b) Buda, 1839. január 16. után. Kossuth megjegyzései Benyovszky replikatervezetére. | KOSSUTH LAJOS ÖSSZES MUNKÁI

b) Buda, 1839. január 16. után.
Kossuth megjegyzései Benyovszky replikatervezetére.

Benyovszky a Kossuthtal való háromszori megbeszélés (lásd alább, 68. szám) után újabb replikát fogalmazott meg. A megbeszéléseken abban egyezhettek meg, hogy Benyovszky rövid nyilatkozatot készít, amelyben Kossuth, ismét leszögezve, hogy csak szabadlábon hajlandó védekezni, óvást jelent be a törvénytelen eljárás ellen; és kéri a Hétszemélyes Táblát, adassa vissza szabadságát (lásd alább, uo.). Benyovszky azonban, 1838 februárjától követett taktikájához híven (lásd a fentebb, a 43. szám bevezetőjében mondottakat), terjedelmes replikatervezetében, formailag továbbra is allegálva, magának az ügy érdemének taglalásával, Kossuth tettei és a Tudósításokban írottak részletes elemzésével bizonyította: a védence elleni vádak és az ezeknek helyt adó táblai ítéletek tarthatatlanok, és az újabb ítélet ellen is fellebbezést nyújtott be. A szöveget, amelyet Kossuth joggal minősített „tökéletes meritoria replicának” (lásd alább, 68. szám); és amelyet a szakirodalom is Kossuth be nem peresített derék védelmeként emleget, Benyovszky január 16-án adta át Feyesnek továbbítás végett (Feyes – Mailáthnak, 1839. január 16. OL Kanc. eln. 1839: 57.). Kossuth azonban időközben másként határozott: szóváltásai visszavonásához folyamodott (lásd fentebb, a 66. szám alatt). A tervezetet azonban áttanulmányozta, és megjegyzéseket fűzött hozzá.

Benyovszky szóváltástervezetét, amely sokban a korábbi replikák részben saját maga, részben Kossuth által megfogalmazott fejtegetéseire támaszkodva magas színvonalon összegezi a liberális ellenzéknek a szólásszabadság és a nyilvánosság mint a polgári alkotmányosság elengedhetetlen kellékei védelmében felhozott érveit, és amelyet joggal tekinthetünk Wesselényi híres „derekas védelme” párjának, főszövegként közlöm. A közléshez öt másolatot vettem alapul: a korábbiakban is hasznosított másolatosköteteken kívül a Kossuth zempléni ismerőse, Barkassy Imre hagyatékából származó kolligátumot (OSzKKt. Quart. Hung. 4236.) is használtam, amely a per iratai közül egyedül ezt a szóváltástervezetet tartalmazza. Vörös Antal másolatoskötetét azonban ezúttal csak néhány esetben hasznosítottam a szöveg rekonstrukciójához. Benyovszky ugyanis 51 melléklet beperesítését tervezte, ebből Vörös csupán 16-ot hoz jegyzetben, újrakezdődő sorszámozással, a többire való hivatkozást pedig elhagyja a szövegből, Benyovszkynak a Tudósítások egyes helyeire történő pontos (kötetünkben az 551. oldalon olvasható) utalásait pedig úgy alakítja át, hogy ennek alapján lehetetlenné válna az utalások egy részének azonosítása. Csak az ő másolata tartalmazza azonban Kossuthnak Benyovszky szövegéhez fűzött széljegyzeteit, így ezek – csillag alatti – közlésénél ezt a másolatot veszem alapul.

[I.] Az Alperesért: Két részre oszlik a közelebb hozott ítélet:* egyik az Alperest, a másik annak védügyészét érdekli.

Lásd fentebb, a 62. szám alatt.

Az utóbbira nézve azt mondja: „Az alperesi ügyvéd az 1723: 38-ik törvénycikkely rendszabásaihoz való szorosabb maga alkalmaztatására intetik.”

Ezen idézett törvény a perlekedés költségei megkímélése s a perek siettetése elvéből indulva, három szabályt állít; azt, hogy az ügyészek hasztalan szószaporítás nélkül röviden szóljanak; azt, hogy mérséklettel feleseljenek; s azt, hogy három kifogásnál többet ne használjanak.

Az alapelv megsértve nem lesz, mert nemcsak nem költséges, de nem is hosszas még e pör; mert hiszen nálunk, hol csekély érdekű adóssági pör is négy-öt, néha húsz évekig is folydogál, eme rémítő hűtelenségi, s így fej- és vagyonvesztést, azaz mindenét egy embernek, egy polgárnak követelő pört másfél éves létére hosszasnak annál kevésbé mondhatni,* mivel ha hátráltatott is talán, nem az Alperes által hátráltatott, ki a megjelenéskor nyomon feleletet adott, [utóbb 1837-ik évi september 27-én kezéhez vévén, azt a 27-ik szám alatti térítvény szerint, habár juristitium volt is, october 14-én már visszaadta, ismét a 28-ik szám alatti térítvény mellett november 11-én általvévén már ugyanazon hónap 21-kén beadta, december 1-én pedig a 73-ik lapon hozott ítélet után 29-ik bizonyság térítvény szerint újra kezéhez vévén, már januarban visszadta,]* hanem a Felperes által hátráltatott, mert ő az utolsó szóváltása szerkezése végett fél esztendőnél tovább tartotta kezénél.*

Csak az Alperesre nézve mondhatni, minthogy reá nézve a Királyi Fiscus törvénytrontó erőhatalmaskodásánál fogva a pör folyama törvénytelen s így kétszeresen keserű fogsággal van összeköttetve.

Ehelyütt Vörös Antal másolatában: utóbbi szóváltásait pedig a tárgy fontosságához képest rövid idő alatt beiktatta. – A továbbiakban csak ott utalok a Vörös-másolat és a többi négy másolat az irat bevezetésében mondottaknak megfelelően meglehetősen következetesen érvényesülő eltérésére, amikor az eredeti szöveg rekonstrukciójánál Vörös másolatára támaszkodom.

A beperesíteni tervezett mellékletek legnagyobb része nem maradt fenn, és részben nem is azonosíthatók. Ezekre a mellékletekre a továbbiakban nem térek ki a jegyzetekben.

Prolixitással sem vádoltathatik, mert prolixus az, mi felesleges, erőtelen, haszontalan s unalmat okozó; az alperesi szóváltásokban hihetőleg nincsen ollyas, mi unalmat okozó haszontalanságnak állíttathatnék, midőn a tárgy olly roppant, hogy róla unalom nélkül könyveket lehetne írni. Ha pedig a feleselések lapjai számíttatnak, midőn a Felperes, ki hivatalos állása és hatalom szava által istápolva, fáradságot sem vőn az Alperes eldönthetlen okai czáfolásába bocsátkozni, hetven lapnyi szóváltásokat tehetett – nem rosszaltathatik az Alperesnek is, hogy eme roppant vád súlya alól menekedendő, a Királyi Fiscusnak sok helytelen állításait czáfolólag kétszer annyi lapokat beírt.

Mi a tiszteletet nézi: Pope* azt mondja: „A tisztelet s szeretet mint természetes következése a virtusnak, nem erőltethetik.” Az Alperes a Királyi Fiscus által halmozva reá szórt „perversa indoles”, „effrons licentia” s több illy epithetonoknak reá nem alkalmazhatását mutogatva, csak annyit mondott, hogy a Királyi Fiscus eljárása törvénytelen; ezt pedig, magát védőleg természeti s polgári jognál fogva tehette, mert egy nyomorult féreg is görnyed, ha tapodtatik; Craesusnak néma fia is megszólalt atyja védelmére.*

Pope, Alexander (1688–1744), angol klasszicista költő.

Hérodotosz szerint (A görög–perzsa háború, I. 85) Kroiszosz (Croesus, Craesus) lidiai uralkodó i. e. 547-ben Szardisz bevételét követően úgy menekült meg a haláltól, hogy egészen addig néma fia rákiáltott a perzsa támadóra: Ember, ne öld meg Kroiszoszt! – Ezzel a példázattal indítja egyébként Zrínyi Miklós az Az török áfium ellen való orvosság... című munkáját, de „Ne bántsd a királt!” alakban, és jut el a híres felkiáltáshoz: Ne bántsd a magyart!

Abból, hogy cselekedetei a Felperesnek törvény ellenieknek mondattak, megsértettségét nem következtetheti, mert ha törvény által korlátoltatik az ő hatalma is, Verbőczy II. Rész 5-ik czím ellenében nem fogja maga is tagadni. Azon állítása az Alperesnek, mi egyéb, mint panasz, panaszolni pedig hogy mindenki, s így a közhivatalbani tisztviselő ellen is szabad, az a természeti jogból önkényt folyik; s innen van, hogy mint Mózes XIX-ik Rész 17-ik vers- és XXV. Rész 1-ő versében* meg vagyon írva a zsidóknál, az egyiptomiaknál pedig Diodorus Siculus* Liber I. 88., s a görögöknél Lucian Reitz* kiadásának III. kötete 125. lapja szerint ép azáltal biztosíttaték a személyes bátorság, hogy szabad volt mindenkit, pedig közhelyen vádolni s ellene panaszt tenni. Nálunk pedig alkotmányunkhoz képest nemcsak szabad, sőt kötelesség, mert institutióink kezdetétől a mai napig hozatott törvényeink szigorú büntetést is szabnak a vádlott s vétkes tisztviselőkre. Már Szent István II: 1. § 4.: „Si quis insanus improbitateque sua Regem a recto proposito pervertere tentaret etc. abscindendus ab eo, et projiciendus.” Szent László III: 25.: „Si quis judicem injuste judicasse proclamaverit, et non probaverit, quinque pensas solvat; si vero judex convictus fuerit, judicatum in duplo restituat, et insuper quinque pensas solvat.”

Lásd Mózes V. könyvét.

Diodórosz, Diodorus Siculus (i. e. I. sz.) görög történetíró; Bibliotheca historica c. 40 kötetes művének 1–5. és 11–20. kötete maradt fenn.

Hivatkozás Lukianosz (125–180) görög író, szofista filozófus összes műveinek J. F. Reitz-féle kiadására (Amsterdam, 1743).

Kálmán király I: 23.: „Judex injuste causam discutiens ad Curiam Regiam cum sigillo, sine sigillo autem ad synodum evocetur.”

Kálmán I: 37.: „Et ipsi (ti. a bírák), cum clamor populi ingravescit, a comite palatino judicentur.”

1222: 14.: „Si quis comes honorifice se juxta comitatus sui qualitatem non habuerit, vel destruxerit populum castri sui, convictus super hoc, coram omni Regno dignitate sua turpiter spolietur.”

1435: 5. § 7.: „Si vero iidem barones seu officiales regales aut comites debitum moderamen sui officii in tantum excesserint, ut ex parte totius communitatis officiolatui suo subjectae generalis vociferatio quaerulosa contra eos emerserit etc.”

Mátyás király III: 14.*: „Protonotarii et eorum assessores procuratores non agant.”
§ 2. „Ubi autem adversus eos et eorum judicium Regiae Majestati aut baronibus per aliquos acclamatum fieret, Regia Majestas cum baronibus judicium examinet.”

1471:14. tc.

Ulászló III: 4.* § 1.: „Si quis causantium poterit hoc legitime probare, quod aliquis ex ipsis magistris cuipiam propter ejuscemodi munera falsum et injustum fecisset judicium, ex tunc talis magister capite plectatur, et amissione bonorum suorum condemnetur.”

1498:4. tc.

Ulászló VI: 7.*: „Si quis dominorum aut regnicolarum in consilio Regiae Majestatis contra libertatem et commune bonum, atque statuta hujus Regni palam publice et temerarie agere attentaret, talem teneantur domini assessores in generali diaeta proxime semper ventura etc. manifestare.”

1507:7. tc.

1563: 76.: „Si quis in diaeta conquerentes occiderit etc. nota infidelitatis condemnetur.”

1608: 23. és 1647: 147. § 1.: Az ottan említett ítéletek cassaltatnak.*

Az idézett törvénycikkek két törvényellenes ítéletet: az Illésházy István ellen fej- és jószágvesztést, illetve a Balassa Ferenc ellen pénzbüntetést kimondó ítéletet érvénytelenítették.

1659: 18.: „Ad compescendam magnatum peccandi licentiam, si qui magnates praesertim potentiores de gravibus sceleribus diffamati et delati fuerint etc.”

1791: 18.: „Cum salus reipublicae et obligatio observandarum legum in formulam juramenti dicasterialis inseretur, et contra tales, qui non observabunt, patet via regnicolis in comitiis Regni querimoniam ponere.”

Szabad tehát a Felperes Királyi Fiscus tettei ellen panaszkodni, és bármikép igyekezzék is a keserűség kiömlesztését gátolni, meg lehet győződve arról, hogy a békét s nyugodalmat, de egyszersmind alkotmányos szabadságot és biztosságot óhajtó, koronás királyát pedig minden más nemzeteket meghaladó hűséggel s hódolattal tisztelve szerető magyar nemzet a közelebbi országgyűlésen, amikor legkegyelmesebb királyunk atyai szívének ajtai könyörgő jobbágyai előtt megnyittatnak, s amikor, mint a Tekintetes Királyi Törvényes Táblának mostani elnöke, akkor Somogy megye részéről országgyűlési követ, az 1825/7. országgyűlési napló II-ik kötetének 145-ik lapja szerint nyilatkozott: „A constitutio talpköve az országgyűlés, itt a fejedelem s nemzet tanácskoznak a nép boldogságára, itt egyesíttetnek a fejedelem s nemzet hasznai közt látszató öszveütközések, itt a törvények és szabadság bátorsága alatt fedezheti fel a nemzet az igazgatásba becsúszott hibákat; itt esik le azon szőnyeg, melly a nemzet közkívánságait s véleményeit kegyelmes Fejedelmünk személyéhez jutni nem engedi”* – akkor igenis panaszolni fogja mindazon sebeket s sérelmeket, mellyek rövid idő óta alkotmányán ejtettek.

Somssich Pongrác idézett kijelentését nem találtam meg az országgyűlés hivatalos naplójában.

Harmadik, mit az ítéletben idézett 38-ik törvényczikkely határoz, az, hogy csak három kifogással élhet az Alperes. E jelen pörben még kifogást egyet sem tőn, sőt ezen törvényes jogával élni nem is kíván, mert büntetlensége érzetében maga siettetné ügyének eldöntését, nemhogy azt kifogásokkal hátrálná.

[II.] Mi már az ítéletnek azon részét, melly az Alperesről szól, illeti: azt mondja az ítélet, hogy a felperesi vád minden pontjaira válaszolva, a felperesi okleveleket egyenkint taglalva, s a felperesi okoskodásokat fejtegetve derék védelmét annak rende szerint oklevelekkel támogatott hosszas szóváltásaiban már előadván, a pör húzására czélzó alperesi fenntartások a végítélet hozást nem akadályozhatnák ugyan, de tekintve a vád súlyát, még egyszer oda utasítja az Alperest, hogy az eddig elmondottakon kívül, ha mentségére szolgáló adatai lennének, azokat januar 21-ig iktassa be.

Bármint óhajtana is az Alperes ezen ítéleti meghagyásnak eleget tenni, physicai és moralis lehetetlenség annak tökéletesen megfelelnie, mert ha az eddig vitatott szabadság kérdésében felhívott világos és elmagyarázhatlan törvények paizsa alatt ki nem vívhatta szabad lábra tételét (mi nélkül magát törvényszerűleg nem védelmezheti, és így mi nélkül e pör csak egyoldalú marad mindig), garantiája többé a törvényekben nem levén, sikeretlennek látja szóllani, annyival inkább, minthogy irományai is, mellyek ótalmára szolgálhatnának, a Királyi Fiscus által elkoboztattak.

Mondja ugyan a Felperes, hogy az irományok előadó Ítélőmester Úrnál letéve, ottan megtekintethetnek; de ez ki nem elégítő ajánlás, részint mivel azoknak lajstromát törvényes ellenőrség nélkül készítette, biztosítva tehát az Alperes nincsen mindeneknek meglétéről, részint mivel az Alperest fogva tartja.

Igen de – úgymond – megtekintheti azokat az alperesi ügyész. Ez sem teheti, mivel ez nem ismervén a környülállásokat, nem tudhatja úgy, mint maga az Alperes, mi lehet védelmére czélirányos, részint pedig, mivel határnap tűzetvén ki az érdem védelemnek beiktatására, olly rövid idő alatt, ha tekintetbe vétetik az, hogy a Királyi Fiscus 1837. majus 5-kén fogatván be az Alperest, s kobozván irományait el, habár neki az elenchisatióhoz számos alattvalóit alkalmaznia módjában állott, mégis a fertály ívnyi foglalatú A. alatti vádlevelet is junius 11-ike és így öt hétnek előtte elkészíteni képes nem volt – teljes lehetetlenség az acták vizsgálásában is fáradozni, azokat Ítélőmester Úr szállásán olvasni, combinálni s lemásolva az esetre alkalmazni és replicát is készíteni, de sőt ezt annál kevésbé lehetett eszközölni, minthogy az ítélet kihirdetése utáni napon előadó Ítélőmester Úr a beállott törvényszünetre nyomon kiutazott jószágára.

Ez is lehetetlenség levén, minthogy bűntelenségéről eddig in abstracto szóllott az Alperes, most már amennyire védelem eszközeitől megfosztva teheti, applicative ennyit mond:

A Királyi Fiscus 1837-ik évi majus 5-kén zivataros éjjel Buda városa Szugligetében számos katonai kísérettel istápolt királyi fiscalis által elfogatja az Alperest, s Budán egy katonalaktanyába, hol maig is szüleitől és testvéreitől elszakasztva zárva tartatik, csukatja, de nyomon pesti szállására is ugyanazon hatalomerőt rendelvén, minden irományait elkobozza, s csak öt heteki raboskodása után pörbe idézi.

A megjelenéskor nyomon kérte törvényes szabadságát visszaadatni az Alperes, de kérelme sikeretlen hangza el a Felperes önkénye előtt, mert a törvények világos szavai ellen tettét nem istápolhatván, nemességét vette kétségbe, s miután azon kétsége az 1-ső és 2-ik szám alatti oklevelekkel* eloszlatott, birtoktalanság ürügye alatt az 1687: 14. czikkhez ragaszkodott; de ezen bástyából is kiszoríttatva azáltal, hogy kegyelmes koronás fejedelmünk is Pest vármegyének a felségsértéssel vádlott ifjak katonai erőveli elfogatásuk módjának törvényeinkkel meg nem egyeztethetősége iránt tett alázatos felírására a 29. szám alatt érkezett kegyelmes leírásában az idézett törvényt illyes esetekre nem alkalmazhatónak jelenté, tettét menthető gyámokokkal támogatni többé nem tudván, hatalomszavát emelve mondá, hogy e kérdés felett a Tekintetes Királyi Törvényes Tábla nem is ítélhet.*

A hivatkozott oklevelekre lásd a 176. l. 2., illetve a 177. l. 4. jegyzetet.

A 29. számú dokumentumra lásd a 201. l. 30. jegyzetet.

Azt is megmutogatta az Alperes, hogy a Tekintetes Bíróság köréhez tartozik igenis ítélni. Az ítélet meghozatott, s miután az szabadságát vissza nem adá, azt az Alperes appellálta, de az appellata a pörbe íratni sem engedtetett, s csak feleselve vitattatván az appellata kérdése, úgy hozatott a közelebbi ítélet.

[III.] Az Alperes korlátolt helyzete ezen ítéletnek eleget tenni nem engedi, így tehát csak hogy felebbvitel útján tudva legyen, mikép áll a dolog, nézzük, mivel vádoltatik az Alperes A) alatt.*

Utalás a vádlevélre (lásd fentebb, az 5/f szám alatt).

[III/a] 1-ör azzal, hogy a Törvényhatósági Tudósítások czíme alatti hírlapokat elsőbben nádori, utóbb Ő Felsége tilalma ellen szerkeszté.

Hogy minden felperesnek kötelessége vádlevele minden kitételét múlhatlanul, tökéletesen, a napfénynél világosabb próbákkal bizonyítni, mert ha nem bizonyítja, az Alperesnek a vád alól végkép feloldoztatnia kell, az olly csalhatlan törvényes elv, mellyet tagadni nem lehet; márpedig a Királyi Fiscus vádjának ezen első pontját, habár örökké kérve volt is, még eddig nem bizonyította, mert nem mutatta meg azt, hogy afféle tilalom-parancsok az Alperessel közöltettek, sőt még azt sem mutatta meg, hogy azok léteznek.

Ennek próbájában fennakadván, a hiányt azzal vélte pótolhatni, hogy a D. és F. alatti szolgabírói bizonyítványokat állította elégségesnek. Azonban ennek helytelenségét megmutatta a pernek 101–104. lapjain az Alperes, mert alkotmányunk természetéből megmutatta azt, hogy efféle parancsok csak az illető törvényhatóságokhoz, és így az Alperesre nézve csak Pest vármegyéhez intéztethettek; Pest vármegye pedig illy parancsot sohasem vőn.*

Az 1836. június 2-i, illetve október 2-i eltiltás és Kossuth rájuk adott felelete. KLÖM VI. 468–469., 505–512.; Kossuth ellenérveit lásd a hatodik szóváltásban, a 348–354. oldalon.

Hitelessége (fidedignitása) egy szolgabírónak a hiányt nem pótolja, részint mivel maga a szolgabíró sem látta a parancsot, részint mivel a szolgabírói fidedignitas nem csalhatatlan.

Azonban feltéve, de meg nem engedve, a szolgabírói hitelesség legyen csalhatlan, legyen az ollyan, melly ellen kifogást tenni ne lehessen, mi lehet az illy kétségeskedésnek és nem hivésnek büntetése? Nem egyéb, mint legfelebb dorgálás, vagy ha épen becsülete compromittáltatnék, annak privat actiója mellett a dehonestáló ellen indítandó pör következéseül 100 Ft-ból álló díj, de korántsem hűtelenségi pör, mint a Királyi Fiscus most kívánná; mi pedig logicai absurdumot szülne, hogy amidőn egy országzászlósának meggyalázásáért Verbőczy I. Rész 2. és 1723: 7-ik törvényczikkely 9-ik §-a szerint csak 200 Ft-ban, más főbb tisztviselőnek, p. o. főispánnak sértéséért pedig 100 Ft-ban marasztatik a sértő fél, akkor egy szolgabírónak sértetése fej- és jószágvesztéssel járó hűtelenség büntetésével bosszúltatnék.

De nézzük, mi elvből mentenek ki a D. alatti nem is intés vagy tiltás, hanem csak esküdttárs nélkül puszta szolgabírói figyelmeztetés és az F. alatti közönséges eltiltás. A D. alatti figyelmeztetés következő okoskodáson alapul:

a) Hogy felsőbb szabályrendeleteknél fogva folyóírást felsőbb engedelem nélkül kiadni tilalmas.

b) Hogy a szándékolt Tudósítás folyóírás, mert

aa) hónaponkint két ízben küldetik el,

bb) mert előfizetés útján bocsáttatik közre.

[III/b] Alkalmazzuk már sorba ezen elveket törvényeinkre, éspedig

az a) alattit, hogy ti. folyóírást felsőbb engedelem nélkül kiadni tilalmas.

Ezen elv eddig még alkotmányos országunkban idegen volt, mert törvényt, melly azt tiltaná, nem ismerünk, mit pedig törvény éspedig büntetés alatt nem tilt, az minden törvénytudók köz meggyőződése szerint nem lehet tilalmas, mint már más ízben hajdani királyi egyetemi professor Vuchetichnak idézett bűndefinitiója,* s ezzel egybehangzólag a pozsonyi királyi academiának mostani egyik jeles tanítója, Szlemenics Pál az 1-ő rész 1-ő fejezetének 23-ik §-ban „notio delicti” czím alatti, jelesen a 4-ik pontban: „Legi humanae quippe, quae a humano legislatore lata est, contraria, nam qua in materia nulla lex humana adest, nec actio ei contraria seu delictum vel concipi potest” – s továbbá az 5-ik §-ban: „Legi poenali contraria, nam actio legi etiam humanae contraria, nisi lex illa poenali sanctione munita sit, delicti nomine non venit”* – tanúsítják; hiszen a Szentírás is, jelesen Szent János közönséges I. levele III. rész: „Ha valaki bűnt cselekszik, a törvényt is megrontja, mert a bűn a törvények megrontása” – ép úgy definiálja a bűnt; sőt mostani országbírója ő excellentiája is a 29. b. alatti szerint a közelebb múlt országgyűlésen szinte úgy nyilatkozott a bűn értelme felől.*

Lásd fentebb, 346. l.

Az idézetek SZLEMENICS PÁL (1783–1856) Elementa juris criminalis hungarici c. munkája (Pozsony, 1817) 48–49. lapjairól valók.

Cziráky Antal hivatkozott állásfoglalását nem találtam meg az Országgyűlési Tudósításokban.

Támaszul felhívja ugyan a Királyi Fiscus az 1791: 15-ik törvényczikkelyt,* mellyből inductio által következtetni kívánná, hogy a censura törvényesen létez; következtetése azonban nem áll, mert ép az idézett törvény bizonyítja, hogy a censura iránti határozat egyenesen a törvényhozó hatalomra tartozik, mit az 1553: 24. törvényczikk is nyilvánít, melly szerint maga a koronás fejedelem szólította fel az ország rendeit, hogy a veszedelmes könyvek kiadását korlátolják, mit bizonyosan teendő nem vala, ha törvény nélkül effélét eltilthatott volna.

A hivatkozott törvénycikk országos bizottságot küldött ki a nemzeti nevelés és – a rendek más megnyilvánulásaiból, így a Fiskus által is idézett 1791:67. tc.-ből kitűnően is egyébként akár az előzetes cenzúrával is párosítható – sajtószabadság alapelveinek kidolgozására.

Törvény tehát nincsen, de nincsen királyi rendelet s rendszabás is (habár feltennénk, hogy az törvényes erővel bírjon), mert hiszen ha lenne, annak a megyékhez kellett volna intéztetnie, az pedig, hogy nem történt, a 24-ik számú alperesi oklevél bizonyítja,* különben lex non promulgata non obligat.

Nagy István, Pest megyei főjegyző 1838. november 14-i tanúsítványa. Lásd fentebb, a 452. l. 55. jegyzetet.

Vagyon ugyan a kormánynak két rendelete, melly idevágni látszik; egyik a 30-ik szám alatt ide csatolt intézőlevél 1730-ik esztendőről,* másik a 13-ik szám alatt feljebb már felhozott 1793-iki körlevele a nagyméltóságú Helytartótanácsnak. Igen, de a Törvényhatósági Tudósítások ezekbe sem ütköznek; nem a 30-ik szám alattiba, mert habár feltennénk is, hogy a censura törvényeken alapul, ha feltennénk is, hogy az illy rendeletek törvényhatásúak, azok csak nyomtatás által közrebocsátott munkákra alkalmaztathatván, írott levelekre és így a Tudósításokra annál kevésbé illeszthetnek, minél bizonyosabb az, hogy a levelezés – különben is természeti s polgári jogokból folyó szabadság – az 1723: 59. czikk által biztosítva vagyon.

Az idézett 1730. június 9-én kelt helytartótanácsi körrendelet királyi engedélyhez kötötte nyomdák létesítését, és előírta, hogy minden kinyomtatandó művet előzetesen cenzúrázni kell (Szövege: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. /VA 233./ 214–216.). A Helytartótanács 1793. július 25-i körrendelete perbe fogás terhe mellett királyi jognak nyilvánította a nyomdák engedélyezését. A rendeletre és az ellene kibontakozó ellenállásra lásd: BENDA 1952–1957. I. 931–956.

Engedjük meg mégis, legyen az egy, nyomtatva vagy írva (mi pedig roppant különbség), a 30. szám alatt idézett kegyelmes intézvény azt rendelvén, hogy a politicus tárgyú munkákat a megyék censurálják, már magában van az engedelem, mihelyt egy megye azt határozá, hogy a Tudósítások járhassanak; de ezt nem egy megye, hanem hazánk megyéinek nagyobb része parancsolta, hogy őket tudósítsa az Alperes. Ennek bizonyítására fogsága miatt nem szerezhet s nem mutathat ugyan az Alperes adatokat elő, de magából a felperesi, és így ellene próbául szolgáló L. alatti mutatványból is világos, hogy Pest az 1-ő, 7-ik, 9-ik és 12-ik levelek szerint, Tolna a 2-ik és 16-ik, Fejér a 2-ik és 21-ik, Bars a 3-ik, 6., 15. s 18-ik, Nyitra (melly ugyan később megszüntette) a 3-ik, Csongrád a 4. és 11-ik, Bihar a 4. és 16-ik, Komárom az 5-ik, Somogy az 5. és 18-ik, Arad a 6., 14. és 17-ik, Krassó a 8. és 10-ik, Nógrád a 10. és 12-ik, Ugocsa a 11-ik, Borsod a 14-ik, Abaúj a 15. s 23-ik, Szatmár a 16. s 19-ik, Temes a 16-ik, Csanád a 17. és 20-ik, Zala a 18-ik, Gömör a 23-ik levelek szerint, és így 20 megyék nemcsak pártolták, sőt járatták is a Tudósításokat.* A levelek járatása nélkül pedig mint törvényszerűt pártolták: Zemplén a 2-ik, Békés a 3-ik, Veszprém a 11-ik, Hont a 11. és 14., Trencsén a 11., Szabolcs a 20-ik, Liptó a 23., Sopron a 23., Pozsony az 5., Vas a 4. és 16-ik levelek szerint, és Varasd a 8-ik levelek és Heves a 8-ik szám alatti mutatvány szerént, és így 12 vármegyék pártolták a Törvényhatósági Tudósításokat, sőt pártolták még több megyék is, például Torna, Ung s mások, noha ezekre fogsága miatt az Alperes bizonyítványt nem hozhat fel; és csak nehány megye volt, mellyek pártolásukra nem méltatták: Bács, Turócz, Árva, Szepes, Mármaros, Mosony, Esztergom és Baranya;* de még ezek sem mondották, hogy a Törvényhatósági Tudósítások törvény elleniek.*

Zemplén is megrendelte; Ung is, mégpedig két példányban; Heves is megrendelte.

Turóczról, Baranyáról nem mondhatni, hogy nem pártolták, mert alkalom hiánya vagy elkésés miatt oda folyamodás nem küldetett. Árva, Mármaros, Mosony megyékben pedig tudtomra a gyűlésen fel nem vétetett.

A hivatkozások rendre: a pártolásra és előfizetésre: KLÖM VI. 642., 745., 778., 817–819., 655–656., 905.; 657., 996.; 668–669., 721–722., 887., 935.; 887., 677.; 688–689., 811.; 691–692., 904.; 706–708.; 708–709., 939.; 715–716.; 869., 915.; 761., 789.; 792-–93.. 812–816.; 905. (Ugocsa, valójában a 16. számban); 852.; 887., 1022.; 904., 952–953., 905.; 923.; 969.; 939.; 1014. Zemplén: 943., Ung: Tabódy Pál – Kossuthnak, 1837. január 11. MTAKKt. Ms. 4850/7.; Heves: Benyovszky a megye 1837. április 7-i határozatával (amelyet a hatodik, 1838. márciusi szóváltásban peresített be – vö. a 335. l. 15. jegyzettel) bizonyította, hogy Heves pártolta a Tudósításokat. Nyitra mellett Krassó is visszavonta megrendelését (887.), a felsorolt megyéken kívül Hont is előfizetett (868.). A pártolásra: 655.; 674.; 808.; 809.; 864–868.; 810.; 972.; 1015.; 1018.; 704.; 697.; 899.; Varasd: 761.

Egybevetvén már a Tudósításokat törvényeseknek valló megyék számát azokéval, mellyek azt bármi okra nézve nem pártolák (ámbár még ezek sem nyilatkoztatták törvénytelennek), s felvevén azoknak népességét, de főkép nemességök és így tanúltabb és míveltebb honfiak számát, kitűnik, hogy a legkiterjedettebb, legnépesebb s legszámosabb nemességű megyék, és így a nemzet* többsége törvényszerűnek ismerte. Márpedig alkotmányunk sérelme nélkül nem állíthatja a Királyi Fiscus, hogy a megyék, kivált olly nagy számmal, törvénytelenséget, annyival kevésbé hűtelenséget szülő cselekedetet pártoljanak. Akármikép vegyük a dolgot, annyi bizonyos, hogy a nemzet nagyobb része kinyilatkoztatta vélekedését; pedig abban megegyeznek minden publicisták, hogy az újonnan hozandó törvények is csak úgy jók és úgy czélirányosak, ha azok a nemzet kívánságaihoz alkalmaztatnak.

Hasonlíthatlanúl nagyobb számú.

Mindenesetre azon megyék evictiója alatt állván az Alperes, vagy tartozik a Királyi Fiscus mindazokat e pörbe idézni, vagy az Alperesnek kell megengedni, hogy mint szavatosait behívhassa.

Ha már se törvény, se felsőbb törvényes rendelet nincsen, melly a megyék gyűlésein palam publice mások által mondottakat másnak megírni tiltaná, sőt miután az 1723: 58. czikkely egyenesen publice pertractáltatni parancsol mindent, ugyan min alapulhat a Királyi Fiscus vádja, miszerint ezen cselekedete által hűtelenségbe esett volna az Alperes.

A Királyi Fiscus a bűnt abban keresi, hogy a megyéket felszólította az Alperes, s önszemélyében a nemzet jogait állította megsértve lenni.

Az Alperes nem minden megyékhez folyamodott, például a horvátországi megyékhez nem, s mégis pártolták azok is, mint Varasd. Azon megyéknek pedig, mellyek tudósításait pártolták, az esetet feljelenteni köteles vala. De ha nem lett volna is ezzel köteles az Alperes, panaszkodni csak szabad, ez talán csak nem nota még hazánkban? Mert hogy a panasz is hűtelenséget szüljön, eddig még minden időben s minden nemzetek előtt hallatlan volt, és csak Rómának hanyatló epochájáról mondja Tacitus, hogy egy sóhajtás, például Cremutius Cordusnak* esete, hűtelenségnek magyaráztatott.

Lásd fentebb, a 478. l. 111. jegyzetet.

Hogy önszemélyében a nemzet joga korlátoztatott, abban sem hibázott, mert hiszen tekintsen, ha csak futólag is hazánk gravamenjei tömegébe a Felperes, nemde egyes személyek sérelméből eredtek azok leginkább. Hiszen ha Szent István, Nagy Lajos, Verbőczy s számtalan más törvények szerint: eadem omnes fruimur libertate, természetes, hogy egyes polgár szabadságának korlátolásával az egésznek joga korlátoltatik, mert a nemzet és haza csak egyes polgároknak sokaságából áll.

Nézzük azonban tovább, mit mond a felebb idézett 1793-diki helytartótanácsi körlevél. Mondja: „Ad omnia illa mala, quae ex perniciosorum librorum in privatis domesticis typographiis secreta procusione oriri possent, antevertenda.”

Szól ez a nyomtató sajtókról, és nem kézzeli és pennávali írásról; szól könyvekről, és nem levelekről; szól titokban történhető esetekről, és nem nyilvánosan tett írásokról. Márpedig a Törvényhatósági Tudósítások nem nyomtattattak, hanem írattak; azok könyvnek nem kereszteltethetnek, mert csak levelek; azok nem titokban írattak, hanem nyilvánosan, s olly tárgyakról, mellyek szinte nyilvánosan tractáltatnak a megyék gyűlésein.

Mondja továbbá a 13-ik szám alatti kegyes intézvény: „Quod impressio librorum sine privilegio exerceri nequeat, privatae vero et secretae typographiae in praejudicium juris regalis sint ac ipsius censurae elusionem vergant.”

Ezek ismét a levelezésekre nem alkalmaztathatnak; mert ezek nem könyv, s nem secreta typographiában keletkeztek. Ha pedig a vétséget abban keresi a Felperes, hogy a juris regalis praejudiciumával történik, s ha ezt lehetne a Tudósításokra alkalmazni, kérdés: mi annak büntetése, ki valakinek regale jussait csonkítja. Nem egyéb, mint kárpótlás s legfelebb violentialis díj, de korántsem nota; ugyanazért maga ezen kegyelmes körlevél is csak azt a büntetést szabja a benignae hujus ordinationis transgressorokra, hogy ügyészi pörbe (tehát nem Királyi Fiscus által nota pörbe) fogattassanak, s hogy az 1599: 45-ik czikkben határozott 1000 Ft díjban marasztassanak,* s typographiájok magistratualis hatalommal vétessék el.

Az idézett törvénycikk a Julianus-naptár nyomtatását tiltotta el.

Ugyebár nincs itten még csak említése is a notának.

Azonban habár a censura kérdése nem ide tartozzék is, habár a 13-ik* szám alatt látható megyei határozatra hivatkozni elég lenne is, mivel mégis a censura említtetik, azokhoz, mik erre az előbbi alperesi replicákban mondattak, még ezeket említeni nem lesz felesleges:

A közlés alapjául vett másolatokban ehelyütt hol 13-ik, hol 19-ik áll, illetve – Vörös Antal másolatában – „habár megyei határozatra...” olvasható. A hivatkozás nem azonosítható.

A censura, mint az országos publico-politicum munkálatban előkerülő separatum votum* is tanúsítja, nem czélirányos, nem szükséges, mert

Utalás Dessewffy József grófnak az 1827:8. tc. által kiküldött rendszeres bizottságnak 1830-ban benyújtott, a cenzúra eltörlése és a sajtószabadság mellett érvelő nagyhatású különvéleményére (Opinio excelsae regnicolaris deputationis... articulo 8:1825/7. exmissae circa objecta ad deputationem publico-politicam relata. Pozsony, 1830. VIII. De censura librorum, 6–21.).

a) Mint II. Katalin muszka császárné a criminalis codex kidolgozására nevezett küldöttségnek adott utasításában igen bölcsen mondotta: „A censura elfojtja a lélek s elme legnemesebb adományát, a nyomatás ingerli az indulatokat; ellenben a szabadság lágyítja a kemény szíveket, s hajlékonyakká teszi a nyakasokat.”*

Benyovszky itt a fentebb, a 463. l. 77. jegyzetben idézett munkára hivatkozik.

b) Mert titkot szül, pedig amint boldog emlékű II. Leopold császár s király a 26-ik szám alatti hirdetményében említé: „Minden országlásban a kormány s népei közötti bizodalmat semmi nem erősíti inkább, mint a nyilvánosság, melly által minden polgár láthatja a czélzatot s a rendeletek indító okát, midőn ellenben a titkolózás gyanút s bizodalmatlanságot gerjeszt a kormány legtisztább szándéklata iránt.”*

Idézet a fentebb, a 459. l. 69. jegyzetben említett röpiratból.

c) Mert a sajtószabadság legfőbb istápja a monarchiáknak, amennyiben a jó kormányra nézve rendeletei ellen keletkezhető kétségeket eloszlatja, s az ellene szándéklottakat akadályozza, a kevésbé jó kormányt ellenben a következhető veszélytől óvja.

d) Mert az emberi természetben fekszik tiltott gyümölcs után esdekelni – nitimur in vetita, cupimusque negata. America szabad statusaiban vagy Angliában, ahol már 1694-től, vagy Svecziában, ahol 1766- és 1809-től, vagy Dániában, ahol 1770-től sajtószabadság létezik, nem is ügyelnek a veszedelmes könyvekre, sőt azokat nem is olvassa senki, és mégis szül-e az efféle könyvek szabad kiadása ottan lázadást?

e) Mert amint a spanyol kormány által 1833-ban közrebocsátott hirdetményben is érdekeltetik: „A nemzet boldogsága arányban áll tudományával s culturájával, ezt tehát szabadon kell terjeszteni.”* Hasonló nézetektől indíttatva kívánt Ram Mohan brahman* is keleti Indiára nézve 1825-ben szabad sajtót.

Az 1833. október 26-án kelt dekrétum bizottságot rendelt ki a sajtószabadság helyzetének megvizsgálására. (Allgemeine Zeitung, 1833. 326. sz.; Benyovszky feljegyzése.)

Rámmohan Roj, Rádzsá (1774–1833): hindu gondolkodó, a hinduizmus modernizálását célzó Bráhma Számadzs („istenhívők gyülekezete”) megalapítója.

De szükségtelen is a censura, mert valjon akadályozza-e az a veszedelmes princípiumok terjesztését? Nem, mivel a censor nem is tudja, a népnek olly sok princípiumai közül mellyik veszedelmes. Akadályozza-é a tiltott híreknek terjesztését? Nem, mivel azok más utakon is közöltethetnek, így pedig, mint titkos tudósítások erősebben hatnak. Neveli-e a kormány iránti bizodalmat? Nem, mivel a legbutább ember is gondolkodik, s azt mondja: aki jó úton jár, miért kerüli az a világosságot? Méltán mondhatta tehát De Lolme az angol constitutióról írt igen jeles munkájában: „Sajtószabadság nélküli minister jobban tarthat a hízelkedők rágalmaitól, mint az angol minister szabad sajtó mellett a nép lármájától.”*

Idézet DELOLME, JEAN LOUIS (1740–1806) svájci alkotmányjogász Constitution de l’Angleterre (Amsterdam, 1771) c. művéből, amely számos kiadásban megjelenve, alapjában határozta meg a XVIII. századi Európának az angol alkotmányfejlődésről alkotott képét.

Sőt szükséges a sajtószabadság azért, hogy a fejedelem lássa, valjon a törvény rendelete tökéletesen végrehajtatik-é? Ugyanis nem abban áll a status nagysága s méltósága, hogy tisztviselőinek hibáiról ítélni ne lehessen, hanem abban, hogy ollyanok ne történjenek anélkül, hogy a közvélemény tribunalja elébe ne kerüljenek; ezáltal egy zabolával több van a féktelenségnek, s egy tartalékkal több gát a hibás lépéseknek vetve.

Valóban aranybetűkre méltók Aretinnak jeles munkája* I. köt. 88-ik lap olvasható szavai: „Ami jó – úgymond – az mindig méltóságosabban fénylik, mennél inkább tűnik tulajdon mineműségében fel; s csak az, ami rossz, lép ellenséges elemébe, ha burkolatlan világosságra lép ki.” – Az igazság, ama legfenségesebb adomány; mellyet a polgári társaság adhat embernek, melly szerint mint az erény, melly részrehajlatlanul csak a törvény nevében mér mindenkinek egyenlőn, s csak az örök igazságért gyakorolja hatalmát, nem szorult titokra, s mihelyt feltűnik, tiszteletet gerjesztő fenségét mutatja, és mennél nagyobb körülte a világosság, annál nyilvánabban ismertetnek tökélyei, mellyekkel a bizodalom s tisztelet ereje által az emberiség uralkodására szolgáló hatalmát erősíti s neveli. Nem ok nélkül panaszkodott tehát egy római polgár, hogy házát minden oldalról ablakká nem teheti, hogy szemlélhetné mindenki illedelmes cselekedeteit. Az éji sötétség is ép azért borzasztó, mert a körültünk levő tárgyakból titkot csinál.

Idézet ARETIN, JOHANN CHRISTOPH FREIHERR VON (1773–1824) német jogtudós Staatsrecht der konstitutionellen Monarchie (Altenburg, 1824–1827) c. művéből.

De talán az igazsággal sem fér meg a censura, mert a censor gyarló belátásától vagy részrehajlásától függve egyoldalúlag munkálódik, egyoldalúlag hat; egynek megengedi, hogy mást rágalmazzon, gyalázzon, s a rágalmazottól elzárja az útat és módot, magát a rágalomtól tisztíthatni.

Ha tehát törvény nincs, melly a Tudósítások közlését tiltaná, ha törvény van (az 1723: 58.), melly szerint a megyék gyűléseini tárgyaltatásoknak nyilvánosan s közönségesen kell megesniök, ha törvény van (az 1723: 59.), melly a szabad levelezést ótalma alá veszi, ha felsőbb parancsolatnak és tilalomnak az Alperessel lett közlését a Felperes bizonyítni nem tudja, ha a parancsok meg nem tartására nemcsak az 1563: 78., 79., 80-ik törvényczikkelyek, sőt magok a felsőbb rendelések is – mint a 13. szám alatt – nem nota büntetést, hanem pénzbelit, vagy, mint a 30. b. alatti példa mutatja, fiscalis actiót, vagy, mint a 31. szám alatt ide csatolt kegyelmes királyi parancs* bizonyítja, indignatiót, rosszaltatást szab, hogy Livius szavaival éljünk: nihil ultra, quam improbe factum adjecit, ha az austriai törvénynek (a pörben a 19. szám alatt felhívott) 57. és 59-ik §§-ai szerint Austriában is (mennyivel kevésbé szabad alkotmányos országunkban) parancs ellen a censura kikerüléséveli nyomtatásért, a könyveknek (tehát nem levelek) írásáért első esetben 200–500 Ft díj, második áthágás esetében egy, legfelebb három hónapi arestom (tehát nem 20 hónapi rabság), harmadik áthágás esetében pedig a privilegiumnak elvesztése, de semmi esetben sem nota a büntetés, s itt is még a példányok sokasága (tehát nem 140 példányú levelek) tekintetbe vétetni rendeltetik: már magában öszve kell omlani az A. alatti első vádnak. Annyival is inkább, mivel hogy a parancsoknak nem engedelmesség nem vonhat notát maga után, azt az 1790/1. esztendei országos rendek Ő Felségéhez intézett, s ide 32. szám alatt csatolt alázatos felírásukban is nyilván kijelentették ezen szavakkal: „Sub ultimo praesertim regimine (jól megjegyezze a Felperes, regimine, mert majd erről is kell alább szóllani) eo deventum est, ut dignitas principis laesa argueretur, si quis mandatis etiam contra leges fundamentales, praerogativas et libertates datis non obtemperet; errantque, qui pravis consiliis principi persuadere conabantur, actionibus judiciariis contra eos locum esse, etc., – certe plus laedetur dignitas boni principis, si ad illegalia mandata inducatur, quam si eis juste non obtemperetur.”* – Sőt Szent László III: 15. czikkely: „quicunque Regis et principum decreta fregerit, si episcopus est, secundum voluntatem Regis, (mint Vitéz Mátyás alatt, vagy mint Andrássy a 15. szám alatti példa szerint*) dijudicetur, si comes, a comitatu degradetur, si centurio, honore privetur, et insuper 55 pensas persolvat; miles consimiliter 55 pensas persolvat” – világosan mondja, mi annak büntetése.

A 13. számú mellékletre lásd fentebb, a 22. jegyzetet; a 30/b számú melléklet nem azonosítható, a harmadikként említett, 1526. május 10-én kelt parancsban II. Lajos elrendelte Besztercebánya városnak, hogy írják össze az ottani Fugger javakat „aliud ne praesumatis”. (Az oklevél eredetije a Ráday család levéltárában, másolata Ráday Gedeon /1806–1869/ iratai között /RL/ található; további másolat: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. /VA 233./ 216–217, vö még a 426. l. 6. jegyzetben mondottakkal.)

Idézet a rendek 1790. szeptember 5-i feliratából l. Országgyűlési iratok, 1790/1. XXV. sz. 162.

Mátyás Vitéz János esztergomi érseket, mint az ellene irányuló szervezkedés vezetőjét 1470-ben elfogatta és haláláig fogva tarttatta; Andrássy esete: talán az 1715:67. tc. 4. §-ában említett Andrássy László peres ügyéről van szó; mivel a permellékletet nem ismerjük, nem tudni, milyen szempontból hivatkozott rá Benyovszky.

[III/c] Második alapelve a D. alatti figyelmezésnek és F. alatti törvényes intésnek az: hogy a Törvényhatósági Tudósítások folyóírás, mert hónaponkint két ízben küldettek széjjel, habár nem nyomtatva, hanem írva voltak, és előfizetés útján bocsáttattak közre.

Valóban rendes definitiója a folyóírásnak, melly annak külső s accidentalis attributumától és nem belső érdemétől vétetik. Hiszen az, hogy hónaponta kétszer-é vagy négyszer, vagy mindennap, minden öt órában-é avagy fertály vagy egész esztendőnkint egyszer, kétszer, tízszer, fejér, zöld, kék, vörös papiroson, nyolczad, negyed, fél vagy egész íveken-é, körülvágva vagy nem; bekötve, borítékkal vagy nyitva adatik-é; ez mind nem határozza a folyóírás természetiségét, hanem a benne foglalt tárgyakróli tudományos értekezések, legyenek azok mathematicai, theologiai, militaris, politicai tárgyúak, az mindegy. Márpedig a Törvényhatósági Tudósításokban soha egy illyes értekezés sem adatott ki, hanem közöltettek némelly correspondensekkel azok, mik egyik vagy másik megye gyűlésein palam publice pertractáltattak s határoztattak, mellyeket tehát minden levelezőnek, ha fáradságát nem sajnálja, hallania lehetett volna.

Továbbá a folyóírások nyomtatva s nem írva adatnak ki, nemcsak az előfizetők száma mennyiségében, de bővebben, hogy könyvárúsoknál árultathassanak is, a kérdésben forgó tudósítások pedig nem írattak több példányokban, mint amennyi correspondensek* voltak.

Itt és a továbbiakban: előfizetők.

Az előfizetés szinte nem határozza el a folyóírás vagyis journalismus minőségét, mert lehet utófizetni is, s az előre fizetés csak azért van, hogy lehetnek, kik utóbb fizetni megfelejtkeznek. A fizetés maga az írók, papiros és egyéb requisitumok költségei pótlására szolgált; mert azt, hogy ingyen szerkezése mellett még a költségeket is maga vigye, józanon nem kívánhatta senki.

[III/d] A második vád, mellyet az A. vádlevél említ, az: „hogy az Alperes azon inhibitiók ellen Pest vármegye előtt protestált, s más megyéket is felszólítván, mintha őbenne a nemzet jogai lennének megsértve, azokat hasonló ellentállásra ingerelte”.

Ezen részét a vádnak, mint nem valót általában tagadni kénytelen az Alperes. Valóban rettentő dolog annyira kívánni bűnösnek, vétkesnek egy polgártársat, hogy igaz argumentum fogyatkozásában segítségül kelljen hívni a valótlanságot is. Borzasztó dolog az irományokból s adatokból egyes szavacskákat kiszemelve a bírák szíveit az Alperestől elvonni törekedni. G. alatt van az Alperesnek folyamodása Pest vármegyéhez.* Mutasson abban csak egy szócskát is a Felperes, melly királyi parancs elleni protestatióra mutatna. Ezekből a szavakból: „Tekintetes első alispán úr fentemlített meghagyásának s az erre következett letiltásbani eljárásnak stb. – ezennel ünnepélyesen ellenemondok.” Igenis, ezekből a szavakból ki lehet az, aki csak középszerűleg is tud magyarul, s akit szenvedelem, előítélet vagy akármi más emberi indulat nem környez, ki csak távolról is mondhassa azt, hogy nem a tisztviselők eljárása, hanem a Felség parancsa ellen tétetett protestatio. De hiszen józanon véve a dolgot fel, nem is protestálhatott az Alperes parancs ellen, melly vele sohasem közöltetett, sőt mellyet az intő szolgabíró sem látott, és így minek létele sem vala bizonyos. Azonban meg nem engedőleg feltevés, hogy felsőbb parancs ellen intéztetett volna a protestatio (mi azonban nem történt), annak nem nota a büntetése. Hiszen ha a protestatio notát vonna maga után, minden pillanatban kellene notoriusokat ítélgetni, mert csaknem naponta történtek s történnek maig is protestatiók: „Suam autem Majestatem a donatione et collatione inhibemus, eidemque protestando contradicimus.”* Millyeseket a Királyi Fiscus kétségkívül százakat forgathatott kezében.

Kossuth 1836. október 5-i beadványa (KLÖM VI. 512–513.).

Utalás a birtokadományba való bevezetéskor alkalmazható ellentmondás formulájára.

Ami az Alperesnek más megyékhez tett folyamodásait illeti: ezeknek szerkezése nem mutat egyébre, mint csak arra, hogy jobbágyi hű hódolattal, királyának s hazájának boldogságát biztosító törvények szigorú megtartásával, s törvényes ösvényről nem távozásával polgári kötelessége hű teljesítése volt mindenkor lépéseinek vezére. Folyamodni nem vétek, nem bűn; pártfogásért esdekleni ott, hol sérelmet látunk, hasonlóan nem bűn, nem vétek; hibázhatott véleményében, de ez logicus hiba, melly büntetés alá nem vonathatik. Kétségeskedhetett a tettnek törvényessége felől, s épen ezzel bizonyította békés útoni járását. Kérdést tehetett s pártolást kereshetett az ország megyéinél, mert hitte, hogy nem hibázik, illy esetben pedig, mint a királyi magyar egyetem mostani egyik jelesebb tanítója, Virozsil is a közcathedrán nyilvánított oktatásában, s jelesen a természet törvény 1-ő része 25-ik fejezetének 5-ik §-ban: „Conscientiam probabilem caeteris paribus sequi licet, ubi certa prorsus veritatis cognitio haberi nequit, ne secus eos, saepe nihil agere oporteat, qui frustra quaesiverant certiora. Et si hoc in casu eosdem etiam errare contingat, error hic praemissa frustra veritatis indagatione iis in culpam imputari nequit.” S ugyanaz s ottan sub d.): „Sunt qui tutiora sequenda esse praecipiunt, etiam extra dubii casum, et ubi opposita probabiliora sunt, quorum sententia tutorismi, vel rigorosismi nomen obtinuit; at vero nimiae severitatis foret, ab homine exigere, ut dum sibi licere quaedam vel satis certum, vel adminus vero similius habet, hisce abstineat, ne quo possibili violendae legis periculo irretiatur”* – tanítja. Bűntelen tehetni azt, mit törvény elleninek nem nézünk. Épen ezen elvből mondhatta Modestinus* törvénytudó is: ,;Non puto delinquere eum, qui in dubiis contra Fiscum responderit.” Ha a magyar universitas igen nagyérdemű professora így tanít, ha a kormány jóváhagyása mellett tanítja azt, ugyan mikép vetheti a Királyi Fiscus azt vétkül az Alperesnek, aki sokkal kevesebbet tőn, megkérdezvén a törvényhatóságokat, ha cselekedete nem ütközik-e törvényekbe, s ha nem ütköznék, pártolásukért esedezett, s csak miután kijelentették azt, hogy tette nem törvény elleni, cselekedte azt, mit a tisztelt professor magától is cselekedhetni tanít.

Idézet VIROZSIL ANTAL (1792–1868), konzervatív közjogász és jogbölcselő, 1832 és 1862 között a pesti egyetemen a természetjog és magyar közjog tanára Jus naturae privatum methodo critica deductum (Pest, 1833) c. jogbölcseleti műve I. kötete 106–107. lapjáról.

Modestinus, Aelius Florianus Herennius (III. sz.) római jogász, Ulpianus tanítványa; írásaiból sokat foglaltak a Digestába.

Azon állítása a Királyi Fiscusnak, mintha az Alperes érintett folyamodásaival az ország megyéit felingerelte volna, hasonló ráfogás; mert olvassa bárki meg a G., H., I., K. alatti folyamodásokat* figyelemmel, azokban a történet leírásán kívül fejedelme iránti tiszteletnél egyebet csak egy betűnyit sem talál. Ezen vád az ország törvényhatóságait is lealacsonyító állítás, mert hiszen a megyék egy szegény s kivált üldözött polgárnak szavával bizonyosan nem hagyják magokat ingereltetni; azok pártolást ajánlának azért, mert a tettet törvényesnek látták, s annyira törvényesnek, hogy még akkor is, midőn már felsőbb parancsok kárhoztatták nemcsak az Alperest, sőt pártoltatását is, s amidőn már a szeretve tisztelt fejedelem kegyelme vesztésével is fenyegettettek, alázatos felírásukkali pártfogásukat tőle mégis nem vonták meg, s utóbb is, miután kérelmök sikeretlen volt, a tárgyat a közelebb jövő országgyűlésre sérelemkép feljegyezték. Mikép áll tehát a Királyi Fiscusnak ebbeli okoskodása, miszerint a megyéknek általa lett ingereltetését következteti? Így Kossuth Lajos, Magyarország 12 millió lakosainak egyike, ki pénz, vagyon, nexus s tekintet nélkül szűkölködik, és így az egészhez képest igen csekély pontocska, ír a megyékhez, s pedig ollyan megyékhez is, hol őt nem ismerik; panaszolja esetét s kér, ha ügyét igazságosnak vélik, törvényszerű pártfogást. Ellenben a kormányszékek kegyelemvesztés súlya alatt inték a megyéket, ne pártolják Kossuthot; a vármegyék mindamellett pártolják, sőt pártolják ollyan megyék is, hova Kossuth nem is folyamodott, például Varasd; tehát Kossuth Lajos azokat ingerlette. Illyen okoskodás a logicának ismeretes regulái szerint meg nem áll. Hiszen ha a megyék határozatai szenvedélyből, ingerültségből vagy interessantiából* keletkeztek volna, éspedig a Felperes vélekedése szerint igazságtalan ügy mellett, sokkal inkább kellett volna a hatalomszóra ellenkező határozatokat hozniok, mellyekért kegyelemvesztéstől nem tarthattak. Maga ezen körülmény is eléggé bizonyítja, hogy tette az Alperesnek törvény elleni nem volt.

Kossuth 1836. október 5-i beadványa Pest megyéhez (KLÖM VI. 512–513.), a megyékhez intézett első, 1836. júniusi (uo. VI. 469–473.) és második, 1836. októberi körlevele (uo. VI. 514–515.).

Elfogultságból.

[III/e] De talán a Törvényhatósági Tudósítások szétküldésével ingerlette a megyéket az Alperes? Vizsgáljuk meg tehát ezen ingerültséget is.

Az előbbi replicákban megmutattatott az Alperes részéről, hogy mielőtt a Tudósítások első száma megérkezhetett volna, egyik-másik megyei közgyűlésen már élénk vitatások voltak; ezeket tehát az Alperes ingerléseinek tulajdonítani csak úgy lehet, ha megengedtetik az, hogy előbb lehet estve, mint ugyanazon napnak reggele.

Sorba vevén tehát az L. alatti Tudósításokban foglalt megyei gyűlésekről tett jelentéseket, következő resultatum jön ki:

Az I-ő szám alatti Tudósításban 1836-ki julius 1-ről említtetik a pesti junius 13-kai gyűlés, mellyből az ifjak mellett, és a Tudósítások tilalma iránt ő császári királyi főherczegségéhez felíratott. Említettik továbbá Pozsony majus 4-kei és Tolna majus 7-kei követjelentési gyűlésök.

A II-ik szám alatti julius 15-ki levélben érintetik Zemplénnek junius 16-ki gyűlése, mellyből Pest vármegye a dolog felvilágosítása iránt felszólíttatott. Említtetik továbbá Szabolcsnak junius 14-ki tisztválasztási gyűlése. Tolna junius 21-kén, melly a IX-dik szám alatt folytattatik, az ifjak mellett felír; a Tudósításokra nézve Pesttől felvilágosítást kér. Heves junius 21-kéről az ifjak mellett felír. Zemplén junius 16-kán követjelentési gyűléséből a szólás szabadsága mellett már harmadszor felír. Fejér junius 22-kén: az elnök Kossuth Lajost saját megyéjéhez kívánja utasítani.

A III-ik szám alatti julius 29-ki levélben Bars junius 30-ki gyűléséből, melly a VI-ik szám alatt folytattatik, a Tudósítások tilalma iránt ő császári királyi fenségéhez, az ország nádorához felír, az ifjak mellett felírást rendel. Nyitra junius 14-ről mind az ifjak, mind a Tudósítások iránt Pesttől felvilágosítást kér. Békés junius 20-káról követjelentési gyűlésből az ifjak mellett Ő Felségéhez s a nádor ő császári királyi fenségéhez felír. Esztergam julius 1-én Pest levelére tanácskozik az ifjak és a Tudósítások tárgyában, s ezeket nem pártolja.

IV. Augustus 12-kéről: Pesti julius 4-ki törvényhirdetési gyűlésben választ rendel Tolna és Nyitra vármegyék felszólító leveleire. Csongrád julius 4-ki gyűléséből a szólásszabadság és az ifjak mellett felír.

Bihar julius 13-kai gyűléséből Lovassy Mihálynak Ferencz fia mellett tett folyamodására s Thurzó főszolgabírónak Lovassy László elhurczoltatásáról tett jelentése következésében felírást rendel; a Tudósítások tárgyában a nádor ő fenségéhez felír, s ezeket minden megyékkel közli.

Nógrád junius 20-ról, melly az V-ik szám alatt folytattatik, az ifjak mellett Ő Felségéhez, a Tudósítások iránt nádor ő fenségéhez felír.

Somogy junius 30-ki gyűléséből ugyanazon tárgyakban ugyanoda felír.

Hont junius 27-kén az ifjak mellett felír; s ez az V-ik szám alatt folytattatik.

[Vas: a szólás szabadsága és a Tudósítások tárgyában felír.]*

Vörös Antal másolata és Quart. Hung. 4236. alapján, a többi három másolatból ez a sor hiányzik.

Zala junius 22. Az eltiltás iránt felír, s követei jelentést tesznek az V-ik szám alatt.

Bars julius 18-ról, melly a VIII-dik szám alatt folytattatik, a szólás szabadsága mellett felír.

V-ik. Augustus 26-ról: Hont és Zala már a IV-dik szám alatt említtetett.

Pozsony julius 4-kéről az ifjakat pártolja.

Komárom julius 4-ről a Tudósítások mellett nádor ő császári királyi fenségéhez ír.

Abaúj junius 20-ról, Bihar s Békés levelei következésében az ifjak mellett felír.

VI-ik. September 9-ről: Arad julius 4-ki gyűléséből Pesttől értesítést kíván.

Barsnak junius 30-ki gyűlése már a III-ik szám alatt említtetett.

Pest augustus 30-ki gyűlésében az ifjak ügyét pártolta.

VII-ik. September 23-ról: Pest augustus 30-kai gyűlésének folytatása; nádor ő császári királyi főherczegsége feleletére gravamennek jegyeztetett fel a Tudósítások állapotja.

VIII-ik. October 8-ról: Bars julius 18-kai gyűlése már a IV-ik szám alatt említtetett, s itten folytattatik.

Zala junius 22-ki követjelentési gyűlése, melly már a IV. és V-ik szám alatt említtetett.

Somogy junius 30-ki követjelentési gyűlése.

Pozsony már felebb IV. és V-ik szám alatt érintett julius 4-ki követjelentési gyűlése itt is említtetik.

Abaúj a szólás szabadsága tárgyában, s a restaurationalis zavarok iránt Ő Felségéhez felír.

Nógrád ifjak ügyében felír.

Krassó az ifjakat és a Tudósításokat pártolja s repraesentál.

Varasd szinte úgy.

Szepes követjelentési – amint a X-ik szám alatt érintetik –, augustus elején tartatott gyűlésében Bihar és Békés leveleit felveszi, de egyiket sem pártolja.

IX-ik levél. October 22-ről: Zala junius 22-ki követjelentési gyűlésének folytatása, az ifjak mellett felír.

Abaúj junius 20-ki gyűlésének folytatása; felír a szólás szabadságában.

Zemplén junius 22-ki törvényhirdetési gyűlésében az ifjak s a Törvényhatósági Tudósítások ügyében felír.

Szabolcs követjelentési gyűlésében a szólásszabadság s az ifjak dolgában felír.

Tolna: főispáni helyettesét beiktatja, s az ifjak mellett felír.

Nyitra az ifjak mellett felír.

[Liptó követjelentési gyűléséből az ifjak mellett felír.]*

Vörös Antal másolata alapján. A többi négy másolatból ez a rész hiányzik.

Szatmár casinót alakít; könyvtárát szaporítja; az ifjak mellett felír; folytattatik a XIII-ik levélben.

Borsod követjelentése; az ifjak s szólás szabadsága mellett felír; a Tudósítások iránt nádor ő császári királyi fenségéhez ír.

Komárom felír.

X-ik. November 5-ről: Zala: követjelentés folytatása.

Krassó: Augustus 11-ki gyűléséből az ifjak s a Tudósítások mellett felír.

Nógrád augustus 29-ki gyűlése; ifjak mellett még egyszer esedezik, a Tudósítások iránt a nádor ő fenségéhez ír.

XI-ik. November 19-ről. Szepes augustus elejéről törvényhirdetési gyűlésének, melly a VIII-ik szám alatt érintve volt, folytatása.

Szabolcs julius 20-ról: szólás szabadsága és az ifjak mellett felír.

Somogy september 12-ről ifjak mellett felír.

Komárom. Augustus 19-ki gyűlése.

Veszprém a Tudósításokat pártolja.

Hont az ifjak, szólásszabadság, és a Tudósítások ügyét pártolja.

Bihar september 22-kén főispáni helyettesét iktatja be; ifjak mellett felír. Nádor pártfogását kéri, a megyéket segédkezek nyújtására felszólítja.

Trencsén Pest levele következésében az ifjak mellett felír, a Tudósítások tárgyában Ő Felségéhez s a nádor ő felségéhez ír.

Esztergom october 17. az ifjak mellett felír.

Ugocsa a Tudósításokat pártolja.

Csongrád october 18-kán ifjak mellett másodszor és a Tudósítások mellett is felír.

XII-ik. December 3-ról: Nógrád november 7-ki gyűléséből a Tudósítások tárgyában felír, s a megyékkel közli.

Pest november 15-kén a Tudósításokat pártolja, az ifjak tárgyában küldöttség jelentésére újra felír.

Békés october 24. ifjak mellett újra felír.

XIII-ik. December 18-ról: Zala junius 22-ki követjelentési gyűlése.

Pest november 15-ki gyűlés folytatása.

Nyitra az ifjak mellett felír.

Bars augustus 29-ki gyűléséből választmányt küld.

XIV-ik. 1837. januar 1-én: Borsod augustus 16-án Zala körlevelére a Tudósítások ügyét pártolja. Bihar s Békés leveleire az ifjak mellett felír, úgy a szólás szabadsága mellett is.

Bihar september 22-ki gyűlésének folytatása, a Tudósításokat a nádor válasza után pártolja, az ifjak dolga Pest levelére felvétetett, s felírás tétetett Ő Felségéhez s nádorhoz; körlevél a megyékhez.

Hont september 19-kén szólásszabadság mellett felír, a Tudósítások mellett a nádorhoz, az ifjak mellett a pör folyamára nézve Pest levelére felír.

XV-ik. Januar 15-kén: Fejér october 25-kén nem pártolja a Tudósítások melletti felírást.

Csongrád a szólás szabadsága mellett tett felírásra jött válaszra ismét felír; Bihar levele következésében az ifjak mellett felír a nádorhoz.

Bars az ifjak ügyében küldöttséget rendel, a Tudósításokat pártolja.

XVI-ik. Januar 29-kén: Békés october 24. folytatása a XII-ik szám alatti jelentésnek; Tudósítások tárgyát sérelemnek jegyzi fel, Tormássy folyamodására felírás határoztatott.

Vas september 26. A Tudósítások tárgyában nem kedvező választ kapván, újra felírt és sérelemnek jegyezte fel; az ifjak ügyében Pest levelére felírás tétetett.

Csongrád october 16. Az ifjak iránt Pest levelére másodszori felírását küldöttség által küldi; a Tudósítások második tilalma miatti folyamodásra kijelenti, hogy felírására orvoslást vár, s tovább is védi.

Zemplén december 1. A Tudósítások iránt felír; az ifjak iránt tett felírásra jött válasz s Lovassy kérelme következtében újabban felírt és sérelemnek feljegyzé.

Bihar december 12. Lovassynak a Tekintetes Királyi Táblához adott folyamodását a megyékkel közli; a kegyelmes válaszra ismét felír s a Tudósításokra praenumerál.

Szatmár az ifjak mellett felír; a Tudósítások mellett szinte felír a Felséghez s a nagyméltóságú Helytartótanácshoz.

Temes az ifjak mellett felír, s a Tudósításokat pártolja.

Veszprém az ifjak mellett felír.

XVII-ik. Februar 12-kén: Nógrád november 8. A szólásszabadság mellett felír, úgy az ifjak mellett is.

Arad november 28. Pest s Bihar levelére az ifjak mellett felír; a Tudósítások tárgyában Pest válaszára közsérelmet lát s felír.

Bars december 12. az ifjak ügyében jött királyi válaszra újra felírt.

Komárom az ifjak ügyébeni eljárás miatt újra felír.

Csanád küldöttség által küldi az ifjak melletti felírást.

XVIII-ik. Februar 26-káról: Zala januar 9-kén. Az ifjak és szabad szólás mellett újra felír; a Tudósításokra praenumerál s pártolja. Ez folytattatik a XIX-ik levélben.

Somogy a Tudósításokra praenumerál.

XIX-ik. Martius 12-ről: Zemplén december 14. (folytatása a XIV-ik levélbeni tudósításnak).

Szatmár december 12-kén: Bihar levelére az ifjak mellett másodszor felír; a Tudósítások iránt felír, s azokat megrendeli.

XX-ik. Martius 26-ról: Bihar december 12-ki gyűlése (folytatása a XVI-ik levélnek).

Csanád december 29. Bihar levelére az ifjak ügyében felszólítja a megyéket, hogy a köznemzeti érdekű tárgyat Bécsbe küldendő küldöttségeik által Ő Felségénél országosan pártolják; a Tudósításokra praenumerál.

Heves az ifjak dolgában tett felírásra érkezett kegyelmes válaszra újra felír.

Szabolcs september 17-kén az ifjak dolgában jött királyi válaszra és Pestnek levelére újra felír, úgy a Tudósítások dolgában is.

Nyitra december 12-kén a Tudósításokra tett előfizetést visszahúzza.

[XXI-ik levél aprilis 9-kén: Pest martius 21-kén az ifjak dolga iránt országgyűlést sürget, a Tudósításokat megrendeli.]*

Vörös Antal másolata alapján. A másik négy másolatból ez a rész hiányzik, illetve helyette „Kimaradva volt.” olvasható.

XXII-ik levél aprilis 23-ról: Pozsony november 21-én az ifjak dolgában Pest levelére felír.

Somogy januar 16. Diaetát sürget s határozását a megyékkel közli.

XXIII-ik. Majus 7-kén. Gömör julius 12., augustus 8. és december 12. a szólásszabadság mellett felír; Pest s Bars levelére az ifjak ügyét pártolta s kérte a nádort, hogy pöröket önelnöksége alatt vétesse fel.

Liptó october 3. A Tudósítások tilalma iránt felírt a nádor ő fenségéhez; Pest levelére az ifjak ügyében felír.

Sopron julius 4. Felír a szólás szabadságában, az ifjak dolgában s a Törvényhatósági Tudósítások tilalma ellen. September 12. az ifjak ügyébeni eljárásról Pest vármegyétől felviágosítást kér. 1837. januar 9. Úrbéri állapotban tüzes viták keletkeznek.

Abaúj augustus 29. A barsi levél a követek esküje iránt vitát szül.

Tolna. November végével és aprilis 4-én tartatott gyűlések határozatai az ifjak ügyében jött királyi resolutióra sérelmet jegyez fel, s Ő Felségéhez felír.

Hont november 28. A Tudósítások tárgyában felír; az ifjak ügyében kegyelmes válasz érkezvén, országgyűlésre sérelemkép feljegyzi.

Nógrád januar 18-án. Az ifjak dolgában válasz érkezvén, országgyűlésére sérelemkép feljegyzi.

Ezen kivonatból kitűnik, hogy a befogatott ifjak és a szólás szabadsága mellett csak amellyeket az L. alatti mutatványból kivehetni is, mielőtt a Törvényhatósági Tudósítások elkezdettek volna, már felírtak: Pest, Tolna, Heves, Bars, Nyitra, Békés, Csongrád, Bihar, Nógrád, Somogy, Hont, Abaúj, Krassó, Zala, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Borsod, Komárom, Soprony, Pozsony, Vas s alkalmasint több megyék is, de amellyeknek datumait nem tudni.

Kitűnik továbbá ebből, hogy a megyék általában egy értelemben voltak, s nem vala szükségök a Tudósítások által buzdíttatni, sőt hogy egymást szólították fel kérelmeik pártolására, Pest, Bihar, Békés, Zemplén, Zala, Somogy, Csanád, Nógrád stb. körleveleik által. Hogy lehet tehát következtetni, hogy az Alperes által ingereltettek légyen fel azon megyék?

[III/f] Vádolja továbbá a Királyi Fiscus az Alperest A. alatti vádlevelében: „dedita opera principia legibus, legalique Regni systhemati adversa in eodem disseminare”.

Megmondatott már más alkalommal, mik a princípiumok; megmondatott az is, hogy az Alperes soha sehol tulajdon princípiumát sem szóval publicum előtt, sem írva nem nyilatkoztatta; de mondatott az is, hogy szent kötelességünk, mint Isten által ésszel, elmével megáldatott teremtvényeknek a tökéletesedésre igyekeznünk. Hibáz abban felettébb a felperes Királyi Fiscus, ha véli, hogy alkotmányunk csupán a tespedés princípiuma mellett állhat fenn, eleitől óta történtek ebben változások, történtek a törvénykezésben; behozattak I-ő Károly alatt a libellatorius pörök,* megszűntettek a proclamata congregatiók,* elenyésztek az ambulatorium judiciumok, eltöröltettek a protonotariale forumok.* Így történtek változások a politicus összefüggésben is; királyi városok emeltettek s privilegiumokkal elláttattak, születésbeli mágnások hozattak be, kik annak előtte nem léteztek; fidei commissumok tétele engedtetett meg, holott hét egész századig fennállott alkotmányunk majoratusok ismerete nélkül;* az ország rendei két teremre oszlottak, holott előbb együtt valának,* s több e félék. S ugyan mikor ezeket a változtatásokat javallotta valaki – pedig csak kellett javallani –, mert hihető, magoktól és semmiből nem keletkeztek, a javalló vádoltatott-e a Királyi Fiscus által constitutioni adversa principia felállításával? S idéztetett-e amiatt notára?

Írásbeli pörök.

Ítélkezés vagy királyi, illetve nagybírói parancsra tanúbizonyítás lefolytatására a főispán által egy-egy megye nemesei részére meghirdetett közgyűlések a XIV–XV. században. Intézményét az 1486:2. tc. szüntette meg.

A török hódoltság idején és után, az 1723. évi bírósági reformig az ország nagybírái helyett megbízásukból ítélőmestereik hoztak vándorbíróként ítéletet.

Az első hitbizományt a Pálffy család 1653-ban hozta létre; az 1687:9. tc. a mágnásoknak uralkodói jóváhagyás mellett engedélyezte hitbizomány létesítését; az 1723:50. tc. ezt a jogot a köznemességre is kiterjesztette.

Az országgyűlés két táblája hosszú fejlődés nyomán a XVI. század végére alakult ki; összetételét az 1608:k. u. 1. tc. törvényesítette.

Vizsgálja csak a Felperes szorgalommal meg a systematicus munkálatokat; száz és száz változtatások fordulnak azokban elő, p. o. a 32. b. szám alatt.

Annyi bizonyos, hogy halad az egész világ, s haladását feltartóztatni nem áll emberi hatalomban. Megváltónk tanított, reformált, mint maga mondá, Szent János Evangeliuma XII. rész 46. vers: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hiszen.” Ezt a tespedés akkori baráti, kik a felvilágosodás s moral terjesztésével uralkodásukat bukni sejdíték, akadályozni igyekeztek ugyan, de hasztalan. A keresztény vallás minél jobban üldöztetett s nyomatott, annál erősebb lábra kapott. Luther reformatiójának bárha következett volna olly serény és erős terjedelme, ha a stagnatio barátai tűzzel, fegyverrel nem ostromolják. Úgy volt ez mindig, úgy van a mi időnkben is. Tekintsünk figyelemmel a legújabb kölni történetekre; írnak e tárgyban sokat, egyik a kormány, másik az érsek mellett szól és ír; Rotteck, ama közönségesen ismert s tisztelt tudós írt munkát az érsek mellett, tehát nem azon elvek mellett, mellyeket tán a Felperes kárhoztat; s íme mit mond ez, a 33-ik szám alatt idecsatolt kivonatból láthatni.* Mi legyünk-e tehát csak, kik békés törvény útján haladni ne óhajtsunk?

Benyovszky ROTTECK, KARL WENZESLAUS RODECKER VON (1775–1840) történész, író és politikus (a német liberalizmus képviselője) Die kölnische Sache betrachtet von Standpunkt des allgemeinen Rechtes címmel 1838-ban megjelent értekezése egyes részleteit (szövegük: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. 217–224.) kívánta beperesíteni. A „kölni történetek”: Clemens August Freiherr Droste zu Vischering kölni érsek 1837 júliusában felmondta az elődje, Spiegel érsek és a porosz kormány között 1834 júniusában a vegyes házasságok ügyében titokban létrehozott ún. berlini konvenciót. A porosz kormányzat ugyanis még 1825-ben az újonnan szerzett rajnai területekre is kiterjesztette azt a rendelkezést, amely szerint vegyes házasságok esetén a gyermekek az apa vallását követik; VIII. Pius pápa 1830. március 25-én kelt Litteris altero abhinc kezdetű brevéjében a tridenti zsinat döntése alapján elítélte a vegyes házasságokat, és a katolikus pap részére csak a házasság áldás nélküli egyszerű tudomásulvételét (passiva assistentia) engedte meg. A konvenció révén a kormánynak sikerült elérnie, hogy – Róma háta mögött – a breve előírásainál rugalmasabb gyakorlat érvényesüljön. A kormányzat Drostét 1837 novemberében letartóztatta, és Minden várába záratta; később a Droste példáját követő Martin von Dunin gneseni érseket is bíróság elé állították. Az ügy körül mindaddig ismeretlen méretű sajtóvita bontakozott ki: az újságokon kívül csaknem háromszáz röpirat tárgyalta a történteket: a Vatikán és a porosz kormány is okmánykiadásokban igyekezett álláspontját igazolni (vö. a 361. l. 61. jegyzetben mondottakkal); a Drostét a lelkiismereti szabadság védelmében elítélő liberálisok, így Rotteck is, általában helytelenítették a porosz kormány illiberális eljárását is. Németországban e vita eredményeként jelenik meg a politikai katolicizmus áramlata, ugyanakkor Európa-szerte – így Magyarországon is (lásd alább, a 650. l. 1. jegyzetet) – felbátorodtak a restauratív katolikus törekvések is.

Azonban in specie nem is jeleli ki a Felperes, mik azon elvek, amellyek legibus legalique Regni systhemati adversa lennének. Mert egy-két szó, mellyeket imitt-amott összefüggés nélkül veres krétával szorgalmatosan kijelelgetett, értelem, legalább veszélyt szülő értelem nélküliek, s csak épen úgy vétethetnek nota bűn okául, mint vétethetnék a fertály ívre nagy fract betűkkel leírott Miatyánk, melly csak azért, mivel szokatlan tünemény, gyanút gerjeszthetne annyival is inkább, mert benne vagyon egy sententia: „És ne vigy minket kísértetbe, de szabadíts meg a gonosztól.” Nemde, itt is „kísértet”, „szabadítás” és „gonosz” szavak, ha a többi értelemtől elkülönözöttek, némelly szemek előtt gyanúsak lehetnének.

De tekintsünk vissza; olvassuk csak szorgalommal az 1825/7. országgyűlésnek jegyzőkönyveit, olvassuk Orosz Józsefnek az 1830-diki országgyűléséről külföldön kiadott munkáját,* s hasonlítsuk ezeket össze azon elvekkel, mellyek talán az L. alatti Tudósításokban avagy az Alperesnek mások által írott levelekben találtatnak, akárki légyen elfogultság nélkül azoknak bírálója, kénytelen lesz megvallani, hogy az 1825/7. és az 1830-ki országgyűléseken, ha nem keményebb, de ollyanok bizonyosan nyilváníttattak, mint amellyeket most az Alperesre nézve kárhoztat a Királyi Fiscus. Pedig hiszen jött-e a Királyi Fiscusnak csak gondolatjába is valakit amazok közül, avagy Orosz Józsefet nota pörbe idézni?

Lásd fentebb, a 357. l. 50. jegyzetet.

[IV.] A Törvényhatósági Tudósításokban foglalvák a megyék közgyűlésein palam publice mondattak; ha ezeknek megírása bűn, éspedig nota súlya alatti bűn, úgy bűnösnek kell annak lenni, aki a megírtakat mondotta. Márpedig a Királyi Fiscus nem minden beszélőket idézett pörbe; Bars vármegyéből Baloghot, Kosztolányit, Lipovniczkyt notára, Rudnyánszkyt, Máriássyt, Szabót, Sebestyénit, Ambrót infamiára; Pestből megidézte gróf Rádayt, Patayt, Kubinyit, Ágostont infamiára; Sárosból Újházyt, Fejérből Madarászokat notára, másokat más pörbe.*

Lásd fentebb, a 372. l. 88. jegyzetet. A Fejér megye 1837. október 2–3-i közgyűlésén történtek miatt az ellenzék nyolc tagja (Sebestényi Sámuel, Angyal Antal, Horváth Ferenc, Tumler Antal, Győry Ferenc, Mészöly György, Salamon Lajos és Kandó Ferenc) ellen a megyei bíróság előtt indítottak pert.

Az infamiapörök alatt levők azért fogattak pörbe, mert talán némelly dignitariusokat, talán a bíróságok fényét sértették meg.

A barsiaké a 34-ik szám alatt, a pestieké a 35-ik és 36. számok* alatt ép azért, mivel maga a Királyi Fiscus sem látván azoknak mondásaiban nota forma bűnt, ezen Alperesre sem vonhatnak hűtelenség szennyét; ezekről tehát e helyen közelebbről értekezni azért is felesleges lenne, mivel mindnyájan azok fogják törvényszerűleg védni tudni magokat. Ezeket eszerint mellőzve, vizsgáljuk az úgynevezett nota-actiót.

A vádlevelek (keltük 1837. június 10., illetve 1837. november 22.) szövege: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 224–226.

Lipovniczkyra nézve meg lévén szüntetve időközben a pör, ez többé figyelembe nem jő.*

Lipovniczky Vilmos (és Ambró Antal) 1837 nyarán kérte az uralkodótól perük kegyelmi úton való törlését. Kérelmüknek az uralkodó hosszas mérlegelés után, Pálffy kancellár javaslata ellenére 1838. július 13-án helyt adott. (Az ügyre vonatkozóan számos irat található a Kancellária általános és elnöki iratsorozatában.)

A 37-ik szám alatt* Újházy László ellen intézett actio három alapon épül; azon ti., hogy a Törvényhatósági Tudósítások folytatására felsőbb tilalom ellenére is ezen Alperest nógatta; másodszor azon, hogy a hasonló nota pörbe fogott Wesselényi tisztelőjének s barátjának nyilatkoztatá magát; harmadik pedig az, hogy Sáros vármegyének 1837-ki aprilis 18-káni gyűlésében az ítélőszékeket s kormányt sértegetve szóllott.

A vádlevél (kelte: 1837. december 16.) szövege: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 226–228., I. 48.

Ami ezen utolsó alapot nézi, miután az Alperes L. alatti Tudósításaiban, nem az 1837. aprilis 18-ki gyűléséről Sáros vármegyének, de általában sehol Sáros vármegyéről említést sem tőn, az ottan mondottakból az Alperes ellen legkisebb argumentumot sem vonhatni ki.

Így a másodikból, hogy ti. Újházy magát Báró Wesselényi hű barátjának vallotta, szinte nem támad az Alperes ellen argumentum, mert hiszen nem tartozik az egy harmadikra, hogy Péter barátja-e Pálnak vagy nem. Egyébiránt Báró Wesselényit tisztelik a két magyar hazában csaknem közönségesen. Pest vármegyének múlt 1838-ik juniusi gyűlésében egy szinte köztiszteletben álló grófi nagy úr palam publice mondotta, hogy ő Báró Wesselényit tiszteli,* a főcancellárságból közelebbről lelépett gróf ő excellentiája nem egyszer vallotta privat körökben, hogy Báró Wesselényit becsüli;* tekintsünk csak a múlt tavaszkori vízár s későbben a rémítő pusztító tűz veszélyekor önélete koczkáztatásával, értéke áldozatával tett s a hírlapokban világszerte magasztalt emberszeretetből eredt tetteire; nemde tisztelniök kell őtet nemcsak mindazoknak, kiket a veszélytől megmentett, sőt másoknak is, kik az emberi s polgári erényt méltányolják, tisztelik őt Pest városának minden lakosai, minek jeléül a választott polgárság polgári kiváltsági levéllel leendő megtiszteltetését határozá el a 37. b. szám alatt. Ez tehát az Alperes vétségét nem súlyosíthatja.

Benyovszky valószínűleg Széchenyi Pest megye 1838. január 15-i közgyűlésén mondott beszédére utal (szövegét lásd Hajnik Károlynak a gyűlésről küldött jelentésében: OL Bécsi lt., Jelentések 9. cs. és SZIN 146–147.); annak, hogy az 1838. júniusi közgyűlésen ilyesmi történt volna, nem akadtam nyomára (vö. OL Informprot. 1838:43. 2–8.).

Pálffy kancellár – akit 1838. december 22-én mentettek fel tisztségéből – állítólag tett ilyen kijelentést (TRÓCSÁNYI, 1965. 399.).

De talán súlyosítja a 37-ik szám alatti actiónak első fundamentuma az Alperes bűnét, ti. az, hogy Újházy ezen Alperest a Törvényhatósági Tudósítások folytatására nógatta? Ez sem, mert hiszen az állított nógatás nem az Alperesnek, hanem egy harmadiknak factuma, miről ez a maga helyén meg fog felelni, s ha – amint fentebb megmutattatott – a Tudósítások írása nem nota bűn, nem lehet az arra unszolás is nota. Ez tehát nemcsak nem súlyosítja az Alperes vétségét, sőt lágyítja s mérsékli.

Hát talán a Balogh és Kosztolányi notae pörei terhelik ezen Alperest? Ez sem, mert a 38-ik szám alatti actiónál* fogva Baloghot azért idézte nota pörbe a Királyi Fiscus, mivel a barsi gyűlésekben az első s második status ellen sértegető kifejezésekkel fakadt ki, mivel a kormányt törvény elleni tettekkel vádolta, és mivel a Törvényhatósági Tudósításoknak folytatását a tilalom után is szorgalmazta; Kosztolányi pedig azért idéztetett hasonlókép nota pörbe, minthogy Baloghnak elveit magáévá tette, és mivel a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztőjének adatokat nyújtó correspondense volt.

A vádlevél (kelte: 1837. június 10.) szövege: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 228–230.; II. F. 2.

Mi és mennyi bűn létezhet a jelentett vádpontokban? Amennyire a pör tárgyaival hasonlatosságban állanának, felebb már bőven meg vagyon felelve; mennyiben pedig ennek tárgyától különböznek, meg fognak az illető felek pöreikben majdan felelni. Ezt tehát mellőzve, minthogy a Királyi Fiscus okoskodása szerint a kormány nevezettet a király szent személyével (minek veszedelmes voltát az Alperes a pör 124-ik s következő lapjain eléggé megmutogatta)* egynek véli, s innen következtetve, allegatióiban azzal is terhelni akarja az Alperest, mintha ez Ő Császári Királyi Felsége szent személye ellen is vétett volna, a kormány szónak értelméről röviden ennyit mond:

Benyovszky itt védencének a hatodik és hetedik szóváltásban szereplő fejtegetéseire (lásd 378., 486. l.) utalt. Valószínűleg a Fiskus éles válasza miatt (lásd az 54. számú dokumentum bevezetésében, a 423–424. l. mondottakat) látta szükségesnek, hogy beiktassa a következő szövegrészt. Kormány és fejedelem egymáshoz való viszonya – hogy a kettő nem azonos, a liberális ellenzék egyik éppen a perek kapcsán kiformálódó alapelve volt – Kossuth perében is előkerült ugyan (lásd fentebb, a 486. oldalon), de nem tartozott a per központi kérdései közé. Alapkérdése volt viszont Wesselényi perének, s a liberálisok tételét részletesen bizonyította a báró derekas védelme is (JAKAB, 1876. II. 155–195.), amelynek megfogalmazásában Benyovszky is részt vett, bár szerepe – a fenti szövegrésszel való összevetés szintén ezt valószínűsíti – nem volt meghatározó (vö. a fentebb, a 11. l. 5. jegyzetben hivatkozott Trócsányi-vitacikkben mondottakkal).

[IV/a] Kormány szó, mint tárgyat jelentő s magán érthető ige, személyesített munkálatot, personificált actiót (verbum personale) foglal magában, s nem jelent személyt, hanem tárgyat, szerszámot vagy eszközt, mellyel valaminek a szándéklott irány adatik. Veszi az eredetét a kor, koros szóból, mint diákban senatus a senexből, mit az is erősít, hogy ezen tisztességre hajdan mindig, most is pedig leginkább koros emberek választatnak, mert mondják „in senibus consilium”. A statusra alkalmazva ezen personificata actiót, nem jelent az egyebet, mint személyek összességét (nomen collectivum), mellyel egy társaságnak vagy országnak a szándéklott irányt adják. A kormány tehát nem személyesített értelemben is alárendelt hatóság, mellynek tagja sohasem lehet az ország parancsnoka vagy fejedelme vagy akármilly nevezetű feje. Bizonyítja ezt maga a kormány szónak etymologiai formája is, mert a mány végzet verbale substantivumot jelent, azaz ollyan magánérthető igét, melly cselekvést vagy szenvedést vagy állapotot jelent; mathematice igaz tehát, hogy személyt nem jelenthet, p. o. tudom, tudomány; látom, látomány; írom, iromány; hagyom, hagyomány; vélem, vélemény; kérem, kéremény; alkotom, alkotmány stb., ezt a nyelvnek örök természete tiltván.

Ez az értelme van a kormány nevezetnek egész világon, minden nemzeteknél, minden nyelvekben; a franczia nevezi: gouvernement, Statthalterei, Verwaltung; az angol mondja: government, Ausübung der Regierung. Azért mondjuk a magyarban is, ha valamellyik király életidejét említjük: Károly, József, Leopold vagy Ferencz uralkodása vagy királysága, vagy országlása alatt. Ha pedig senatust, tanácsot stb. értünk, azt kormánynak vagy cabinettnek nevezzük, vagy ministeriumnak.

Hogy ez ekkép van általában mindenütt s minden publicistáknál, bizonyítja – hogy többekkel e pört ne terheljük – Jordan Lehrbuch des allgemeinen und deutschen Staatsrechts jeles munkájának* 40-ik szám alatt ide mellékelt kivonatja. Így van az Angolországban, p. o. a 41-ik számu csatolmányban foglalt parlamentalis debattokban, ahol Peel:* Absichten des Ministeriums; Minister der Krone; irgendeine Regierung zu stören, Praerogative der Krone; ezek mind epithetonok, s contradistinguálva vannak a Königtől; sőt ezen szavakban: ich zur Leitung der Regierung (tehát csak más, mint ahogy a Fiscus gondolja, a király) untauglich sei etc. deren ich die vorige Regierung (érti a megszűnt ministeriumot) bekämpfte. – Sprechen wir das Verdienst davon nicht ausschließlich für uns an, sondern wünschen es vielmehr mit der vorigen Regierung zu teilen. Die Regierung in unseren, der konservativen Händen zu lassen.

Jordan, Sylvester (1792–1861): német államjogász, államférfi Kasselben, 1831-ben megjelent műve.

Peel, Sir Robert (1788–1850): angol tory politikus, 1834–1835, majd 1841–1846. miniszterelnök.

Így beszélt Canada elszakadása tárgyában Leader követ* 1837-ben a 42-ik szám alatt. Ekkép szólott a felső házban Lord Brougham 1838-ik esztendei januar 18-án a 43-ik szám alatt.

Leader, John Temple ( 1810–1903) radikális politikus, 1835 és 1847 között parlamenti képviselő. Kanada és London viszonya ekkoriban egyike az angol belpolitikai élet legtöbbet vitatott kérdéseinek: 1837-ben Brit-Észak-Amerika öt tartománya közül kettőben, Alsó- és Felső-Kanadában felkelés tört ki (amelyeket hamar levertek), miután London elutasította a reformerek önkormányzat és parlamentarizmus bevezetésére irányuló követeléseit.

Ebben az értelemben veszik a kormány, Regierung, gouvernement szót a francziáknál is, mint a mostani királynak a franczia néphez intézett adresse, mellynek kivonatja a 44-ik szám alatt ide mellékeltetik, bizonyítja.

Ebben az értelemben veszik a 45-ik szám alatti kivonatok szerént a megjegyzett szavakat Spanyol-, Porosz-, Moldva- és Oláhországokban, sőt Brasiliában is.

Ekkép értik azt Orosz- és Törökországban is, így értik Egyiptomban, sőt még Chinában is, mint a 46-ik szám alatti csatolmányban foglalt kivonatok mutatják.

Így értik azt Portugalliában is, a 47-ik számú csatolmány szerént.

Mindenütt tehát a széles világnak négy részeiben megkülönböztetett értelemben veszik, amint venni kell is a kormányt a fejedelem szótól, s csak épen a magyar között találkozhatnak némellyek, de csak némellyek, s igen kevesen, kik talán a magyar etymologiát nem tudják, magyarból diákra hibásan fordítanak, s a közönségestől különböző dictionariumot magok szerkeznek magoknak. Ezen kevesek el akarnák hitetni másokkal azt, amit talán magok sem hisznek, hogy az idézett szavak a fejedelem szent személyével synonimumok legyenek. És a Felperes ezekkel látszik tartani, azért, mivel különben bűnt nem varázsolhatna elő. S mire alapítja állítását? Csak arra, hogy Verbőczy II. Rész 3-ik czímjében ezen szavakat olvasta: „Tam condendae legis, quam etiam cujuslibet possessionariae collationis atque judiciariae potestatis facultas in jurisdictionem Sacrae Coronae, qua cuncti coronari solent, et subsequenter prtncipem et Regem nostrum legitime constitutum, simul cum imperio et regimine translata est.” Mivel továbbá az 1547: 5-ik czikk 5-ik §-a így szól: „Cum sese Ordines et Status Regni non solum Majestati Suae, sed etiam haeredum suorum imperio et potestati in omne tempus subdiderunt.”

Ha Verbőczy ezen szavainak azt az értelmet kellene adni, hogy az imperium, regimen (de még itt is directio, gubernium, kormány) a királlyal, fejedelemmel egy, úgy egynek kell lenni minden azon czikkelyben említett epithetonoknak vagy attributumoknak is; és így mind egynek kellene lenni condendae legis potestasnak a király személyével; judiciariae potestatis facultasnak szinte a király személyével; possessionaria collationak hasonlóan egynek a király személyével; jurisdictio Coronae-nak ugyancsak azzal egynek. Ezeket pedig maga a Felperes sem fogja talán állítani, mert ha állítaná, logicai okoskodása a Felperesnek ekkép állana: Verbőczy szerint mindazon attributumok a Szent Koronára ruháztattak által; de mivel mindazon attributumok ugyanazon egyek a koronázott király szent személyével, tehát királyainknak önmagokat, és így az ő szent személyeiket adták eleink s adjuk mi is által. Áll-é valjon az illy syllogismus?

A második törvény szavaiból pedig, hahogy az imperium és potestast ismét synonimumnak vesszük a koronázott szent fővel: miután azt tagadni nem fogja a Királyi Fiscus, hogy csupán a felkent és a szent koronával koronázott személy királyunk, mikép fogja azt magyarázhatni: „non solum Majestati Suae, sed etiam haeredum suorum imperio”. Hiszen a haeresek 100 s ezer esztendő múlva uralkodhatnak, ők még világon nincsenek; ők még felkenve s koronázva nincsenek, hát mikép lehetünk potestasuk és imperiumuk alatt? Mikép sértethessenek azok meg, hogy notába essék a sértő?

Ha a Verbőczy idézett szavai szerint azok, mik ottan említvék, synonimumok a coronatus rex-el, minthogy ott az is mondatik, hogy condendae legis potestas is reá ruháztatott által, mikép fogja a Felperes ugyancsak Verbőczynek nyomon utána következő szavait: „et sic reges convocato populo interrogatoque constitutiones facere coeperunt” magyarázhatni? Hiszen ha a hatalom övé, s ezen hatalom személyével egy, minek kér a nemzettől megegyezést?

Nem figyelmezett a Felperes Verbőczy Prologus 2-dik czím 3-ik §-ra is, melly ekképen szól: „Jus publicum est, quod principaliter ad imperium et regimen regnorum publicamque utilitatem spectat, et in sacris ac sacerdotibus et in magistratibus consistit”; mire a commissio systhematica munkálatai szerinti jegyzete utána veti: hogyha valaki ezeket megsérti, hinc est orta violatio sedis judiciariae (57: 1723).*

Az 1715:24. tc. által az igazságszolgáltatás javítására kiküldött rendszeres bizottság javaslatai alapján születtek az 1723:24–53., 57. törvénycikkek.

Nézzük már in praxi, mikép áll minálunk a kormány szónak értelme s használata. Erdély országgyűlésén, hogy a kormány szót úgy értik, mint kell érteni, láthatni a 48-ik és 49-ik szám alatti csatolmányokból.

Hogy az ország gyűlésein is így használják azon szót, bizonyítja az 50-ik szám alatti alázatos felírása az országgyűlés rendeinek és az 50 1/2. szám alatt a cancellárnak az ország zászlósaihoz 1790-ben intézett levele, mellyben említi: „prioris gubernii ordinationibus”.*

Pálffy Károly gróf 1790. július 20-i levele: Országgyűlési iratok, 1790/1. 105–107; a 48–50. melléklet nem azonosítható.

Ebben az értelemben vette azt az országos küldöttség, munkálatainak 51-ik szám alatt ide mellékelt kivonatja szerint.

Ezért a főrendeknél 1833-ki januar 21-kén tartatott országos ülésben a Statusoknak a magyar nyelv iránti izenetök felvétele alkalmával Horvátország küldöttjét Kukuljevicset, midőn a nemzeti nyelv elleni szavazatában erősségül azt hozá fel: „hogy Ő Felsége a magyar nyelv birtokában nincsen annyira, hogy az ország Rendei magyar felírását megérthetné, s uralkodói bokros gondjai között élemedett korában még magyarul tanulhatna”, országunk fenséges nádora ekkép feddte meg: „Illud principium, quod ubique ferme locorum defixum fuerat, ut quippe personae principis in consultationibus mentio non injiciatur, et apud nos semper sancte observatum fuerat; interpellandos itaque habeo Excelsos Proceres, ut in futurum meritum rei, non autem personam principis, quae nobis sancta esse debet, attingere velint.” S ezen intést a főrendek részéről hangos helybenhagyás követte.*

Vö. KLÖM I. 107. – Kukuljević Antal (1776–?): varasdi alispán.

Így az ugyancsak 1833-ik esztendei februar 20-án a főrendeknél tartatott ülésben, amikor az akkori zágrábi püspök szinte a magyar nyelv tárgyában mondá: „a Rendek kívánságában megegyezni annyit tenne, mint megfosztani magunkat azon örömtől, hogy Ő Felsége felírásainkat eredetileg maga olvashassa”, ő fensége a nádor újra emlékezteté a főrendeket, miképen már más ízben mondotta, hogy a király szentelt személyének említése minden képviselet rendszerű országban a parlamentalis renddel ellenkezik.*

KLÖM I. 188–189., a zágrábi püspök: Alagović Sándor (1760–1837).

Ekkép használják a regimen szót közönségesen a tudományos értekezésekben és könyvekben is, nemcsak más nemzeteknél, de nálunk is, mire hogy sok példák említésével unalmat ne okozzunk, elég legyen a mostani országbírója ő excellentiájának „Disquisitio historica de modo consequendi summum imperium in Hungaria” nagyon tudós munkájára hivatkozni, mellynek 49-ik lapján ő excellentiája az 52-ik szám alatti kivonat szerint mondja: „Carolum primogenitum nostrum ad ejusdem sedem et regimen eligentes.” Ugyebár Károlynak adják a sedest és a regiment; az 53-ik szám szerint az 50-ik lapon: „violentus iste regiminis status”. Az 54-ik szám szerint „imperiique nostri habenas moderetur, mallet quippe hoc hominum genus (de Hungaris loquimur) ad unum usque jugulari potius, quam per foeminam gubernari, meminit enim, quod superiori quodam tempore semel sub foemineo fuisset imperio et pessime gubernatum etc. – in hunc usque diem, regiminis illius (ut ajunt) sapor in ore esset eorum”. Az 55-ik szám szerint a 104-ik lapon „Mathiae aspernantes imperium.”*

Az idézetek Cziráky Antal gróf értekezéséből (Buda, 1820) valók, a 49., 50., 81–82. (részletek Mátyásnak a calabriai fejedelemhez küldött követének adott utasításából) és a 104. oldalról. A munkából Benyovszky már korábban is idézett (447. l.).

Hogy a gubernium, kormány egészen különböző a fejedelem (princeps) személyétől, csak az is bizonyítja, hogy néha törvény elleni kormányrendeletek tudomására esvén a fejedelemnek, gyakran megvallja, hogy tudomása nélkül keletkeztek, s az illy rendeletet meg is változtatja; mint például Fessler Magyarországi historiájának az 56-ik szám alatti kivonatában láthatni, miképen dicső emlékezetű első Leopoldnak tudta s akaratja ellen küldöztek törvénytelen s igazságtalan rendeleteket herczeg Portia és Lobkowitz a magyar nemzetre. „Folgendes war ihr Inhalt (mondja Fessler): dem Könige sei nicht bewußt, daß mit seinem Willen oder auf seinen Befehl irgend etwas wider die Kirchenfreiheit der Bittsteller geschehen sei”; „Ließ Lobkowitz mit frecher Verwegenheit dem rechtschaffenen und gewissenhaften Könige sagen, woran weder dieser, noch seine erlauchten Vorfahren gedacht hatten”; „verriet der ergangene Befehl, zu welchem Leopolds Name auf das Empörendeste war gemißbraucht worden”; „jetzt kamen die Boten der Bürgerschaft von Wien zurück mit dem Bescheid: der König wisse nichts von dem vorgebliebenen Befehl”.*

Ha emlékezetem nem csal, az újabb időkben is van példa rá, hogy a kormány a királytól mennyire különbözik. Úgy tetszik nekem, 1793-ban költ a vallás tárgyában azon famosum normativum, melly az 1791:26-ik czikkelyt sarkából kiforgatandó vala, s mellyet utóbb néhai Ferencz királyunk azon nyilatkozás mellett semmisített meg, hogy az az ő tudta s akaratja nélkül költ.*

Kossuth az 1792. szeptember 25-én kiadott 21.092. sz. helytartótanácsi körrendeletre utal, amely nemcsak az 1781 előtti reverzálisokat minősítette érvényesnek, hanem félreérthető fogalmazásával lehetőséget nyújtott volna arra is, hogy a protestánsoktól a jövőben is reverzálist követeljenek. Az uralkodó a nagy port felvert és – amint Mályusz Elemér kutatásai tisztázták – valóban tudta nélkül született rendeletet 1793. január 28-án hatályon kívül helyezte. (MÁLYUSZ, 1926. 561–562., 610.)

Így tovább, ugyancsak Fesslernél az 57-ik szám alatt püspök Széchényi Pál személyes audientián levén, mondá a császárnak s királynak (dem Könige) „und erklärte diesem beherzt, der von dem Cabinette eingeschlagene Weg sei der unrichtigste”; „von dem geraden, offenen, gesetzlichen Wege abweichende Maßregel der kaiserlichen Minister in den Gemütern der Ungarn unvermeidlich veranlassen werde”; „daß das Wiener Cabinette immer mehr ablassen werde an Untergrabung der ungarischen Verfassung in geheim zu arbeiten”; „darum ließ er bald nach dem Wiener Tage als oberster Reichscanzler ohne Wissen des Königs bekanntmachen”.*

Az idézetek az 1657. évi országgyűlés, a Wesselényi-szervezkedést követő megtorlás és protestánsüldözések, végül az 1700. évi bécsi tanácskozás előadásából valók, rendre: FESSLER IX. 111., 202., 203–204., 216., 481., 482., 483.

Sőt még a törvénykezésben is hogy a kormány szó a fejedelem s király személyétől különböző értelemben használtatik, nem rég vala tanúja maga a Tekintetes Királyi ítélőtábla, midőn az 58-ik szám alatt ide csatolt per kivonatja szerint a közelebbi országgyűlés alatt a Statusok táblájának megsértetéséért a Rendek határozata következésében a Királyi Fiscus által a nagyváradi káptalan követje ellen indított pörben ítélnie kellett.*

Az alsótábla 1833. február 21-i ülésén, amelyen a protestáns vallásra áttérni szándékozó katolikusok számára előírt hathetes vallásoktatással kapcsolatos visszaélésekről volt szó, Tagen János nagyváradi kanonok meghazudtolta Bihar vármegye követét, Beöthy Ödönt. Az alsótábla a testület alkotórészének megsértése miatt pert indíttatott Tagen ellen a Királyi Táblán, amely 1834. január 23-án a perbe fogott felmentésével végződött. A Királyi Táblának a perrel kapcsolatos irataiban (OL Prot. Tab. Reg. 91. köt. 47., 93. köt. 18–19.) nem találtam nyomát annak, hogy a per során felmerült volna az uralkodó és a kormány viszonyának kérdése.

Mi több, a kormány ideája annyira különbözik a fejedelem személyétől, hogy Angliában Cromwell idejében csak az a kérdés vétetvén a parlamentben fel: valjon egy személyben concentráltathatik-é a kormány (nem hogy ugyan az-e), olly élénk vitára nyújtott alkalmatosságot, hogy a parlamentet is széjjel kellett oszlatni.

De végtére a fejedelem, király, császár ideája abstractum,* ennek tehát véleménye nem lehet, s ép azért nem lehet responsabilitas alatt, s ép azért szent annak személye; midőn ellenben a kormány, vagyis azok, kik a status gépének vagy Horácz „O navis” ódája szerint* hajójának kormányozásához akár a fejedelem kegyelméből, akár a nemzet bizodalmából helyheztetnek,* neveztessenek azok ministereknek – p. o. Kálmán király I: 9. „Majores ministri regis vel ducis in synodo judicentur” –, akár neveztessenek tanácsosoknak, mint Ulászló VI: 7. s 8-ik czikkelyben, tetteikért felelettel az országgyűlésének tartoznak. Hiszen a kormányhoz tartoznak a megyék tisztviselői is, mivel ezek nélkül a kormány executiva hatalom nélkül lenne. Ha ez így nem lenne, mondja meg a Királyi Fiscus, micsoda névvel keresztelné a publica administratiót. Továbbá a fejedelmi méltóság örökös, a kormány ellenben firól fira nem száll, hanem a nemzet bizodalma s a fejedelem kegyelme által feltételeztetik; a fejedelem holta napjáig uralkodik, a kormány tagjai csak addig, míg a fejedelem s nemzet bizodalmát bírják, s ebből folyik az, hogy p. o. Angolországban hányszor változott a kormány, Walpole Robert, Fox, Pitt, Wellington, Grey nem kényteleníttettek-e amint a nemzet bizodalma csökkent irántok, székeikről lelépni? Francziaországban 23 év óta hány kormányt számlálunk, Decazes, Richelieu, Villčle, Martignac, Polignac, Lafitte, Périer, Soult, Broglie, Thiers, Molé egymást váltották fel. Poroszországban ép úgy változtatta körülményekhez képest a király a kormányt: mikor a népet a francziák ellen buzdítani kellett, Steint nevezte ministerelnökké, mikor pedig a francziákkal egyezni kellett, nevezte annak Hardenberget. Nem újság az minálunk is, hogy a kormányt változtatja fejedelmünk, és épen ezen világos különbség miatt mondhatta Wentzel* is: „Herrschen ist leichter als Regieren”. Hiszen még a kalendariumokban is említtetnek a kormányszékek.

Én a monarcha idaeaját nem hiszem abstractumnak, s a monarcha személyének szentségét és irresponsabilitását ép abban találom gyökeresítve, hogy nem abstract idaea, hanem a monarchiának, mint egy uralkodási elv abstract idaeajának személyesítése; a kormány ellenben a főhatalomnak (legyen az korlátlanul egy személynél vagy a nemzettel megosztva) organuma, tehát felelős.

Od. I. 3. 5.

Kik tehát a közigazgatás és törvényvégrehajtás organumai (Organa administrationis publicae et executivae potestatis).

Wentzel, Johannes (1771–1837): német publicista, író, történész.

Ezekből tehát világos, hogy a kormány szónak egészen más az értelme, mint amillyen értelemben veszi a Királyi Fiscusnak dictionariuma. Így tehát e részben is elenyészik a Felperes vádjának érdeme.

Eszerint azoknak beszédeik is, kik a kormány ellen netalán gyűléseken szóllottak, habár azokat az Alperes meg is írta, vétkül annál kevésbé tudathatnak az Alperesnek, mivel ha a meleg szavak nem okoztak lázadást, a néma papirosra írott néma szó bizonyosan még kevesebb hatású volt.*

Legeldöntőbb gyámokul áll pedig az, hogy akármit mondjon valaki a gyűlésen, palam publice mondja, következőleg azt valamint sokaknak nem tudni, nem hallani lehetetlen, úgy még többekkel (az egész világgal bár) tudatni vétek nem lehet, habár a mondott szót mondani vétek lett volna is, mert hiszen palam publice mondatott.

[IV.] Ugyanezen cathegoriába tartoznak a két Madarászok ellen támasztott notae actiók is; ezek ellen is az 59. és 60-ik számok alatt* csak azért, mivel a kormány és főbb tisztviselők ellen szóllottak, és mivel a szegényebb sorsú nemességet pártolásokra felszólították, emeltetett nota vád. Ezek is majd önügyeikben meg fognak magokért felelni. Az Alperes bűne ezáltal legkevésebbé sem súlyosodik.

A vádlevelek (keltük: 1838. május 10.) szövege: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 230– 233.

Végtére Kosztolányi Péter a 61-ik szám alatt* azért, hogy a barsi gyűlések folyamatjáról tudósította az Alperest, és azért, hogy a vele ellenkező véleményűeket nem igaz hazafiaknak mondá, idéztetett nota pörbe. A tudósítás mennyire lehet bűnös, felebb már bőven megfejtetett, arról pedig, hogy talán valakit nem igaz hazafinak mondott volna Kosztolányi, az Alperes legkevesebbet sem tud, s azt Tudósításaiban sehol egy betűvel sem említi. Azonban, ha ez való lenne is, valjon az, aki maga vélekedéséről van úgy meggyőződve, hogy ezt hazafinak, az ellenvéleményűt nem tartja hazafinak, azonnal notorius-e, Kosztolányi majd meg fogja vitatni tulajdon pörében.*

A vádlevél szövege (kelte: 1837. június 10.): uo. I. 49. (VA 233.) 233–234.

Ha például valaki mondaná, hogy aki a fennálló sarkalatos törvényt, minő az Aranybulla 2-ik czikkelye, az 1-ő Rész 9-ik czímje stb., erőszakkal s hatalommal felforgatja, mint a Királyi Fiscus az Alperes ügyében cselekedett, rossz hazafi, vagyis inkább nem hazafi; nem pirulna-e a Királyi Fiscus őt emiatt pártütőnek mondani? – De hiszen igaz, a Királyi Fiscus alkalmasint azt tartja: Seht, die machen Partei, welch’ unerhörtes Beginnen! Aber unsere Partei freilich versteht sich von selbst!

Ezek szerint tehát, minthogy többek ellen a Fiscus nota pöröket nem is indított, az indítottak is pedig teljességgel nem az Alperes állítólagi ingerlésének következményei, azokból súlyt az Alperesre hárítani nem lehet.

[V.] Mennyiben pedig a Felperes Királyi Fiscus még az Alperes naplójából is erőltetett következtetéssel reá bűnt hárítani törekszik, azokon felül, mik már a pernek 108-ik lapján elmondattak, következőket szükség megemlíteni.*

Benyovszky a hatodik szóváltásban mondottakra utal (kötetünkben a 358. oldalon); a naplót lásd: KLÖM VI. 580–594.

Maga a nap/ó nevezet mutatja, hogy az önszámára szolgáló jegyzeteket foglal magában; az tehát nem egyéb, mint gyarló emberi emlékezetének istápja, s a történeteknek feljegyezgetése. Ez sem in abstracto, sem applicative nem bűn; in abstracto nem, mert törvény által ez sincsen büntetés alatt tiltva, és mivel senkivel nem közöltetett; applicative pedig szinte nem bűn, mert semmi ollyasmit nem foglal magában, mi hűtelenséget importálna.

Meg van az Alperes győződve arról, hogy ha mi veszélyt szülő történetek lennének a naplóban feljegyezve, a Felperes, ki csakhogy oly bűnt állíthasson, rendkívüli szorgalommal keres minden szavacskákat elő, azokat beperesítette volna; eszerint azon naplóban gyanúsabb nem lehet semmi, mint ami az Q. és R. alatt abból már beperesítve vagyon.

Ezen naplóra nézve általánosan szükség megjegyezni azt, hogy ez, mint a zsidóknál a frigyládája, legszentebb titok volt,* mellyet az Alperesen kívül egy halandó sem látott; mert amint a Q. alatti felperesi mutatványban is említtetik: „talán, ha többé nem leszek e magamnak írott sorok”; ez tehát nem több egyes véleménynél, magános gondolatnál; pedig cogitationis poenam nemo patitur. Meg kell továbbá még jegyezni, hogy az nem törvényes úton kerülvén a Királyi Fiscus kezére, azzal az Alperes ellen élni vétkes cselekedet. Montesquieu azt mondja, hogy moralitást nem törvényes móddal oltalmazni nem szabad, s épen ezen elvből indult a Tekintetes Királyi Törvényes Tábla is ki, midőn a 62-ik szám alatti ítéletében gyanúba vevé, ha valjon a felperesi adatok s bizonyítványok törvényes s illedelmes móddal jutottanak-e kézre.*

Úgy volt az Alperesnél e napló.

Benyovszky a Királyi Tábla Kis László és Tóth-Pápai Apollónia fellebbezett válóperében hozott ítéletére utal, amelyben a bíróság nem adott helyt a férj követelésének, mivel nem látta bizonyítottnak, hogy a feleség a házasságtörését bizonyító leveleket valóban egy harmadik személyhez írta, és nem tűnt ki, hogyan kerültek azok a férj kezére. OL Prot. Tab. Reg. 102. köt. 75–76.; OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 234–235.

Nézzük tehát, mi van azon naplónak Q. alatti kivonatában, 1837-ik évi februar 25-ik napján feljegyezve. Ez: hogy báró Wesselényi Udvarhelyszék által követnek lett elválasztatását nem vállalta el s leköszönte. Hiszen ez nem hiba, sőt virtus Wesselényiben, mert határtalan hazaszeretetből, hogy üldözött személye jelenlétével annak ártalmára ne legyen, önmagát meggyőzte; pedig fortior est, qui se, quam qui fortissimo vincit moenia. Ugyan e napra az Allgemeine Zeitungból leírt az Alperes egy articulust, Lord Russellnek, egy igen tudós s hazáját buzgón szerető lordnak* javításróli indítványáról.* Hát ez bűn-e? Hiszen ha azt az Allgemeinéba 30 ezer praenumeranssal közölni s azt az Alperesnek olvasni, anélkül, hogy bűnbe keverednék, szabad volt, mikép lehetne bűn azt egy napfényt nem látott naplóba bejegyezni?

S ezen felül belső dolgokra ügyelő ministernek!!

Lásd fentebb, a 376. l. 103. jegyzetet.

Februar 27-kére s 28-ra, martius 1-ő és 2-ik napjaira nincs egyéb feljegyezve, mint csak szánakozás, mert ép akkor ítéltettek el a szerencsétlen ifjak. Szánakodik az elítélt fölött, szánakodik annak szülőjén. Hát szánakodni bűn-e, vétek-e? Hát nem azért teremtett az Isten szívet kebleinkben, nem azért adott-e érzékenységet, hogy a szerencsétlenek felett szánakodjunk? Nem szánakodásnak következése-e az, midőn a legnagyobb gonosztevők mellett magasrangú személyek, még asszonyok is könyörgéseikkel közbenjárnak; avagy nem szánakodásnak következése-e az, amidőn a kegyelem forrásából, legkegyelmesebb királyunk valóban atyai szívéből eredt 20-ik szám alatti kegyelemlevele* keletkezett? Vagy talán azt veszi a Felperes olly roppant bűnnek, hogy ez van a naplóba írva: „Látni fogja majd a boldogabb utókor, mi körülmények közt éltünk mi, kik elsők valánk a küzdésben, hogy törvényes úton (jól megjegyezze a Felperes, törvényes úton) kaput nyissunk megbékülni százados vétkeinkkel, s megadni a népnek, mit százados igazságtalanság tőle elragadott.”

Az 1838. szeptember 6-i milánói amnesztiarendelet. Lásd a 434. l. 22. jegyzetet.

Hiszen ha bűnnek, pedig hűtelenség bűnének nézi a Királyi Fiscus az adófizető nyomorú népnek sorsán segíteni, mirevaló volt törvény által e tárgyban országos küldöttséget rendelni. Ha ez bűn, s nota bűn, miután az országgyűlése súlyos okok miatt nem adta meg mindazt az adófizető népnek, mit az országos küldöttség javallott,* úgy bűnnek kereszteltethetnék könnyen az is, miért javalt az országos küldöttség többet, mint mennyit a törvény megadhat; ha a nép sorsán javítani bűn, minek fogja keresztelni a Királyi Fiscus dicső emlékezetű Mária Terézia királyné kegyelemforrásából eredt úrbéri szabályát. Midőn a naplónak ezen articulusát mint véleménye szerint nota bűnt, kiírta a Felperes, úgy látszik, nem reflectált törvényünkre, nem vette észre, hogy az 1547: 26. czikk ezeket mondja: „Cum autem variis exemplis vetustis et recentioribus saepe numero palam innotuerit, Dei optimi maximi vindex ira ob peccatum aliquod gravius, neque ulla res magis ab aliquot annis florenti quondam Hungariae (mikor ti. a parasztság, mielőtt a Dózsa hada miatt Ulászló VII: 25-ik czikke által előbbi helyzetéből letaszíttatott, fekvő jószágokat is bírhatott,* mikor még országgyűlésein repraesentáltatott,* mit – ha épen idevaló lenne – törvényeinkből is meg lehetne mutogatni) nocuisse videatur, oppressione colonorum, quorum clamor ascendit jugiter ante conspectum Dei. § 1. Ad antevertendam indignationem summi rerum omnium opificis ejusdemque benignitatem, pietatem et clementiam aliquando tandem afflicto huic Regno reconciliandam.” Ezáltal némi szabadság adatván nekik, nemde régi vétkek törültettek el? De meddig tartott ez? Csak az utána következő évig: mert már 1548-ik esztendei 32-ik czikk által attól újra megfosztatott, s azólta állapotja csak kegyelmes királyaink kegyelme által némikép mérsékeltetvén, nemde az idézett törvény szavai szerint százados vétkeink említtethettek a naplóban is?

Az országgyűlés alsótáblája, miután a kormányzatnak a követutasítások megváltoztatásával sikerült konzervatív többséget létrehoznia, 1834 végén valójában nem az 1827:8. tc. által kiküldött országos bizottság úrbéri munkálatát, hanem az abba a liberálisok kezdeményezésére 1833 elején a kerületi üléseken beiktatott radikális javaslatokat (önkéntes örökváltság, a jobbágy személyi és vagyonbiztonsága, úriszék korlátozása) vetette el.

De lege most is bírhat a nem nemes is pénze után jószágot, s ex incapacitate született magyar ellen törvény szerint nincs keresetnek helye; egy curialis decisio pedig száz világos törvénynek s 700 éves gyakorlatnak nem derogálhat.*

*Lásd fentebb a 406. l. 18. jegyzetet.

A történelmi valóságot ugyan megszépítő, de a liberális reformerek taktikáját jól példázó megjegyzés: a liberálisok gyakran hivatkoztak az alkotmányt féltő ellenfeleikkel szemben arra, hogy az általuk képviselt polgárosító törekvések valójában magában az alkotmányban gyökereznek. – Ulászló hivatkozott törvénye: 1514:25. tc.

Hiszen, ha igazságos volt a felzendült parasztsággal együtt Ulászló 1514-ik évi 34-ik czikkje által, a hasonlólag zenebonáskodás bűne miatt szabadságától megfosztatott mármarosi nemességnek nemesi kivételeit újra visszaadni,* az igazságnak mindenkire tekintve egyenlőnek kellvén lenni, igazságosnak kell ismernünk az adófizető sorsa könnyítését is!

Az idézett tc. vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy a máramarosi nemesek részt vettek-e a parasztfelkelésben.

De talán a napló R. alatti kivonatjában 1837-ik esztendei martius 6-ról lesz valami, ami nota bűnt bélyegez?

Ebben legelől az van feljegyezve, mikép igyekezett Gombos királyi fiscalis ígéretekkel tanúskodásra bírni Lukácsot Lovassy ellen.* Ennek feljegyzése bűn, vagy épen nota annál kevésbé lehet, minthogy az közönségesen tudva volt.

Lukács Lajos (1814–1840): jurátus, költő, újságíró a védelem kérésére vallomást tett arról, hogy Gombos Bertalan királyi ügyész kamarai állás ígéretével arra kívánta őt rávenni, hogy hamisan valljon az ifjak ellen (MÓRICZ, 1891. 77–83.); büntetésül eltiltották az ügyvédi vizsgától.

Az sem lehet nota bűn, hogy naplójába jegyezte az Alperes, mikint ő heroismust soha senkinek sem fog tanácsolni. Az sem bűn, hogy feljegyezte: „Ez a dolog is a megyék törvényszeres pártfogására szorult.”

Martius 9-ről azt látjuk feljegyezve lenni, hogy 7-kén a nagyméltóságú Hétszemélyes Tábla kimondá az ítéletet, s Lovassy Ferencz nyomban szabadságba tétetett, s hogy a szegény ifjú képén nyomát viseli a 10 hónapos elzárásnak Isten szabadságától, öröme nem lehet nem csonka. Hiszen ez igaz, s azt csak szabad feljegyezni, hogy 10 hónapi rabsága megfosztotta orczáját hajdani pirosságától.

Vagy talán az lesz olly roppant bűn, mit vörös plajbásszal alávont a Felperes: „Magunk is csak szorult kebellel fogadtuk, mert szegény Laczi sorsa mélyen megrázott mindnyájunkat.” Ez emberi kebelnek meleg érzelme, mit ha kiirtanánk kebleinkből, ép akkor vétkeznénk Isten rendelete ellen. Hiszen szent kötelességünk másokat is könyörületességre gerjeszteni. Harmer,* nagyhírű ügyésze Angliának, ki 2000 criminalistánál többet védelmezett, hosszas tapasztalása után azt mondja, hogy Angliának hibás törvénye miatt, miszerint öt shillingnyi lopásért halálos büntetés szabatik a bűnösre, annyira utálatossá lett az elítélés, hogy inkább ártatlannak nyilatkoztatják a bírák a bűnöst, mintsem elítélésével könyörületességökön csorbát ejtsenek.

Harmer, James (1777–1853): büntetőjogász, a büntetőjogi reform harcosa.

Van még egy kifejezés az R. alatti naplókivonatjában, ez: „Mi a Curiának ezen ítélete egyéb, mint a vélemény, hit, gondolkozás szabadsága elleni háborúnak manifestuma.”

Erre is a felebb már érdeklett felelet szolgálhat, hogy ez privat naplója volt az Alperesnek, ez az ő véleményének feljegyzése, mellyel senkinek sem ártott, senkit sem érintett; a hit emberi ítélőszék körére nem tartozik, s kár volt az illyeseket napfényre is deríteni; ez azonban semmi esetben sem nota.

Többet ezen naplóból vörössel nem vonván alá a Felperes, hihető, a többiben maga sem látott ollyasmit, ami hűtelenségre mutatna.*

Egyébiránt a status elleni feltámadás vádját egy soha senki által nem látott, nem olvasott magános naplócska jegyzeteivel akarni bizonyítani: általában véve, kaczagásra méltó vállalat.

Ami pedig az S. betűtől II. betűig, úgyszinte LL., MM., PP., TT., XX., YY., ZZ., 3B, 3C, 3D. alatt előadatott némelly mások leveleit nézi: ezek ép azért, mivel másoké, az Alperesre terhet nem hárítanak, de különben is azokban nem lelhetett a Királyi Fiscus maga is semmit, mi hűtelenség bűnére mutatna, mivel ezekért egyik író ellen sem indított nota pört.

Ezek között talán leggyanúsabbnak véli a Felperes Szemere Bertalannak HH. alatti leveleit. De mi ezeknek érdemök, más alkalommal már a pörnek* lapján felvilágosíttatott.* Itten tehát elég lesz annyit említeni, hogy ezen levelek fel valának a bécsi politiának terjesztve, de még ez sem talált bennök olly rémítőt, mi miatt Szemerét külföldről Bécsen keresztül honába visszatértében letartóztatni szükségesnek látták volna.* Ha hát a bécsi politia ezen leveleket olly hidegvérűleg vette, mint ahogy azokat venni kellett is, és ha az az írót magát nem kárhoztatta, ugyan mi okon kárhoztathatja a Királyi Fiscus azokért az Alperest?

Vörös Antal másolatát kivéve (itt: „a pörben”) a lapszám helye valamennyi másolatban üresen hagyva.

Lásd fentebb, 189. l.

A Polizeihofstelle megmaradt irataiban ennek nem találtam nyomát.

A KK. alatti levél fragmentuma* csak akkor s úgy lehet bűn, ha Cornelia s fiai, Titus és Cajus Gracchusok bűnösöknek mondhatnak,* s ha azon anyával egy magyar nőnek összehasonlítása az asszonyi gyöngéd nem iránt tartozó udvariasságnál több vétket foglalna magában.

Kossuth levele Vladár Kristófnéhoz, 1836. december. KLÖM VI. 540–543. – Cornelia idősebb fia helyesebben: Tiberius Sempronius Gracchus.

Kereken tagadom, hogy még a fölvett suppositio esetében is bűn lehetne.

Az OO. alatti kérelme némelly ifjaknak,* hogy kezességökre Lovassyak és Tormássy bocsáttatnának rövid időre ki a szabadra, csak Orestes és Hermione, Damon és Phintias* hű barátságuknak utánzásai; de ezen cselekedet nemcsak véteknek s bűnnek nem mondathatik, sőt, mint valóságos erény, világos törvényeink szerint szabados cselekedet is. Ugyanis az 1486: 47. törvényczikkely szerint szabadság adatik minden hazafinak, az infideliseket (és így a már elítélteket) házába fogadni, s ottan 12 napig gyámolni; Ulászló I: 83. czikkelye* által azon engedelem s szabadság nemcsak 40 napra terjesztetik ki, sőt engedelem s jog adatott az ollyan infidelist biztosítólevél (salvus conductus) alatt – qui omnibus talibus vigore praesentis decreti, ex nunc datus et concessus intelligi videatur – akár személyesen kísérni a királyhoz, akár levél által ajánlani. Ugyanezt az engedelmet s szabadságot ismételve megerősíti Ulászló III: 27. czikkje* is.

Farkas János, Orczy Antal és Varga Lajos Kossuth fogalmazta beadványa a Királyi Táblához, 1836. szeptember 28. KLÖM VI. 502–504.

Hermione: Menelaosz és Heléna lánya, Oresztesz szerelmese; Damon: szürakuszai pithagoreus (i. e. IV. sz.) kezességet vállalt barátjáért, Phintiaszért, akit II. Dionüsziosz halálra ítélt.

Az 1492:83. tc.

Az 1498:27. tc.

Ezen joggal éltek a statusok az 1609: 60. czikk szerint Zokoly Péter mellett kezeskedvén,* s több hasonló esetekben is.

Lásd fentebb, a 199. l. 18. jegyzetet.

Egyébiránt ezen leveleknek conservatiója, mit a Felperes hasonló bűnnek kíván magyarázni, egyenesen az Alperes ártatlanságának és a levelek veszélytelen voltoknak világos tanúsága. Azt mondja Szent János evangelista közönséges I-ő levél III. rész 21. versében: „Szerelmesim, ha a mi szívünk minket nem vádol, bizodalmunk vagyon az Istennél”; nem vádolta az Alperest az ő szíve, azért tartotta meg a leveleket, mellyekben legkisebb bűn sem lappangott, s mellyeket maga a Királyi Fiscus sem vett volna figyelembe, ha hozzá és nem az Alpereshez íratnak vala.*

Különben bizonyosan csak a Felperes sem fog annyi kis észt és ítélőtehetséget az Alperesről kétségbe vonni, hogy ha e levelekben csak egyetlen egy betű találtathatnék is bűnös és törvénytelen, azokat tűzbe, nem pedig íróasztala fiókjaiban hányta, vagy pedig föl sem véve hevertette volna, ahova őket elolvasásuk alkalmával történetből vetette.

Az NN. alatti folyamodása Lovassy Istvánnak fiáért, procátori pártolás, mellyet maga a Királyi Fiscus sem tart bűnnek, amint a pernek 146-ik lapján kijelentette.*

Lovassy István 1837. február 18-i beadványa Bihar vármegyéhez. KLÖM VI. 563–569.; a Fiskus 1838. augusztusi szóváltásában foglalkozott ezzel a beadvánnyal (lásd 424. l.).

Ezen folyamodást seditiosusnak állítja ugyan a Felperes, de miben tartja ezen seditiositást, azt nem mondja, elégnek vélvén azt csak állítani. Midőn egy elkeseredett atya pártolásért könyörög szeretett fia mellett, hogy akkor hidegen nem beszélhet, mint millyen hidegséggel szabdalja egy seborvos valakinek sérvéseit, vagy amillyennel absolválja egy lelkipásztor haldokló hívét, az bizonyos. Köteles volt az Alperes magát az Atya helyhezetébe alkalmazni, s csak úgy írhatott meleg érzékenységgel, mit a Felperes elég hidegséggel seditiosusnak nevez. Olvasta azon folyamodást a Királyi Fiscus is; ha benne változást nem tőn, adja meg más hazafiaknak is azt a virtust, hogy azokban sem tett; aminek rossz effectusa nincsen, ne magyarázza oly rossznak.

[VI.] Ekkép a felperesi productumokból levont terheltetése az Alperesnek el levén oszlatva, vizsgáljuk meg, mit vet allegative terhére az Alperesnek a Királyi Fiscus? Azt mondja, hogy szándéka nyilvánosság s agitatio.

Mind a nyilvánosság-, mind az agitatióra már felebbi replicáiban bőven megfelelt az Alperes, itten tehát elég annyit megemlíteni, hogy az A. alatti actiónak ez nem alapja, hanem az, hogy eltiltás ellen írta Tudósításait. De mivel az első eltiltás történt, mielőtt még csak egy levelet is bocsátott volna ki, akkor még tudni sem lehetett, fognak-e azon levelek agitatiót foglalni magokban.

Történtek honunkban igenis agitatiók, éspedig veszélyteljes agitatiók, mellyek a buta köznépet fanatismusra bírhatták, s több kicsapongásra nyújtottanak is okot; illyenek voltak az egri érseknek, a pécsi és rozsnyai püspököknek ide 63-ik, 64-ik és 65. számok alatt csatolt pastoralis leveleik,* és ezeket a Királyi Fiscus békével nézte; illyen volt Turócz vármegyének az ország minden hatóságaihoz intézett levele a 66-ik szám alatt, mellyben az ország rendeit némelly anticonstitutionalis törekvéssel vádolja, s a Királyi Fiscus legkisebb említést sem tőn rólok.* Az Alperes ellenben C. alatti jelentésében világosan kijelentette: „hogy a nemzetet iszonyatos rázkódtatástól szükség megóvni, s csak a szelíd törvényszeres ösvényen biztos léptekkel kell a nemzeteket a boldogság magasb fokára vezetni; csak így fognak törvény s erkölcsök a thronus, hon és emberiség javára munkálódni; ha eljő az idő, melly nem véres csaták s veszélyszülte egyes nagy tettek, hanem köznemzeti virágzás fogja hazánkra deríteni; hazánk municipalis rendszere kétség kívül a legremekebb institutiók egyike, tehát hogy ennél jobbat hiában keresnek Europa népei tömérdek áldozatokkal”. Czélzatát levelezésének pedig ezekben concentrálja: tudatni, mikép igazolja a gyakorlat a hozott törvényeket; minő a következés, mellyet eszközölnek; hol mutatkozik pótlást kívánó hiány, hol elégtelenség vagy csalatkozás; minő irányt vesz a nemzet a jövő törvényhozás felé; minő fogyatkozások őrlődnek ki az úrbér behozatalakor”.* Igenis, ez volt ártatlan irányzata az Alperesnek, s ezekért a Királyi Fiscus notát követel.

Pyrker János László, Szepessy Ignác és Scitovszky János 1833-ban kibocsátott pásztorlevelei, amelyek – XVI. Gergely 1832. december 4-i enciklikájának megfelelően – az indifferentizmus és vallástalanság visszaszorítására háromhetes könyörgést hirdettek meg. Szövegük: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 235–260. – Ezt az érvet Kossuthék már korábban is felhasználták, lásd fentebb, 364. l.

Vö. fentebb, a 364. l. 68. jegyzettel.

Tartalmilag hű idézetek a Tudósítások megindítását tudató 1836. május 15-i Jelentés terjesztésre került változatából. KLÖM VI. 462–465.

Azt mondja a Felperes a 146-ik lapon: „Fallitur, dum ait (ti. az Alperes) publicitatem per constitutionem ab 8 1/2 seculis manuteneri”, s ennek gyámokául hivatkozik a judiciumok és a dicasteriumok pertractatióinak módjára.*

Idézet a Fiskus 1838. augusztusi, hetedik replikájából (foglalata: 423–425. l.).

Mondhatná ugyan az Alperes is, hogy „fallitur”, de ettől megkímélli, s csak annyit mond, hogy talán nem reftectált a Felperes arra, hogy hajdan minden ember, aki mozoghatott s mehetett, megjelent az országgyűlésein, mellyek gyakorta szabad ég alatt tartattak; megfelejtkezett arról, hogy a proclamata congregatiókra bírság díja alatt köteles vala megjelenni ki-ki; megfelejtkezett arról, hogy az ambulatorium judiciumok szinte a szabad mezőn tartattak; megfelejtkezik arról, hogy számos megyékben most is még szabadon mehet akárki a törvényszékre; megfelejtkezett arról, hogy sem a diaetákra, sem a megyék gyűléseire menőktől billet nem kívántatik; csodálni lehet tehát, mikép eshetik az, hogy a Felperes, a régiség megmaradásának olly szigorú pártolója, miért ellenzi a szabadságot, melly – mint Madame Staël* mondja – a régiség elve volt.

Lásd a 468. l. 89. jegyzetet.

Mondja továbbá a Felperes a 148-ik lapon: „prima obligatio fidelis subditi et boni patriae civis est obtemperare legibus, huic vero obligationi e diametro obversum est jura Majestatis et legislationis sibi arrogare”.*

Idézet a Fiskus 1838. augusztusi, hetedik replikájából (foglalata: 423–425. l.).

Illyen abstractummal bűnt még nem állíthat; tessék tehát a Felperesnek applicative a törvényekre megmutatni, mellyik törvényt hágta légyen az Alperes által; tessék megmutatni, hol és miben arrogálta magának az Alperes akár a majestas, akár a törvényhozás jussait. Sőt inkább azt veszi véteknek a Királyi Fiscus, hogy az Alperes a törvényekhez szorosan ragaszkodott; ellenben mennyi sok törvényt hágott át a Királyi Fiscus által!!

Mondja továbbá a Felperes, hogy ipsa aequanimitas et a partium studio aliena publicitas exegisset, hogy a színlett publicitásnál fogva ne csak azoknak beszédeik, kik az Alperes véleményén voltak, hanem az ellenvéleményűeket is közlötte volna tudósításaiban.*

Uo.

Mondotta már más alkalommal az Alperes, hogy minden tudósítás, hírlap bizonyos elv után készül. Száz módja van a kormányszéknek elveit a publicummal tudatni; ez eddig történt is, s mi lehet mégis oka annak, hogy a nép, a nemzet nem volt olly fogékony, hogy azon elveket megkedvelte volna. Az Alperes nem volt minden megyék gyűlésein; volt Pestben, de mit tehet róla, hogy itten egy orator sem találkozott, aki ellenkező elvet tudott volna nyomósan vitatni. Egyszer próbálta Dercsényi védni azon elveket, ha azt akarta, mit a Felperes jónak vall, de távol járt a materiától s nem boldogult, többé próbát sem tett. Ezt az Alperes* számú levelében megjegyezte; mit tehet róla, hogy Dercsényi beszédjével a publicum megelégedve nem volt; miért nem szóllott tehát más is azon elvek mellett?*

A szám helye valamennyi másolatban üresen hagyva.

Utalás Dercsényi Pálnak Pest megye 1837. március 21-i közgyűlésén mondott beszédére, amelyről Kossuth a Tudósítások 2l. számában számolt be (KLÖM VI. 976–978.).

Más megyékről pedig csak azt írhatta, miről tudósítást kapott; ahonnan megírták, hogy ellenkezők is voltak. Azokat említette az Alperes is, sőt argumentumaikat is megírta.

Hiszen lám Orosz József most éppen azon unilateralitásban forog, mellyet az Alperesben kárhoztat a Királyi Fiscus, mégsem idézi érte nota pörbe.*

Célzás arra, hogy Orosz lapja, a Hírnök (lásd fentebb, a 357. l. 51. jegyzetet), nyilvánvalóan kormánypárti álláspontot képviselt.

Azonban, hogy az Alperes beiktatta tudósításaiba, ha róla értesíttetett, mind a két véleményűek vitatásait, tanúsítja a II-ik levél, s a 10., 11-ik lapon a hevesi tudósitás; a 15-ik lapon pedig Fejér vármegyéről szóló tudósításban csupán az elnöknek egyes és nem is kárhoztató, de nem is pártoló szólása foglaltatik. A III-ik levélben s 17-ik lapon a barsi gyűlésről szóló tudósításban az ifjak ügyét nem pártoló főispán beszéde ismételve jő elő; akkori első alispán, s mostani csongrádi administrator Tajnay János és mostani alispán Rainprecht uraknak, kiket pedig a Királyi Fiscus nem az úgykeresztelt oppositio tagjainak tart, sérelmet nem érző nyilatkozásaik előadatnak. Így a 26-ik lapon Esztergom gyűléséről szóló tudósításban mind a két értelmen levők beszédei foglalvák. A IV-ik levélből 27-ik lapon láthatni, hogy királyi kamarás Mérey úrnak, akit szinte vele ellenkező elvűnek nehezen tart a Felperes, egy gyakorlatot rosszalló mondására jegyeztetett fel a közönség helyeslése; a 29-ik lapon a Tudósítások tárgyában, az ellene levő véleményűek beszéde szintúgy mint a pártolóké foglaltatik. A 31., 32-ik lapon Csongrád gyűléséről Szabó László, úgy a mindszenti és vásárhelyi plebánusok ellenvéleményű beszédeit láthatni. A 35-ik lapon Biharból püspökségi prefectus Józsa Péternek ellenkező szavai megírattak. A 38-ik lapon a honti gyűlésben mind a két véleményűek mondásai röviden foglalvák. A 40-ik lapon Abaújról szóló tudósításban nemde mind a két véleményen lévők előadásai érintetnek. A 48-ik lapon a barsi gyűlésben, az 50-ik lapon a bihariban, a 80-ik lapon a krassóiban Markovics alispán beszéde, a 81-ik lapon Pausz Pálnak az ifjak dolgában sérelmet nem látó véleménye, a 82. lap szint Krassóban Vidovics kamarai ügyvéd szólásai, a 86. lapon az elfogatott ifjak dolgában mind a két felekezet beszéde, a 91-ik lapon a Hontról tett jelentésben Foglár előadása, a 92-ik lapon az esztergomi rövid vitatás, a 96. lap a Tudósítások tárgyában Blaskovich mondása, a 108. lap Nyitra megye vitatásai: a 111-ik lap Borsod gyűlésén a levelek eltévedésében Gosztonyi ellenzése; 112., 113. lap Biharban Jósa Péter mondása, továbbá 116., 117-ik lap Hont, 119–120-ik lap Esztergam, 121-ik, 126-ik lap Fejér, 127-ik Békés, 132-ik lap Vas, 135-ik, 137-ik lap Nógrád, 144-ik lap Bars, 158-ik, 162-ik lap Bihar, 162-ik lap Csanád, 166. lap Szabolcs, 168-ik lap Pest, 178-ik, 181-ik Pozsony, 188-ik Abaúj vármegyék gyűlésein különböző értelemben nyilatkozók beszédei kimerítőleg említvék, vagy individualis előadás nélkül csak in genere a resultatum adatott elé.* Nem mondhatni tehát teljességgel, hogy az ellenvéleményűek előadásai a Tudósításokban nem közöltettek. Mit tehet az Alperes arról, ha többről nem értesíttetett; bizonyítson tehát a Királyi Fiscus csak egy esetet is, hogy valamellyik megye gyűlésén, mellyről a tudósítás szól, voltak többen, mint akik itten megneveztettek, szóllottak és ha szóllottak, azoknak beszédei foglalatjáról az Alperes értesíttetett. Ha ő relatiót nem vőn, Tudósításaiban sem közölhette, mert akkor hazugnak méltán mondathatott volna.* Sőt ha fogva nem volna, s ha irományai el nem koboztattak volna, meg tudná mutatni azt, hogy sokat mérséklett; némellyeket, mint a somogyi történeteket közölni késleltette, mindaddig, míg onnan nem szorgalmaztatott. Nem való tehát azon allegativus vád, hogy a Törvényhatósági Tudósítások redactiója csak az Alperessel egyértelműek beszédét foglalja magában, rémkép tehát azon inductio is, mintha ezen redactio a stylussal s processualis actákkali combinatiója factiosa consociatióra és prava tendentiára mutatna; mit onnan is következtet a Felperes, hogy ha részrehajló nem lett volna, az ellenvéleményűek közül is volt volna correspondense.

A hivatkozások rendre: KLÖM VI. 646–649.; 657.; 661–668.; 677–678.; 680.; 686–689.; 696.; 700.; 704–705.; 786–787.; 788–789.; 809.; 810.; 818–819.; 846–848.; 853.; 858–860.; 862–863.; 863–869.; 870–874.; 874–886.; 888. sköv., 898. sköv.; 905–913.; 923–936.; 956–964.; 964–969.; 971–972.; 973–996.; 999–1007.; 1020–1022. – Pausz keresztneve helyesen: Antal (Uo. VI. 788.).

Tagadom, hogy hazugnak mondathatott volna; nem írni meg valamit unilateralitas lehet, de hazugság nem; hazugság csak az, ha tudva s készakarva máskép mondjuk el azt, amit elmondunk vagy írunk. De ki ne kaczagjon, ha unilateralitást, sőt hazugságot bár, hűségtörésre akar a Fiscus csavarni?

Ez magában nagyon gyenge argumentum, mert hiszen a Beobachternek* s Hírnöknek szinte csak azok correspondensei, kikkel ismeretségben lehet, s kikkel rokon érzelemmel van, s mégsem notoriusok. De az Alperes úgyis mind a két rész okoskodásait közlötte.

Österreichischer Beobachter: 1809-ben megjelenő, az államkancellária befolyása alatt álló lap, amely Ausztriában csakúgy, mint Magyarországon a Hírnök, egyedül közölhetett belpolitikai híreket.

De ha feltennénk is, meg nem engedőleg, hogy az L. alatti Tudósításokban sokak ellen gúny van, az még hűtelenségi bűnt nem szülhet, törvényünk bírságot szabván reá. Sőt még Austriában is a törvénynek 67. szám alatt ide mellékelt czikkje szerint egy hónaptól három hónapi fogságot rendelnek büntetésül.

Azon mentségeit az Alperesnek, hogy a közlött beszédek őtet nem terhelhetik azért, mert nem általa, hanem mások által mondattak, azzal igyekszik a Felperes elidálni, hogy a szólók csak egy szobába s egy jurisdictio előtt mondották a mondottakat, az Alperes pedig az egész hazában publicálta, és hogy azok Ő Felsége nevével eltiltva nem voltak, az Alperes pedig manifesta resistentiával írta, inhibitio ellen. Erre az a felelet: A szónokok igen nagy teremben, egy megye előtt szóllottak, de szóllottak ezerek s többek hallatára; szóllottak tíz húsz más megyebeliek jelenlétében s hallatára, midőn az Alperes 140 levelezőinek írt csak, s azok között hány dignitarius volt, s mind ollyanoknak írt, kik tudománnyal, mély belátással felruházva, fejedelmök iránti hűségökben tántoríthatlanul állottak, mit az effectus is mutatott, mert hűtelenné a közlés által nem lett senki. Olvasták azon Tudósításokat a Directoratusnak tagjai is, olvasták a Tekintetes Bíróságnak tagjai is, tett-e csak egyikre is hűtelenségi benyomást? Hogy a többség nem tespedés, hanem a békés törvényes haladás elveit jobban kedvelte s pártolta, annak nem oka az Alperes; azt mondják: „vox populi vox Dei”, kell hát bennök valami igazságnak lenni, mert különben nem lehetne feltenni, hogy azt, miből kedvetlenség is származhatna, a gondolkozó publicumnak nagyobb része pártolja, ha az igazságtalan s törvénytelen volna. Dicső emlékű 2-ik József császár is azon kegyelmes leírásában, melly szerint 1790-ki januar 28-án a megyéknek tudtára adá, hogy látván a felküldött számos repraesentatiókból a nemzet nagyobb része kívánatait, előbbeni rendszabásait visszahúzza s megsemmisíti, mint a 68. szám alatt láthatni, ezeket mondja: „Nunc de eo certiores redditi vos priscam administrationis formam malle, atque in ea sola vestram et quaerere et invenire felicitatem, nihil moramur hac etiam in parte vestris deferre desideriis, nempe cum unice prosperitatem regimini Nostro concreditarum nationum ardenter cupiamus, illa ad hanc obtinendam via Nobis gratissima est, quam certius eo ducere, communi nationis consensione intelligimus.”*

A leirat szövegét lásd: Collectio repraesentationum et protocollorum inclytorum Statuum et Ordinum Regni Hungariae... Strohmayer, Pest–Buda–Kassa, 1790. I. 2–6.

Azon állítását az Alperesnek, hogy a gyűlési discussióknak egészen más indító okai voltanak légyen, mint a Törvényhatósági Tudósítások, mivel már mielőtt ezen Tudósítások közrebocsáttattak volna, élénkebbek valának a gyűlések, azzal igyekszik a Királyi Fiscus megczáfolni, hogy az L. alatti Tudósításokból kitetszik, hogy az ifjak befogatásának tárgya csak 13 megyében jött discussio alá, a többi megyékben discussiók sem, annál kevésbé repraesentatiók történtek; jele tehát, hogy az élénk viták a Tudósításokból keletkeztek, mi onnan is következtethetnék, mivel több szavazások igen hasonlítanak egymáshoz.

Ezen combinatiója a Fiscusnak igen felületes, először azért, mivel nem reflectált arra, hogy a postahivatalok el levén tiltva a Tudósítások kézhez adásától, nem akkor, amidőn keletkeztek, küldethettek az illető helyekre el, hanem három-négy hétig is kellett alkalmatosság után várakozni, úgyhogy gyakorta három-négy tudósítás is csak egyszerre expediáltathatott; s így az első, második, sőt harmadik levelek még csak augustus végével, mikor a pesti vásárra több megyebeliek s vidékiek megjelentek, küldethetvén destinatiójokra, meg lehet a Felperes győződve, hogy september előtt tartatott gyűléseknek előtte a Tudósítások több helyeken nem is láttattak.

Hibás a Felperes combinatiója annyiban is, hogy eleinte alig vala 40 levelezője, vagyis Tudósítását jártatója az Alperesnek, s ezek is nagyobbrészt Pesten lakozók voltak, úgyhogy alig ment vidékieknek 10–20 példány, mert csak későbben szaporodott azoknak száma, miután a történetek által figyelmeztetett a nemzet.

De hibás a Felperes combinatiója másodszor azért is, mert nem azt kellett volna vizsgálni, mi volt egyik s másik levélben közölve, hanem mikor jött szőnyegre a szólás szabadsága s az ifjak katonai karrali elfogattatásuk. A szólás szabadsága már az országgyűlésen élénk vitákat szült, s a megyék már az országgyűlése alatt is repraesentáltak; erről tehát szót is tenni felesleges lenne. Az ifjak elfogatása pedig, hogy az első levél szerint Pozsony és Tolna vármegyében nem említtetik, onnan van, hogy amott majus 4-kén, itt pedig 7-kén tartatván gyűlés, akkor még be sem voltak az ifjak fogva, annál kevésbé tudathatott a hazában befogattatásuk. Pest vármegye ellenben junius 13-ki gyűlésén, és így a Tudósítások első száma megjelenése előtt már tudomásába jővén a történteknek, azonnal discussióba is vette s az esetet tudatta az ország megyéivel is. Így Hevesben junius 21-kén szinte szőnyegre került az ifjak dolga, s felírás határoztatott. Bars vármegye a III-ik levél szerint junius 30-kán, s így hasonlókép a Tudósítások kezdete előtt már olly részvéttel pertractálta az ifjak ügyét, tehát nem a Tudósítások következésében. Békés hasonlókép junius 20-kán, mert hiszen kebeléből is vitetett el egy ifjú. Nyitra már junius 13-kán felszólítá Pestet, adna e tárgyban felvilágosítást, s miután innen jelentést vőn, ő is a XIII-ik levél szerint repraesentált. Esztergam julius 1-én, és így még mikor a Tudósításokat nem is láthatta, de különben is akkor Esztergamban nem járatta senki, az ifjak ügyében már felírást határozott; sőt a XI-dik levél szerint october 17-ről újabban felírt. Csongrád a IV-ik levél szerint julius 4-kén – és így mielőtt az 1-ő Tudósítást vehette volna – mind a szólás szabadságában, mind az ifjak elfogatása iránt felírt. Bihar már junius 15-kén, Tolna junius 21-kén, Hont junius 27-kén felírtak. Somogy junius 30-án felírt, s Pesttől, Bihartól és Békéstől felvilágosítást kívánt. Arad julius 4-kén írt fel; az V-ik levél szerint Nógrád junius 20-kán, Pozsony julius 4-én, a IX-ik levél szerint Abaúj junius 20-ról a szólásszabadság mellett felírt.*

A hivatkozások rendre: KLÖM VI. 627–629.; 630.; 630–642.; 648–649.; 661–669.; 672–674.; 676–677.; 846–848.; 677–678.; 872–874.; 685–687.; 692–695.; 697.; 697.; 700–701.; 703–704.; 698–699.; 701–702.; 704.; 704–706.; Esztergom valójában nem 1836. július 1-én, hanem csak október 17-én (KLÖM I. 677–678.; 872–874. vö. alább is), Somogy csak szeptember 12-én (KLÖM VI. 703–704., 805.), Pozsony csak novemberben (KLÖM VI. 999–1004.), Abaúj július 26-án (KLÖM VI. 704–706., vö. alább is) intézett feliratot az uralkodóhoz.

Hibás továbbá a felperesi combinatio azért is, hogy nem vizsgálta meg azt, mi szolgáltatott egyik másik megye gyűlésén alkalmat a sérelmes tárgyak iránti vitatásokra s repraesentatiókra vagy épen követségek küldésére. Valjon azok a Tudósítások közlésének tulajdoníthatók-e? Ezen környülállás pedig ekképen áll:

A III-ik levél szerint Esztergam Pest vármegyét kérdezte meg a körülményekről, s miután innen felvilágosítást vőn, a XI-ik levél szerint october 17-ről felírt az ifjak mellett. – Pest, Bihar s Békés vármegyék mint tanúi a szomorú történeteknek pártolák önkényt az ügyeket, s megírták a többi megyéknek is, s annak következésében az V-ik levél szerint Hontban junius 27-kén a pesti levél következésében, Pozsonyban julius 4-kén a pesti levél folytában, Abaújban julius 26-kán Bihar s Békés leveleire, a X-ik Tudósítás szerint Krassó, Bihar s Békés vármegyék felszólítására, a XI-ik Tudósítás szerint Szabolcs a bihari levélre, Hont másodízben Pestnek levelére, Trencsén Pest levelére, a XIV-ik Tudósítás szerint Borsod augustus 16-kán Bihar s Békés felszólítására, Bihar september 22-kén Pest levelére, Hontban september 19-én Pest vármegye levelére, a XV-ik Tudósítás szerint Fejérben october 25-kén Pest levelére, Csongrád Bihar levelére, a XVI-ik Tudósítás szerint Békésben october 24. Tormássy folyamodására, Vas september 26-án Pest levelére, Zemplén october 17-én és december 1-én az előbbi felírásra érkezett kegyelmes válasz és Bihar s Borsod vármegyéknek felszólítása következésében, Szatmár december 12-én másodízben Biharnak levelére, a XVII-ik Tudósítás szerint Arad november 28-án Pest s Bihar levelére, Komárom s a XVIII-ik Tudósítás szerint Zala januar 9-én a kegyelmes válasz következésében, a XX-ik Tudósítás szerint Csanád december 29-én Bihar levele folytában, Szabolcs september 17, és november 28-án Pest levelére és az érkezett királyi válasz következésében, a XXII-ik Tudósítás szerint Pozsony Pest tudósítására, a XXIII-ik Tudósítás szerint Gömör Pest s Bars felszólítására, Liptó Pest levelére, Tolna aprilis 4-kén előbbi felírására érkezett királyi válasz következésében, Nógrád januar 18-kán királyi válasz folytában vették tanácskozásban az érintett tárgyakat.* Tehát nem való, hogy az Alperes levelei vagyis Tudósításai szolgáltattak volna alkalmat az élénkebb vitákra. De hiszen ha a Felperes okoskodása állana, hogy ti. ezen Tudósítások szülték volna az élénkebb vagy éppen kitörőbb disceptatiókat: annak kellene természetes következéskép folyni, hogy mentől későbben vétettek egyik vagy másik megyében fel a sérelmek tárgya, azaz hogy mentől több Tudósításokat vehettek s olvashattak, és így a Felperes állítása szerint, mennél inkább ingereltethettek fel, annál több s annál nagyobb bűnösöknek kellett volna támadni; ami pedig nem történt, mert hiszen a barsiakat már az 1836-ik évi julius 18-kán tartott gyűlésen mondott beszédért citálta meg a Királyi Fiscus notára.* Bars egy volt az első megyék közül, melly a kérdésben forgó esetekben országos sérelmet látott. Pörbe fogott a Felperes pestieket is, pedig Pest volt a legelső megye, melly felszólalt, mielőtt a Tudósítások életre jöttek volna; ellenben más vármegyékből, kivevén Fejért és Sárost, sehonnan egyet sem fogott pörbe,* jele tehát, hogy az ingerültség nem a Tudósításokból, hanem magából a dologból keletkezett; tehát az Alperesre alaptalanul hányt innen is bűnt a Felperes logicája.

A hivatkozások rendre: KLÖM VI. 677–678.; 872–874.; 647.; 700–701.; 704.; 704–706.; 786–789.; 801.; 809.; 810.; 853.; 861–863.; 869.; 883–886.; 887.; 892–897.; 899–900.; 904.; 942.; 905.; 950–952.; 915.; 923.; 934–935.; 965–967.; 971–972.; 999–1004.; 1014–1015.; 1015.; 1023.; 1028.

Valójában csak Balogh Jánosnak rótta fel a vádlevél a július 18-i közgyűlésen mondottakat.

Fejér megyéből a Madarász fivéreket, Sárosból Újházyt fogta a Fiskus perbe (vö. még a 372. l. 88. és az 535. l. 50. jegyzettel).

Az, hogy talán több megyéknek felírásaik egybehangzanak alapokaikra nézve, épen nem szolgál oda argumentumul, hogy azok egy főből, egy pennából és egy tudósításokból eredtek; az inkább oda mutat, hogy minden megye egyiránt átlátta, melly oldalról vagyon sérelem, s mellyik törvény legyen megsértve, s hogy alapos gyámokok azok, mikkel a felírások támogattattak.

Azzal végzi be replicáját a Felperes a pör 155-ik lapján: „Fiscus Regius; qua legalis et publicus gravissimi actionalis delicti vindex etc. actoratum assumens procedit.”*

Idézet a Fiskus 1838. augusztusi, hetedik replikájából (foglalata: 423–425. l. ).

Úgy látszik, mintha ezzel annyit akarna mondani, hogy önkényétől függ akárkit is notára megcitálni, hogy pedig nem úgy van, már a pör* lapján provocált törvény szavaiból világos, de világos a 30. szám alatt felhozott példából, melly szerint a királyi parancsnak megvetése s nem engedelmeskedés miatt nem nota-actiót, hanem csak megyei ügyészi pört is csak felsőbb rendelés mellett lehetett indítani, amiből két következés foly: egyik az, hogy – mint felebb megmutattatott – a valóságos és közlött királyi parancsnak nem engedelmeskedés még notát nem importál, a másik az, hogy még a kisebb nemű pörökben is e publicus vindexnek felsőbb rendelet s határozat után lehet csak a honfiak ellen actiót erigálni. Hogy az ekkép van, bizonyítja nemcsak az 58-ik szám alatti, csak a Rendek táblája rendelése következésében indíttathatott pör,* de bizonyítja főképpen az 1825/27. országgyűlése alatt volt eset is, midőn bizonyos tárgyban Heves vármegyének egyik követe utasításához ragaszkodva enunciálván magát, más ízben annak távollétében követtársa ugyanazon tárgyban szinte instructiójára hivatkozva ellenkezőleg szavazott volna, Abaúj vármegye követe ezért érzékenyen megtámadta, mi miatt az akkori Királyi Fiscus néhai Németh Imre úr actiót akarván Abaúj követe ellen támasztani, a királyi személynök, most statustanácsnok úr ő excellentiája, törvényeinknek s alkotmányunknak szigorú őrje a Fiscust elutasította, mondván, hogy csak akkor mozduljon, ha iránta rendelést veend.*

A szám helye Vörös Antal másolatát kivéve (itt: „fentebb”) valamennyi másolatban üresen hagyva.

Lásd fentebb, a 68. jegyzetet.

Az esetnek nem akadtam nyomára az országgyűlés hivatalos naplójában. Az akkori személynök Mailáth György (1786–1861) volt: 1831-től államtanácsos, 1839 áprilisától 1848-ig országbíró.

[VII.] Nemcsak tehát megczáfolvák a felperesi vádak, állítások s okoskodások, sőt még onnan is kitűnik az Alperesnek bűntelen volta, hogy börtönében is nyugodt szívvel s elmével megszokott munkás életét is folytatva szüntelen tanul* s tökéletesítni igyekszik magát, minek olly szép resultatumai vannak, hogy – többet nem említve – midőn értésére esett, hogy a magyar tudós Academia esztendős ünnepén kérdés tétetett a dramaturgiai hiányzások felől, ő erről szüleihez intézett s a Társalkodó czímű hírlapban közhírré tétetet, s ide a 69. szám alatt csatolt levelében olly jeles tudós értekezést írt, hogy nemcsak a Társalkodó szerkezője, de censora is érdemesnek láták azt a hírlapban közönségessé tenni, sőt azt a Hírnök szerkezője is, noha a Jelenkor és Társalkodó szerkezőjének ellensége, nem tudván a levél íróját, s csak a munka belső becsét tekintvén, a 70. szám alatt különösen meg is dicsérte.* Psychologice vevén tehát a dolgot fel, kétséget nem szenved, hogy annak, ki illy értekezést készíteni tud, lélekismerete érzelmében kell lennie, mert ha bűnös volna, nyugodalmat nem lelne, nyugodalom nélkül pedig illy észteljes munkát készíteni képes nem volna.

Hogy örömest tanulnék s tökéletesíteném magamat, igaz; de fájdalom, nincs miből tanulnom, nincs mi által magamat tökéletesítenem; annak ugyan, amit itt tanulok, csak egy resultatuma van, ti. tanulok szenvedni és megtanulom azt, hogy erőszak erősebb a törvénynél; egyébiránt Isten adná, hogy ne felejtsem a keveset, amit tudtam; tudományomat – fájdalom – nem nevelhetem.

Kossuthnak a Kisfaludy Társaság (és nem a Akadémia) pályakérdése kapcsán írott levelét lásd a 42. szám alatt. Csató Pál sajnálva, hogy a cikk szerzője nem ismert, a cikket így minősítette: „olly ékesszólással s olly szép tanultsággal elmondva, mintha a czikkely egy igen isméretes fiatal gróf és literátor [Dessewffy Aurél?] tollából került volna ki”. Hírnök, 1838. 34. sz.

Meg levén tehát mutatva az, hogy levelezni szabad; hogy a levelek tárgyait semmi törvény sem szabja ki; hogy a megyegyűlési pertractatióknak palam publice kell történniök; hogy azokat mással közölni törvényünk által nem tiltatván, azt szabadon cselekedhette az Alperes, hogy tehát őtet attól törvényesen eltiltani nem lehetett; különben is, hogy az eltiltást rendelő parancs vele nem közöltetett, s hogy a parancsok meg nem tartására is törvényeink nem nota büntetést szabnak; hogy az állítólagi ingerlés, protestatio nem való; szóval: hogy az Alperes ellen követelt hűtelenség bűne mind physicai, mind moralis, mind psychologiai, mind törvényes oldalról a napfénynél világosabban megczáfoltatott; erős hittel reményli* már huszonegy hónap olta börtön sanyarúságát szenvedni kényszeríttetett Alperes, hogy a méltóságos Itélőtörvényszékek őtet a vád alól végkép feloldozandják, mi iránt alázatosan könyörögvén is, ha a Felperes semmit sem felelend – ítélet alá terjeszti.

az alkotmányos szabadság lábbal tapodásával

A) Egykorú másolatok: OL Kossuth-gyűjt.
I. 49. (VA 233.) 135–214. (B. I.),
OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 94r–115r,
1897. 93r–116r, Quart. Hung. 4236. 75r–112r
és MTAKKt. Jogt. Ált. 4° 64. alapján;
B) Egykorú másolat: OL Kossuth-gyűjt. I.
49. (VA 233.) 135–214. (B. I.) alapján.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem