369. Budapest, 1848 november 29. Kossuth levele Görgeyhez az ellenség ellen alkalmazandó taktikáról és a zászlóaljak kiegészítésé…

Teljes szövegű keresés

369.
Budapest, 1848 november 29.
Kossuth levele Görgeyhez az ellenség ellen alkalmazandó taktikáról és a zászlóaljak kiegészítéséről.
Görgey nov. 27.-én az, alábbi levelet intézte Kossuthhoz:
Az Országos Haditanács elnökének f. é. e 1021. szám alatt kelt és másolatban idemellékelt rendelete folytán Janik őrnagy ur a 18-ik számú honvéd zászlóaljból Komáromban hátramaradt volt 625 főnyi 3 századdal Pozsonyba érkezett, hogy a rendelet betűje szerint: »az itten gróf Buttler őrnagy parancsa alatt lévő három honvéd századját, zászlóaljának összesítésére átvegye.«
Miután az illyképen összesített zászlóaljnak két őrnagyja nem, hanem csak egy lehet: ezen haditanácselnöki rendeletnek kiviteli szükséges következménye az, hogy a 18-ik számú zászlóaljbeli két őrnagy közül az egyik helyéből kiesik.
Megjegyzendő, hogy Buttler őrnagy ur alatt előbb táborba mozdult és eredetileg számra három nagy századból időközben öt század képeztetett, és hogy mindkét fél zászlóalj saját külön őrnagyán kívül bír saját zászlóval és saját tiszti karral.
Kérdés támad: e két fél zászlóaljak közül melyik olvadjon át a másikba, annak őrnagya és zászlója alá, elhagyván saját zászlóját és őrnagyját.
Janik-féle rész mellett szól a haditanácselnöki rendelet, és azon tény, miszerint a Buttler-féle rész is tőle szakadt, – Janik őrnagy alól.
A Buttler-féle rész mellett van a szám többsége, a teljes tisztikar, és azon nyomatékos tény, miszerint már ellenség előtt – és huzamos időtül ellenség előtt állott.
A két fél zászlóaljat pedig megszállotta a vetélkedés szelleme.
Mindkettő ragaszkodik a maga zászlójához, a maga őrnagyához, mind a kettő a 18-ik szám nevezetéhez.
A vetélkedés nemcsak a tisztikart, hanem a legénységet is megragadta, és annyira komoly természetű, hogy szinte a gyülölettel határos, melly már-már tettleges kitörésekben indult nyilatkozni.
Én a dolgok illyen állásában czélszerűnek láttam, függőben tartva a két fél eggyéolvasztását, meghagyni ideiglen mindkét félnél a 18-ik számú nevezetet, mellé ragasztván az őrnagy nevét, és minden érintkezésük meggátlása végett őket külön dandárokba, különböző állomásokra osztani.
A vetélly végképpeni elintézésére nézve pedig bátorkodom a tisztelt honvédelmi bizottmány előtt azt hozni javaslatba, miszerint a mindkét vetélytárs rész által kizárólag követelt 18.-ik számú nevezet mindkettőtül elvétessék, és egy újan alakuló honvéd zászlóalj számára fölhasználtassék; a mostan Janik és Buttler őrnagy urak által vezénylett fél-fél zászlóaljak pedig külön választottan kiegészíttessenek, és külön két új folyó számmal jelöltessenek; melly intézkedés alapján vetélkedési szellemük azon irányban lenne utilizálható, miszerint hazafi lelkesedésben és rendben, katonai szellemben és bátorságban egyik a másikon túl tegyen.
Ha a haditanács elnöke ezen intézkedési javaslatomat mellőzve, a két fél zászlóaljnak egybeolvasztását tovább is sürgetni jónak látja: akkor én az e műtéttel járó kellemetlenségek iránt a felelet terhét kérem vállaimról levétetni.
Ha ellenben a haditanács tisztelt elnöke javaslatomat helybenhagyja, kérem a 18-ik számú honvéd nevezetet az itt lévő Esterházi-féle számnélküli honvédzászlóaljra adatni, és ezt is kiegészíttetni, miután csak három századból áll egy részt, de másrészt szinte be nem osztathatik más zászlóaljba, mert ragaszkodik, és méltán ragaszkodik Esterházi Pál őrnagyjához.
Eredeti O. Lt. OHB 1845: 4014.
Mellette Nádossy nov. 17-én Janik őrnagyhoz Komáromba küldött rendeletének másolata: meghagyja neki; hogy a komáromi várban hátramaradt 625 emberével a felső táborba induljon s ott a Buttler őrnagy alatt álló századot zászlóaljának kiegészítésére átvegye.
Mellette még Nádossy nov. 29-én kelt levele Görgeyhez: Helyesli Görgey intézkedéseit s elrendelte, hogy az Esterházy vezénylete alatti zászlóalj viselje a 18. sz. honvéd zászlóalj nevet, a Janik- és Buttler-féle csapatokból pedig az 53., ill. 57. honvédzászlóaljak alakuljanak.
Kossuth az alábbi hosszú levélben válaszolt Görgey levelére:
A 18-ik zászlóalj iránti popositiót tábornok ur javaslata szerint elintézve Nádossy ide rekeszti. *
L. Görgey levelének mellékletét.
Engedjen tisztelt Barátom nekem egy figyelmeztetést. A pozsonboli első megtámadásrai Rückzug annyira ki van kürtölve, hogy az egy vesztett csatával felér. És miért? – mert Halassy komáromi biztos parancsot kapott, hogy készítsen élelmet, mert az armáda oda vonul vissza. – Jankó, hogy tartsa készen leégetésre a gabna tárakat stb. – ezek aztán rémítő pletyka leveleket firkálnak és elrémitik az országot.
Méltóztassék kérem minden illy dologban senkivel nem communicálni, hanem zárt parancsokkal küldeni megbízott embereket, kik azt csak az effectuatió percze iránti tudósítás pillanatában bontsák fel. Mert ez mondhatlanul pletyka nép.
Én egyébiránt határtalan bizalmunknál s a dolog természeténél fogva Önnek a hadi munkálatokban teljesen szabad kezet adok, s azért őszinte bizalmam, s több mint testvéri barátságomnál fogva bizonnyal nem magyarázza bálra; ha figyelmeztetést teszek, nem azért, hogy kövesse, hanem, hogy megítélje.
Figyelmeztetésem pedig ez: Én teljes lehetetlenségnek hiszem, hogy az ellenség mélyen be merjen az országba vonulni, ha tudja, hogy háta mögett Pozsonyban egy nevezetes erőt hágy. Ez lehetetlen, mert hiszen akkor körül kerítésnek teszi ki magát. Azért hát ne adja fel könnyedén Pozsont, sőt parancsolja tartani a meddig csak lehet. Ez nem rendelet, hanem vélemény, az ítélet öné, a mint öné a dicsőség s a moralis felelősség.
Azonban láttuk, hogy a 27-ikre jósolt megtámadás nem történt meg, sőt 28-án is alig, mert gondolom, ekkorig már jött volna öntől kurir; ha még 3–4 nap nem történik, s Kegyed Pozsont erősen tartatja, lehetetlen, hogy Kosztolányi, Bárczay, Guyon közel 10,000 emberből álló brigádáit az ellenség háta mögött hagyva, mélyen be merjen vonulni Decemberben az országba. Kivált ha Kegyed Wiedersperg brigádáját a Sándor gyalogsággal megerősíti, s azt nem hagyja Győrött vesztegleni. * Hidje meg, 2400 embernek segítségül érkezése sok animot ád, és ha gonddal lesz Kegyed, hogy az emberek 5–6000 ember segítséget higyjenek érkezettnek, s ezt az ellenségnek mesterséges nagyítással fülibe sugatják, azt hiszem, nehezen fog menni Decemberben, Pozsonnyal háta mögett támadni, s aztán Karger, Szegedy, Görgey, Wiedersperg brigádái, a 2400 Sándor gyaloggal és a Császár huszár divisióval mintegy 12,000 ember s 44 ágyu szintúgy valami. Én hiszem, hogy Ön ütközet nélkül nem igen fogja hagyni őket könnyedén előnyomulni, s nem adandja fel könnyedén a tért, mert hiában Decemberben, idegen országban, eltakarított élelemmel, s nem egészen biztos szellemű sereggel, ők sem olly igen könnyen mennek – mutatja a hosszas késedelem, pedig késedelem késő ősszel. Azért hát fontolja meg, nem kell-e Pozsonyt tartani a meddig csak lehet, s ha a pozsonyi erőnek vissza kellene vonulni, jó lesz-e azt a Duna balpartján küldeni, Kegyedtől egészen elszakítva-nem jobb-e a jobb parton az ellenség háta mögé utasíttatni, mig Kegyed előrül minden lépését feltartóztatja. Fontolja meg ezt: az ország nagy rettegésbe jövend, ha Pozsonyt s olly nagy terrenumot feladunk, hol annyi reactionarius elem van, hol á la Temesvár fekete-sárga comiték fognak alakulni!!*
V. ö. Kossuth nov. 27-i levelével, 570. l.
A temesi komitéra l. a 207/g sz. 311. l.
Azonban ha az ellenség 2–3 nap még be nem tör, én megvallom, kimondhatatlan nyereségnek látnék valamelly offensív handstreichot Kegyed részéről. Megfészkelte agyamban magát a gondolat, hogy csak úgy verhetjük meg az ellenséget, ha külön külön támadjuk meg detachirozott corpusait. Mit gondot Kegyed, ha szép csendesen, minden lárma nélkül, a Győrben levő erőt mindig combinálva s használva Nádashoz szép titokban oda lökne még vagy 6000 embert s 12 álgyút, és Simunich uramat jól megpaskolná? Nem tudom, lehet-e, de kimondhatatlan jó volna. Nem tudok megválni a gondolattól, hogy Windischgrätz most is hibázik, követvén a régi austriai hadsystémát »nem egy helyen concentrált erővel, hanem sok helyen egyszerre támadni« – ezzel vesztette minden csatáit, mert Napoleon ennek ellenében nem azt tette, hogy mindenik ellen menjen, hanem concentrálta erejét, s külön verte meg egyiket a másik után; sőt egyet megvervén, a másik ennek hírére is szaladt. Én nem tudok menekedni a gondolattól, hogy vagy a pozsonyi erőt concentrálva, s a köpcsényivel combinative működve Marchegnél, vagy Bécs Újhely ellen, vagy Simunich ellen egy kirohanás nagyon jó effectust szülne, ha jól ráverne Kegyed s előbbi állásába vissza tenné magát, ők várnák az offensivát nem támadnának Decemberben idegen földön, hol éhség vár reájok, és megnyernők a telet, pedig én két hónap alatt, ha Kegyed tartja magát, ármádáját 80,000 emberre 160 ágyura emelem, azért hát fontolja meg ezeket, kérem szeretettel.
Most egy igen fontos dolgot: már több, mint egy hete, hogy kérdeztem kell-e Kegyednek rekruta, mert a végett, hogy Komáromban vesztegeljen, bajos küldenem, mert másuvá rettenetesen sürgetnek ám. Erdélyt egészen elvesztettük, nekem hát van hova küldenem rekrutát, de ha azt mondhatom Görgeynek kell, oda küldöm, senki sem neheztel, mindenki tudja, hogy az az első szükség – de ha azt mondom, Komáromba küldöm, neheztelnek. Küldjek-e hát rekrutát?
Azt gondolom, a completirozást akkint vive, hogy ne igen sokat kapjon egy zászlóalj egyszerre, de mégis kapjon egész ármádája vagy 5000-et, ez talán nem csinálna bajt, míg ereje növekedésének híre – tán a telet nyerné meg. Például:
Preusen (Görgey) van 690 ember, kellene 510 – adjunk 240-et (40 ember per compagnie);
Preusen (Szél) van 719 ember, kellene 421 – adjunk 180-at
Wasa (Wiedersperg) van 600 ember, kellene 600 – adjunk 180-at
Ernest (Simon) van 578 ember, kellene 622 – adjunk 180-at;
Grenadier (Weiszl) van 315 ember, kellene 475 – adjunk 150-et
Honvéd 1. (Weiszl) van 557 ember, kellene 643 – adjunk 300-at
Honvéd 14. Weiszl) van 673 ember, kellene 427 – adjunk 300-at
Honvéd 18. (Buttler) van 740 ember, kellene 460 – adjunk 300-at
Honvéd 23. (Kmety) van 750 ember, kellene 450 – adjunk 300-at
Honvéd 25. (Miháli) van 850 ember, kellene 350 – adjunk 350-et
a többit most nem folytatom.
Összesen van 6472 ember, kellene 4958 – adjunk 2480-at.
Most mindjárt elküldeném a 2480 embert, két hét alatt ismét 2478 embert – és ezt sem küldeném egyszerre, ha nem 500–600-val – kell-e vagy nem? Irja meg édes barátom. Huszárjait is completirozom 2 holnap alatt, kap 5400 huszárt. De még egy igen fontos kérésem van. Lefegyverezték a Posonyi nemzetőröket.* Igen jól van. Tehát vagy küldjék ide a fegyvereket, mind, a mi csak felesleges, vagy írják meg mennyi van, s én legényt küldök alája. Ezekre kurir által kérek feleletet.
Ezt Csányi jelentette Kossuthnak nov. 27-én. (L. 583. l.)
És most áldja meg a Magyarok Istene hív barátja
Kossuth
Pest, Nov. 29., délben.
S. k. eredeti. Hadtört. Ltár. A felsődunai hadsereg parancsnokságának iratai. Exh. 186.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem