a) Országos ülés a RRnél a 9-ik áprilisi kir. válasz iránt az urbér tárgyában.
a)
Országos ülés a RRnél a 9-ik áprilisi kir. válasz iránt az urbér tárgyában.
Országos ülés a RRnél a 9-ik áprilisi kir. válasz iránt az urbér tárgyában.
Pozsony, május 23-án; 1835.
Országos ülés a RRnél május 20-án. Előbbi levelemben futólag érintettem, hogy az urbért tárgyazta 2-ik királyi válasz május 20-án került országos tanácskozás alá, most részletesen teszek felőle jelentést.
Az 1-ő s 2-ik törvényczikkelyt tárgyazta kerületi végzések (lásd 237. sz. levelemet*) igen kevés szováltás után mindenekben jókká hagyattak. Nevezetesen alsó Tótország nevezetének megtartására, a PERSONALISon kivül most is csak 15-en szóllottak, még pedig GR. DRASKOVICS, POSZAVECZ, MARKOVICS, a posegai, MARICS, RÉPÁS, FRIBEISZ,, BENCSIK és FRIM tisztán a resolutio elfogadására szavaztak, SZIRMAY pedig DUBRAVICZKY, JUSTH, ZMESKÁLL, BENE és TÖRÖK a zemplényi utasitás értelmében, melly úgy szóllott, hogy késleltetés elkerülése tekintetéből POSEGA, VERŐCZE és SZERÉM megyéknek alsó Tótország névvel neveztetése az urbéri törvényczikkelyekben megtartassék ugyan, azon óvással mindazáltal, hogy ez magyar hazánk integritásának ne ártson, s a tárgy diplomatiai eldöntésének mivoltára semmi béfolyással ne lehessen. – De a többi 36 megyék maradjont kiáltottak, és maradt ama 3 megyének egyenkénti megnevezése.
A kérdés ápr. 13-i kerületi vitáit l. 345. kk.
Következett az úrbéri legelő elkülönözésének s kiosztásának tömérdek vitatású kérdése. – A kerületi tanácskozásokat s végzéseket 240-ik számú levelemtől kezdve több számokban terjedékenyen közlöttem,* azokat tehát itt nem ismételem, csupán a kir. válasz tartalmát vélem szükségesnek előre bocsájtani. – Melly is bizonyossá tevén a RRket, hogy az 1834 august. 28. költ kir. válasz tartalmából „nullam justae cujuspiam de integre servandis juribus Dominii terrestralis sollicitudinis materiam suppetere, quin imo pro principali scopo praestitutum fuisse, ut obturatis differentiarum scaturiginibus, seclusoque omni arbitrio, tam juribus illis, quam sorti colonorum consulatur, et ei una sollicitudini quam SS et 00 de antevertenda praehabiti ad sessiones pascui imminutione diserto profitentur satisfiat.” Ezeknek előrebocsájtásával igy szóll érdemileg a királyi javallat: „Sua Majestas ab eo aliena non est, ut pro ordinariis quales in maxima Regni parte occurrent casibus adeoque in regula, minimum in 4, maximum vero in 22 jugeris ea tamen ratione stabiliatur: ut praescindendo a specifica classium designatione, intra praeattactos limites defixis quantitatis exassignandi pascui colonicalis, necessitatibus subditorum et localibus adjunctis attemperanda judicio concernentium urbarialium instantiarum relinquatur; pro territoriis vero illis, quae actu ultra consvetum in aliis Regni partibus modum, amplis et superabundantibus pascuis provisa sunt, in genere adeoque citra ullam ad specificas Jurisdictiones restrictionem, ea provisio ineatur, ut in his praedefixo pro ordinariis casibus maximo, amplior etiam pro re nata pascui quantitas, praeviis adjunctis admensuranda, via urbariali exassignari valeat.*
Az ápr. 22-től folyó vitákat. l. 367. kk.
Kossuth némileg lerövidítve, de lényegileg változatlanul közli a kir. válaszban foglalt javaslatot. L.: Iratok. IV. köt. 23. kk.
Felolvastatván úgy ezen kir. válasz, mint a vele épen meg nem egyező kerületi szerkesztés, első szóllott
Az előlülő KIR. SZEMÉLYNÖK: A Te[kinte]tes RR e tárgybeli tanácskozásinak hoszu sora, ugymond czáfolhatlanul igazolja, hogy olly általános kolcsot kigondolni, melly anélkül, hogy körülmény szerintén itt a földesúr jusait sértené, amott a jobbágy sorsát rosszitaná, a helybeli körülmények minden különbségei mellett is az egész országra egyenlő igazsággal alkalmaztathatnék, a teljes lehetetlenségek sorába tartozik. Im együtt vannak az egész országnak képviselői, minden követ magával hozta megyéje körülményeinek tökélletes ösméretét, azokhoz alkalmaztatólag számos javallatok tétettek, de csak egy sem volt közöttök, mellynek más körülmények között igazságtalansága vagy kivihetlensége, czáfolhatlan gyakorlati ellenvetésekkel meg nem lett volna mutatva. Ezen körülménynek egyik fő oka, hogy a legelőrül az urbariomban világos rendelkezés nem foglaltatik; pedig ez akkoron sokkal könnyebben elintéztetheték, mind azért, mivel a nemzeti gazdálkodás azótai fejleményével nehezült úr s jobbágy közötti viszonyok akkoron még ennyire bonyolódottak nem valának, mind azért is, mivel a telkek osztályozása, s az állomány összeirása mindenütt a helyszinén történt, és igy egyúttal a legelő kérdése is elintéztetheték. Ez azonban elmullasztatott, amit annyival inkább lehet sajnállanunk, mivel az azótai 70 esztendők gyakorlata a bécsuszhatott hibák ellenére is állandóságot lett volna képes béhozni; nyilván bizonyitván ezt a jobbágytelki állomány akkori összeirásának s osztályozatának állapotja, mellyet a másitásból eredhető zavarok tekintetéből a KK és RR most sem itélték meg változtatni tanácsosnak, ámbár sok esetekbeni nem épen helyes voltát nyilván elösmernék.
Illy helyzetében a dolognak csak két út közül lehet választanunk. – Egyik lenne, hogy egyenként előadván a Te[kinte]tes RR minden egyes esetet, melly az országban fennforog, mindenikre külön törvényt hozzunk. Ezt én lehetetlennek nem állitom, s a Te[kinte]tes RR bölcsessége kétségkivül képes volna legyőzni minden akadályokat, egyrészről azonban a casuisticus törvény ellenkezik a systematica törvényhozás szabályaival, másrészről bármennyi időt és szorgalmat forditanának is eme nagy munkára, minden kigondolható esetet kimeríteni mégsem lehetne, s ezen esetek ellátás nélkül maradván, reájok nézve már épen korlátlan hagyatnék azon önkény, mellytől a RR annyira irtóztanak. – Már tehát csak a másik út marad fenn, t. i. bizonyos korlátokat vonni, mellyek az önkény ellen biztositást adjanak, s közöttök a felállitott vezérelvek alkalmazását a biróra bizni. Ezen útat követi a kir. resolutio, s igy legbiztosabb ösvényt nyit igazságos elintézésre anélkül, hogy határtalan önkényről vádoltathatnék. Előre bocsájtja ugyanis a birónak szoros megtartásul azon elvet, hogy sem a földesúr jusa ne sértessék, sem a jobbágy sorsa ne rosszíttassék; továbbá rendes esetekre legnagyobb mennyiségül 22 holdat szab s ezt sem önkényesen cselekszi, hanem a KK és RR felirásiból s az eddigi gyakorlatbol meriti javallatát. A rendkivüli eseteket illetőleg ugyan határtalannak látszik; de ha megfontoljuk, hogy ezekre épen mivel rendkivüliek, rendes ellátást szabni nem lehet, s ha megemlékezünk, mi különösek legyenek némelly helységek körülményei, p. o. Pest v[árme]gyében a Duna mentében, hol roppant terjedelműeknek látszó legelők részint csak bizonyos évszakban használhatók, részint többnyire használhatlanok, vagy legalább nagyon bizonytalanok, meg fogunk győződni miképen ezen helyekre nézve is sokkal kevesebb önkény lesz azon birói ellátásban, melly a körülmények szoros vizsgálatával, s a felek kihallgatásával itél, mint amellyet itt theoretice szabályozgatva gyakorlanánk. – Kéri tehát a RRket, fogadják el a resolutio javallatát.
