339. Budapest, 1848 november 23. Kossuth utasítása Hódossy Miklós kormánybiztosnak a Kolozsvár elvesztésével szükségessé vált int…

Teljes szövegű keresés

339.
Budapest, 1848 november 23.
Kossuth utasítása Hódossy Miklós kormánybiztosnak a Kolozsvár elvesztésével szükségessé vált intézkedésekről és Czecz János főparancsnoki kinevezéséről.
Czecz János táborkari őrnagy nov. 18-án hosszú jelentésben számolt be az OHB-nak Kolozsvár elvesztésének körülményeiről. * A keserű hangú jelentés szerint a város elvesztésének oka elsősorban az volt, hogy a mágnások, félve az ostrommal járó károsodástól, minden követ megmozgattak, hogy a parancsnokságot a város feladására bírják. A szegényebb lakosok készek voltak életrehalálra harcolni, de hiába követelték a harcot, a haditanács a város kiürítése mellett döntött. Baldacci teljesen csődöt mondott, Vay igyekezett, de tehetetlen volt, a sorkatonaság egyrésze nem akart harcolni Urban csapatai ellen stb. *
Kolozsvár szégyenletes föladását a haditanács nov. 16-án este határozta el, s még azon az éjjelen megtörtént a város kiürítése. A városban lévő sorkatonaság egyrésze, osztrák érzelmű tisztjeinek vezetése alatt, katonai díszben fogadta Urban alezredes csapatait és csatlakozott hozzájuk.
Czecz őrnagy jelentése a 3523. sz. fogalmazványhoz van mellékelve.
A jelentés radikális intézkedésekre késztette Kossuthot:
A honvédelmi bizottmány ezennel értesíti Önt, mikép a kolozsvári botrányosan szomorú történetek következtében szükségesnek találta, úgy a Kolozsvárról hátra vonult; mint az erdélyi részekben s Bihar és Szatmár megy ékben összegyült s még összegyülendő hadseregek fővezérségét rögtön egykézben összesíteni, s azért mai napról megrendelte a honvédelmi bizottmány, hogy bővebb intézkedésig ezen sereg főparancsnokságát az ott jelenlévő áborkari főnök Czecz János őrnagy vegye által.
A most említett főparancsnok részére kiadott Nyilt rendeletben úgy a csapatvezérek irányában a kellő utasítás, mint a főparancsnok részére mindazon hatalom, melly egy önálló seregvezér köréhez tartozik, a honvédelmi bizottmány által megadatott. *
A nyílt rendeletet l. a következő szám alatt.
Ezen rendelet Ön által a kormánybiztosi körében található seregnél kihirdetendő. És bizton hiszi a haza Önnek ismert lelkessége és erélyességéről, hogy annak sikeresítésére minden igyekezet és buzgalom fog fordíttatni, miszerint az, mi Kolozsvár elestével vesztve lőn, a lehetőségig jóvátétessék. *
Kolozsvár feladásáról számos jelentés érkezett az OHB-hoz; egyik legérdekesebb közülük a Décsey László krasznai kormánybiztosé, amely szerint «miután Vay Miklósnak árulásáról a Kolozsvári nép meggyőződött, őtet az utszán gyalázatosan felpofozták s mint mondják, Baldacci is egy kézre jádszott vélle».) (O Lt. OHB 1848: 3625. sz.)
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 3541.
Ered. tiszt. O. Lt. Hódossy kormánybiztos iratai 1291. rakt. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem