c) Somogy vármegye közgyűlése september 12-dikén.
c)
Somogy vármegye közgyűlése september 12-dikén.
Somogy vármegye közgyűlése september 12-dikén.
Ezen gyűlést az ELNÖK FŐISPÁN* idvezlő beszéde folytában azon ígérettel nyitotta meg: hogy miután megértette a tisztválasztás iránt (mellynek 3 esztendei időszaka oct. 28-kán kitelik) sokak kebelében csírádzó kívánságot, valamint mindenekben kívánja a RR egyetértésével a közjót előmozdítani, úgy most is a törvény teljesítését kormányzói tisztének ismervén, ígéri: hogy jövő november folytában a tisztválasztást okvetetlen meg fogja tartani, ha csak valamelly előre nem látott akadály ebbeli elhatározott szándékát nem gátolja; remélvén, hogy a RR ezen ígéretben megnyugodni, s azt, mit a törvény neki adott, tőle teljes biztossággal elvárni fogják. Addig is fölszólítván a RRket, hogy a már megrendelt nemesi összeírásokat teljesíttessék, mellyeknek, s a még hátralévő kiküldetések végzésérőli jelentéseknek beadására még előbb gyűlés fog tartatni. Ezen kijelentés hangos tetszéssel fogadtatván, fölszólalt KUND VINCZE táblabíró: „Ő kegyelmességének – úgymond – ezen kijelentését nem is lehet másként, mint hangos tetszéssel fogadni, újabb bizonyság lévén az, hogy főispánunktól mindent, és csak azt, ami törvényes, méltán kérhetjük, s várhatjuk. Ezen alkalom azonban legkedvezőbbnek látszik előttem, hogy e tárgy körül nehány indítványokat terjesszek a RR elébe: nevezetesen 1.) hogy senki 3 esztendőnél tovább egy hivatalt ne viselhessen; 2.) hogy az országos követek e pállyáróli leléptöktől számítandó 6 esztendeig kormánytól eredő semminemű utalmazást el ne fogadhassanak; s 3.) hogy a tisztválasztás módjáról kimerítő rendszabályok tétessenek, hogy egyrészről a kicsapongások, másrészről a visszaélések ellen ideje korán óvakodjunk. – A tett indítványok kevés részvétre, de ellenkezőkre sem találván, az elnök tanácslá: hogy azon választmány, melly a nemesség összeírásával foglaltoskodik, ezek iránt is adhatna javasló véleményt. – Mire ZÁBORSZKY ALAJOS úr fölkelt s az indítványok elsőjét (a község előtt tán legkedvetlenebbiket) okokkal támogatva forrón pártolá. De több pártolásra nem találván, a rendes tiszti jelentések sora fölvétetett. – Másnap a jegyzőkönyv fölolvasása alkalmával ZÁBORSZKY úr kérte a főispánt, hogy mivel már a RR a tegnapi indítványok föletti tanácskozásba ezúttal bocsátkozni nem akarnak, méltóztassék a törvények sorát híven követve a tisztválasztás határnapját majd kijelelni, miután Somogyban minden nagy gyűlést úgyis hat hetekkel előbb kell kihirdetni. Mire az ELNÖK megsértve érezvén magát, újította: hogy ezen bizodalmatlanság ugyan fáj neki, de most sem ígérhet egyebet, mint hogy a tisztválasztást, ha előre nem látott akadályok nem gátolandják november folytában megtartandja. És miután ZÁBORSZKY ALAJOS úr előbbi kérését sürgölte, s törvényekre alapította, a FŐISPÁN a fiscusra hivatkozott.* Erre KUND VINCZE táblabíró egész mérséklettel emlékezteté a főispánt, hogy sokkal forróbban pártolák Somogy rendei országgyűlés alatt a szólás szabadságát, hogysem a véleménynek törvényes és minden személysértés nélküli kijelentése miatt e teremben a fiscusra lehessen hivatkozni. Melly kijelentését hangos éljen követvén, ZÁBORSZKY ALAJOS ezeket felelte: „Minae me non terrebunt, aurum me non movebit! Én kérésemet törvényesnek tartom, s ugyanazért még egyszer ismétlem.” A FŐISPÁN becsületére újítá ígérete teljesítését, Záborszky urat pedig oda utasította, hogy miután a többség ezen kijelentésben megnyugszik, nyugodnék meg ő is, minthogy már véleménye kijelentésével lélekismeretének eleget tett. És ezzel a vitának vége lőn.
Mérey Sándor volt személynök, a tartományi adóügyi biztosság főigazgatója volt Somogy megye főispánja.
Ti. fiscalis actiót, ügyészi eljárást akart a zónok ellen indíttatni.
Ezen gyűlés folytában igen kellemesen lepettek meg KK és RR azzal, hogy a FŐISPÁN Borsod vármegyének főjegyzőjét s volt országgyűlési követ Palóczy Lászlót, ki a kerületi ülések munkás jegyzője vala, és Horvát Istvánt, a Széchényi Országos Könyvtár őrjét* a megye táblabíráivá kinevezte; ezen kinevezésből annál nagyobb lévén örömök, mennél inkább kívánják ezen megye Rendei az érdemes hazafiakat tisztelni, s mentől kevesebb módjok van azoknak megjutalmazására; ezt most azzal kívánták pótolni, hogy az alispánnak meghagyták, adná tudtára azon érdemes és kedves hazafiaknak a díszesítést, s a RR szíves részvétét.
Kossuth az Országgyűlési Tudósításokban részletesen ismertette azokat a vitákat, amelyek eredményeként az országgyűlés 2000 forintos évdíjat szavazott meg a történetíró Horvát Istvánnak. (Vö. V. köt. 442. kk.)
A gyűlés folytában (már első alispáni elnökség alatt) fölolvastatott a Helytartótanács hirdetménye, mellyben hírül adatik, hogy Ő Fölsége Gr. Pálffy Fidélt udvari canczellárrá, helyébe ifjabb B. Ötvös Ignáczot tárnokká kinevezte.* Mellyre az ELSŐ ALISPÁN röviden kijelenté: hogy szokás szerint ezen méltóságoknak tisztelő írások küldessenek. Sokan fölszólaltak, hogy a canczellár nem ország zászlósa, s így még a szokással sem ellenkeznek a megye Rendei, ha neki nem írnak. – Azonban KACSKOVICS MIHÁLY táblabíró a fölírást pártolva, a tárgyba mélyebben beereszkedett, s részletesen előadta: miképpen Ő Fölsége törvényes igazai közé tartozik e hivataloknak kiosztása, melly jogot eddigi szokás szerint tisztelni, s ennél fogva a most kinevezett canczellárnak is fölírni kell, és illendő. – Mire SOMSICH PÁL aljegyző általánosan kérte a RRket, hogy a fölírást azon egyszerű oknál fogva, mert nem zászlós, mellőznék; különben ha terjedékenyebben akarnának a RR tanácskozni, ő is meg fogja véleményét mondani.
Vö. a 773. o. 25. jegyzetével.
Erre ZÁBORSZKY ALAJOS: igen örülök – úgymond – hogy Kacskovics táblabíró úr a tanácskozást a nyíltra, oda, ahol én állani szeretek, kivitte. Igenis, nyilván ki kell mondanunk, hogy ezen kinevezés a legnépszerűtlenebb. De ugyan hogy is írandnak az új canczellárnak a Tekintetes RR? Magyarul? deákul? vagy németül? Magyarul ő nem tud, deákul mi nem tudunk, egy magyar canczellár, ki magyarul nem tud. (Félbeszakasztás: tud! tud!) Én ismétlem, hogy nem tud, mert múlt országgyűlésen egy egyszerű viszonizenetet sem volt képes rendesen elmondani.*
A két tábla közötti érintkezés országgyűlési gyakorlata szerint az izeneteket – amelyek írásbeliek vagy szóbeliek lehettek – küldöttség vitte a másik táblára, és ha szóbeli izenetről volt szó, azt a küldöttség vezetője adta elő. Ilyen alkalomra céloz a fenti szónok.
Az ELSŐ ALISPÁN mondá: hogy a fölírás különféle lehet, s ő úgy véli, hogy a RR ezen esetben igen czélirányosan tennének, ha illy nagy körű és hatású méltóságnak pártfogásába e megyét ajánlanák. – THASSY főszolgabíró hasonlón vélekedett. – KACSKOVICS táblabíró pedig ismételve fölkelt, s állítá, mikép ő e kellemetlen vitát épen nem kívánta okozni, midőn törvényes szokású véleményét kijelentette, mellyen meg nem foghatja, miként ütközhetnek meg azok is, kik tán a kérdésben forgó méltóságnak politikai nézeteivel ellenkeznék; hisz a szólás szabadságnak első elve: hogy más véleményét tiszteljük, és így ő tovább is a felírást pártolja.
SOMSICH PÁL aljegyző sokkal inkább szerette volna, ha e tárgy iránt a tanácskozás rövidebb lett vala; mivel azonban a RRnek ezt tágasabbá tenni tetszett, polgári kötelességének tartja belső meggyőződését nyilván kimondani, miképpen a nemzeti előhaladást, műveltséget, szelídülést, szóval hazánk civilisatioját nagyobb csapás mostanában alig érhette, mint ezen kinevezés. „Több fekszik ebben, Tekintetes RR, mint egy canczellárnak kinevezése; elvről van itt szó. Fényes diadalma ez az oligarchiának a haladni kívánó constitutionalis aristokratia felett; gúnya a legközelebb lefolyt országgyűlésen érdeklett elveknek, gúnya a nemzetiségnek, egy magyar canczellár, ki magyarul sem tud! Azonban arra emlékeztetett Kacskovics táblabíró úr, hogy Ő Fölsége igazai közé való a méltóságok kiosztása. Ezt én jól tudom, s ellene nem is zúgolódom; de esdeklem a Tekintetes RR előtt, hogy azt, amit polgári állásuknál fogva tűrniök kell, tűrjék csak!!! de ne tapsoljanak az oligarchia győzedelmén, melly fölött szíveinknek nem vérzeniök nem lehet. Ne mutassanak külsőleg örömet, midőn belsejök mélyen sóhajt, ne alacsonyítsák le dicső törvényhatósági állásukat; kényszerítem a Tekintetes RRket, ne legyenek hypocriták, kövessék lelkök sugallását, s a fölírás maradjon el!!”
SOMSICH MIKLÓS táblabíró hasonló értelemben nyilatkozott. Szomorúan emlékeztetvén a Rendeket, miképen a mostani cancellár (kinek ő különben személyes tisztelője) politicai állásában olly véleményeknek volt képviselője, mellyek e megye nézeteivel s utasításaival homlokütve ellenkeznek. Ezeknek hódolnának a RR, ha őtet most, midőn a kormányt vezeti, idvezlenék, s azért ő a fölírást elmellőztetni javasolja. – Mire több hangos fölkiáltások hallatszottak; „Ne írjunk hát egyiknek sem!” Némellyek: „Reviczkytől búcsúzzunk el!” Az elnök végzésnek nyilatkoztatá: hogy eddigi szokás szerint csak az ország zászlósinak írassék tisztelő levél. Ebben a Rendek megnyugodván, a Tárnoknak megíratott, hogy a haza feszülten várja tőle azon köz szándékoknak s buzgó törekvéseknek előmozdítását, mellyek a hon javára intéztettek, s mellyeket ő magas helyzetében nagyon segíthet, reménylik is a megye Rendei, hogy így a Király és haza iránti kötelességöket mint polgár és hazafi fogja teljesíteni.
Ugyancsak megérkezett ezen gyűlésre Pest vármegyének még június hónapban költ levele* az ifjak elfogatása tárgyában; sőt megjött válasza is ezen megyének hozzá intézett tudakozására. E tárgy most is azon meleg részvétre talált, mellyet annak első híre támasztott; és miután az elfogatás módjából eredett aggodalom mindeddig el nem enyészett, holott törvényeink világosak, mellyek a vétkeseket csak a rendes polgári hatóságok útján elfogattatni rendelik, a fölségsértés esete pedig ezen közönséges rendszabás alól kivéve nincs, ámbár az idézésre nézve a köz törvény sora alól kivétetett; miután saját törvényei alatti, következőleg az okosság szabályainak megfelelő állapotú országban nem is létezhet más rend, mint az: hogy kiki saját törvényes hatósága alatt legyen, s attól a törvényszabta úton vonattathassék vétkes tettei miatt kérdőre, és csak általa fosztassék meg (szükség esetében) azon személyes szabadságtól, mellynek egyébiránt a polgári társaság védőrje lenni tartozik, különben ez alapjaiban szenvedne rázkódtatást, s társaság lenni megszűnnék; miután a katonaságnak ezen esetben fogdozásra történt alkalmazása a törvényes rendhez ragaszkodó legbékésebb polgárt is fölriasztotta, mert személyes maradását a törvényes rend által többé eléggé nem fedeztetni látta; és minthogy a katonaság kötelessége a haza bátorságának erőszakos megtámadók elleni védelmezésében határozódik, mi a jelen esetben annál kevésbé fordult elő, mivel a polgári törvényhatóságok ezen fegyvertelen és erőtlen személyek elfogására elégségesek valának; mind ezek szerint az illető hatóság elmellőzésében mutatkozó bizodalmatlanságot a megye Rendei fájdalmasan érezvén, miután aggodalmukat Pest vármegye közlése még inkább neveli azon híradással, hogy a törvénytelenül elfogatott ifjak most is katonai fogházban sanyargattatnak, ügyöknek a törvényes bíróság előtt fölvétele nem szokott rendtartással nyilvánosan, hanem zárt ajtóknál történt, sőt mi több, védelmök módjaiban is megszoríttatnak, ügyvédeiknek ha csak a pör foglalatának titokban tartására meg nem esküsznek, a védelmezés meg nem engedtetik: illy bánásmód sem a törvényekkel sem Ő Fölsége szelídségével, sem a sötétséget kedvelő hajdani durvaságból már kivetkezett emberiség szeretetével össze nem férhetvén, Ő Fölségéhez, mint a törvények leghívebb őrjéhez, azon kéréssel járulak a megye Rendei: hogy ezen megdöbbentő bánásmód által törvényes szabadságunkon történt megháborítás ügyében hív magyarjait megnyugtatni, s egyszersmind olly rendeléseket kiadni méltóztassék, mellyek szerint a befogatottak, ha vétkök miatt szabadon nem bocsáttathatnának, a polgári hatalom őrsége alá adassanak, a védelmökre szolgáló személyektől s eszközöktől el ne zárattassanak és pöreik egész nyílvánosság mellett, úgy mint akármelly más pör, a rendszernek megtartásával folyjanak, s eképp nyerjenek érdemlett ítéletet. Ez lőn csaknem szó s betű szerint a határozás, mellyet senki még egy szóval sem ellenzett.*
Keletkezését l. 632. kk.
Somogy megyének az ifjak ügyében eszközölt feliratát és a vele kapcsolatos döntést l. OL, M. Kanc. ált. 1836: 14007., 16811. sz. alatt.
A magyar nyelv gyarapítása végett (minthogy ezen megye már 30 év óta a hazai nyelvet minden köz dolgaiba bevette) megrendeltetett: hogy minden folyamodások, adás-vevési árjegyzékek, számadások, akármelly írások és minden hivataloktól kiadott bizonyságlevelek magyarul készüljenek, nemcsak az uradalmaknál, helységeknél, de czéheknél is. És mivel nevelés a nyelv terjesztésnek fő eszköze, az is elhatároztatott: hogy az oktatók egy helységbe se fogadtassanak be, míg a szolgabíráktól arról, hogy magyarul tudnak, bizonyságot nem hoznak. 12 éves koráig minden gyermek iskolába járni tartozzék, s minden tudományos előismeretek magyarul taníttassanak; a szolgabírák az apró iskolabeli próbatételeken jelen legyenek, hogy ezek előmeneteléről jelentést tehessenek, vagy ha kell, a makacs szülők ellen orvoslást nyújthassanak. De a papok is mindenütt, hol a nép csak kissé érti nyelvünket, magyarul hírdessék az Isten igéjét, s azért a földesurak, püspökök, superintendentiák csak olly férfiaknak adják a praesentát, kik jól tudnak magyarul, kik (s a kamara jószágaira nézve a helytartótanács is) ezek iránt föl is szólítattak. Még a zsidók is köteleztetnek magyarul tudó rabbikat és mestereket tartani, s gyermekeiket magyarul oktatni. Mesterlegény, annál kevésbé mester, senki a hazafiak közül ne lehessen, ha csak szolgabírótól nem kap bizonyságot, hogy tud magyarul. Így a községekben előljárók, jegyzők, szolgák csupán magyarul tudók lehessenek; az éjjeli őrök magyarul kiáltsanak. Minden fölírások, közhelyeken, oszlopokon, vendégfogadókon, boltokon, műhelyeken, magyarul legyenek. A vadász-tilalomfákon ha nem magyarul lesz a tilalmas fölírva, a vadászat szabad. A tisztviselők minden rendű személyekkel, hivatalokkal, katonasággal hivatalból csak magyarul levelezzenek, felelet terhe alatt. Ő Fölségéhez teendő fölírásokban a magyar szerkezet legyen eredeti; az írassék alá, a deák csak fordításkép álljon mellette, de a czímzet csak magyar legyen. Külföldre nézve viszonyosságba teszi magát a megye; ha onnan németül írnak, magyarul válaszol, mert aki keres valamit, illő, hogy azon nyelvvel éljen, melly ott divatoz, a hova folyamodik; ezt a Helytartótanács által részint a birodalombeli kormányszékeknek, részint a követségek útján hírül adatván. Különben az országbeli minden hatóságokhoz (a horvát megyékhez is, kikkel eddig deákul levelezett) csak magyar nyelven írand Somogy vármegye. Tisztviselőit és szolgáit magyarul esketi. Ulászló ideje ótai deák körülírású pecséte helyébe magyar körülírásút fog metszetni, s ennek közhírré tételére a Helytartótanácsot megkérni. Ezen határozatok kinyomtattattván, minden helységnek kiadatnak, s hathatós előmozdításuk a tisztikarnak szívére kötetett.
Ezeknek folytában illő tudni, hogy a Helytartótanácsnak a megye fölírására, mellyben a posta hivatalokat magyar levelezésre köteleztetni kérte, most érkezvén válasza, melly által a törvény végrehajtását törvényes kötelességének ismeri, de az ország törvényhatóságaitól egyszersmind megkívánja, hogy a törvényeknek egyoldalú magyarázatától elálljanak;* erre nyomon viszont felíratott: miképpen az 1830: 8. törvényczikkely kimondván, hogy aki magyar hazánkban él és ennek jótéteményében részesül, magyarul tudni tartozik; ezen törvény a haza törvényszékeit szintúgy kötelezi, mint alattvalóit, kik közé a postahivatalok is tartoznak; a megye tehát ebbeli kívánságával nem törvénymagyarázásba bocsátkozott, hanem inkább annak teljesítését sürgette, s éppen a törvényszabta úton járt. Sőt az volna egyoldalú törvénymagyarázat, ha a Helytartótanács a törvény általános rendelete alól a postahivatalokat kivenné. Újra sürgeti tehát a megye, hogy írjanak magyarul, különben a törvényekhez ragaszkodva, német jegyzékeit el nem fogadja, s ki nem fizeti.*
Somogy megye két korábbi feliratát a posták magyar nyelvű levelezése tárgyában, valamint a Helytartótanács válaszainak fogalmazványait l. OL, Helytartótanács, Dep. Publ.-pol. 1836: 32. kútfő, 1., 2. tétel alatt.
Somogy megye szept. 12-i újabb feliratát l. uo. 32. kútfő, 6. tétel.
Közérdekűek még, hogy a fiúmei országúton a Murán Kakonyánál a só fölemelt árából* egy híd építése sürgettetik; továbbá hogy a vármegye bevádolta a balatoni királyi biztost, Gr. Zichy Ferenczet a Helytartótanácsnál, miért nem járt el az 1827: 33.* végrehajtásában elég pontosan, úgy hogy a Balaton kifolyásának gátjait, t. i. a veszprémi káptalan s Batthyány és Eszterházy hercegek három malmai maiglan sincsenek megbecsülve s eltörülve, holott Somogy vármegye ellenmondása mellett épültek, minthogy a Sión hajókázható csatornát kívánt készíteni. De a kormányszék is éppen azért ne tekintse a Balaton lecsapolását magános munkának, hanem közérdekűnek, különben Zala vármegyével egyesülve országgyűlés elébe lesz a dolgot vinni kénytelen.*
Az 1792: 14. tc. értelmében a só mázsánkénti 11 krajcáros megdrágításából keletkező pénzalapot utak, hídak, töltések készítésére, vizek szabályozására kellett fordítani. A rendek már több országgyűlésen sikertelenül követelték, hogy az alap kezelésével megbízott Kamara adjon számot az országgyűlésnek a sóalap felhasználásáról. (Az utolsó országgyűlés erre vonatkozó vitáit l. Országgyűlési Tudósítások IV. köt. 306. kk.; a sóalap kimutatásai megtalálhatók az OL, Nádori lt. Praesidialia iratanyagban.)
Az 1827: 33. tc. a Sárvíz folyót szabályozó csatornák és töltések fenntartásáról s a rongálások büntetéséről intézkedett részletesen; 12. §-a kötelezte a királyi biztost, hogy mivel a Sió és Kapos, valamint a Balaton tervezett szabályozása a Sárvíz már befejezett szabályozásával szoros kapcsolatban áll, tegyen intézkedéseket, „ut… effluxus Balatonis facilitetur, et liberiori aquarum defluxu procurato, inundationibus retrojacentium plagarum medela adferatur…”
Somogy megye szept. 12-i közgyűléséről nincs jelentés az Országos Levéltár iratanyagában.