DUBRAVICZKY meg van győződve, hogy az említett rendkivüli esetekben is lehet osztályozat által a dolgon segiteni. Ő tehát a kir. választ elfogadja, kivánja mindazáltal a bennfoglalt, s a Personalis által is említett biztosságot még e következő pótolék határozatok hozzátételével szaporítani: 1.) Mondassék ki világosan, hogy a kiterjedésnek (bármi csekély legyen is az) tekintete az elkülönözésnek egyik vagy másik rész kivánságára kötelező béhozatalát ne gátolhassa. – 2.) Állapittassék a rendkivüli esetekre is egy maximum, mellyen túl a bíró semmi esetben se terjeszkedhessék.
SZÉLL a resolutionak helyes voltát szintén az általános szabály lehetetlensége, s a felek kihalgatásából és helybeli körülmények megfontolásából meritett biztositás tekinteteiből védelmezve azon gyám okkal él, hogy eszerint a biró ha jót akar, tehet is, az itteni osztályozás által pedig a törvényhozás legjobb akarattal is rosszat tesz. És igy a resolutiora szavaz, de azon hozzátétellel, hogy nemcsak a jobbágyok szüksége, hanem a földesuré is tekintetbe vétessék, s az elkülönözés örve alatt a földesúr soha a legelőnek használatából ki ne rekesztethessék.
A pesti követ által emlitett két, s a vasi harmadik hozzátételen kivül, DEÁK alább közlendő beszédében egy negyediket tett, s ezek lévén a kijelentett szavazatok tengelyei, különösség gyanánt előre bocsájátom, hogy a kerületi szerkesztés minden rész kivánatinak félrevetéséből kénszeritve származott akaratnak lévén összetorlasztott következménye, azt most alig volt ember, aki ugy, amint fekszik pártolná, s a voxok eként oszlottak: 1.) Némellyek csak negative szavaztak, t. i. a resolutio ellen, positivus voxaikat fenntartván, 2.) mások a régi országos szerkesztést pártolák, 3.) mások ismét a legelőt telki állománynak, constitutivumnak nyilatkoztatni, a rétek iránya szerint kiszabatni, s ha ki nem telnék, a telek osztályát le szállittatni sürgeték, – 4.) voltak, kik tisztán a resolutiót pártolák, 5.) voltak ellenben mások, kik a pesti, vasi, vagy zalai hozzátétellel. Végre némellyek utasitásuktól elesvén, kénszeritett helyzetökben a resolutióhoz eme, vagy ama módositással állottak.
A sokszor unalomig vitatott tárgyban csak egy-két beszédet közlök a resolutio mellett, s egyet-kettőt ellene. – Lapjaim iránya ugy sem az, hogy a követek szavazatjait legitimálja küldőik előtt,* mert ez reám nem tartozik, hanem hogy a tanácskozások felől értesitse nyilvánosságban szükölködő hazámat.
Vö. a 368. old. 2. jegyzetével
RAGÁLYI: Elösmeri, hogy a királyi válasz javallatának önkényét maga a javallat is érezhetőn mérsékli, midőn maximumnak 22 holdat szab, de méginkább mérsékli azt a bennfoglalt három elv, t. i. hogy a földesúri jussok épségben tartassanak, a jobbágyok szüksége fedeztessék, s a helybeli körülmények tekintetbe vétessenek. Egyébiránt világosan kijelenti, hogy ámbár mint constitutionalis polgár társaságos életben az önkényt veszélyesnek tartja, s annak is fogja mindég tartani, mindazáltal még veszélyesbnek tartaná azon törvényt, melly a birót oly helyzetbe tenné, hogy igazságot legjobb akaratja mellett sem szolgáltathatna. De a kerületi szerkesztésben különben is sokkal több, mégpedig egyenetlenül sujtó önkényt lát, és nem tudná Magyarország politicájával megegyeztetni, hogy olly törvényt hozzunk, melly azoknak kedvez, kik birtokjaiknak adózó nép kezére juttatásában nagyon szűk kezüek, fukarok valának, kik pedig bőkezűséggel oszták meg az adófizetőkkel birtokjaikat, azok jutalmul még felmaradt csekély vagyonoktul is megfosztassanak, s a szük legelőnek tizedrészére szorittatván, legeltetési jusok csak arra határoztassék, hogy szemeiket legeltethessék azon plágákon, mellyekből tulajdon határaikban tulajdon marháik kirekesztettek. – Ezen elvekből indulva kivánná kimondatni, hogy a földesúr ki ne zárattassék, és elkülönözés által a jobbágyság sorsa ne rosszíttassék. A rendkivüli eseteket ami illeti, amint elösmeri, hogy bajos dolog a priori maximumot határozni, ugy azt is megvallja, hogy ha gondoskodni kivánunk az adófizetők sorsának javitásáról, a bőkezűségnek inkább van helye ott, hol még van miből bőkezűsködni, és igy a resolutiót ezekre nézve is elfogadja.
KAJDACSY ezekkel egyértelműleg nyilatkozván, nem utolsó tekintetnek vallja, hogy a hozandó törvény a szokással parallelben legyen. Az adózó nép most közönségesen legeltetve tartja marháit, s ezt rögtön megszorítni nem tanácsos, surrogatumát hirtelen felállitni bajos. Különben is ezelőtt ön érdekénél fogva kiki azon iparkodék, hogy jobbágyai számát szaporithassa; most az érdekek változtak, s az irány ellenkezőn áll, már pedig a status czélja tagadhatlanul megkivánja, hogy az adófizető népesség szaporodjék, erre pedig idővel alkalmasint csak a legelőn nyíland hely, mert bajosan reménlhetjük, hogy ezentúl valaki jobbágyokat telepitsen majorságára. Ezeknél fogva tehát a rendkivüli esetekre is annyival kevésbé kiván maximumot felállittatni, mentől inkább igaz, hogy a cathegoriába csak kevés helyek jutnak, s a megszorítás még is zavart és nyugtalanságot okozhat.
DEÁK (betegségéből fellábbadván ma jelent meg először ülésben): Az egész törvényt egybenfoglalva kivánja taglalat alá venni. Nem tagadja ugyan, hogy van a resolutionak sok oldala, ami önkényre vezet, s neki épen ezért nem is tetszhetik, de nyilván kimondja azt is, hogy a kerületi szerkesztés a feladásnak egyátaljában meg nem felel. Ő úgy véli, itt a jobbágyok sorsáról tanácskozunk; érezve a sulyt melly vállaikon fekszik terhesen, érezve a nemzeti tartozást, mellyel jobbágyi karzatban lévő polgártársaink eránt a terheknek naponkénti súlyosodásánál fogva viseltetünk, gyülésünknek legszebb feladása volt eme legnagyobban terhelt, a tiszteletre, gondoskodásra legméltóbb nép sorsán javitani. Ez sokakban nem történheték, sokakban nem oly mértékben történheték, mint a szólló követ, mint a küldői s a velök rokon érzelműek óhajtják; de mégis biztos hiedelemmel mondhatja: hogy javítás helyett nehezítsük a jobbágyság állapotját, s enyhités helyett sulyositást vigyünk haza, bennünk vetett reményinek igazolásául, ez bizonnyal a földesúri jusok legállhatatosb védelmezőjének is szándékában nem volt, akaratjában nem lehetett. És mégis ha végignézzük a kerületi szerkesztést, akaratunk ellen is hinnünk kell, hogy a RR midőn ezt alkoták, korántsem oda intézték gondoskodásukat, hogy a jobbágyoknak kiszabják azt, ami őket igazság, méltányosság és politicai fontos tekintetek szerint megilleti, hanem minden figyelmöket annak meg határozására intézték: mennyi adassék a földesúrnak? Szóval nem a jobbágyokról, hanem a földesurakról gondoskodtanak. – De a józan logicának szabályaival sem egyezik meg a szerkeztetés. Van annak egy szakasza, melly igy kezdődik: „Ahol a legelő olly szűk, hogy még a jobbágyok vonós marháinak élelmére sem elegendő, ott …”* No már a józan logica szerint minden ember azt várná: rendszabás következik majd a béfejezésben, hogy miként kell ezen hijányt pótolni. S ez jön-e? Korántsem – mit mond hát a magyar egislatio? Azt: hogy ezen szűk legelőnek is tizedrészét el kell venni a jobbágyoktól. A szónok az ily lényeges hibákkal bővelkedő szerkesztést nem pártolhatja. Vannak, kik azt veszik alapul, hogy a legelő nem telki állomány (constitutivum) hanem csak beneficium. Ez már országos végzéssel is kimondatott,* de a szó értelmében különbözünk. Ők a beneficiumot ajándékhoz hasonlítgatják, mellyet ajándékozni, vagy megtagadni szabad tetszéstől függ, (ez a La Motte véleménye volt),* a szónok ellenben nem ajándéknak, hanem olly beneficiumnak tekinti, mellyet ahol van, a jobbágytól megtagadni nem lehet, s melly a telek osztályozatának, és igy a jobbágy adózásinak is egyik nevezetesb alapja volt. – Ezek után a szónok emlitést tesz azon két útról mellyeknek egyikét a szövevényes tárgy elintézésében követni lehet. Egyik a Nagy Pál által mindég javaslott föld és rét iránya.* Ezt károsnak véli a jobbágyokra ott, ahol kevés, és igy leg is becsesb a legelő, jótékonynak ellenben a nagyobb határokban. Másik: hogy az urbér béhozatalakori ösvényt követve, a legelőt olly beneficiumnak tekintsük, mellyet ahol csak lehet, ki kell adni a jobbágyoknak, még pedig az elegendőség vagy bőség aránya szerinti mértékben, mert igy foglaltaték a 9 kérdő pontokban, mellyek a telkek osztályozatában alapul szolgáltanak.* A KK és RR mind a két módot egyesiteni akarták kerületi tanácskozásukban, de a szónok csak abban nem egyezik meg hogy egyiket mint másikát épen csak ott használták, hol a jobbágynak káros, az úrnak pedig hasznos, úgy hogy ismételve mondja, nem a jobbágyokról, hanem a földesúrról látszanának gondoskodva tenni rendelést. Zala vármegyének utasitása abban határoztatik, hogy a legelő básisa volt a classificationak; ahol tehát olly szűk, hogy egyedül a jobbágyok vonós marháinak szükségét képes fedezni, ott azt egészen ki kell adni nekiek, s addig míg ez fedezve nincs, a földesúr legelőre számot nem tarthat, s mint tulajdonos más úton veszi hasznát birtokának, veszi t. i. a jobbágyi szolgálatokban; az pedig igazsággal egyátaljában össze nem férhet, hogy a szolgálatokat, adózásokat megkivánja, sőt amelly jobbágyoknak nincs annyi marhája, mennyi szolgálatinak teljesítésére szükséges, azt a telekről kikergethesse,* de azért a legelőt is elvegye, mellyen marháját tarthatná. Nem kell itt megfelejtkeznünk a nemzeti gazdálkodás fejleményéről. Hajdan a népes telek (sessio populosa) főkincsnek tekintetett, törvényeink midőn értékről, gazdagságról, s ahhoz mért közterhek kiosztásáról szóllanak, nem a majorsági földek holt birtokát, hanem jobbágylakta telkeket emlitenek. Ekkor mennyire csak lehetett, kiki igyekezett jobbágyokat telepiteni, és korántsem a nép javára áldozni készség, korántsem a köz védelemhez járulás tekintete, (mint emlegetni szeretik,) hanem ön érdek s magános haszon keresés hívta meg a népet telkekre. Most az idők megváltoztanak, immár hasznosbnak látszik majorságot birni, mint jobbágytelkeket, de ha tetszett egyszer megszállítani a jobbágyokat, tessék őket nemcsak megtartani, hanem fel is tartani, azaz kiadni mindazt, ami élelmökre, telken maradásukra megkivántatik. Itt a gazdálkodási nyereségnek változott állapotja tekintetbe nem jöhet. Meglehet ez előtt hasznosb volt szarvasmarhát, most hasznosb juhnyájat tartani, s eszerint kiki megváltoztathatja gazdaságát, de a jobbágyot (reménli a szónok) fundus instructus gyanánt senki sem fogja tekinteni. Teheti azt marhával, de nem teheti emberrel, nem azon jobbágyi karzattal, melly a közös hazának birtokából, a polgáriság nyujtotta jusok jóvoltából kitagadva, vagy csak igy élhet amint éll, vagy épen nem élhet. – Érzet tük mi, és mélyen érzettük (ugy mond a szónok) e kitagadásnak méltatlan sulyát, s volt idő hogy azt mondánk: „Adjunk a népnek birtokot és vonjuk ez által hozzánk egy kissé legalább közelébb, s egy édes kapoccsal kössük őt ezen hazához, mellyet ő táplál, s ő védelmez, igen is adjunk a népnek birtokot! – Nem, – felelé a többség – mert omnis terrae proprietas apud Dominum est, a tulajdon pedig szent és sérhetetlen; – Jól van, viszonozánk engedjük meg tehát legalább, hogy ezen Dominustól – apud quem omnis est proprietas – szabad alku szerint vehessen fekvő vagyont magának. – Isten őrizz – válaszolt a többség – constitutiónkba ütközik.* Igy szorongatva végre csak azt kértük: válthassa meg szolgálatait s fordithassa magának s a hazának javára azon időt jól, mellyet most urának fojtott bosszúsággal rosszul dolgozva veszteget. – De még ekkor is azt felelék: „Erről majd máskor tanácskozunk mert ez is az alkotmányba vág.”* – No most már utolsó pontján vagyunk megtagadott rimánkodásinknak, most csak azt kérjük, élelméről gondoskodjanak, ne fosszák meg befaló harapásától azon népet, melly az ország terheit vállain hordozza. Ezt már halasztgatni nem lehet, ez már talán csak nem ellenkezik a constitutióval; mert nyomorult constitutio lenne az, mellyel ellenkeznék a millió leghasznosb polgártársaink élelmérőli gondoskodás, és szerencsétlen haza volna, mellynek institutioi azt kivánnák, hogy azon millióktul, kiktől minden jussokat elvevénk, most még az élelmet is elvegyük. Azoknak vegyük el élemöket, kiknek mindenök, mire már számot tarthatnak, ugyis csak az, hogy élhessenek azon hazában, mellynek terheit viselik, de birtokából kitagadtatták. Igy áll a dolog Te[kinte]tes RR, ezekből kitetszik, mi fontos tárgy legyen a legelő kiosztásának kérdése, ugy hogy ha valahol, itt bizonnyal igaz ama közmondás: a summum jus gyakran summa injuria. – Az elkülönözést a szónok is nagyon hasznosnak és kivánatosnak nyilatkoztatja, de mivel ezen hasznot a nép, ki előtt nem áll még a gyakorlati példának hatalmas ösztöne, mindenütt egyszerre át nem látja, az elkülönözést rögtön az egész országba egyszerre béhozni épen nem óhajthatná; ne kössünk tehát hozzá igen nagy hasznot a földesúrnak, melly ösztönül szolgálhatna, hogy e törvény kihirdetésével hirtelen az egész országban minden földesúr regulázzon, segregáljon, mert annak minden hasznos oldalai mellett is csakugyan bajos lesz p. o. a bácsi jobbágyot capacitálni, hogy reá nézve hasznosb azon nyolcz hold legelő, mellyet elkülönözéskor kap, mint volt a tizenhat hold, mellyet nem csak divatozó szokás, hanem itt-ott a királyi adománynak világos feltétele szerint is ekkorig használt volt. – Végre még előadván a szerkesztésre nézve azon nehézséget, miszerint néha kénszeritve lenne a biró, vagy a redactio útmutatásához képest munkálva semmivé tenni a jobbágyot, vagy pedig a törvényt megszegni; ami mind a kettő veszedelmes, – szavazatját abban nyilatkoztatja, hogy míg a jobbágyok vonó marháinak szüksége fedezve nincs, addig a földesúr közlegelőbüli részesitésre számot ne tarthasson; ezen felül 22 holdig körülmény szerintén a biró határozzon; a rendkivüli esetekre ha maximumot tetszik a RRnek állapítani, azt a szónok nem ellenzi.*
Vö. előbb, 376. old.
Azáltal, hogy a legelőt – a Mária Terézia-féle urbáriummal egybehangzóan – nem a jobbágytelki állományt részletéző II. tc.-ben, hanem a jobbágy telkenkivüli állományát és járandóságait felsoroló III. tc.-ben foglalták bele.
La Motte felszólalását Kossuth nem ismertette.
Nagy Pál többször hangoztatott véleményét utoljára l. 393. old.
L. Pauly, C., Constitutio rei urbavialis regni Hungariae, Viennae 1817. Tom. II. 406. kk.
A földesúrnak ezt a jogát a törvényjavaslat I. tc. 12. § a) pontja is biztosította azáltal, hogy a jobbágyok elmozdítását lehetővé tette arra az esetre, ha a földesúri és közterhek viselésére nyilván elégtelenekké váltak. Vö.: Iratok. III. köt. 457.
A jobbágy birtokképességének elismertetését célzó kezdeményezésekre l. a 24. old. 10. jegyzetét.
Az örökváltság javaslatának bukására l. az 1834. dec. 10-i országos ülés vitáit, 23. kk.
Deák beszédének Kossuth által közölt szövege csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyvben közölt szöveggel, X. köt. 300. kk.
NAGY PÁL: Midőn azt mondják: „fogadjuk el a resolutiót,” más szóval enyit mondanak: a legelő körülbelől egyharmad részét teszi az országnak, bizzuk a kormányra, csináljon vele amit neki tetszik. – A szónok nem kiván most annak vitatásába ereszkedni, mennyire constitutivum a legelő, s mennyire nem az; csak annyit mond, hogy ez az axiomának vélt állitás: „a legelő nem constitutivum,” hasonlit a másik axiomához: „onus non inhaeret fundo”* s ő röviden csak abban fejezi ki véleményét: hogy a pascuum nem constitutivum, de a compascuatio az. – A Personalis maga elösmeré, miképen nem lehetetlen itt egyes részletes kolcsot kidolgozni, csak bajosnak mondá e rendelkezést. De hol ülnek hát azok a napkeleti bölcsek, kik el tudják intézni, ha a Te[kinte]tes RR nem tudják? Ismételi amit sokszor mondott, t. i. hogy a resolutio elfogadása más szóval ennyit tesz: Uram király, mi nem értünk a dologhoz, aztán meg is untuk már a száraz tárgy feletti rágódást, csinálj tanácsosid bölcsessége szerint, amit jónak látsz.* – Azon másik argumentuma a Personalisnak, hogy a telki állomány osztályozatát igazságtalannak elösmertük és mégsem forgattuk fel, a szónokot ép in contrarium capacitálja. Azon osztályozatot a kormány vitte véghez a helyszinén a törvényhozásnak béfolyása nélkül,* s rosszabb, igazságtalanabb munkát képzelni sem lehet, s mégis úgy megtetszett e most hirtelenében, hogy az országnak egyharmad részét ismét hasonló gyönyörű munkálatra bizzuk? – De azt mondják, bajos itt határozott törvényt alkotni, mert sok különböző érdekek ütköznek egymásba. A szónok azonban ez állitásnál inconstitutionalisabbat képzelni sem tud s csudálkozik, hogy lehet az, hogy a gyakorlati példából merithető saját kárunkon sem valánk képesek ellenkezőrül meggyőződni. Im a pénzbeli correlatiókban szintén különféle érdekek vivtanak egymással, s törvényt alkotni nem tudánk, mert egyik rész az adósokat, másik a hitelezőket védelmezé.* A kormány kezében maradt tehát a dolog, s keservesen nyögünk önkénye alatt. Most az érdekek öszeütközése miatt a legelő kérdését is reá bizzuk, s a példa vonz, majd előkerül a fassio, a zálog kérdése,* amott egyik rész érdeke az ősiség és invalidatio megtartását, másik eltörlését, itt egyik részé hosszu perlekedést, másiké az igazságnak sebes kiszolgáltatását fogja kivánni. Csak bizzuk azt is a kormányra, majd meglátjuk, mivé lesz alkotmányi lételünk. De azt mondják: „nincs mitől tartanunk, biró előtt lesz a dolog, s a jó biró jól is fog itélni.” Meglehet, de a szónok mint törvényhozó, minden birót a legrosszabbnak, minden lélekösméret nélkül szükölködőnek kiván feltenni s oly törvényt hozni, hogy a legrosszabb biró a legrosszabb akarattal se tehessen igazságtalan itéletet. – Ezeknél fogva tehát a resolutiónál inconstitutionalisabbat nem ösmér, és igy a resolutio ellen szavaz.
