396.
Pest, 1848 augusztus 17.
Kossuth átirata Mészáros Lázár hadügyminiszterhez szabadcsapatok kiállításáról.
Szíves volt Ön, tisztelt Bajtársam, előttem oda nyilatkozni, hogy a szabad könnyű csapatoknak, kivált lovasoknak felállítására az időt elérkezettnek véli s e részbeni közredolgozásomat szívesen igénybe veszi.
Én ennek következtében a ministertanácsnak is helybe hagyását bírva, két rendbeli könnyű szabad csapatnak felállításáról gondoskodom.
Az egyiket Szalay László – ki e végett báró Loprestivel, és herczeg Woronieckivel egyesült, Magyarországon állítja – ki, mihelyt Bécsből, hová fegyverek végett küldöttem; visza jő, Hadügy Minister úrnak a részletek iránti rendeleteit kikérendi.
A másikat pedig – s ez könnyű lovas csapat lesz 1500–3000 főnyi, Erdélyben, kivált a székelységen állítandom ki, s Berzenczey követ urat küldöm le, mint ministeri biztost, hogy a toborzást megindítsa, s a sereget villám gyorsasággal kiteremtse.
A további intézkedések iránt Hadügy Minister úrral majd értekezendem; most, mert akkint akarok eljárni, hogy e sereg 4 hét alatt ellenség földjén legyen, következőkre kérem fel szíves barátsággal:
1. méltóztassék számomra kimutatást készítetni: – hány legény s hány és minő rangú tisztek kellenek egy könnyű lovas osztályhoz; – s a honvédsereg fizetési alapján mennyit teend minden legénynek zsoldja s tisztnek fizetése s minő mellék ellátási részletek járnak úgy a legénységnek, mint a tiszteknek,
2. méltóztassék ki számítatni, mennyire mennek az ellátási minden költségek egy egy hónapra.
3. Méltóztassék ki számítatni, milly árban számíttatik a kiállítás: értvén lovat, lószerszámot, fegyvert és ruházatot – ez utóbbit minél egyszerűbbet; értvén egy ezen egyszerű kurta attilát; egy hasonló szabású vitorla vászon blouset, – könnyű lovas köpönyt stb.
4. Méltóztassék számadásomra egyelőre 1500 darab jó kardot, 3000 pisztolyt és 1500 darab karabint a fegyvertárból kiszolgáltatni – mire nézve kötelezem magamat, hogy ha Kegyed ezt nem nélkülözhetné, három hónap alatt, utasítása s mustra szerint kipótolásáról gondoskodni fogok. – Kérvén egyszersmind, valljon kardszíjat, s tarsolyt, – mennyit annyit nem kaphatnék-e egyszersmind Kegyed táraiból. – Mert a toborzás sikerére nagy befolyással leend, ha legalább egyrészét félig meddig mindjárt montirozhatjuk.
5. Kellenek-e s minő segéd hivatalok a toborzáshoz – és később az ellátáshoz, minthogy ez mint szabad csapat, külön s önállón működendik.
6. Méltóztassék általában úgy a toborzás, mint kiállítás iránt szabályos utasítást kiadatni; s ebben mindenre kiterjeszkedni, a mit e czélra szükségesnek lát. – Mert én Kegyed utasítását akarom követni mindenben; csak a végrehajtást kérem reám bízatni.
7. A sereg vezére iránt legközelebb teendek előterjesztést, s a Kegyed nevébeni kinevezést Kegyed helybenhagyásától tartom függőben; de arra kérem hazafiúi bizodalommal; méltóztassék engedelmet adni, hogy nehány őrmestert s káplárt a székely huszárok közül; kik arra magok ajánlkozandnak; az elsőbbeket hadnagyokká, az utóbbiakat őrmesterekké alkalmazhassunk; s méltóztassék egy hozzám intézendő hadügyministeri rendeletben kijelenteni, hogy ezen szabad sereg minden tagja a rendes katonasággal egyenlő rangban áll, s a táborozás végeztével, a kinek tetszeni fog, ezen seregbeli rangjával a magyar lovas ezredekbe át fog helyeztetni.
Tegye meg Ön ezeket nekem, s én jót állok Önnek, hogy egy holnap alatt olly sereget adok Önnek, melly ha parancsolandja, magát az öreg ördögöt is elhozza Önnek a poklok belsejéből.
A haza perczei nagyon drágák; ennek szent nevére kérem Önt, teljesítesse holnap estig kéréseimet, hogy biztosunk holnap után indulhasson.
Szíves tisztelettel. Pest, Aug. 17. 1848.
Kossuth s. k. fogalm.
O. Lt. Pénzügymin. Elnöki 1439/1848.
Közli Szemelvények a magyar hadtörténelem
tanulmányozásához II., Budapest 1955.
24–25. l.