355. Pozsony, 1848 november 25. Csányi jelentése Kossuthnak tábori biztosi működéséről.

Teljes szövegű keresés

355.
Pozsony, 1848 november 25.
Csányi jelentése Kossuthnak tábori biztosi működéséről.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány Elnökének
Kossuth Lajos urnak
Minden pénztárokból a tábor pénztárába tetettem a pénzeket – nem volt a pénzkezelőkben bizodalmam. Az ellenség előnyomulás által, vagy a mi hátrálásunkkal, nem tudtam volna őket feltalálni. Weninger jegyzékét·/· alatt a pénzekről ide zárom, a tábori költségen kívül abból csak az elkerülhetetleneket engedem tétetni, ha elvonulunk innen, fizessen az, ki itt lesz, csak a megyét, a népet fizettetem ki a reminiscentia tekintetéből.
Komáromba a ·//· szerint annyi pénz szükségeltetik, mennyit én nem mertem elővigyázatból kifizettetni, legczélszerűbbnek gondolnám a fizetést a komáromi sóház által eszkezeltetni.
Az aerarialis magtár hálistennek már üres, az szépen ittmaradhatott volna a haza kárára, és az én szégyenemre.
Zichy Manó nemzetőri őrnagy, ki Elnök Urnál magát itt léte alkalmával jelentette, a huszárokhoz, vagy a honvédi lovassághoz, ő egy állhatatos, vasszorgalmú katona, akár mellyik honvéd lovasság ezredinek díszére váland, mint őrnagy, azért bátor vagyok őtet figyelmébe ajánlani Elnök urnak.
Uhlman fel ment Bécsbe, a coloniális czikkekre nézve a magukat jelentőknek engedelem adatik, de egyéb eránt a szabály fentartatik.
Holnap egy embert, vagy jobban megengedem egy embernek Olmützbe az utazást azon meghagyással, hogy mielőbb visszatérjen. Nagy baj, hogy sem ott, sem Bécsben a tényezők tanácsában embereink nem léteznek.
Azon emberem, ki uhlanusokat remélett áthozni, vissza nem tért – valószínüleg elfogatott.
Komáromban nem lenne rosz bizonyos számmal fegyvereket kiigazítani, a felvigyázás ott könnyebb levén, a munka hamarébb tellesülne.
Felosztottam munkámat. Bonis utalványoz, az élelmezés feje Kolb, főnöke Luzsinszky, fiók pénztárnok, minthogy a nagy pénztár velünk nem mozoghat, Reizig, ezt több félékre utalványozási joggal is felruháztam, kell még az élelmezéshez 6. subalternus – és egy exactor, és egy ollyan egyén, ki a zászlóaljak létszámát evidentiában tartsa. Az élelmezés, ha a vett ökröket felemésszük, vállalkozással történend. Mindenben Elnök Urra számolok és támaszkodom.
Pozsony 25 Nov. 848.
Csány László
S. k. eredeti. O. Lt. Kossuth-Polizei Akten: 477.
Mellette 1. Veninger Ferenc tábori pénztárnok Pozsonyban, nov. 25.-én kelt számadása a rábízott pénztárról. 2. Kimutatás az 1848. novemberi kiadásokról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem