1. Budapest, 1848 szeptember 15. Kossuth a képviselőházban felveti a Honvédelmi Bizottmány létesítésének gondolatát.
1.
Budapest, 1848 szeptember 15.
Kossuth a képviselőházban felveti a Honvédelmi Bizottmány létesítésének gondolatát.
Budapest, 1848 szeptember 15.
Kossuth a képviselőházban felveti a Honvédelmi Bizottmány létesítésének gondolatát.
Amióta a bécsi udvar a márciusi napokban kénytelen volt meghajolni a bécsi és a pesti forradalom előtt, a kormányra jutott magyar ellenzék vezetői között csak kevesen lehettek olyanok, akik hittek abban, hogy a nemzet békében fogja élvezni a forradalmi harc eredményeként létrejött márciusi törvények gyümölcseit. Kevesen voltak, akik nem tudták, hogy az udvar és a kamarilla csak időlegesen tette le a fegyvert s csak a viszonyok változására, a kedvező alkalomra vár, hogy újból támadásba menjen át és visszavegye azt, amit a felkelt népek ereje márciusban kiharcolt tőle. S ezeket a keveseket is meggyőzhette tévedésükről az a néhány hónap, amelynek során márciustól szeptemberig egyre sűrűsödtek a kamarilla titkos, majd mind nyíltabbá váló aknamunkájának jelei. A Bécsből szított szerb felkelés, Jellacsics nyilt pártütése, a független magyar minisztérium munkájának gáncsolása, megbénítása, a katonai vezetők egyre nyíltabb szabotázsa mindmegannyi előjele volt a készülődő ellenforradalomnak s növelte a kétkedők, ingadozók aggodalmát, egyben azonban erősítette azok elszántságát, akik nemcsak hittek a magyar ügy igazságában, de a harcot is készek voltak vállalni érte. S amikor a bécsi reakció az olaszországi katonai helyzetnek számára kedvező fordulata után elérkezettnek látta az időt a nyílt fellépésre, a magyar politikai élet vezetői, de az egész magyar nép számára is elérkezett a döntés ideje, választani kellett a behódolás, vagy a törvényes jogok védelmében vívandó fegyveres forradalmi harc között.*
A márciustól szeptember végéig tartó politikai fejlődés anyaga nem tartozik ennek a kötetnek a keretébe, azt majd a Kossuth pénzügyminiszteri időszakát felölelő készülő kötetben fogja találni az olvasó; addig is a számtalan feldolgozás közül elég legyen Horváth M. klasszikus munkájának (Magyarország függetlenségi harcának története 1848. és 1949-ben) és Mód Aladár összefoglalásának (Pártharcok és a kormány politikája 1848–49-ben, a Forradalom és szabadságharc 1848–1849 c. kötetben) megfelelő fejezeteire utalni.
Mert az iránt még a törvényesség formáihoz feltétel nélkül ragaszkodóknak sem volt semmi kétségük, hogy mindaz, amit a magyar nemzet márciusban a nemzeti függetlenség terén, a Bécshez, Ausztriához való kapcsolat rendezése terén kivívott, nem jogainak erőszakos bővítése volt, hanem csupán visszaszerzése a nemzeti szuverénitás olyan alkotórészeinek, amelyeket az Ausztriával való kényszerű együttélés évszázadai alatt csalárdság és erőszak ragadott el a nemzettől, de amelyről a nemzet jogszerűen soha le nem mondott. S így a megdöbbenés és harag pártkülönbség nélkül magával ragadta a márciusi átalakulás minden hívét akkor, amikor az augusztus 31-i királyi leirat és a reakciónak behódolt bécsi minisztérium hozzá mellékelt emlékirata nyíltan is bejelentette az udvar elhatározását a márciusi vívmányok visszavételére. Ha a magyar kormány az osztrák minisztérium emlékiratának megfelelően magára vállalta volna azoknak az osztrák államadósságoknak jelentős részét, amelyeket a magyar országgyülés megkérdezése nélkül csináltak, s amelyekből a magyar népnek haszna soha nem volt, s ha lemondott volna az önálló hadügy, pénzügy, külügy, külkereskedelem terén törvénnyel biztosított függetlenségéről, az gyakorlatilag a március előtti helyzet visszaállítását, a nemzeti függetlenségről való teljes lemondást jelentette volna. A reakció fegyveres fellépésének a veszedelme ezzel a megnyilatkozással az előtérbe lépett, a kormány egyezkedésre kényszerült, az önvédelemre való felkészülést pedig lehetetlenné tették a törvényes formák, amelyek értelmében a szükséges törvényes intézkedéseknek először a király jóváhagyását kellett elnyerniök. Hogy ez gyakorlatban mit jelentett eddig, azt mutatta a július 11-i törvényjavaslatok sorsa, amelyek megerősítéséért augusztus 28 óta Deák és Batthyány személyesen kilincselt az udvarnál sikertelenül.
A helyzet cselekvést igényelt s a közvélemény Kossuthtól várta a cselekvést. Szeptember 4-én közölte a nádor a minisztériummal az augusztus 31-i leirat és melléklete szövegét s Kossuth azonnal a képviselőházba sietett, hogy sürgős intézkedések megtételére hívja fel a képviselőket.* Ekkor, a végzetes tartalmú augusztus 31-i iratok megismerése után érlelődött meg Kossuthban az a régóta kísértő gondolat, amely a Honvédelmi Bizottmány csiráját rejtette magában és amelynek most, a szeptember 4-iki ülésben adott először hangot. Vázolta beszédében azokat a jelenségeket, amelyek azt bizonyították, hogy a minisztérium munkáját Bécsből tudatosan bénítják s amelyek ellen »a minisztérium, melly hűséget a királynak és alkotmánynak, és engedelmességet a törvénynek esküdött, csak törvényes eszközökkel élhetett, mellyek minden oldalról elzsibbasztattak« s kijelentette; »Vagy végének kell szakadni tüstént ezen állapotnak, vagy pedig a nemzet kénytelen lesz ideiglenesen olly végrehajtó hatalomról gondoskodni, amelly végrehajtó hatalom ne legyen kénytelen a maga eljárásának eszközeit a törvényből, hanem a haza veszélyéből meríteni. A ministerium, a melly így meg van kötve, mint ez, nem mentheti meg a hazát«. Felkérte a házat, hogy »nagy határozásokra és eltökélésekre készülve, az utolsó lépések sikerének megkísértésében a még most létező ministeriumot támogassa,« s ezért néhány korábbi rendelkezés jóváhagyását, valamint néhány új intézkedés – egy Európához intézendő manifesztum megfogalmazása, országgyülési biztosok kiküldése, a nép mozgósítására, küldöttség a királyhoz a békés rendezés kieszközlésére – hozatalát kérte. Végül kérte a házat »méltóztassék egy kis bizottmányt szervezni, mely a ministeriummal értekeznék a horvát ügyek iránt, melly elő fogja terjeszteni mind azon hosszadalmas adatokat, mellyek kezénél vannak, e dologban terjesszen elő a háznak javaslatot«. Meggyőződése – jelentette ki Kossuth – hogy »ha e dologban valamit tenni kíván a ház, jobban lesz így előkészítve, mintha egy javaslattal a ministerium előállana; mert most méltóztassanak elhinni, tiszta őszinteséggel teszem azon nyilatkozatot, hogy rendkívüli hatalmakra lesz szüksége a nemzetnek; a ministerium, melly a törvénynek korlátai közé van szorítva, nem mentheti meg a hazát. Tehát ennek nem ministerialis kérdésnek, hanem a közveszélynek és a közhaza iránti kötelességnek érzetéből mindnyájunk emanatiojának kell lenni«. A horvát ügy, Jellacsics fenyegető támadása volt akkor a döntő probléma, erre kívánt Kossuth »egy kis bizottmányt«, amely javaslatot terjesztett volna elő a minisztériumnak.**
Tévesen írja Mód Aladár (i. m. 58. l.), hogy Kossuth »az augusztus 31-i és szeptember 4-i leiratot követő felháborodás és viharos jelenetek közben« tartotta meg beszédét. Az augusztus 31-i leiratról még csak a nádor és a miniszterek tudtak, Kossuth nem közölte még azt a képviselőházzal, a szeptember 4-i Jellacsicsot rehabilitáló leirat pedig csak napokkal később vált ismeretessé azáltal, hogy Teleki Ádám felküldte Pestre egy Jellacsics által terjesztett nyomtatott példányát. (V. ö. Horváth M. i. m. 1. k. 426. és 429. l.)
Kossuth szept. 4-i beszédét a Kossuth Hírlapja már szept. 5-én soronkívül leközölte, hozta a Közlöny (szept. 6. sz.) és a többi lapok is. L. még Pap D.: A magyar nemzetgyűlés Pesten 1848-ban, Pest 1866. 1. k. 155. s köv. l. és Kossuth Lajos iratai, XI. k. 310. s köv. l. A Kossuth felszólalását követő kétnapos vitát a Közlöny hozza a legrészletesebben. A szakirodalom, így Ember Gy. tanulmánya is (A Honvédelmi Bizottmány. Századok 1948. évf.) szeptember 15-ét jelöli meg a Honvédelmi Bizottmány születésnapjaként, sőt Szeremley S. (A Honvédelmi Bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban. Pest, 1866.) még későbbre teszi azt. A szept. 4-i Kossuth beszéd elemzése meggyőzhet arról, hogy Kossuth már ekkor tisztában volt azzal, hogy mit akar.
Nem lehetetlen, hogy Kossuth már ekkor egy olyan bizottmányra gondolt, amely a Jellacsics elleni védekezéssel lényegében az egész nemzeti önvédelem ügyét kiragadta volna annak a minisztériumnak a kezéből, amely nemcsak a törvények általi kötöttsége miatt, hanem, sőt sokkal inkább, személyi összetétele következtében alkalmatlannak látszott a küszöbön álló forradalmi harc szervezésére és vezetésére. Batthyánytól, Deáktól, Eötvöstől, Széchenyitől, Eszterházytól, Klauzáltól nem várhatott Kossuth forradalmi tetteket, ezért tett beszédében félreérthetetlen célzásokat a minisztérium küszöbön álló lemondására s ezért készítette elő a képviselőházat az új, forradalmi végrehajtó hatalom létrehozására. A délvidéki kormánybiztosság és a bécsi küldöttség körül feltámadt heves vitában ugyan Kossuth utolsó javaslatának jelentősége elhalványult – Kossuthot nem is választották meg a 12 tagú bizottságba, ehelyett az Európához és a magyar néphez intézendő kiáltvány megszerkesztését bízták rá – a Honvédelmi Bizottmány gondolata azonban Kossuth agyában megszületett és Kossuth ettől kezdve szívós következetességgel harcolt létrehozásáért.
A szeptemberi napok drámai eseményei hamarosan megérlelték a helyzetet Kossuth kezdeményezésének megvalósítására. A bécsi küldöttségjárás kudarca, a minisztérium lemondása, a népakarat szeptember 11-i hatalmas megnyilvánulása Kossuth mellett, Jellacsics seregének megindulása, a nádor és Batthyány igyekezete Kossuth elszigetelésére és a behódoló irányzat erősítésére csak fokozták a szeptemberi hetekben Kossuth eltökéltségét és erősítették szövetségét az országgyülés baloldalával, amely viszont a főváros forradalmi tömegeit mozgósította az önvédelmi harc vállalásának politikája mellett. A végrehajtó hatalom kérdésének rendezését az események sürgetően követelték: minisztérium nem volt, bár Kossuth és Szemere szeptember 11-én nem mondtak le, Batthyány pedig, mint a minisztérium megalakításával megbízott miniszterelnök, egyedül képtelen volt a honvédelem sürgető feladatait megoldani, de el is volt tökélve, hogy a napról-napra előbbre nyomuló ellenséggel szemben a békés megegyezés lehetőségeit keresi. Ez a törekvés késztette Batthyányt arra, hogy szeptember 15-én, a Teleki Ádám főparancsnok árulását tartalmazó bejelentés után javasolja a nádor lemenetelét a táborba, hogy átvegye a Jellacsicscsal szembenálló sereg vezérletét. Kossuth támogatta ezt a javaslatot s kérte, hogy a szükséges lépéseket azonnal tegyék meg, hogy a nádor másnap már elindulhasson. Küldöttség ment a nádorhoz és csakhamar vissza is tért a nádor beleegyező válaszával. Ezután Kossuth indítványozta, hogy küldjenek ki a táborba a képviselőház kebeléből három biztost, akik segítségére legyenek a nádornak és eréllyel lépjenek fel az árulás mutatkozó jeleivel szemben. Ezután elérkezettnek látta az időt, hogy újból felvesse egy különleges rendeltetésű bizottmány létesítésének gondolatát:
A mi azt illeti, hogy a ház a maga részéről szinte cselekedjék, én csak azt kívánom előre bocsátani, hogy én a dolgot annyira sürgetőnek vélem, és ő fenségének megjelenését a főhadi szálláson annyira nélkülözhetetlennek, hogy kérni fogom ministerelnök urat, legyen szíves ő fenségét arra bírni, hogy amennyire lehet, ministerelnök úrrali értekezést – mert most bizon nincs időnk aludni – még ma éjjel méltóztatnék bevégezni, és holnap reggel tetézze a nemzet iránti szívességet, mint felajánlkozott rögtöni elindulásával, mert bizony a sikerre nézve jelenleg igen sokat tesz, ha nem késik.* Meglehet, hogy a ház részéről némelly intézkedések lesznek szükségesek, de erre már a háznak a dislocalt és disponibilis erőket egészen ismernie kell; mi nem ollyan tárgy, mellyet nyilvánosan tárgyalhassunk, s azért nagyon óhajtanám, mikint minden hadi munkálatra vonatkozó interpellatiok és felhivások akkint intéztetnének, hogy abból valami baj ne következzék. Úgy hasonlókép a ház szükséges intézkedései végett szükséges tájékozást bajosnak találom, a ház előtt tárgyalni, hanem ha talán, ha jobb módot tud valaki, azt elfogadom, talán méltóztatnának néhány tagból álló választmányt kinevezni, melly a disponibilis erőről, mellyről a ministerelnök ur intézkedhetik, magának tudomást szerezvén, ha intézkedésekre van szükség, a háznak javaslatot adhasson. Ezen javaslatomtól örömest elállok, ha ministerelnök urnak vannak a maga részéről a ház elibe adandó intézkedései a haza erejének szaporítása iránt, minthogy akkor erre nincs szükség, mert ha ministerelnök ur azt mondja, nekem erre van szükségem, úgy hiszem, a ház minden eszközt meg fog szavazni, s annak végrehajtásáról intézkedik, mit az ország erejének szaporítására szükségesnek lát; de ha talán ministerelnök urnak nem volnának illyen kívánnivalói e perczben, jó volna, ha a ház informálná magát: mi az a disponibilis erő. Lehetne ezek iránt interpellálni, de az interpellatiokra nem szeretem, hogy ministerelnök ur itt nyilvánosan feleljen.
A nádor a küldöttségnek adott válaszában közölte, hogy másnap szeretne a miniszterelnökkel a tennivalók felől intézkedni.
Gr. Batthyány Lajos: Akár a ház, akár egy kinevezendő bizottmány előtt fog tőlem felvilágosítás kívántatni az erőre és disponibilis szerekre nézve, azt megadni mindig kötelességemnek ismerem. A mi a végrehajtást illeti, kérem hogy mig állásomban maradok, szabad kezet engedjenek, mihez ha nem járul a ház, minden pillanatban kész vagyok hivatalomat letenni.
Kossuth Lajos: Én a bizottmányt nem rendelkezés, hanem a haderők állapotáróli tudomás szerzés végett indítványoztam kiküldendőnek, melly bizottmány a tapasztaltakról jelentést teend a háznak, s ezt annyival inkább szükségesnek vélném, mert ő fensége is kijelentette, hogy az erőt csekélynek tartja, s annak szaporítása iránti intézkedésre hívja fel a házat.* Ennek következtében a ház háromfélekép támogatja ő fenségét, – 1-ör leküldi a biztosokat, hogy az árulók kevesedjenek – úgy, a mint lehet, ennek több módja van – a barátok pedig szaporodjanak. Más részről a házat szólítja fel, hogy gyámolítsa. E végett tájékozzuk magunkat, a tájékozást pedig nem szeretem nyilvánosan tárgyalni.
A nádor válaszában kijelentette, hogy Teleki Ádám árulása következtében a hadsereg igen megfogyatkozott, s hogy »elvárja a képviselőháztól, hogy minél több erőnek minél előbbi összpontosításáról rendelkezni fog«.
Az indítványra senkinek sem volt észrevétele, ehelyett a képviselőház szept. 12-i határozatával kapcsolatban* az ujoncozás módja körül keletkezett rövid vita. Az ülés végén Pázmándy elnök kijelentette:
Az említett határozatban a képviselőház kimondta, hogy addig is, míg a király a felterjesztett katonaállítási törvényt szentesíti, a megállapított ujoncmennyiséget toborzás útján kell kiállítani, s intézkedett a toborzás módozatai felől. Ismeretes, hogy a szóbanforgó törvényjavaslat szentesítését az udvar megtagadta.
Arra nézve, mit Kossuth követtársunk indítványozott, hogy t. i. a táborba 3 tag lenne leküldendő, ú. m. Bónis Samu, Perczel Mór* és Asztalos Pál, kik ott a nádornak, ki a vezérletet általveszi, minden tekintetben segédkezet nyujtsanak, a háznak határozatot kell hozni. Azok, kik ezen indítványt elfogadják, álljanak fel! (Mindnyájan felállnak.) Úgy hiszem, elegendő lesz, ha Kossuth követtársunk indítványára küldendő bizottmány 6 tagból fog állani, méltóztassanak tehát a szavazási cédulákat holnapra beadni. (Nevezzen az elnök 6 tagot.) Nyáry követtársunk pedig elő fogja holnap terjeszteni munkálatát, mellyben aránylag ki van vetve a megyékre, hogy mellyik, hány ujonczot fog kiállítani. A 6 tagot méltóztassanak holnapra megválasztani.
Perczelt a miniszterelnök szept. 16-án szabadcsapatok alakításával bízta meg a horvátok ellen, s helyette Luzsénszky Pál ment biztosként a táborba.
Közlöny, szept. 17.
