b) Kossuthnak Görgey visszavonulási szándékáról:

Teljes szövegű keresés

b) Kossuthnak Görgey visszavonulási szándékáról:
Igen tisztelt Barátom!
Pozson 13/11 1848.
Amint látom, mi itt nem maradunk. Görgey nem látja tarthatónak Pozsont, és el akar vonulni a Moson-Győri positiokba. E vidéket elveszítve, nem tudom, mikor jutunk hozzá? De ha igazak a tudósítások, mik szerint egy részről Windischgrätz, más részről Simonics, harmadik részről Vogel támadásai állanak előttünk, úgy amint seregeink most vannak, lehet hogy mindent veszélyeztetnénk állásunk megtartásával. Övé a felelőség, mondám nékie, övé a dicsőség is, fiatal ember jövendője az ország jövendője, én bele nem avatkozhatok katonai terveibe. Hajókat kíván küldetni, mellyeken a sok poggyászt, az ágyukhoz szükséges töltényeket el lehessen szállítani. Ezek szükségesek, küldjétek.
Görgey és Guyon nem igen kedvelik egymást, Görgey felváltotta őtet Zsedényivel. Hogy a feladatot nem úgy oldotta meg, mint várni lehetett, azt tagadni nem lehet.* Seregeink lehangoltak. A bakkancs és fehér ruha és általában a ruha hiány most érezhető. Amit szerezhettem, szereztem, ma kiosztatok mindent.
A Simunich elleni november elejei vállalkozásnál. (V. ö. 342. l. 2. jegyzet.)
Görgey ur néked mondá, hogy a tisztek választása reá bizasson. Mert vagy érdemel bizodalmat, vagy nem, ha igen, akkor reá lehet bízni, ha nem, akkor hajtsátok el; én Ujházy és Luzsénszky előtt azt feleltem, valamint Önnek igazsága van, hogy a seregeket magához csatolja, úgy a bizottmánynak, azon egyetlen kormánynak, melly minnyájunk felett áll, kötelessége, hogy okot gerjesszen a seregekben, bizodalomra és szeretetre, ez okból helyes rendelet, hogy a bizottmány Önt és engem megbízott a felterjesztéssel. Ennek következménye, ha a választmány felfogja hivatását, az, hogy a mi felterjesztésünk helybenhagyását nem bizza a ministeriumra, hanem helyben hagyja, minek következtében, hogy Önt, mint igazságos előterjesztőt a sereg szeretni fogja, és ragaszkodand az igazságos előterjesztés elfogadójához, a kormányhoz. Lajosom, erre vigyázz. Ha így nem tesztek, katonai dictatura jövend, vagy jöhet a világra.
Tiszteink nagyobb része mit sem ér, kell, hogy altiszteket mozdítsunk elő. Az ujonczokat Komáromba küldi Görgey gyakorlás végett.
Bosszankodva nézek a derült égre, zivatar, eső, zápor kellene.
Akár hova vezet bennünket a sors, ne hagyjál bennünk láttatlanul. Előterjesztésünk most a ministeriumhoz van intézve. Ez az előterjesztés, ollyan, minőtül más nem lehetett, de az Istenért Lanert, Csuhát tegyétek ezredessé, minő nyomorú ezer meg ezer major, alezeredes van. Laner és Csuha kitünő egyének. Nékem csak egy protectiom van, ez, kit neveltem, a Kálmán, ennél lehet, hogy részre hajló lehetek, de senki másnál.* Lanert, Csuhát tegyétek meg.
Schmidegg Kálmán, Csányi nevelt fia.
Isten tartson a hazának, Isten tartson egészséggel, vagyok tisztelő híved
Csány
Éppen most veszem a tudósítást, hogy huszár lovaink közül néhány meg is döglött. Bosszant iszonyu módon. Ellenben az egy óra előtt derült ég borult, havaz, és reményt nyujt, hogy itt maradandunk.
Brukban elfoglalt Verschlagot ma felnyittatván 100 p. fehér ruhát, néhány vég vásznat s több tölténytáskát, szijazatot találtunk. Mint kincset, úgy tekintem azt.
S. k. eredeti. O. Lt. OHB 1848: 2946.
Részben közli Steier L.: Görgey és Kossuth, 135. s. köv. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem