d) Csányi Lászlónak a lovas tartalékszázadok felállításával kapcsolatban:

Teljes szövegű keresés

d) Csányi Lászlónak a lovas tartalékszázadok felállításával kapcsolatban:
Miután a lovas seregek szaporítása végett a tartalék századok felállítása már megrendeltetett, s minden illy nemű század felállítására a szükséges ujonczok részint már utasítva vagynak, részint legrövidebb idő alatt fognak utasíttatni a tartalékoknál megjelenni, hogy itt ott minél előbb felszerelve, a lehetőségig kitanítva, czélszerűen s haszonnal soroztathassanak be ezredeikhez, s ha az ezredek az országban nem volnának, azok tartalékai is a honba tanyázó ezredekhez sorozzák be ujonczaikat, ez okból a honvédelmi bizottmány nem tartja tanácsosnak, hogy kormánybiztos ur a Radeczky tartaléknál lévő úgy is tanulatlan embereket s lovakat magához, illetőleg a felső táborba vonja, mert másképp az ottani tartalék felállítása gátoltatik a nélkül, hogy a hadsereg ezen tanulatlan sereg szaporításával bár mit is nyerhetne. – Azért felszólítom kormánybiztos urat, szíveskedjék ezen rendelete végrehajtásától elállani, miáltal a követelt felszerelési tárgyak felküldésének szüksége megszűnik. Tett intézkedéseiről becses jelentését elvárom.*
Nem szerepel az OHB anyagában Csányinak az az intézkedése, amely ennek a rendeletnek a kiadását szükségessé tette.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2981.
Ered. tiszt. O. Lt. Csányi-iratok 1471. rakt. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem