d) A Haditanács elnökének a sereg felruházásának megszervezéséről:

Teljes szövegű keresés

d) A Haditanács elnökének a sereg felruházásának megszervezéséről:
Az ország több részeiben ellenségeink előtt működő vitéz seregünk ruházata az országos bizottmány figyelmét annál inkább igénybe vevé, miután meg van győződve, hogy a beálló zordonabb idő a sereget a szükséges ruházat s lábbeli nélkül bizonyos veszélynek teszi ki. Hogy tehát ezen seregünk számára a szükséges s tetemes számú minden nemű ruházatot s lábbelit a legrövidebb idő alatt elé állíthassa az ország, ezennel felhatalmazza a honvédelmi bizottmány ezredes urat, hogy maga mellé véve Hajnik Pál országos rendőr igazgatót, Szörényi őrnagyot, s a két főváros kapitányát, akkép intézkedjék, hogy a fővárosok minden mesteremberei e rendelet kifolyásától kezdve, azonnal s kizárólag csak az álladalom, illetőleg a hadsereg számára dolgozzanak, s aki ezen rendelet ellenére mégis, mi előtt a reá kiszabott ruhát elkészítette volna, bármi munkával, kivéve a katonatisztek ruházatával, melly szinte a hadsereghez tartozik, foglalatoskodnék, az minden kimélet nélkül, rögtön börtönbe zárandó, s ott legalább fél évig fogva lészen tartandó, hol szinte köteles leszen dolgozni, felhatalmaztatik ezredes ur mindent elkövetni, mi e tekintetben eredményre vezet.
Továbbá intézkedjék ezredes ur, hogy a sereg szükségei eléállítására még Pápa, Ó Buda, Vácz, Czegléd, N. Körös, Kecskemét s Gyöngyös városai is e rendelet alapján leköteleztessenek, – az e végett teendő rendeletek kibocsátására s a kellő intézkedésekre szinte ezredes ur bízatik meg.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2285.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem