36. Buda, 1837. december 8. Részlet Kossuth apjához írott leveléből: a Királyi Tábla december 1-jei közbeszóló ítélete ellen nyúj…
36. Buda, 1837. december 8.
Részlet Kossuth apjához írott leveléből: a Királyi Tábla december 1-jei közbeszóló ítélete ellen nyújtsanak be fellebbezést vagy kérjenek újabb ítéletet.
Részlet Kossuth apjához írott leveléből: a Királyi Tábla december 1-jei közbeszóló ítélete ellen nyújtsanak be fellebbezést vagy kérjenek újabb ítéletet.
Kossuth december 8-án írott levelét Lederer nem javasolta továbbításra, mivel „sich die Tendenz des Verfassers, sich als ein Opfer der Nation anzukündigen, deutlich hervorstellet, und er bemüht ist durch die romantisch größliche Schilderung seiner Leiden... die allgemeine Teilnahme für ihn und Haß gegen die Regierung zu erwecken”. Utóbbi szándék kifejeződését látta a levél keltezésében („kelt fogságom 218-ik napján”) is. Attól tartott, hogy levele vallomásához hasonlóan el fog terjedni – sőt Kossuth maga is terjesztésre szánta –, és ereklyeként fogják fogadni (Lederer – Feyesnek, 1837. december 9. HL Gen. Komm. GPr. 1837: 436.). Feyes egyetértett vele: a levél nem közölhető, mivel Kossuth az önkény áldozatának tekinti magát, és mert levelében – felforgató céllal – megemlékezett Wesselényi névnapjáról is. Ami szükségleteire és perére vonatkozik, másolatban közölte a szülőkkel; az eredeti levelet visszaküldi Kossuthnak (Feyes – Lederernek, 1837. december 12. Uo. 1837: 448.).
Alább a szülőknek átadott levélrészletet közlöm.
Ami az ítéletet* illeti: hogy arra kedves Atyámnak több észrevételei vannak, azt elgondolhatom. Hogy Benyovszky úr az ítéletet appellálta,* az helyesen történt. Én kérem, vegye ki a pert (azt meg nem tagadhatják), s írja bele az appellátára nézve, amit kedves Atyámmal szükségesnek tartanak. A külön folyamodás beadása* haszontalan lépés volna. Lovassyak dolgában megtanultuk, hogy folyamodásra a tekintetes Királyi Tábla nem hoz végzést, hanem azt a perhez csatoltatja.* Jól emlékezem ugyan, hogy midőn a királyi ügyigazgató úr Ágoston barátom előtt a levata napján tett kérelmemnek a Húsvét utáni törvényfolyam alatt el nem döntését mentené, így szóllott: „Különben is vagy én appellálnám, vagy az úr appellálná, a Septemviratus pedig együtt nem ül, s így nem nyerne az semmit.” Ez szóról szóra így volt. Azonban én tudom, hogy most a vádló fél így fog felelni: „Közbenszóló ítélettől felebbvitelnek helye nincs, mert nagy különbség ám, hogy én nem appellálok.” Minden igyekezet tehát haszontalan lesz, de megtenni, mennyit illendőség enged, kötelesek vagyunk. Én nem tudom, az appellata megengedését jobb-e sürgetni, vagy talán inkább magának azon ítéletnek teljesíthetésére módot kérni, s így némileg egy declaratoria ítéletért esedezni,* ami épen nem szokatlan dolog. Az ítélet azt mondja: félreveti ellenvetésemet, mert a felperes végső ítéletet kér; én pedig a pör derekába bocsátkoztam. Az első csak nem szabhat törvényt; a másik csak akkor lehetne ellenvetés, ha kifogással, törvény értelmébeni exceptioval éltem volna, amit én nem tettem, hanem esedeztem bírói ótalomért, hogy magamat a törvények rendelése szerint in merito védelmezhessem. Továbbá oda utasít a tekintetes Királyi Tábla: adjam elő védelmemet érdemileg; én ezt örömest tenném, s azért szükségesnek látom a perben kérni, méltóztassék a Királyi Tábla a tisztelt ítélet által reám ruházott kötelességnek teljesítését a törvény értelmében lehetségessé tenni, azaz engem olly karba tenni, hogy magamat védelmezhessem s az ítéletnek eleget tehessek.
Az ítéletet lásd a 35. szám alatt.
Benyovszky megfellebbezte ugyan az ítéletet, de Végh ítélőmester nem engedte meg, hogy ezt a perbe is iktassa. A történtekről kialakult vitát lásd a 39. és a 43. szám alatt. (Itt jegyzem meg: POMPÉRY, 1913. 166. tévesen állítja, hogy Benyovszky bevezette a perbe az appellátát; ezért kapnak művében Kossuth további szóváltásai eggyel magasabb sorszámot.)
Benyovszky, miután a fellebbezést nem iktathatta a perbe, azt javasolta, hogy Kossuth recursusban kérje a Királyi Táblától a fellebbezés engedélyezését (Vörös Antal – Kölcseynek, 1838. január 4. RL Szemere-tár), maga Végh is ezt az utat javasolta Kossuthéknak (Feyes – Pálffynak, 1838. január 2. OL Kanc. eln. 1838:39.).
Lovassy István hat Kossuth által fogalmazott, a Királyi Táblához intézett folyamodványából négynek ismert a sorsa. Csak a harmadik beadványról hozott a Tábla formális döntést, de a többit sem iktatták a perbe (KLÖM VI. 501., 536., 539., 553., 556., 563.).
Az egykorú perjogi összefoglalások semmilyen eligazítást nem nyújtottak e Vörös Antalnak a 3. jegyzetben szereplő, az eseményekkel teljesen egykorú levelében is említett fogalom értelmezéséhez; valószínűleg a korban sem közismert ítéletfajtáról lehet szó.
Akár a declaratoria ítélet kérését, akár a felebbvitel sürgetését választja Benyovszky úr kedves Atyámmal egyetértőleg, esedezem, méltóztassanak azt vagy azonnal perbe iktatni, vagy legalább Benyovszky úr – ha hétfőn* hozzá szerencsém lészen – méltóztassék kész munkát hozni magával. Látogatását – ha előbb iktatná is a perbe – a körülményekrőli felvilágosításul mindenesetre kikérem. És akármerre is fogja magát édes Atyámmal egyetértőleg határozni, replicája végére ezeket kívánom szóról szóra iktattatni:
December 11-én; Benyovszky végül december 16-án ment be Kossuthhoz (lásd a 39. szám bevezetőjét).
„Azon esetre mindazáltal, ha az Alperes azt, hogy a fentebbi bírói ítélet teljesítése lehetővé tétessék, következőleg magát a törvény értelmében védelmezhesse, sem a Tekintetes Királyi Táblától, sem a Főméltóságú Hétszemélyi Táblától meg nem nyerhetné, az Alperes saját személyes javát magasabb és nemesebb tekintetnek örömest alája vetvén, tartozó tisztelettel, de egyszersmind ünnepélyes határozottsággal kijelenti, hogy a sokszor idézett törvényekkel ellenkező fogsága kényszerített helyzetéből a Tekintetes Királyi Tábla ítéletének eleget tennie, úgy természeti, mint még inkább erkölcsi lehetetlenségnek érzi, s azért más szava e perben nem lehet az Alperesnek, mint azon esedezés: méltóztassék a tisztelt ítélőszék ezen moralis lehetetlenséget a törvény értelmében megszüntetni, s ezen elvet szabván ki ügyvédje munkásságának is mellőzhetlen ösvényéül, ha tovább is mostani moralis lehetetlenségben hagyatik, nincs egyéb hátra, mint az Isten akaratjában teljes megnyugvással várni az áldozat óráját.”*
Vö. alább, a 39/a és 43/a szám befejező szakaszaival.
Ezt mindenesetre a perbe iktatni kérem: ettől semmiképen el nem állok, s ha hétfőig megtörténik, szeretni fogom. A jövendő ítélet közlése pedig akár egy, akár más részről, reméllem nem fog olly sokára késni, mint a mostani.*
Vö. a 35. számú iratot követően mondottakkal. – A levelet Kossuth utóbb újra elküldte Feyesnek, és kérte átadását, hogy a perbe iktathassák. A levél ezután (vö. alább, a 310. l. 8. jegyzetben mondottakkal) megjárta a Kancelláriát is, azonban nem maradt fenn.
Egykorú másolat. OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 40–42.
Közölve: Kardos, ROLT 1906. l. 64–65.*
A közlésben (csakúgy, mint az OSzKKt. Fol. Hung. 898. 40–42. alatti másolatban) értelemzavaró kihagyások.
