20. Martonvásár, 1848 szeptember 30. Az országgyülési biztosok* jelentése a képviselőháznak a pákozdi győzelemről.

Teljes szövegű keresés

20.
Martonvásár, 1848 szeptember 30.
Az országgyülési biztosok* jelentése a képviselőháznak a pákozdi győzelemről.
A három országos biztos kiküldését Kossuth javaslatára a szept. 15-i ülésben határozta el a képviselőház. Feladatuk az volt, hogy a sereg vezetőit harcra kényszerítsék, és növeljék a sereg lelkesedését.
Tisztelt ház!
A régen óhajtva várt pillanat, hogy seregeink a hazánkat megtámadott ellenséggel összeütközzenek: tegnap megérkezett. Nem kevés aggodalommal teltünk el a kimenetel felől, tekintve seregeink csekélyebb számát, mellyeknek nagy része még gyakorlatlan, s a fegyverrel sem tud bánni, s több más, a tisztelt ház előtt is tudva lehető körülményeknél fogva. És annál nagyobb volt hazafiui örömünk, mellyet a kimenetel keltett bennünk. A kétszernél nagyobb számú ellenséget minden pontokon visszaverték seregeink, különbséget tenni nem lehet, kiemelést érdemelnek minden esetre a még alig gyakorlott pesti, borsodi és kivált a tolnai önkéntesek, kik hősileg viselték magokat, igen sok kárt téve az ellenség közt, s annak tüzét, bár soraikból sokan elhullottak és sebesültek meg – bámulatos hideg vérrel kiállották, s a Pérczel Sándor vezénylete alatti csapat, a fővezér méltánylat nyilatkozatát érdemelte meg. Megemlitendő még a tüzérség, általában különösen az 5-ik ezredbéli, s ezeknek parancsoka, Jungwirth, ezen osztályt a nemzet hálájárul biztositottuk is a csata téren. E napnak eredménye lett, hogy az ellenség nyakra főre a hegyekbe huzódott fel, minden irányban s a csatatér a mienk maradt. Az ellenséget üldözni tanácsos nem volt, már az emlitettük oknál fogva, és azért is, mert vitéz seregeink kifáradtak, s bármennyi lelkesülés van is bennük, de a kellő rend és betanitás hiányában lehetett tartani, hogy az ellenség erős állásábul a mieinket visszavervén, olly zavar támadhatott volna, hogy seregeink szétoszolván, öszve szedése s a rendbeni visszavonulás lehetetlen lett volna. Alkonyattájban láttuk az ellenséges seregeket tömegekben vonulni a hegy élén irányunkban s tartani lehetett, hogy Lovas Berény felé megkerüli állásunkat, mire meghatároztatott seregeinknek a martonvásári állásbani vissza huzása – a mi meg is történt. A sötétben azonban némi szerencsétlenség történt, ugyanis a lelkesedéséről ismeretes Porosz herczeg gyalogság egy osztálya, az utó csapat nyomulását ellenségnek vélvén lőtt, melynek következtében a huszárok és honvédek közül többen elestek és megsebesedtek, s hogy nagyobb szerencsétlenség és zavarodás nem történt, azt a Moga vezér erélyességének köszönhetni, kinek kiséretéből számos huszár lövetett le, azonban még is a sereg tegnap éjjel táborban szállt.
A csata folyta alatt a jobb szárnyon, hol Ivánka őrnagy vezényelt, történt, hogy a legnagyobb tüzelésben az ellenségtől egy tiszt fejér kendővel jött csapataink elébe, mire Ivánka őrnagy odalovagolt, s a tiszttel bement az ellenség vonalába, azonban csapatai még folyvást tüzelvén, azokhoz lovagolt s a tüzelést megszüntette. Visszajövet a szeresánok körülfogták, s értésekre adván a történteket, mind a mellett elfogatott, s egy tiszthez vitetett, ki őt Jellasicshoz küldötte, kitől ma reggel egy levéllel vissza érkezett, mellyben kijelenti, hogy fegyverszünetre kész, hogy a viszályok kiegyenlíttethessenek. Móga vezér ur, a csapatok parancsnokai és mi összejövén, ezen tárgy tanácskozás alá vétetett, s minden csapatok vezetői együl egyig kinyilatkoztaták, hogy seregeinknek a fegyverszünetre kerülhetetlen szüksége van, a fáradalmas utazások, a tegnapi csata, a visszavonulás, s az éjjeli hideg eső által el lévén tikkadva és szétoszolva, a mi a leggyakorlottabb hadseregnél is megtörténik, azonban e tekintetben megnyugtathatjuk a tisztelt házat, hogy midőn ezen tudósitást tesszük, már seregeink össze vannak szedve, vidorok ismét és harczra készek, mi a rendes katonaság tisztjeire is meglepőleg hatott, s azon tekintetből is, mert mi erősitéseket vonhatunk magunkhoz ez idő alatt, holott neki azon előnye nincs, seregeink kipihenve, megerősödve a bekövetkező csatában győzedelmesen vivhatnak. Ebben tehát megegyezvén Kiss Ernő és Milbeck ezredesek és gróf Szapári Antal elküldettek azon föltételek alatt, hogy a kijelelt vonalon tul semmi hadi müködések ne történjenek, a fegyvernyugvás legfellebb három huszonnégy órán tartson, s ha ez alatt a viszályok kiegyenlitéséről lépések tétetnének, a fegyvernyugvás meghosszabbittathassék, az ellenség részéről az élelmezés megszerzésére semmi erőszak ne használtassék.* Az, hogy tőle jött az ajánlat a fegyvernyugvásra, mutatja, hogy a tegnapi eseménynek nagy hatása volt reá, ugyanis, bár a fegyvernyugvás alatt az előny részünkön van, ezt tevé, mert nem hitetheti el magával, hogy sorkatonaságunk lőni fog reá, s át látá, hogy ha addig séta utat tett is, most már véres akadályokra talál, és nem olly könnyü dolga van ennyire előhaladván az országban.
A fegyverszüneti megállapodás szövegét közli Gelich R. munkája, Magyarország függetlenségi harca 1848/49-ben. I. k. 230. s köv. l.
Leginkább ez az, mi iránt a tisztelt házat sietve tudósitani kötelességünknek ismertük, megnyugtatólag tartván ezt a kedélyekre. Sürgőleg kénytelenek vagyunk a tisztelt házat megkérni, intézkedjék, hogy 150 ezer ezüst forint küldessék, s ebből legalább 40 ezer ezüst forint huszas pénz.* Seregeink száma szaporodik, az élelmezés sokat felemészt, mert néha pazarlólag is kell bánni az élelmezéssel, mert seregeinkben van megmentésünk reménye.
A pénz elküldésére vonatkozó intézkedést l. 25. szám alatt.
Egyébiránt, aggodalmaink ha lehettek volna is eddig, a tegnapi nap által eloszlattattak, mindenki megtette kötelességét a vezértől kezdve az utolsó emberig, minden különbség nélkül. September 29-e kiszámithatatlan következésü nap; e csata döntött hazánk sorsa felett, nemzeti önállásunk első alapköve tegnap tétetett le, az elestek vérével erősítve, minden ármány és viharok ellen.
Kelt Martonvásáron September 30-án 1848.
Luzsénszky Pál
Bónis Sámuel
Asztalos Pál
nemzetgyülési biztosok
Hátlapon: Felolvasandó. Pálffy s. k. alelnök.
Eredeti. O. Lt. OHB 1848: 2243.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages