a) A zalai követjelentés folytatása.*
a)
A zalai követjelentés folytatása.*
A zalai követjelentés folytatása.*
A követjelentés első három részletét l. az 5., 8. és 9. számokban.
Az úrbéri czikkelyekről szólva előterjesztik a jelentő követek, miként történt, hogy az „alsó tótországi” nevezet az úrbéri törvényekből mindenhol kihagyatott, s helyette Pozsega, Verőcze és Szerém megyék egyenkint megnevezve, a magyarországiak sorába jegyeztettek fel a jobbágy telki állomány lajstromában. Amit jogérzés tekintetéből annyival kevésbbé lehetett elmulasztani, mert azon kérdés: valjon a három megye Magyarországnak közvetlen egészítő része e, (miről a jelentők történeti s törvényes okokból meg vannak győződve,) vagy inkább Horvátországhoz tartozó? Most elhatározás alá nem került, Horvátország pedig ezen megyékhez némi jusokat formált, s ha az ország Rendei ama jogfenntartó lépést nem teszik, majd még a jelen törvény szerkezetét is maga mellett erősségül hozta volna fel.*
Az úrbéri tc.-kekkel kapcsolatos vitában ez volt az utolsó pont, amellyel kapcsolatban a két tábla nem tudott megegyezni, s végül a fenti kompromisszumos megoldással tették lehetővé a törvénycikkek felterjesztését (Vö. Kossuth 1836. febr. 16-áról szóló tudósításával, Országgyűlési Tudósítások V. köt. 204. o.)
Zala vármegye Rendei e pontnál most előre meghagyták majdani követeiknek, hogy a nevezett három megyének minden tekintetben Magyarországhoz kapcsoltatását a legelső országgyűlésen eszközöljék. (E nevezett kérdésről lásd a Tudományos Gyűjtemény 1836. májusi kötetben Gyurkovics Györgynek fontos értekezését.)*
Az idézett cikk címe: Verőtze, Szerém, Posega vármegyék és a Gradiscai, Brodi, Pétervári határőrző regementek vidékei Magyarországnak elválhatatlan részei. Tudományos Gyűjtemény 1836. V. köt. 36. kk.
Jelentésök folytában említik Zala követei az arányosító pernek összesítés és tagos osztály elveihez alkalmazott újabb elrendezését;* szólanak a jobbágybirtokot használt nemesek adózását s az elhagyott vagy úri hatalommal elfoglalt telkek népesítését tárgyazó törvényről, valamint azon előintézetekről is, mellyek a katonatartásbóli veszteségek teljes megszüntetésére irányzott igyekezetnek resultatumai.* Mire nézve Zala vármegye most is azon kívánság mellett maradott, hogy a deperditák jövő országgyűlésen tökéletesen megszűntessenek. Előterjeszték továbbá, miként születtek az excerpták, miként tanította meg az ország Rendeit a tapasztalás, hogy mind a kilencz rendszeres munkának egyszerre s együtt felterjesztése ki nem vihető, mert ehhez sokkal több idő kívántatnék, mintsem hogy tanácsos volna a közigazgatás és törvénykezés súlyos kárával az országgyűlést szakadatlanul olly sokáig együtt tartani,* és amidőn az e tárgy feletti értekezések fonalát adva, azon királyi választ említenék, melly a királyi szó szentségével biztosított „junctim”-tóli elállás feltételeire akként válaszolt, hogy Ő Felsége két hónapi idő elmúltával az országgyűlést fejedelmi jusa szerint el fogja oszlatni.* Ismételik jelentésökben azt is, ami köztanácskozás folytában már akkoron mondva volt, t.i. törvény nincs, melly az országgyűlés eloszlatását királyi jusok közé számlálná, de arról világos törvény szól, mégpedig sarkalatos törvény, ú.m. az 1793: 13., hogy a királyi előadások tanácskozások alá vétessenek, s az ország igazságos sérelmei minden országgyűlésen tettleg és valóságosan orvosoltassanak, következésképen, hogy újabb törvényeink az országgyűlés végét nem bizonyos időhöz, hanem az elvégzendő tárgyakhoz kötik.*
Az 1836: 12. tc. szólt „a határbeli közös haszonvételekre nézve gyakorlatból behozandó arányúságról”.
A rendek a jobbágytelket használó nemesek megadóztatása kapcsán tettek kísérletet arra, hogy törvénybe iktassák a katonaság természetben történő élelmezésének és elszállásolásának megszüntetését, illetve az ezzel járó terheknek közvetlenül a kincstárra való áthárítását. A király azonban a törvényjavaslatnak ezt a pontját nem fogadta el.
Az országgyűlés ugyanis az ország igazgatásában fontos szerepet játszó személyek – főispánok, megyei tisztviselők – közül igen sokat lekötött, másrészt a törvénykezési fellebbezési fórumok – a királyi és a hétszemélyes tábla – az országgyűlés alatt csak bűnügyekben ítéltek.
Az 1835. dec. 26-án kelt kir. leiratot l. Országgyűlési Tudósítások V. köt. 330. kk.
Mindezeket l. a junctimtól való elállás körüli vitákban, uo. 18. kk.
Ekkint történetileg előterjesztvén az excerpták születését, elszámlálják a törvényeket is, mellyek a rendszeres munkák tárgyából kiszemelve ekkint alkottattak. Megérintik egy-két vonással jótékonyságukat, de a hiányos oldalakat sem hallgatják el, p. o., hogy a jövő országgyűlés alatti perfolytatásról alkotott törvényt a kormány ellenzése miatt a királyi Tábla előtt indítható perekre kiterjeszteni nem lehetett, s az ország Rendei kénytelenek valának legaláb a fellebbvitt perekről gondoskodni, nehogy tovább is teljes mértékben fennálljon hazánkban azon fonákság, miszerint addig, míg új törvények alkottatnak, a magános viszonyok irántiaknak végrehajtása a polgárok súlyos kárával s az igazság kiszolgáltatás tetemes hátramaradásával fel vala függesztve.*
Vö. a 751. o. 20. jegyzetével.
Ezek után így szól a jelentés: Alázatos véleményünk szerint jövendőben is csak úgy lehet a hasznos javítások ösvényén biztosan haladni, ha a törvényhozás a legszükségesebb pontokat, mellyek vagy halasztást nem szenvednek, vagy fontos következéseik miatt kitűnőleg hasznosak, és azokat, mellyeknél az óhajtott siker inkább remélhető, kiszemelve, külön veszi tanácskozás alá; mert a haladni akarónak minden előrelépés nyereség. Ollyan országban, hol belső elrendelésnek és a fennálló törvényeknek összessége nem rendszeresen alkottatott, hanem inkább egyes eseteknek, s egyes körülmények összeszövődésének szüleménye, törvényhozás útján rendszeresen és egyszerre javítani majdnem lehetetlen; mert még a legfonákabb törvénynek, sőt még a százados gyakorlat által divatkozó visszaéléseknek is találkoznak pártolói, kik vagy megszokásból, vagy önérdekök miatt ellenségei a szükséges változásnak. Aki tehát a hibák és előítéletek egész tömegét egy csomóba fogva egyszerre akarja kiirtani, sok egyes érdeket, mellyek különválva nem nagy gátat vethetnének, összesít maga ellen, s rendszereknek a sikert áldozza fel. Ki kell igenis tűzve lenni a fő czélnak s kerülni kell mindent, ami attól félrevezethetne, de a czél felé minden előlépés, melly a jövendőnek útját nem zárja, valóságos haladás, és minden egyes javítás tettleg használva biztosabb utat készít még tovább javításra, mert a tapasztalásnak meggyőző ereje leghatalmasb mindenkor. Addig, míg a nemzet értelmes többsége valamelly javításnak hasznos, sőt szükséges voltáról meggyőződve nincs, azt a törvényhozás rendes útján megállapítani úgysem lehet, valamint ellenben ha ezen meggyőződés általános, az óhajtott javítás sikerét csak halasztani képes az átalkodott ellenszegülés, de azt végképpen eltávoztatni hatalmában nincsen, mert a jobblétre vágyás olly természeti ösztön, mellyet elnyomni soha nem lehet. De éppen a lépcsőnként haladás szülheti ezen általános meggyőződést, és valóban sok visszaélés, mellyet egykor ezerek pártolának, későbben közakarattal lett eltörülve, sok igazságos, hasznos, sőt szükséges törvény, mellyet előbb ezerek gátolának, lett közakarattal elfogadva, ott, hol az igazságnak és közügynek barátai csüggedést nem ismerő buzgósággal újra és ismét újra küzdöttek az előítéletek ellen, igazság s közügy mellett.
Hazánk is fellépett már a haladás pályájára, s nemzet és kormány egyformán átlátják, hogy törvényeinken és belső elrendeltetésünk minden ágaiban sokat kell javítani, mert hiszen magok a rendszeres munkálatok is csak ezért készültek. De a javításnak egyes pontjai felett különbözők a vélemények, s ha minden egész rendszerében együtt s egyszerre vétetik fel, némelly egyes pontok megtarthatása miatt a leghasznosabb javításoknak is könnyen gátot vet a többség, ami egyébkint nem történnék. Sőt az a káros oldala is van az efféle tanácskozásnak, hogy (amint ezen országgyűlésnek példája is bizonyítja) sok ollyan javítás, mellyet még ellenségi sem mernek nyilván s egyenesen megtagadni, a rendszernek színe alatt tárgyról tárgyra, sőt egyik országgyűlésről a másikra halasztatik.* Szükséges tehát arra törekedni, hogy a jövő országgyűlés magát egyedül egy kitűzött rendszeres munkához ne kösse, hanem javítson és igazítson, ahol leginkább kell és lehet.
A legszembetűnőbb példa volt erre az örökváltság kérdése, amelyet a kormánynak úgy sikerült megbuktatni, hogy azt bizonygatta, hogy formailag nem az úrbéri törvények közé, hanem a magánjogi viszonyokat szabályozó ún. polgári törvénykönyvbe tartozik.
Erre illy határozást hoztak Zala vármegye Rendei: Ezen utolsó országgyűlésből vett tapasztalásokból teljesen meg lévén arról győződve, hogy a haza belső elrendezése minden ágaiban s a törvényeken is mind az egész nemzet, mind a kormány által egyformán szükségesnek ismert javítások s módosítások a rendszeres munkáknak rendszerinti felvételével czélirányosan csak azért sem elérhetők, mert a fennálló törvények magok is nem rendszeresen alkottatván, inkább egyes esetek, s körülmények öszveszövődésének szüleményei, s mert a százados viszaéléseknek pártolói találtatnak, kik vagy önérdekök, vagy pedig hibás előítéletök miatt a javításokt ellenzik, és így a fennálló hibákat s visszaéléseket rögtön eltörlő általános szabályoknak sok magános érdekek egész tömegével kellene küzdeniök, mellyek az óhajtott javításokat még csírájában bizonyosan elnyomnák, ellenben a rendszeres munkákbóli kiszemelés útján már a jelen országgyűlésen is több hasznos s a nemzetre jótékony befolyást ígérő törvények alkottattak: egyes akarattal tehát azidői követeket oda utasították, hogy a jövő országgyűlésen a rendszeres munkák rend szerinti felvétele elmellőzésével, azokból először csak azon tárgyakat szemeljék ki, mellyek vagy halasztást éppen nem szenvednek, vagy fontos következéseik miatt kitűnőleg hasznosak, s végre mellyeknél a siker bizonyosabban remélhető, és törvény által csak ezeket határoztassák el. Egyedül a büntetőtörvényekre nézve látják a rendszeres felvételt szükségesnek, s e részben most előre oda utasítandóknak vélik követeiket, hogy midőn ezen törvények országgyűlési tanácskozás alá kerülendnek, mindenek előtt a fogházak jobb elrendeléséről gondoskodjanak. És mivel a czélirányos fogházaknak p. o. az észak-amerikaiakhoz hasonlóknak felállítása egyes megyék s törvényhatóságok tehetségét túlhaladná, olly kerületi zárhelyek felállítását hozzák javaslatba, mellyekbe a negyed esztendőnél hosszabb tömlöczözésre ítélt minden rabok átszállíttatván, rendes dolgozó házakba is alkalmaztassanak. Miáltal nemcsak azon haszon éretnék el, hogy a nagyobb bűnösök ismerőseiktől s tán még fel nem fedezett bűntársaiktól egészen különválasztatnának, továbbá értekezésök meggátoltatnék, s azon minden tekintetben rossz elrendezés, miszerint az eddigi fogházak inkább bűniskolák, s vétektanító, mintsem fenyítő házak valának, elmellőztetnék, hanem a bűnösök közhasznú kézi mesterségekben gyakoroltatván a köztársaságnak előbbi káros voltuk helyett hasznos tagjaivá is átváltoztathatnak, s nemcsak hogy munkájuk által élelmöket, mit helyettük eddig az ártatlan lakosok fizettek, megszerezhetik, de kiszabadulásuk esetén magoknak is kereshetnek valamit, nehogy mindenben szűkölködve (mint eddig történni szokott) éhenhalás veszedelme miatt, mintegy kénytelenségből gyakorta, új gonosz tettekre vetemedni kényteleníttessenek. (Folytatása következni fog.)*
A jelentés folytatását l. a 13. számban.
