10. Budapest, 1848 szeptember 28. A képviselőház a miniszterelnök távollétének idejére kiterjeszti a Honvédelmi Bizottmány hatásk…

Teljes szövegű keresés

10.
Budapest, 1848 szeptember 28.
A képviselőház a miniszterelnök távollétének idejére kiterjeszti a Honvédelmi Bizottmány hatáskörét.
A ház és a hallgatóság hangulata ingerült volt: híre járt, hogy Lamberg megérkezett a fővárosba.* Zajongás közepette kezdődött meg délután 2 órakor az ülés.
Ember Gy. szerint (Az 1848/49 minisztérium levéltára, Bp. 1950. 31. l.) a képviselőház ezt a határozatot már Lamberg megöletésének hatása alatt hozta. Ennek azonban ellene mond az a körülmény, hogy Lamberget az egykoru elbeszélések szerint délután 3 óra tájban ölték meg, a képviselőház ülése pedig már kettőkor megkezdődött, sőt a határozatot már az ülést megelőző képviselői tanácskozáson elfogadták. Egyébként sem képzelhető el, hogy az ülésen a nagyfontosságú esemény valamilyen formában ne került volna szóba, márpedig ez nem történt meg. Sőt Pázmándy elnök a rövid ülés végén hangsúlyozta, hogy semmi előterjesztése nincs, kérte a képviselőket, hogy az ingerült hangra való tekintettel, »ha csak valami különös nincs«, ne szóljanak és délután 6 órára hívta össze a képviselőket azzal, hogy »ha lesz tárgy, mit a 3 tagból álló ideiglenes végrehajtó hatalom szükségesnek fog tartani elintézés végett, akkor ülést tartandunk«.
Elnök: Ha nem méltóztatnak kihallgatni az elnöki székből, rögtön feloszlatom az ülést; ki kell azt hallgatni, mit előadok. A dolognak veleje az, hogy a mai tanácskozmányban közegyetértéssel abban állapodtak meg a képviselő urak, hogy addig, mig gr. Batthyány ministerelnök a fővárosból távol lesz, azon rendetlenségek és véres bosszúk eltávoztatása végett,* mellyeket részemről semmi esetre nem helyeslek, és azt gondolom, a ház tagjai közül senki sem helyesli, (Igaz!) az ország kormány nélkül ne legyen, a 6 tagbul álló és régóta kinevezett választmány, melly a honvédelmi választmány nevezete alatt meg volt bizva a ministerelnökkel értekezni azon tárgyakról, mellyek az ország nyomasztó helyzetében szükségesek, ezen választmánynak 3 jelenlevő tagjait a ház addig megbízza a rendnek és csendnek fenntartására, és minden olly intézkedéseknek sikeres megtételére, mellyeket jelenleg az ország állapota megkíván. Miután ez elhatároztatott a conferentiában, ennek megszentesítésére fölhívom a házat: méltóztassanak felállni. (Mind felállnak!) Azt gondolom, ezen határozattal mind a koronáról való intézkedés, mind az ágyuk átrendezésének felelősségét a képviselőház által tette azon 3 tagra. A legelső az, hogy egy hatalom állapittassék, melly a városban a nemzet nevében működvén, sikeresen mindent megtegyen. Tehát mind a koronáról, mind pedig egyebekről a választmánynak jelen lévő tagjai fognak intézkedni. Semmi egyéb előterjesztésem nincsen.
Ez az utalás – amennyiben az előző jegyzetben mondottak helytállóak – csak a felizgatott hangulatra s a Lamberg fogadására készülő fegyveres tömeg kijelentéseire vonatkozhatik, nem pedig Lamberg megöletésére.
Közlöny, szept. 30.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem