64. Pozsony, keltezetlen [1834 vége]* Kossuth levele Somssich Antalhoz (?).* Megküldi neki a Marseillaise-t és kifejti vele kapcs…
64.
Pozsony, keltezetlen [1834 vége]*
Kossuth levele Somssich Antalhoz (?).* Megküldi neki a Marseillaise-t és kifejti vele kapcsolatos gondolatait.
Pozsony, keltezetlen [1834 vége]*
Kossuth levele Somssich Antalhoz (?).* Megküldi neki a Marseillaise-t és kifejti vele kapcsolatos gondolatait.
Ezt a levelet a Kossuth-irodalom 1830 körül keletkezettnek tartja, nyilván az 1830-i párizsi forradalomra benne történő utalások alapján. Valójában azonban a levél fiatalabb néhány ével. Írása nem egyezik Kossuth 1830 körüli írásával, sokkal inkább az Országgyűlési Tudósítások időszakának érett, kialakult írásával vethető össze. Tartalmából kiderül, hogy Kossuth egy vidéki földesúr kérését teljesítette a Marseillaise megküldésével, ez is csak pozsonyi tartózkodása alatt, nem pedig Sátoraljaújhelyről történhetett. Kossuth 1834 nyarán foglalkozott Lamennais művének fordításával, amely franciául is csak 1834-ben jelent meg, s szerzőjének neve is csak ekkor vált ismertté Magyarországon. A legdöntőbb érv azonban a Nagy Pál beszédére történő utalás: ez a beszéd ugyanis 1834 nov. 10-én hangzott el, s benne van a Kossuth által idézett részlet is. (Vö. Országgyűlési Tudósítások III. köt. 698. o.) Mindezek alapján a levél megírásának időpontját 1834 végére tehetjük.
A levél címzettjének meghatározására az az egyetlen támpontunk, hogy közreadója a Pesti Napló 1894. ápr. 6-i számában – feltehetően megbízható értesülés alapján – Somssich Antalhoz írottnak mondja. A levél időközben az Országos Levéltár Kossuth-gyűjteményébe került, azonban boríték nélkül, s így a címzett nevét illetően a Pesti Napló közleményénél megbízhatóbb adat nem áll rendelkezésünkre.
Tekintetes Úr!
A marseilli hymnust becses parancsa szerint küldöm.
A német Messiásnak halhatatlan írója, vagy akarom mondani a halhatatlan Messiásnak német írója Klopfstock (sic!)* úgy szólítá meg Joseph Rouget de l’Islet, ama hymnus szerzőjét,* midőn ez Quiberonnál megsebesíttetvén, a terroristák dühe előtt Németországban keresett menedékhelyet: Sie sind ein schräcklicher Mensch, 100.000 brave Deutsche haben Sie mit Ihrem Gesang erschlagen! Roppant dicséret, aligha mondhatni nagyobbat. De az ember nemcsak dicsérettel, nemcsak Isten igéjével él, hanem kenyérrel is. Azonban sok Citoyen és nem Citoyen generált tudnánk említeni, aki nem egy hymnussal, hanem 100.000 bajonettel sem volt képes 100.000 brave (wenn auch nicht Deutsche) erschlagen, s mégis nemcsak hír szárnyain repült keresztül az életen, hanem szép hat andalusiai mén vonta kocsin is, és nemcsak babér volt asztalán, melly legfeljebb télére savanyított ugorka közé használható, hanem a természet 3 országának más egyéb ízes falatja is. A szegény Rouget pedig felejtve, szegénységben élt, s babér és borostyán koszorúival vigasztalgatván magát, nem kevesb nyomorúsággal vásárolgatta az örök hírt, mint Nagy Pál földmívelői az idvességet.* Azonban im! (amint Lamennais mondja)* az idők békövetkeztek! Az emberi nemzet – kivált a Seine partján – igen musichalish portéka, nemcsak hallgatni szereti az emberi alakban öltözött csalogányt, az angyali Malibránt,* de néha magának is kedve kerekedik a theatromi personáléval versenybe dallani, habár nem a Gott erhalte… vagy God save the King – népdalokat is, de mást, fürgébbet, hiában, az ízlés sokféle, és chaqu’un est le maître dans son monde. A dallás pedig mondják, szintolly ragadós nyavalya, mint az ásítás. Ezen conjunctúrák közt nem csoda, hogy 1830-ban júliusban* a 800 ezer népességű városban kedve jött az uczán dallani, és mivel meglehet, hogy éppen egy palaczk pezsgő borral foederálta magát, per associationem idaearum eszébe jutott a Marseilli foederatio, innen a Marseilli hymnus, s így hát ezt kezdette dallani! Oh! az ideák associatioja nagyon rendes dolog, a fegyverneki pusztán fogadom, a helybeli historiai reminiscentiák ingere szerint nem a Marseilli hymnust dallaná, hanem a Zöld Marczi nótáját.* A mi dallosunk azonban egészen másforma helyütt volt, mint a fegyverneki puszta, s így meg kell neki bocsájtanunk, hogy a Zöld Marczi nótáját nem énekelheté, hanem egész isteni félelemmel el kezdé ártatlan víg kedvében: Aux armes Citoyens!
Klopstock, Friedrich Gottlieb (1724–1803) német költő; fő műve Messiás c. eposza.
Rouget de l’Isle, Joseph (1760–1836), mérnökkari tiszt és dalköltő, a francia forradalom himnuszának, a Marseillaise-nak a szerzője. Szegénységben élt, mígnem Lajos Fülöp 1830-tól nyugdíjat utaltatott ki neki.
Az utalás Nagy Pálnak az örökváltság mellett 1834. nov. 10-én mondott beszédére vonatkozik. Ebben a beszédben válaszolja a paraszt az őt üdvözülése ellenszolgáltatásaként fizetésre és robotra ösztökélő papnak: „Szent dolog, igen szép és szükséges dolog az üdvösség, nincs is reá senkinek nagyobb szüksége, mint nekem nyomorultnak, ki a földi javakból úgyis igen csekély részt veszek; de csak azt kérdem főtisztelendő uraktól: valahogyan olcsóbban nem üdvözülhetnék?” (Vö. Országgyűlési Tudósítások III. köt. 698. o.)
Vö. a 421. o. 1. jegyzetével.
Malibran, Maria Felicita (1808–1836), az 1830-as évek Európa-szerte ünnepelt énekesnője.
Célzás az 1830 júliusi párizsi forradalomra, amely elűzte a gyűlölt Bourbon X. Károlyt és helyette Lajos Fülöpöt, a „polgárkirályt” ültette a trónra.
A Heves megyei betyárok egyik híres és népszerű vezetőjét, Zöld Marcit 1817. dec. 6-án végezték ki Fegyverneken. Halálát Petőfi is megénekelte Zöld Marci c. költeményében. (Az 1810-es évek hevesi betyárvilágának társadalmi-gazdasági vonatkozásaival Szántó Imre foglalkozik Zöld Marci c. tanulmányában. Az egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve II. 1956.)
Az az Aux armes magyarul annyit tesz, hogy ad arma, amit Sárospatakon gyakran hallhatni, midőn a nemes ifjúság a Borkő kocsmában vitéz hazafi lángra buzdúl, s kicsinben háborúsdit játszik, – nem is lehet másként, mert hiszen rég elmondotta Mérey:* Csak magyar a magyar, a természetnek deli remeke! No már ez az ad arma még Patakon is olly veszedelmes egy mottó, hogy a Rákóczy hajdani várának egyik omladék casamattájában cycloposkodott czigány, primaire oskola nem létte miatt otthon kénteleníttetvén ősi erényeinek nagyreményű örökösét életphilosophiára tanítgatni, minthogy az életphilosophiának, mint tudjuk, két fő maximája zavarosban halászni, sűrűben zsebelni, s az említett nagy és kis háborúsdi játékok alkalmával a sűrűség nagy szokott lenni, a suhancznak kedve jött ama második maximát olly alkalommal egy kissé practice gyakorolni. De az élet viharjaiban megedzett ősz tapasztalású apa veszteglésre inté gyermekét: Vigyázz, úgymond, fiam! midőn azt kiáltják a deákok: nincsen dió (indencium,) akkor csak kimehetsz szerencsét próbálni, de mikor azt kiáltják: vad alma! (ad arma) akkor ki nem menj ha veres nadrágot ígérnek is, mert tudd meg, hogy verve léssz.*
Mérey Sándor volt személynök, majd 1833 tavaszán történt lemondása után az adóügyi országos biztosság igazgatója.
Az előbbi alkalommal tűzoltásra vonultak ki a diákok, az utóbbi eset akkor következett be, ha verekedés támadt egyrészről a diákok, másrészről a katonák vagy mesterlegények közt.
No már ha Patakon is oly pogány egy mottó az az ad arma, hogy miatta a czigány se mer lopni, hát még Párisban, mellyben mint a jó üröm taplóban a szikra könnyen akad!! Hozzájárult, hogy mint mondám, a dallás igen ragadós nyavalya, s így került fordult a dolog, míg azon vették észre magokat, hogy sok ezer musikálish temperamentumú embernek kedve tölt Paris utczáin a Marseilli refraint dallani. Az a becsületes ember, ki Isten kegyelméből, s a Sz[ent] Alliance gratiájából Obersteuereinnehmer volt Francziaországban, most pedig Hradsinban nép áldással tömött pamlagon pihenteti a nagy nemzet boldogításában kifáradt tagjait,* éjjelét nappalát az isteni gondviselés által kormányára bízott népek javára szentelvén, éppen whistezett, s csaknem megzavarta királyi foglalatosságában a párisi chorus, de ő királynak született, s így az aviticitás szent törvényeit híven tisztelő természet tőle sem merészlette megtagadni ama minden királlyal születni szokott Isten-helytartói tulajdonokat: az állhatatos akaratot, szívet, erőt és bölcsességet. Ő is tehát mint száz királyok unokájához illet, Danton szavaival kiálta fel: Point de faibles!! és whistezett, s bár magának honeurje nem vala, mégsem esett kétségbe a parthie felett, mert hiszen ochrin állott s partnerjei intésre készen állottak kopogni, s a dalosokat lekopogni, s különben is az 1815-ki partieből reservában volt egy Triple számára.*
X. Károly, az 1830-i párizsi forradalom által elűzött király.
Célzás a Szentszövetségre, amelynek három uralkodója – a porosz, orosz és osztrák – kötelezettséget vállalt Európa-szerte a forradalmi mozgalmak letörésére és a „legitim” uralkodók trónjának fenntartására.
Azonban új csuda történt, olly csuda, mellynek párját nem hallottuk Amphion* idejétől, midőn a lant zengésére magokban rakódtak a kövek Trója kőfalaivá. Most ismét bebizonyíták a kövek, mennyire szeretik a musikát, a Marseilli hymnus hallatára a párisi kövelet megindult s baricádákká alakult, – addig addig, míg a baricádák tetején egy különös szék emelkedett, s abba beleült egy ember, kit polgár királynak neveznek! Ennek eszébe jutott a szegény elfelejtett 70 esztendős Rouget s 1500 franc pensiot rendelt ki. Kedvesebben vette-e ezt, mint a Klopfstock dicséretét? méltóztassék megítélni, s nékem kedvcsapongásimért megbocsájtani.
Amphion, a görög mondavilág hérosza, Zeus és Antiopé fia; a Hermestől kapott lanton olyan szépen játszott, hogy zenéjére még a kövek is megmozdultak. Nem Trója, hanem Téba falait építette fel ily módon.
Kossuth
Sk. ered. OL, Kossuth Gyűjtemény I. 10.
Kiadva Pesti Napló, 1894. ápr. 6. sz.
Sk. ered. OL, Kossuth Gyűjtemény I. 10.
Kiadva Pesti Napló, 1894. ápr. 6. sz.
A Marseillaise-hez kapcsolódó gondolatokat Kossuth eredetileg nem levél formájában fogalmazta meg, s nyilván csak ötletszerűen foglalta bele ebbe a levélbe. Az első fogalmazvány nagyobb fele – „A német Messiásnak… mert meglásd, hogy verve léssz!” – megvan a M. T. Akadémia Kézirattára Kossuth-iratai közt, Ms 4850/95. sz. alatt. Ebben a fenti levél a „Nagy Pál földmívelői az idvességet” szavak után a következő résszel bővül: „Lamennais azt mondja: 18 századja, hogy az Ige elhinté isteni magvait, s a Lélek azokat megtermékenyítette. Látták az emberek virítani és megízlelék gyümölcsét, s ím most a föld ismét hideg és sötét. A szegény Rouget még 1830-ban július elején szintén elmondhatta: 38 esztendeje hogy elhintegették a szabadság magvait, s a marseilli hymnus által lelkesített brigadák azokat megtermékenyítették. Megízleltük gyümölcsét, de megérkezett a Restauratio s a föld ismét hideg és sötét, az én sötét szobácskámban is kemenczém hideg, asztalom terítetlen.” A két szöveg között egyéb kisebb stiláris eltérések is vannak.
