c) Csányihoz Repeczky Ferenc kormánybiztosi kinevezéséről:

Teljes szövegű keresés

c) Csányihoz Repeczky Ferenc kormánybiztosi kinevezéséről:
Különös méltánylással értettem országos biztos ur jelentéséből azon szolgálatokat, mellyekkel Repeczki Ferencz képviselő önkéntes jóakaratból és hazafiui indulatból a táborbani megjelenése óta, országos biztos ur tömérdek foglalatosságaiban segítségére lenni szíves volt. *
Repeczky az országgyűlés Lamberg ellen hozott határozatát vitte Ludwigh Jánossal együtt még szept. 28-án a táborba és ott is maradt.
Miért is nevezett képviselő urat országos biztos ur jelentésének következtében arra kérem fel, hogy jövendőben is, mint országos biztos ur hivatalos segédje a táborbani jelenlétének napjától számítandó 8 pfnyi napi díj mellett a táborban maradni s a reá bizandó szakot ismeretes hazafiui buzgalmával ellátni szíveskedjék.
Miről midőn országos biztos urat ezennel értesíteném, egyszersmind tudatom, hogy ezt a honvédelmi bizottmánynak is bejelentettem.*
Repeczkyre Pázmándy okt. 18-i levelében hívta fel először az OHB figyelmét. (V. ö. 343. l.).
Kelt Pósonban Nov. 2-án 1848.
Ered. tiszt. O. Lt. Csányi-iratok 1271. rakt. sz.
Egyidejűleg Kossuth az alábbi utasítást intézte az OHB-hoz Repeczky kormánybiztosi kinevezése ügyében:
A honvédelmi bizottmány elnökétől. A honvédelmi bizottmánynak
Különös méltánylattal értvén meg teljhatalmú országos biztos Csányi László urnak jelentéséből azon szolgálatokat, melyekkel Repeczki Ferencz képviselő ur önkéntes jóakaratból s hazafiui indulatból a táborbani megjelenése óta nevezett országos biztos urnak tömérdek foglalatosságaiban segítségére lenni szíves volt, felkértem nevezett képviselő urat, hogy jövendőben is, mint Csányi László ur hivatalos segédje, a táborbani jelenlétének napjától számítandó 8 pft napi díj mellett a táborban maradni s a reá bizandó szakot ismeretes hazafiui buzgalmával ellátni szíveskedjék.
Midőn ezt a tisztelt bizottmánynak jelenteni van szerencsém, egyszersmind megkérem a tisztelt bizottmányt, hogy Repeczki Ferencz képviselő ur részére a képviselő háznál távolléti engedelmet eszközölni méltóztassék.
Kelt Pósonban nov. 2-án 1848.
A honvédelmi bizottmány elnöke
Kossuth Lajos
Az OHB Kossuth rendelkezésére nov. 6-i kelettel az alábbiakat válaszolta:
Az országos honvédelmi bizottmány örömmel fogadta Repeczky Ferencznek a táborban önkéntesen tett hazafiui szolgálatait, mindamellett nem tartózkodunk kinyilatkoztatni, hogy mind Repeczky ur, mind azon kormánybiztosok, kik egyszersmind képviselők is, a haza iránt nagy szívességet bizonyitanának, ha most, midőn az ország kiadásai olly nagyok, mint kormánybiztosok, képviselői napi dijokkal megelégednének. *
A kormánybiztosok túlzott számban való kinevezését a baloldal éles kritikával kísérte, mivel alkalmatlan emberek is kerültek kinevezésre. Számuknak a táborban való túltengéséről ironikus hangú cikkeket írt a Márczius Tizenötödike nov. 7-i számában Csernátony.
Mindkettő ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2189.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem