a) A jobbágytelki használattól a nemesek által viselendő közterhekről szólló T. t. cz. országos ülésbeni vitatása folytattatik.
a)
A jobbágytelki használattól a nemesek által viselendő közterhekről szólló T. t. cz. országos ülésbeni vitatása folytattatik.
A jobbágytelki használattól a nemesek által viselendő közterhekről szólló T. t. cz. országos ülésbeni vitatása folytattatik.
Pozsony, october 17-én, 1835.
Folytatása az october 13-án tartott országos ülésbeni, mult levelemben megszakitott vitatásoknak, azon kérdés felett, valjon magában s elkülönözve vétessék e a T. t. cz. tanácskozásba, vagy pedig a nem nemesek adózása rendszerével összeköttessék.
KLAUZÁL az összeköttetést pártolván, értelmét a hevesi követ emlitette országos végzéssel* támogatá, s az Elnök ellenvetéseit czáfolgatá. Az van eme végzésben, melly az úrbéri 2-ik felirásban kijelentetett: hogy a KK és RR a jobbágy telki haszonvétellel járó terheket a nem nemesekre nézve is, minden esetre még ez országgyülésen el fogják határozni. Ez a „minden esetre” éppen azt teszi, hogy akár fog állani a rendszeres munkák iránti junctim, akár nem, akár felvétetik az adóbiztosi operatum, akár máskorra halasztatik: az érdeklett meghatározás e dietáról semmi esetre el nem maradhat. Világos ebből, hogy e végzést a junctimtóli elállás korántsem dönti fel, sőt megigazolja a RRnek előre látó gondosságát, hogy az adózók sulyos terheinek enyhitését ezen esetre is biztositották. De miként is felelhetnének meg különben a KK és RR az urbéri 1-ső t. cz. 6-ik §-ának, melly igy szóll: „aki (t. i. a jobbágytelki haszonvétel megvásárlója) ezen haszonvétellel egybekötött minden úri, s a T. t. cz. által megállapitott közterheket tartozzék viselni.” Hogy fog már most e törvény állani, ha valaki felvilágositást keresvén a közterhekről, a T. art[icu]lust végig olvassa, s azt találja; hogy ebben a jobbágytelkeknek hasonlitatlanul legnagyobb részét használló milliónyi nem nemesekről egyetlen egy szó sem foglaltatik, s csak a nehány ezernyi nemesek vannak különös gonddal kiemelve. Ez valóban nyomorult surrogatuma mindazon könnyebbségeknek, mellyek az adózási rendszer kijavitásából az adózókra háramlandók lennének. Megemliti a szónok különösen a katonai élelmezést, s éles vonásokkal rajzolván annak nyomasztó súlyait, kérdi a Rket, nem indittatnak e könyörületre azon könnyek által, mellyek milliók szemeiből hullanak, midőn negyed ötöd rész áron ragadják el szük szerzeményöket éhséggel küzdő háza népeik ajkaitól? Mutogatja továbbá beszédje folytában, hogy a T. t. czikkellyel a kormányra nézve kedvező dolog történik, a józan politica javalja tehát, hogy a RR ez alkalmat használatlan elsikámlani ne engedjék. Megegyezett a kormány azon végzésben, hogy az adózás tárgya a nemtelenekre nézve is minden esetre elhatároztassék, fel nem lehet tehát róla tenni, hogy az adózó nép felsegéllését akadályozni akarná, azon kormány: amelly úntalan ennek javát emlegeté, mig a nemesség részéről áldozatokról szó vala.
Vö. a 125. o. 20. jegyzetével.
A PERSONALIS ismételé, hogy a junctimtóli elállás s az úrbérral szoros kapcsolatban lévő tárgyaknak előleges kiszakasztásra lett kitüzése az emlitett végzést megváltoztatá. Megemlité, hogy az ország nagy részében a nemesség jelenleg több terheket visel, mint mennyit a RR ezen T. czikkelyben helyesnek itéltek. Ezeknek tehát kelletin tuli terheltetésöktől méltán várt feloldoztatása, s az egyformaság tekintete is mulhatlan intézkedést kivánnak. Ellenben akármit végeznek a RR majd a jövő diaetán az adóbiztosi tárgy iránt, ezen terhek alól, mellyeknek a jobbágy nemeseket most alája vetik, a nemteleneket bizonnyal nem fogják feloldozni, s nem különösen a katona tartástól, mig constitutiónk igy áll, mert ezen kötelesség az 1715-ik 8. czikkelyben világosan el van vállalva. Az elv tehát minden esetre megáll, a kiszolgáltatás és felosztás módja pedig ha változást talál is szenvedni, ezen transvestitio a nemes jobbágyokra is egyenlőn fog állani; a T. t. cz. tehát azon jövendő intézkedésnek legkevésbé sem árt.
Erre PILLER megjegyzé, hogy ő világos törvények nyomán indulva a katonatartásnak az 1715: 8. czikkelyben lett elvállalását, egyenest azon czikkely szerint csak úgy érti, hogy a katonaság feltartására szükséges contributiót az ország elvállalta, és korántsem ugy, mintha a katonaságnak élelmezési termesztményekkel természetben leendő ellátását, mint adózási terhet törvény által vállalta volna el. Mert ezt a szónok soha el nem ösmeri. Egyébiránt a dolog érdeméről most nem szól, hanem a deperditáknak s alimentationak kérdését mindenesetre a T. t. cz. előtt elintéztetni kivánja, s azért a hevesi inditványra szavaz.
A PERSONALIS feleletül az 1715: 8. tartalmához ragaszkodott. BERNÁTH mielőtt a napi rendhez szóllana BUJANOVICSnak, Eperjes városa követének, (aki mintegy két ivnyi értekezést irásból olvasott fel, a jobbágy nemesek adóztatásának gyökeres támogatására, melynek azonban közelébbi tartalmát a folyvást zugás miatt nem érthettem)* előadására azt jegyezte meg: hogy az ily hosszasan kidolgozott tudományos értekezések a divatozó magyar törvényhozásban nem igen czélirányosak, mert betüről betüre, sőt tán némelly oldal jegyzetekkel is bővitve vezettetvén bé a napló könyvbe, a többi tagok előadásiból pedig csak azon töredékek jelentetvén meg, mellyeket a napló jegyzőtül emberileg kivánni lehet, e miatt a tanácskozásra félszegüség bélyege üttetik. – Ami egyébiránt a napirendet illeti, minthogy ez főkép az ország védelmére forditandó adózásról szóll, a szónok alkalmat vőn magának a haza hajdani védelmi rendszerét, az időközbe béhozott változtatásokkal történeti s törvényes adatok után összehasonlitani, s e végett igy szóllott:
Bujanovics beszéde teljes terjedelmében olvasható a Jegyzőkönyv-ben, XII. köt. 37. kk.
A világ történetinek évkönyveiben egyik legcsudásb tünemény, hogy nemzetünk Ásiának legtávolabb szegletéből Europába vándorolva, fészket vert magának, s a többi nemzetektől el nem nyelettetett. Gyülölt jövevények valának e honban vándor eleink, s hozzájok a szomszéd nemzeteket sem ösmeretség, sem rokonság édes kötelékei, sem szokások, s életmódjának egyformasága nem köték. Addigelé nem hallott értetlen nyelven szóllottak, s idegen Isteneknek áldoztak. Fegyverrel foglalt honjokat sem tenger határok nem védelmezék, sem chinai falakkal nem birtak ellenséges szomszédjaik ellen, s mégis maradandó hazát vivtak ki utódjaiknak, kik sort fogván Europa többi nemzetei között, illyetén álladalmukat századok viszontagságain keresztül a jelen időkig feltartották, s reánk is általbocsájtották. És valjon minek lehet, minek kell tulajdonitani, hogy az ország alkotmányát illy kétes álladalmak között alakitni s feltartani képesek valának? mint egyedül annak: hogy védelmi rendszerük helyesen választatott, s férfiasan teljesitették? Kiállotta e rendszer a mindeneket elenyésztő kor legveszélyesb próbáit, mert egyedül ennek lehet tulajdonitani: hogy az ásiai vad csoportok dúlásai után nemzetünk előbbi alakjába visszaszedődhetett; ennek kell tulajdonitanunk, hogy noha felkent koronás fejedelmét a siralmas emlékü Mohács dágványiba temetvén, az ellenség másfél századig dulta az elszaggatott haza legtermékenyebb kebelét s birta fővárosát, a széltdarabolt nemzet mégis annyira feltartotta nemzetiségét, hogy lelkes Fejedelmünk törekedésivel, s keresztény szomszédink segedelmével, visszaszerezhette eredeti épségét. Ily kiáltó próbái lévén védelmi rendszerünk czélirányos voltának, nem csuda, hogy sokáig tünődtek a nemzet képviselői, mig 1715-ben elfogadták s kimondották azon törvényt, melly az addig gyakorlott védelmi rendszert megváltoztatá. Számos törvényeket idézhetne a szólló követ, mellyek illy formán hangzanak: Vexilla regis sequentur copiae Bani aut Episcopi, Comites autem Parochiani praeter suas, cum gentibus Comitatuum bene armatis comparebunt.* Kitetszik ezekből, hogy az ország védelméről 1715 előtt hozott törvények mindég a személyekről szóllottak. Nagyon is természetes ez, mert olly földet a jó Isten nem teremtett még, melly magát s a rajta lakót védelmezné a megtámadó ellen, hanem bizonyosan a személynek kell önmagával együtt a földet is védelmeznie. Az 1715: 8. cz[ikkely] ellenben midőn azt mondja: haec autem (t. i. validior regulata militia) sine contributione subsistere nequit, nyilván a kincstárba fizetendő készpénzt állitja a védelem alapjának. Hogy ezen elv összesiti a védelmi erőt, tagadni nem lehet, s hogy egyes ellenség ellen czélirányos is, az is megengedhető, de vajmi hamar megmutatja a tapasztalás, hogy sok ellenség ellen, ezen hazában, melly határainak minden pontjain ki van téve a megtámadásnak, nem tanácsos, s nem lehet a régi védelmi rendszert teljesen eltörleni. Az 1741. esztendő Mária Theresiánknak, s azon nemzeti szabad egyességnek, mellyet a szabad magyar nemzet ön Fejedelmével 1723-ban kötött, az úgy nevezett Pragmatica Sanctiónak számos irigyeket, s hatalmas megtámadó ellenségeket szült. Olly szinbe állitotta a régi védelmi rendszert ezen történet, hogy az akkori koronás fejedelem september 7-én az országgyülésének kiadott második kir. előadásában az 1715: 8. t. cz. ellenére önként elösmérte, miképen a validior regulata militia nem képes több pontokrul egyszerre megtámadott fejedelmi személyét s országait védelmezni, s azért reményét, s minden bizodalmát a régi védelmi rendszernek sikeres voltába helyhezé, mondván: sed hungara gens a plurimis retroactis seculis intrepidum et bellicosum suum animum, qui nobili potissimiam ejus sangvini inesset, ubertim demonstrasset.* Ezen elösmerésnek következésében született az 1741: 8. cz[ikkely] melly világos szavakkal rendeli: ne onus (scilicet defensionis Regni) fundo ullo modo inhaereat.* És ezáltal ismét felállitva szemlélvén a nemzet régi, jó sikerrel divatozott védelmi rendszerét, a nemzeti kötelességet példa nélküli lelkesedéssel teljesitette, aminek üdvös következményeit sok izekben elösmerték Fejedelmeink, s igazolja azt a maig is divatozó siker, mert azon országlás, melly a magyar nemzet akkori lelkesedése által birodalmát nyugalmassá tette, Europa derék tartományinak 30 millio lakosit mostanig kormányozza. Voltak még azon törvénynek más boldogitó következései is; mert bizakodván főkép azon tartalmában a nemesség, hogy az többé országgyülési tanácskozás tárgya sem lehet, tartózkodás nélkül adta földe használlatát a népnek, melly ez által példátlan sebes léptekkel szaporodott, úgy hogy az 1723-ki országos öszeirás 200 egynehány ezer telkeket hozott jegyzésbe, az utolsó összeiráskor pedig 400 ezernél is több népes telkek találtattak.* De ha taglalat alá vétetik azon törvény is, mellyet a nemzet illethetlennek tartott, a nép további szaporodásának elmetsző határ vonatik, mert mellyik tulajdonos fogja ezentul csak egy arasznyi földjét is adózó használlat alá bocsájtani? Ezek szerint megfoghatatlan a szólló előtt kormányunknak azon czélzata, miszerint az izenetbeni tárgyat olly nagy szorgalommal sürgeti. Azon kormánynak, melly a saeculorum usu sacrata institutiók fenntartását mindég száján hordozta! Egész Europa népei éllel állanak az ujitás kivánásában, csak a magyar nyugodtan imádja uralkodóját, tiszteli kormányát, s iránta kész engedelmességgel viseltetik. Megfoghatlan tehát az a garasos politica, vagyis inkább krajcáros gazdálkodás, melly által csak az elégedetlenek száma szaporittatik. De Iliacos intra muros peccatur et extra.* Hasonlón megfoghatatlan a szólló követ előtt némelly törvényhatóságoknak (kiknek bölcsességét ugyan mélyen tiszteli) azon politicájok, miszerint úgy gondolják a nemzeti jussokat szélesithetni, s alkotványunkat népszerüvé tehetni, ha újabb meg újabb kutfejei nyittatnak az adózásnak, holott tisztán béláthatják, miképen ez az adó neveltetését fogja maga után vonni okvetetlenül.
II. Ulászló 1498. évi dekrétumának 15., 20., 21. és 22. cikkelye tartalmazza a bandérium-állítás kötelezettségének a fenti értelemben való legrészletesebb meghatározását.
Az idézett mondatot l. Mária Terézia 1741. szept. 11-i leiratában, OL, Arch. Regre. Lad. N. Fasc BBB. Ar. 11.
Vö. a 79. o. 18. jegyzetével.
Egy az 1836-i adókivetéshez készített nádori összegezés szerint a jobbágytelkek száma Magyarországon 1720-ban – a bánáti és horvátországi megyék nélkül 72 468, 1767-ben a bánáti és horvát megyék nélkül 153 427, azokkal együtt 214 082, 1828-ban pedig a nevezett megyék nélkül 274 417, azokkal együtt 373 411 volt. A számítást a pozsonyi mérőben megadott szántóterület alapján az egyes megyékben szokásos telek átlag figyelembevételével végezték el. (Ol. Arch. Regn. Nádori vegyes iratok.)
„Iliacos intra muros peccatur et extra.” Horatius: Epod. l. 2. 16.
Ha mindazáltal olly kérdéseknek fejtegetése vettetik napirend alá, mellyek az ország védelmi rendszerébe bévágnak, úgy a szónok meggyőzödése szerint nem azoknál kellene a dolgot kikezdeni, mellyek a lakosok csak egy maroknyi részének kötelességét határozzák; hanem azon mindenekre kiáradó kérdést kell végkép elhatározni, mellyek közönségesen azon terhek, miket az adózónak viselni keltetik? S ha e kérdést terjedtebbnek tartják a KK és RR, mintsem hogy ezúttal általánosan elhatároztathatnék, azon részét legalább, melly a védelmi rendszernek szinte épen a jelen kérdéssel együtt egészitő részét teszi, minden bizonnyal eleve el kellene határozniok. Nem az úri tartozások, nem a készpénzbeli adózás az, mi a magyar földmivelőt lankasztja, sorvasztja, s napról napra korcsositja, hanem a hajlékába kéntelen kelletlen eröltetett katona béfogadásának szenvedhetlen terhe. Ez az a méreg, melly a paraszt házi boldogságát feldúlja, ez az a féreg, mi az erkölcsiséget gyökerében rágja! Rómának halhatatlan lantosa, Horácz, ott hol a roppant birodalom eldöltét siratja, így adja elő honja romjainak főokát:
Foecunda culpae secula nuptias
Primum inquinavere et genus et domos:
Primum inquinavere et genus et domos:
| Hoc fonte derivata clades, |
| In patriam populumque fluxit.* |
Horatius, Carm. Lib. III. 6.
Valóban ha van valamelly szent depositum a törvényhozó test kezei közé letéve, úgy azon kötelesség az, miszerint a nemzet képviselői úgy, mint maga a király is egyaránt köteleztetnek oly szabályokat létesiteni, mellyek a nép erkölcsi tisztaságát eszközöljék. Az a nagy háznép, a polgári társaság csak úgy lehet boldog, csak úgy lesz az erkölcsiség tiszta, ha azok az egyes kisded háznépek, mellyeknek sommázatjából amaz alakul, egyenként boldogok, egyenként erkölcsiek. Első kötelessége kétség kivül a törvényhozó testnek, a közterheknek azt a súlyos nemét eltörleni, miszerint a népnek azon osztállya; mellynek tulajdonkép rendeltetése lenne, emlőjén nevelni a hazának tiszta erkölcsü polgárokat, az erkölcs ösvényérőli eltévedés nyilvános veszélyétől megmentessék. Az erőltetett katonai szállásnak ez egyik legborzasztóbb ostora, úgy hogy adózóink leányivadékira reá illenek az emlitett lantos ama szavai: incestos amores de tenero meditatur ungvi. – – Ösmérve uralkodónk buzgó vallásosságát, nem lehet kételkednünk, hogy Felséges Fejedelmünktől mindazokra, mikct a RR bölcsessége e tárgyban czélirányosnak itélend, gyors és kielégitő válasz fog érkezni. – Ezzel társas és szintúgy egészitő tárgy a katonatartásból eredő veszteségek kérdése. Korántsem az a vesztesége az adózó népnek, mit a törvényhatóságok számadásai mutatnak. Ez csak a piaczi ártól való különbségi veszteséget mutatja. Ki van a nép téve a biztosok zsarolásinak, ki a katona pajkosságinak, s hogy a számfeletti paripák is ellátva legyenek, ami fontra mérődik, haladni kell az adottnak a papiroson lévő szám súlyát, mi mértékkel mérődik, tetézten kell azt bészolgáltatni. – Ha hát egyéb terhekről nem méltóztatnak is a RR intézkedni, aminek jótékonysága az egészre kiterjedne, arról legalább meg van a szólló követ belsőképen győzödve, hogy ezen közelebb előadattak, az izenetbe foglalt tárgynak olly egészitő részei, mellyekkel ez egy egészet teszen, következésképen erről intézkedni anélkül, hogy amazok el ne rendeztessenek, sem tanácsosnak, sem czélirányosnak nem tartja.
Szóllottak még részint az egész tárgy felvételét ellenkezőleg, részint elhalasztást, részint pedig a nemtelenek adóztatása rendszerének elintézésével összekötést kivánólag NOSZLOPY, RAGÁLYI, DARVAY, PALÓCZY, SZIRMAY, TÖRÖK, SZENTPÁLY, JÁRMY és PÉCHY.
A nevezetes többség maradjonnal felelt, a PERSONALIS tehát végzésnek jelenté: hogy a kérdéses törvényczikkely így amint áll, halasztás nélkül tanácskozásba fog vétetni.
Ekkor DEÁK kijelenté, hogy a végzésel ő is egyetért, félreértés távoztatása tekintetéből mindazáltal megjegyzi, miképen ő a deperditák kérdését nem csak e diaetán elvégezni, de ezen törvényczikkellyel, conditio sine qua non gyanánt össze is kötni kivánja, úgy hogy ama nélkül ez ne sanctionáltassék. – Okainak előadását az alimentatioról szólló pontra feltartja.
Ezzel az ülés eloszlott.*
Az okt. 13-i országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. XII. köt. 23. kk.
October 14-én Országos ülés a RRnél.
Folytatása a tegnapinak. – Ámbár a tegnapi végzés szerint a kérdéses törvényczikkely felvételét többé akadályozni nem lehetett; annak felolvasása azonban és szakaszonkénti meghányása mégis hátráltaték. – POGÁNY t. i. szoros kötelességének ösmeré, valahányszor e tárgy előfordul, mindannyiszor küldőinek ellenkező véleményét kijelenteni. Bővebben fejtegetvén tehát a nemesi kiváltságok eredetét, országgyülési tanácskozás alá sem kerülhető sérthetetlenségét, a velök viszonyban álló személyes honvédelmi kötelességeket, s az adó terhének alkotványunk szerint földhöz nem ragadt természetét,* ismét, és ismét kérte a RRket, hogy a jobbágytelket használó nemeseket adótuli mentségökben feltartani méltóztassanak. Ő átaljában az egész törvényczikkely ellen szavazott.
A beregi követ felszólalása részletesen olvasható uo. 51. kk.
A PERSONALIS czáfolgatásokba nem ereszkedett, s csak azt jegyzette meg, hogy mindezek 1825-ben már igen bőven előadva s megvitatva voltak. Ő azokra hivatkozik, s kéri a RRket, ne hátráltassák tovább a t. czikkely részletes felvételét.
Azonban KOCSI HORVÁTH, RÉPÁS, SZUCSICS, JESZENSZKY, DARVAY, RAGÁLYI, ALMÁSSY, VÁRADY, VAY (aki hazulról megérkezvén fájdalmas csudálkozástól foglaltatik el, midőn a RRket ily inconstitutionalis (?!) vitatá sokba merülve találja,) BUDAHÁZY, POSZAVECZ, SZENTPÁLY, és BERNÁTH Pogánnyal egy értelemben szóllottak. – Közülük többen kijelentvén, hogy már csak a kérdés felvételét is alkotványelleninek tartják, s a t. cz. alkotásába cselekvő részt venni nem akarnak. – Sőt DARVAY utasítását egészen is felolvasta, mellyben Szathmár Rendei kötelességévé tették a követnek, hogy azon megye nevében ünnepélyes ellentmondást nyilatkoztasson. – Mire azonban a PERSONALIS megjegyzé: hogy kétségkivül csak ellenkező véleményét kivánta Szathmár v[árme]gye kijelenteni, mert csak eddig terjedhet a jurisdictiók hatósága; a többség végzése ellen törvényhozásban egyes ellentmondásoknak helye nem lehetvén. – BUDAHÁZY azonban megyéje részéről szintén kötelesnek érzé magát mindaddig, mig a törvény nem sanctionáltatik s ez által kiki engedelmességre nem szorittatik, kijelenteni, hogy a jobbágy telket használó nemesek adóztatását alkotvány elleninek nyilatkoztatja.
A győztes többség mindezekre csak maradjonnal felelt, s igy végtére a T. t. cz. rubruma felolvastatott.
Itt mindjárt némi vitatás keletkezett, minthogy BERNÁTH inditványt tőn, mellőztessék el a törvény czimjének megállapitása addig, mig a czikkely maga megkészül. Mert előre tudni nem lehetvén, miként fognak a részletes határozások kiütni? ha már előre jóvá hagyatik a törvényczikkely rubruma, az is megtörténhetnék, amiről Horácz azt mondja: Amphora coepit institui, currente rota cur urceus exit?*
„Amphora coepit institui, currente rota cur urceus exit?” Horatius: Ars poetica 18, 22.
Azonban feleletül adatván, hogy a törvény tartalmát a rubrum ki nem meritheti, s annak határt sem szabhat, de különben is a törvény s nem a rubrum kötelez: miután NOSZLOPYnak azon óvását, hogy az előre megállapitott rubrum a szakaszok vitatásában fegyverül ne használtathassék, senki sem ellenzette, Bernáth inditványa elmellőztetett.
Átmentek tehát a RR a törvény bévezető szakaszára. (Lásd 288. levelemet.*)
L. előbb, 118. o.
NOSZLOPY megújítá, már a kerületi ülésben is megtett de kisebb számban maradott inditványát,* miszerint különbséget tétetni kivánt azon nemesek között, kik ezután fognak jobbágytelki haszonvételt, a hozzá kötött terheknek előre való tudásával szerezni, és azok között, kik már jelenleg jobbágytelkeket használnak. Vagy ha ezt el nem érhetné, ezen utóbbiaknak legalább az 1825-ki országos állapodás következésében is moratoriumot kért adatni éltök napjáig.
L. előbb, 108. o.
Kik a nemesek adóztatását magára az elvre nézve ellenzék, azok lépésről lépésre védelmezvén az ostromlott sánczokat, a különbségtételt pártolák; s még némelly mások is, mint SZIRMAY s PALÓCZY, kik jövendőre a meghatározandó reális terhekre reáállottak, ennek azonban már az 1825-iki végzés ellene állván; s megváltoztatására semmi ok sem találtatván, a vitatások leginkább a moratorium kérdése felett egyesültenek. De bőven közölvén e kérdésre nézve 287. számu levelemben a kerületi tanácskozás rendjét, itt csak a vélemények elágazását jegyzem meg.
A PERSONALIS ellenezvén az inditványt s az 1825-ki országgyülés végső állapodását kifejtegetvén, kérdé a Rket, akarják e, hogy az új úrbérban foglalt engedélyekben a nemes kézen lévő telkek is részesüljének? Ha akarják, úgy lehetetlen ellenzeniök, hogy abban is részesitessenek, amiért ezen engedélyek adattak; adattak pedig a közadó könnyebb viselhetése tekintetéből. Ezen kijelentésre némi visszatetszés nyilatkozván, a PERSONALIS újabban aként fejezte ki magát, hogy a contributióval terhelt adózok jobbléte végett adattak az úrbéri engedélyek.
DUBRAVICZKY teljesen meg volt győzödve, hogy ezen engedélyeket a T. t. cz. nélkül nem lehet a nemes jobbágyokra kiterjeszteni. Akarja tehát, hogy az adózásra minden ilyes nemesek egyenlőn köteleztessenek. De a moratoriumra reá áll ugyan, azonban nem ugy, mint Veszprém követe javallotta, hanem az 1825-ki végzés értelmében, t. i. addig, mig jövő országgyülésen az országos összeirás bémutattatik és felvétetik.
BEZERÉDY tulajdon azon okoknál fogva, mellyeket a kerületi ülésben előadott,* t. i. hogy a törvény engesztelőleg hozassék életbe, s hogy ezen nemesek az usufructuatio engedélyének realizatiójára időt nyerjenek, bizonyos esztendőkre kivánta a moratoriumot kiterjeszteni, p. o. 6–10 esztendőre.
L. előbb, 109. o.
ALMÁSSY az inditványt pártolva azt is emlitette, hogy annyi ezer embernek rögtönös elkeseritése még a közcsendességet is megrázkódtathatja. – Erre KUBINYI a törvény tekintetének tartozó hódolatot, s az ellenszegülés bünének rettenetes következményeit hozta fel válaszul, s erős kifejezésekkel tette bizonyossá Heves követét, hogy a nemzet, melly e törvényt megalkotta, s a végrehajtó hatalom, melly teljesültére ügyelni köteles, hódolatot is fog tudni annak szerezni.* Egyébiránt czáfoló például a dunai megyék régi békés divatját is megemlitette.* – Mire azonban
„Ha a törvény oltalma alatt a kormány törvénytelen lépéseinek gátot vetni tudunk, és azokat elháritani képesek vagyunk, annál inkább e jelen esetben a kormánnyal kezet fogva tudunk a kérdésben levő igazságos törvénynek kötelező erőt szerezni. Bizik a szólló nemzete önerejében hogy nemsokára megszünend azon előitélet, mely szerint polgári alkotványunk egyik fővonásának tartatott a nemesség nem fizetése, erősen hiszi hogy tisztelve szeretett s itt jelen lévő Széchenyink és Wesselényink érdemes hazánkfiai örök igazságot hirdető szavaiknak nemsokára engedni fogunk.” L.: Jegyző könyv. XII. köt. 74.
Azt ti., hogy az ország megyéinek jelentős részében már régóta szokásos a jobbágytelken élő nemesek megadóztatása. (Vö. a 77. o. 11. jegyzetével.)
BUDAHÁZY azt válaszolta: hogy azon megyékbe ezen kemény rendszabás nem egyszerre, nem törvény által, nem a törvénynek egész szigoruságával lőn behozva, hanem apródonként, időjártával, lépcsőnként haladva. Ugyanezen módot kéri ő tehát a tiszai megyéknek is megengedtetni. Mert a magyar nemes jussainak, kiváltságinak épségeért élni halni kész, s ezen maga eránti kötelességet kárhoztatni sem lehet, mert e nélkül megszünne magyar nemes lenni. A nagyszalontai 300 lakosoknak, kik Bocskay Istvántól a nagykereki várból lett megszabaditásaért nemességet nyertek, maradéki 1760 táján királyi parancs által adó alá vettetvén, katonai erőnek sem engedtek, mig végkép el nem pusztultak.* Akarják e a RR jobbágy nemes társaikat hasonló örvénybe taszitani? Jól tudja ő, hogy a törvénynek kötelezőbb ereje van a királyi parancsnál, s ki a törvény ellen szegül, végveszélyt érdemel, de azt is tudja; hogy a haza attyainak a haza fiai eránt hasonló nehéz esetekben kiméléssel s engeszteléssel illik viseltetni.
A bihari hajdú községek – köztük Nagyszalonta is – 1700-ban vesztették el 1606-ban Bocskaitól nyert szabadságaikat s kerültek a kamara birtokába. A kamara a derecskei uradalmat a tíz hajdú községgel 1702-ben átengedte Eszterházy Pál nádornak, elmaradt nádori fizetése fejében. A szalontaiak csaknem az egész XVIII. századon át elkeseredett pörösködést folytattak kiváltságaik visszaszerzéséért, 1790-től kezdve pedig a tíz község együttesen folytatott pert a hajdú szabadságokért. Ügyüket az országgyűlés is több ízben pártfogásába vette eredményt azonban 1848-ig nem tudtak elérni. A szalontaiak ellenállásáról és elpusztulásáról szóló állitás a fenti formában erős túlzás. (Vö. Szendrey L: A bihari hajdúk pere a hajdúszabadságért. Debrecen, 1958.)
BERNÁTH valamint a kerületi ülésben,* úgy most is kijelentette, hogy miután a megholt Felség a moratoriumot megadta. Uralkodónknak pedig első szava volt a nemzethez, hogy attya nyomdokit fogja követni:* a szónok ő Felségét különösen e kérdésnél királyi szavánál marasztalni fogja.
L. előbb, 108. o.
Vö. a 19. o. 26. jegyzetével.
A moratoriumot, a veszprémi, pesti és tolnai követek* javallatainak különbségei szerint Posegát és Szerémet kivéve mindazon megyék pártolák, kik e kérdésben kerületi ülésben is igennel szavaztak. Most az akkoron jelen nem volt SZABOLCS is hozzájok járult, de az emlitett kettővel megfogyván, összesen csak 22-en voltak, a többiek maradjon-nal feleltek, s a Personalis már felállott végzésnek jelenteni, hogy moratorium nem adatik, s a bevezető szakasz megáll. Ekkor DEÁK bővebb okoknak előterjesztésével a törvény kihirdetésétől számitandó 3 esztendei moratoriumra nyilatkozott. – Igy ZARKA is és HEGEDÜS, kit azonban követtársa SZALOPEK elidált. – Most a maradjon! ujólag, s hangosabban megujult, s az inditványt védők száma 24-nél többre ekkor sem szaporodván, csakugyan végzés lőn hogy semmi moratorium sem adatik.*
Kocsi Horváth, Dubraviczky és Bezerédy.
Az okt. 14-i országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. XII. köt. 51. kk.
October 15-én országos ülés a RRnél.
A bévezető szakasz tehát tegnapi napon változás nélkül megállván következett az 1-ő §., mellyben kifejeztetik, hogy ezen törvény rendelete alá tartoznak mindazon nemesek által használt fekvő vagyonok, mellyek olly természetüek, hogy törvény szerint a földesúr szabad rendelkezése alá nem eshetnek.*
A törvényjavaslat szövegét l. előbb, 118. kk. és Iratok. V. köt. 291. kk.
Erre nézve különbféle megszoritó modositások hozattak inditványba, mellyek azon aggodalomból látszottak támadni, nehogy valamikép ezen szakasznak igen széles értelme majd olly tenutumokra is reá vonassék, mellyeket a törvénybe foglalni a RRnek szándékjok nem vala. Mire nézve több felhozott példák között legnyomosbnak látszott a TÖRÖK emlitette szőllők tekintete, mellyek szintúgy lehetnek olly természetüek, hogy a földesúr szabad rendelkezése alá többé nem eshetnek, és mégsem tartozhatnak az adó portalis fundusát tevő urbariale tenutumok sorába, s így ezen törvény rendelése alá sem.
RAGÁLYI tehát hasonló tekintetektől vezéreltetve javallotta, hogy e szavak helyett törvény szerint tétessék úrbéri törvény szerint.
Inditványát olly sokan pártolák, hogy már már elfogadtatnék, midőn MARCZIBÁNYI megjegyzé, hogy maga is világosnak óhajtván a törvényt, nem ellenzi ugyan a tornai javaslatot, nehogy azonban annak örve alatt majd a contractualis privilegialis helyek némelly megyék által kicsusztassanak, s a törvény csak azokra szorittassék, mellyek szorosan urbéri tractamentum alatt vannak, kivánja világosan hozzá tétetni e szavakat: habár kiváltságos vagy szerződési helyeken volnának is.
Ezt a PERSONALIS eleintén ugyan egészen szükségesnek nem látta, mivel az úrbéri törvényekbe, nevezetesen az V-ik czikkelybe ezek is béfoglaltatnak,* látván azonban, hogy sokan azok közül, kik elébb a törvény világosságát emlegetve, a tornai inditványt* pártolák, most attól elállottak, s vissza kivántak menni a kerületi szerkesztésre (igy BERNÁTH, SZIRMAY, BUDAHÁZY, például hozván fel Kismarját,* VÁRADY* és mások), kivánta hogy a trencsényi toldalék is elfogadtassék. RAGÁLYI kijelenté, hogy ő az úrbéri törvények alatt azokat is értette, mellyeket Trencsin követe specifice elszámlált. – GR. LAMOTTE ugyan SZENTPÁLYtól pártoltatva legalább azon könnyitést sürgette, hogy az 1715 előtt nemes kézen voltakra s igy portalis összeirásba nem menttekre ki ne terjesztessék. – Ez mindazáltal elmellőztetett, s Ragályinak inditványa Marczibányi hozzátételével elfogadtatott. – Mire PALÓCZY küldői nevezetes részének (a miskolcziaknak) nevében az 1741: 63. cz[ikkely] 9-ik §-ához ’s az 1715: 104. czikkelybeni affidatiohoz* ragaszkodott. Ezután a belső telekről szólló 2-ik § helybehagyaték.*
A tc. a régi és ezután kötendő örökös szerződések érvényét mondja ki, s az a tény, hogy az úrbéri törvény az ilyen szerződésekkel is foglalkozik, egyben bizonyítéka a szerződéses községek úrbéres jellegének is.
Ragályi indítványát.
Kismarja egyike volt a Bocskai által szabaddá tett Bihar megyei hajdú községeknek. (Kiváltságait l. Approbatae Constitutiones III. rész LXX. cím.)
Az ítélőmester az elhangzottak alapján módosította a szöveget ilyenformán: „quave per nobiles seu actu usuantur, seu inposterum comparabuntur, etiam si in locis privilegiatis existant, nobiles” stb. Erre jelentette ki Máramaros első követe, Várady, hogy ez a szöveg megyéjére nézve, hol több kiváltságos helységek is vannak, mellyek soha se fizettek, felettébb káros lenne, részéről tehát a kiváltságos nevezetnek ellent mond.” L.: Jegyzőkönyv. XII. köt. 95. kk.
Az 1741: 63. tc. 9. §-a a koronai jószágokon élőket, mint különben is az adózás alól menteseket, kötelezte az ország többi nemeseihez hasonlóan a felkelésre. – Az 1715: 104. tc. elismerte, hogy Miskolc városa a diósgyőri uradalom kiváltásakor a zálogösszegen túl 41 000 forintot adott a kincstárnak, s az összeg visszafizetéséig mentesítette a várost a koronauradalomba való visszakebelezés alól.
Az okt. 15-i országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. XII. köt. 82. kk.
