376. Budapest, 1848 november 30. Kossuth Levele Beőthy Ödönnek a szerbekkel való megbékélésről és a Honvédelmi Bizottmány átszerv…

Teljes szövegű keresés

376.
Budapest, 1848 november 30.
Kossuth Levele Beőthy Ödönnek a szerbekkel való megbékélésről és a Honvédelmi Bizottmány átszervezéséről.*
A levél ugyan nov. 30-ra van keltezve, tartalmánál fogva azonban a nov. 26--i Szemere-Nyáry levéllel egyidőben keletkezett, (510. l.) s valószínű, hogy csak az elküldésre került későbben a sor.
Sub Rosa édes Ödönöm. – Vuchich e napokban követet küldött ide, azon kijelentéssel, hogy ő egy biztos módját proponálja annak, mikint kell a szerb csapatokat a rácz lázadástól elvonva, hazájukba vonni. * – S ez a következő mód: Ő revolutiot akar csinálni Karagyorgyevicsnak, mint ki magát idegen befolyás alá adta, megbuktatására s Milos Obrenovicsnak visszaállítására, s ha úgymond ez succedál, az első mozgalomra innen minden szerb haza megyen. *
Vucsics Pericsics Tamás, Szerbia vajdája, aki ellensége volt a Szerbiában uralmon lévő Karagyorgyevicsoknak és nem helyeselte a magyarországi szerb felkelők megsegítését.
Obrenovics Milos, a róla elnevezett szerb uralkodócsalád megalapítója 1842 óta Münchenben élt számüzetésben; az 1842. évi forradalom űzte el, ugyanaz, amely a Karagyorgyevicsokat uralomra segítette.
Én ezt ignorálom, de azon kérdést terjesztvén elé, hogy Milosnak megengedné-e a magyar kormány Magyarországban tartózkodni, miszerint az eseményeket hazája közelében figyelemmel kisérhesse, s felhasználhassa? – erre igennel feleltünk, feltartván magunknak természetesen hogy politialiter felfogunk ügyelni – nehogy itt bajt okozzon.
Azon kívül még egy pár ezer arany körül forog a dolog: költsönképen. Megvan.
Ezen üggyel összeköttetésben megyen Athanaczkovics Plato Bácsi püspök Ujvidékre. * Ajánlom őt pártfogásodba. Használd őt a rácz lázadók egy részének pacificatiójára is, mert a néppel lehet tenni valamit, a haszonleső primorokkal nem. – Lehet tenni, kivált ha leküldött tervem szerint jól megveritek előbb. * Ő oda akar dolgozni, hogy a nép egy része petitiót adjon be a pacificatio iránt. Ezt véghez is viszi, ha te támogatod. Azért légy szíves neki meghagyni, hogy Veled folytonos összeköttetésben legyen, értekezz vele, s értekezésed folytán adj neki ajánló levelet Blagoevicshoz és Haczelhez. – Mi végett őt hozzád utasítottam, s a leveleket nem magam adtam, miszerint a dolog fonala a te kezedben maradjon.
Athanaczkovics püspök már a nyár folyamán is megpróbált közvetíteni Kossuth megbízásából a magyarok és a szerbek között, de sikertelenül. Mostani megbízatásának részleteit l. Thim J. i. m. I. k. 243. s köv. l.
Kossuth hadműveleti tervét l. előbb, 340. sz. alatt, 535. s köv. l.
Most a kormányról valamint. A honvédelmi bizottmány, nem az országgyülésen kívül álló végrehajtási hatóság, – minta ministerium – hanem a háznak kifolyása, s csak kiküldetésénél fogva bír missióval. – A hosszas combinátióknak tehát az a vége (hej beh sok személyességi nehézségekkel kínoztak!) hogy én ministeriumot nem alkothatok, hanem megtartván a honvédelmi bizottmány nevet a teendőket egyes tagok között felosztom. Növeltetvén a bizottmányi tagok számát azokkal kiket jónak látok. *
A kormányalakítási kísérletekre l. Kossuth és Szemere levélváltását, 323. sz. alatt, 503. s köv. l.
Ebben kellett maradnom. A combinatió ekkint volna:
Én az elnöklet mellett viszem a pénzügyet, s a hadviselés politicai irányzatát.
Hadügy (ha meg akar maradni) Mészáros, különben Batthyány Kázmér. Tábornok.
Polgári közigazgatás (belügy) s a hadseregek felruházásának s élelmezésének felügyelete: Nyáry Pál.
Igazságügy: Szemere Berta.
Rendőrség és posta: Madarász László.
Közlekedés és hadi szállítványozás: Beőthy.
Kereskedési szak többi része: Pulszky.
Cultus és nevelés vagy Perényi Zs.
vagy elosztva Ráday Gedeon
Horvát csanádi püspök.
Külügy: Teleki László s míg haza jőne, in pleno.
A tagok állandó fizetést nem kapnak, hanem diurnumot, például 20 pftot.
Ezen kívül a nemzetőrség árva ügyét – mellynek azonban nagy jövendője van – ápolás alá venni gondolon s négy kerületi főkapitányt nevezni 3000 pft fizetéssel, kik a mennyiben főispányok, – ezen tisztöket is megtartják. Erre aszerint amint a kormány combinatiója sikerül, következő egyéni felosztás forog fen.
Dunán túl: Batthyány Kázmér (vagy ha a kormányba lép akkor Hunkár).
Dunán innen: Ráday Gedeon – vagy ha a kormányba lép, – Károlyi György. Tiszán túl: Beőthy – vagy ha a kormányba jő – Károlyi György. Tiszán innen: Andrássy Gyula.
A combinatió azonban nehéz, mert vallásra is kell nézni arra is hogy ne mind mágnás legyen.
Tehát vagy így:
Batthyány vagy Hunkár vagy Batthyány vagy
Ráday Ráday Károlyi
Beőthy Károlyi Gy. Beőthy
Andrássy Andrássy Andrássy
Tiszán innenre Andrássyn kívül nem tudok embert; kivált miután a kormányban legalább 6 protestáns lesz – s így a ker. főkapitányok közt a többségnek catholicusnak kell lenni.
Kérlek édes Ödönöm, írd meg rögtön, mellyiket vagy hajlandóbb elfogadni...
A közlekedési tárczát, vagy a főkapitányságot.
De írd meg azt is, hogy ha ez utóbbit fogadnád el, elfogadod e mellé Vay helyébe az Edélyi Commissiót, hogy helyre hozd, a mit egy egész világ elrontott. És írd meg, hogy ha eljövendsz mostani helyedről, kit vélsz helyedre? de olyat ám a ki parancsoljon – a fővezérnek is. – Haczel? Nem, mert nem ismerem. *
Beöthy új megbízatására és utódjának kinevezésére l. a 428. és sz. 479. aktákat, 678. és 810. l.
Válaszodat várom. Ölellek meleg barátsággal.
híved
Pest, 30. nov. 1848.
Kossuth
Sk. ered. O. Lt. 1848/49-es és emigrációs iratok gyüjteménye.
Közli Waldapfel E.: A forradalom és szabadságharc levelestára II. k. 329. s. köv. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem