45/a Sátoraljaújhely, 1832 november 26. Kossuth levele ismeretlen barátjához a reformmozgalom helyzetéről, zempléni csalódásairól…
45/a
Sátoraljaújhely, 1832 november 26.
Kossuth levele ismeretlen barátjához a reformmozgalom helyzetéről, zempléni csalódásairól és az Országgyűlési Tudósítások tervéről.
Sátoraljaújhely, 1832 november 26.
Kossuth levele ismeretlen barátjához a reformmozgalom helyzetéről, zempléni csalódásairól és az Országgyűlési Tudósítások tervéről.
Kedves nagyon tisztelt Barátom!
Csalódni legkedvesebb reményemben is, bár ha érzékenyül fáj is, éltemnek tövissel hintett ösvényén régen megszoktam ugyan, de midőn reményünk tárgyai közzül önhasznunkat számkivetve, óhajtásunk minden érzelme a Haza s emberiség szent nevében egyesül, s a pulyáknak rabszolgai lelkét minden nemesebb eránynak győzedelmesen ellene szegődni, az emberiség avúlhatatlan jussai kivívásának még a jövendőre is nehezen győzhető akadályokat ellen tornyoztatni szemléljük, ez egy a közjóért lángoló, becsületes kebelnek oly pokolbeli kín, amelyet, úgy tetszik, egy szentségtelen fatum csak a nemesebb halandók gyötrelmére tartott fel azon bűnért, miért mernek felemelkedni a porból, miért nem csúsznak a csúszóknak útálatos, de nagy seregével. – Barátom! Midőn a mély setétségnek közepette itt-ott egy gyúlladó lángot felpislogni látok, gyarló keblem olly kész táplálni azon szép reményt, hogy Hazámnak is dereng egy jobb jövendő reggele, – de ha az alkalom felhevülése a komoly valóság szemléletén elpárolog, jéghidegség futja végig minden velőmet – mi egy szomorú időt élünk – adja Isten, rossz jósoló legyek – de úgy látom, az Igasság, szabadság, nemzeti jólét napvilágát sok időre sűrű köd fedi, amelyet a kornak kívánatait fel nem fogó, vakon gyáva sokaság átalkodottan táplál s melyet – bár szemeim ne lássák azon napot, – csak egy irtóztató catastropha lesz képes eloszlatni.
Először történt, hogy baráti kézzel írott soraid nékem örömet nem hoztak, sőtt a méllyen érzett igasság eleven színébe mártott ecseted festései minden vonásban keservesen megillettek. – Valóban, ezen közönséges – nem tudom, értelmi butaság – alacsony szolgai lélek, rafinírozott bűn, vagy inkább erkölcsi romlottság közepette becsületes polgárnak maradni, ennyi ellenek között csüggedhetetlen erővel harcolni a jóért s nemesért s nemcsak kevés reményt, de még a hősi harc jutalmául ürmöt, rágalmat, irígy kajánságot, üldözést aratni, s mégsem csüggedni el, – olly nehéz feladat, melyet csak kevés vállak képesek elviselni. – De azért ne csüggedjünk el, Barátom! Si fractus illabatur orbis – célunk szent, erányunk nemes, – mert mi csak Hazánk boldogságát óhajtyuk s ha valamellyikünk leroskadna is a nehéz munka alatt, semmi – kötelességét teljesítette – és az idő neveti a buta halandók hangyamozgásait – ő halad, s habár későn is, de mégis békövetkezik, aminek bé kell következni.
Tartsa meg Isten feltételedet, hogy közinkbe vágyódol, nagy öröm ugyan nemes lelkedre itt sem várakozik, – mert nálunk is létezik a szolgai lélekkel párosított kaján irígység hydrája (én már-már több ízben áldozattya valék) de legalább több rokon kebelre találsz, kikkel kezetfogva, vállat vállhoz szorítva, erős sikerrel törhetsz előre a hazaszeretet becsületes ösvényén.
Megyédről, festésedet vévén, gondolkozni sem akarok többé, annyival utálatosabb az előttem, mert ott az értelem kevésbé hibázik, mint másutt, és így nem az ész, de a szív hibás, ami ezerszer utálatosabb, – de hiszen fusd végig a választások sorát,* hasonlítsd öszve az 1825-kivel s vonj resultatumot, látni fogod, az aristocraták, nyomorult privilegiumaikat akarván makacsul pártolni az emberiség jussai költségén, mint tölték bé válogatott organumaikkal a törvényhozók padjait – mennyivel liberálisabb volt országunkban az 1825-ki esztendő – mi csak veszteg kívánunk állani s nem vesszük észre, hogy az idő reánk nem várakozik, s mivel veszteg állunk, hátrafelé haladunk. – Dii meliora!
A megyei követválasztásokra céloz Kossuth, amelyek az 1832. dec. 16-ára összehívott országgyűlésre november folyamán országszerte lezajlottak.
Nincs tehát reménységem becses, hasznosan gyönyörködtető társaságodban utazhatni Pozsonyba, ismét egy kedves reménységben csalódtam, – de hiába, a kéntelenségnek engednem kelletik, – én már csak felmegyek – egy különös ösztön hajt Pozsony felé – kört óhajt merész keblem magának teremteni, hogy szélesb hatással hinthesse meggyőződése magvait, s hacsak közvetve, legalább egy-két embert szerencsés lehetek nemesebb lángra gyújtani, hacsak egy-két gondolatot is vethetek a jövendő szántott barázdáiba – talán nem egészlen haszontalan megyek fel – tellyesítem polgári kötelességemet, teszek, amit tennem engedtetik – nékem úgyis magános czélom, sőt csak óhajtásom sincs magamra nézve ez életben.
Örvendek, hogy a correspondentialis idaeát* bölcs bélátásod helybenhagyá – én úgy hiszem, ez nem lesz egészlen elveszett munka, – sokakra nem számolok, kik illyest kívánnak, mert pénzbe kerül, – pedig a többségnek pénz az Istene, – akik pedig barátságos eszközlésed által netalán correspondenseknek elfogadnak, azoknak neveiket, vagyis inkább a levelezés számját óhajtom tudni december elején – mert 7-ikben okvetetlen indulok. – Lónyay gerjeszté bennem ez idaeát, ő szólított fel maga részéről első, s utána B[áró] Sennyey Károly, B[áró] Vétsey, Soós János – az újhelyiek közül többen közösen – s Casinónk is – s még talán egy-két öszvefogott jó barátok. – Én a levelezés honorariumát meg nem szabom – elfogadom mégis – mert minden postanap kimerítő tudósításokat küldeni csak tíz-tizenkétfelé is, nemcsak terhes, de költséges dolog is, mert írókat vagyok kénytelen tartani – ami szűk erszényemből nem telik – Lónyay 12, a Casino 10, Zsennyey 10, az újhelyiek, úgy hallom, 14 pengő ft-al akarnak megkínálni havanként – nekem mindegy, jóbarátimnak minden jutalom nélkül is szívesen szolgálok, – önhaszon sohasem volt rugóere tettemnek, csak azon egyet kívánom, hogy aki bizodalmával megtisztel, havonkénti ajánlást mintegy három holnapra előre ne sajnálja elmenetelemig kezemhez juttatni, hogy költséggel járó munkám calculussában meg ne csalatkozzak.
Kossuthnak azt a szándékát, hogy barátainak és ismerőseinek kézzel írott tudósítások útján számol be az országgyűlés fejleményeiről.
Pereid felől nyugton lehetsz, a fixumok* első hetét idehaza töltöm, s már eddig is különösen a Te repositorius peredet még a múlt törvénynapok alatt oly karba hoztam, hogy csak el kell ítélni. De minden pereim dolgát hellyesen elrendelem, s távollétemben öreg jó atyám, aki az ügyvédi fáradozásokban becsülettel megőszült, tapasztalt, törvénytudó, munkás és serény adjunctusom segítségével nemcsak kipótolja, de alkalmasint még nagyobb haszonra vezeti személyem távollétét – különösen repositorius peredben, ha fixumok elejére magadat megalázod, reménylem, még itthonlétemben végítéletet nyerhetünk. – A Hadikné concursuális perét Lehóczky Miklós mint litis curator kezéhez vette – hozzá nem juthatok – méltóztassál elhozni az evictionalis kérdésre tartozható védeszközöket, mert én a pert nem láthatván, meg nem írhatom, mire lehet ott szükség, – de minthogy mások részéről állok azon perben, annyit tudok, hogy a védelemmel késni nem lehet, mert ezen fixumon alkalmasint vége lesz.
A nov. 11-ével kezdődő őszi törvénykezési időszak.
Nagyon köszönöm szíves figyelmedet, hogy küldött emberedet hozzám fárasztani méltóztattál. Élj oly boldogul, mint ahogy nemes kebled oly igen megérdemli, s méltass engem továbbá is mindenkinél becsesb szívességedre. Én változhatatlan forró baráti tisztelettel vagyok s leszek még élek
tisztelő barátod
K[osuth] Lajos
K[osuth] Lajos
Írtam Újhelyt, november 26-án 1832.
Sk. ered. Evangélikus Országos Levéltár, Zsilinszky-hagyaték.
