b) A főrendeknél a Buda-Pesti hidat tárgyazó t. cz. rostáltatván.
b)
A főrendeknél a Buda-Pesti hidat tárgyazó t. cz. rostáltatván.
A főrendeknél a Buda-Pesti hidat tárgyazó t. cz. rostáltatván.
1836. januar 27. Országos ülés a fő RRnél.
Napirend: A budapesti álló hid tárgyábani 3-ik izenet, s ahhoz csatolt törvényczikkelyi javaslat.*
L.: Iratok. VI. köt. 97. kk.
A fő RR e tárgyban már januar 26-án igen hosszas conferentiát tartottak. Hosszast, mert az alapelvet, t. i. az expropriatiót,* az ORSZÁGBIRÁJA s vele mások sokan erősen ellenzették, melly fontos tárgy más oldalról nem csekélyebb erővel védelmeztetett. – Mondják, hogy B. PRÉNYI ugocsai főispán olly remekül szóllott az expropriatio mellett, hogy beszédjével mindazon fényes előadásokat homályba boritaná, mellyekkel mint bereghi követ 1825-ben az ország gyakori tetszését s köztiszteletét aratta. – Sajnállom, hogy a conferentiának szokottan zárt ajtói ezen napnak vitatásait, lapjaim nyilvános köréből kizárták. – Azonban elég szivárgott a vitatások érdeke felől a közönség tudomására, hogy a mai ülés szokottnál számosabb lenne a hallgatók részéről, de a fő RR székei is tömöttebbek voltak, mint régóta.
Ti. a pest-budai meglevő hajóhíd kisajátítását, amennyiben a két város nem hajlandó kártalanítás ellenében lemondani róla. (L. előbb, 329. o.)
A törvényczikkely szakaszonként vétetvén vizsgálat alá, az első §, melly arról szóll, hogy ezen hid felépitésének eszközlése egy részvényes társaság feladása lesz, észrevételre okot nem nyujtván; a hidvámnak a szerződési esztendők lefolytáig mindenki által fizettetését kimondó 2-ik § elve pedig már más alkalommal országos végzésbe menvén,* a tarifáról szólló 3-ik §-us nyujtott csaknem legtöbb vitatásra alkalmat. Ebben a KK és RR a kiküldött országos választmány javallata szerint azon vámtarifát állapitották meg, mellyet a küldöttség 1790-től 1808-ig kevés különbséggel már divatozottnak, s Pest városa polgárságának mint legérdekletteb félnek véleménye szerint is a kötendő szerződési évek alatt minden változtatás nélkül megtarthatónak mond.*
A nagyjelentőségű határozat létrejöttét l.: Országgyűlési Tudósítások. IV. köt. 114. kk.
A vámtarifa táblázata mellékelve van a törvénycikk szövegéhez. L.: Iratok. VI. köt. 101. kk.
Erre nézve a fő RR három véleményre oszlottak. Voltak, kik tanácsosbnak vélték a jelenleg divatozó vámjegyzéket* megtartani, nehogy a javalt felemelés a kereskedésbeli élénk forgásnak ártalmára legyen. Igy GR. BATYTYÁNYI IMRE, B. PERÉNYI LÁSZLÓ.
Ez a vámjegyzék is szerepel a hídbizottság jelentésében, uo. 80. kk.
Voltak mások, kik figyelmezteték a fő RRket, hogy a tarifa, mellyet a RR javallanak, nem is egészen egyezik meg az 1790-kive1,* mert ahol e szerint egy denár fizettetett, ott most egy xr. fizettetnék. De ha megegyeznék is, az a vám 1807-ig és igy többnyire bankóban fizettetett; most ezüst pénzre emeltetik, ez szinte igen nagy különbséget teszen. Igaz ugyan, hogy azon nagyobb költség, mellyet egy állandó hid építése megkiván, a jelenleges tarifának némi felemelését javasolni látszatik, minthogy törvényeink is oda mutatnak, hogy a vámfizetésnek a költségekhez kell méretnie. Itt azonban a költségek még nem tudatnak, a felemelés tehát nem gyakorlatilag alkalmazva, hanem csak önkényes számvetéssel javaltatik, és miután a kereskedő világ tapasztalása azt bizonyitaná, hogy a vámoknak gyakran igen csekély felemelése miatt a kereskedés egészen más utra fordult, meglehet, hogy maga a vállalkozó társaság is hasznosbnak fogja itélni, ha némelly czikkelyekre a vám lejjebb szállittatik, a járás-kelés sokasága fogván ezen veszteséget pótolni. – Jobb volna tehát a RR által javallott vámjegyzéket maximumnak, a jelenleg divatozót pedig minimumnak állapitván, a szerződés megkötése végett kirendelendő teljhatalmu országos küldöttségre bizni, hogy ezen két határ között bocsátkozzék alkuba a társasággal, s a tarifát ekként kölcsönös értekezés utján állapitsa meg. – Igy vélekedtek GR. KEGLEVICS (Bars), GR. ZICHY KÁROLY, az ORSZÁGBIRÁJA, a TÁRNOK, a FŐLOVÁSZMESTER és mások.
Uo. 41. kk.
Voltak végre, kik a RR javaslatát pártolák. Okul adván, hogy a vámjegyzéknek változhatlanul bizonyosnak kell lenni, mert ez azon alapszám, mellyre a vállalkozó társaság jövendőbeli jövedelmének számvetését, s ahhoz képest a kötendő esztendők számát alapithatja, s ha ezen adat biztos nem lesz, alkuba sem bocsátkozhatik. Hogy az állandó hid költségei miatt ezen vámjegyzéknek a mostanit valamennyire felül kell haladni, arról kételkedni nem lehet, s hogy a RR által javallott tarifa midőn egyrészről ezen tekintetnek megfelel, másrészről a kereskedésnek sem lesz ártalmára, erre nézve mind az, hogy a javallott vámjegyzék 1799-ig valósággal ezüst pénzben, s kevesb népesség, kisebb kereskedés mellett is káros következés nélkül divatozott, mind az is hogy azok által, kiket a dolog legjobban érdekel, s kik minden helybeli körülményekkel voltakép ismerősek, jónak itéltetik, elegendő kezeskedést nyujt. Igy B. PRÉNYI ZSIGMOND, B. VAY, GR. KÁROLY GYÖRGY s még némellyek.
A NÁDOR ugy vélekedett, hogy ha a javallott vámjegyzék maximumnak, a mostani pedig minimumnak vétetik, s a küldöttség megbizatik, hogy ezen határ között a vállalkozó társasággal alkudjon, mind a két czél el fog éretni. Az ország lakosai biztositva lesznek, hogy a RR által javallottnál nagyobb vámot fizetni semmi esetre sem fognak; a hidépitést elvállaló társaság az ingadékonyság ellen szintolly biztosságban lesz, mint igy, mert az ekép megállapitandó tarifának változhatlansága a törvényben ki lesz jelentve, s e mellett meglehet, hogy a társaságnak saját haszna is némelly czikkelyre nézve kisebb vámot fog kivánni.
GR. SZÉCHÉNYI ez ellen némi észrevételeket tőn. A dolog már annyira ki van egész Europában kürtölve, miszerint az érdemes Gróf bizonnyal mindent el fog követni hogy a hid létesittessék, s kell is hogy iparkodjék nemzetünk, mert ha figyelmezünk, minő élénk ipar mutatkozik az egész világon, a semmit nem tevés eddigi rendszerében tespedve méltán félhetünk, hogy még Servia is előnkbe vág. Kifejté, miként a legnagyobb hihetőséggel feltehetni, hogy ha ismét küldöttségre bizatnék is az elhatározás, az alkalmasint azt fogná megállapitani, mellyet már egyszer javallatba tett, mert az minden lehető adatok megvizsgálásából, az érdekletteknek jóváhagyásából készült, s nem olly szerfelett magas, hogy a kereskedést más utra tolná, de nem is olly kicsiny, hogy e mellett hidat épiteni hihetőleg ne lehetne. – Azonban leginkább attól tart, hogy a társaság, a vám ingadékonysága ellen (ami fő dolog) nem fogja magát annyira biztositva vélni a küldöttség határozásával, mint ha szórul szóra törvényben látja a tarifát. Mert csak valljuk meg, hogy némellyek a törvényhozásban gyakran inkább procátori, mint törvényhozói szerepet játszanak. Mi többnyire nem élünk már a kötendő évek fogytáig, s ki tudja minő kifogás, minő csavarás alá kerülhetne még valaha a küldöttség hatóságának megbirálása. Meglehet, hogy nem igy lesz, de az is meglehet, hogy a küldöttségre bizás a dolog sikerét akadályozná.
A NÁDOR ellenkezőn vélekedett. A dolog végrehajtását, különösen a vámszedési esztendők megállapitását magok a KK és RR is a társasággali alkura utasitották. Amit másképp tenni helyesen nem is lehetne. Ez igy lévén, tagadni nem lehet, hogy az alkudozás annál könnyebb, mentől szélesbek az alkunak megengedett határai. Ő Főherczegsége tehát ugy hiszi, hogy az ő egyeztető javallata a dolgot nemcsak nem neheziti, sőt elő fogja mozditani. Ebben GR. SZÉCHÉNYI is megnyugodott, azon világos kikötéssel, hogy a kitüzött maximum és minimum között a küldöttség által alkukötés utján megállapitandó vámjegyzéknek a kötendő esztendők lefolytáig változhatlansága már most törvényel mondassék ki. – A NÁDOR javallata e szerint végzésbe is ment.
Az ORSZÁGBIRÁJA a változhatlanságot ugy kivánta módositani; hogy feljebb emelni ugyan ne legyen szabad a vámot, de leszállitani igen is. – Mire azonban B. PRÉNYI válaszolt, hogy épp a leszállitás az, ami ellen a társaságnak biztosittatnia kell, mert ha attól kell tartania, hogy a vámot akármikor leszállithatják s reménlt jövedelmét megcsonkithatják, bizony képzelni sem lehet olly embert, ki illy bizontalanságra milliomjait koczkáztassa. – GR. KÁROLYI GYÖRGY is megjegyzé, hogy a tarifának változhatlansága a hid létének vagy nemlétének alapja. Azt hiszi tehát, hogy aki hidat akar, annak a változhatlanságot pártolnia kell, valamint azt is nagyon meg tudja fogni, hogy kik a hidnak létesitését örökre vagy sokára legalább is hátralökni kivánják, azok az ingadékonyságot pártolják. De a szólló Gróf ezeknek sorába nem tartozik. Az ORSZÁGBIRÓ véleménye elmellőztetett.
Az alkukötésre és végrehajtásra kirendelendő küldöttség felhatalmazásárol szólló 5-ik §-ban az is mondatván, hogy ezen küldöttség az igazság és egyenesség viszonyaira épitse végzéseit. – E tág értelmű kifejezés az ORSZÁGBIRÁJÁban némi aggodalmat okozott, s hozzá tétetni kivánta: a törvények értelmében, nehogy p. o. hatalmat adjon a társaságnak, hogy attól is vámot szedjen, aki saját ladikján, vagy télben a jég hátán akar a Dunán át menni. – Ez elfogadtatott.
A 6-ik §-ban a szükséges kisajátitás volt elrendelve, s Buda-Pest városoknak a küldöttség birálata szerénti kármentesitése határozva. – Ez volt az, ütközés köve sokaknál a fő RR között.
A NÁDOR azonban a vitatásokat megelőzte. Értesitenem kell – ugymond – a fő RRket, hogy a KK és RR azon oknál fogva mondják izenetjökben szükségesnek a kisajátitást, mert Pest városa polgársága közönségének többsége hidtulajdonosi jusáról nem akar lemondani.* Azóta hivatalos tudósitást vettem, hogy éppen a polgárság közönségének többsége értelmét megváltoztatta, s a RR kivánságához járulni szándékozik. – Ennélfogva tehát az expropriatio kérdésének vitatására többé nincs szükség.
Pest város korábbi állásfoglalását l. a hídbizottság iratai között, uo. 13. kk.
Az ORSZÁGBIRÁJA mindazáltal kijelenté, miképen azon szomorú előérzet, mellyet a vámfizetésnek mindenkire tett elhatározásából alkotványos jusainkra, kiváltságinkra, s a tulajdon szentségére háramlandó veszély felől jóslólag gyanitott,* nagyon is bételjesedék, midőn a KK és RR e tárgyban a kisajátitás elvét felállitották. – Igaz ugyan, hogy a törvényhozásnak hatalma van mindazt elhatározni, mit az ország boldogsága s a közcsend és nyugalom megkiván, de hatósága tul nem hághat azon korlátokon, mellyet a társaságos szövetkezésnek első sarkalatos s minden másnál magasabb czélja kiszabott. Ezen czél pedig az: hogy az egésznek tulajdona egyeseknek, egyeseké pedig az egésznek megtámadásai ellen biztosságban legyen. A status felsőbbségi jusából eredő kisajátitásnak tehát csak ott lehet helye, hol e nélkül olly világos veszély fenyegeti a statust, hogy mintegy fennmaradása is kétségbe jöhetne. Ha ezen határon tul minden miatt, ami hasznos, kényelmes vagy diszes, a törvényhozás önkénye szerint magánosok tulajdonát erőszakkal elvenni lehetne, ugy az ököl törvényre (jus fortioris) s a tulajdonnak bizontalanságára ut készittetnék. Illy széles kiterjedésben tehát a kisajátitás elvét soha el nem fogadja.
Nyilván a január 24-i főrendi ülésben elmondott beszédére céloz Cziráky országbíró, amelyben a nemesi előjogok csonkítása ellen foglalt állást és azt javasolta, hogy a híd kérdését csak alaposabb megfontolás után, a kereskedelmi munkálat keretében döntsék el. Vö. Országgyűlési Tudósítások. IV. köt. 147. kk.
GR. VAY ÁBRAHÁM csekély tollam által, s helyszüke miatt is utánozhatlan ékes magyar beszédjében más érzelmeket fejte ki. – Egész életében végrehajtás körül foglalatoskodván, s most is több megyékben lévén reábizva a vizek szabályozásának kormánya, tapasztalásból mondhatja, hogy olly törvényre, melly kimondja, miképen ha a statusnak valaki tulajdonára szüksége van, azt csak illő kárpótlás mellett veheti el, annyira sürgető szükségünk van, hogy azt már tovább alig is lehet halasztani. Egyébiránt engedelmet kérvén szive érzésinek őszinte kifejtésére, előrebocsátja, hogy a keresztény vallás által is felszentelt monarchiának, s azzal kapcsolatban lévő aristocratiának mindég barátja volt s leszen, s hogy azt hazánkban is minden erejével fenntartani kivánja. Ugy hiszi mindazáltal, hogy ezen fenntartásra nem helyes módot választanak, kik minden előhaladásnak ellene szegülnek, mellyet a nemzeti ipar s közboldogság előmozditása javasol. A historia tanuságiban keresi a szólló főispány alkotványunk fenntartásának eszközeit. Hajdan, mig a nemzet hősei elmentek vérökkel védeni honunk határait, hátok mögett a békés földmivelő nyugalomban szántotta földjeit, vidor kedvel éneklé a védő hősök tetteit, s a visszatérőket nem irigy szemmel, de szeretettel fogadá. Mi azonban, a várak és jusok birtokosai, ha csak élünk jusainkkal és semmit mást nem teszünk, nem járunk őseink ösvényén, kik azon voltak, hogy alkotványunkat a néppel megszerettessék. De ha nem állunk ellent olly javitásoknak, mellyeket a nemzeti előmenetel megkiván, ha azt áldozatokkal is előmozditni nem csak nem késünk, sőtt elsők lenni sietünk: igy fogjuk elérni, amit óhajtunk, igy fenntarthatni alkotványunkat.
Itt ott hajlandóság mutatkozott a kisajátitás kérdését megérintgetni, de a Nádor fékentartá a tanácskozás gyeplőjét. – Az expropriatio tehát sem elvettetett sem elfogadtatott, hanem csak egészen elmellőztetett, s a NÁDOR hivatalos jelentése következésében, a városok káratlanitása végett sem véltek többé a fő RR különös biróságot szükségesnek. Ezt egyességre, a társaság és magánosok közti kérdéseket pedig a helybeli hatóságra tartozónak itélvén. – Egyébiránt a RR javaslatát elfogadták.*
A főrendek harmadik válaszát a híd tárgyában l.: Iratok. VI. köt. 216. kk.
