75. Pest, 1836 május 15. Kossuth körlevele: bejelenti a Törvényhatósági Tudósítások megindítását.
75.
Pest, 1836 május 15.
Kossuth körlevele: bejelenti a Törvényhatósági Tudósítások megindítását.
Pest, 1836 május 15.
Kossuth körlevele: bejelenti a Törvényhatósági Tudósítások megindítását.
Az országgyűlés végének közeledtével mind gyakrabban merült fel az ellenzéki követek körében az a kívánság, hogy kár lenne lemondani a közvélemény tájékoztatásának arról a nagyszerű eszközéről, amivé Kossuth az Országgyűlési Tudósításokat fejlesztette, s kár lenne lemondani egy olyan publicistáról, amilyenné Kossuth lapjának szerkesztése során, s az országgyűlési harcok tapasztalatain át fejlődött. S még ezeknek a baráti beszélgetéseknek a során felmerült az a gondolat, hogy mivel az országgyűlések közötti időszakokban az ország politikai élete a megyékben, a megyegyűléseken zajlik, olyan lapot kellene létesíteni, amely a megyékben folyó politikai küzdelmekről számolna be, s egyben a kölcsönös tájékoztatás révén bizonyos mértékig össze is hangolná, közös célok felé irányítaná, s ezzel az országgyűlésre is felkészítené a megyékben jelentkező politikai törekvéseket. Az elhatározás már Pozsonyban megszületett, s a követek és a kiválóbb országgyűlési fiatalok azzal az ígérettel utaztak haza, hogy tudósításaikkal segíteni fogják Kossuthot szerkesztői munkájában. Ilyen előzmények után bocsátotta ki Kossuth Pestről 1836. május 15-én előfizetési felhívását:
Jelentés.
A vak sors szeszélyes kedvezései egy éj fordulatán bőségre ébreszthetik az ínség karjai közt szunnyadót, boldogságra a boldogtalant; de egész nemzetek állapotja kevésbé függ a sorsnak puszta kényitől, s leginkább a társaságba halmozott erők helyes kifejlésén alapúl.
Ha bétekintünk a lefolyt századok örvényeibe, mellyek annyi népeket emeltek magasra semmiből, s annyit döntöttek szédítő magasról semmibe, hogy elvesznének örökre, mint a pusztában elmenő vándornak nyomdoki, fokrul-fokra, lépésről-lépésre világít előttünk a Historia fenséges szövétneke, s fényvilágánál tisztán látjuk az emelkedésnek, tisztán az esésnek okait. Nincs itt vak eset sehol és semmiben, mindenütt s mindenben ok van és következmény, s ezeknek logicai lánczkapcsolata az a „Fatum”, mellyet Lucanusként* a dolgoknak attya „se quoque legetenens” örök szabályul alkotott. Igenis a nemzetek boldogsága a nemzetekben rejtező anyagi s erkölcsi erők kifejtésével áll arányban, együtt kél ezekkel, együtt száll, együtt feszül életre, együtt lankad, hervad s alszik el. Ezen erők kifejtésére temérdek hatással vannak a törvények, temérdekkel a nemzet erkölcsei (mores, Sitten). E kettőnek egymással örökös kölcsönhatásban kell állani, s valamint a nemzeti erkölcsök sajátságuk bélyegét ütik a törvényekre (hol nemzeti akarat, s nem egyes, bár legjobb autocratornak tartós boldogságot még sohasem teremtett önkénye szab törvényt,) úgy törvények idomítják, fejtik, változtatják a nemzet erkölcseit. E kölcsönhatásban egyik sem első, egyik sem második, mind a kettő kölcsönösen hat egymásra, s ezzel együtt hatnak a nemzet életére, boldogságára, úgy, hogy a nemzet szokásaiban ábrázolatát láthatni törvényeinek, s törvényből bizton gyaníthatjuk erkölcseit, vagyis ezeknek összességét, a nemzeti charactert.
Lucanus, Marcus Annaeus római költő (39–65); költői hírnevét Nero megirigyelte és halálra ítélte, mire Lucanus felvágta ereit. Fő műve, a Pharsalia c. eposz 1833-ban jelent meg magyarul, Sztrokay Antal fordításában.
Ez így levén, a törvényhozónak (ha tespedéstől úgy, mint iszonyatos rázkódtatástul egyiránt meg akarja óvni a nemzetet, s a haladás szelíd s törvényszeres ösvényén biztos léptekkel kívánja a közboldogság magasb fokára vezetni, mellyről áldás és becsület sugárzik országlóra s országlottakra,) a törvényhozónak – mondom – ezen idves irányban munkálódva kettős kötelessége van. Egyik: megérteni az időnek jeleit, ismerni a nemzet szükségeit, s ezekhez mért czélszeres intézvényekben követni a közvéleményt, mellynek létezését s hatalmát hasztalan igyekeznénk tagadni; másik: eme közvéleményt, a jövő törvényhozásban alapul szolgálandót, előkészíteni. Csak így remélhető, hogy örökös kerékforgásban fognak törvény s erkölcsök eymásra s együtt a közboldogságra, Thronus, Hon s emberiség javára munkálódhatni.
Miként felelt meg a lefolyt országgyűlés e kötelességek elsőjének, mennyiben teljesítette az ország reményeit, s mennyiben segített a nemzet szükségein? E részben a hozott törvények gyakorlatba vételével a tapasztalás fog legbiztosabb tanúságot nyújthatni; most erről, valamint arról is, mellyek a szirtek, miken sok szép remény hajótörést szenvedett, bővebben szóllani idő s hely nem engedik; de mi a másodikat, úgymint a közvélemény előkészítését illeti, negyedfél éveken keresztül voltam én figyelmes tanúja a történteknek, negyedfél esztendőt áldoztam a nyilvánoság terjesztésének, s e terhes pályán, mellyet polgártársaim nagyrészének inkább a szükség érzetéhez s akaratom tisztaságához, mint igenis csekély tehetségemhez mért bizodalma olly édessé tőn, e pályán mondom nagyobb alkalmam volt, mint más akárkinek, látni a hatalmas lökést, mellyet a nemzeti értelmiség kapott, s haladását gondos tekintettel kísérnem. El merem tehát mondani, hogy ha eljő az idő, melly nem véres csaták s veszély szülte egyes nagy tettek, hanem köznemzeti virágzás napját fogja hazánkra deríteni, az 1832/6-ki országgyűlés ezen új fenséges napnak pitymalló hajnala gyanánt fog a magyar évkönyvekben díszleni.
Az országgyűlésnek azonban vége van. Szétoszlott a fénycsomó, mellyben mint valamelly gyújtópontban egyesültenek a nemzeti értelmiség sugárai, hogy visszahatva mint egy pharusról erősb világot terjesszenek szerte, messzire. Szétoszlott a fénycsomó, bekövetkezett a darabolt erők elágazásának ideje; visszatértünk törvényhatóságaink házi konyháihoz, s az egyesült értelmiség közrehatásának minden áldásai megszűnnek.
Hazánk municipalis rendszere kétségkívül a legremekebb institutiók egyike, s én hajlandó vagyok hinni, hogy szélesb alapokra építve* illyesmibe fogják elvégre Európa nemzetei polgári jusaiknak ama kezességét fellelni, mellyet olly rég, olly temérdek áldozatokkal keresnek hasztalan. De az árnyék a világnak attributuma, s a legfényesb dolognak is van árnyas oldala. Municipalis rendszerünk felséges eszköz arra, hogy megóvjuk s megtartsuk, mit a nemzet egyesített ereje tulajdonunkká tőn, de igen rossz annak, mit még nem bírunk, s mit csak országilag közremunkálva szerezhetünk, kivívására. Isten óvja meg e nemzetet minden gonosztól, Isten óvja meg, gyenge erejének szétdarabolásától, mert valóban, mit a nemzeti közboldogság ösvényén már tett, mákszemnyileg kevés ahhoz képest, mit még tennie kell, s most, éppen most szükség messze távoztatni az aluszékony tespedést, nehogy a fejlődő értelmiség pislogó szövétneke szalmalánggá változzék.
Ti. ha a megye politikai életébe bevonják az „alkotmány sáncain” kívül rekedt néprétegeket, a polgárságot és a parasztságot is.
E tekintetek állottak előttünk, midőn Pozsonyban az elválás órája közelgetett, s aggódva néztünk a jövendő elébe, keresve valamit, ami nincs, az egységnek valamelly kapcsolatát, valamelly jelét annak, hogy a nemzet országgyűlésen kívül is, nemcsak megyeileg, hanem országilag is él, legyen az bár olly csekély, mint a szívnek leggyengébb ütése, csak életre mutasson. S íme többen azon lelkes férfiak közül, kik a polgári élet legszebb ajándékából, a polgártársaik bizodalmából a nemzeti képviselők dicső soraiban díszlettek, s kik baráti kezeket nyújtva, gyámolaim valának fáradozásim tüskés pályáján, felszólítottak, hogy valamint magános levelezés útján barátimmal s jóakaróimmal közlöttem az országgyűlési nyilvános dolgokat, úgy ismét szorosan csak magános levelezés útján közöljem a törvényhatóságokbani nevezetesb s közérdekű történeteket. [Név szerint a közgyűléseknek azon határozatait, mellyek országos dolgokat tárgyaznak, a következéseket, mellyeket az új törvények végrehajtása eszközöl; az úrbér behozatalában, vidéki különbség szerint kiőrlődő fontosabb nehézségeket, hijányokat s a t., szóval azokat, mik a nemzet országgyűlésen kívüli országos életére tartozva köznyilvánossággal történnek, mindezeket pedig szorosan csak hív historiai előadás és magános levelezés örvényén, szóval, hogy levelezésemet „Törvényhatósági Tudósítások” czím alatt folytassam. Igen sok tisztelt követ urak önként ajánlkozván, hogy a megyéjökbeni dolgokról híven s pontosan fognak értesíteni.* Illy javaslók által ösztönöztetve, s illy kútfők felől biztosítva, gyengeség lett volna magamat el nem határoznom, hogy a megkezdett pályát folytatni fogom.]
Vö. a. Törvnyhatósági Tudósítások 1. számának 1. jegyzetében foglaltakkal, 627. o.
Erről tehát tisztelt levelezőimet ezennel értesíteni kötelességemnek ismervén, bátor vagyok jelenteni, hogy lakásomat állandóan Pestre tévén, akik bizodalmukkal továbbá is megtisztelnek, azoknak „Törvényhatósági Tudósítások” czímje alatti magányos levelezésemmel szívesen szolgálok. Ugy gondolom kéthetenként egyszer 2 vagy 2 1/2 ívet írnom elég lesz; s itt nem lévén úgy elfoglalva, mint Pozsonyban voltam az országgyűlésbeni ülésekkel, az írás szebb, helyesb, hibátlanabb voltára is több gondot és személyesen ügyelést fordíthatok. Az írnoki költségeket s a vidékekrőli értesítésemmel járó kiadásokat azonban szűk erszényemből nem bírhatván, az ezek fejében fizetendő díjt félévenkint 25 pengő forintra számítottam, s az országgyűlési (e részben szomorú) tapasztalás után kénytelen vagyok kijelenteni, hogy levelezésemmel azoknak, de csak azoknak szolgálhatok, kik a fél évre számított 25 pengő forintokat előfizetőleg béküldik. Óhajtanám, hogy akik nagybecsű bizodalmukkal megtisztelnek, rendeléseiket még május hónapban, vagy legalább június első felében kezemhez juttatni méltóztassanak, hogy a levelezést júliusban megkezdhessem.
Költ Pesten, május 15. 1836. – Lakásom a József piaczon az óránál, 166. szám, első emelet.
Sk. fogalm. MTA Könyvtára Kézirattár, Ms 4849/16–19. sz. Kiadta többek között Ferenczi J.: Hazánk 1885. évf.
Egykorú másolat Kossuth periratai között, Vörös Antal kezétől.*
Egykorú másolat Kossuth periratai között, Vörös Antal kezétől.*
Vörös Antal, a fiatal ügyvéd, Wesselényi és Kossuth munkatársa, Kossuth perének egész anyagát lemásolta két kötetben. A közel egykorú másolat címe: A királyi ügyek igazgatójának Kossuth Lajos ellen 1837-ki június 20-kán kezdett, s 1839-ki martius 2-kán befejezett Notae-pöre, némelly részint a tárgyat, részint Kossuth Lajos személyét illető adatok, rokonjegyzetek s napi események kiséretében. Az első rész a perbeli szóváltásokat, a második rész a perbe iktatott, bizonyító iratokat tartalmazza. A két kötetet l. OL, Kossuth Gyűjtemény I. 45/a-b. sz. alatt. A fenti irat másolata a II. köt. 5–8. lapján van. A Jelentés számos egykorú és későbbi változata található levéltáraink és közgyűjteményeink iratanyagában.
A []-be tett sorok helyett a szetküldött példányokban ez a bekezdés van: „Annyi sok áll előttünk, minek tudása olly érdekes. Miképp igazolja meg a gyakorlat a hozott törvényeket? Minő a következés, mellyet eszközölnek? Hol mutatkozik irántok pótlást kívánó hiány, hol elégtelenség vagy csalatkozás? Minő fogyatkozások őrlődnek ki vidéki különség szerint az úrbér behozatalakor? Szóval: mik azok, mik a nemzetnek országos életére tartozva a törvényhatóságok közgyűléseiben nyilvánosan történnek? Ezek a tárgyak, mellyek iránt felszóllíttattam, hogy országgyűlési levelezéseimet „Törvényhatósági Tudósítások” czím alatt folytassam, igen sok tisztelt követ urak önként ajánlkozván, hogy a megyéjökbeni dolgokról híven s pontosan fognak értesíteni. Illy javaslók által ösztönöztetve, s illy kútfők felől biztosítva, vétek volna magamat el nem határoznom, hogy a megkezdett pályát folytassam.” – Az eredeti fogalmazvány és a terjesztésre került változat között ezen túlmenően is vannak kevésbé jelentős stiláris különbségek.
