42. Martonvásár, 1848 október 3. Csányi László jelentése az OHB-nak a dunántúli katonai helyzetről.

Teljes szövegű keresés

42.
Martonvásár, 1848 október 3.
Csányi László jelentése az OHB-nak a dunántúli katonai helyzetről.
Az országos Honvédelmi Bizottmánynak.
Ez éjjel érkezett hozzám Batthyány Kázmér Baranya megye főispánjának levele, mellyet a hozzám küldött futárom által válaszul adott – ezen levélben tudósít, hogy a János dragonosok több helyen a Dráván, különösen Mihorácznál át akarnak törni, de minden intézkedéseket megtett arra, hogy átkeléseket meggátolja, a kompokat a mi partunkra átszállíttatta, némellyeket el is süllyesztetett – a népet pedig felfegyverezte, s őrködik, hogy ha át törne is, feltartóztassa és semmivé tegye. – Tudósít arról is, hogy nagyobb számú szerb csoport szándékozik beütni, de ezt mint puszta hírt jelenti. Továbbá Somogy megyei drávai átkelések ellen is őrködik, de panaszkodik, hogy Somogy megye semmit sem tesz.*
Batthyány Kázmér szóbanforgó jelentését l. O. Lt. Kossuth Archiv. 528. fasc.
Zala megye mind két alispánjaitól és Horváth kormánybiztostól olly tudósítást vettem szinte ez éjjel, miszerint Nugent bosszúsan gyujtogattat, raboltat, de mindamellett Horváth kormánybiztost szabadon bocsájtotta.* További dúlásainak meggátlására Zala, Veszprém és Vas megyeiek már September 30-án öszve szedték magokat 12 ezeren, azóta hihetőleg a rablókat megtámadták és Kanisát tőlök vissza is foglalták.
Horváth Vilmos zalai kormánybiztos fogságbaesésére l. Csányi előző levelét, 68. l.
Fejér megyei alispán urtól szinte kaptam e perczben futárom által választ, mellyben jelenti, hogy az ellenség rabol, s pusztít – külömben rendelésem szerint igéri, hogy a nép felkelést azonnal eszközli, és az ellenségnek ártani fog minden telhető módon, mit azonban eddigi maga viselete után nem hiszek.
Móga vezértől értesültem, hogy Bián és Bicskén nép védelemre van elég, de Piller még tegnap oda meg nem érkezett, valamint még tegnap az ágyuk sem.
Mai nap táborunk következendő mozdulatokat tészen:
Bal szárnya Roth generális ellen megy Kálozd felé.
Jobb szárnya Mór felé.
Egy magán álló testület Fejérvár városa felé elfoglalására a netalán ott hagyott élelmi szereknek, és megverésére az ott maradt tartalék seregnek.
A fő testület pedig a General Stabbal és vezérrel Biának Bicskének Győr felé tartva.
Költ Marton vásárán Oct. 3-án 1848 reggeli 7 órakor.
Csány László
S. k. eredeti. O. Lt. OHB 1848: 2102.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem