286. [Budapest], 1848 július 11. Kossuth nagy beszéde a képviselőházban a haza veszélyéről és a védelem megszervezéséről.
286.
[Budapest], 1848 július 11.
Kossuth nagy beszéde a képviselőházban a haza veszélyéről és a védelem megszervezéséről.
[Budapest], 1848 július 11.
Kossuth nagy beszéde a képviselőházban a haza veszélyéről és a védelem megszervezéséről.
Pázmándy Dénes elnök megnyitó szavai után Kossuth „hosszú éljenzések közt” lépett a szószékre:
Uraim! (Felkiáltások: üljön le!) Engedelmet kérek, majd ha ki fogok fáradni.* Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, mentsék meg a hazát! e percznek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre. Úgy érzem magamat, mintha isten kezembe adta volna a tárogatót, melly felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyengék, örök halálba sűllyedjenek; ha pedig van bennük életerő, örök életre éledjenek. Uraim! így áll e perczben a nemzet önök kezében. És isten kezükbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezükbe adta a nemzet halálát is. Önök határozni fognak. De épen mert e percz illy nagyszerű, feltettem magamban, uraim! nem folyamodni az ékesszólás fegyveréhez. Lehetetlen nem hinnem, lehetetlen nem meggyőződve lennem, hogy bármiben különbözzenek is a vélemények e házban, a haza szent szeretete, a haza becsületének, a haza önállásának, a haza szabadságának olly érzete, hogy azért utolsó csepp vérét is kész a ház feladni: ez mindnyájunkkal közös. (Éljen!) És a hol ezen érzés közös, ott nem kell buzdítani, ott a hideg észnek kell az eszközök között választani csak. – Uraim! a haza veszélyben van. E szót elég volna talán szárazridegen kimondanom, mert hiszen a homály a szabadság napjának felvirultával lehullott a nemzetről, és önök látják, miként áll a hon. Önök tudják, hogy az országban dispositiójukra levő sorkatonaságon kívül közel 12 ezer önkintes honvédsereg állíttatott. Önök tudják, hogy a törvényhatóságok fel voltak szólítva a nemzetőrségi seregek mobilisatiójára, miszerint legyen erő, melly képes legyen megvédeni a hont és megtorolni a bűnt oda len, a széleken. És e felhívás a nemzetben viszhangra talált. Ha a nemzet nem érezte volna, hogy veszély van, nem talált volna nála viszhangra. Ez maga elég mutatványa annak, hogy a veszélynek érzete közös. De én azért még is úgy gondolom, hogy köteles vagyok önöknek, uraim! nagyobbszerű vonásokban csak – és ez úttal nem minden apró részleteiben – a haza állapotának némi rajzát előterjeszteni.
Kossuth betegen jelent meg az országgyűlésen, betegsége a külsején is látszott.
A mint a múlt országgyűlés szétoszlott, és az első felelős magyar ministerium hivatalába lépett, üres pénztárral, fegyver nélkül, honvéderő nélkül volt, lehetetlen volt mély fájdalommal nem éreznie a nemzet állapotának irtózatos elhanyagoltságát. Én egyike voltam azon számosoknak, kik éveken keresztül figyelmeztették a hatalmat, és figyelmeztették a nemzetet: legyen igazságos a nép iránt, mert majd késő lesz. Most ez egyszer talán még a hazafiúságnak közös érzete és a közös lelkesedés elhárítja fejünkről a késő szót, s annak egész súlyát. Annyi bizonyos, hogy elkésett a nemzet és a hatalom az igazságosabban, s mivel ezen percz elkésett, azon percz, mellyben először volt igazság a nép iránt, bomlásnak indította a népviszonyokat.* Ezen viszonyok közt vettük át a kormányt, megtámadtatva árulás, pártütés, reactionalis mozgalmak és mind azon szenvedélyek által, mellyeket átkos örökségül hagyott reánk Metternich politicája. Alig voltunk a kormányban, sőt még csak össze sem jöhettünk mindnyájan, már a leghitelesebb tudósításokat vettük arról, hogy a panszláv mozgalmak a felvidéket nyílt lázadásba borítani szándékoznak nem csak, hanem a napot is kitűzték már, mikor törjön az ki, Selmeczen.* – Nagyobbszerű vonásokban akarok csak szólani; azért itt megállapodom, s egyedül annyit mondok, hogy a felföld nyugottan van. De ezen nyugalom nem a biztosságnak nyugalma, és meglehet, sőt valószínű, hogy ez tűz, melly a hamu alatt lappang. Az ország közepén, maga azon magyar faj között is, – melly életrevalóságát amott a Dráva-vonal s az ókéri tábor táján minden nap mutatja, – nehéz volt a népnek a hosszas szolgaság után megbarátkozni a szabadság eszméjével, s magát tájékozni annak első viszonyai között; mert nem hiányoztak bujtogatók, kik a népben aggodalmat költöttek, még azon, nem mondom adományok, hanem igazságok iránt is, mellyeket nekik a múlt országgyűlés megadott. Kilencz hét múlt el azóta, az ország belje nyugott, s a magyar faj áldozatra kész, önként s nem kényszerítve viszi vérét, életét, oda, hova felszólíttatik.
Utal az úrbéri terheket eltörlő 1848: IX. tc.-re és az ennek nyomán támadt parasztmozgalmakra.
A selmecbányai várható felkelésről Beniczky L. jelentései szólnak. Rapant D.: i. m. I. 2. 29., 33. sz. (Vö: a 44. számmal.)
Horvátország nyílt pártütésben van. Sok évek folytak le azóta, uraim! mióta e hazában nem egy, nem két ember figyelmezteté a hatalmat, hogy midőn az illyr bujtogatásokat szítogatja, – szítogatja mondom, nem csak elnézi, – olly kígyót táplál keblében, melly az uralkodó háznak vesztét fogja maga után következtetni.* Azt gondolták azok urak ott lenn, hogy mivel a lázas állapot, mellyben Európa van, megingatta az országnak minden oszlopait a fenlevő viszonyokra nézve, már most nyílt pártütésben törhetnek ki büntetlenül. Én, uraim! ha a pártütésre a magyar valamelly alapos okot szolgáltatott volna, e perczben is, nem tekintve azt, hogy pártütés van, arra szólítanám fel önöket: legyenek Horvátország iránt igazságosak, és így igazságosak levén, nem fegyverrel, hanem az igazság szent szavával és annak megadásával csillapítások le a lázadást.
Pest megye 1845 novemberében küldöttséget menesztett Bécsbe, hogy az udvar figyelmét az illyr mozgalomban rejlő veszedelemre felhívja. A küldöttség, miután sem a király, sem a kormány nem fogadta, emlékiratban terjesztette álláspontját az uralkodóház egyes tagjai elé. Az emlékirat készítésében Kossuth is részt vett, mint a Pest megyei küldöttség egyik tagja. Az emlékirat kiemelte, hogy az illyr törekvések Horvátország elszakítására Magyarországtól, az osztrák kormány intézkedései segítségével magok után vonnák az elszakadást az uralkodóháztól, „denn der Kaiser von österreich kann an den König von Ungarn keine Spolation begehen”. Miskolczy Gy.: i. m. I. 400–402. l., II. 106. sz. Kossuth elsősorban erre utalhatott beszédében. Arra, hogy az illyr mozgalom az osztrák kormány támogatásával szét fogja bomlasztani a monarchiát, mások is rámutattak. Pl. Schrott József zágrábi püspök. Miskolczy Gy.: i. m. I. 293. l.
Így lévén lelkesítve, kötelesnek érzem magamat egy futó pillanatot vetni Horvátországnak Magyarország irányábani viszonyaira. Önök előtt tudva van, uraim! hogy e nemzet még azon időben is, mikor különösen kegyelt kiváltságosoknak osztotta csak a maga jogait, Horvátországot minden jogokban részesítette. Nem volt e nemzetnek Árpád korától egy joga sem, mellyet, mióta Horvátország velünk kapcsolatban van, vele a nemzet meg ne osztott volna testvériesen, (igaz!) és nem csak, de midőn megosztott vele minden jogot, adott még azonkívül, e nemzetnek magunknak terhére, különös kiváltságokat. Azt látom a historiában, uraim! hogy egy nagy birodalomnak egyes része nem részesül a közös jogokban, mint Irland nem mindenben, mivel Anglia bír; de hogy egy nemzet tömege, a nemzetnek nagyobb része, önmagát tagadja ki jogokból, egy bizonyos kevesebbségnek kedveért, ezen nagylelkűségre példát csak Magyarhon adott a horvátok irányában. (Igaz!) Tehát hol az ok a múltban, minél fogva, habár a haza megmentésére fegyvert is fogunk kezünkben, szívünkben érezni lennénk kénytelenek, hogy a pártütést mi provokáltuk? A múltban erre nincs ok. Vagy talán a legközelebbi országgyűlés,* melly új aerát nyitott e nemzet életében, tett változtatást a régi viszonyokon? Azt mondom: nem. A melly jogokat kivíttunk magunknak, nekik is kivíttuk; a melly szabadságot a népnek megadott a hatalom s az országgyűlés, Horvátország népének is megadta; a melly kármentesítést az itteni nemességnek resolvált Magyarország, a maga erszényének rovására resolválta Horvátországnak is, mert a parányi ország nem bírja kármentesítését elvállalni; – és a hol nemzetiség tekintetében, nem jól felfogva bár és hibásan képzelve, de még is aggodalom volt, annak megnyugtatására hatott, midőn kimondotta a múlt országgyűlés, hogy a horvátoknak közéletünkben, saját hazájokban, saját törvényhatóságaikban, saját nyelvükkel, saját szabályaik következtében is élni tökéletes joguk van, s így a törvényhozás municipalis jogaikat nem csak nem csorbította, sőt gyarapította. Van-e magasztosabb jog, mint a képviselők választásáról rendelkezni, a melly képviselők hivatva vannak törvényt szabni, szabadságot adni, védeni az országot? És az országgyűlés azt mondotta: ti horvát barátaink! magatok oszszátok fel, miképen válaszszátok képviselőiteket. Ez által állását és ezen municipalis körben nemzeti önállását Horvátországnak a múlt országgyűlés elismerte. Tehát ha a múltban nem volt ok, melly ezen pártütésnek a természeti jognál fogva valamelly színt adhasson, a múlt országgyűlésnek cselekvényei okot bizonyosan nem szolgáltattak. Avvagy talán a ministerium? Mi egy lépést tettünk, uraim! a miért önöknek felelősek vagyunk. Ha sikerült volna e lépéssel lecsillapítani a fellázadt kedélyeket, örömömre szolgált volna azt megemlíteni; így csak azon érzéssel említem meg, hogy a ministerium némi részben túl ment a törvényen: hanem túl ment azért, mert lehetetlennek látta el nem fogadni a törvény természetes következményeit; – ha az országgyűlés elismerte azt, hogy a horvátoknak beldolgaik saját nyelvükön folytatniok joguk van: a ministerium a körülmények szerint hivatva érezte magát arra, hogy nemzetiségüknek elismerését a kormánynyali érintkezésekbe is vegye be, és ismerje el, midőn azt határozta, hogy velök magyar nyelven és a magyar nyelv mellé egyszersmind az ő nyelvükrei fordításban levelez, és intézkedéseit úgy küldi hozzájok.*
Az 1847–48-i rendi országgyűlés.
A magyar minisztertanács határozatát ld. a 79. szám alatt.
A horvátok a báni hatalomban igen nagy súlyt helyeznek. A múlt országgyűlés ezen báni hatalmat nem csak sértetlenül hagyá, hanem annak egyszersmind az ország összes kormányzatábai befolyását biztosította, midőn törvény által meghívta a bánt, hogy vegyen részt azon álladalmi tanácsban, melly a királyi helytartó körül a nemzet sorsa fölött rendelkezik. És a ministerium ennek következtében semmit sem tartott sürgetőbbnek, mint meghallgatni azon bánt, kit az igazságnak és szabadságnak ostora alatt leszállott hatalom, lételének utolsó perczében, átok gyanánt tolt nyakunkra, hogy megkísértse, valljon nem lehetne-e a kárhozatos reactio ördögét visszaidézni? – A ministerium egyáltalában nem vonakodott a bánt első perczben is felszólítani, foglalja el székét István királyi helytartó álladalmi tanácsában, s értekezzék a ministerekkel arról, miképen lehetne Horvátországnak nyugalmát, békéjét s csendjét biztosítani, s mik Horvátország igazságosnak kívánatai? mellyeknek teljesítésére, ha ez a ministerium kezében van, késznek nyilatkozott, ha pedig nincs, késznek nyilatkozott arra, hogy önök előtt indítványt tegyen, és annak elfogadása tekintetében állását is kérdésbe tegye.* A bán nem jelent meg, makacsul visszautasította a felszólítást, pártütésre támaszkodván, s annak élére vetvén magát, a magyar koronátóli pronunciált elszakadásnak terén áll. Nem tagadom, hogy Horvátországnak vannak sok részletes sérelmei, mellynek mai napig sincsenek orvosolva; de azokat nem a ministerium, nem a nemzet okozta: ezen sérelme, hagyomány gyanánt maradtak reánk a múlt kormánytól; a nemzet pedig azon sérelmeket magáévá tette minden időben, és mindent elkövetett orvoslásukért, épen úgy, mint saját sérelme tárgyában. És az bizonyosan egyike volt a felszólás okának, miért hogy Jellasichot mint ő felsége által akkoriban kinevezve volt bánt felszólítottuk, hogy érintkezésbe tegye magát a ministeriummal, hogy rögtön intézkedhessünk a sérelmek megszüntetése iránt; mert a ministerium felhatalmazva, de kötelesnek is érezte magát arra, hogy a hol a törvény sértve van, azt a maga épségbe visszahelyezze; de a bán annak, hogy a horvátoknak az 1845-diki tartományi gyűlésből* ő felségéhez felterjesztett kívánataira nézve a ministerium határozata velök közölhető lett volna, még csak lehetőségét is pártütéssel vágta el. És mégis mind ezen viszonyok közt, midőn a ministerium nem tájékozhatta magát a körülményekben, nem mulasztott el semmit, mit Horvátország és a határszélek megnyugtatására czélszerűnek vélt. A határőrvidékek képviseleti joggal ruháztattak fel a múlt országgyűlés által:* nyertek tehát egy olly jogot, mellyel nem bírtak soha, mióta a határőrvidék áll. A ministerium annak valósítására nem csak megtette az intézkedéseket, mellyek hatalmában álltak, hanem egyszersmind keresve kereste az alkalmat, mit tehessen azon népségnek megnyugtatására, és b. Hrabovszky főhadi parancsnokot mint k. biztost megbízta és felhatalmazta arra, hogy a határőrvidékeknek a föld tulajdonát adja meg, mint meg van adva a magyar földön lakó úrbéri jobbágyoknak; felhatalmazta arra, hogy a robotokat, mellyek ott az álladalom irányában fennállottak, törölje el; felhatalmazta arra, hogy az iparnak, kereskedésnek, művészetnek űzésére szabadságot adjon, mellyel eddig nem bírtak; felhatalmazta arra, hogy a szabad költözködést mindenkép könnyítse, s egyszersmind felhívta arra, hogy a nép maga, községenként vagy kerületenként önköréből válaszszon embereket, kik ide feljövén, tájékozzák a ministeriumot, s tolmácsolják előtte a nép ottani kívánságait, arra a czélra, hogy ha volna még valami, mit ezenkívül még számukra jogszerűleg adni lehet, azt a ministerium nyomban megadhassa.* S ezen elcsábított szerencsétlen emberek pártütéssel, lázadással feleltek úgy, hogy azon jótéteményeknek valószítására sem lehetett alkalom, mellyeket a ministerium hetek előtt megadni elhatározott.
Az 1848 április 12-i első minisztertanács Pozsonyban felkérte a nádort, hogy hívja Jellacsicsot Budára a két ország közötti viszony rendezésére. Ld. a 3. számot.
Ld. a minisztérium július 4-i emlékiratában, a 367. lapon.
1848: V. tc. 5. §-a határozta meg, hogy a péterváradi, bródi és gradiskai három ezred 1–1 képviselőt, a bánsági német, illyr és román ezred 1–1 képviselőt, a csajkás kerület 1 képviselőt választ. A határőrvidéken azonban Pétervárad kivételével a népképviseleti választásokat nem tartották meg, egyrészt a határőrvidékiek magatatása, másrészt a szerb felkelők fenyegetése miatt. Vö. Thim J.: i. m. 151–154. l.
Vö. a 257. számmal.
A nemzetiségről már szólottam. A többek közt egyike volt azon vidékek sérelmeinek, hogy a tengeri sóval élő szávai rész a drága istriai sót kénytelen vásárolni, s a siciliai sónak behozatala meg nem engedtetik. Fiuménak ez régi kívánsága volt, s az országgyűlés előtt gyakran ismételte. Megengedtük a siciliai só behozatalát és annak árát tetemesen leszállítottuk. Szóval: egyáltalában el semmit sem mulasztottunk, mit a kedélyek megnyugtatására tennünk lehetett, tennünk a nemzet szabadsága és jogainak határaig lehetett. Mi tehát, uraim! a horvát pártütést, sem a ministerium, sem a nemzet részéről legkevesebb ok által is provocáltnak el nem is ismerjük. Ha egy nép kevesli a szabadságot, mellyel bír, és többnek kivívására ragad fegyvert, kétes játékot űz bár, – mert az illy fegyvernek két éle van – de tettét meg tudom fogni, ám mikor azt mondja valamelly nép: nekem sok a te szabadságod, nekem nem kell, a mit adsz, hanem megyek görbülni a régi absolutismus járma alá, – ezt megfogni nem tudom. Pedig a dolog körülbelül így áll: mert úgynevezett petitiójukban, mellyet a zágrábi conventiculumból ő felségéhez felküldöttek, egyenesen azt kérik, hogy el akarnak Magyarországtól szakadni, nem a végett, hogy önállók és egészen elszakadt független nemzet legyenek, hanem hogy magokat az ausztriai ministerium alá vessék. Ez uraim! a hajdani Vendée szerepe, mellyet részünkről a terrorismus nem provocált, hanem melly megszületetett, mert a fejedelem iránti affectált hűség lepte alatt reactionalis ármánykodás létezik. Kérdem én: hűség jele-e, nem akarni tartozik a magyar koronához? melly mint symboluma az ország népeinek, ő felségének és dynastiájának e perczben nemcsak legerősebb támasza, de mondhatom egyedüli biztos támasza. (Helyeslés.) Avvagy a hűség jele-e, nem akarni engedelmeskedni a magyar ministeriumnak? hanem akarni engedelmeskedni az ausztriai ministeriumnak? melly erőtlenségében az aulától veszi parancsait, melly annyi erővel sem bírt, hogy urát királyát ősi várában meg tudta volna védeni, hogy földönfutóvá ne legyen. (Kitörő helyeslés.) Kérdem én: nem nagyobb hűség-e, a magyar koronától függni? azon koronától, melly mint symboluma ezen országnak azon perczben, midőn a bécsi ministerium gyáva gyengesége miatt fejedelmünk ősi várát elhagyja, nem élt vissza a perczczel arra, hogy elszakítsa a kapcsot, melly közte és az ősi várból kiűzött fejedelem közt van, hanem egy szívvel, lélekkel felkérte a királyt: „jöjj ide közünkbe, támaszkodjál személyesen hűségünkre, mi megvédünk a pokol ellen is.” (Zajos „éljen!”) Vagy nagyobb hűség talán azon bécsi ministeriumtól akarni függni, melly ha volna, – mert most nincs, – és megkérdeztetnék: ki hát tulajdonképen a te urad, kitől veszed a parancsot, a császártól-e? az aulától-e? a bécsi birodalmi országgyűléstől-e? vagy pedig a frankfurti Reischverwesertől?* e kérdésekre nem tudna felelni; ki azt sem tudja, hogy fejedelme alá lesz-e vetve a frankfurti gyűlésnek, és be fog-e olvadni Ausztria a nagy Németországba, vagy a kis Bécs fogja absorbeálni a nagy Németországot? – És ők azt mondják, hogy a hűség érzeténél fogva rebellálnak V. Ferdinánd ellen. (Kaczaj.) Azonban őszintén megvallom, miként én a szabadság érzetének a tömegekre nézve olly erős hatását hiszem, miszerint lehetetlen meg nem győződnöm, hogy maga ezen affectált hűség még affectátióban is csak puszta ürügy, mellyel más czélok fedeztetnek a vezérek részéről; fedeztetik a reactionalis mozgalom; más részről pedig kapcsolatban van ezen eszme az ausztriai birodalomnak szláv alaprai állításával. Azt mondják: Bécsbe fogunk követeket küldeni, csinálni fogunk a szláv elemnek többséget, Ausztria megszűnik német birodalom lenni, s majd a csehek alól a szláv déli birodalom* fogja felütni fejét. Ez kétes játék; majd határoz felette alkalmasint Európa; mert ha mi nem bírunk vele, európai kérdéssé válik; – de annyi bizonyos, hogy ezen combinatio, ha húz valamit maga után, az ausztriai háznak vesztét húzza maga után. Erről nincs kétség.
Habsburg János főherceg, akit a frankfurti német nemzetgyűlés birodalmi főkormányzónak, a központi hatalom fejének választott.
Kossuth Hírlapja szerint: majd a cseheknél egyik, ide lent pedig más szláv birodalom. (11. szám.) 42. l.
Elmondottam, uraim! önök előtt, mit tettünk a horvát nemzet irányában, a megnyugtatásra. Még egy lépés van, mellyet említenem kell. Azt láttuk minden jelekből, hogy ha István főherczeg nádor és király helytartó parancsol, és a magyar ministerium rendelkezik, ezen parancsok és rendeletek ellenében pártot ütnek, és azt mondják: mi a fejedelem nevében nem engedelmeskedünk; és mivel ezt tapasztalók, kötelességünknek tartottuk megkérni a királyt, nyíltan, őszintén, – hiszen nincs terrorismus alatt, mert Insbruckban van hű tiroljai között, – adja tudtára a népeknek, mi hát az ő királyi akaratja? Ő felsége nyíltan, őszintén tudtára adta népeinek, a mit vallásosságától úgy, mint a törvény iránt tartozó kötelességétől várni lehetett. És midőn ő felségének ezen parancsai hozzájuk érkeztek, mit mondottak? ez sem a király akaratja, a terroristicus magyar ministerium kényszerítette a királyt olly szavak mondására, mellyeket ő nem értett.* Ezt mi tapasztalva, azt gondolók, hogy meg kell kísérteni, miként ezen ürügy minden alapja elvágassék; ugyanazért kéréssel járultunk ő felségökhöz, hogy miután Jellacsics és párthívei nemcsak a hajdan hatalomban volt, most pedig a megbukott camarilla* körébe tartozóknak titkos szítogatására hivatkoznak, hanem még a dynastina némelly tagjairól is azt mondják, mintha kedves volna előttük a pártütés, méltóztassék a dynastiának egyik tagját, – kit nem gyanúsíthatnak úgy, mint István főherczeget, – kire azt fogják, hogy a király hatalmát segítette megtörni, Zágrábba küldeni, hogy mondja meg a népnek élőszóval, miként az, mit a fejedelemre és dynastiára mondanak, rágalom, és hogy ő felségének az az akarata, mit a junius 10. manifestumában proclamált, mellyben Jellasicsot minden hivatalától felfüggeszté, a horvátországi pártütést felségsértésnek nyilatkoztatta, és báró Hrabovszkyt megbízta arra, hogy törvényes intézkedéseit, ellenökbe, ha kell, fegyverrel is vigye keresztül. Ő felsége János főherczeg méltóztatott e tekintetben intermediatióra megkérni. János főherczeg, mint tudva van a ház előtt, időközben ausztriai birodalombeli császári képviselővé lévén kinevezve, erre támaszkodva midőn kijelenté, hogy a kiegyenlítésnek megkísértését szívesen elvállalja, azt, hogy jelen körülmények közt Horvátországba menjen, lehetetlenségnek nyilatkoztatta. Mi ő fenségének nem késtünk kijelenteni, miképen vélekedésünk szerint ő felsége sikeres eljárásának basisa és indulópontja épen az, hogy Horvátországban a dynastiának olly tagja, minő ő, élő szóval világosítsa fel, hogy a dynastia és a fejedelem valósággal pártütésnek nyilatkoztatta a horvátországi mozgalmakat. És kinyilatkoztattuk, miszerint kételkedünk, hogy a kiegyenlítési eljárásnak sikere lehessen, ha ezen első alapot elmellőzi; de kinyilatkoztattuk másodszor azt is, miképen mi Horvátországnak, legyen bár az pártütésben, olly állását, mintha önálló ország, önálló hatalommal alkudnék, el nem ismerjük. Mi Horvátország irányában minden méltányos és igazságos kívánatokra hajolni készek vagyunk; de Jellacsics nem áll al-pari a magyar királylyal. A magyar király megbocsáthat, de Jellacsics szerepe az engedelmesség. (Helyeslés.) Azért kinyilatkoztattuk, miként mi a horvátországi viszonyok kiegyenlítésében azon utat látjuk legczélszerűbbnek és legsikeresebbnek, ha ő fensége a maga részéről is közbenjárni méltóztatnék, Horvátországban a tartományi gyűlést megtartván: hogy véleményök tökélletes szabadságával nyilatkozhassanak a horvátok, rendezzék el a követválasztást, küldjenek ide képviselőket, s azok által terjeszszék elő kívánataikat, mellyeket – és ehhez állásunkat is kötjük, – ha kívánságaik méltányosak és igazságosak lesznek, a magyar nemzet nem fog késni teljesíteni; ha pedig nem teljesítené, mi készek vagyunk lelépni. És ha más kívánságai lesznek a törvényesen tartott tartományi gyűlésnek, mellyeknek törvény, jog és igazság szerinti teljesítésére maga a kormány is hatalommal bír: azokat terjeszszék fel a kormánynak és a kormány irántok nyilatkozni fog. Ő fensége János főherczeg a Német Birodalom Reichsverweserévé neveztetvén, talán épen tegnapelőtt – ha jól tudom a napot – Frankfurtba utazott; néhány nap múlva visszajő, s akkor meg fogjuk látni, valljon az ezen alaponi kiegyenlítésnek sikere lehet-e vagy nem? De a horvátoknak azon kívánságát, hogy ha kiegyenlítésről van szó, Magyarország részéről minden hadi készületek szüntessenek meg, indigno pectore vetettük vissza magunktól, s kötelességünknek tartottuk kijelenteni, hogy jőjön bár, a mi jőni akar, a magyar készülni fog, a kormány is készül minden erejével, s azért hívta össze az országgyűlést, hogy annál nagyobb erővel készüljön. Nem volna tanácsos, de önök sem fogják kívánni, hogy tábláját mutassam elő számszerint azon erőnek, melly az erélyes és a ház hálájára érdemes Csányi biztos intézkedése alatt a Dráva partjánál annyit mutathat, hogy valóban tekintélyes erő, és a horvátok lázadók, kik régóta szeretnének speculálni a szép magyarföld kenyerére s borára, e perczig Magyarországnak földjét megtámadni nem merték, nem is merhették a nélkül, hogy visszaverettek volna, mind a mellett, szerkezetöknél fogva a múltból, fegyveresen készen voltak, nekünk pedig még csak készülni kell. –
A június 10-i királyi kézirat élét azzal akarták elvenni, hogy a király félrevezetésének és a magyar minisztérium kényszerének tulajdonították. Erre döntő bizonyíték volt, hogy Jellacsics és a horvát küldöttség kedvező fogadtatásra talált Innsbruckban. Jellacsicsnak megbocsátottak és közölték az ellene kiadott manifesztum visszavonását. Károlyi Á.: Batthyány. I. 154. l.
Arra az udvari csoportra utal, amely az akarattalan, beteg V. Ferdinánd és az osztrák minisztérium mögött a háttérből irányította a bécsi politikát. A kamarilla feje Zsófia főhercegnő volt, aki mellett férje, Ferenc Károly főherceg, továbbá Lajos főherceg, Windischgrätz, Jellacsics, Radetzky, Latour tartozott ebbe a csoportba. A kamarilla az ellenforradalmat képviselte; a szava akkor erősödött meg, amikor Prágában Windischgrätz leverte a forradalmat és Itáliában Radetzky eredményeket ért el.
A másik dolog ott lent a szerb lázadás.
Mi az okokat illeti: erről, uraim! nincs mit mondani; mert itt a dialecticára nem nyílik többé tér. Magyarországban különböző népek laknak, de a ki Magyarország belsejében külön országot akar alkotni, az olly lázító, olly pártütő, kinek statariummal kell felelni. (Tetszés, helyeslés.) Hanem, uraim! a polgárvér ontása még a bűnösöknél is nagy dolog; s azért a kormány tekintetbe vévén azt, hogy illy izgalmas és lázas korban, mint a mellyben most vagyunk, az elcsábított tömegeket a polgárháború minden szerencsétlen iszonyaiba borítni, néhány nagyravágyó bűnösnek vétke miatt, olly cselekvés, mellyet, ha a hazáról elháríthatunk, megérdemeltük Istennek s embernek is helyeslését. E tekintetben sem akartunk semmit kísértetlenül hagyni. Azért a mi kívánságok itt fenforoghattak, ezen kívánságok teljesítésére nézve intézkedtünk. De hiszen, az ország integritásának sérelme nélkül már nem lehetett másként intézkedni, mint hogy azon vallásúak számára, kikhez a szerbek Magyarországon tartoznak, hívjuk össze azon congressust, mellyet a múlt kormány sok esztendőkön keresztül számukra össze nem hívott. E részben megtörtént a rendelkezés, s Rajasics érsek jónak látta Karloviczon egy gyűlést tartani, s ezt a szerb nemzet gyűlésének proclamálni. És itt a szomszéd Szerviából rablási vágyból betört csoportok segítségével mondották ki, hogy ők nemzet, s hoznak törvényeket, s állítanak patriarchát, állítanak vajvodát. Bonyolódván oda lent a viszonyok, királyi biztosok küldettek ki. A szerémi szláv vidékre b. Hrabovszky mint péterváradi főparancsnok, kit épen ezen állásánál fogva e czélra legalkalmasabbnak kellett ítélnünk; mert parancsnoka azon határőrvidéki ezredeknek, mellyeknek felbujtogatására leginkább remélt támaszkodhatni a pártütés. A dunáninneni vidékre kiküldöttük a temesi grófot s főispánt Csernovics Pétert, egy részt azért, mert személyessége s érzései iránt a múlt időkben is bizalommal viseltettünk; s más részről azért, mert unokája azon Csernovics Arzennak, kihez, úgy hiszszük, a szerbek pietassal szítnak. A bánáti vidéken Vukovics Szabbas temesi alispán működik mint biztos. – Míg ezeknek működésük tartana, mi iparkodtunk seregeinket egybegyűjteni, de seregeket – erről többet itt nem szólhatok, – de biztos seregeket, mondom, Magyarországon a mostani körülmények közt, hirtelen összeteremteni nem könnyű dolog. Azért úgy gondolom, hogy az országra nézve igen nagy nyereség lesz már az is, hogy ezen pártütő lázadás míg minden iszonyaival elvonulna, csak az országot el ne borítsa addig, míg elegendő erősek leszünk, mint a sas reájok ütni, s őket semmivé tenni.
Azon időben, míg a seregek összevonathatnak, Csernovics Péter kir. biztos úr jónak látta, a békéltetés eszközeit megkísérteni, s érintkezésbe bocsátkozván a pártütés főnökeivel, olly egyezkedést kötött, melly a hírlapokból önök előtt tudva van, és mellynek tartalma az: hogy tíz napi fegyvernyugvás adatik, hogy azon idő alatt a főnök szétoszlatván a pártütő seregeket, őket a törvény iránti engedelmességre visszahozza. Ezen fegyvernyugvás kötésének ideje julius 4-kén járt le, s ezen kötést a kir. biztos úr ön felelősségére tette, ő ki volt küldve kir. biztosul, felhatalmazva arra, hogy minden szükséges eszközökkel a megzavart csendet állítsa helyre, s úgy vélte, hogy azon eszköz a csend helyreállítására alkalmas lesz.* (Csendzavarás a karzaton.)
A 10 nap várakozási idő volt, amíg az Innsbruckba küldött szerb küldöttség visszatér. A szerbek ez alatt az idő alatt is folytatták fegyveres előkészületeiket.
Elnök: Csendet követelek a karzattól, ott semmi társalgást tűrni nem fogok. (Helyes!)
Kossuth Lajos: E lépés ollyan, melly talán azon lépések sorába tartozik, mellyeknek helyeslése vagy kárhoztatása a sikerhez van kötve. Most e perczben tekintélyes erő van ott, egy ügyes, tapasztalt, bátor s vitéz hadvezérnek parancsnoksága alatt.* Az eljárási terv megállapíttatott általa a hely színén, közöltetett a hadminister úrral, ki azt végkép megállapította. Hogy mikép fog és mikép kell egy tábornoknak a harcz mezején eljárni? úgy gondolom, az illy strategicus terv nem a nyilvánosság elébe való (számosan: igaz!); mert nem akarjuk, nem akarhatjuk visszaidézni azon kort, midőn Magyarország aljáni török táborozás harczai menetelét a bécsi Hofkriegsrath aluszékony pamlagon intézte, s midőn elintézte, már megverettek oda len, és ha meg nem verettek, ez csak azért történt, mert volt egy híres hadvezér ki a nyert parancsot zsebre tette, és a törököt megverte.* (Tetszés.)
Ph. Bechtold altábornagy, akit a nádor június 14-én nevezett ki a déli hadsereg főparancsnokává.
Az 1697 szeptemberében Zenta mellett vívott ütközetre utal. Savoyai Eugen közvetlenül a csata megkezdése előtt kapta meg a bécsi haditanács parancsát, hogy a túlerőt képviselő törökökkel ne vegye fel a harcot. Savoyai Eugen félretette a parancsot és a Tiszán átkelő török haderőt mindössze két óráig tartó küzdelemben megsemmisítette.
Egyet akarok még mondani. Azon hír kezd tegnapelőtt óta rebegni: mintha újabb fegyvernyugvás köttetett volna a lázadó szerbekkel;* én és az egész ministerium erről általában semmit sem tudunk, s nem lehet hinnünk, hogy ha az való volna, róla tudósítva nem volnánk; de még sem mondhatom azt, hogy nincsen; de csak azt, hogy semmit nem tudunk róla, s utolsó leveleink, mellyek julius 6-ról szólanak, egyáltalában a fegyvernyugvásról még csak említést sem tesznek.
Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung-ban látott napvilágot az az álhír, hogy Hrabovszky 12 napi fegyverszünetet kötött a szerbekkel. Átengedte Péterváradot, Újvidéket és Nagykikindán felfüggesztették a rögtönítélő bíráskodást. Csernovics Péter Pestre menekült. Kossuth Hírlapja, 1848. július 2. (2. szám) 5. l.
Hanem van egy, uraim! mi a kebelnek fáj. Fáj az, hogy a pártütés szerte a vidékeken el lévén terjedve, imitt-amott egyes specialis szerencsétlenség történik, mint ez történt Torontál megye szélén Sz. Mihályon.* Erre csak annyit akarok megjegyezni, hogy ha egyszer egy vidék valahol lázadásban van, én a lázadás elnyomására megbízott emberek részéről a legnagyobb hibának venném, ha minden helységnek szalmafedelét, minden embernek biztosságát külön intézkedés tárgyává tevén, az által megoszlatná az erőt, s az egész lázadás elnyomását bizonytalanná tenné. Minden lázadásnak megvan ezen szerencsétlensége. Az elveszett életet isten sem adja vissza, a kárt kipótolja azoknak vagyona, kik azt okozták; hanem azért, mert itt ott egyes helyek felgyújtatnak, nem lehet kívánni, hogy a tábor strategicus tervéből kimozduljon, s ide-oda is vegyen egy századot, s hagyja a római sánczokat* észrevétlenül, és a körül seregeit mindenünnen össze ne gyűjtse. Én sajnálom, hogy illy szerencsétlenségek történtek; de azt nem lehet kívánni a ministeriumtól, hogy a sereget oszlassa fel, s hogy minden falut külön őrizzen meg. (Helyes!) Itt sem szólok arról, mennyi erőnk s katonánk van, hanem örömmel csak azt mondom, hogy reményemen s bizodalmamon túl fel tudott a magyar lelkesülni. Néhány évek előtt azt mondám: „csak egy pontot adjon az isten, mellyre támaszkodva mondhassam, hogy a nemzet fel fog lelkesülni, és nem desperálok jövendője felett”:* Most meg hagyta isten érnem e perczet, s ím! nem esem kétségbe a nemzet jövendője felett. (Zajos tetszés és tapsvihar).
Szentmihály a bánsági határőrvidékeken levő román falu volt, amely a június 10-i királyi proklamációra hivatkozva megtagadta csatlakozását a szerbek felkeléséhez. Ezért július 1-én szerb csapatok felgyújtották és kirabolták. Vukovics Sebő Emlékirata. 221–223. l.
A szerb felkelők egyik csapata ágyúkkal megerősítve június elején ütött tábort a nagy római sáncokban. Ettől kezdve itt volt a szerbek egyik fő gyülekezőhelye. Ismeretlen rendeltetésű sáncalakú emelkedés viselte ezt a nevet, Tiszaföldvártól Újvidékig húzódott. A tábor Goszpodincze csajkás-kerületi helység közelében volt. A római sáncokban a török időkben is táboroztak szerbek. Vukovics Sebő Emlékiratai. 183–184. l.
Ezt a gondolatot részletesen kifejti Kiábrándulás c. cikkében, amely a Pesti hírlap 1843. évi 306. számában jelent meg. K. L. I. XIII. 242. l.
A harmadik, uraim! azon viszonyok között, mellyek fenforognak, az aldunai tartományok állapota. A mint minden nemzettől a világon megkövetelem a magyar irányában azt, hogy beldolgaiba ne avatkozzék, úgy a magyar is kétségtelenül azon tartományok beldolgaiba avatkozni nem akar. Erről tehát nem is szándokom szólani; csak annyit mondok, hogy Prut szélén egy hatalmas orosz sereg áll, melly fordulhat jobbra, fordulhat balra, lehet irányunkban barátságos, lehet ellenséges; de mivel lehet ez, lehet amaz, a nemzetnek készülni kell. (Úgy van!) Eddig még nem léptek be Oláhországba. Azonban a ministerium részéről az orosz követség interpelláltatván, azt felelte: „hogy koránt sem a török hatalom elleni barátságtalan indulatból indította oda seregeit, hanem saját tartományai nyugalmának ótalmára”. Egyébiránt kinyilatkoztatja, hogy ha Oláh- s Moldvaország kormánya által bejövetelre felszólítatnék, meg fogja tenni azt, mert arra az adrianopolyi békekötés által kötelezve van, – kinyilatkoztatván azt is, hogy a magyar nemzettel szomszédságos jó egyetértésben lenni kíván, és Magyarország irányában semmi ellenséges lépést nem fog tenni, mindaddig, míg a magyar nemzet kebelében valamelly olly összecsoportozásokat s fegyvergyűjtéseket nem fogna látni, mellyek által ő magát fenyegetve érezné.*
Valóban Esterházy P. külügyminiszter kétszer is a bécsi orosz követhez fordult és magyarázatot kért az orosz csapatok mozdulatairól. Hajnal I.: i. m. 69. s. köv. l.
Ez meglehet, uraim! arra vonatkozott, hogy a moldva- és oláhországi viszontagságok s események következtében némelly odavaló egyének átmenekültek Erdélybe. Mi kötelességünknek tartottuk kijelenteni, miként a magyar nemzet vendégszerető készséggel tárja ki karjait minden üldözöttnek, minden menekvőnek; hanem azt nem fogja tűrni, hogy ezek visszaéljenek a vendégszeretettel az ország békéjének háborítására. (Tetszés, helyeslés.) Ez tehát a harmadik tényező. – A negyedik: a bosnyákországi szélek, hol a legújabb tudósítások szerint a bosnyákországi vezér 40–50,000-ből álló tábort gyűjtött össze, a mint állíttatik a végett, hogy Szerbia ellenében felállítván, ennek nyugtalanságait figyelemmel kísérje, s legyen elég erős a porta érdekében akként fellépni, a mint kötelessége. Az egyik tábor Bányalukánál,* a másik – nem jut eszembe a hely neve, hol felállítva van, – a harmadik a montenegroiak felé vonult. Történt, hogy a bosnyákországi ráják* nagyobb számmal fegyveresen költöztek át Horvátországba, adván okul azt, hogy a török hatalom által nyomattak és üldöztettek, tehát mint menekvők jöttek át. Nem lehet tagadni, hogy a török administratiónak régi természete szerint, némi zsarolások s elnyomások fordulnak elő; de annyit mondhatok, hogy a porta részéről a keresztény ráják irányában ellenséges lépés nem határoztatott; s így állítólag elnyomatásukat, csak hogy átjöhessenek a zavarban s rablásban osztozhatni. És e perczig nincs semmi okunk arról kétkedni, miként a bosnyákországi seraskiernek* a kordonon általi fellépése barátságos indulatból történt. –
Helység Boszniában.
Rájá török szó, nyájat jelent. Így nevezték a Török Birodalomban a szolgáló népeket, a mohemedánokat és a nem mohamedánokat egyaránt.
A szeraszker vagy szerdár hadvezért jelent, akit a szultán a háború tartamára kinevezett.
Végre uraim! meg kell említenem Austria irányábani viszonyainkat. (Halljuk, halljuk!) Én igazságos akarván lenni, azt mondom, miként én természetesen meg tudom fogni, hogy a bécsi falakban létező hatalomnak fáj Magyarország felett nem rendelkezhetni többé. De azért, mert valamelly fájdalom természetes, nem minden fájdalom jogszerű; és még kevesebbé következik, hogy valamelly fájdalom iránti könyörületességből egy nemzet a maga jogait megnyirbáltatni hajlandó legyen. (Nagy tetszés s éljenzés.) Igenis, uraim! megvannak kétségtelenül, megvannak azon mozgalmak, hogy ha egyebet nem, hát legalább a pénz- és hadügyi tárczákat ismét a bécsi ministerium számára visszaszerezni sikerüljön; mert hiszen a többi majd elkövetkezik. A kinek keze egy nemzet zsebében, és kinek kezében egy nemzet fegyvere: az ezzel a nemzettel rendelkezik. (Igaz, igaz!) Összeköttetésben látszik nekem lenni ezzel a horvát mozgalom is; mert Jellacsics azt nyilatkoztatta, hogy neki nem kell szabadság, hogy neki csak az kell, miként Magyarország had- és pénzügyi tárczája a bécsi ministeriumra bízassék. És a legutóbbi perczekben junius utolsó napjaiban lehullott egyszerre a fátyol, s a bécsi ministerium jónak látta az ausztriai császár nevében megizenni a magyar király ministeriumának, hogy ha minden áron meg nem alkuszik a horvátokkal, fel fogja mondani ellenünkben a neutralitást. Ezzel az austriai császár a magyar királynak hadat izent. (Kaczaj.) Lehetnek önök, uraim! a ministerium iránt illyen vagy ollyan véleményel; hanem azt hiszem, hogy annyi honfiúi szíves becsületükre még számíthatunk, hogy ne kelljen hosszasan mutogatnunk, miként az illy intentiókra úgy feleltünk, mint a nemzet becsülete megkívánta. (Tapsvihar s általános helyeslés és hosszasan tartó éljenzés.) Hanem épen midőn ezen nota jött, s a miénk ment: ismét jött egy másik, hogy milly rettenetes ember a magyar pénzügyminister, hogy Jellasicsnak nem akar pénzt adni. Mert természetes, hogy a mint Horvátország nyílt pártütésre lépett, azonnal a zágrábi hadi parancsnokságoknak pénzt küldeni megszűntem; s nem érdemelném, hogy szíjam a levegőt, hanem megérdemelném, hogy szembe pökjön a nemzet, ha ellenségének pénzt adtam volna. (Általános tetszés és helyeslés.) Hanem azt mondották: micsoda szörnyű gondolat ez, s a monarchia felforgatásárai törekvés; küldünk tehát mi 150,000 frtot, – s küldtek is. (Gúnykaczaj.) Ezen tett, uraim! nagyszerű boszankodásra, nemzeti haragra ébreszthetné e hazát; de ne ébredjenek haragra, uraim! mert azon ministerium, melly illy politicában kereste állását, nincs többé! Az aula elfújta! (Tetszés és nevetés.) S én reménylem azt, hogy akármilly tagokból álljon is össze az új ministerium, melly utána következik, az érezni fogja, hogy, hacsak az ausztriai császár iránt, ki egyszersmind magyar király is, a hűség ösvényéről nem akar lelépni, miszerint a pártütők részére álljon ő is császárja ellen, ezen politikát Magyarország irányában nem követheti a nélkül, hogy Magyarország ne provocálja, oda dobni az ausztriai szövetséget, s másokat keresni, hívebbeket. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.)
Nincsen semmi okom, uraim! neheztelést vagy subsumtiót* legkevésbbé érezni az ausztriai nemzet iránt; neki csak erőt és kalauzt kívánok. Mind a kettőnek még eddig híával volt, a mit mondék, az az ausztriai volt ministeriumot érdeklette; s reménylem, hogy e szó meg fog hallatni Bécsben is, s nem maradand nyom nélkül. Tehát az ausztriai viszonyok, imott-amott az orosz hadsereg, – melly még most békeséges, – ott állanak a szerb lázadók, a horvátországi pártütés, a panslavisticus agitátorok s imott-amott reactionalis mozgalmacskák is, mikre nézve Pest megyének érdemes alispánjai s követe* – ha specialitásokra ereszkedni kellene – hivatalos adatokat előterjeszthetne. Ezek együttvéve képezik azt, minélfogva mondanom kell, hogy a nemzet veszélyben van, vagyis inkább veszélyben lesz, ha a nemzet magát el nem határozta élni. (Tetszés.) E szerint, uraim! hol és kiben keresik az országnak biztosítékát, külszövetségekben talán? nem kicsinylem a külszövetségek fontosságát, sőt azt vélem, hogy kötelességeit mulasztaná a ministerium, ha e tekintetben is mindent nem tenne, a mit a nemzet biztosítása megkíván. Hivatalba lépésünk első perczében mindjárt a ministerium az angol hatalommal érintkezésbe bocsátkozott, felvilágosítván őt arról, – minek ellenkezőjét szerették sokan terjeszteni, mintha t. i. Magyarország valamelly pártütés vagy revolutio útján csikarta volna ki a fejedelemtől jogait és szabadságait; mondom, őt felvilágosítván arról, hogy urunk királyunkkal tökéletesen egy téren állunk, s felvilágosítottuk azon érdekekre nézve, mellyek köztünk és közte, ha lefelé tekintünk a Dunán, közösek! És az angol hatalom részéről erre olly választ nyerénk, a minőt azon, nemzetnek liberalis gondolkozásától s egyszersmind a maga érdekeit józanon felfogni tudó, politicájától reménylheténk. Azonban arról meg lehetünk győződve, hogy az angol ott és annyira, s addig fog bennünket pártolni, mennyiben egyszersmind saját érdeke fogja megkívánni.* – Francziaország – (halljuk!) én a franczia nemzet iránt, mint a szabadság személyesítője iránt az ó világban, legnagyobb rokonszenvvel viseltetem, de éltemet az ő óltalmazásától vagy szövetségétől föltételezve látni nem akarom. Francziaország e perczben egy második 18-diki Brumaire-t ér, Francziaország a dictaturának küszöbén áll; meglehet, hogy ebből a világ egy más Washingtont, de az is meglehet, hogy egy más Napoleont látand, – de annyi minden esetre igaz, hogy tanulság nekünk Francziaország arra, mikép nem minden láz szabadság érdekében történik, és hogy egy nemzet, midőn a szabadság kivívására törekedik, legkönnyebben jut a szolgaság jármába az által, ha túl hág a korlátokon. (Zajos tetszés és taps.) Szomorú esemény olly nemzet körében, mint Francziaország, hogy Párisban polgárok keze által 12,000 polgároknak vére ömlött,* – illyentől isten őrizzen! Egyébiránt akármint alakuljanak is a francziaországi viszonyok, legyen azon férfiből, kit az isteni gondviselés most ezen nagy s dicső nemzetnek élére állított, egy második Washington, ki el tudja magától vetni a koronát, vagy egy második Napoleon, ki a népek szabadságán emelte fel dicsőségének templomát, annyi bizonyos, hogy Francziaország messze van. A franczia sympathiákra támaszkodhatni. Lengyelország is csak sympathiára támaszkodott, a sympathia megvolt, de Lengyelország nincs többé.* (Tetszés.)
Subsumptio = kifogás, tiltakozás.
Nyáry Pál. A reactionális mozgalmakon valószínűleg a parasztság körében működő bujtogatást érti. Pl. júniusban a Pest megyei Nagykátán egy ügyvéd tartott lázító beszédet. Ember Gy.: Magyar parasztmozgalmak 1848-ban. 244. s köv. l.
Az április 12-i magyar minisztertanács határozatára és annak végrehajtására utal. (Ld. a 3. és a 9. számot). A magyar kormány áprilisban angol konzul küldését kérte. Az angolok azonban húzódoztak, ez a lépés Magyarország önállóságának támogatását jelentette volna. Hajnal I.: i. m. 31. s köv. l.
A francia forradalmi naptár Brumaire hónapjának 18. napját (1799. november 9-ét) Bonaparte tábornok (I. Napóleon) államcsínye tette ismertté. E napon megbuktatta a directoriumot, szétkergette az ellenszegülő tanácsokat. Katonai diktatúrát léptetett életbe. 1848 júniusában a párizsi munkásság, miután, a kormány bezárta a munkalehetőséget nyújtó nemzeti műhelyeket, fegyveres felkelést kezdett. A felkelést a diktátori hatalommal felruházott Cavaignac tábornok véres kegyetlenséggel leverte. Franciaország a köztársaságból, amit az 1848-i februári forradalom teremtett meg, újból a katonai diktatúra felé haladt. Cavaignac a júniusi forradalom leverése után visszaadta a hatalmat, de ekkor miniszterelnökké nevezték ki. A decemberi elnökválasztáson Cavaignac vereséget szenvedett Bonaparte Napóleon Lajossal szemben, akit nagy többséggel választottak köztársasági elnökké.
Az 1795. évi lengyel felkelésre utal, amely kívülről sehonnét nem kapott segítséget. Leverése után Lengyelország harmadik felosztására került sor.
A harmadik a Német Birodalom. Uraim! kimondom, mikép érzem annak természetes igazságát, hogy a magyar nemzet hivatva van a szabad német nemzettel, és a német nemzet hivatva van a szabad magyar nemzettel szoros barátságos viszonyban élni, és együtt állani őrt a nyugati civilisatio fölött. (Zajos tetszés.) Ezen szempontból fogtuk fel a dolgot, midőn teendőink elsője közé számítottuk, hogy a mint Németország az egyesség felé a frankfurti gyűlés összehívása által lépést tett; azon érdemes honfiakat, kik közül egyet (az elnökre mutatva) most a tisztelt ház ezen polczra emelt* Frankfurtba küldöttük, hol ők a magyar nemzet iránt tartozó s e nemzet által meg is érdemlett tekintettel fogadtattak ugyan, de minthogy épen a frankfurti gyűlés az alakulás vajúdásaiban volt, minthogy még nem jött ki a test a formából, mellyel eredménnyel lehetett volna vinni az érintést,* ez csak a Reichsverweser megválasztása után az általa kinevezett ministeriummal történhetik meg, egyik küldöttünk visszatért, a másik most is ott van,* hogy azon perczben, mellyben Németországon lesz kivel értekezni, azonnal hivatalos érintkezésbe bocsátkozzék, szorosabb összefűzése iránt azon barátságnak, mellyet köztünk és Némethon közt fenállani óhajtunk, de úgy, hogy jogaink, – önállásunk, – nemzeti szabadságunkból senkinek barátságáért és senkinek fenyegetése miatt egy hajszálnyit is engedjünk. (Harsány helyeslés.) Tehát, mert a veszély nagy, vagy is inkább nagy lehet, ha elhárítására nem készülünk, mert minden szövetségi érintkezések mellett is élni nem fog azon nemzet, mint azon ember sem, kit nem saját életereje tart fel, hanem csak másoknak gyámolítása. (Tetszés.)
ifj. Pázmándy Dénes.
Kossuth F. javítása szerint: érintkezést.
Szalay László.
Én, uraim! ezennel egy nagyszerű határozatra hívom fel önöket – (általános feszültség, harsány „halljuk!” felkiáltással) felhívom önöket ezen határozatra: mondják ki önök azt, hogy azon rendkívüli körülményeket, mellyeknél fogva e hongyűlés rendkívülileg is összehívatott, méltó tekintetbe vevék; a nemzet el van határozva koronájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni, és hogy e tekintetben olly alkut, a melly a nemzetnek önállását s szabadságát legkevésbé is sérthetné, egyáltalában el nem fogad; (erélyes közfelkiálltások: úgy van!) hanem minden méltányos kívánatokat akárki irányában is örökké teljesíteni kész, miszerint' békét eszközölhessen, ha lehet, – vagy visszaverhesse a harczot, ha kell!! – felhatalmazza a kormányt arra, hogy a szükséghez képest 200,000 fegyverest állíthasson, vagy is a jelen disponibilis haderőt 200,000-re emelhesse, s ezen első perczben 40,000 embert mindjárt kiállíthasson, és a többit a szerint s úgy, mint a szükség fogja kívánni. (Köztetszés.) – 200,000 embernek kiállítása, fegyverreli ellátása s évi tartása, 42 millióba kerül, – 40,000 embernek kiállítása pedig 8–10 millióba kerül. Én, uraim! elő fogom e háznak majd a következő napokban terjeszteni, midőn ez indítványom elfogadtatván részletesen lesz tárgyalandó, financzialis tervemet, most előre kijelentvén; mikép eszem ágában sincs a nemzettől kívánni, hogy 42 milliónyi ad6t fizessen; hanem úgy gondolom, hogy annyi adót viseljen, a mennyit elbír a nemzet. S e részben előlegesen is örömömre válik kijelenteni, miként tervem, mellyet előterjesztendek, olly adókulcsot foglal. magában, melly azon erdélyi adókulcscsal combináltatván, mit Mária Terézia ez előtt egy századdal megállapított,* ennél kevesebb. S ha elfogadtatik, s teszen a ház külön intézkedést, hogy a végrehajtás körében sikertelenül ne enyészszék el a nemzet képviselőinek áldozatkészsége; a nemzet meg fogja azt bírni nagy terheltetés nélkül, s meg fogja menteni az országot. De a mennyiben a hadi erő kiállítására, melly a körülmények szerint szükséges leend, a kivetendett adók elegendők nem lennének: felhatalmazást fogok kérni arra, hogy hitel nyittassék a kormány számára azon határig, mellyet a képviselők kiszabandnak; s azon határig vagy kölcsön, vagy papírpénz kibocsátása, vagy más financialis munkálat által segítsen az ország szükségein (Helyeslés.) Uraim! én abban a vélekedésben vagyok, hogy azon határozattól, mellyet a ház most indítványomra hozand, e nemzetnek jövendője függ nemcsak, hanem vagy részben függ azon módtól is, miszerint a ház e határozatot hozni fogja. (Úgy van, igaz!) És ez az egyik ok, uraim! miért nem akartam én e kérdést a válaszfelirat vitatkozásiba idomítva látni. Azt hiszem, hogy midőn egy nemzet minden oldalról fenyegettetik, de ez sejti, érzi a bizalmat, hogy megtudja, meg akarja, még fogja magát menteni: akkor a haza megmentésének kérdését soha semmi kérdéstől nem kell felfüggeszteni. (Zajos tetszés és éljenzés.) Ha ma mi vagyunk e nemzet ministerei, holnap mások lehetnek, ez mindegy; a nemzet ezzel a ministeriummal, vagy másikkal, kell hogy megmentse a hazát; de hogy akár ez a ministerium, akár a másik megmenthesse, a nemzetnek erőt kell teremtenie. Azért minden balmagyarázatok kikerülése végett egyenesen, ünnepélyesen kérem, midőn azt mondom, – hogy adja meg a képviselőház a 200,000 főnyi katonát s az erre szükséges pénzerőnek előteremtését. (Nyáry Pál felemelkedik helyéről, példáját az egész képviselőház követi, e szó „megadja!” harsog az egész teremben. – Szűnni nem akaró lelkesedés.) Uraim! mit mondani akartam, az, hogy ne vegyék e kérést a ministerium részéről ollyannak, mintha maga iránt bizalmat kívánna szavaztatni; – nem! a hazának megmentését akarta megszavaztatni; – meg akartam kérni önöket, uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, melly orvoslásra, ha van egy kívánság, melly kielégítésre vár: szenvedjen még egy kissé e sajgó kebel, s várjon még egy kissé e kívánság, – ne függesszük fel ezektől azt, hogy megmentsük, a hazát. (Zajosan kitörő helyeslés.) Ezt akartam kémi, de önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot, a poklok kapui sem fogják megdönteni! (Szűnni nem akaró lelkesedés, helyeslés és éljenzés.)
Az itt említett erdélyi adórendszert Bethlen Gábor erdélyi kancellár dolgozta ki (Bethlen-systema) és az 1754-ik évf szebeni országgyűlésen hirdették ki. Az adó két, részből állott: fejadó (taxa) és vagyonadó. Az előbbi családfőként 2 frt volt, az utóbbi az adózó vagyonához (földje, állatállománya stb.) igazodott. Az adó kulcsán a hatvanas években ismetelten változtattak.
Elnök: A házat határozata iránt meg sem kérdendem, mert a pénzügyi minister előterjesztésére egy ember sem maradt ülve e teremben, ki meg nem szavazta volna a nemzet megmentésére szükséges hadierőt, ki nem óhajtotta volna felhatalmazni a kormányt 200 ezer fegyveres erő kiemelésére, ki nem szavazta volna elég az ehhez szükséges költségeket is oly hozzáadással, hogy a megajánlott seregből 40 ezer ember rögtön, a többi a körülmények szükségéhez képest állíttathassék ki. Ezt, gondolom, a ház határozatakép kimondhatom. (Helyes! Felkiáltások: Oszoljunk szét! helyre! az elnök csenget.) Ha ezen hadi erő felszerelésére szükséges 42 millió az előterjesztendő adórendszerből ki nem telnék, felhatalmazza a ház a kormányt, hogy a még hiányzandó öszvegre hitelt nyisson (Helyes.)
Közlöny, 1848, július 12. (33. szám)
137–139. l.
Közli K. L. I. XI. 178–200. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés J. 66–68. l.
137–139. l.
Közli K. L. I. XI. 178–200. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés J. 66–68. l.
