a) A fő RR Wesselényi ügyében a felirást el nem fogadják,
a)
A fő RR Wesselényi ügyében a felirást el nem fogadják,
A fő RR Wesselényi ügyében a felirást el nem fogadják,
Pozsony, július 8-án, 1835.
Az e napokban mind a két táblánál szőnyegen forgott tárgyakat némi összefüggésben akarván előadni, legelső legyen a B. Wesselényi Miklós személyében. megsértett szóllás szabadság eránti
országos ülés a fő RRknél júl. 6-an.
Felolvastatván a RR izenete,* NÁDOR őfensége elnökileg oda tűzte ki a vitatások rendjét, hogy mellőztetvén a RR inditványára alkalmat nyujtott eset taglalgatása, egyedül a KK és RR izenetének elveire szorítsák a fő RR tanácskozásikat.
A rendek izenetét és a felirat javaslatát l. előbb, 531. kk.
GR. PÁLFFY tárnokmester abban véli a mai tanácskozás velejét öszepontosithatni: valjon az, hogy a királyi Fiscus megyei gyűlésen tartott beszédért rendes biróság előtt hűtlenségi pert indit, sérelme e a szóllás szabadságának, vagy nem? Mert az eset, melly ezen thesisnek megvitatására alkalmat szolgáltatott, más helyre tartozván, országgyűlési tanakodás tárgya nem lehet. Nyilván megvallja a szónok, hogy a szabad szóllás alkotmányunk egyik legfőbb védelme, s nem is kételkedik, hogy azt törvényes határai közt fenntartani ezen tábla is összesen és egyenként szent kötelességének ösmeri. De kérdi, valjon olly határtalan e a szóllás szabadsága, hogy büntetlenül féktelenséggé változhatik, s hogy a kir. Fiscusnak akkor se legyen hatósága vádat indítani, midőn a királyi méltóságot megkisebbitve véli? Magok a RR által felhívott törvények bizonyítják, miképen a szabadoskolás (licentia) köz gyülekezetekbeni beszédben tilalmas, s ami azt a thesist illeti, ha valjon lehet e hatalma a kir. Fiscusnak ilyes vétség miatt notae pert inditani? a szónok szorgalommal kiütvén törvényeinket, a RR tagadó véleményével merőben ellenkezik; s azt hiszi, hogy a KK és RR értelme törvényeinknek sem szellemével, sem betűivel, sem pedig a törvényerejű szokással össze nem egyeztethetik. – Ezen állitásának bizonyitványául megemliti, hogy törvényeink a király szent személye, s királyi méltóság elleni hűtelenség vétkét (crimen notae contra personam Regis et Regiam dignitatem) nefandum crimen nevezettel bélyegezvén, nemcsak magát a vétkest igen sulyos büntetésre kárhoztatják, hanem azokat is, kik az előttök tudvalévő bűnt feladni elmullasztották, hasonló büntetéssel büntetik, minthogy ezen vétek a közbátorságot zavarja.* Miután pedig a KK és RR idézte törvényekből világos lenne, hogy ellent nem állván a széksértés fenyitékének megvétele, a gyülésbeni beszéd által magát megsértettnek érzett személy magános keresete fennmarad: valóban fonák magyarázata lenne a törvényeknek ha állitanók, hogy a mi a legutolsó magános polgárnak is szabadságában áll, az a királyi Ügyvédnek nem szabad. Honnan az következnék, hogy a széksértés dijának letétele mellett, vagy ha a megye ügyészének s közönségének még ezen csekély büntetést sem tetszenék kérni, vagy megitélni, e nélkül is a király személye s méltósága ellen büntetlen lehetne vétkezni. – De továbbá Szent István 2-ik részének 53. fejezete azt mondja: Si quis alicui personae fideli dixerit: Audivi Regem ad perditionem Tui loqui, pereat.* – Innen világos, hogy a beszéd mint csupa beszéd és nem cselekedet: criment foglalhat magában, még pedig ollyat, hogy halállal büntettethetik. Már pedig ki merné képtelenség nélkül állítani, hogy ami magános szóbeszéd körében ennyire vétkes lehet, az közgyülésben, sokaság, az egész közönség előtt büntetlenül szabad legyen? A megalkotott törvényt csak ellenkező gyakorlat vagy eltörlő világos törvény képes elenyésztetni, és midőn 1792-ig minden törvények azt rendelik, hogy a királyi Fiscus, az ő vádlása körébe tartozó vétkek megboszulását csak a királyi Tábla előtt követelheti, és miután a széksértésről szólló rendszabások a megsértett fél magános keresetét felhagyják: kétségen kivül egyenlőn hibázna a törvény betűje és szelleme ellen, aki állitaná, hogy csak a királyi fiscus az, aki e jussal nem birhat. Ezek után még a gyakorlat által is erősítni akarván a szólló Tárnokmester gróf felállitott véleményét, hivatkozik az 1588: 48. cz[ikkely] példájára, ahol Debreczenyi György a puszta ócsárlások és gyalázásokért, mellyekkel a királynak nem személyét, hanem csak tanácsosait illette, az ország Rendei által hűtelenség vétkében lemarasztatott,* – és hivatkozik a királyi Tábla levéltárára, melly bizonyságot ád, hogy a Felség szent személyének szavakkal történt megsértéséért nemcsak perek kezdettek, de itéletek is mondattak. Nem akar azonban neveket nevezni, nehogy szomorú emlékezetet ujitson, a mitől tiltja a tisztelet, mellyel elhunyt hazafiai, s azoknak maradéki eránt tartozik. De kéri a fő RRket, fontolják meg, minő tömkelegbe vezérlené hazánkat a RR principiuma. Ha felállíttatik az az elv, hogy a megye fiscusa elmulasztván nyomban kötelességét teljesíteni, a bűn többé büntetésre nem vonattathatik, úgy a királyi méltóság örökös ocsárlásoknak lesz kitéve; pedig ő azt a haza javától elválasztani nem tudja. Végre megemlíti hogy a kereset még itéletet magában nem foglal, aminek magok a RR is bizonyságát adtál, midőn egy követtársuk ellen actiot rendeltek, a ki azonban a királyi Tábla által feloldoztatott.* A puszta actio tehát a megyék gyűléseinek gyengébb tagjait sem lehetvén képes a szóllás szabadságátol elrettenteni, a sérelmet valamint minden más, úgy ezen szempontból is meg nem állhatónak itéli, s a RRket felszóllittatni véli, hogy békével elvárván a törvényes birónak igazságos itéletét, a tárgynak további vitatásától elálljanak.
Vö. az 1715: 7. tc. intézkedéseivel.
„Si quis versutus alicui comitum vel alteri personae fideli dixerit: Audivi regem, ad perditionem tui loqui, et hic inventus fuerit, pereat.”
Debreczeny György altárnokmester vádjait és a fej- és jószágvesztéssel végződő eljárást részletesen ismerteti az idézett tcz. Debreceny később az 1593: 22. tc. útján kegyelmet nyert mert bocsánatot kért a megsértett tanácsosoktól.
Az utalás Tágen János nagyváradi kanonok ügyére vonatkozik, aki ellen a rendek Beöthy megsértése miatt 1833. febr. 22-én akciót kértek l.: Iratok. I. köt. 94. kk. a kir. Tábla azonban az eljárást megszüntette. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 175. kk., 199. kk.
B. EÖTVÖS fő pohárnok a RR izenetének analysisába kivánt bocsájtkozni, – de a főherczeg NÁDOR által megintetvén, hogy az elvekre szorított vitatás körében maradjon – röviden oda nyilatkozott: hogy miután a RR által felhivott törvényekből is kitetszenék, miképen az ócsárlásokkal s becstelenítésekkel összekötött szó szabadsága meg nem szenvedtethetnék: a Tárnokkal egy véleményen van s az ország Rendeinek béavatkozását ebben az alakban nem kivánja.
ALMÁSSY főispány: A fennforgó esethez alkalmazva annál kevésbé kiván a kérdésbe bocsájtkozni, mentől igazabb az, hogy biró elébe tartozik; sőt állitja, hogy a thesist magát: mi légyen a hűtlenségi bün? általánosan maga a biró sem döntheti el, hanem csak minden körülmények megfontolása, s az allegatiok* és bizonyítások egybevetése után mondhat Isten s az ő igazsága szerint itéletet; mert az nem méltó birónak neveztetni, aki elfogult előitélettel ül a zöld asztalhoz. – A principiumot ami illeti: ő különbséget tesz a szavazat szabadsága (libertas voti) s a kijelentés módja között. Amaz korlátlanul szabad volt mindég, és szabadnak is kell lennie; ez szabadoskodáskép soha sem gázolhatott büntetlenül, amint a széksértésről, ócsárlásról s becstelenitésről alkotott törvények mutatják. Azt, hogy elmulasztván a széksértésnek nyomban a gyűlés általi megitélése, azon büntetésnek többé helye nem lehet, a szólló főispány is elösmeri; de ha valaki többet mond, vagy teszen, mint ami széksértés dijával voltakép megbosszúltathatnék, hogy az méltó büntetését többé el ne vehesse; azt merőben tagadja, különben az következnék, hogy ha valaki kardot rántván a gyülésen, gyilkosságot követne el, büntetlen maradna, vagy a megbecstelenített személy elégtételt nem követelhetne. Követelheti pedig, és ki merné állítani, hogy a koronás fejedelemnek kevesebb jussa van, mint bármelly magános polgárnak? – Továbbá magát a keresetlevélnek bényujtását még sérelemnek nem veheti, annyival is inkább, mert a biró tartozik minden vádat elfogadni s róla itélni. Már pedig ha magának a biróságnak sincs hatalmában a benyujtott keresetlevelet el nem fogadva visszavetni, annak el vagy nem fogadhatása a biróságon kivül más akárkinek itéletére még kevésbé tartozhatik. Igaz ugyan, hogy a büntető törvények szoros magyarázatúak, de csak a biró, és senki más által magyarázandók. Attól sem tart, hogy a Fiscus gyülésbeni beszédért hűtlenségi büntetést kérvén, az érett itéletű férfiak e miatt a megyék gyüléseiről elmaradjanak, sőt inkább akkor maradnának el, ha a RR elve szerint mindennemű ocsárlásoknak büntetlenül tétetnének ki a gyülésekben. – Végre megemliti, hogy ezen táblának is csakúgy szivén fekszik polgári alkotmányunk fenntartása, mint a RRnek; s a fölirásnak ily alakban el nem fogadására szavaz.
A bizonyító eljárás során a perbevont félnek a bizonyítékokkal szembeni ténybeli előadásai.
B. BEDEKOVICS főispán első tekintetre világosnak itéli nem csak azt, hogy a szó szabadságának korlátok közé kell szorittatnia, hanem azt is, hogy bölcs őseink olly módokrul gondoskodtanak, mellyek az akkori időknek körülményei szerint minden féktelenséget megzabolázhattak. De valjon a bűn nagyságához képest más büntetésnek soha se legyen e helye? Ellene mond ennek a tapasztalás, s azon becstelenitési s criminalis perek, mellyek gyülésbeni vétkekért inditattak s megitéltettek. De a dolog természeténél fogva is minden bűnre méltó büntetésnek kell következnie, különben a közgyülések nemzeti jussaink szentséges helyéből büntetlen zabolátlanság menedékhelyévé változnának. – A szónok úgy hiszi, hogy valamint egy magános polgár, ugy a királyi Fiscus mint közvádoló sem gátoltathatik törvényes biróhoz folyamodni, ha panaszát helyesnek, törvényesnek véli. Sőt, a Fiscusnak ez nem annyira jusához tartozik, mint kötelességében áll. De a vád még nem itélet, a kereset még nem biró szava. – A RR aggodalma abban gyökereztetik, hogy szavak és szavak között szigorún huzott határvonal nincs. Nincs igenis, s ily határt a priori törvényhozás soha sem is fog vonhatni, soha a megengedett és tilalmas szavakat törvényben részletesen elhatározhatni. De megvan a határvonal kinek kinek szivében, ott van a kebelnek titkos hatású szava, melly, legyen bár indulatoktul hevitve valaki, midőn a szó szabadságát gyakorolja, kinek kinek fülébe hangosan kiált, mi és meddig szabad. Aki a lélekösméretnek eme kiáltását nem hallja, lakoljon. S ha találkoznék, aki emiatt a köztanácskozásokbul elvonulhatna, ennek elmaradásával sem a haza, se a megye nem veszítene. A sűrűn s példátlanul hosszan tartott országgyülések kit kit meggyőzhetnek arról, hogy a szó szabadsága naponként gyarapodik inkább, mintsem korlátoltatnék; s hogy a közgyülésbeni beszéd miatti hűtlenségi perek soha sem fognak aggodalmat szűlhető sokaságra szaporodhatni, erről kezeskedik a Felség személyessége, kezeskedik a nemzet charactere. – Nem látván tehát sérelmet, a felirásnak ily alakban ellene szavaz.
GR. SZÉCHENYI ISTVÁN: Hogyha tekintetbe veszem – kivált egy időtül, mióta nemzetünk talán szebb életre virul, amiben sokan veszedelmes pezsgőséget képzelnek, én pedig a legszebb reményeket látom – ha tekintem; hány esetek vannak, hol sokan, kik a szabadsággal élni nem tudnak, (amivel élni tudni nem is kis mesterség) nemcsak szóval, de tettekkel is oly kicsapongásokra fakadnak, mellyek hallatára minden igaz hazafit a legszomorúbb érzés tölti bé: – még egy lépéssel tovább, mint például aminő esetek tisztujitásoknál történnek, s minden békeszerető ember inkább másutt volna kész felütni sátorát, mert mondom, még egy lépéssel tovább, s anarchia közepette vagyunk. – Elejét venni az anarchiának, ha még s ahol lehet, a törvényhozás legszebb kötelességei közé tartozik, s bármi jót tett is valamelly törvényhozás, ha anarchiától óvta meg a nemzetet, ennél szebbet, jobbat, s nemzetre, s emberiségre dicsőbbet végbe nem vihetett. – Más oldalról lelkiösméretem kénszerit egy más képet előállitani. Most, midőn a közvélemény olly fegyver, mellynek előbb utóbb semmi sem lesz képes ellentállani hol a nyilvánosság paizsa alatt az indulatok hevült harczából is tisztán s diadalmasan lép fel az igazság: hogy lehesen szabadon szólni, ha hetek, hónapok után, midőn figyelmünk más tárgyakra vonult, emlékezetünk megfogyatkozott, midőn már minden kitétel más szinekben áll elő, midőn Isten előtt senki sem mondhatja, hogy szórul szóra minden kitételre emlékezik, ha mondom ily körülmények között hetek, hónapok múltával investigatiók alá vonatunk s büntetésre kerestetünk? Csak még egy lépéssel közelitsünk a másik mélységhez, és – nem is tudom, hogy szóljak, mert azt látom, hogy sokan a kormányt a király legszentebb személyével összekeverik, nem tudom mondom, ministereket vagy tanácsosokat emlitsek e, mert a kormányt már nevezni nem merem, nehogy a Felség személyével összezavarják……
NÁDOR: Méltóságos Úr! ülés elején mindjárt felszóllitottam a fő RRket hogy az izenet elveire szorítsák előadásaikat; a szabályoknak mindkét részre egyenlően kell állani, felszóllitom tehát Méltóságodat is, hogy a kitűzött körben maradva folytassa észrevételeit.
GR. SZÉCHENYI: Röviden arra szorítom előadásomat, hogy törvényeinken sem azon kört, mellyben hűtlenségi vád alá vettetni, sem azon módokat, mellyek szerint hónapok mulva investigatiok alá vonatni lehetne, elegendőleg kitűzöttöknek nem találom; s én elveimhez, miket számtalanszor irtam s mondottam, hiv maradván, magammal ellentmondani soha sem fogok: azt tartom tehát, hogy mielőtt mind a kereset körében, mind annak meginditására szorosabb törvényes ellátás nincs, ha egyik rész valamit via facti cselekszik, azt sérelemnek tartom. Ennek orvoslására a fölirásnál egyéb mód nincs, én tehát a Te[kinte]tes RRkel kezet fogok. (Hangos éljen a szokatlanul számos auditoriumban!)
(A végzés oda ütött ki, hogy ily formában a felterjesztés el nem fogadtatik. – A vitatások hátralévő része, különösen a Nádor beszédje, következni fog.)
