546. Budapest, 1848 december 30. Kossuth rendelete a pénzügyminisztériumnak a honvédelmi bizottmányi tagok fizetésének megállapít…

Teljes szövegű keresés

546.
Budapest, 1848 december 30.
Kossuth rendelete a pénzügyminisztériumnak a honvédelmi bizottmányi tagok fizetésének megállapításáról és folyósításáról.
A nemzeti képviselőház folyó eszt. November 16-án tartott ülésében a honvédelmi bizottmány elnökének, mint az országkormány főnökének az országgyülésileg megállapított ministerelnöki, a többi honvédelmi bizottmány tagjainak, kik az ország kormányzásában folytonosan és tettlegesen résztvesznek, a ministeri fizetést megszavazván egyszersmind őket biztosította, hogy a hivatal után járó fizetés őket megválasztások napjától illesse. *
L. előbb, 294. sz. alatt, 460. s köv. l.
Miután azonban a képviselőház folyó hó 19-én tartott ülésében a honvédelmi bizottmány magát a ministeriumnak nem, de csak a képviselőház kifolyásának, és választmányának tekintvén, általános évi fizetést nem, de csak napdíjt fogadott el, jelesül pedig a kormányelnök a ministerelnöknek országgyülés alatt járó pótlékdíjt, a hazának illy szorongatott állapotában, semmi esettre el nem vállalta, – az lett a határozat, hogy a honvédelmi bizottmány azon tagjaira nézve, kik a kormányzásban folytonos és tettleges részt vesznek, azon napdíj határoztassék fizetés alapjául, melly a ministereknek fizetésük fejében határoztatott egész évre.*
Az erről szóló elnöki bejelentést l. a Közlöny dec. 21-i számában.
Ezen határozat értelmében az elnöknek egy évre 20,000 pftra, a többi tagoknak pedig 12,000 pftra számított illetőségéhez mért napi dijak fizetendők ki.
A honvédelmi bizottmány tagjainak napi díja folyó eszt. Octóber 1-őjétől lészen számítandó, s e szerint a pénzügyministerium oda utasíttatik, hogy az illetők, névszerint
az elnöknek
b. Perényi Zsigmond
b. Jósika Miklós
gr. Eszterházy Mihály
Nyáry Pál
Madarász László
Zsembery Imre
Szemere Bertalannak napdíjjai kifizetése iránt rendelkezzék, úgyszinte Pulszky Ferencznek álladalmi titkári fizetése helyett 1-ső Decembertől, évi 12,000 pft után járó fizetését utalványozza, megjegyeztetvén, hogy Mészáros Lázár hadügyminister urnak ministeri, Pálffy János álladalmi titkárnak pedig rendes titkári fizetése úgy is járván, – ör.* Pázmándy Dénes pedig, és Patay József napdíji illetőségekről önkéntesen lemondván, részükre a napdíj nem utalványoztatik.
Idősbb helyett
Ered. fogalm. Kossuth kiegészítésével. O. Lt. OHB 1848: 7025.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem