c) Zemplén vármegyéből.
c)
Zemplén vármegyéből.
Zemplén vármegyéből.
A törvények kihírdetése felől a következő érdekes jelentést vettem:
Június 22-e volt a törvényhírdetésre kitűzve, de mivel lassú rendszerünk miatt 51 nap nem elég volt 49 törvényczikk expediálására,* más határidő rendeltetett július 5-ére, egyszersmind időnyerés tekintetéből küldöttség neveztetett, melly a törvények megérkeztével mindjárt összeüljön s azoknak és különösen az úrbérieknek alkalmazásban vételökről véleményt adjon. A küldöttség július 2. 3. és 4-ik napjain folvást dolgozott. Erős dolog, midőn a törvények úgy alkottatnak, hogy nehány czikk igaz értelmének kipuhatolása több napi vitatkozásokra szolgáltat alkalmat. Következők a július 6-án közgyűlésileg megrostált, s jóváhagyott vélemény érdekesebb részei:
Ti. a Helytartótanács későn küldte szét a megyéknek az új törvények nyomtatott szövegét.
1. Minden kerületbe (van 17) két táblabíró küldetett ki az illető sz[olga]bírákkal a végett, hogy minden helységben olvassák és világosítsák fel az úrbéri törvényczikkeket.
2. Ezen küldöttségre bízatott a puszta és nemes emberek által bírt telkek összeírása.* Melly tekintetben, nem lévén a törvény szavainak meghatározott értelme,* érdekes vitatások keletkeztek. Némelyek úgy akarták érteni a törvényt, hogy minden nemes, ki mint telkes jobbágy vagy zsellér földesúri szolgálat alatt van, adózni tartozik, ezáltal a nemeseknek földesúri szabad rendelkezéstőli biztosításukra is czélozván; de végre győztek a következő tekintetek: 1. Az adó fundusául a jobbágytelkek lévén felajánlva, hogy ezek tisztába jőjjenek, összeírattak, melly összeírás 1723-ban az országgyűlés elébe is terjesztetett; de mivel a következett időkbeni nagy döghalál sok zavart okozott, Maria Theresia alatt új összeírás tétetett, s egyszersmind azon összeírt telkekre, mint a közadó fundusára nézve urbarium, vagyis olly rendszabás hozatott be, melly azt határozza meg, hogy a közterhek viselésén kívül mivel tartoznak azon telkek haszonvevői földes uraiknak. Az úrbéri telek nevezet tehát már magában foglalja azt is, hogy az, s csak az egyszersmind a közadónak is fundusa. 2-or: Új fundus az adónak nincs ajánlva, csak a régi van biztosítva azáltal, hogy amellyek azokból nemes kézre kerültek, vagy pusztán állanak, azoknak haszonvevői egyformán tartozzanak a közadót viselni. 3. Ha azon puszták, mellyek az úrbér behozatalakor összeírásba nem jöttek, a törvény súlya alá nem esnek, mi módon eshetnének alája azok, mellyek akkor össze nem írattak, mivel puszták voltak, vagy majorságilag használtattak, későbben azonban megnépesítettek? A törvénynek nem büntetni, hanem jutalmazni kell a népesítőt. 4. Amelly telkek az úrbér behozatalakor megvoltak, de nemes kézen lévén az adó fundusául ki nem jeleltettek, s összeírásba nem mentek, mi módon kerülhetnének most alája, miután adó fundusát soha sem tették: 5. A törvény is azon telkeket s fekvő vagyont jeleli ki, mellyek úrbéri törvény szerint, az uraság szabad rendelkezése alá többé nem jöhetnek. Már pedig az úrbéri törvények egyedül a közadó fundusát tevő urbarialis telkekről rendelkeznek. Ezek pedig nevezetjük bizonyítása szerint is nem egyebek, mint mellyek az urbarialis összeírásban foglaltatnak, vagy a földesurak által későbben, önként és szabad tetszésből közadó fundusának, az az úrbéri telkeknek fordíttatnak. Ezen tekinteteknél fogva meghatároztatott, hogy csak azon nemesek esnek adó alá, kik ollyan jobbágytelkeket bírnak, mellyek vagy az úrbér behozatalkor összeírásba jöttek, vagy későbben felső helyeken is átment rendbeszedés alkalmával, vagy végre úrbér behozatalakor talált remanentialis földekből úrbéri úton kívül alkottattak.*
Zemplén megyében az összeírás adatai szerint 704 puszta telek volt, ebből 1 volt földesúr kezén, 159 volt hasznevehető, és 544 hasznavehetetlen állapotban. Nemesi kézen 53 jobbágyteleknek megfelelő úrbéres föld volt, a szőlőkert nem számítva. (Vö. OL, Nádori lt. Extraser. 1836. XLIX/8., 9. sz.)
Az 1836: 11. tc. 9–13. §-a tartalmazta az elhagyott telek fogalmának igen részletes meghatározását, a 7., 8. és 14. §. pedig a nemes által használt jobbágytelkekét. A törvény azonban a rendelkezések végrehajtása közelebbi módozatainak a megállapítását a megyékre bízta.
Zemplén megye bizottsága ezzel a magyarázattal nagymértékben leszűkíti az úrbéri telek fogalmát. A gyakorlatban ugyanis úrbéri teleknek minősültek az úrbérrendezés után telepített telkek is, ha a telepítés az úrbérrendezésben megállapítot elvek alapján történt, és a később települt telkek állami adó alá estek.
3-or: A VI. törvényczikkely 2-dik §-ának azon része, melly a jobbágyoknak a pálinkafőzést megengedi, hasonló vitatkozásokra adott alkalmat. Sokan úgy értették a törvényt, hogy a jobbágyoknak csak önmagoknak szabad főzni, nem pedig ahhoz értő fogadott emberrel főzetni, és mivel nincs nyilván kitéve, hogy csak a magok termesztményéből szabad a főzhetés, ki akarták azt másoktól szerzett termesztményekre is terjeszteni. De itt is e következő tekintetek győztek: 1. A jobbágy rendeltetése földmívelés lévén, ettől őt a törvény elvonni nem akarta, hogy ne földművelő, hanem pálinkafőző legyen, megengedte mindazáltal, hogy tulajdon termesztményét ha tud hozzá, maga, ha nem tud, ahhoz értő cselédjével, de a maga házánál kifőzethesse. 2-or: Ha egy jobbágynak az egész helység termesztményét szabad volna kifőzés végett beszerezni, kijátszatnék a földesúrnak törvényileg adott kárpótlás (?), melly szerint minden aki pálinkát főz, kazánától 2 forintot tartozik fizetni. 3-or: Még tágasabb út nyittatnék a kijátszásnak azáltal, hogy minekutána akónként szabad a jobbágynak pálinkáját eladni, egy jobbágy a többi lakosok vagy más szomszéd helybeliek termesztményét pálinkáért kicserélhetné, s e szerint a földesúr csak egy kazántóli bért kapna akkor, midőn minden jobbágyai ellátva lévén termesztményért cserélt pálinkával, mérési joga semmivé lenne. Meghatároztatott tehát, hogy a jobbágyoknak törvény értelmében csak tulajdon termesztményöket szabad kifőzni, s saját kazánokban.
4. A rétbeli állomány terjedelmét ölekre a törvény meg nem határozván, az eddig is tapasztalt különböztetésökből származó nehézségeknek elejét venni a megye annyira inkább szükségesnek vélte, mivel külöben sincs arány az orszályok között. Egy embervágó rét alatt ugyanis jobbágyi állomány tekintetében, bévett szokás szerint nem annyi értetik, amennyit egy ember egy nap le tud vágni, mert e szerint a kaszás erejétől s ügyességitől függne egy kaszás rét kiterjedése, hanem ollyan kiterjedés, mely a fű középsűrűségéhez képest egy szekér szénát megterem. Midőn tehát az első osztályú rétből 6 szekérre való adatik, ez a 6 szekér jó széna (a sarjút figyelembe sem véve) már magában többet ér, mint a harmadik osztályból 10 szekérre való sásas széna, mellynek e mellett sarjúja sincs. Meghatároztatott tehát egyformaság tekintetéből, hogy az első osztályú rétek 800, a második 900, a harmadik osztálybeliek pedig 1000 ölével adassanak ki ott, hol még úrbéri rendbeszedés nem történt, s így a minőség közti különbség az által egyenlíttessék ki, hogy a rosszabb rétből több embervágó is adatik, s az egy embervágó rét is több ölekben számíttatik.
5. A X. törvénycikkely 6. §-ának d) pontjában ez van: „melly közbirtokosságokban nincs még behozva a törvényes arány, ott ha valamelly közbirtokos, vagy a jobbágyok nagyobb része az úrbéri rendbeszedést kívánná, az a meghatározott elvek szerint a törvényes arány behozatalával eszközlendő, s azzal együtt végrehajtandó lészen.” Ebből sokan azt akarták következtetni, hogy az arányosító per bírája egyszersmind az úrbéri rendbeszedést is eszközölheti, és így hogy ezen esetben az urbarialis rendbeszedés nem az úriszékre tartozik; de a többség nem a törvény egyes pontjának határozatlan kitételét, hanem az egészben rejtőző általános szellemet tekintvén, miután minden úrbéri állomány az adónak is fundusa, erre nézve pedig a tiszti ügyész felügyelése mindenütt feltartatnék, kijelentetett: hogy úrbéri rendbeszedés csak úriszék útján eszközölhető, úgy mindazáltal, hogy a törvényszabta módon megbírált rendbeszédési elvek szerint az úrbéri megítélt illetőség az arányosító per végrehajtása alkalmával, és így ennek bírája álltal hasíttassék ki. Minthogy pedig közbirtokosságokban az úrbéri rendbeszedést közös úriszéken kelletik eszközölni, kérdésbe tétetett, hogy midőn egy közbirtokos az arányosító s összesítő pert elkezdi, mi módon kényszerítheti a töbieket közös úriszék tartására, kivált midőn magok a jobbágyok sem igen óhajtják az úrbéri rendbeszedést. Azok, kik a regulatiot arányosító per útján vélték eszközölhetőnek, fel nem akadtak, de minthogy a többség ezt az úriszéktől el nem vonhatónak ítélte, meghatároztatott: hogy illy esetben a közös úriszék tartásban részt venni nem akaró közbirtokosokat a megye tiszti ügyésze intse meg, s ha ennek sikere nem lenne, a megye úrbéri törvényszéke fog bíráskodni.
6. A XVIII. törvényczikkely 17. §-a szerint „a rendezett tanáccsal bíró községekben a városoknak nem nemesek elleni panaszait a tanács tagjaiból szerkezett vásári bíróság ítéli el”, nem különben a IX. törvényczikkely 4. §-a szerint „a rendezett ítélő tanácsot tartó községekben a lakosoknak 60 forintot nem haladó szóbeli minden pereiket a bíró két tanácsbelivel ítéli”. Ezekre nézve is heves viták keletkeztek, mert nem lehetett tisztán kivenni, mit ért a törvény a rendezett ítélő tanács alatt? A mezővárosok birtokosai leginkább a vásári bíróságot nem akarván kezökből kibocsátani, a rendezett tanács alatt olly városok tanácsait akarták érteni, mellyeknek ezen tekintetben kiválságuk van, vagy magokat a földesúri hatalom alól megváltották, s hol a tanács tagjai holtuk napjáig választatnak, de a megye többsége az érdeklett törvények jótékony hatását nem kívánta nagyon megszorítani, annélfogva meghatároztatott: hogy a rendezett ítélő tanácsok sorába azon mezővárosi tanácsok jönnek, mellyek a divatozott rendszer szerint az uraságok által meg voltak hatalmazva, hogy a lakosoknak ügyeit, mielőtt úriszékre vitetnének, elítélhessék.
Legyen ez most elég annak kitüntetésére, hogy sok helyen nem vagyunk tisztában a törvény kifejezésével. Még egy pár szót a következésekről: A hegyalyai járás tokaji kerületében rendelt küldöttség, munkálódását augusztus elején már bevégezte, s jelentést is tett. Öt mezővárosból, 6 helységből áll ezen kerület, mellyet sok nemes családok laknak. Feljegyeztettek az úrbéri összeírásba foglalt telkeknek minden jelenlegi haszonvevői, s e feljegyzésből az jön ki, hogy az úrbéri jobbágy és zsellér telkek közül kevés híán 400 került nemes kézre!* Egyébiránt figyelemre méltó: hogy az urbarialis telkeket bíró nemesek adóztatását tárgyazó törvény nemcsak hogy legkisebb ingerültséget nem okozott, sőt volt ollyan hely is, hol még azon nemesek is összeírásba kívánták magokat vétetni, kik alája nem tartoztak, annyira megnyugtató volt annak tapasztalása, hogy csak azok jönnek összeírásba, kik az adó fundusát használják, ezek közt pedig sok, különféle méltóságokban lévő személyeket is, minden kivétel nélkül szemlélhettek. A köznépre nézve azonban méltó megjegyezni: hogy az úrbéri törvényczikkeket nagyon egykedvűleg vette. Ugyanezen kerületben a következő 5 mezővárosok u. m. Tokaj, Tarczal, Keresztúr, Tálya és Mád tanácsai a megye által a rendezett ítélő tanácsok sorába tétettek; melly körülállás nagy hatással fog lenni ezen mezővárosok jövendőbeli emelkedésére. Csak azt lehet sajnálni, hogy az illető földesuraságok ügyészei (kivévén Mád városának földesurait, kik e részben illő méltánylást érdemlenek)* a kifáradásig harczoltak kivíhatni, hogy ezen népes és számos értelmes polgárokat számoló városok tanácsainak nagyobb hatósága ne lehessen, mint a legutolsó rongyos faluénak, de résen volt Zemplén Geniusza meghiúsítni törekvéseiket.*
Vö. az előbbi, 17. jegyzet adataival.
A Wolkenstein grófi család és a Semsey család voltak Mád földesurai.
Figyelemre méltó, hogy Kossuth milyen nagy érdeklődést tanúsít szülőmegyéje úrbéri ügyei, s az új törvények zempléni fogadtatása iránt. Tanulságos az itt ismertetett problémákat egybevetni a Kossuth tollából származó, korábban közölt zempléni összeírási iratokkal. (Vö. a 44. sz. alatti iratokkal, 280. kk.)
A megyének augusztus 3-án tartott közgyűlésében, miután Dókus László volt első alispán a királyi törvényes tábla bírójává lett kineveztetése* következésében a megyétől, mellynek különböző hivatalaiban 28 éveket töltött, érzékenyül búcsút vőn, s a második alispán Szentiványi Károly az elnöki széket elfoglalta, felolvastaték a Helytartótanácsnak Gr. Pálfy Fidel ő excellentiája főcancellárrá kineveztetéséről* tudósító levele, mellynek folytában a szokott örvendési levél szóba jövén, LÓNYAY GÁBOR úgy nyilatkozott: hogy tisztelkedéseknek s hálálkodásoknak csak akkor lehet helye, ha valaki kötelességét jól teljesítette. Emlékezteté a Rendeket, hogy akinek most örvendező levelet akarnak küldeni, a múlt országgyűlésen az egész hazának láttára minden nemzeti kívánatoknak ellene szegült, s e mellett még a honi nyelvben sem igen járatos, sőt több ízbeli kijelentéseiből ítélve, annak nem is nagyon barátja.* Hálás tiszteletünk nyilatkozásait akkorra halasztván, ha honunk javára fordítandja ő excellentiája nagy hatáskörű hivatalát, most inkább a volt cancellár Gr. Reviczky Ádámnak kívánt nemzetiségünk előmozdításábani munkálódása tekintetéből lelépésén sajnálkozva búcsúlevelet küldetni. – FÁY FERENCZ táblabíró hasonló értelemben szólott; de a többség a tisztelkedés ősi szokásától elállani nem akarván, – B. LUZSENSZKY JÁNOS olly értelemben kívánta az örvendő levelet, hogy a hon ügyének előmozdítása iránt jó reménységben vannak ő excellentiájáról a megye Rendei. Mire BUDAY táblabíró azt kérdezvén, hogy minek gratulálnak a Rendek, mikor éppen nem örvendenek? B. LUZSENSZKY így felelt, hiszen én sem mondom, hogy igen nagyon örvendezzünk.
Dókus László egyike volt azoknak a korábban ellenzéki követeknek, akiket a kormány az országgyűlés alatt kormányhivatal kilátásba helyezésével nyert meg magának.
Vö. a 855. o. 10., 11. jegyzetével.
Pálffy Fidél tárnokmester az országgyűlésen a reakció fő képviselője, s minden haladó nemzeti kezdeményezés esküdt ellensége volt, ezért is esett reá az udvar választása, amikor a nyílt erőszak kormányzati rendszerének tervezett megvalósításához megfelelő kancellárt kerestek. A magyar nyelv ügyében kezdeményezett rendi lépéseket éppúgy támadta az országgyűlés felsőtábláján, mint minden más haladó kezdeményezést.
Illy nemű vitatások után a volt cancellárhoz hálás búcsúszavak, a helyébe lépett grófhoz pedig reményteljes örömet tolmácsoló levél határoztatott: mellyben szerencséltetőleg kívánják a megye Rendei, hogy nemzetünk ő excellentiájának a haza virágzására teendő lépéseit hamvaiban is áldhassa s magasztalhassa.
Augusztus 4-én az ifjak elfogatása került szőnyegre LÓNYAY GÁBOR indítványából, s miután arról, hogy minő tárgyak adassanak minden gyűlés elején mások előtt a Rendek elébe, némi érdekes vitatások keletkeztek volna, a bihari, békési s pesti (első) levelek is felolvastattak. A tárgyhoz szólók (mint FÁY FERENC, GR. DESSEWFFY JÓSEF, KELEMENY SÁMUEL, NAGY LÁZÁR, BUDAY ANDRÁS és ÉVVA ANDRÁS táblabírák. RHÉDEY LÁSZLÓ főszolgabíró s mások) között többen megemlítették a delatorok iránti talio büntetést, az elítélésbeni szokott nyílvánosságot, szabad védelmet, s elfogottak ügyének mihamarébbi elítéltetését, addig pedig polgári törvényhatóságoknak átadásukat, s. a. t. A felírás úgyszólván köz értelműleg elhatároztatott; mert csupán FEKÉSHÁZY tarczali kamarális ügyész nem látott a dologban sérelmet, s Évva Andrásnak azon észrevételére, hogy az elfogottakkal csak ítélet után lehet úgy bánni, mint rabokkal, azt válaszolá, hogy a bánásmód ellen panasz nem lehet, mert kocsin vitettek.
PÉTERFY KÁROLY táblabíró erős színekkel rajzolván a szabadságvesztés szenvedéseit, midőn egyrészt a felírást melegen pártolná, másrészt lehetetlennek vélte nem kívánni, hogy a felségsértési törvénynek személyi biztosság tekintetéből a jövő országgyűlésen módosítása sürgettessék. Jelenleg joga van a kormánynak erős gyanút okozó alapos feladásból az illető polgári hatóság közbejöttével akárkit elfogatni; de az ezt megengedő törvény* akkor készült, midőn a folyvásti polgári viharok egymást felváltva végveszéllyel fenyegették honunkat. Azon időszakra nézve a törvény szigorúságát a szónok nem panaszolja, mert rendkívüli betegség rendkívüli gyógyszereket kívánhatott. De hogy áll most azon törvény, most, midőn Európa nemzetei között a magyar az, ki törvényes királyához a legszilárdabb hűséget s állhatatosságot bizonyította, s folyvást bizonyítja? A törvények nem örökre alkottatnak, idő lelkéhez s körülményekhez kell azokat alkalmaztatni; a felségsértési törvényt pedig annyival szükségesebb módosítani, mert előttünk a példa, hogy még országgyűlés alatt is, világos törvény szántszándékos elmagyarázásából támadott a legsúlyosabb sérelmünk, a szólás szabadságnak máiglan is orvoslatlan sérelme. Úgy hogy valóban rettegnünk kell mindazon visszaélések felől, mellyek a határozatlan, a széles értelmű felségsértésrőli törvény ürügye alatt támadhatnak, midőn világos törvényt is akként láttunk elmagyaráztatni.
Az 1687: 14. tc. (Vö. a 637. o. 37. jegyzetével.)
A felírás (mint mondám) elhatároztatott.* A követeknek hivatalt nem viselhetése későbbi közgyűlésen fordult elő.*
Zemplén megyének az ifjak ügyében tett felterjesztését és a hozzá kapcsolódó királyi döntés fogalmazványát l. OL, M. Kanc. ált. 1836: 13124., 13386., 14007. sz. alatt.
Zemplén megye aug. 2–4-i közgyűléséről Szentiványi Károly másodalispán küldött rövid jelentést a kancellárnak; beszámolt benne Dókus László első alispán leköszönéséről. (OL, M. Kanc. eln. 1836: 1149. sz.)
