a) Az OHB-nak a hadihelyzetről és a hadsereg újjászervezéséről:

Teljes szövegű keresés

a) Az OHB-nak a hadihelyzetről és a hadsereg újjászervezéséről:
Pozsony Nov. 2. 1848. este
A honvédelmi bizotmánynak:
Simonich ma délután 2 órakor N. Szombatban volt. Seregünk Sednicz körül; holnap már talán találkozhatnak, ha csak segítséget nem vár N. Szombatban az ellenség. Pozson kimondhatlan pletyka fészek. A legbalgább híreket terjesztgetik a népesség rémítésére. Hadi törvényt kellend ezen visszaélés ellen hirdetni, így azt beszélik, hogy Nádasdnál Hammerstein 7000 emberrel áll; a mi lehetetlen, mert ha madár volna is, látta volna valaki, míg Szakolczáról Nádasdig repült volna. Pedig senki sem látta.
Azonban annyi bizonyos, hogy Jellasichnak az országbeli kieresztése, összekötve az october 3-kai manifestummal, mind inkább megváltoztatja a háború szinét. Már nyiltan az austriai kormány visel ellenünk háborút. Erdélytől kezdve a Lajtháig, s Morvától Fiumeig. Erre készen kell lennünk, valamint arra is, hogy nincs még elég erőnk magunkat akkint szét osztani, hogy minden egyes beütésnek sereget küldhessünk elibe. Azért tűrnünk kell imitt-amott némi kisebb bajt. Nekem tervem az, hogy a Duna bal partján Posonra, jobb partján a Fertő szomszédságábani valamelly jó helyre támaszkodva, innen majd Bruck, majd Sopron felé az egyes betöréseknek száguldó csapatokkal útját vágjuk; amonnan a Duna jobb partját fedezzük, s ollyán forma detachement, mint minő most Simonich ellen működik, száguldó expeditiokat tegyen.
Én nem nagy csatáktól, hanem guerilla harcztól reménylem Magyar Ország megmentését.
Azonban akár mi terv fogadtassék el, az ország szívét fedezni kell, s miután seregünk már az őszi essőben Parendorf gyepjén nem táborozhatva, fő hadi erejét Posonyba vonta, arra kérem a tisztelt bizotmányt, hogy a Posonyba destinált tartalék hadsereg organisationalis helyéül méltoztassék Győrt választani, s azt legalább két batalionnal meg is kezdeni.
Ide a fő táborhoz új batalionokat nem vélek, most küldendőknek, de küldessenek úgy az ujonczok, mint a napokban is érkezett ide 374 kevert nógrádi, pesti, jászkúnsági s még nem tudom hová való, mert így keverten lehetetlen lesz a beosztás; és ne küldessenek mezitláb s fegyvertelenül, mint a Wasa ezredhez ma érkezett ujonczok, mert az illyen nép itt borzasztó nagy teher; nem tudunk vele mit csinálni.
Az armada organisatioja borzasztó munkába kerülend; s ha békét nem hágy novemberen át az ellenség, majd nem lehetetlen lesz – pedig úgy látszik, nem fog békét hagyni, hanem száz ponton is be be száguld számos lovasságával. Azért huszárjaink kiegészítésére mindenek felett gondot kérek.
A létszám és hiány kimutatás talán elkészül két nap alatt. Most még mindig a beszállásolással van baj; még 2000 embert mindig nem tudtunk fedél alá hozni itt Pozsonban.
Ismét 6 huszár jött meg Prágából – mondják 2 hét alatt egy sem marad ott. *
A Nádor-huszárok hazatérésére l. a 218. l. 1. és a 323. l. 1. jegyzetét.
Következő kérésem van. Feljövetelem közben feladatom volt erőt teremteni. Komáromban két zászlóaljat találtam, a 18-ikat és 25-ket, egyiket sem complet, egyiket sem felszerelve. Ki válogattam 677 embert a 18-ik zászlóaljból; hozzá adtam az unghi önkénteseket, s Butler őrnagy vezérlete alatt megindítottam. Később a Simonich elleni operatio végett Miháli őrnagy vezérlete alatt felküldetett, a 18-ik zászlóalj többi legénsége és 400 felfegyverzett ember a 25-ik zászlóaljból – együtt egy zászlóaljat képezve. Már most organisalni kelletvén, arra kérem a tisztelt bizotmányt, méltoztassék a hadi tanács által akkint intézkedni, hogy (Butler zászlóaljából az unghi önkéntesek elmenendvén) Miháli zászlóaljának a 18-ik zászlóaljhoz tartozó egyénei ahoz tétessenek által, hol a 677 egyén van. Miháli zászlóalja pedig a 25-ik zászlóalj hátralévő egyéneiből kipótoltassék. Az elsőre nézve tisztek akkor jelen nem lévén, elvettük, a kiket Komáromban lenni találtunk; ezeknek itt maradása vagy eredeti rendeltetésökhöz vissza térésök iránt, mihelyt a létszámot megtudom, előterjesztést teszek; most csak azt kérem elhatároztatni: Butler maradjon e, mint már honvéd őrnagy ezen eddig általa commandirozott batallionnak parancsnoka, vagy Janik őrnagy ur veendi által? vagy pedig ez kap más zászlóaljat és Butler, ki már azt a csatában vezette, ezt megtartsa?
A három tábornok kinevezési okleveleit vettem, de kénytelen vagyok kijavítás végett visszaküldeni, mert az írnok gondatlan hibákat követett el, ú. m.
Görgey a Diploma szerint October 20-kától kezdi a rangot – a kinevezési tudósításban November 1-ső napjától. *
V. ö. a 321. l. 1. jegyzetével. Az OHB nov. 6-i kelettel átírt a hadügyminisztériumnak és Kossuth utasítására hivatkozva kérte a kinevezési okmány kijavítását. (OHB 1848: 2297. sz.).
Lázár amaz szerint Octob. 16-kától, eme szerint Novembertől.
Schweidel amaz szerint Octob. 26-kától, eme szerint Novembertől. Egy sem üt össze.
Ezen kívül arra is ügyeletet kérek, hogy e szerint Lázár régibb tábornok volna, mint Görgey, ez tehát nem lehetne főparancsnok, holott én neki az October 11-kén kelt s a rang kezdetet Octob. 15-étől számitva kinevezési oklevelét a tisztelt bizotmánynak, melly Pázmándynál volt használatul letéve. Esedezem tehát ezen dátumot meghagyatni.
Ma detachiroztunk egy csapatot Magyar Óvár felé, hogy a Lajthán átszáguldó ellenséges lovasok útját vágják. Mert a sopronyi nemzetőrök, kik reservenek oda voltak állítva Parendorfhoz, csak a hirére is annak, hogy 400 uhlanus Bruckhoz közeleg, haza szaladtak Parendorfról, s a 400 uhlanus bejött.
Szíves tisztelettel
Kossuth
S. k. eredeti. O. Lt. OHB 1848: 2297.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem