35. Sátoraljaújhely, 1831 január 24. Kossuth beszéde Zemplén megye közgyűlésén az 1830-i országgyűlés követeinek beszámolója alka…
35.
Sátoraljaújhely, 1831 január 24.
Kossuth beszéde Zemplén megye közgyűlésén az 1830-i országgyűlés követeinek beszámolója alkalmával.
Sátoraljaújhely, 1831 január 24.
Kossuth beszéde Zemplén megye közgyűlésén az 1830-i országgyűlés követeinek beszámolója alkalmával.
Zemplén megyét Szirmay Antal és Vay Miklós báró, a megye alispánja képviselte az 1830. őszi országgyűlésen. Követi beszámolójukra az 1931. jan. 24-i közgyűlésen került sor. A megyei ellenzék éles bírálattal illette Vay Miklós magatartását, aki az újoncmegajánlás körüli vitában – követtársával szemben és a megye utasításával ellentétben – megszavazta a kormány által kért 20 000 főnyi újonctöbbletet. A vitában Kossuth is felszólalt; ez volt eddig ismert első nyilvános politikai szereplése. Beszédének szövege eddig nem volt ismeretes, az alábbiakban Kossuth most előkerült sk. fogalmazványa alapján közöljük:
Tekintetes Karok és Rendek!
Vége van az ország gyűlésének, végzéseit méltóztattak a Tekintetes KK és RR megérteni, s midőn a nemzeti repraesentatio, a törvényhozó hatalom gyakorlásának dicsőséges actussa bérekesztetik, minden polgárt, minden egyes hazafit megilleti annak visgálatja, mi történt a múlt országgyűlésen Nemzetünk boldogságára, szabadságának megerősítésére, s vallyon és mennyibe feleltek meg Országunk képviselőinek munkállódássai a Nemzet várakozásának. Ezen visgálat nem foglalja magában a Törvényhozó Test méltóságának sértését, mert végzései kötelező erővel birnak s mindenkit köteleznek is, de a törvényhozás actussa, amint a törvény közhírré tétetik, megszűnik a napi dolgok sorába tartozni, s az elmúlt történeteknek, a pragmatica historiának körébe tartozik, itt pedig visgálatokat tenni csak azért is, hogy ami vagy meg nem történt, vagy talán rosszul történt, jövendőre orvoslást nyerjen, s a múltnak tapasztalása a jövendőnek oktatásul szolgáljon, minden egyes polgárnak, aki a Törvényhozó Testnek részese, elrabolhatatlan szent constitutionalis jussai közé tartozik.
Europának népei zavaros időszakaszt élnek, az 1830-ik esztendőt vérrel áradó történetek edzették bé a historiának évi könyveibe, de a statusi épitményeknek megrázkódtatásaitól elválaszthatatlan eggyes kicsapongásoknak chaossábul vigasztaló csillagzatként tünik ki a népek érettsége s ama közönséges tendentia, amely távol van a múlt század utolsó szörnyeteg éveit bélyegző zabolátlanság erányától, s egyedül a társaságos élet alapjain gyökeresedett jussoknak és a liberális institutioknak kifejlésére s garantirozására törekedik. – Boldogtalan nemzetek, akik hosszas despoticus sanyargatás alatt nyögve mintegy erőszakkal riasztatnak fel a szenvedésnek mámoros álmaiból, boldogok viszont, akik lassú, de biztos lépésekkel haladnak elő az időnak lelkével s jó királyukkal egyetértőleg módjok van minden siralmas felforgás nélkül a törvényhozásnak békességes útján eszközölni azon jókat, amellyeknek megszerzése másutt csak ezereknek vérével s temérdek áldozatokkal eszközölhető.
Ezen boldogabb nemzetek közé számolnám én a magyart, ha azon tántoríthatatlan hűség mellett, mellyel törvényes királyához viseltetik, valamint nyugottan nézi a vélemények külföldi zivatarjait, úgy a constitutionalis úton a moralis erőnek öszvepontosított kifejtésével igyekezne a Nemzet bajain segíteni, a nemzetiséget s nemzeti boldogságot előmozdítani. De ezen nagy és nemes czélnek sikerére a status főhatalmak eggyes alkotó részeinek kölcsönös harmóniája kivántatik, nálunk azonban, fájdalom hogy éreznünk s kimondanunk kelletik, a közjó gyakran ezer mellékes interesséknek subordináltatik, itt a kormányt örökös oppositioba látjuk azokkal, kiket a más hatalmak felett országlani kezdő közvélekedés igaz hazafiaknak nevez, amott, bár a kormány engedjen vagy nem ellenkezzen is, magok a nemzeti képviselők egymásközt meghasonlanak, s a királybul s népből elválaszthatatlanul egybenolvadott Hazának java passivus állapotban vesztegel.
Mely hódolásra gerjesztő bizodalommal szóllott Felséges Királyunk az országgyűlést egybenhívó levelében Nemzetünkhez,* mely kedvező auspiciumok között kezdődött, folytatódott, végződött ezen ország gyűlése, s mégis hány motio állott meg azon köz boldogságunkat czélzó initativák közzül, amellyeket a jelen országgyűlésen előterjeszteni hallottunk? Jövendő királyunk megkoronáztatott, felkenettetett anélkül, hogy fundamentalis sérelmeink orvosoltattanak,* jussaink, mellyeknek kétes voltok felett régen hangzanak az országos panaszok, világosságba helyheztettenek, nemzeti szabadságunknak, boldogságunknak garantia szereztetett volna. – Egy jövendő, s még csak a lehetőségek transcendentalis világában existáló szükségnek engedve, hogy a derék Borsod derék követjének szavával* éljek, vér adó ajánltatott,* – a só, ezen a világ itélettyére bizott rettenetes sérelem tárgyában az országnak igasságos jussa soha még oly világossan, mint most meg nem tagadtatott,* a népnek 38 esztendős nyomorúsága után* nem adatván egyéb vigasztalás, mint hogy ha idővel még feljebb kellene a só árának emeltetni, az országnak rendei a kegyelem utján, kérelem s esedezésképpen ki-, de nem meg fognak hallgattatni, s így a constitutionalis eggyik fő hatalom jussa esedezésre változott, a törvényhozó testnek törvényes hatalma a kegyelemnek subordináltatott. Az austriai monarchiának egyik – fájdalom többé csak az óhajtásban független – legfőbb részét Nemzetünk teszi, a magyar hármas halom legfénylőbb drágaköve Felséges Urunk koronájának, ezen Nemzet nélkül alig állana Austria s praedominans fő hatalmak dicsőséges polczán, s mégsem nyerhettük meg csak azon igasságos kegyelmet is, hogy legalább ifiabb Felséges Királyunk hív magyar népének közepette lakjon,* – s Bécs tovább is azon örvény marad, amelly gazdaságunkat elnyeli. Az ország gyűlésének egy véghatárszéli városban tartása magára a nemzeti repraesentationak az eddig való módon lehető gyakorlásába kedvetlen béfolyással foly bele, amint ezt magok a Tekintetes KK és RR a távolság miatt szerfelett megnehezedett communicatio, s a potló utasítások kézhez szolgáltatásának elkésése tárgyában tapasztalni méltóztattak, – mégis egy ezer feltételeknek alája vetett kétes igéretnél egyéb orvoslást nem nyerénk. Az adózó nép erejét végső romlással fenyegető királyi adó nem hogy leszállíttatott volna, de ámbátor a fent állott, s az adózó nép erejét meghaladó nagy mennyiségében ajánltatott is, mégis az ez eránt költ királyi resolutióban világosan az mondatik, hogy ámbátor többre volna Ő Felségének szüksége, mégis a felajánlt quantumot kegyelmessen elfogadni méltóztatott.* Én ugy tartom, a magyar Nemzetnek tagadhatatlan kirekesztő jussai közzé tartozik az adónak meghatározása, szintúgy mint Angliában. Itt a Parlament bérekesztésével igy szokott a király szóllani: Köszönöm az Uraknak azon subsidiumokat, amellyeket e folyó esztendőre resolváltak, – nálunk ehellyett kegyelmessen fogadtatik el a felajánlt quantum, s ezen kegyelmes elfogadásbul azon következtetés foly, mintha azt, aminek meghatározása egyedül a Nemzet akarattyát illeti, a kormány kénye szerint el vagy el nem fogadhatná. Végtére, hogy többeket nem említsek, minekutána a Statusok Táblája moralis egyetértésének culminativus erejével, három héti vetélkedések után országos állapodásra emelte volna a magyar katonaságnál szolgáltató magyar tisztek előbbmenetelének a többi austriai seregektől független circulatioját, ezen bölcs intézetet, amely a magyar katona sereget közelebb hozta volna a Nemzethez, amelytül most egy egészlen elvállasztatott, külön testet formál, – a Nádor Ispány Eő Császári Király Főherczegségének azon előterjesztésére, hogy 36 esztendő fáradozásainak jutalmául álljanak el a KK és RR ezen határozástul, egy más minállunk is néha néha a köztanácskozások kifejlesztésére oly károsnak tapasztalt vivát! felkiáltás semmivé tette azon intézetet, amely három hetes tanácskozás után mint a Nemzet javára, boldogságára különösen szükséges lépés elhatároztatott, s midőn Eő Herczegsége illy anticonstitutionalis jutalmat kért fáradozásáért, annak megadásával azon felséges személy eránt való tekintetnek a Nemzet java subordináltatott.*
Az 1830. júl. 15-én kelt királyi meghívólevél példányait l. az OL, M. Kanc. eln. 1830: 710. sz. iratcsomóban.
A rendek, amikor hozzájárultak V. Ferdinánd megkoronázásához, kérték, hogy a koronázás előfeltételeként a király csatolja vissza az országtól elszakított területeket, az új király a trónralépést követő félév alatt tartson országgyűlést, a király az év egy részében lakjék Magyarországon, az ifjú király pedig trónraléptéig Budán székeljen stb. A felterjesztésre adott királyi válasz csak általánosságban tért ki ezekre a kívánságokra. (L. az országgyűlés Írásai-ban, 37. kk., 40. kk.)
Borsod megyét Ragályi Tamás és Lónyay László képviselte az előző országgyűlésen. Az idézett mondás nyilván Ragályitól származott, aki az ellenzék egyik vezéralakja volt az országgyűlésen.
Azzal ti., hogy az országgyűlés hosszú viták után megszavazta a szokásosnál 20 000 fővel több újoncmennyiséget.
A rendek az előleges sérelmek 7. pontjában kérték, hogy a só árát a király csak az országgyűléssel együtt változtathassa meg. A király válasza olyan értelmű volt, amelyből kiderült, hogy a só árának megállapítását kizárólagos királyi jognak tekinti. (A feliratot és a választ l. az országgyűlés Írása-ban, 168. kk., 409. kk.)
Célzás az 1792: 14. tc.-re, amelyben a király a rendek kérésére hozzájárult, hogy a sóár felemeléséből származó összeget a Helytartótanács javaslatainak megfelelően az ország szükségleteire fordítsák.
Vö. előbb, a 2. jegyzettel.
December 13-i felterjesztésükben a rendek színesen ecsetelték az adófizetők teherbíró képességének csökkenését, abban a reményben azonban, hogy a király gazdasági és kereskedelmi intézkedésekkel segíti majd elő az ország felvirágzását, 4 395 244 forint adót ajánlottak meg. A király dec. 15-i válaszában „kegyes lélekkel elfogadta (benigno acceptasse animo)” a felajánlott adót. (L. az országgyűlés Írásaiban, 458. kk., 512. o.)
December 13-i felterjesztésükben kérték a rendek, hogy a magyar és határőrvidéki ezredeknél csak magyar tisztek legyenek, s ezeket az előmenetelben ne előzzék meg az idegenek. A király dec. 15-i válaszában elutasította ezt a kívánságot s hangoztatta, hogy ebben a kérdésben mindenkor a törvényekhez tartja magát. (Vö. az országgyűlés Írásai-val, 454. kk., 51. kk.)
Ezen szomorú tekinteteknek megfontolása után a nemzetiséget emelő nemzeti nyelv gyarapodásának tárgyában hozott szép törvényen* kivül, azon kedvetlen meggyőződést kell merítenünk, hogy az elmúlt ország gyűlésének csak azért lehet örvendenünk, mert ország gyűlése tartódott, és így a nemzet repraesentativus majestássa most, midőn a legvilágosabb jussaink is kétségbe hozódnak, de facto gyakoroltatott. Oly kincs ezen repraesentatio, Tekintetes KK és RR, amelynek sértetlen kiterjedésben való gyakorlása a Tekintetes KK és RR egész figyelmeket méltán megkivánnya. Angliában, ahol az oppositio forma szerént organisálva van, s követnek csak az választatik, aki a választók többségének akarattyával megeggyező politicai vallástételt teszen, s ezen vallástételhez való hűségét csak a jobb vagy bol oldalra való üléssel is minden követ csalhatatlanul bébizonyitja, magában a választásban garantia foglaltatik afelől, hogy a repraesentatiónak delegált hatalmával senki vissza nem él, hacsak a közvélekedés feddő ostorának fenyitéke alá esni nem kiván. Azon hatalmas fenyiték alá, amely tetszése szerént buktatja magát a ministeri kart is.
Az 1830: 8. tc. a közigazgatásban és a törvénykezésben kiszélesítette a magyar nyelv alkalmazását.
Nálunk, a sajtó szabadságától megfosztott szegény Hazánkban ez másképp vagyon; itt a nemzeti repraesentatio delegálása kirekesztőleg csak a vármegyék által folyton folyvást kiadni szokott instruktióban leli tartalékát, garantiáját. Ezen institutióból az országgyűlési követekre kettős kötelesség háramlik. Először a vett utasítás ellen semmit sem tenni, másodszor amellett s aszerint mindent megtenni. – Ezen kettős kötelességbül a vármegyékre kettős jus származik. Először hogy instuctiójok ellen semmit sem tegyenek az országos Követek felvigyázni, másodszor megkivánni, hogy amellett mindent tegyenek. Midőn a Haza java forog kérdésben, csak a lelkiesméret kötelessége vezérelheti lépéseinket, s bár kedvetlen legyen is ezen kötelesség tellyesítése, a Haza javát mégis urbanitásnak* vagy személlyes tekintetnek feláldozni polgári véteknek tartom. – Az igassághoz való ezen ragaszkodásbul, amelytül, hogy Nagy Pállal szóljak, sem a hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaim heve soha el nem tántorít, bátran merem azon fájdalmas meggyőződésemet kinyilatkoztatni, hogy megyénknek repraesentaticus jussait a múlt ország gyűlésének folyamatja alatt fundamentaliter megsértve tapasztalom.
Ti. udvariasságnak.
Sk. ered. Kossuth Gyűjtemény II. E. 3. c.*
A fogalmazvány tévesen van ezen a helyen, a Kossuth zempléni közéleti tevékenységének dokumentumati tartalmazó II. D. sorozatban lenne a helye. – Megjegyzendő, hogy Kossuth gondosan felkészült az országgyűlés tárgyainak megvitatására. Iratai között fennmaradt sajátkezű kivonata az 1830-i országgyűlés tárgairól (OL, Kossuth Gyűjtemény II. D.), valamint másolata a zempléni követeknek az újoncozás ügyében tett jelentéséről, az országgyűlés újoncügyi feliratáról és az újoncozási instrukcióról. (Uo. E. II. 2. sz.)
A beszéd fogalmazványa lap közepén végződik, egészen biztos azonban, hogy Kossuth tovább folytatta, s ez után a bevezetés után tért rá élőszóval Vay Miklós eljárásának bírálatára. Zemplén megye jegyzőkönyvében 1831: 200. sz alatt szerepel a jan. 24-i közgyűlés, a követek beszámolójával. Nincs szó benne Kossuthék támadásáról, a közgyűlés a szokott elismerést szavazza meg a lelépő követeknek, s elbúcsúzik a borsodi adminisztrátori székbe távozó alispánjától, Vay Miklóstól. Valójában azonban a közgyűlés viharos lefolyású volt, olyannyira, hogy Vay Miklóstól nem sokkal később Bécsben a kancellár írásos jelentést kért az ott történetkről. Vay febr. 13-án az alábbi részletes beszámolót nyújtotta be a kancellárnak a közgyűlés lefolyásáról:
Nagy Méltóságú Gróf, Belső titkos Tanácsos, Fő Udvari Mester,
Fő Cancellárius és Fő Ispány Ur, Kegyelmes, Kegyes Uram!
Fő Cancellárius és Fő Ispány Ur, Kegyelmes, Kegyes Uram!
A borsodi relationalis gyülésről tegnapi napon tett hivatalos jelentésemben* alkalmatosságom vala ugyan távolról érdekleni, hogy elébb mint sem Miskolczra mentem s mehettem volna, magának akkori főispányomnak, Méltóságos Gróf Majláth Antal Ur Ő Nagyságának kivánságához képpest is, elébb nemes Zemplén vármegyében végzém el azokat, mellyek Excellentiád kegyes meghagyásánál fogva, kivált ezúttal, magának a fő kormányzónak tartoztak volna szoros tisztére, befejezvén egyszersmind azokat is, mellyekkel mint volt követ s viczeispány* tartozék; – a mennyiben azomban ezen alkalommal több ollyas dolgok adák magokat ott elő, mellyek elébb utóbb bizonyosan el fognak Excellentiád tudomására jutni, hogy azok, mint magamat is néminémű részben érdeklők, egész valóságokban s az igazi szempontból esmertethessenek Excellentiád által, bátorkodom az egész dolog folyamatját környülállásosan és igazán előadni.
Vay Miklós febr. 12-i jelentése nem található a Kancellária iratai között.
Vay Miklós báró Zemplén megye alispánja és Szirmay Antal mellett országgyűlési követe volt az 1830-i országgyűlésen. Röviddel az országgyűlés bezárása után a király Borsod megye főispáni helytartójává nevezte ki.
Báró Vécsey Pál egy igen nyughatatlan, s örömest mindenütt zavarni szerető ember, ki csekéllyebb külföldi utazásai után, hajhássza ami külső, s a honnyit annak a kaptájára akarja verni, maga mellé vévén Soós Jánost, Gróf Amadénak a próbák hijánossága miatt absolvált gyilkossát, Kossuth Lajost, egy eszes, de character nélkül való, ritka előadással biró prócátort, Nagy Lázárt, Herczeg Breczenheimnek fiscálissát, Nyomárkay Józsefet, a báró Sennyei Károly plenipotentiáriussát, Reviczky Dienes, Lehoczky László táblabírákat, s nehány fijatal embereket, egy mesterségesen kidolgozott factiót készítének, melly pro forma ellenem vala ugyan intézve, de tapasztalásom szerént, első rendeltetésének korlátjait meghaladván, ollyasakba ereszkede Ujhellyből lett eltávozásom után, mellyek polgári alkotmányunk lelkével nem csak meg nem egyezők, sőt a végrehajtó legfelsőbb hatalmat némelly ágaiban veszedelmeztetik. De elől kezdem a dolgot:
Minden ellenem levő készületeknek, tellyes tudomásába jövén jóeleve már, s ez által inkább még a személlyes megjelenésre buzdíttatván, személlyesen nyitám meg a mult hónap 24-ik napján a zempléni roppant számú közgyűlést, mellytől sokan legjobb akaróim közül, kik nállamnál félénkebb természetűek valának, örömest vissza akartak volna tartóztatni.
Mindenek előtt az országgyűlése folyamatja alatt történt kineveztetésembe* akarának a bizgatók belékötni s a törvények által kiszabott büntetésnek éreztetni véllem sullyát; – azomban maga a kegyelmes kineveztetésnek datuma, melly jóval haladá az országgyűlését befejező napot, elenyészteté a helytelen kifogást, – úgy hogy ezen első megtámadással, közönséges hellyen s fent szóval nem is merének előállani.
Zemplén megye követei ugyanis számos más megye gyakorlatához hasonlóan követi esküjükbe befoglalták, hogy az országgyűlés tartama alatt az udvartól kinevezést vagy kitüntetést nem fogadnak el.
A közgyűlés hellyére lett belépésem által okozott öröm kinyilatkoztatása, s viceispányi székemnek egész bátorsággal s egy a környülményekhez alkalmaztatott beszéd mellett történt elfoglalása, magában veré vissza a másik szándékba vett, de külömben is könnyen megczáfolható ellenvetést, melly szerént Borsod administratorává lett kineveztetésem után, Zemplénben meg akarták tőllem tagadni az előlülést.
Ezeken illy könnyen túl esvén, a diéta bérekesztéséről szólló utolsó jelentésemet felolvastatván, azt kivánák tőllem a fent nevezettek, hogy még ezen kivül tennék az egész országgyűlésének folyamatjáról egy synoptica relatiót, – amit azonban, mint belső meggyőzettetésem szerént anticonstitutionális, felesleg való, sőt nem jó emberek kezében veszedelmes dolgot, állhatatosan megtagadék tőllök,* s elegendőnek mondjám kívánságaik kielégtésére, tudatni a diétának resultatumát kivel kivel, a törvényeket tudni illik, mellyeket is a további vetélkedések kettészakítása után, azonnal kihirdetteték.
Az egész országgyűlés lefolyását és eredményeit összegező követi zárójelentés készítésére valóban nem voltak kötelezve a követek, ilyenek készítése azonban eléggé általános volt a megyei politikai életben. Ezek egyike-másika politikai fegyverré is vált az ellenzék kezében s másolatokban vagy nyomtatásban országszerte terjesztették. Különösen nagy hírre vergődött az 1830-i országgyűlés után Károlyi György szatmári – talán Kölcsey által fogalmazott – követjelentése és Deák Ferenc klasszikus szépségű, nyomtatásban is megjelent értékelése az 1832–36-i országgyűlésről. Mint Pest megye követe, Kossuth is írt ilyen összefoglaló jelentést az 1847/48-i országgyűlés eredményeiről.
Ezeknek a szokott módon lett felolvastatások után, majd mind felköltek a nevezett individuumok, s ki ki rendre elmondta a maga előre már megtanult rolláját, úgy hogy nem volt könnyű a systematice kezdett s folytatott számos jól kidolgozott beszédeket s azok által a publicumra tett behatást egészen visszaverni, s az ellenkezőknek mondása által meg is győzni az ellenkezőről kit kit a jelenvoltak közül. Ezen czélomat azomban elértem, mert felelő beszédem után senki többé a lázítók közül szóhoz nem jöhetett a helybenhagyásnak zajogó lármája miatt, s amint csak egy is próbált felállani, minden felől hallatott a fiscalis actióval való fenyegetődzés; ezen büntetésnek terhe alatt eltiltatnám én is a még mindég acsarkodókat a további beszédtől, s csendességet nyervén, folytatánk szinte estveli öt óráig a rendes tárgyakat.
Vécsey, Soós és Kossuth voltak a leghevesebb vitézek, kik leginkább a múlt országgyűlésének ócsárlák proceduráját, gyalázák az új törvényeket, azokat polgári alkotmányunk gyengítésére szolgállóknak inkább, mint megerősítésre valóknak állítván, – kikelvén különösen az újjonczok kiállításáról szóló czikkely ellen, számon kérvén, követtársamnak, miként esett, hogy egy vélekedésben nem valánk? Erre is azomban, mint minden másra, ex asse megfelelvén, a legnagyobb megelégedésnek látszottak s hallattak minden felül nyomai.*
Az országgyűlésen az udvar – az európai forradalmakra és a feszült nemzetközi helyzetre való tekintettel – a 28 000 főnyi rendes újonclétszámon felül még 20 000 újonc megszavazását kérte. A megyék többsége ellene volt az újonclétszám felemelésének, a kormány azonban néhány követ eltávontorítása révén végül mégis elérte célját. Zemplén követei egymással ellentétesen szavaztak – Szirmay az ellenzékkel, Vay a kormánnyal –, így Zemplén szavazata érvénytelenné vált, s az ellenzék elvesztett egy szavazatot.
Másnap, úgymint 25-ikben borsodi deputatiónak Golopon, mint rendes lakhellyemben való fogadására kénteleníttetvén sijetni, a közgyűlés végével, letévén követi tisztemet, viceispányságomtól is búcsút vevék, – amit nem kevéssé fájlaltam, megértvén későbben a másik napon tartatott közgyűlésnek resultátumát.
Ugyanis az általam annyira megvert, hellyel hellyel meg is piszkolt factió bosszút forralván eltávozásom után, esmérvén a mostani alkotmány gyengeségét,* s többeket magához hódítván, kiket jelenlétem zabolába tarta, több ollyas propositiókat teve, mellyeket egészen elhallgatni nem lehetett volna; amennyiben azomban azoknak nagyrésze visszaveretett, csak egyet említek, amit a lármások keresztülvívtak s determinatióba is hozattak, ami pedig vélekedésem szerént nagyon messze vághat:
Szirmay József ekkor Zemplén megye másodalispánja.
Kossuth Lajos proponálá, hogy amennyiben a mindennapi tapasztalás mutatja, hogy az Udvar rendesen csak rossz hazafiakat szokott utalmazni s el nem mulat semmit a hatalmában levő számtalan módok s eszközök közül, annyit amennyit csak lehet, arra fordítani, hogy a követeket a maga részére hódíttsa, gondolkozzon az ország s közelebbről Zemplén vármegye is ollyas módokról, mellyek által az úgynevezett jó hazafiak is vehessék, nyerhessék a hazától jutalmokat, – mellyre is (főnótarius Dókus Úrnak januarius 27-éről költ levele szerént) az lett a végzés, hogy az országgyűlési jegyzőkönyvekből a regnicolare operatumokat revideáló küldöttség* az ekként megjutalmaztandók neveit terjessze a közgyűlés eleibe, hogy ezeknek a megye köszönő leveleket küldhessen; ezen nagy férfiak közé fog tartozni az én volt diétális követ társam is.
Kiküldetése ugyanezen a közgyűlésen történt; összetételére l. a M. Kanc. eln. 1831: 466. sz. alatti jelentést. Kossuth a közjogi (publico-politicum) munkálatot megvizsgáló albizottságnak lett a tagja.
Az ehhez hasonló dolgok leginkább az Ujhellyben nem régiben felállított s szinte 250 actionariusokat számláló s 11 ujságokkal biró Casinóban szoktak kifőződni, aminek a közadministratióra sem a legjobb befolyása van már csak eddig is, s kivált a zempléni igen gyenge s[ubstitutus] viceispány alatt még rosszabb lehet.
Mind ezekről én a zempléni valóban lelkes és főkormányra termett főispányt* tudósítván, nem kétlem, hogy nem fogja tovább harapódzni engedni azon zűrzavart szülő lelket, melly a magarnak annyira nem tulajdona, – amellett azomban Excellentiádat is örömmel tudósítom mindazokról s mindig, mellyeket a legfelsőbb kormány figyelmére méltónak látok s látandok.
Majláth Antal gróf volt a zempléni főispán.
Kegyeibe zártt, mély tiszteletem buzgó érzéseim mellett, örökösen mardtam
Excellentiádnak alázatos szolgája
Báró Vay Miklós
Báró Vay Miklós
Bécsben, februar 13-án 1831.
Sk. ered. OL, Kanc. eln. 1831: 302. sz.
Közölte Viszota Gy.: Széchenyi és Kossuth vitája, I. köt. XIV. kk.
Közölte Viszota Gy.: Széchenyi és Kossuth vitája, I. köt. XIV. kk.
A zempléni „rettenetes gyülésről” megemlékezik leveleiben Kazinczy Ferenc is, aki ekkor Zemplén megye levéltárosa volt. Ír Kossuthról, aki olyan tűzzel beszélt „mintha kezében volna a lázitás szövétneke”, „mint egy dühre gyulladt Catilina”; beszámolt Kossuth másnapi javalatáról is. (Vö. leveleivel Bártfay Lászlóhoz, Kazinczy Ferenc levelezése, 21. köt. Bp. 1911. 456. kk., 461. kk.) – A kancellár febr. 14-én utasította Majláth Antal főispánt, hogy tegyen jelentést, miként lehetne a közgyűlés határozatát megsemmisíteni. Felhívta a figyelmét a sátoraljaújhelyi kaszinóra is, és felszólította, tegyen intézkedéseket a kaszinóban folyó politizálás megakadályozására. Utasította egyben arra, hogy mivel a megyében első alispán nincs, a másodalispán pedig gyenge, erélytelen ember, tartson mielőbb tisztújító közgyűlést, a megbízható emberekből pedig szervezzen hírszolgálatot a kancellár számára. (Az utasítás fogalmazványát l. a fenti jelentés mellett.) A főispán febr. 22-i, Lublón kelt válaszában biztosított a kancellárt, hogy a következő, ápr. 11-i közgyűlésen meg fogja semmisíteni a határozatot, május 6-án pedig tisztújító közgyűlést tart. Zemplén szelleme – írta – igen jó, a kaszinóban sem folyik politizálás, a megyegyűlési fellépést előkészítő tanácskozások sem ott, hanem Kossuth Lajos lakásán folytak le. Különben is job, ha a politikai tanácskozások a kaszinóban folynak, mert itt könnyebb ellenőrizni őket, ha magánlakásokba szorulnának, sokkal nehezebb lenne megbízható jelentéseket kapni az ott történtekről. (Majláth jelentését és a kancellár újabb, febr. 28-án kelt utasítását l. M. Kanc. eln. titk. 1831: 43. sz. alatt.)
