-i országgyülés Irásai, 353.
Ezek szerint tehát maga a dolog érdeme kerülvén vitatás alá, voltak, kik a nemesek által fizetett byrságok hováforditása iránt a megyéknek rendelkezési hatóságát csorbítatlan, s minden felsőbb béfolyás nélkül feltartatni kivánták, annyival inkább, mivel némelly megyék divatja szerint az insurrectionalis pénztárhoz szoktak csatoltatni, ha csak a birói itélet által egyenest valamely különös czélra nem rendeltetnek. – Voltak ellenben mások, kik a Helytartótanácsnak panaszlott rendelkezését nemcsak a sokfélekép terhelt adózó nép iránti gondoskodásból eredettnek, hanem törvényesnek is találták, minthogy 1807-ben minden ilyes summák egyenesen a megye köz szükségeire fordittatni határoztattak. Tekintetet érdemlőnek vélték e részben ama körülményt is, hogy ámbár a házipénztárak költségei az állandó katonaság béhozatala alkalmával minden közterheknek az adózó nép nyakába lett háritása óta* négy ötszörösen is megszaporodtak, s a fundus, melly a közterhek viselésének fedezéseül kijeleltetett, korántsem nevekedett, a nép mégis minden közterheket visel, utakat csinál, hidakat épit, gátokat rak, s a t. s a nemesség mindezen terhekhez hozzá nem járul. A szóban forgó byrságoknak a házipénztárba csatolása tehát annál igazságosabb, mennyivel különösebben áll az, hogy még a vagyontalan nemes rabok is az adózó nép költségén tarttatnak, s a leggazdagabb nemes részére is az igazság adófizetők költségén szolgáltatik ki a törvényszékeken. – Voltak végre mások, kik a kérdésben forgó byrságoknak esetenkénti törvényes különbözésöket voltakép kifejtvén, amint egyrészt azokat minden alkalommal a kormány rendelete alá bocsájtani nem akarták, ugy másrészt a legtöbb terhet vivő pénztár iránti hasznosb rendelkézésnek útját sem kivánták elzárni, s annak okáért addig, míg az adó minden nemeire nézve illető helyütt* rendszeres intézkedés tétetnék, minden megyét gyakorlat szokásában fenntartatni ohajtották.
Az 1715: 8. tc. által amely a létesítendő állandó hadsereg eltartásának költségeire a jobbágyok által művelt telkeket jelölte ki adóalapul.
Ti. a Contributionale-Commissariaticum operatumban.
E kérdés szavazatra tűzetvén, alkalmasint az adózó nép sulyos helyzetének tekintete nyert volna győzedelmet, hahogy ANDRÁSSY ennek pártolásában olly elvet nem állít fel, melly hasonló mértékben általam még aligha tapasztalt resensust gerjesztett. Azt állítá t. i. hogy ha ezen byrságoknak hova forditása felől törvényünk nem lenne is, mégsem mondhatná a Helytartótanácsnak rendeletét törvénytelennek, mert véleménye szerint a törvények hijányát jussa van a kormánynak per analogiam aliarum legum, rendeleteivel kipótolni. – Ennek hallatára iszonyu zúgás támadott s a képviselői kar egyszájjal lélekkel ellen mondott a veszedelmes állitásnak. – KOCSI HORVÁTH Veszprém nevében s mint a hazának egyik képviselője, protestatióját élénken nyilatkoztatá. – PÁZMÁNDY érzékeny fájdalmát jelentette, hogy e teremben, még pedig megyei képviselő szájából hall oly principiumot felállittatni, ami ha foganatlanul, sőt köz rosszalástól kisérve sem hangzanék el, alkotmányunkat sarkából kiforgatná. Emlékezteti a RRket, hogy midőn más országgyülése alkalmával országos tanácskozásban merészlett egy követ ilyesmit állitani, az akkori Personalis kinyilatkoztatá, hogy a nemzet jussainak tekintetéből eme kijelentést még azon helyen sem fogadhatja el, mellyen királya kegyességéből áll.* Amillyen igaz tehát, hogy a törvényhozás, magyarázás és eltörlés jusa a nemzettel közös, olly váratlannak s alkotmány elleninek nyilatkoztatja Esztergom követének állitását s annak ünnepélyesen ellene is mond. – Az ellenmondásra ismét erősen hangzott a minnyájan! minnnyájan! kiáltás. – ANDRÁSSY előbb igyekezett véleményét védeni, de később a szüntelen nevekedő resensusnak maga is engedett. – S a szavazat többségé oda ütött ki, hogy addig, mig a házipénztár állapotjában rendszeres intézkedés tétetnék, minden megye eddigi gyakorlatában hagyassék.
A korábbi országgyűlések jegyzőkönyveinek rendkívül kivonatos volta miatt az idézett nyilatkozat közelebbi körülményei nem állapíthatók meg.
A 25-ik szám alatt Veszprém vármegye a tolerantialis taxát eltörültetni,* s a zsidókat adózásra nézve a többi adózókkal egyforma sorba helyheztetni kivánta. – A küldöttség ezt a Publico-Politicumra utasittatni vélte.* – A KK és RR azonban BŐTHY, BORCSICZKY és BERNÁTH javaslatára Veszprém kivánatát sérelemkép elfogadták, minthogy az ország lakosinak adóztatását az ország Rendeinek hatóságától elvonni nem lehet, a tolerantialis taxa pedig egyoldalú kormányhatalom által lőn törvénytelenül béhozva.
A zsidók türelmi adója (taxa tolerantialis) 1746-ban történt bevezetésekor személyenként 2 forint volt; 1794-től egyetemlegesen évi 20 000 forint, ettől kezdve egyenletesen növekszik, 1813-ban 160 000 forintot tesz ki.
„Elő fog jönni a Publico-Politicum Rendszeres Munkálatban, ahol a zsidóság rendbeszedése különösen elintéztetik.” L.: Iratok. II. köt. 256.
A 31-ik szám alatt Trencsén v[árme]gye törvényt kiván alkottatni, melly által kimondassék, hogy a vármegyei tisztviselők az egész egyetem közönségének része lévén, önállású testnek nem nézettethetnek; következőleg sem magokban határozó, sem a megye végzéseit akadályozó hatósággal nem bírnak, hanem valamint egyedül a vármegyék Rendeinek végzéseit kötelesek végre hajtani, ugy azokért, mik a megye rendeléseitől függnek, felelet terhe alá sem vonattathatnak.
A küldöttség ezt is a Publico Politicumra utasitotta.*
Vö.: Iratok. II. köt. 258. kk.
BORCSICZKY: Megyémet ezen kivánságra a szomorú tapasztalás vezérlé. Részint t. i. azon 1823-ki comissionalis időszak tapasztalása, midőn Báró Ötvös mint kir. biztos* megyémben minden just, törvényt, és szabadságot gázolva hatalmaskodott, s a tisztviselőket adóbéhajtásra kénszeritgeté. És midőn az adószedők többi közt azt is ellenvetnék, miképen ők hittel kötelezettek, hogy csak a megye Rendei végzését fogják teljesiteni, válaszul adó hogy gyónják meg, ha bűnnek tartják esküvésök megszegését, de az adót hajtsák bé. – Részint tudjuk azt is, hogy a naponként erősb divatba jövő praesidialisok által* tisztviselőink a megyéktől elszakittatnák, s a szabadság gúnyára, nemzetünk gyalázatára, lengyel s más külföldi menekvők béfogására* használtatnak. Ez alkotmányunk mélyébe vágó köz országos sérelem, mellyet a Publico-Politicum felvételéig szenvednünk nem lehet.
Eötvös Ignác báró (1763–1838), Eötvös József nagyapja volt az 1823-i megye ellenállás idején Trencsén és a szomszédos megyék királyi biztosa; a folyó országgyűlésen mint főpohárnokmester a kormány egyik legfőbb támasza.
A törvénytelen kancelláriai elnöki utasítások körüli vitát 1. előbb, 319. kk.
Vö.: Iratok. II. köt. 258. kk.
JUSTH ellenveti, hogy a praesidialisokrul már más pontban van külön rendelkezés.* Az pedig, hogy a magistratualisok a megye határozása nélkül semmit végre nem hajthatnak, uj törvényt nem kivánó, közönségesen elösmért igazság, és ha valamelly magistratualis ez ellen cselekszik, jussa van a megyének őt hivatalától felfüggeszteni, fiscalis actio alá vetni; s irgalom nélkül meg is büntetni. Mit ha a kormány akadályozna, sérelem lenne; de míg ez nem történik, a megyéknek tagadhatlan és soha kétségbe nem vett jusát resolutio alá bocsájtani nem kivánja. – PALÓCZY hasonlón vélekedvén, az előterjesztést nem a Publico-Politicumra halasztani, hanem egyszerűn kitörültetni sürgeti. – MARCZIBÁNYI ellenveti, hogy a sanctio s világos törvény hijánál fogva merik a minden rossz tettre kész kir. biztosok erőszakoltatni a magistratualisokat azon állitás által, hogy a Felség parancsának engedelmeskedni tartoznak. BERNÁTH pártolja a sérelmet s minden illusiók eloszlatása végett emlékezteti a RRket azon 1825-ki resolutiora, mellyben kijelentetik, hogy akik a kormánynak bár törvénytelen parancsait végrehajtják, Suam Ma[iesta]tem eos tuituram esse.* Ez igen veszedelmes köpönyeg, melly minden magistratualisra reá illik, világos törvény alkotta sanctióval kell tehát azt szélt szakitani. HERTELENDY MIKSA az érintett resolutio ellen a későbbi explanatoriumban s az 1825-ki törvényben* elegendő biztosságot talál és a megyék hatósága felől Justhal egyenlőn vélekedik.
A „törvénytelen parancsolatokrul” szóló 8. sz. országos sérelemmel kapcsolatban. (L. 319. kk.)
Az 1825. nov. 9-i királyi válasz szavai: „…illos quidem, qui difficili hac provincia, nonnisi in sequelam positivi altissimi iussus assumpta, functi sunt, pro iustitia, thronique regii dignitate semper tuituram.” L.: Az 1825/27-i országgyűlés Irásai, 88.
Az utalás kétségtelenül az 1827: 3. tc.-re vonatkozik, amelyben a király ünnepélyesen kötelezte magát, hogy az alaptörvényeket pontosan meg fogja tartani és az alkotmányellenes kormányzás eszközéhez nem fog nyúlni.
BŐTHY azonban emlékezteti, hogy van a magistratusnak egy neme, melly de facto legalább nem tartja magát egészen s mindenekben csupán a megyék határozásától függőnek, érti a főispányokat. Mennyire mennek, úgymond, ezeknek botránkoztató kicsapongásaik? mint alacsonyitják le magokat alá való poroszlókká? annak bizonyságául egy (Bereghben történt) ujabb példát beszél el. Miszerint egy főispánynak értésére esvén, hogy bizonyos külföldi ember tartózkodik feleségestől megyéjében, azt egy nevezetes lengyel grófnak lenni vélte, s maga főispányi személyében sietett azt gyáva poroszlóként elfogni. El is fogta, s re quasi bene gesta Isten tudja minő crachatokat (érdemrendeket) álmodott nyerhetni; estafetalis jelentést tőn Bécsbe, addig pedig a foglyot különös figyelemmel s megkülönböztetéssel őriztette. Végre főispány uram nagy confusiójára kijött, hogy foglya egy lengyel inas, ki urát meglopván a komorna társaságában megszökött, – mire minden crachatoknak, minden fényes reményeknek egyszerre vége lőn. – Kivánná a szónok hogy a Főispányokra alkalmazva tenné fel Trencsin követe megyéje kivánságát, s akkor azt bizonnyal pártolandja.
BORCSICZKY: A megyéknek Thurócz követe által említett jusa tagadhatatlan, s kétség alá azt én sem eresztem, hanem azon jusnak következésében sanctiót kivánok, mert ez a törvény hijánya, s ezért nincs foganatja. Egyrészről a megyékben azok, kik néhány évek előtt a legnagyobb átkokat szórták a nemzet jussait lábbal tapodó commissariusokra és főispányokra, néhány év multával paradéban lovagolnak előttök be a vármegye háza kapuján. (Felkiáltás: igaz! igaz! fájdalom! gyalázat!!) Más részről a tuituram értelmét explanáló kormány practice úgy magyaráz, hogy a megye jegyzőkönyvét esküvése s adott szava ellenére a kir. biztosnak kiadó fő notariust septemvirré nevezi, büntetésül az ország legfőbb biráinak sorába helyhezteti, amint mai napon is a Septemvirátusban ül,* – s egy más embernek azon halhatatlan érdeméért, hogy alkotványunkat lábbal tapodva hóhérolá, holta napjaig 3000 forint pensiót ád. Mig ezek igy maradnak s nem lesz törvényes sanctiónk, mellyre ön gyengeségünk s a kormány visszaélése ellen támaszkodva, a hazaárulót nyakon foghassuk, én nem tudom, hogy tartják fenn a Te[kinte]tes RR a constitutiót.
Az eset Zemplénben történt az 1823. évi nemzeti ellenállás idején. A megye – a többi megyék példájára – jegyzőkönyvbe vette a kir. biztos által gyakorolt erőszakos tetteket, a biztos, Lónyay János a jegyzőkönyv lapjait ki akarta tépetni, a megye főjegyzője, Szirmay Ádám eleinte védelmezte a jegyzőkönyvet, a fenyegetések hatása alatt azonban kiszolgáltatta azt. Szirmay még abban az évben a kir. Tábla bírája lett.
Végzés: Trencsin követei másképen fogják megyéjök kivánatát szerkesztetni, s az akkoron újra tanácskozás alá vétetik.
