d) A péterváradi tisztikarban végzendő tisztogatásról:

Teljes szövegű keresés

d) A péterváradi tisztikarban végzendő tisztogatásról:
Ide foglalva küldöm a péterváradi várban lévő tisztek által saját kezüleg aláírt reversalisokat, melyeket kérek az ottani tisztek számával a kimutatási rovatokból combináltatni, s ha netán némelyek ilyen reversalist nem adtak volna, azoknak elmozdíttatása iránt rögtön rendelést tétetni. Kérem továbbá hadügyminister urat, engem arról is tudósítani, váljon Hentzi már nincs-e Péterváradon, s ha mégis ott volna, őt rögtön ide felparancsolni.*
Pétervárad helyzetére l. a 137. l. 2. jegyzetet. Itt azokról a nyilatkozatokról van szó, amelyeket a várőrség tisztikara adott, hogy elismeri a magyar kormányt és rendeleteinek engedelmeskedik. Hentzi a korábbi várparancsnok volt.
Szükségesnek látom továbbá, hogy mind azon katonai segéd brancheok, melyek eleitől fogva a legtöbb nemzetelleniséget fejtettek ki, minden idegen szellemtől epuraltassanak. Ilyen jelesen a Kriegscommissariatus, mely irányunkban mindig a legnagyobb idegenséget mutatott, s melyet – ha rá csakugyan még most is szükség volna – minden más brancheokkal együtt magyar érzelmüvé alakítani s e végre minden idegen elemtől a lehető legrövidebb idő alatt megtisztítani, a hazának érdeke és bátorsága követeli.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2816.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1848 D. 322: 9593/3493.
A fogalmazvány mellett Hentzi dec. 10-én kelt jelentése a szerémi Generalcommando elnökségéhez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem