b) Marczibányi trencséni főispán lemondásával kapcsolatban:

Teljes szövegű keresés

b) Marczibányi trencséni főispán lemondásával kapcsolatban:
Marczibányi okt. 30-i kelettel kemény dorgálást kapott az OHB-tól, mert Simunich betörésével kapcsolatban elmulasztotta a szükséges óvintézkedéseket. Válaszképen hosszú mentegetőző levelet írt, a végén pedig kérte felmentését mind a főispánság, mind a kormánybiztosság alól. Az OHB nem fogadta el lemondását.
Nov. 3-ról kelt levelében részletesben előadottak nyomán is a honvédi bizottmány Önnek hazafi jó akaratában nem kételkedvén, 1944. sz. alatti levelünkben nyilvánított megelégedetlenség Önnek eljárásával leginkább abból származott, mivel a honvédi bizottmány úgy van meggyőződve, hogy ha Ön hivatali hatalmának egész teljességét fölhasználja vala, Simonich serege olly káros előhaladást nem tesz vala, vagy legalább nem oly könnyen, az országba. És miután Trencsén megyében csakugyan kevés, vagy semmi akadályra nem talált a rabló csoport előnyomulása, a nyilvános mulasztások miatt, a honvédi bizottmány igazságosan csak Önt, ki főispánja s kormánybiztosa is a megyének, okozhatta s tehette felelőssé.
Említett levelében kért hivatalátóli fölmentése iránt a honvédi bizottmány azt határozá, hogy miután a haza jelen számos veszélye között minden jó polgár szükséges támasza a nemzetnek, s a már működésben lévő hivatalnokoknak egyenes kötelessége a fölmerült hiányokat kétszeres eréllyel pótolni s helyre hozni, és nem azoktól vissza lépni.
Önnek lemondása hivatalától nem csak el nem fogadtatik, hanem egyenesen oda utasítjuk Önt, hogy minden erejét megfeszítve igyekezzék a haza veszélyeit elhárítani, s különösen a még mindig környékükön tartózkodó Simonics féle rablócsoportot minden módon előnyomulásaiban vagy oldalmeneteiben akadályozni, neki ártani, s őt mielébb seregestül együtt megsemmisíteni.
Egyszersmind szorosan felelőssé tesszük Önt mind azon károkért, vagy mulasztásokért, melyeket elhárítani, vagy cselekedni Önnek tiszti hatalmában áll, sőt mire Ön tiszti állásánál fogvást egyenesen kötelezve van.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2449.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem