449. [Budapest], 1848 augusztus 29. Kossuth felszólalásai a felsőházban a magyar hadseregről és a papírpénz kibocsátásáról szóló …
449.
[Budapest], 1848 augusztus 29.
Kossuth felszólalásai a felsőházban a magyar hadseregről és a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslatok vitájában.
[Budapest], 1848 augusztus 29.
Kossuth felszólalásai a felsőházban a magyar hadseregről és a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslatok vitájában.
A képviselőház augusztus 26-án fejezte be a két törvényjavaslat tárgyalását (ld. a 415. és a 426. számot). 28-án a javaslatok már a felsőház előtt voltak, amely bizottmányának adta ki azzal az utasítással, hogy még aznap el kell készülnie munkájával. A bizottmány el is készült és augusztus 29-én a felsőházban a magyar hadseregről és papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslatok vitáját a törvényjavaslatok felülvizsgálatára kiküldött bizottmány jelentése vezette be. A bizottmány nevében Perényi Zsigmond, a felsőház alelnöke azt javasolta, hogy a haza súlyos helyzetét figyelembe véve a felsőház változtatás nélkül fogadja el a törvényjavaslatokat abban a formában, ahogyan a képviselőháztól átjöttek. A törvényjavaslatok a jelen helyzet szükségéhez igazodnak, és nincsen idő hosszadalmas vitákra. Így a felsőház rögtön a magyar hadseregről szóló törvényjavaslat szakaszonkénti tárgyalásába kezdett. A 4. § ellen a radikális Újházy László Sáros megyei főispán szólalt fel és olyan új fogalmazást követelt, hogy a kiállítandó újoncokból csak magyar ezredek alakíthatók, magyar ügyvezetéssel, vezényleti nyelvvel, zászlóval és jellel. Ezzel a felszólalással szemben Kossuth a képviselőházi szövegezést védelmezte:
Senki nálamnál jobban nem méltányolhatja s nem oszthatja azon érzelmeket, mellyeket Sáros megye tisztelt főispánja előterjesztett. Valamint a képviselők előtt megmondtam, úgy a felsőház előtt sem csinálok titkot belőle, mikép az, a mit ő e 4-ik szakaszra nézve módosítás gyanánt javaslott, meggyőződésemmel egyezik nemcsak, hanem heteken keresztül elkövettem mindent, hogy a körülmények kénytelenségéből lealkudjam azon szomorú kénytelenséget, hogy a törvény, így alkottassék, a mint van. És lelkemre mondom a tisztelt felsőház előtt, mikép sok perczei voltak életemnek, a mikor resignatióra vala szükség, – de nehezebb perczet s nagyobb resignatiót soha nem éreztem, mint akkor, midőn a körülmények szerencsétlen kénytelenségénél fogva, hazám iránt tartozni véltem megelégedni ezen §-al úgy, mint áll.
Méltóztassanak elhinni nekem, nem minden nemzet, s nem minden perczben van azon állapotban, hogy az elvekben rideg, szigorú következetességet követelhessen.
A jövendőt biztosítani kell; de arra, hogy a jövendő biztosíttassék, a jelent kell megtartani, és a jelen megtartásának ez a nagy feladata, ez a szomorú kénytelensége. Az embert arra készteti, hogy számotvetve önmagával, megmérje, mi fog hát akkor történni, ha szigorúan, ridegen ragaszkodik meggyőződéséhez, mi fog ekkor történni épen a jelen perczekben, mellyek ollyanok, hogy talán rövid idő alatt mind a két háznak, de nem csak mind a két háznak, hanem az egész nemzetnek nagyszerű határozatrai felhívását fogják magukban foglalni. Ha mondom mérlegbe veti az ember, hogy mi fog akkor történni, – ha ridegen, szigorúan ragaszkodom meggyőződésemhez, és nem engedek, – a polgárnak kötelessége legyőzni a fájdalmat, mellyet az elvek és meggyőződése feláldozása miatt érez, és nem vállalni magára felelősségét azon roppant alternativáknak, mellyek abból származhatnak, ha én megállok makacsul s rendíthetlenül véleményem mellett.
Ez, és nem más volt az oka, a miért én nem azt mondtam a képviselőháznál, hogy egyetértek a törvénynyel, hanem mondottam azt: hogy én annak útjába állani nem akarok, és kérem e házat, méltóztassék a dolgot szintén azon szempontból venni s arról meggyőződve lenni: hogy valamint igaz az, hogy „a népek szava isten szava”, úgy valósággal mondom: nehéz perczekben az írott törvénynek végrehajtása is nagy részben a maga typusát az isten szavában fogja találni.
Én többet nem szólok; lehet, hogy, a körülmények ollyanok, miszerint most még inkább volna ok azon meggyőződéshez ragaszkodni, mellyet Sáros megyének tisztelt főispánja megmondott, mint ezelőtt nehány napokkal. De azt tudom, hogy a jelen törvénynek késleltetése nem azt következtetné maga után, hogy magyar hadseregünk legyen, hanem következtetne maga után olly viszonyokat és állapotokat és a nemzet erejének olly elzsibbasztását, mellyet e helyen bővebben s részletesen rajzolni nem akarok.
E nemzetnek nagy szerencsétlensége van. Három századon keresztül lassankint leszállították a lóról, kivették a fegyvert kezéből és férfias erejét a puhaság által elmálasztották.* Engem ez, nemzetem sorsa felett kétségbe nem ejt; mert tudom hogy a népekben van egy mag-kő, mag-erő, melly gyümölcscsé fog érlelődni, mihelyt a kellő idő megvan, melly az érlelésre megkívántatik, – a nemzet férfiasabbá fog válni, mint valaha volt; de arra, hogy megérjék, két oktató közül egyre van szüksége.
A Habsburg-uralom három századára utal. Ez a beállítás azonban túlzás, mert a XVI–XVII. században Magyarország népe szinte állandó harcban állott az idegen elnyomókkal. Kossuth megállapítása a szatmári békét követő közel másfélszázadra azonban teljes mértékben érvényes.
Vagy érlelni fogja az idő és gyakorlat, – vagy a veszély. Mert a veszély is nagy tanító. (Tetszés.)
Úgy gondolom, hogy olly perczben élünk, midőn alkalmasint ezen második tanítónak oktatását kelletik elfogadnunk. – Méltóztassanak elhinni, hogy azon oktatás, mellyet a veszély nyújtand a nemzetnek, – nem csak a magyar hadsereget, de a magyar nemzetnek önálló örökös jövendőjét is megalapíthatja, ha a nemzet önmagához hű. Ha pedig ezen veszély oktatása nem lesz elég a nemzetnek arra, hogy éljen, akkor egy illy §-us bizonyosan meg nem mentené. Méltóztassanak tehát a dolgot abban hagyni. (Közhelyeslés.)
Kossuth felszólalása után a felsőház megtartotta az eredeti fogalmazást. Teleki Samu a 7. §-ban, ahol a kötelességüket teljesítő idegen tisztek díjazásának biztosításáról van szó, világosan ki akarta emeltetni, hogy törvény rendelkezése a hazai hadseregben szolgáló tisztekre vonatkozik. Kossuth azonban megnyugtatta, hogy nem is lehet másként érteni a törvény szövegét:
A tisztelt grófnak talán megnyugtatására szolgáland kettő, mit mondani kívánok. Az egyik az, miszerint nem gondolom, hogy a magyar törvényhozás által alkotott törvény – midőn hadseregről szól – akárki által más hadseregre, mint magyarra – értethetnék. A másik az, hogy legalább a most fenálló ministerium részéről biztosíthatom a tisztelt grófot, hogy a törvényt csak a magyar hadseregre fogja érteni.
A papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslatot is egyenesen szakaszok szerint tárgyalta le a felsőház. Az 1. §-hoz Kossuth magyarázatot fűzött:
Minthogy, a mint veszem észre, a ház tisztelt elnökének felszólítása következtében mindjárt a szakaszonkénti tárgyaláshoz méltóztattak nyúlni, kötelességemnek tartom egy pár szóval megmondani az alapját ezen törvénynek, megmondom a körülményt, minél fogva annak előterjesztésére magamat kötelezettnek érzettem, s egyszersmind a kiindulási pontot, mellynél fogva a képviselőház előterjesztésemet elfogadta. Eddig Magyarország közigazgatásában a financzia volt, hogy úgy szóljak, legtermészetellenesebb alapra fektetve; mert minthogy számadó kormánya nem volt, soha sem irányozta oda igyekezetét nemzet, hogy virágzó financziája legyen, hanem örökké azért küzdöttünk, hogy minél kevesebb jövedelme legyen a statusnak, mert nem számoltak róla;* hanem illyen állapot az átalakulás első perczében, midőn a kedvetlen viszonyok nem engedték megérnünk azon szerencsét, hogy rendkívüli erőfeszítések nélkül jussunk el azon állapotra, honnan az új törvény alapján a nemzet boldogsága eszközölhető, bizonyosan a nemzetet sok bonyodalomba vezette; mert a volt rendszernél fogva természetes, hogy üres kincstárt kellett átvenni, alig 500,000 ftot. Magyarország összes jövedelmei a hadi adón kívül mindazonáltal, mellyből 8 millió ft restantia van, még alig mentek 10–11 millióra évenkint; ebből az idén, mielőtt ministerium megalakult volna, 6 millió elköltetett;* és ezen ne méltóztassanak csudálkozni, hogy ollyan ritkán jött be, mert a téli hónapok, november és december, a leszámlálásnál fogva legtöbbet szoktak hozni; a nyári hat hónapokon keresztül pedig rendesen kevés jön be; és így a reménylhető jövedelem a ministerium megalakítása perczétől számított 9 hónapra alig tett 5 milliót. Erre nézve is a harminczadok, Európának mostani mozgalmas állapota következtében a kereskedés pangásnak indulva, alig jövedelmeznek valamit; az alföldi és horvátországi lázadások megzavarták a kincstár jövedelmeit, megfosztották a pénztárakat, az adóból alig jő be valami; a kincstár fekvő javainak jövedelmei az úrbériség elvesztése által nagyon csökkentek; különben is ezen évszak természete minden jövedelmi megszüntetett. Míg egy részről a jövedelmek ennyire apadtak, és ollyan források voltak, mellyek ha nem apadtak volna is, nem fedezhetik a szükségeket, más részről rendkívüli erőfeszítésre van szükség, mellyel 300 év óta a nemzet nem találkozott. Ezen állapoton segíteni kell s megvallom, hogy nem kérkedés nélkül említem, hanem mint valóságot, hogy rendkívüli erőfeszítésbe és örökös álmatlan éjek gondjaiba kerül illyen állapotot, anélkül, hogy az ország jövedelmi kútfőket nyitott volna, csak ennyire is tartogatni, hogy el ne akadjunk. Sőt jelenleg is tábor van öszvegyűjtve 12 ezernyi; bár felelne meg a nemzet várakozásának, s a zsoldosok hadi lábon jobban fizettetnek.* Ez mindeddig fedezve volt, hanem a fedezést nem lettem volna képes teljesíteni, ha egy részről kamatos kincstári utalványoknak kibocsátásával némi előlegezést nem tettem volna, – a mi sokra nem ment, mert egy millió ftot alig tesz, – más részről ezüstpénz alapján nem kezdtem volna kettős és egyes bankjegyek kibocsátásával.* Annyit mondhatok september hónapra nézve; hogy a ház által most megszavazott katonaállítási törvénynek következtében a jövő hónapra okvetlen bekövetkező költségek, ide nem értve Magyarországnak egyéb költségeit, 3,400,000 ftra vannak számítva, mellyből még a mostan táborozó hadsereg 1,600,000 ftba, a nemzetőrség 400 ezer ftnál többe kerül, a mi 2 milliót tesz ki, a többi fegyverszerzésre szükséges; nélkülözhetetlen költséget igényel szinte egy pár szabad csapatnak felállítása; mert mintegy 5000 főnyi szabad csapatfelállítása van munkában.* Így lévén a dolog, minthogy a kettős és egyes kisebb jegyeknek kibocsátása, mellyeket már megkezdettem, ezüstpénz alapra van fektetve úgy, hogy azok mindig beválthatók, igen természetes dolog, hogy ezen alapon nem lehetett annyi bankjegyeket kibocsátani, a mennyi hitelre van szüksége a pénzügyi ministernek a jelen körülmények között. Mostan csak kétféleképen lehet segíteni az ország közszükségein vagy kölcsön által, vagy papirospénz kibocsátása által. Megvallom, hogy ámbár azon vélekedésben vagyok, hogy a financz tudomány, nincsen még a tökélletesség legfőbb fokán, és majd elkövetkezik a percz a kifejlődésre, hogy az érték repraesentánsa akár mi legyen is, szintolly teljes biztossággal elfogadtatik, mint a millyet most az ezüst nyújt: de még nem vagyunk ott a közvéleményben, mert a múltaknak tapasztalásai és emlékei még igen keserűek.* Ezeknél fogva nyíltan megvallom, hogy örömestebb volnék azon véleményben, hogy fizessek bár mérsékelt kamatot és vegyek fel kölcsönt, mintsem papirospénz kibocsátásához nyúljak; de most arról álmodni sem lehet. Ha tekintjük azon országokat, mellyek eladósulva nincsenek, és mellyeknek jövendőjük biztos, 7* pctért kötnek kölcsönöket, s ezt is nagy nehezen, Magyarország, meg vagyok győződve, ha viszonyaink békések volnának, talán elseje lenne az országoknak, hová örömest fordulnának a tőkepénzesek pénzeikkel. De a jelen perczben nem adják ide tőkéiket, míg a reactio a lázadásnak minden elemeit eszközül igyekszik felhasználni arra, hogy Magyarországnak visszaszerzett jogait ismét a régi állapotba visszadöntse. Mikor tehát Magyarország kétes, akkor a kölcsönről gondolkozni sem lehet. Lehet a kölcsönnek másik neme, mellynek természete az, hogy nem a banquierokkal köttetik, hanem a status a nagy közönségre appellál nyereményes amortisationalis kamatos levelek kibocsátásával; hanem e tekintetben azon erős meggyőződésben vagyok, hogy minden financzmunkálat, mellynek basisa az, hogy valamelly papirost készítsen a status a végett, hogy készpénzért eladja, és ebből iparkodjék magának kiteremteni a kútfőket, nem*, kivihetetlen; de legalább időt kíván, és mit csinálna a status gépezete, ha ezen remény nem valósulna, hogy a metalikot* veszik? Csak ezen okok bírtak rá, – szóval, a hol nincs választás, ott a lehetőséghez kell nyúlni – hogy a papirospénz kibocsátása iránt intézkedjem. Szorosan véve, ez alkalommal megelégedtem volna azzal, ha a képviselőház a pénzügyministernek körülbelül annyi hitelt nyújtott volna, mennyi egy-két hónapra kívántatik; hanem a képviselőház azon gondolatból indult ki, mert azt nem tulajdoníthatom csekély személyem iránti bizalomnak; más részről bajos is volna személy iránti bizalomra alapítani a törvényt, – hanem azon nézetből indult ki; hogy ismerve van előtte a költségvetés, és ha már a hitelt meg kell szavazni, tehát ezen nehézségnek ketesztülvitelét jobb egyszerre elvégezni, mint a dolgot crisisnek tenni ki, hogy a nemzet a jövő törvényhozás alkalmával netalán ollyan körülmények közé szoríttassék, mellyeket nem ismerünk, s mellyekről nem tudjuk, millyenek lesznek két hónap múlva. Azért kívántam ezt a háznak előterjeszteni, nehogy azért, mivel a képviselőház 61 milliót szavazott meg, azt gondolja a ház, hogy ennyi fog használtatni; mert van megszorítás, hogy ezen határig és annyiban szabad ezen hitelt használni, mennyiben a törvényhozás által megállapítandó költségvetés rovatát szinte a törvényhozás által megállítandó közjövedelmek nem fedezik: tehát megvan itt a szorítás – és a kellő fék az ország kormányára nézve, hogy általában azért, mivel 61 millió van megszavazva, nem következik, hogy annyi bocsáttassék ki. De nem teszek belőle titkot, azt gondolom, hogy alkalmasint ki fog bocsáttatni 61 millió, de nem a végett, hogy a budget rovatai terjesztessenek, mert semmi esetre e végett nem lehet szükség annyira, mert az 1849-ik évre semmi adó nincsen felvéve, hanem csak a cameralis jövedelmek,* s minthogy a többit nem ismerjük, tehát numerice nem lehetett kitenni; pedig az adónak akármi nemét fogja elfogadni a ház, s valamit csak fog elfogadni, a melly új jövedelmi kútfőket fog a törvényhozás megállapítani, az le fog jönni a 61 millióból. Tehát az ország szükségeinek fedezése végett nem lesz arra szükség. De a napokban, mihelyt befejeztetik a financzterv a képviselőháznál, két törvényt fogok előterjeszteni. Egyik tárgyazni fogja a hitelintézet felállítását;* a másikban azt fogom kérni, hogy legyen szabad előlegezést adnom az úrbéri evaluatióra,* és azt fogom kérni a törvényhozástól, hogy senki se hízelegjen azzal magának, hogy a hitelpapirosok gyors és könnyű vételre fognak találni, nem lehet most bankot olly hitelre alapítani, hogy vegyék az emberek a papirosokat, mert inkább elássák mostan a pénzt. Tehát attól tartok, hogyha a hitelintézet most felállíttatik azon alapon, mellyen az felállíttatni szokott, hogy t. i. hitellevelekben adatik kölcsön, a földbirtokosok veszteséget szenvedhetnek mellette, mert a 6 pcentes papirosok volnának is, al pari bajosan kelnének. Azért tartozik az ország hitele a földbirtokosok jóléte iránt azon kötelességgel, hogy gondoskodjék arról, hogy a hitellevelek kész vevőkre találjanak, s addig a status vegye meg azokat. Azt gondolom, hogy ezen bankóknak kétszeresen biztos alapja van, mert először a status kezeskedik érettök minden közjövedelmeivel, más részről pedig specialis hypothecája azoknak a hitelpapirosok, mellyek az illető földbirtokosoknak földjeire vannak basirozva, s azt hiszem, hogy szilárdabb operatiót alig lehet tenni. Tehát a 61 millió kimeríthető, s azért kibocsátandó lesz, de nem az ország szükségeinek fedezése végett, hanem abba bele lesznek számítva a hitelintézeti előlegezések is, más részről pedig az úrbéri kármentesítés, mert vannak vidékei az országnak, hol igen bajos helyzetben vannak a birtokosok. Ez az indok és óvatosság, a mellyet előterjesztettem. Azonban vegyük fel az esetet, ha egy garas adó sem jönne is be, a mit nem lehet képzelni, hogy az ország bonyolult állapota úgy maradna másfél éven által, mert ezen idő alatt vagy élni fogunk, vagy létünk crisisnek kitéve nem lesz, vagy meghaltunk, de tengeni nem fogunk, mert inkább elhatározzuk magunkat, hogy haljunk meg dicsőn, mintsem hogy tengjünk. (Helyeslés.) Kik azt gondolják, hogy a magyar nemzet kétségbe fog esni, ha berukkolnak bizonyos seregek, azok csalatkoznak. Budát 150 évig bírta a török, és a magyar még is él. Lehet zavart csinálni, lehet vérbe borítani a hazát, s ez nehézkedjék azoknak lelkiismeretére, kik ezt teszik; lehet pusztítani az országot, de megölni a magyart nem. (Úgy van!) Tehát fel van téve, hogy másfélévig így leszünk, a mint nem hiszem, hogy leszünk, tehát legyen úgy, s ezen kívül még 15 milliót bocsássunk ki a hitelbank számára, s másik 15 milliót adjunk előlegezésképen az úrbéri veszteségekért, bocsássunk ki tehát 90 millió papirospénzt,* kérdem: van-e veszélyben az ország? Ha papirospénzről beszélünk, bizonyos elfogultságot érzünk a múltaknak emlékénél fogva; eszünkbe jutnak a francia assignaták s az ausztriai fekete bankók,* de miért vesztették ezek hitelöket, miért bonyolították a magányviszonyokat annyi keserves állapotokba? mert nem ismertek határt, hanem szaporították in infinitum a szükséghez képest. Nekünk, istennek hála! annyira legalább alkotmányos kormányunk van, hogy illyesmi ellen az ország biztosítva van; mert szeretném azon financzministert látni, ki az ország által neki megadott hatalmon túl egy hajszálnyira menni merészelne; s ha magam is volnék az, saját fejemet legördülve szeretném látni onnan, hol áll, és akárki legyen a financzminister, ki az elébe szabott határozaton túlmenni merészelne; mihelyt megtartatik az, arány, nincs veszély, mert nem lesz depretiatio.* Most az országban 40–50 millió bécsi bankjegy circulál, s 10 millió ft ezüst pénz, tegyünk hozzá 90 millió kibocsátandó bankjegyeket, az mindöszve 150 milliomot tesz; és így minden fejre 9 és 1/2 ft esik; nincs Európában ország, hol csak ennyi esnék minden fejre,* Angliában 40 ft és még Svecziában és Portugalliában is, mellyek kis országok, minden fejre egy pár fttal több esik. És aztán miért van nálunk uzsora, miért nyög a birtokos osztály, miért nem emelkedik a földmívelés és ipar, miért van függőben a kereskedés annyira, hogy ha Bécs megvonja a pesti piacztól creditjét, itt rakásra hullanak a kereskedők, mint őszkor a legyek? Ezen segítve van, mert ha a forgó pénz kevés, adjon a törvényhozás több forgó pénzt, ha nem ezüstöt is, de ollyan értéknek legyen képviselője, mellynek repraesentatióját forgó pénzzé tenni a status-oeconomia kifejlettebb fokához tartozik. Azt hiszem, úgy fogja magát e nemzet, ha a veszélyeken túl lesz, érezni, mintha leszállana valamelly nehéz súly melléről, és szabadabban fog lélekzeni. Ezek az indokok. Megvallom, érzem, hogy ritka tünemény a budget tárgyalása alatt, sőt a nélkül, hogy az tárgyaltatnék, a pénzügyministernek 61 millió hitelt szavazni, nem is kívánom, hogy ez rendszabályul szolgáljon jövőre; de azon perczben vagyunk, hogy 2 és 1 ftos jegyekkel nem segíthetünk a szükségen, kölcsönt pedig nem eszközölhetünk, kell tehát más bankjegyeket kibocsátani; de ezt nem lehet tenni a törvényhozás felhatalmazása nélkül. Az 1 és 2 ftosokra nézve el merhettem vállalni a felelősséget, mert ezen jegyeknek alapjuk van, t. i. az ezüst pénz; de a 61 millióra nézve azt nem tehetem, mert itten az alap a törvény, s azon szó, hogy érettök kezeskedik a nemzet minden közjövedelmeivel, s megparancsolja, hogy azok minden közpénztáraknál elfogadtassanak. Ezt pedig tenni kell, mert különben nem tudom fedezni a közszükségeket. Ezen okból és nem személyem iránti rendkívüli bizodalom kívánatából terjesztem elő ezen törvényt s annak kérem tulajdonítani az előterjesztést a tisztelt felsőháznál, mert nem tudok másképen segíteni, hacsak nem ajánl valaki néhány millió kölcsönt. Azért kérem a tisztelt házat, méltóztassék ezen intézkedéshez hozzájárulni, hozzátévén azt, hogy megelégedtem volna azzal is, hogy ne legyen a hitel azon számra kiterjesztve, melly az 1848- és 1849-iki budgetnek resultatuma, hanem csak annyira, a mennyire egy pár hónapra lesz szükség; de a képviselőház úgy gondolkozott, hogy jobb lesz egyszeri bajjal keresztülesni, mint majd későbben kétszeres fáradsággal talán. Ezen ok vezérelte a képviselőházat, hogy mikor egy pár havi ellátást kértem, 61 milliót szavazott meg, de úgy, hogy csak annyit legyen szabad használni, mennyiben az ország megállapítandó közszükségeire a megállapítandó közjövedelmek elégségesek nem volnának. Ebben van a garantia minden visszaélés ellen, és azért kérem a tisztelt házat, méltóztassék a kormányzás nehéz gondjait kegyes hozzájárulásával támogatni. (Helyeslés!)
Vö. a 195. számmal.
Vö. a 26. és a 29. számmal.
A katonák a zsoldon felül pótlékdíjat kaptak. Ld. a 277. számot.
A kincstár két pénzügyi műveletére ld. a 136. és a 203. számot.
Vö. a 381. és a 397. számmal.
Az 1811. és 1816. évi devalvációra utal. 1811-ben a kormány 1/5-re szállította le a pénz értékét és az új papírpénznek „váltójegy” (Einlösungsschein) elnevezést adta. A háborús költségek azonban a papírpénz további kibocsátását tették szükségessé. Minthogy pedig a váltójegyek mennyisége meghatározott volt, új név alatt bocsátottak ki papírpénzt (előlegzési jegy, Anticipationsschein). De a papírpénz értékét így sem sikerült biztosítani, néhány év alatt kb. 5/3-ra esett. Az 1816 január 1-én és 1817 július 25-én megjelent császári pátensek vetettek véget a válságnak. Az értékét vesztett régi papírpénzt vagy 2/7 részben bankjegyre, 5/7 részben kamatozó és évenként fokozatosan beváltásra kerülő államkötvényre cserélték át, vagy pedig az akkor alapított Osztrák Nemzeti Bank részvényeire váltották be. Az 1811. és 1816. évi pénzügyi műveletekkel 100 forint papírpénz értéke 8 forintra esett.
Az eredetiben: 70.
Az eredetiben hiányzik.
Metalik, metaliques az 1816-ban kibocsátott államkötvény neve, amelyet az állam részint régi államkötvényekért, részint papírpénzért adott és amelyért 5%-os kamatot fizetett pengőpénzben. Az első évben 120–130 millió értékben adott ki a kormány ilyen újfajta államkötvényt.
Kamarainak nevezték a kamara kezelésében volt jövedelmeket. Ide tartoztak a regálék, a kincstári birtokok stb.
Vö. a 342. számmal.
A magánföldesurak kártalanítására, amit az 1848: IX. tc. 1. §-a értelmében az állam magára vállalt.
Vö. az 504. számmal.
A napóleoni háborúk idején nagy mennyiségben kibocsátott papírpénzt nevezték feketebankónak.
Elértéktelenedés. Kossuthnak ez a megállapítása nem volt eléggé megalapozott. A papírpénz értékcsökkenését a pénzkibocsátás korlátozásával nem lehetett megakadályozni.
1844-ben irt cikkében 100 millió forintos kölcsönnel vagy ilyen értékű bankjegykibocsátással számol. Viszota Gy.: i. m. 408., 410. l.
A felsőház a törvényjavaslatot változtatás nélkül elfogadta.
Közlöny, 1848. augusztus 31. (88. szám)
424–425. l.
Közli (Kossuth első felszólalását) K. L. I. XI.
302–304. l.
424–425. l.
Közli (Kossuth első felszólalását) K. L. I. XI.
302–304. l.
