a) Összefoglaló jelentés az elfogott ifjak ügyében Arad (júl. 4.), Hont (jún. 27.), Nógrád (jún. 20–21.), Somogy (jún. 30.), Pozs…
a)
Összefoglaló jelentés az elfogott ifjak ügyében Arad (júl. 4.), Hont (jún. 27.), Nógrád (jún. 20–21.), Somogy (jún. 30.), Pozsony (júl. 4.) és Abaúj (júl. 26.) megyékben hozott határozatokról.
Összefoglaló jelentés az elfogott ifjak ügyében Arad (júl. 4.), Hont (jún. 27.), Nógrád (jún. 20–21.), Somogy (jún. 30.), Pozsony (júl. 4.) és Abaúj (júl. 26.) megyékben hozott határozatokról.
A katonahatalommali fogdoztatások miatt napról napra több megyék szólalnak fel törvényszeres úton tolmácsolni a nemzet fájdalmát, s az égető seb orvoslását sürgetni. Azonban gyéren bár, de mégis akadnak megyék, mellyek másképp érzenek e dologban, s a felszólamlásra okot és alapot nem látnak. Én helynyerés tekintetéből egyfolytában közlöm az értesítéseket, mik erre nézve több megyéből kezemhez érkeztek.
Arad vármegye július 4-ki közgyűlése bár főleg követjelentés végett tartatott, mégis mindenek előtt az ifjak elfogatása dolgában tanácskozott s végzett. A tárgy SOMOGYI ISTVÁN úr indítványából került szőnyegre, s ámbár a megye Rendei (amint tudósíttatom) más tárgyakra, különösen az országgyűlésre nézve két különféle felekezetre voltak oszolva, ezen ügy mégis mindkét részről pártoltatott; aminek egy lelkes felírás lőn következése. Ebben a KK és RR mindenek előtt azon fájdalmukat nyilatkoztatják, hogy hazánknak külső békéből, belső csendességből s szelíd bölcs kormányzatból eredett boldogsága épp akkor, midőn a nemzetet Fejedelméhez szorosan kapcsolandó új törvények jótéteményével a boldogságot nevekedőnek reménylené, egy borzasztó eset által annyira felháboríttaték, hogy hirtelen tüneményes képzetté változnék. Ennek előrebocsátásával előterjesztik a szomorú esetet, amint azt már nemcsak szívet döbbentő közhírből, hanem Bihar és Békés megyék tudósításaiból* is megértették a megye Rendei, Felhányván törvényeinket, mellyek nemeseknek milly esetekben történhető elfogatásukról szólanak, egyrészről egyebet nem gondolhatnak, mint azt, hogy az elfogott szerencsétlen ifjak felségsértés gyanújába keveredtenek, másrészről az elfogatás módját tekintve, azt kénytelenek következtetni: hogy valamint e részben az illető törvényhatóságok az 1687: 14. és 1723: 5. ellenére* elmellőztettek; úgy a megbírálásban is elmellőztetik az 1790: 56. által kiszabott rendes törvényszék.* Megvallják azonban őszintén, miképpen ők azon ifjakról, kik a haza atyáinak kormány alól haladék nélkül az atyai hatalom alá visszabocsáttattak, kiknek minden lépéseit atyai gond s felvigyázat kísérte, kik a haza boldogsága előmozdítására czélzó vitatkozásoknál egyebet nem hallhattak, s engedékeny szíveikbe mást, mint a közjóra törekedést nem szíthattak, – igen nehezen tehetik fel, hogy olly kárhozatos bűnbe még csak gondatlanságból, könnyelműségből s fiatal hévtőli túlságos elragadtatásból is elegyedhettek. De a Fejedelem igazságszeretetétől is bizton remélik, hogy a bíráskodás nem fog elvonatni a rendes törvényes ítélőszéktől, melly a bűnnel, ha az csakugyan olly tetemes lenne is, tekintetbe fogja venni, hogy kik által követtetett el? Megvizsgálandja a szándékbani vezérlő indulatot, s igazságos ítéletet úgy e részben, mind pedig akkor, ha a gyanúnak alaptalansága kisülne, a fondorkodó feladók ellen törvény értelmében ki fogja mondani.
A két megye erre vonatkozó határozatát l. előbb, 672. és 692. o.
Vö. a 637. o. 37. és a 633. o. 26. jegyzetével.
Vö. a 498. o. 10. jegyzetével.
Átmennek ezután a RR a polgári törvényhatóság elmellőzésébőli sérelem fejtegetésére. Előrebocsátják institutiónk szelleméből merített elvül: hogy a katonaság nem a végrehajtó hatalomnak segédeszközül, hanem a közbátorságnak külső ellenségtőli fentartására van alkotva, s a belső bátorság ügyében (törvényes szokás szerint is) csak akkor használtathatik segédül, midőn a polgári hatóság ereje a veszély eltávoztatására elégtelen. Azt kérdik már most, hol van ez esetben illy veszedelem jele? Hol van annak példája, hogy az elfogatást intéző kormányrendelet teljesítését a törvényhatóságok elmulasztották; s így hol van annak szüksége, hogy a legvégső katonai erő fordíttassék olly ifjaknak rablánczra fűzésére, kik atyai hatalom alatt vannak, kiknél sem elszökéstől, sem ellenszegüléstől tartani nem lehet, s kik ha úgy kívántatik, ön szüleik által is a kormány rendelésének akárhová átadatnak vala? És kérdik: mivel érdemlették az ország törvényhatóságai a bizodalmatlanságot, melly a törvénytelen elmellőzésben mutatkozik? A KK és RR erősen érezvén a hűséget, mellyel önmagok s minden megyehatóság a törvények iránt tántoríthatlanul viseltetik, s olly esetet, hogy törvényes felsőbb rendelet teljesítetlenül hagyatnék, nem is képzelhetvén, valamint annak, amivel koronás Fejedelmöknek s a kormánynak tartoznak, eleget tenni szoktak is, akarnak is, tudnak is, úgy legméltóbban követelik azt, amit ezen pontosan teljesített kötelesség kölcsönössége megkívánt, t. i. Ő Felségétől és kormánytól hív alattvalói iránt őszinteséget, nyíltszívűséget s kölcsönös bizodalmat, mert valóban olly lényeges tulajdonsága ez minden boldog országlásnak, hogy ha megbomlik a kölcsönös bizodalom kötele, aggodalom, kárhozatos gyanúskodás s legveszedelmesebb nyugtalanság lép helyébe.
Midőn tehát a törvény megszegése, a tapasztalt bizodalmatlanság s a polgári személyes biztosságnak és nemesi kiváltságoknak sérelme felett panaszkodva orvoslást sürgetnek a megye Rendei, fel nem tehetvén, hogy illy törvénytelenség egyenesen Ő Felsége rendeléséből eredhetne, kívánságaikat a következőkben pontosítják: 1.) Hogy a rendelés kiadója és az elfogatásokban foglalatoskodó Hollósy József királyi ügyvéd, ki Bihar vármegye tudósítása szerint egy felsőbb helyről költ, s azon megye alispánjához e tárgyban intézett, nála láttatott levél átadásának elmulasztásával vádoltatik, a legszorosabb felelet terhe alá vonattassanak. – 2.) A fogságban levők, ha az 1715: 7. súlyával nem terheltetnek, azonnal szabadon bocsáttassanak; ellenkező esetre megengedtethetik, hogy magokat szabadon választott ügyvéd által védelmezhessék. – 3.) A bíráskodó főtörvényszéknek a feladók nevei tudtul adassanak; – s 4.) ezen törvényszék oda utasíttassék, hogy ítélés alkalmával a királyi Tábla hites jegyzői a tanácskozás helyéről ki ne tiltassanak. – Végre 5.) az elfogatott ifjak személyes körülményeire tekintvén, felségsértési bűn elkövetését nem is képzelhetvén a megye Rendei, e részben aggodalmuk lenyugtatása végett Ő Felségétől értesítést kérnek.*
Arad megyének ez a felterjesztése nem található a Kancellária iratanyagában.
Ez a felírás tartalma, mellynek közlése mellett egyszersmind megjegyzem, hogy Arad vármegye a felírások belső czímzetét, berekesztését s az aláírást ezentúl egyedül magyarul teszi, a diákot pedig csupán fordítás gyanánt a másik oldalon aláíratlanul hagyja; egyúttal a Helytartótanácsot is felszólította, hogy körleveleit ezentúl magyarul szerkezze.*
Erről a tárgyról csak Arad megye későbbi felirata található a Helytartótanács iratai közt, Dep. Publ.-pol. 1837. 5. kútfő 136. tétel alatt. – Arad megyének erről a közgyűléséről Török Gábor tudósította Kossuthot. (A tudósítást l. az MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4849/41. sz.)
Hont vármegyébe Pest megyének az ifjak elfogatása tárgyában írott levele* szerencsésben, mint némely más megyékbe csakugyan megérkezett, úgy hogy a június 27-én tartott követjelentési gyűlésben* már felolvastatnék. Ennek folytában vitatás keletkezett a felett, ha szükséges-e a tárgyban felírni? – TRSZTYÁNSZKY SÁNDOR első alispán, PLACHY FERENCZ királyi tanácsos, FOGLÁR IMRE táblabíró, OKOLICSÁNYI KÁROLY főbiztos, TRSZTYÁNSZKY ANTAL volt követ, s még néhányan az elfogatásban törvénytelenséget nem láttak, s a felírás ellen szóllottak, sőt a nevezett OKOLICSÁNYI úr többek közöt ezeket is mondotta: „Köszönjük meg Ő Felségének abbeli gondoskodását, miszerint a zavargó ifjakat kegyesen elfogatni méltóztatott.” Melly mondásáért azonban (mint tisztelt levelezőm* írja) nagy, és azt lehet mondani közhahotával kikaczagtatott. – Ellenben LUKA ANTAL és KALOCSA ANTAL táblabírák, FEJÉRVÁRY MIKLÓS tiszteletbeli aljegyző és LUKA SÁNDOR főbíró s volt követ a felírás mellett hathatósan szólottak, s kivált az utóbbinak előadására a jelenvaló közönség tetszését és helybenhagyását többszörösen olly hangosan jelentette ki, hogy az elfogadtatván, a fent nevezetteknek minden ellenzése mellett is a felírás csakugyan elhatároztatnék; s az ELNÖK ALISPÁN ezt olly értelemben végzésnek jelentvén: hogy miután ezen elfogatások az illető törvényhatóságok elmellőzésével katonák által, és így törvénytelenül történtek, az abból eredett aggodalom az általi eloszlatása kérettessék, hogy azon ifjak (ha súlyosabb gyanúval nem terheltetnének) azonnal szabadon bocsáttassanak; ha pedig valóban felségsértés bűnébe estek volna, ez az egész hazával tudassék, vétségök nyilvánosan megítéltessék, ők pedig addig is illető törvényhatóságaiknak adattassanak; egyszersmind pedig e kérésnek hathatós pártfogására a Főherczeg Nádor is megkéretni rendeltetett.
Kibocsátására l. a megye határozatát, 632. kk.
Hont megye Majthényi Antalt és Balogh Imrét küldte az országgyűlésre; az utóbbit 1835 elején Luka Sándor váltotta fel, Majthényi helyett pedig 1835 szeptemberében Tersztyánszky Antal lett a követ.
Luka Sándor volt Kossuth Hont megyei levelezője.
A felírás másnap meghitelesíttetett, mellynek tartalmáról csupán annyi közlést vettem, hogy jóformán mind benne van ugyan, ami határoztatott, de mégis nagyon megtetszik rajta, hogy a feltevő főjegyző (Baloghy Imre, a megyének országgyűlés elején volt követje) nem osztozott azoknak értelmében, kik a felírást elhatározták.*
Hont megye feliratát és a vele kapcsolatos döntést l. OL, M. Kanc. álta. 1836: 10073., 13386., 14007., 17022. sz. alatt.
Midőn a fentebbi határozás kimondatnék, LUKA ANTAL táblabíró felszólalt, hogy mivel a megyének egyik főügyésze, Vajda István egyszersmind nemes Hont vármegyében a királyi Fiscus képviselőjének hivatalát is viselné, a királyi Fiscusok pedig illy törvénytelen fogdoztatásokra használtatnak, a szóló táblabíró a két hivatalt együtt viselhetőnek nem tartván, felszólította a nevezett főügyészt, hogy ha a RR bizodalmával tovább is élni akar, a királyi hivatalt tegye le. – Az előadást ZSEMBERY IMRE főszolgabíró hathatósan pártolá, s az csaknem közegyességgel el is fogadtatott. – Mire VAJDA ISTVÁN főügyész némileg vonakodólag csakugyan kijelentette, hogy meg fogja tenni, mint a KK és RR kívánnak.*
Hont megye jún. 27-i közgyűléséről nem található jelentés az Országos Levéltár iratanyagában.
Nemes Nógrád vármegyében, miután a tisztválasztó szék Szent Iván hava* 20. és 21-ik napjain (többen a főbb tisztviselők közül, úgymint Horváth Antal, Trajtler István, Kubinyi Ferencz főszolgabírák, s a honi pénztár fő beszedője Básthy Dániel hivatalaikról önként s előre lemondván) egész csendességgel végbement, másnapon PRÓNAY JÁNOS táblabíró, tiszta hazafiúi érzéssel teljes beszédben hozta a fogságra vetett szerencsétlen ifjak ügyét szőnyegre. Nem kívánván annak taglalgatásába bocsátkozni, bűnösök vagy ártatlanok-e az elfogott ifjak, előadását a tisztelt szónok három fő panaszra alapította: 1.) Hogy a polgári törvényhatóságok elmellőzése, s a katonaerőnek illy czélra lett használása alkotmányos rendszerünket gyökerében csonkító sérelem; 2.) hogy a személyes bátorság veszedelmezése hasonló fontos tekintet; 3.) végre, hogy ezen bánásmód által a nemzet s kormány közötti bizodalom kétségbe hozatott. – Különösen borzasztólag tűnt fel a szónok előt azon körülmény, hogy az elfogott ifjak a pesti új épületbe, t.i. azon helyre hurczoltattak, milyet József császár (akkori vélemény szerint) a statusrabok számára avégre építtetett, hogy idővel Bastille gyanánt szolgáljon;* eszerint tehát szomorúan kelle tapasztalnunk, hogy a nevezett császárnak szándéka valósulni kezd. Indítványát a szóló táblabíró felírásra irányozá, megkérni kívánván Ő Felségét, hogy a szerencsétlen ifjak illető törvényhatóságaiknak átadatván, törvényszabta módon a haza megnyugtatása tekintetéből nyilvánosan ítéltessenek, jövendőre pedig illy törvénytelen lépések ne történjenek.
Június hó.
Vö. a 676. o. 37. jegyzetével.
KUBINYI FERENCZ felállván az indítványt pártolni, mindenek előtt megemlítette, mi csekély mértékben elégíttettek ki múlt országgyűlés alatt a hazafiak forró óhajtásai; miképp maradtak orvosolatlanul a legsúlyosabb sérelmek; mint tértek vissza szomorú szívvel küldőikhez a követek,* szemrehányásnál egyebet alig várhatók; mégis jóformán haza sem értek, s az új törvények még ki sem hirdetvék, máris sérelem sérelemre tetéztetik, holott ha valaha, most volna szükségünk morális nyugalomra, most, midőn az újon alkotott törvényszabályok sikeres végrehajtásáról gondoskodni, s az administrationalis hiányokat czélszeres statutumokkal pótolgatni kellene. Átmenvén ezután a kérdéses esetre, említést tőn arról is, hogy közhit szerint ezen ifjak Pozsonybani némely beszédekért fogattattak el, s hogy az elfogatásnak most tapasztalt módja is sérelmes és törvénytelen. Emlékezteti ez alkalommal a RRet, hogy több évek előtt a megyének egyik táblabírája felségsértésről vádoltatván, az akkori alispán a kormány részéről katonasággal rendeltetett ugyan házához, miután azonban szolgabíró s esküdt jelenlétében a vádlott fél ellen véghezvitt nyomozásból semmi sem jött ki, a feladás minden további következés nélkül maradott.* De mi hasznunk van törvényeinkből? Mi haszna emlegetjük szabadságinkat, ha azok meg nem tartatnak, ezekből tettleg kivetkeztetünk? Mit ér a személyes bátorság, mit status fő czélját emlegetnünk, ha ollyan történeteket tapasztalunk, mellyek szerint felségsértés gyanújának ürügye alatt a legártatlanabb polgárt is el lehetne fogatni? Végre a szólló táblabíró is a törvényhatóságok elmellőzésében mutatkozó bizodalmatlanságot annál inkább fájlalván, mentől inkább meg lehet a kormány győződve, hogy ezeknek útján minden törvényes kívánságai a törvények értelmében legbiztosabban teljesíttetnek, az indítvány értelmében megkéretni vélte Ő Felségét, hogy kivált most, midőn az új törvényeket pontosan sikerülni óhajtjuk, szíveinket morális békével megörvendeztetni, s megszüntetvén a törvénytelen fogdoztatásokból eredő sérelmet, a személyes bátorságot szentül fenntartani méltóztassék.
Prónay János és Szentiványi Anzelm voltak Nógrád megye követei az országgyűlés elején. Az előbbit 1835. július elején Kubinyi Ferenc váltotta fel. Valamennyien a haladó ellenzékhez tartoztak.
Az utalás talán arra a nyomozásra vonatkozik, amely az 1820-as évek első felében a Nógrád megyei „Kolomposok” társasága ellen folyt. A társaság tagjait tiltott politikai szervezkedéssel gyanúsították. (A lefolyt vizsgálat tekintélyes iratanyagát l. OL, Nádori lt. Exhibita ad politiam spectantia, 1825. évi iratok.)
Ezen előadásra úgy, valamint az indítványra közhelybenhagyás következvén, az elnök főispán gróf KEGLEVICH GÁBOR a RR egyes akaratját végzésnek jelentette, miszerint oly határozás alakult: hogy a megye Rendeinek nem czéljok az elfogott ifjak lehető vétkes tettök pártolásával fellépni, sőt ha vétek jő ellenek világosságra, a törvényszabta büntetésnek szigorú végrehajtását helyeslik Nógrád Rendei; amennyiben mindazáltal a törvényhatóságok általános elmellőzésében egyrészről a bizodalmatlanságnak kedvetlen érzése mutatkoznék, másrészt pedig a hamis vádaknak szabad kör nyittatván, a személyes bátorság minden egyes polgárra nézve veszélyeztetnék: Ő Felségét aziránt rendelték megkérni, hogy az elfogott ifjakat illető törvényhatóságaiknak azonnal átadni, vétköknek törvényszabta módon leendő nyilvános elítélésével a hazát megnyugtatni, s a kormány és egyes polgárok közötti szoros viszonyokat érdeklő efféle lépések megszüntetése iránt jövendőre sikeresen rendelkezni méltóztassék.*
Nógrád tisztújító közgyűléséről Jankovich Antal első alispán küldött jelentést a kancellárnak. Mellékelte jelentéséhez az új megyei tisztikar névsorát és az ifjak ügyébeni feliratra vonatkozó közgyűlési határozatot is. (Vö. OL, M. Kanc. eln. 1836: 959. sz.)
Somogy vármegyének június 30-kán tartott követjelentési közgyűlésében* is indítvány tétetett az elfogatások tárgyában. A megye Rendei közérzéssel osztoztak az illy bánásmódból eredő aggodalomban, sőt végzésökben nyilván ki is jelenték, hogy midőn társaságot személyes bátorság nélkül (melly annak fő alapja) képzelni sem lehet, midőn az annyi törvények s hazánk egész alkotmányos rendszere által feltartatni rendeltetik: valóban nem lehet semmi botránkoztatóbb, semmi nagyobb aggodalomba nem ejtheti a békés és mindenkor csupán törvényes rendet óhajtó hazafiakat, mint olly önkényes tett, melly kit kit saját személyes maradása felől nyugtalanító bizonytalanságba, sőt kétségbe ejt, és annál nagyobb aggodalmat szül, minthogy a vétkes polgárok letartóztatása az 1687: 14. s 1791: 12. szerint* még felségsértés esetében is csak az illető törvényhatóságok útján lehet végrehajtható. Ezt a KK és RR ekként közértelemmel kifejezvén, az iránt, hogy mit kellessen tenni, a véleményben megoszlottak. Némellyek a puszta hírt (mert a pesti levél Somogyba még el nem érkezett) elegendőnek nem vélték, hogy reá akár felírást, akár sérelmi feljegyzést építhessenek. Mások úgy vélekedtek, hogy haladék nélkül felírni lehet is, kell is, mert a dolog több mint csupa bizonytalan hír, miután azt már a német közönséges újságban* is olvashatni; tudjuk pedig, miképpen azon újság austriai birodalmat érdeklő czikkelyt sohasem közöl, ha csak a bécsi ministerium meg nem engedi. Az első véleményűek erre azt felelték, hogy az Allgemeine Zeitung is gyakran visszavonja híradásait szinte, mint egyéb újságlapok, s azért nem nyújt bizonyosabb kútfőt, mint a halláson épült tudomás, ez után indulni pedig nagyon bajos, nehogy ismét úgy járjon Somogy vármegye, mint a cholera idejében Pesten történt eset miatt járt, mire nézve puszta hírre építvén lépéseit, utóbb kényteleníttetett a dolgot maga letenni;* így most is alaptalan felírásra vagy nem felelne semmit a kormány, vagy törvényes juss általi élésére hivatkozva, a kérést kevés szóval elvethetné. Ezen ellenvetésre ugyan az válaszoltatik, hogy a pesti eset különbözött a mostanitól, ott is volt a hírnek alapja; de Pest vármegye maga látszatott a dologban érdekeltetni, azért hagytak fel a további lépéssel Somogy Rendei, azt pedig, hogy minő választ adand a kormány? előre tudni nem lehet; és akármit válaszolna is, a vármegyét kötelességének teljesítési érzete mindenesetre megnyugtathatja. Végre találkoztak olly tagok is az egybegyült közönségben, kik saját bizonyos tudomásukból jelentették a RRnek, hogy Pest vármegye e tárgyban minden megyéket értesíteni már elhatározá.* A megye Rendeinek többsége azonban mindezekben a fellépésre elegendő alapot nem talált, hanem mindenek előtt Pest, Bihar és Békés megyéktől felvilágosítást kér, további törvényes lépéseit ahhoz alkalmazandó. Somogy vármegye tehát a közhit szerinti történetet sérelemnek nyilatkoztatá, s felírást most még csak azért nem határozott, mivel Pest vármegyének tudósítása el nem érkezett.* Ellenben
Somogy megyét az országgyűlés elején Czindery László és Somssich Miklós képviselte az országgyűlésen; a kormánypárti Czinderyt 1834 június közepén Sárközy Albert váltotta fel, aki Somssich Miklóssal együtt az ellenzék táborához tartozott. Nyomtatott követjelentésüket l. az MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4849/35. sz.
Vö. a 637. o. 37. és az 500. o. 16. jegyzetével.
Az Augsburgban 1810 óta megjelenő mérsékelten liberális Allgemeine Zeitung, amely rendszeresen közölt magyarországi híreket is; Magyarországon széltében olvasták.
Somogy megye 1831. aug. 1-i közgyűléséből intézett átiratot Pest megyéhez és felvilágosítást kért a júl. 17-i pesti koleramozgalommal kapcsolatos véres eseményekről. A megye az aug. 12-i gyűlésből válaszolt és a kényszerhelyzettel indokolta a katonaság fegyverhasználatát. (Az iratváltást l. OL, Nádori lt. Exhibita ad politiam… spectantia 1831: 38. sz. alatt.)
A kiküldésükre vonatkozó határozatot l. 672. és 692. o.
A Somogy megyei jún. 30-i közgyűlés részleteiről nincs beszámoló az Országos Levéltár iratanyagában.
Pozsony vármegye megkapta ugyan a pesti levelet, s azt július 4-ki közgyűlésében fel is vette; határozása azonban így szól: Addig, míg a KK és RR az érdeklett eset felől bővebb és tökéletes tudományt nem nyerendnek, valamelly alapos határozásnak sem helyét, sem idejét nem találván, azt akkorra halasztották, ha a kérdéses eset körülményei előttük tökéletesen és hitelesen ismeretesek lesznek. Az e tárgybani vitatások részleteiről értesítést nem vettem.*
Pozsony megyében Olgyay Gáspár volt Kossuth levelezője.
Abaúj vármegyének július 26-kán főispáni elnökség* alatt tartott közgyűlésén felvétetett Bihar és Békés vármegyéknek a szóbanforgó törvénytelen fogdozás dolgában költ körleveleik.*
Az idősebb Eötvös Ignác, a főpohárnok, az országgyűlés főrendi táblájának egyik legreakciósabb tagja.
A kiküldetésüke vonatkozó határozatot l. 672. és 692. o.
BÁRCZAY MIHÁLY táblabíró, volt követ* akként nyilatkozott, hogy valamint minden egyes polgártól a törvények iránt szoros engedelmességet s a törvénysértőknek szigorú büntetését megkívánhatni, úgy a kormánytól is, melly a törvényhozásban olly nagy részt veszen s megegyezése nélkül egy törvény sem alkottathatik, kétszeres jusa van a nemzetnek a törvények pontos teljesítését követelni. Az 1687: 14. czikk világos; ennek ellenében Békés vármegye levele hiteles bizonyságul szolgál, hogy nemes Tormássy János a polgári törvényhatóság elmellőzésével, katonai erővel fogattatott el, s katonafogházban őriztetik; a sérelem tehát igen szembetűnő lévén, a szónok Abaúj vármegye Rendeinek érzékeny fájdalmát erőteljes felírásba foglalni, s a sérelem orvoslását sürgettetni kívánja.
Abaúj vármegyét az országyűlés elején Komáromy István és Vitéz János képviselte; egyikük sem maradt követ az országgyűlés végéig, Bárczay István, (Patay Sámuel, Péchy János, Bárczay Mihály képviselték még Abaúj megyét az országgyűlés folyamán.
NAGY (királyi fiscusi ügyviselő) a dologban sérelmet nem látott, s úgy vélekedett, hogy miután az 1715: 7. czikk felségsértés esetében gyanúból is megengedi az elfogatást,* a kormánynak teljes szabadságában áll ezt akárki által megtétetni.
Vö. a 633. o. 26. jegyzetével.
A főispán (B. EÖTVÖS főpohárnok) hasonló véleményben volt, s emlékezteté Bárczayt, hogy a felségsértők 1795-ben is katona erővel fogattattak el.* Az 1715: 7. czikk azt mondja, hogy az illy bűnösök elfogattassanak. Miként történjék az, arról hallgat az idézett czikkely, következőleg katonai erővel is történhetik, mivel ennek használatát törvény nem tiltja, a gyakorlat pedig (ami consuetudinarius országunkban törvényes erővel bír) igazolja. De a szóló főispán nagyon csodálkozik, hogy éppen Bárczay táblabíró fogja pártját ezen ifjaknak, holott tudta, miként esküdtek légyen össze az említett ifjak az utolsó dictatúrán Pozsonyban,* pedig nem lehet az 1715: 7. czikk ama rendeletét nem ismernie, miszerint aki felségsértésről tud valamit, s azt fel nem adja, a bűnnek részesévé lesz.
Martinovicsot 1794. júl 24-én fogták el Bécsben, a bécsi demokratákkal együtt, katonai erővel; az ő vallomása alapján a nádor aug. 16-án éjjel a pesti és budai rendőrkapitányokkal fogattatta el Hajnóczyt, Laczkovicsot és Szentmarjayt, s katonai kísérettel vitette őket Bécsbe. Sigrayt Kőszegen fogták el és ugyancsak Bécsbe vitték. A kisebb szereplők elfogatása dec. 10–15. között történt meg a helyi hatóságok útján, katonai segédlettel. Pest megye és rajta kívül még 15 megye feliratban tiltakozott a törvényellenes elfogatások ellen. (Vö. Benda K.: A magyar jakobinusok iratai, II. köt. 5. kk., 76. kk.)
Nyilván arról az esetről beszél a szónok, amely a Lovassy László elleni vádiratban is szerepel. A vádirat szerint Lovassy Pozsonyan a törvények szentesítésének napján, máj. 2-án az egész ifjúságot összehívta az alsó tábla tanácskozási termébe, „et ibi longa oratione praemissis in Tabulam Procerum supremamque Regiam auctoritatem calumniationibus, cunctos praesentes ad propaganda per totum Regnum in praeviis declarata perversa principia palam ac publice provocare non reformidaverit…” A Fiscus Lapsánszky vallomására építette vádját, de önkéntes vallomásában maga Lovassy is elismerte, hogy beszédében a kormányt okolta sok hasznos kezdeményezés bukásáért és az ifjakat arra buzdította, hogy megyéikben a következő országgyűlésig fejtsenek ki agitációt az elbukott reformok érdekében. (Vö. M. Kanc. eln. 1836: 1432. sz.)
BÁRCZAY MIHÁLY táblabíró e vádat felelet nélkül nem hagyhatván, ünnepélyesen kinyilatkoztatá, miképpen arról, hogy mit csinált az ifjúság utolsó dictatúrakor Pozsonyban? neki semmi tudomása nincs, de nem is lehet, mert maga az elnök főispán is az utolsó napokbani dictatúráról szól, azt pedig kiki tudja, mennyire el voltak a követek akkoron foglalva, úgy hogy a dictatúrai történetek tudomásába jutni bizonnyal sem idejök, sem alkalmuk nem vala. Egyébiránt ő excellentiájának azon elvét, hogy a kormánynak szabad azt tennie, mit a törvény nem tilt, s annak ismeretes quod lex non prohibet permittit a kormány tetteire is alkalmazható: a szóló táblabíró egyenesen tagadja s annak ünnepélyesen ellenemond, sőt nyilván kimondja alkotmányi szellemű törvényes meggyőződését, hogy a Fejedelemnek több jusa nem lehet, mint amennyit a nemzet átadott; azt pedig, hogy nemes embert a törvények végrehajtására kirendelt constitutionalis hatóságok elmellőzésével, katonai erővel elfogatni lehetne, az elnök főispán törvényeinkből soha meg nem mutatja. Ha tehát 1795-ben úgy történt is az elfogatás, amint említtetik, az viszaélés volt, nem pedig törvényes gyakorlat.
Ezeknek következésében a megye Rendeinek többsége felkiáltással felírást kívánván, az csakugyan Bihar és Békés vármegyék felírásai szerint elhatároztatott.*
Az abaúji, júl. 24-én kezdődött közgyűlésről Eötvös Ignác báró főispán küldött jelentést a nádornak; mellékelte hozzá a tisztújítási zavargások felderítésére kiküldött megyei bizottság névsorát is. (L. OL, Nádori lt. Praesidialia 1836: XXVII. sz. alatt.)