A nemesek adómentességét biztositó 1741: 8. tc. szavai: „ne onus publicum fundo quoquo modo inhaereat”, azaz a jobbágy személyét terheli az adó, nem pedig az általa művelt, de nemesi tulajdont képező földet.
Vö. Nagy Pál korábbi felszólalásával, 377. old.
Ti. a Mária Terézia-féle úrbérrendezés keretében.
Vö. előbb, a 36. old. 15. jegyzetével.
A polgári törvények megjavítását tartalmazó 1834-ben már tárgyalás alá került Munkálatban. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 185. kk.
BEZERÉDY: Ha fel nem teszi is, hogy mindég a legrosszabb birák fognak a dologban itélni, mégsem tart veszélyesbet, mint azt, hogy amit a törvényhozásnak kellene tenni, az egyes emberekre bizatik. – Mi a legfőbb argumentum, melly a resolutio pártolására felhozatott? Az, hogy a kerületi szerkesztetés nem jó. De miként következik ebből, hogy a resolutio jó? Miként következik az, hogy jobb törvényt ne hozzunk, hanem boni viri arbitrium legyen a törvény hazánkban. Nem is lehet ezen önkény ellen védő korlátnak tekinteni a resolutioban kifejezett azon elvet, hogy itélethozásnál a földesúr jussai ugy, valamint a jobbágy szüksége is tekintetbe vétessék. Mert ez csak annyit tesz: „itéljen a biró amint akar, hanem igazságosan,” azt azonban, hogy mi az igazság, meg nem határozzuk. Az önkénynek csak akkor vetünk korlátot, ha állandó alapot adunk intézkedésünknek. Tudnunk kell mi az, ami a jobbágyot illeti, különben a resolutio szerint is örökös ingadozásban lenne a legelő állapotja. Igenis csak két ut áll előttünk: vagy telki állomány a legelő, s ekkor tartozik kiadni a földesúr, habár a holdbul veszi is, ha pedig kiadni nem tudja, le kell a telket szállitani, igy minden tisztában van. De ha constitutivumnak nem tekintik a RR, miután a közös használat gyakorlatban is áll s olly kötésen is alapul, mellyet felbontani, megtagadni nem is lehet, nem is mernénk, nem lehet más kolcsa a felosztásnak, mint amelly közbirtokosok között proportionalis perben használtatik. – Tolna vármegye Rendei a legelőt constitutivumnak akarják, irassék tehát bé a tabellába mint ilyen, honnan aztán természetesen következik, hogy ahol nincs legelő, ott a teleknek le kell szállitattnia.
PALÓCZY reménli, Magyarországban soha sem fogják azt a cathecismust tanitani, amit Napoleon alatt Francziaországban tanitottak, t. i. hogy „justum est id, quod imperatori et imperio Gallico utile est.” A szónok tehát ily elvből indulva a tulajdonnal dispensálgatni nem akar. Továbbá szerencsétlennek vallja azon nemzetet, mellynek oltalma nem a törvényben van, hanem tisztviselőinek személyességében. Személyességgel el vész a virtus is, és magos állásponton erős fő is megszédül, a szónok a resolutiót soha el nem fogadja.
Miután akiknek tetszett, voxaikat mindnyájan kinyilatkoztaták, a PERSONALIS absoluta többség szerinti végzésnek jelenté, hogy a resolutio el van fogadva. Tétettek azonban szavazat közben négy rendbeli módositások, kettőt Pest v[árme]gye követe, egyet Vas, és egyet Zala Vgye követei tettenek,* mindenik többek által pártoltaték, de egyesülés még egyik iránt sincs, most tehát ezek kövétkezendnek tanácskozás sorára. A RR kinyilatkoztaták, hogy kerületileg fognak ezekről tanácskozni.*
L. előbb, 437, 438. old.
A máj. 20-i 308. országos ülés részletes naplóját l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 287. kk.
