b) Végzés a magyar nyelvről s megye levelek szétküldéséről.
b)
Végzés a magyar nyelvről s megye levelek szétküldéséről.
Végzés a magyar nyelvről s megye levelek szétküldéséről.
G. RÁDAY reméllette, hogy a felírás csak magyarul fog készíttetni. – AZ ELNÖK ellenveté, hogy a törvény két nyelvet parancsol.* – B. BÁNFY tudatá a RRkel, miként Heves, Bihar s az alsó megyék mind csak magyarul készítik felírásaikat, sőt Győr vármegye ezen végzésénél a kormánynak ellenkező parancsa után is megmaradott. Igen sajnállaná, ha az ország középponti megyéje e részben elmaradna. – Azonban PATAY, FÁY MÓZES, G. KÁROLYI ISTVÁN, B. LAFFERT, nehogy a jelen felírásnak sikerét veszedelmeztessék, a czél tekintetéből most az egyszer még hajlandók voltak a két nyelvnél maradni, de DOMBY előadása szerint úgy, hogy a magyar mint eredeti írassék alá.
Az 1805: 4. tc. szerint: „jurisdictionibus regni integrum sti, suas aeque repraesentationes ad Cancellariam regio-hungarico-aulicam dimittendas, pari ratione latina et patria insimul lingua adornare.” A törvény tehát megengedő, nem parancsoló.
FÁY ANDRÁS az alispánnak felelve, figyelmezteti a RRet arra, hogy különbség van az országgyűlési és a megyékbőli felírások között, amazokra nézve ekkorig helyén volt a két nyelv használata, mert a még két nyelven alkotott törvényekre anyagul szolgálta, de ezen eset a megyék felírásában fenn nem forog. A szónok egyébiránt nem hiheti, hogy kegyelmes Fejedelmünk anyai nyelvünknek használatát rossz néven vehetné, különben azt kellene hinnie, hogy nyelvünkkel nemzetiségünket is nyomni akarják. – G. RÁDAY megjegyzé: miképpen jusunk sincs kívánni a Fejedelemtől, hogy deákul tudjon, van ellenben, hogy tudjon magyarul a magyar király. Azonban a szőnyegen forgó tárgy sikere miatt sokan lévén hajlandók a még ezúttali engedésre, végre B. BÁNFY PÁL és FÁY ANDRÁS is készek voltak a G. Ráday indítványával ez úttal felhagyni, de olly feltétel alatt, hogy csak a magyar szerkezet írassék alá, a deák fordtás pedig csak most az egyszer, többé pedig sohasem csoltassék a felíráshoz. Az ELNÖKnek az első ellen nem volt érszrevétele, de a másodikat illetőleg nem akart fegyvert adni ellenünk a kormány kezébe, s emlékezteté a RRet, hogy az 1805: 4. még nincs eltörölve, az pedig a felírásokra két nyelvet parancsol.
ENZSEL a törvényt nem úgy érti, mintha a magyar nyelvnek egyedüli használatát eltiltaná, hanem úgy, hogy két nyelvet is megenged. Mi magyarok vagyunk, s magyar királyunk, a magyar király tartozik magyarul tudni, magyar tanácsnokokat választani, mi pedig nem tudunk, nem akarunk tudni deákul.
MÉREY királyi kamarás úgy vélekedik, hogy a törvény szavának a gyakorlattal egybevetése dönti el az egész kérdést. Az 1805-ki törvény két nyelvet enged a felírásokra. De gyakorlatban a két nyelven dolgozásra gyakran idő nem vala, a törvényhatóságok tehát egyet választottak, s a deákot választották. A kormány ezt elfogadta, s a törvény köz megegyezéssel teljesítetlen maradott. Amint tehát akkor a deák nyelvet elfogadta, úgy most a magyartól többé az elfogadást meg nem tagadhatja, mellyet már kezdetben is választani a törvényhatóságoknak szabadságokban lett volna.
Melly köz helybenhagyást nyert előterjesztésre végzéssé lőn, hogy a szőnyegen forgó tárgyban leginkább a siker és foganat könnyítését hordozván szívökön a megye Rendei, a felírásukat most az egyszer még két nyelven, de csak a magyarnak mint eredetinek aláírásával készítik, minden jövendő esetekben azonban egyedül magyar nyelven fognak Fejedelmünkhöz szólani.
Ezután a küldöttség kinevezésének kellett volna megtörténni, mit azonban másnapra kívánt az ELNÖK ALISPÁN halasztani, de B. BÁNFY PÁL közvélemény támogatta kívánságára a kinevezés nyomban megtörténvén, a RR felírást Ő Felségének benyújtandó küldöttség tagjaivá Károlyi István, Teleky Sámuel, Ráday Gedeon grófok, B. Bánfy Pál, Jankovics Miklós, Fáy András és Patay József táblabírák neveztettek. Ezen utóbbinak köz helyesléssel erősített kívánsága következésében a küldöttség vezérletére Földváry Gábor másodalispán megkéretett, nem különben a RR kívánságára még Andrássy János váczi tiszteletbeli kanonok s abonyi plébános, Tahy Károly főszolgabíró és Szentkirályi Móricz tiszteletbeli főjegyző is a küldöttséghez csatoltattak, kik a megbízást egész készséggel elvállalták; nyilván jegyzőkönyvbe tétetvén G. RÁDAY indítványára, hogy a küldöttséget vezérlő másodalispán egyszersmind annak szónoka is legyen.
Ezután még G. SZÉCHÉNYI ISTVÁN nem szeretvén a Nemzet és kormány között a divergentiát, s a szokatlan lépések orvoslására elővett szokatlan módokhoz nyúlást, minden bal magyarázattul megóvni óhajtván, kívánta, hogy a felírás elvei meghatároztassanak. A szóló gróf szigorú törvény alatt szeret élni, de csak törvény alatt, s úgy hiszi, hogy mentől több lélek, több élet s tán némi túlság is mutatkozik a hazában, annál inkább kell a törvény szigorúságához ragaszkodnunk. Ő tehát azon szempontból veszi fel a dolgot, hogy a megye Rendei nem annyira a dologban, mint a formában látnak törvénytelenséget; s ennélfogva óhajtá a felírásban kimondani, miképpen mi korántsem kívánjuk: hogy a rendbontóknak szabad s büntetlen út nyittassék, s ha vétettek a vádlottak, nem akarjuk őket megmenteni, hanem ha kisül, hogy mindezek alacsony lelkű ocsmány árulkodások következtében s alap nélkül történtek, óhajtjuk a kormányt arról meggyőzni, miképpen illyenek után a házi s hazai csendet feldúlni nem a legjobb politica. Úgy legyen tehát a felírás szerkeztve, hogy nyilvánvalóvá tegye, miképpen mi csupán a lehető legnagyobb nyilvánosságot sürgetjük, mit a Nemzet mindig élénkebben követel, s mellynek ellene szegülni a kormánynak saját java tekintetéből sem kellene. Így Európa előtt is igazolva leszünk, hogy nem a rendbontás védelme, hanem a kölcsönös bizodalmat, egyetértést öregbítő nyilvánosság követelése vezetett bennünket.
Ezen nézetek vezérelvén a RRket már első felírásuk alkalmával is, a tárgy feletti tanácskozás berekesztetett, a másnapon felolvastatott végzés s ahhoz idomította felírás fő vonásai ezekben határozódván:
Midőn a KK és RR folyó esztendő június 13-án tartott közgyűlésökbőli felírásukban a személyes bátorság ingadozása iránt támadott aggodalmukat hű alattvalókhoz illő nyiltszívűséggel előterjesztették, biztos reménnyel valának, hogy Ő Felségéhez intézett folyamodásuk királyi kegyelemmel fogadtatván, siker nélkül nem marad. Mert meg voltak győződve, hogy Felséges Királyunk a törvényeken ejtett sérelmeket helyrehozni azonnal hajlandó leend, mihelyest megérti hű jobbágyai panaszát, s annak igazságáról s törvényességéről meggyőzettetik. Így lévén Ő Felségének atyáskodó indulata felől lelkesülve, nem lehetett keserves fájdalmat nem érezniök, midőn a panaszlott sérelmet időközben nemcsak folytattatni szemlélik, hanem kérelmökre választ sem nyerhettek.
Nem szándékuk a KK és RRnek takargatni e vétket, pártolni a bűnösöket, palástolni a zabolátlanságot, mert tudják, hogy a vétek az ártatlanságnak, a bűnben gyönyörködő a jó polgárnak, zabolátlanság a szabadságnak legveszedelmesebb ellenségei; de valamint óhajtják, hogy a vétkes a törvény legszigorúbb értelmében lakoljon, úgy meg vannak győződve, hogy az igazság kiszolgáltatás csak akkor gerjeszthet a polgárban bizodalmat, ha a törvény határozta módon és renden gyakoroltatik; ezen mód pedig a fennforgó esetben az elfogatás első pillanatától szűntelen sértetik.
Előszámlálják itt a KK és RR a törvénykívüli elfogatást, letartóztatást, a pernek rendkívüli módon történt felvételét, a védlőktől kívánt titoktartási esküt és azt, hogy midőn a vádlónak szabad tehetősége van a vád sikeresítését minden módon eszközölni, akkor a védlők ezen szabadságban megszoríttatnak; kérdik, meg lehet e ezt az igazsággal s az 1790: 56., 1638: 24. és 1659: 45. czikkelyekkel* egyeztetni? és nem czélirányosabb e olly vétkeseket, mint a millyeneknek az említett ifjak állíttatnak, az egyéb perekben divatozó törvényes nyilvánossággal büntetni; ezek iránt Ő Felségének bölcs és kegyelmes ítéletére hivatkozván, midőn előbbi felírásukat ismételnék, egyszersmind azért könyörögnek alázatosan, hogy a vádlott ifjak a törvényes polgári hatóságok őrizete alá adassanak, az igazság szolgáltatás felvett szokás szerint egész nyilvánossággal gyakoroltassék, s végre a II-ik rész 6-ik czímje szerint* megengedtessék, hogy a védlők a védelem előadásában szintazon szabadsággal és tehetőséggel élhessenek, mellyel a vádló fel van ruházva. Ezen felírást biztosabb siker tekintetéből különös küldöttség által rendelvén Ő Felsége elejébe terjeszteni olly meghagyással, hogy azon választmány a Rendek szándékát s kérelmét szóval is előadja, még pedig a körülményekhez képest legalkalmasabb időben, azonban minél elébb a reá bízottakban eljárjon s annak idejében jelentést tegyen. A megyének ezen végzése szokott körlevelek által minden törvényhatóságoknak tudományul adatni rendeltetvén.*
Az 1790: 56. tc.-ben járult hozzá a király, hogy a jövőben a hűtlenségi és felségsértési pörök ne vonassanak el az ország bíróságaitól, s hogy az felségsértés esetében a jószágelkobzást – ellentétben az 1715: 9. tc. intézkedésével – a bűnös osztályrészére korlátozzák. – Az 1638: 24. tc.-re l. a 498. o. 11. jegyzetét. – Az 1659: 45. tc. a törvénykezés rendes menetének törvénytelen kancelláriai parancsokkal való befolyásolását tiltotta s kimondta, hogy a bírák nem tartoznak engedelmeskedni az ilyen parancsoknak.
Vö. a 734. o. 11. jegyzetével.
Felírt Pest megye a Helytartótanácsnak is és közbenjárását kérte a törvénytelenségek orvoslása érdekében. (Feliratát és a vele kapcsolatos intézkedéseket l. OL, Helytartótanács, Dep. publ.-pol. 1836. 4. kútfő, 340. tétel alatt.)
Mivel pedig a megyék levelezései gyakran vagy egészen elmaradnak, vagy pedig annyira késnek, hogy hasznuk legnagyobb részben elenyészik, amint ez ugyancsak az elfogatott ifjak dolgában a megyéből küldött levelekre nézve több megyékben tapasztaltatott, nevezetesen ámbár azok a megyéből még június 17-én mind elküldettek, szomszéd Heves vármegyébe azonban csak több hetek múlva, Fejérbe pedig éppen nem érkeztek; hogy tehát annak oka világosságra hozattatassék, a Helytartótanács megkérettetni rendeltetett, hogy a dologban vizsgálatot tétetni, s foganatáról a megyét értesíteni méltóztassék.* Nehogy pedig a most határozott körlevelek is eltévedjenek, a megye Rendei azt határozták, hogy térítvény mellett adassanak fel a postára.
Az ügy további fejleményeit l. OL, Helytartótanács, Dep. post. 1836. 9. kútfő, 41., 44., 54. tétel alatt.
Ezen végzést s annak első részéhez alkalmazott felírást tiszteletbeli főjegyző Szentkirályi Móricz tette fel.
