b) Kormánybiztosi feladatairól az ellenségtől fenyegetett Sopron megyében:

Teljes szövegű keresés

b) Kormánybiztosi feladatairól az ellenségtől fenyegetett Sopron megyében:
Midőn Önt Sopron megyébe az ellenség valószínű betörésének megakadályozásra, vagy legalább nehezítése végett a honv. bizottmány kiküldi, teszi ezt azon várakozással, hogy ön több sikert idézend elő, mint a mennyinek azon vidéken az eddigi biztosok működése örvendenünk engede. Ön tekintetbe fogja venni, hogy a minő fontos önnek megbízatása, szintoly felelősséggel is jár.
Szükségesnék tartom önt eljárásában némelyekre figyelmeztetni.
1-ör. Főteendője Önnek az ellenség betörését a hidak fölszedésével s utak bevágásával s eltorlaszolásával nehezíteni, e részben azonban különösen, szükség önnek figyelmeztetnie arra, nehogy olly utakat és hidakat rontasson el, melyek saját sereigeinknek összeköttetésére és mozdulataira szükségesek. Így például: Ön beadott javaslatában a somogyi töltést említi. Ezen töltés mindaddig, míg az ellenség Mosony vármegyét nem bírja, nekünk valóságos kincs, mert ezen töltésen át Mosonyból Sopron felé dolgozhatunk. Azt tehát már most elrontani a legnagyobb ártalom volna. Tekintse Ön Győrt olyan positionak, hol minden esetre tetemesb erőnk lesz concentrálva a végett, hogy onnan a szükséghez képest úgy Mosony, mint Soprony felé dolgozhassunk. Minden útnak és hídnak tehát, melly ezen mozdulatokra szükséges, fel kell tartatni, csak akkor kell elrontatni, ha már egyik vagy másik megyének. védelmét feladni volnának kénytelenek. Igy van a dolog a Mosony és Soprony megyei összeköttetésssel is; míg mind a két vármegye miénk, addig a két megyét összekötő utaknak is meg kell lenni, mi szerint a szükséghez képest vagy Soprony felől Mosonynak, vagy Mosony felől Sopronynak operálhassunk. Da ha például Mosonyt már elvesztenők, akkor természetesen ezen összeköttetést el kellene rontani. Vigyázzon tehát Ön, hogy az utak és hidak elrontását akkint intézze, miszerint ne nekünk, hanem az ellenségnek csináljon akadályokat.
2-or. A mi az ön által említett várakat illeti, nem remélhetem, hogy azoknak őrseregekkel ellátását a felső táborból ezközölhetnők, kivévén, ha már az ellenség őszi beütésétől tartanunk épen nem fog kelleni, s téli szállásokra vonulunk, mely esetben ön figyelmeztetésének lehetség szerinti használatát a hadvezérnek ajánlottam; azonban Fraknó várára nézve megjegyzem, hogy ha azon várban fegyverek vannak (mit én nem igen gondolok, mert ha jól tudom, herczeg Eszterházy a sopronyi nemzetőrségnek adott fegyvert) úgy Önnek azon fegyvereket minden esetre azonnal el kell foglaltatnia s Görgey fővezérhez küldenie, engem pedig a dologról értesítenie.
Egyébiránt bizodalmasan tudósítom önt, mikint nekem az mondatott, hogy Kis Mártonból levelezések és összeköttetések gyakoroltatnak az ellenséggel. Nem tudom, és sem hinni, sem gyanusítani nem akarok, de gondos és éber figyelmet ajánlok önnek, önre bizván a kormány Soprony megye s a kebelében levő kir. városok nyugalmát, önnek felelősség mellett ügyelnie kell, hogy a magyar haza kebelében kígyók ne ápoltassanak s reactionárius árulás fészkévé ne váljék Soprony megye, mint már Temes azzá lőn. * Isten őrizzen a terrorismustól, de még inkább a túlságos türelmességtől. Bűnnek, árulásnak büntetlen maradni nem szabad.
Célzás az u. n. temesi komitéra. (L. 207/g sz. 311. l.)
3-szor. A sopronyi nemzetőrség eddig czéljának nem csak meg nem felelt, sőt a pozsonybóli megszökése által gyalázatot vont magára, úgy hogy lefegyvereztetését kellett elrendelni. Ön hitelesen megvizsgálandja, mi ennek oka; akkint intézkedendik, hogy a nemzetőrség ne alkalmaztassék oly szolgálatra, melyre nem alkalmatos, értvén az ellenséggeli megütközést, de gonddal legyen, hogy oly szolgálatra viszont alkalmaztassék, melyet, ha nincs árulás a dologban, könnyen teljesíthet. Ilyen a passusok őrzése, visszavonulás következtében a hidak elszedése, de különösen, ha az ellenség előre nyomúl, előtte minden eleségnek részint fölemésztése, részint eltakarítása. Ha nem talál eleséget az ellenség, maga az éhség által megveretik. Ennyit a nemzetőrségtől csak megvárhatunk, többet nem is kivánunk; azért tehát különösen figyelmeztetem önt, gondoskodjék, hogy a nemzetőrség fegyverei az ellenség kezébe ne kerüljenek. Biztos lehet benne, hogy ha az ellenség Sopronyba beüt, legelsőbben is a nemzetőrséget fogja lefegyverezni, azért hát részletenkint inkább ön fegyverezze le, s küldje a fegyvert Görgey tábornoknak, hova mi a fegyverhez ujonczokat fogunk küldeni. Nekünk 1000 fegyver annyit tesz, mintha valaki egy bataillont állítana. Tartson ön tehát biztos kémeket, s ha az ellenség közéig, a fegyvereket biztosítsa.
4-er. A népfölkelést szintúgy nem ütközetre, hanem a fentebbi czélokra lehet, de már arra kell is használni; ezt is ön feladatához s óvatosan gondos megválasztásához számítom; egyszersmind arra is figyelmeztetem, mikint gyakran történik, hogy az ellenség közelgetésével a hidakat a nép azért nem akarja elpusztítani, mert fél, hogy az ellenség rajta bosszút áll. Értesse meg ön a néppel, hogy ha viszont nem teszi, mit az ellenség akadályozására tenni hazafiui kötelessége, a mi seregünk fogja őt akkint büntetni, mint a minő büntetéstől féltek, s azonkívül a haza elveszítésének bűne is rájok nehezülend. Ezt fontolják meg s a szerint cselekedjenek; személyeikkel meneküljenek hátrább az ellenség elől, vagyonbeli kárukat, ha szenvednek, a status megfogja téríteni.
5-ör. A Rába közt, a ni illeti, az igen is fő és fontos dolog, hogy az ellenség az itt találtató élelmi szereket föl ne használhassa. Megóvásának két eszköze van; egyik: megvenni a status részére annyit, a mennyit onnan biztosabb helyre eltakarítani lehet; másik: a többit együvé a Rábaköznek oly helyére hordatni, hová az ellenség nehezen férhet, honnan mi azt részletenkint is elhordhatjuk, s hol azt legrosszabb esetben mintsem az ellenség kezébe kerüljön, meg lehet semmisíteni. Az e részbeni gondos eljárás önnek főfigyelmét igényli. Tessék útját Pozsonynak venni, s Győrben Lukács Sándor, Mosonyban Imrédi és Jankó, Pozsonyban Csányi biztos urakkal e részben értekezni s az élelmi szerek megvétele és hová és mikint elszállítása iránt magát velök egyetértésbe tenni. Pozsonyban pedig Görgey tábornok urnak is úgy saját kiküldetését közleni, mint rendeleteit kikérni.
Röviden reassumálván tehát önnek teendőit, azok a következőkben öszpontosulnak:
1. Az ellenség betörésit akadályozni s nehezíteni.
2. Erre az ellenségnek élelem nélkül hagyására a nemzetőrséget és népfölkelést czélszerűen használni.
3. Intézkedni, hogy Soprony megye és a kebelében fekvő kir. városok reactionarius mozgalmaknál, vagy az ellenséggeli szövetkezésnek színhelyévé ne váljék.
4. Gondoskodni, hogy az élelmi szerek Soprony megyében az ellenség kezére kerüléstől megóvassanak.
5. Az ellenség mozdulatairól úgy saját tájékozása, mint a kormánynak tudósíttatása végett magának biztos és folytonos értesülést szerezni.
E mellett, ha Csányi teljhatalmú orsz. biztos ur öntől valamit kívánand, azt végrehajtani annál inkább köteles leszen, mivel a felvidéki intézkedéseknek sarkköve maga a felső hadsereg, következőleg a felső vidéken mindennek a hadsereg körüli intézkedésekkel összhangzásban kell történni; miért is Csányi László teljhatalmú orsz. bizos ur utasításait minden többi biztos urak végrehajtani tartoznak.
A kormány megvárja, hogy ön ezen fontos megbízatásában sikerrel járand el, miért a nemzet hálás méltánylatáról eleve biztos lehet.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2722.
Mellette utalvány Somosy Ferenc tábori pénztárnoknak, hogy fizessen ki Lukinichnak költségeire 1000 forintot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem