e) Vay Miklósnak, a seregek fegyelmének biztosításáról:

Teljes szövegű keresés

e) Vay Miklósnak, a seregek fegyelmének biztosításáról:
Oroszhegyi Józsa Erdélybe lett kiküldetéséből visszatérvén részletesen előadá az ott történteket s napi jeleneteket.* Ezeknek nyomán a honvédi bizottmány főfigyelmét az vonta magára, hogy az ottani, de főleg a székely katonák által tett hadviselés minden átgondolás, előleges kiszámítás s főleg ahoz értő vezérek szükséges fölügyelése nélkül történik.
Oroszhegyi Józsa, a pesti radikális fiatalság egyik jelentős tagja szept. végétől tartózkodott Erdélyben; a Márczius Tizenötödike lapjain több cikkben számolt be tapasztalatairól.
Eziránt odautasítjuk kormánybiztos urat, hogy a hadi operatiokba lehető legtöbb egységet igyekezzék behozni, előre tett kiszámítás nélkül semmi nagyobb operatio ne történjék, s hogy mindenek előtt a fegyveres erő ahhoz értő tisztek és vezérek fölügyelése s igazgatása alá rendeltessék. Másként nem csak eredmény nélkül fog a küzdelem lenni, de minden órán komoly veszélynek is lehet kitéve az ottani magyar haderő.
Értésünkre esett továbbá, hogy a seregekben semmi fegyelem nincsen, s emiatt a siker gyakorta koczkáztatik; ez iránt igyekezzék Ön mindent elkövetni, hogy a seregbe minél több fegyelem hozassék be. Egyszersmind megemlítjük Önnek, hogy több oldalról jött tudósítások szerint némely vezértisztek nyilvános hanyagsággal vádoltatnak tiszti kötelességük teljesítésében, s különösen Zsombori tábornok ellen azon föladás történt, hogy a táborban is déli 10 óráig alszik, s maga elé ez ideig senkit sem bocsájt, délután szinte alszik, s így lehetetlen, hogy tiszti kötelességét kellő buzgósággal teljesítse; eziránt kormánybiztos ur szigorú rendeletet tegyen, hogy minden tiszt legyen az al- vagy főrangú, a jelen nehéz időben minden erővel helyt álljon s kötelességét erélyesen teljesítse.
Továbbá arról értesítettünk, hogy kivált a székely seregekben kevés tiszt van, s a kellő rend és fegyelelem e hiány miatt is akadályozva van: intézkedjék tehát Ön, hogy a sereg kellő számú tisztekkel láttasson el, s a jelesbek ezekké neveztessenek ki.
Végre arról is értesülvén, hogy a kivonult székelyek vissza maradt vagyonukat már azért is veszély fenyegeti Urbán s a lázadó oláhok részéről, hogy ez által a székely sereg visszavonulni kénytessék; sietve intézkedjék Ön, hogy a visszamaradt székely föld és vagyon minden beütéstől biztosítva legyen, másként az ármány itt is czélt ér és a székelyek visszavonulásából egész Erdélyre sokszoros kár háramlanék.
Fönnt említett Oroszhegyi Józsa panaszként azt is előadván, hogy Torda megyei szolgabiró Bölényi Ignácz vele méltatlanul bánt, s utazását több igazságtalan akadályokkal hátráltatta; ez embert szükséges szemüggyel tartsa Ön, s amennyiben említett eljárásával magát bűnössé tette, fenyíttesse meg.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2489.
Ered. tiszt. O. Lt. Vay Miklós k.
biztosi iratai 1315. rakt. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem