144. Pozsony, 1848 március 3. Kossuth nagy beszéde és felirati javaslata „az országgyűlési teendők tárgyában”.

Teljes szövegű keresés

144.
Pozsony, 1848 március 3.
Kossuth nagy beszéde és felirati javaslata „az országgyűlési teendők tárgyában”.
Március 3.-án „roppant számu hallgatóság, fuladásig tömött karzatok” előtt, „remegő várakozás” közepette kezdődött meg a kerületi ülés. Balogh Kornél győri követ megtette két nappal korábban bejelentett indítványát: „Visszatekintve Európa azon pénzbonyodalmaira, mellyeket a francia forradalom idézett elő, s mellyek következései a magánviszonyokra nézve* még élénk emlékezetben vannak, s figyelmezve az újabb eseményekre is,* mellyek a pénzügyekre máris befolyást gyakorolnak, küldői keblében aggodalom ébredt a forgalomban lévő bankjegyekre nézve. A tárgy felett azonban hosszas vitatkozást előidézni nem akar, mert célja nem a hitel megrázkódtatása, hanem az aggodalom megnyugtatása. Azért egyszerűen indítványozza: Kéressék meg Őfelsége, hogy a bank állása s különösen a forgalomban lévő bankjegyek mikénti fedezése iránt a nemzetet felvilágosítani s megnyugtatni méltóztassék.”
A francia háborúkkal járó pénzromlás és az azt követő két devalváció által okozott zűrzavart a rendek az 1825/27.-i országgyűlésen igyekeztek rendezni: a „magánosok pénzügyi viszonyai” (correlationes privatorum) rendezése érdekében a papírpénz fokozatos megszüntetését akarták kiharcolni, azonban az udvarral szemben nem boldogultak. A devalvációs időkre való visszaemlékezés és a bécsi kormány balkezes pénzügyi politikája okozza a rendek irtózását a papírpénztől.
Utalás a párisi forradalomra és az olaszországi eseményekre.
Ezután emelkedett szólásra Kossuth, hogy elmondja történelmi jelentőségű beszédét:
Köszönettel fogadom Győr vármegye követének inditványát. Ámbár meg lévén győződve, hogy a fenforgó rendkívüli körülmények speciális tárgyakon felül emelkedni parancsolnak, inditványát csupán alkalmul kivánom használni, hogy a T[ekintetes] RR-ket felkérjem, miszerint a perczek roppant felelősségének érzetében az országgyűlés politicáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, mellyet az idő elénkbe szab.
E szempontból indulva a bécsi bank viszonyainak részletes taglalatába ez uttal nem bocsátkozom. Nem fejtegetem azon tévesztett politicát, miszerint ezen banknak ujnemü papiros pénz kibocsátására intézett institutiója roppant financiális áldozatokkal vásárolván azt meg, mit a kormány ezen áldozatok nélkül biztosabb sikerrel eszközölhetett volna, már eredetében annak magvát viselé, hogy a birodalmi közállomány nem csak adósságaiból kibonyolódni nem fog – mit különben 1817–1825-ig eszközölni igen könnyü volt volna, sőt ujabb meg ujabb adósságokba fog süllyedni.* Azon viszonyok taglalatába sem akarok bocsátkozni, mellyek a forgásban lévő kamatlan bankjegyek s a birodalom kamatos kölcsönei közt annál fogva fenforognak, mivel ez utóbbiak kötelezvényei nagy részben az elsőbbek fedezését képezik, azoknak tehát árcsökkenése az elsőbbek hypotecáját is csökkenti.
A jelzett években az államadósságok nem emelkedtek lényegesen. (V. ö. Hauer J.: Beitraege zur Geschichte der österreichischen Finanzen. Wien, 1848. 232. l.)
És pedig két oknál fogva nem akarok ezeknek fejtegetésébe bocsátkozni.
1-ör azért, mivel meg vagyok győződve, hogy a bankjegyek érték valósága iránt megindult nyugtalanság* Győr vármegyének egyszerü felszóllalásával összekötve elég arra, hogy a fejedelem érezze, miként ha a magánosok birtokviszonyaiba olly méllyen beszövött financialis institutio iránt, minő a bécsi bank, legkisebb bizalmatlanság kezd a közönségben lábra kapni, ezt rögtön el kell oszlatni, különben a következések kiszámíthatlanok. Eloszlatni pedig sem leszavalások, sem bármiként ürügyelt titkolódzások által nem lehet, hanem csak azáltal, ha a dolgok állása nyiltan, tartózkodás nélkül és hitelessen a közönség elébe terjesztetik. Hogy ezt a kormány is ekként fogja fel, biztositásul veszem azon körülményt, miszerint a bankigazgatás részéről ma reggel már többekkel a követi kar közül a bank állapotjáról hiteles kimutatások közöltettek, mellyek a 214 millió forint értékig kibocsátott bankjegyeket fedezetteknek, s azonkivül még mint egy 30 millió forint activ értéket mutatják.* Akarom hinni, hogy a kormány érezni fogja annak szükségét, miszerint ezen megnyugtató kimutatást hiteles alakban a közönséggel hivatalossan is tudatni saját érdekében mulaszthatlan kötelessége, mit igen nagy hiba volna azon ürügy alatt akarni elmellőzni, hogy a bécsi bank privát vállalat, mellyről a kormány felelősséggel nem tartozik, mert a közönség igen jól ismeri azon solidaritást, mellyben a bank a kormánnyal áll, miszerint a bankjegyek kibocsátására nézve ezen intézet nem egyébb, mint a birodalom financialis kormányrendszerének egyik, bár hibás alapu, de kiegészitő institutiója.
Az elmúlt hetekben a bizalmatlanság a papírpénz iránt országszerte a tetőfokára hágott: újabb devalvációról beszéltek s a papírpénzt senki sem akarta elfgoadni, az ezüstpénz viszont eltünt a forgalomból.
A kormány által készített hivatalos kimutatást közli – az Ungar c. lap alapján – a Hetilap márc. 17.-i száma s a 30 milliós fölöslegre megjegyzi: Szép, ha igaz!
Másik okom, miért e viszonyok méllyebb taglalásába bocsátkozni nem akarok az: mert tudom, hogy amennyiben a status papirosok börsei kelete a bank állásának fokmérőjéül tekinthető, ez 1830-ban még roszabbul állott mint most, s általában én akkint vagyok meggyőződve, hogy a bécsi bank jelenben még alapos nyugtalanságot okozható veszélyben nincs, hanem veszélybe csak az által jöhetne, ha a bécsi kormány-politica [makacsul]* tovább is folytattatnék, s ezáltal a Status, mellynek financiái már rendes viszonyok közt is folytonos deficitben vannak, napról napra több áldozatokba sodortatnék, mellynek okvetlenül egy ujabb banquerot lenne kikerülhetlen következménye.
A szögletes zárójelben lévő részek – eltekintve a rövidítések kiegészítéséről – itt is, mint a korábbi beszédekben, a cenzura által a Hírlapokból kitörlött, de a kéziratban meglévő részeket jelenti.
Ha ezen politica gyökeressen megváltoztatik, akkor nézetem szerint a bank iránt nyugodtak lehetünk s azért én azon szempontokra kivánom a KK és RR figyelmét intézni, mellyek a közbajok veszélyének növekedését elháritják.
Általában véve akkint vagyok meggyőződve, hogy miután látjuk, miképen az austriai financiális viszonyok pénz és érték viszonyainkra minő hatást gyakorolhatnak, nekünk a bank kimutatásának kivánatánál nem lehet megállapodnunk, mert ez csak egy részlet, melly az egésznek következménye, hanem nekünk a magyar status jövedelmek és status szükségek számbavételét, az ország financiájának alkotmányos kezelés alá tételét, szóval önálló magyar financz ministeriumot kell kivánnunk, mert különben a rólunk nélkülünk intézkedő idegen hatalom pénz viszonyainkat végetlen zavarokba bonyolithatja, ha ellenben felelős financz ministeriumunk lesz, a királyi szék diszéről, hazánk szükségeiről, kötelességeink teljesitéséről okszerü gazdálkodással gondolkodhatunk, s polgártársaink pénz viszonyait minden veszélyes fluctuatiok ellen biztosságba helyezhetjük.
A bank viszonyokról tehát még csak annyit akarok szólani, miként hiszem, hogy a nélkülözhetlen két lépésre a szükséges intézkedések már is megtétettek, mellyeknek egyike az, hogy a közönség a bank állapotja iránt hivatalos kimutatások által megnyugtattassék, másika pedig, hogy a bankjegyeknek ezüst pénzeli beváltására az ország minden részeiben sikeres intézkedések tétessenek,* és ha ehhez a kormány politicának iránya okszerűen megváltoztatik, reménylem, hogy a bizalom helyre áll, mellyet helyre állitani saját zsebeink érdeke, de a dynastia érdeke is mulhatlanul megkivánja.
A bankkrízis magyarországi kihatásaira l. Faragó M.: A Kossuth-bankók kora, Bp. é. n. 11. s köv. l.
És azért én a bajok kutfejének, taglalatára, s a mentő szerek kijelelésére intézem előadásomat.
T[ekintetes] R! Már midőn ez országgyűlés elején a válaszfeliratot inditványozám,* kötelességemnek éreztem hazánk állapotának taglalatába bocsátkozni, ugy saját belügyeink, mint azon viszonyok tekintetében, mellyek a pragamatica sanctio következtében köztünk és az Austriai Császári birodalom közt fenforognak.
A november 22.-i kerületi ülésben, v. ö. e kötet 311. s köv. l.
Kimondottam meggyőződésemet, miként hazánk alkotmányos jövendője iránt mindaddig tökéletesen nyugodtak nem lehetünk, valameddig felséges királyunkat minden egyéb uralkodási viszonyaiba is alkotmányos országlási formák nem környezendik. Kimondottam meggyőződésemet, miszerint én a nemzet által várt reformok tekintetében sem érezhetem hazánkat arra nézve biztosnak, hogy irányuk alkotmányos s eredményök a nemzeti szabadságnak kedvező leend, valameddig a velünk egy fejedelmet uraló birodalom kormányrendszere az alkotmányossággal egyenesen ellentétbe áll, [valameddig azon status tanács, melly a monarchia közös ügyeit intézi, s hazánk belügyeire is törvénytelenül bár, de tul nyomó behatást gyakorol, mind elemeiben, mind szerkezetében, mind irányában alkotmány ellenes természetü]; kimondottam meggyőződésem, hogy a köztünk és a Császári birodalom szövetséges népei közt fenforgó érdek találkozást önállásunk, szabadságunk s jólétünk kára nélkül csak a közös alkotmányosság érzelemrokonitó alapján lehet kiegyenliteni. Egy fájdalmas pillanatot veték a [bécsi] bureaucraticus kormányrendszer eredetére s fejlődésére, emlitemém, miként emelte föl [zsibbasztó] hatalmának épületét, [szövetséges szomszédink elnyomott szabadsága romjain, és] elszámlálva e [szerencsétlen] kormány mechanismus vész terhes következményeit, és be tekintve az élet könyvébe, hol az események fatum szerü logicája a jövendőnek revellatioját hirdeti, az uralkodó ház iránti igaz hü ragaszkodásom meleg érzetében jóslatot mondék: hogy az leszen a Habsburg ház második alapitója, ki a birodalom kormány rendszerét alkotmányos irányba reformálandja, s felséges háza trónusát hü népeinek szabadságára fektetendi le rendithetlenül.
E szavak óta hires, bölcsességgel támogatott trónusok dőltek öszve,* s népek nyerték vissza szabadságaikat, miknek illy közel jövőjét három hónap előtt alig álmodták. – Mi pedig három hónapon át görditjük fáradatlanul Sysiphus kövét és az én lelkemre epesztő aggodalommal borul a mozdulhatlanság fájdalma, vérző szivvel látom, miként izzad annyi nemes erő, annyi hü tehetség egy háladatlan munkában, melly a taposó malom kinjaihoz hasonlit. – Igen is T[ekintetes] RR, mirajtunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, a bécsi rendszer csont kamarájából egy sorvasztó szél fuj reánk, melly idegeinket megmereviti s lelkünk röptére zsibbasztólag hat.
A februári párisi forradalom Lajos Fülöpöt űzte el. Szicilia népe II. Ferdinándot trónvesztettnek nyilvánította, a lombard-velencei királyságban mindenfelé fellobbant a forradalom tüze.
De ha ekkorig csak azért aggódtam efelett, mivel hogy [a bécsi]* rendszer befolyása miatt kifejlődésünket, hazánk kipótolhatlan kárával minden mértéken tul feltartóztatva látni fájdalom, s mert látom, hogy haladásunk alkotmányos iránya biztositva nincs, és mert látom, hogy azon divergentia, melly a birodalmi kormány rendszer absolutisticus természete s a magyar nemzet alkotmányos iránya között 3 század óta fen áll, kiegyenlitve mainapiglan sincs, kiegyenlitve egyik vagy másik irány feladása nélkül nem is lehet: most már T[ekintetes] RR nem csak e miatt aggódom, hanem aggódom a felett, hogy a bureaucraticus mozdulatlanság ama politicája [melly a bécsi status tanácsban megcsontosodott], a birodalmat dissolutioba sodorhatja, [szeretett dynastiánk jövendőjét compromitálhatja,] hazánkat pedig, mellynek önmagában önmagával annyi teendője, mellynek saját boldogsága végett minden erejére, minden fillérjére nélkülözhetlen szüksége van, sorvasztó áldozatokba, végetlen bajokba bonyolithatja.
A nyomtatott szövegben: ama.
Én a dolgokat eképpen látom, s mivel ekként látom, halaszthatlan kötelességemnek tartom a T[ekintetes] RR-ket tisztelettel felkérni, hogy figyelmöket ezen állapotra s az emiatt hazánkat fenyegető bajok megelőzésére kiterjeszteni méltóztassanak.
Nekünk T[ekintetes] RR, kiket a nemzet azzal bizott meg, hogy jelene felett őrködjünk, s jövendőjét biztositsuk, nekünk nem szabad szembehunyva várni, mig hazánkat a bajok özöne elboritja; megelőzni a bajt, ez hivatásunk, s én akként vagyok meggyőződve, hogy ha ezt elmulasztanók, Isten, világ s önlelkiesmeretünk előtt felelősökké válnánk, mindazon szerencsétlenségért, mely az elmulasztásból következendik. Ha egyszer a [bécsi] politica fonáksága miatt a békés kiegyenlitésnek, a fatum megkérlelésének ideje lejárt, s a koczka visszavehetlenül elvettetett, ha ennek megelőzésére e nemzet képviselőinek szabadon emelt loyalis szavát mérlegben vetni elmulasztottuk, ha odáig engedtük a bonyodalmakat vitetni, hogy csak megtagadás, vagy áldozatok között lehessen választanunk, melyeknek végét csak Isten láthatja be, akkor a bánat késői leszen, s a tétlenül elfecsérelt perczet a Mindenható sem adhatja vissza. – Én legalább e késő bánatnak ha mint hazafi következéseiben osztozni kéntelen lészek is mint követ felelőségében osztozni nem akarok.
Méltóztassanak a T[ekintetes] RR a franczia háboruk idejére vissza emlékezni; mi közünk volt nekünk magyaroknak a franczia nemzet belügyeivel? országgyűlésünk együtt volt 1790-ben, de figyelmét az internationalis politicára ki nem terjeszté, s mi volt a következés? az hogy a nélkülünk, de rovásunkra elkövetett hibának átka 25 nehéz év temérdek áldozatjával sulyosodott szegény hazánkra; a nemzet vére patakokba omlott, értéke, vagyona örvénybe hányatott, s e temérdek áldozat között menekvő futásba látták apánk a Királyi házat,* látták hazánk földén a távol nyugotnak diadalmas fegyvereit,*, e várost magát, törvényhozásunk szokott székhelyét a győző hatalmában,* a monarchiát bomlásnak indulva, a büszke triumphator kegyelmének fonalán függeni; és látták a siralmas financialis zavarokat, mellyek a birodalommali szoros kapcsolatainknál fogva két status banquerotte irtózatos csapásával nehezedtek szegény ártatlan hazánkra.* És e temérdek szerencsétlenségben még csak azon vigasztalás is meg volt tőlünk tagadva, hogy mondhatnók, miként a fenyegető vész elháritására tettünk, a mit lehetett, midőn még ideje volt. Isten ne adja, hogy az országgyűlésre is illy ítéletet mondjon a historia. Isten ne adja, hogy lelkünkre nehezedjék a bánatos gondolat, miként láttuk közeledni hazánk felé és nem léptünk fel férfias határozottsággal azt elháritani, minden esetre pedig emlékezetünket a kötelesség mulasztás vádjától megmenteni. Én hát arra szóllitom fel a T[ekintetes] RR-ket, emeljük fel politicánkat a körülmények szinvonalára, meritsünk erőt a dynastia iránti hüség érzetéből, meritsünk erőt a rajtunk fekvő felelősség s polgári kötelességünk érzetéből, nagy körülményekhez illő nagyszerü határozottságra.
A napoleoni háborúk alatt az udvar kétízben is (1805, 1808) menekülni volt kénytelen Bécsből.
Francia seregek kétízben jelentek meg Magyarország földjén (1805, 1809).
Napoleon 1805 decemberében foglalta el Pozsonyt s itt diktálta Ausztriának a pozsonyi béke lealázó feltételeit.
Az 1811. és 1816. évi két devalváció.
Ezen körülményeket, miként a monarchián belül és a külföldön vannak, rajzolni nem akarom, mert közönségesen tudvák; de kimondom erős meggyőződésemet, miként a birodalombeli nyugalom bomladozásának, s az ebből eredhető minden balkövetkezéseknek valódi kutfeje a bécsi kormány rendszerben fekszik és aggodalommal mondom ki meggyőződésemet, hogy ezen fonák politicához, a népek érdekeivel s az okszerű szabadság jogos igényeivel merőben ellenkezőhez ragaszkodni annyit tenne, mint a dynastia jövendőjét compromittálni.
Természet elleni politicai rendszerek is soká tarthatják fel magokat, mert a népek türelme s a kétségbeesés közt hosszu út fekszik, de vannak politicai rendszerek, mellyek az által, hogy soká tartottak, erőben nem nyertek, hanem vesztettek s végre elkövetkezik a percz, midőn azokat tovább tartogatni akarni veszélyes volna, mert hosszu életök megérett arra, hogy meghaljanak. Halálban pedig osztozni lehet, de azt kikerülni nem.
Tudom én, hogy elvénhedett rendszernek, mint elvénhedett embernek nehéz megválni egy hosszu élet eszméjétől, tudom hogy fáj, darabról darabra öszedőlni látni, mit egy hosszu élet épitgetett, de midőn az alap hibás, a dülés fatuma kikerülhetlen és mielőttünk, kikre a gondviselés egy nemzet sorsát bizta – halandó ember gyarlóságai tekintetbe nem jöhetnek. A nép örök s öröknek kivánjuk e nép hazáját, s öröknek ama dynastia fényét, mellyet uralkodónknak ismerünk. A mult kor emberei egy két nap után sírba szállanak, de Habsburg ház nagy reményü ivadékára, Ferencz József főherczegre, ki első föllépésekor e nemzet szeretetét magáévá tette,* egy fényes tronus öröksége vár, mellyet számára a népek azon ragaszkodásával, melly erejét a szabadságból meriti, ősi fényében megőrizni, a bécsi politica szerencsétlen mechanismusával bajosan lehet.
Ferenc József főherceg mint királyi biztos 1847 okt. 15.-én magyar beszéddel iktatta be István főherceget Pest megye örökös főispáni székébe.
A dynastiának tehát választani kell saját java s egy korhadó rendszer tartogatása között.
S én mégis félek, hogy ha a nemzetek loyalis nyilatkozványai közbe nem jönnek, ama megcsontosult politica az Istenben boldogult Szent Szövetség egy ujabb kiadásában keresend még [a dynastia rovására magának egy két napi rövid] tengődést.
[Ők, akik semmit sem szoktak felejteni,* egyet mégis nagy örömest elfelejtenek; elfelejtették, hogy] a Szent Szövetség első kiadásakor is nem ez mentette meg a trónokat, hanem a népek lelkesedése, egy oly lelkesedés, mellynek alapja szabadság ígéret volt,* [és ez ígéret be nem váltatott.]
Talleyrand mondta a Bourbonokról és a francia arisztokráciáról, hogy „semmit sem tanultak és semmit sem felejtenek”, amikor a Bourbon-restauráció után támadásra indultak a forradalmi vívmányok eltörléséért.
A porosz király már 1813-ban, a bécsi kongresszus záróhatározatait aláíró hatalmak pedig ebben az aktában kötelezték magukat, arra, hogy népeiknek alkotmányt adnak. A német uralkodók valóban tettek is kezdeményezéseket, amelyeket jobbára hamarosan visszavontak, Ausztria azonban maradt mozdulatlan állapotában.
Dynastia iránt, melly népeinek szabadságára támaszkodik, keletkezni fog mindég lelkesedés, mert szivből hü csak szabad ember lehet, [a kit nyomnak, az csak szolgálni fog a míg kénytelen,] de bureaucratiák iránt lelkesedés nem keletkezhetik. Életet és vért adhatnak a népek szeretett dynastiájokért, de nyomasztó rendszer politikájáért egy veréb fiunak sem lesz kedve meghalni.
[És különben is, ha volna ember Bécsben, ki rövid napjai hatalmának érdekében a dynastia rovására absolut hatalmak szövetségével kaczérkodnék, meg kellene gondolni, hogy vannak hatalmak, mellyek mint barátok veszélyesebbek, mint mikor ellenségek.]
Igen is T[ekintetes] RR, erős meggyőződésem, hogy dynastiánk jövendője a birodalom különbféle népeinek egy szivben lélekben egyesüléséhez van csatolva, ezen egyesülést nemzetiségeik respectálása mellett csak az alkotmányosság érzelem rokonitó forrasztéka teremtheti meg. Bureau és bayonnette nyomoru kapocs.
Én hát inditványomban, mellyet tenni akarok, dynastiai szempontból indulok ki és Istennek hála, hogy ezen szempont hazánk érdekével kapcsolatban van.
Ki gondolhat borzadás nélkül az eszmére, hogy e nép áldozatokba bonyolitassék, szellemi és anyagi kárpótlás nélkül? Ha mi ez országgyűléstől szétoszlanánk a nélkül, hogy megvinnők a népnek, mit e törvényhozástól annyi joggal s olly méltán vár, ki merné magára vállalni a felelőséget azokért, a mik következhetnek? ki merné magára vállalni a jótállást, hogy a lelkesedés és áldozat készség mellyel e ház falait megrengethetjük, az életben is viszhangra talál? [S ha nem találna viszhangra, ha éppen ellenkezőre találna, ki számíthatná ki ennek következményeit?
Nekünk hát ez országgyűlés eredményességét az alkotmányos kifejlődés, a belnyugalom, az érzelmek egybe olvadása s a nép érdekében biztositanunk kell.]
A T[ekintetes] RR érezni fogják a körülmények sulyát, azért e viszonyokat tovább nem fejtegetem, hanem egyszerüen által megyek inditványomra, mellyet ajkaimra a dynastia iránti hű ragaszkodás, hazánk s a nép iránti tartozás s felelőségem érzete ád. – De mielőtt azt elő terjeszteném, még csak azon egyet jegyzem meg, hogy inditványomban az országgyűlés némely teendőit elszámlálandván, sérelmeket, mint minők a Részek kérdése, a vallásügyi viszonyok, és különösen az olly fontos horvát ügy, azért nem emliték, mert olly alapkivánatokat fogok előterjeszteni, mellyek ha (amint joggal hiszem) tellyesednek, egyszersmind ezen sérelmek orvoslásának biztositékát is magokban foglalják. Inditványommal tehát ezen nagyfontosságú kérdéseket is, és különösen a horvát kérdést, mellyet ez országgyűlésen megoldatlanul hagyni nem szabad, a biztos megoldás fokára akarva felemelni, változhatlanul el lévén határozva hogy ha a megoldás ez uton, mellyen egyszersmind a multak sebeinek keserü fölszaggatása is elmellőzhető, nem sikerülne, legyen bár a multak sebeinek felszaggatásával, a horvát kérdést lelkem egész rokonszenvével minden részleteiben felkarolni legsürgősebb kötelességeink közé számítom, s hiszem, a T[ekintetes] RR is hasonlóan vannak iránta lelkesitve.
És most minden további motivatio nélkül felírást inditványozok őfelségéhez, mellynek tartalma az eszmékre nézve következő:
Mulaszhatlan kötelességünknek ismerjük figyelmünket a fenforgó fontos viszonyokra forditani:*
E mondat az egykorú nyomtatott szövegekben így hangzik: A legujabb időkben kifejlett események mulaszthatatlan kötelességül teszik: figyelmünket azokra fordítani, miket fölséged uralkodóháza iránti hűségünk, az összes birodalom iránti törvényes viszonyaink, és hazánk iránti kötelességünk megkíván.
Historiánkra visszatekintve, előttünk áll annak emlékezete, hogy három század óta nem csak alkotmányos életünket ki nem fejthettük, de sőt leginkább csak fentartásáról kellett gondoskodnunk.
Ennek oka, hogy Felséged birodalmi kormánya nem lévén alkotmányos irányu, ugy kormányunk önállását mint alkotmányos életünket paralisálta.
Eddig ezen irány csak alkotmányosságunk kifejlődését hátráltatta, most ugy látjuk, hogy ha tovább is folytattatik és az alkotmányossággal öszehangzásba nem hozatik, Felséged trónját s a pragmatica sanctionál fogva kedvelt kapcsokkal hozzánk kötött birodalmát elláthatlan következményekbe bonyolithatja, hazánkra kimondhatlan kárt áraszthat.
[25 évek áldozatai után 32 évi béke nekünk gyümölcsöt alig hozott, most véltük erre a perczet elérkezettnek.]
Felséged minket reformokra hivott öszve, mi régi óhajtásunkat láttuk ez által telyesedve, s buzgó készséggel fogtunk a munkához.
Elhatároztuk, hogy a közös teher viselés alapján a nép közterheibe, mikkel a megyei közigazgatást eddig egyedül fedezi, osztozni fogunk, s az ország uj szükségeinek pótlásáról is hasonló alapon gondoskodandunk.
Elhatároztuk, hogy az urbéri viszonyokboli kibontakozást kár mentesitéssel öszvekötve eszközöljük, s ez által a nép és nemesség közti érdekeket kiegyenlitve hazánk boldogságának gyarapitásával felséged trónját meg szilárditjuk.
A katonai élelmezés, és szállásolás terheinek megkönnyitése gondjaink főbbjei közé tartozik.
A királyi városok és szabad kerületek közigazgatási és politicai rendezését halaszhatlan tárgynak tekintjük, s a népnek politicai jogokban illő részesitésére is az időt elérkezettnek véljük.
Hogy földmivelésünk, müiparunk, kereskedésünk felvirágzására sikeres lépéseket tegyünk, hazánk méltán várja mitőlünk.
De alkotmányos életünk is valódi képviseleti rendszerré fejlődést igényel, szellemi érdekeink a szabadság alapján ápolást követelnek, honvédelmi rendszerünk nemzeti jellemünknek s a honlakosok különböző osztályai érdek egységének alapján gyökeres átalakitást kiván, ez átalakitás pedig ugy felséged királyi széke, mint hazánk bátorléte tekintetéből nem halasztható intézkedést tesz szükségessé.
A magyar közállomány jövedelmeinek és szükségeinek számba vételét és felelős kezelés alá tételét tovább nem halaszthatjuk, hogy ugy Felséged királyi székének diszéről, mint hazánk közszükségeiről minden jogszerü kötelességek telyesitéséről sikerrel intézkedhessünk.
Sokban e kérdések közül az austriai tartományokkali érdek találkozás kiegyenlitésének szüksége forog fenn, mire nemzeti önálló jogaink s érdekeink megóvása mellett örömest nyujtunk segédkezet.
De arról is meg vagyunk győződve, hogy alkotmányos életünk kifejtésére s nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvényeink csak az által nyerhetnek életet és valóságot, hogy végre hajtásukkal minden idegen avatkozástól független nemzeti kormány leszen megbizva, melly a töbség alkotmányos elvének legyen felelős kifolyása.
Azért collegiális kormány rendszerünknek magyar felelős ministériummá átalakitását minden reformaink alapfeltételének s lényeges biztositékának tekintjük.
Ezeket felségeddel egyetértve az országgyűlésen szerencsésen megoldani elhatározott komoly szándékunk.
Ezt várja tőlünk a haza, ezt várják a nép milliói, ezt sugalja a hüség és ragszkodás ösztöne, mellyel Felséged királyi háza iránt tántorithatlanul viseltetünk: mert meg vagyunk győződve, hogy csak ezek által fektethetjük hazánkban a békét, nyugalmat s bizalmas egyetértést olly szilárd alapra, miszerint azt váratlan esemény viharok meg ne ingassák s a békének és elégedésnek ily biztositásával szerezhetjük csak meg az erőknek azon lelkesült öszhangzását, s gyarapodását, melyre Felséged királyi háza minden viszonyok között nyugodtan támaszkodhassék.
Ámde felséged velünk együtt érezni fogja, miként ezeknek eszközlésére béke kell, és kellenek zavartalan nyugodt viszonyok. És e tekintetben lehetetlen aggodalommal nem tapasztalnunk a nyugalom bomlásának azon jeleit, mellyek a pragmatica sanctionál fogva velünk egyesült birodalom némely részeiben mutatkoznak, s melyeknek sulyát a legujabb külső események előreláthatlan fejleményei sokszerűn növelhetik. Nem akarjuk Felséged atyai szivét a bomladozás ama jeleinek részletes felemlegetésével szomoritani, nem a pénz viszonyok tekintetében már is érezhető hatást fejtegetni, de a hüség ösztöne s a rajtunk fekvő felelősség kényszerit kimondani, hogy mi valamint a jelentkező bajok valódi kutfejét és saját elmaradásunk egyik főokát a birodalmi kormány rendszer természetében találjuk, – ugy erősen meg vagyunk gőyződve, hogy felséged az elkövetkezhető bal események legbiztossabb óvszerét hü népeinek legbarátságosabb egyetértését, a monarchia különböző tartományainak legerősebb forrasztékát, s mind ezek által felséges trónjának s az uralkodó háznak legrendithetlenebb támaszát abban találandja fel, ha fejedelmi székét minden uralkodói viszonyaiban a kor szüksége által mulhatlanul igényelt népszerü alkotmányos institutiokkal környezendi.
Azonban Felséges Úr! az események Isten kezében vannak, mi bizunk a gondviselés oltalmában, de érezzük a kötelességet: gondoskodni, hogy Felséged hű Magyarországát a bizonytalan jövendő készületlenül ne lepje meg. E gondoskodás halaszthatlan kellékeihez számítjuk mi a fent emlitett reform kérdések alkotmányos iránybani rögtönös megoldását; és széki collegialis rendszer szülte tárgyalások hosszadalmassága a felséged atyai szándokának s hazánk méltó várakozásának megfelelő sikert veszélyesen késleltetheti.
És azért a királyi szék iránti tántorithatlan hüségünk szilárd bizalmával esedezünk felségednek: méltóztassék a fenforgó rendkivüli körülmények tekintetbe vételével legkegyelmesb királyi akaratának telhatalmú organumai, egyszersmind a fenálló törvények szerint hazánk legfőbb kormányszékének, a Magyar Királyi Helytartó Tanácsnak tagjai gyanánt a közigazgatás külön ágainak megfelelő számban, olly egyéneket az országgyűlésre utasitani, kik mint a végrehajtó hatalomnak a hozandó törvények szerinti alakban gyakorlatára Felséged kegyelmes bizalmával előlegesen kijelölt alkotmányos organumok, és kiknek mint illyeneknek személyes felelőségük alá leszen a hozandó törvények végrehajtása is helyezendő, országgyűlési tárgyalásainkban közvetlen részt vegyenek, s Felséged királyi szándokai iránt az ország rendeit tájékozva s a kellő felvilágositásokat s kimutatásokat a kormány részéről, különösen a pénz viszonyok tekintetében is, megadva, a fenforgó fontos kérdések megoldását olly sikerrel előmozdítsák, miszerint a hozandó üdvös törvények mi hamarabb Felséged ekgyelmes helybehagyása alá terjesztethessenek, s általuk a jelen körülmények bármi váratlan fordulatának esetére is biztositva legyen hazánkban a béke, megszilárditva a bizalmas nyugalom s ezeknek alapján kifejthető azon szellemi erő és anyagi tehetség, mellyben Felséged tántorithatlan hüségünk mellett a bizontalan jövendő minden eseményei között királyi székének legrendithetlenebb támaszát foghatja feltalálni.
Ezekből áll alázatos indítványom. Méltóztassanak a T[ekintetes] RR tanácsot kérni a körülményektől, hivatásuktól s felelőségüktől és határozzanak e haza sorsa felett.*
Ez a szöveg, mely minden jel szerint a Kossuth eredeti fogalmazványáról készült másolat, a megjelölt helyeken túl is mutat fel jelentéktelen stiláris különbségeket az egyidejűleg kinyomtatott szövegekkel szemben. Ez a körülmény is elsőbbségét bizonyítja a nyomdai célra átjavított példánnyal szemben.
Másolat, Vörös Antal-gyűjt. 1945. sz.
A rendek a javaslatot ellentmondás nélkül, lelkes hangulatban elfogadták s a kerületi jegyző által elkészített szöveg másnap keresztülment az országos ülésén is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages