65. Budapest, 1848 október 7. Kossuth felszólalásai a képviselőház ülésén az okt. 3-án kiadóit királyi manifesztummal kapcsolatba…
65.
Budapest, 1848 október 7.
Kossuth felszólalásai a képviselőház ülésén az okt. 3-án kiadóit királyi manifesztummal kapcsolatban.
Budapest, 1848 október 7.
Kossuth felszólalásai a képviselőház ülésén az okt. 3-án kiadóit királyi manifesztummal kapcsolatban.
Az ülés kezdetén a szokásos formaságok után az elnök ismertette a táborból érkező hireket, majd felolvastatta az országgyülést feloszlató és Jellacsicsot teljhatalmú biztossá kinevező manifesztumot (l. 114. l.), egyben közölte, hogy a felolvasott példány közvetett uton jutott a ház elnökségének birtokába, a király hivatalosan ilyen lépésről nem értesitette az országgyülést. A bejelentéshez elsőnek Kossuth kívánt szólni, »lelkes taps és éljenzések között lépett a szószékre«:
Tisztelt képviselőház! mielőtt ezen ocsmány dologhoz szóllanék, (helyes!) engedje meg a ház, hogy saját tapasztalásom alapján kimondhassam, miként én, hazám szabadságának és igaz ügyének oltalmára, az összes magyar népnek, ha kell, egytől egyig, felkeléséről és azon készségéről, hogy halni kész inkább, mind a mennyi van, sem hogy ezen országot eltipratni engedné, – biztosítom a képviselőket (szűnni nem akaró lelkesedés). Ha látták volna önök uraim, miként fogadta a Tisza partján lakó magyar nép csekély felhivásomat, ha látták volna önök, hogy nem én öntöttem lelkesedést a népbe, hanem én vettem tőlök erőt és lelkesedést; ha látták volna, hogy felhívás nélkül 20–30 ezerenként mindenik megesküdött az örökkévaló istenre, megbosszulni minden árulást és rasirozni a honnak ellenségeit: önkénytelenül egy véleményben lennének velem, hogy t. i. a nemzet el nem veszhet; a tapasztaltak nyomán, ugy hiszem, megnyugtatom önöket uraim, ha azt mondom, »egy szó a nemzet képviselőitől« s nem kerül bele 3 hét, és 300,000 ember fegyverben áll. Jöhet tót, szerb, oláh lázadás, Jellachich a maga irtózatosságával, s mindezt lefegyverezendjük. – A magyar megérezte erejét, a magyar látja, hogy mi erő van benne, s ez őtet egy meggyőződésre vezette, miként t. i. csatlakoztak azok, kik hitték, hogy a 300 esztendős nyomás által elszenderitett oroszlán meghalt; az oroszlán csak aludt, a vész felébreszté; s a hosszas alvás után nemcsak hogy nem gyengitett erővel, sőt pihenten áll, ha kell, megvivni a poklokkal is.
Ezen gyalázatos comediát illetőleg (hosszas és kedélyes gunykaczaj) én még arról a hajdani hires rablóról, Sobriról is olly véleménnyel vagyok, hogy isten és az emberiségnek szemérmetessége érzete előtt még ő is szégyenlene illy valamit tenni. Nincs az a bandita Olaszországban, ki el nem pirulna önmaga előtt, ha illyet cselekednék; (igaz!) mind e mellett, midőn a nemzet határozva van, magát semmi áron föl nem adni, maradjunk nyugodtak, s azért nekem igen tetszett, hogy a ház olly jóizüket nevetett ezen história fölött. Őszintén megvallom, hogy sok dolgot látok a tapasztalás szerint lehetségesnek; de arról még is kételkedem, hogy arra a dologra az a beteg király oda irta volna, hogy »Ferdinánd«; s ezen azért kételkedem, mert ha el akarta az országgyülést oszlatni, azt gondolom, hogy ezt még is csak nekünk is megirták volna postán. Ennél fogva kétségbe veszem ezen documentumnak valódiságát, és gyanitom, hogy alatta bizonyos csel fekszik, miszerint t. i. a király nevének bubájával majd megállíttassanak talán seregeink elhatározott győzelmi lépéseikben, és ez által időt nyerhessen Jellachich magát – nem tudom, innen, vagy amonnan – megerősiteni, és végrehajtani azt, mit megmondott volt, mit a hírlapokból s az elfogott levelekből tudunk: hogy ő t. i. a király akaratának ellenére is majd csak cselekedni fog.
Ezen szempontból indulva, azt mondom, miként a háznak ezt az iratot semminek kell tekinteni, és azt kell feltenni, hogy az, mivel a házhoz semmi ilyen irat nem jött, egyenesen koholt iromány, azon esetre a következő törvényekre figyelmeztetem a házat: 1848-ik 3-dik t. cz. 3-dik §. azt mondja, hogy ő felségének bármilly rendeletei, parancsolatai érvénytelenek, ha a Budapesten székelő ministerek egyike által is alá nem iratnak. Arról pedig semmit sem tudok, hogy nekünk Récsei ministerelnökünk volna, még kevesebbet arról, hogy Budapesten székelne, mert ha nevével Jellachichnak szolgált volna, nem is commendálnám neki, hogy itt próbáljon székelni. A második törvény, melyre figyelmeztetni vagyok bátor a tisztelt házat az, hogy az 1848-iki 4-ik t. cz.-nek 6-ik §. így szól: »Az évi ülés az utolsó évrőli számodásnak és a következő évi költségvetésnek a ministerium által leendő előterjesztése és az irántoki határozat meghozatala előtt be nem rekesztethetik, és az országgyülés föl nem oszlathatik.« Ez hasonlóképen eléggé világos; következőleg, ha mindjárt valóságos ministerelnök ellenjegyezne is illyes valamit, a ház nem oszlana szét, hanem azt tenné, amit az 1848-ik 3-ik t. cz.-nek 32-ik szakasza mond, t. i.: »a ministerek feleletre vonathatnak minden olly tettért vagy rendeletért, melly az ország függetlenségét, az alkotmány biztosságát, a fönálló törvények rendeletét, stb. sérti, s általuk hivatalos minőségben követtetik el, vagy illetőleg adatik ki«. Tehát az a kérdés, valljon ez a comedia itt, azon esetre, ha való – sérti-e az ország függetlenségét?? Méltóztassanak azon felolvasott szavakra figyelmezni, hogy »majd fognak tartani egy bécsi országgyülést, s majd oda minket is meghinak, és elintézik a dolgokat«. Ha ez állana, Magyarország függetlensége megszünt. – 2-szor az a kérdés, sérti-e az alkotmány biztosítékait? Mikor az országgyülést eloszlatja a nélkül, hogy a jövő évi költségvetés iránti határozatok megkeletkezhettek volna, mikor az országnak minden törvényhatóságait a maga formájából kivetkezteti, mikor az alkotmányt keresztül vonja, és a pártütőnek kezébe adja a kir. hatalomnak gyakorlatát; azt gondolom, senki sem kételkedhetik, hogy az alkotmány biztositékai, – ha ezen irat való – felforgattatni szándékoltatnak. És hogy a fönálló törvények rendeleteit sérti: erre elegendők azon szakaszok, mellyeket felolvastam. Következőleg hozzon a ház olly határozatot, mellyben fejezze ki azon meggyőződését, hogy bármennyire vissza élt is a camarilla a király nevével, Magyarországnak megrontására, és a királynak, ezt lehet mondani, hitszegői alakban a világ elébei állítására: ez irat felől, melly nem is küldetett le hivatalosan, s Jellachich már is végrehajtásokba bocsájtkozik – azt teszi fel, hogy egy gyalázatos cselszövény, mellyet Jellachich Magyarország meghóditási erőszakos elfoglalásának könnyitésére követett el; azonban, ha ezen irat nem is lenne való, ez elmondott okoknál fogva kinyilatkoztassa a ház, hogy Magyarország függetlenségének megsemmisitését és az alkotmány biztositékainak felforgatását foglalja magában, mi még tetéztetik azon irtózatós tapasztalás által, mihez hasonló a históriában nincs, hogy egy országnak királya megesküszik a törvények megtartására, mellyeket szabad akaratából megszentesitett, ezek ellen egy ember, a camarilla eszköze, pártot üt, azon embert a király törvényes uton, ministeri ellenjegyzés mellett pártütőnek nyilatkoztatja maga is,* kötelessége is volt ugy nyilatkoztatni s róla e szó »pártütő« mellyet a király ministeri ellenjegyzés mellett reá kimondott, semmi birói itélet által le nem vétetett, sőt inkább igazolta a pártütést az, hogy az, országba beütött, s illyen embernek czéloztatik adatni kezébe teljes hatalom Magyarország minden alkotmányos biztositékainak felforgatására. A bizottmány birtokában van egy bizonyos Mayerhoffer tábornoknak és austriai consulnak levele, mellyben Jellachichnak számot ad a szerb rabló csapatok mozdulatairól, s tőle további intézkedéseket kér; mi által világosan bebizonyul, hogy a pártütő Jellachich az, ki a szerb rabló csapatokat vezérli.* Szinte a bizottmány kezei közt van egy levele Jellachichnak Rajacsicshoz, a hol hasonlóképen a szerb fellázadt csapatok mozdulatai iránt rendelkezik. Tehát annyira degradálni a királyság eszméjét, olly szándékosan irtani ki minden pietást a nép szívéből e szó iránt »király«! Nem tettem ez iránt szót sem, hanem tapasztaltam, hogy ugy van, az ép, egészséges magyar szív, a hitszegővel már egy vonalba állítja e szót »király«.
A június 10-i, Jellacsicsot megbélyegző királyi rendelettel. (V. ö. Pap D.: Okmánytár, I. k. 186. s köv. l.).
V. ö. előbb, 76. l. 2. jegyzet.
Tehát illyen törvénytelenséget parancsolnak, és illyen ember kezébe adják Magyarországot. Azt gondolom tehát, mondja ki a ház e részbeni határozatát, miszerint felteszi, hogy ezen documentum egy alávaló cselszövény Jellachichtól, de ha nem az volna is, az alkotmány felforgatását foglalj a magában, s ezért semmitérőnek nyilatkoztatja, minden embert, ki ennek érdekében lépést tett, vagy Jellachichnak engedelmeskedni, s az ő eljárásában közremunkálni merne, mint honárulót kíván tekintetni, s a törvények értelmében vele bánni; – Récseyt pedig, kinek ugyan ministerségéről semmit sem tudunk, de a ki vagy arrogálja magának ezt a nevet a ház hire tudta nélkül, vagy pedig valósággal megpróbálta valaki őtet kinevezni, hogy felhasználhassa, a törvény értelmében, mint nemzetelleni bünöst, perbe kell fogatni és citáltatni; ha hamis az iromány s nevével visszaéltek, ha kimutatja, hogy nem tett semmi árulást, a biró absolválhatja, de ha nem tudja magát kitisztitani, akkor a legnagyobb árulók egyike, kivel a törvények értelmében kell bánni. Ilyen határozatot kell tehát a háznak hozni, szükséges egyszersmind, hogy ennek alapján a néphez egy rövid, a dolgokat egybefoglaló felvilágositás intéztessék; mert az iratokból már tisztán áll, hogy Jellachich vezérli a szerb rablásokat is, s próbál egyesülni a német austriai seregekkel. Ezen ember a camarilla eszköze, s világos iratok vannak kezünkben arra nézve, hogy Jellachich által Bécsből igazittatik Magyarországban minden pártütés, rablás és árulás.* A népet tehát fel kell világositani, s én azt gondolom, a nép ismerni fogja kötelességét, azok ellen, kik ezután a pártütő és rabló csordák vezérének engedelmeskednének, ki itt hadi törvényekét akar gyakorolni, azon nemzet felett, melly hossza s türelmében csak azon van, hogy magát védelmezze, hogy a fenálló állapotot tartsa fenn, menyre a király esküdött. A nép ismerni fogja kötelességét, és alkalmasint többen is ugy fognák járni, mint már némellyek isteni és emberi igazság szerint jártak.* Szükséges volna ennek következtében az ország dolgainak kormányzatáról is intézkedni.
V. ö. előbb, 68. l. 1. jegyzet.
Az utalás elsősorban Zichy Ödön kivégeztetésére vonatkozik.
Én azt gondolom, hogy ha a ház illy nemű határozatot meghozandónak találna, minthogy az inditványt én tettem, megpróbálom azt nyomban feltenni, s délután lehetne ülés, mellyben a ház azt helyben hagyhatná, az okleveleket is ki lehet addig nyomatni, adalékul a néphez intézendő rövid felszólitáshoz, s czélszerü intézkedéseket tenni, hogy a lehető legnagyobb számban mindenütt terjedjen el; valamint egyebekre nézve is, miknek történni kell. Szinte délután intézkedhetik a ház, az ország dolgainak kormányzatáról is, a körülményekhez képest; mert azt mondom, hogy nem kell soha sem kevesebbet tenni, mint a mennyit szükséges. A dolgok kifejlődése annyira kedvező irányt vesz Magyarországra nézve, s ha valaha, most tellyesedik az, miként annak, kit isten el akar vesziteni, eszét veszi el; mert ha volt valami, hogy a birkatürelmü utolsó gyáva magyart is felrázza, a szív mélyében megsértett becsület, emberiség, és nem tudom mi minden érzésnek legmagasabb fokára, csak illyen documentumokra volt szükség. A legközelebbi napokban fognak olly dolgok történni, és a hadseregben lesznek lépések, mellyek adhatnak alapot a háznak ugy intézkedni, mint Magyarország szabadságának biztosítására a körülmények szerint intézkedni kell. Intézkedéseinkkel tehát nem kell tovább menni, mint a mennyire szükséges, van a háznak honvédelmi bizottmánya, mellyet ugy kellene rendezni, hogy vigye a dolgokat, mig fejlődnek a körülmények pár nap alatt, de ne legyen eljárása hosszu, nehézkes formákhoz kötve, hanem hatásköre terjesztessék. Erre nézve majd szerencsés leszek előterjeszteni vélekedésemet.
Most ezen documentum felett általában nem jövök tüzbe, mert Magyarországnak szabadságát ollyan bizonyosnak hiszem, miként ha az nem bizonyos, hogy illyen lépések mellett a maga erejére felébredt magyar nem engedi magát letiportatni, ha ez nem bizonyos, akkor a legvakbuzgóbb vallásos embernek atheistává kell lennie, mert kétségbe kell esnie az iránt, hogy Isten van; ha illyen módon, mi a rablásnál is alábbvaló, a hosszu türelmében hü nemzetnek szabadságát s nemzeti lételét eltörölni sikerülne. Én azt hiszem, hogy az igaz ügyben az igaz isten velünk van, de csudákat velünk tenni nem fog, mert csudákat tenni nem szokása, hanem azt mondja: adtam 5–6 millió magyart, ebből keljen fel 5–6 százezer, feküdjék le az árulókra, s ugy nyomja le őket, mint a zsupszalmát, hogy pedig nem csak a ráfekvési s agyonnyomási hajlam, hanem ollyan hajlam van a népben, hogy felemeli karját s esküszik a mindenható istenre, hogy nem fogja magát engedni utolsó csepp vérig, utazásomból a legbiztosabb adatokkal szolgálhatok. Alig voltam 9 községben, s 50 ezer ember áll készen, s mennyiben e pillanatban nem volt rájok szükség, otthon maradtak s egy szavára a képviselőháznak, talpon lesznek. A szomszéd vidékek szinte nehezteltek, miért nem szólittattak fel, hogy küldenének ők is vagy 50000 embert. Még Szegedről teszek említést. Valamint a főváros lelkesedése, mellyet a mult napokban tanusitott, ollyan érdem, mellyel Budapest városok lakossága históriai nevet vivott ki magának Magyarország történetében, s azt a nemzetnek legnagyobb hálával kell méltányolni, ugy ha itt baj történnék is cselszövények következtében, ott van még Szeged támaszpontul. Méltóztassanak elhinni hogy nem termett annyi illy szerb vagy akármicsoda csoda fajbéli áruló a világon, melly a magyar nép összes lelkesedése által támogatott olly magyar várost, mint Szeged, megdöntené, hol önkénytesen, felhivás nélkül, a nép esküdött, miként elmegy a harczra mind, s még a gyermek sem marad otthon. Addig tehát Magyarország elveszve nem lesz, és ha más nem, megtartja azon vidék, melly a dunai lelkes lakosságnak az időben kimutatott közremunkálásnak is nem kis támasza volt. Tehát hideg vérrel tartom szükségesnek kimondani, hogy ezen iromány koholt, s ha nem is volna az, a legocsmányabb árulás. Ez oknál fogva illyen comediára a ház eloszlani nem fog, s a nemzetet nem hagyja el, hanem kötelességének ismeri kimondani, hogy a ki ezen iratnak legkevésbbé is engedelmeskedni mer, az hazaáruló, s azzal minden ember úgy bánjék, mint hazaárulóval bánni kell! (Helyes!)
Ha majd a kormányzatra nézve méltóztatnak határozni, egyes individualitásokra is ki lehet terjeszkedni, mert ha valaki a világon, illyen Mayerhoffer és Jellachich-féle ember bizonyosan Vogelfrei. (Úgy van!) Récsei Ádámnak perbefogatását szinte határoznók el. Én felteszem s előterjesztem a délutáni ülésre, a néphez intézendő felszólitást, ha annak innét kell történni; egyébiránt a ház azt is határozhatja, hogy ezt a honvédelmi bizottmány tegye. A bizottmányok fognak működni, seregeink pedig mennek és verik azt, a ki megérdemli. A körülmények, meglehet, 24 óra alatt ismét hoznak illyeseket, mert ez már a második lépés, s akkor majd a további lépésekre lesz idő. Most csak azt határoztuk el, miként ezen irat érvénytelen, s teljesitse minden ember kötelességét.
Elnök: Nézetem szerint Kossuth képviselő előterjesztésére a ház kivétel nélkül felállván, mindezen határozatokat lényegében elfogadta. (El!) Mi azt illeti, hogy részletesebben szerkesztessék, arra nézve természetesen kell egy pár óra idő, következve azt gondolnám, délutáni 5 óráig felfüggeszthetnők az ülést, addig némelly intézkedések is lehetnek szükségesek, s Kossuth képviselő elkészítvén ezen határozatokat, úgy a néphez intézendő felszólítást is, mindezt akkor hitelesíthetjük. (Jól van!)
Kossuth: A képviselőház bizonyára lesz azon igazságszeretettel, hogy ha magamra vonatkoztatva egy pár szót mondok, kegyességgel fogja meghallgatni; mert ebben a nyomorult szabadrablási oklevélben az van mondva, hogy a képviselőház Kossuth Lajos és társai által hagyta magát valamire rávenni. Méltóztassanak visszaemlékezni, mi volt az, mire én indítványt tettem, és a ház elfogadta, mi volt azon törvénytelenség? Azt mondtam, a ministerium előterjesztése folytán a király összehívta az országgyülést azért, mivel a hazát lázadás fenyegeti, s ez az ő atyai szívének kimondhatatlanul keserűségére válna, azoktól tehát meg akarja az országot menteni, s összehívja az ország képviselőit, hogy a hon védelméről, katonaságról és pénzről gondolkozzanak. S azon pártütőknek, kiknek semmivé tétele végett hívta össze az országgyülést, a király azt mondja: »Mein lieber Rebell, menjen tovább is azon úton, mint eddig«,* s mi azt mondjuk, ha a király nem akarja sanctioját adni azon dolgokhoz, mellyeket saját felhívására tettünk, mi senkinek szép szemeiért nem lehetünk olly gyávák, hogy mivel nem méltóztatik szentesíteni a törvényt, mindnyájan odaadjuk nyakunkat. Hisz illyen bolond csak nem lesz az ember. És mit tettünk? Védtük a hazát úgy, a mint lehetett, nem támadtunk meg senkit, hanem védtük magunkat. Furcsa volna, ha engem valamelly rabló megtámad, s azt mondanám: a szolgabírót kértem, hogy ezen útra rendeljen csendőröket, hogy ne legyek megtámadásnak kitéve, azt a szolgabíró nem tette, tehát rabló ur méltóztassék engem megölni. Illyen bolond nem lesz az ember. Gondoskodtunk a nemzet védelméről akkor, midőn nem gondoskodott az, kinek hittel szentesített kötelessége volt gondoskodni. (Kitörő lelkesedés és tetszés.) Azt merik mondani, hogy a képviselőház követett el törvénytelenséget, azon képviselőház, melly nem akarom mondani nagy óvatossággal, hanem azt mondom, nagylelkűséggel eddig még nem törölte el az austriai ház létét (igaz), melly most e perczben sem mondja azt, hanem csak annyit, mennyi szükséges, s ennek mondják, hogy törvénytelenséget követett el, és ki mondja? Az, ki a pártütőt, lázadót, s a világnak minden büneit feluszítja a türelemben kimeríthetetlen magyar nemzet ellen, s ő meri vádolni a képviselőházat, hogy törvénytelenségre hagyta magát rávenni. Ez példátlan a históriában. Minthogy ezen levélben az én csekély nevem különösen megemlíttetik, ez nem akar egyebet tenni, mint csak úgy »monstrari digito« hogy ez azon ember, ezzel kell valamit csinálni. Megtörténhetik, mert halandók vagyunk, s ármánynak, alávalóságnak, bűnnek sok eszközei vannak a világon, hanem azt tudom, ha százezer Kossuth Lajos volna is az országban, s mindeniket egyenkint semmivé tennék, porrá zúznák, vagy akármit csinálnának vele, hiában kecsegtetnék magokat azzal, hogy a magyar nemzetet semmivé fogják tenni; mert ez azon vaksághoz, melly illyen leveleket ír, hozzá tartozik, egy nemzetet azon hittel akarni megbecsteleníteni, hogy ha itt egy két embert eltakarítnak, rablánczra lehet fűzni a nemzetet. Az hogy egyes embereket mutatnak ki, csak ösztön lehet a nemzetnek, hogy felforrjon kebelében a méltó indignatio, hogy olly gyávának hisz bennünket a camarilla, miszerint, ha egy embert kimutat, s azt láb alul eltakarítja, minket rablánczra fűz. Esküszöm istenemre, míg egy magyar él, addig a magyart rablánczra nem fűzi.
Célzás a szept. 4-i királyi kéziratra, amelyben a király »Kedves báró Jellacsics«-nak szólítja a bánt és hatálytalannak jelenti ki a jún. 10-én elrendelt felfüggesztést. (L. Pap D.: Okmánytár, II. k. 1. l.).
Drágos János:* Ha az nem lett volna azon iratban, miszerint Kossuth képviselő vezette a nemzetet egy vagy más tett elkövetésére, nem szólottam volna; de éppen azért, hogy megmutassam, miszerint az nem igaz, fogok szólani Kossuth némelly szavai iránt.
Drágos János Bihar megye belényesi, többségében román lakosságú kerületének volt a képviselője.
Millyen örömmel vettem és örültem, hogy a magyar nemzet kész alkotmányos szabadságának védelmére: úgy más oldalról leverve hallottam azon szót, hogy jöhet lázadás, és a többi között oláh lázadás. (Kossuth Lajos: az is van!) Én azt tartom, minden nemzetet, minden felekezetet nem a nép aljából, liánéin azokból, kik a nép élén állanak, kell megítélni. Én és több képviselők, azt tartom, miszerint becsületbeli kötelességünk kinyilatkoztatni, hogy azt magunkra nem érthetjük. Hozzáteszem azt, hogy magát az egész népet felvéve, egy részben Erdélyben vannak ollyan mozgások katona fogdosások ellen, mellyek a népnek azon sajátságából folynak, miszerint hajlandó a dolognak könnyebb oldalát fogni; s ha azt mondják neki, hogy nem írta alá a császár, örömest ezen menedék alá bujnak.
Egyébiránt, midőn a nép közt ollyanok akadnak, mint Hatfaludi, ki született magyar,* akkor 2–3 millióból álló egész felekezet lázadással vádoltassék. (Nem azért mondom, mintha azért Kossuthtal épen ezen kifejezésért szembe akarnék állni; hanem mert a közvélemény és a haza iránti kötelességnek tartom, hogy azok az alól mentve legyenek, kik nem méltók!) Óhajtottam volna, hogy szigorúbb rendeletek tetessenek, miszerint azok, kik e tekintetben a népnek gyengeségét felhasználni akarják, lakoljanak. Van az ellenkezőre példa Biharban, hol 200,000 oláh lakik, és az ujonczok épen úgy állítvák ki, mint akárhol másutt; úgy szinte Besztercze vidékén, hol szinte oláhok laknak.
A Szolnok-Doboka megyében birtokos Hatfaludy család több tagja is szerepet játszik ebben az időben a megyei életben. Nem állapítható meg azonban, hogy Drágos közelebbről mivel kapcsolatban tesz célzást a család valamelyik tagjára.
Ezeket tartottam szükségesnek előterjeszteni, hogy Bécsben azt ne mondják, miként már nálunk az oláhok is fellázadtak.
Kossuth Lajos: Én azt gondolom, hogy nem csak a házban vannak oláh ajkú polgártársaink; hanem azt nyiltan kimondom, hogy tudom egész bizonyossággal, hogy a népnek legalsó rétegében is találkoznak ollyanok. – Én Szegeden találkoztam egy atyával, ki fiát maga, önkéntesül hozta a haza védelmére, és azt mondotta, hogy azért jő és hozza fiát maga, hogy ne higyjük, miszerint minden oláh általában véve fel hagyná magát bujtogattatni, vagy a magyarnak ellensége volna. Én bizonyosan számítottam, és számítok az érdemes követ uraknak és mindazoknak, kik a háznak hü fiai, igazságszeretetére, hogy szavaimat nem fogják egy népfajt kárhoztató szónak venni. A dolog úgy áll, hogy felbujtatták a horvátokat, és ezek között is vannak, kik szenvednek a törvényhez és Magyarországhozi ragaszkodás miatt: így van a szerbek között; és a felvidéken, hol szinte vannak híveink. És igen jól lesz tenni, mert vannak némely lelkes emberek, kik ezen Urbánt, egyetmást, mert itt fel nem fedezhető tényeknek is vagyok birtokában, pártolták, kellene intézkedni, hogy kinek birtoka van, attól vétessék el, és adassék által becsületes zsellér embereknek. De azért nem következik, hogy mindjárt sértve érezzék magukat a dolgok által; mert úgy áll a dolog, Bécs utczáin nyilvánosan toborzottak rablókat, kik a tótokat lázítják,* itt van szerb, itt van tót lázadás, itt oláh, itt horvát lázadás, mindegyiket nevén kell nevezni, a nélkül, hogy ez által az egész népet értenők.
A Hurban és Stur által vezetett szabadcsapatba, amely szept. közepén betört Nyitra megyébe, valóban Bécsben toborozták a tagokat, fegyvert és pénzt is Bécsből kaptak s különvonat vitte őket a magyar határra. (V. ö. Steier L.: A tót nemzetiségi kérdés 1848/49-ben. I. k. 188. s köv. l.).
Az ülés ezzel eloszlott s a képviselők este 9 órakor gyültek újból össze. Az elnök először bejelentette, hogy levelet kapott, amelyben Récsey Ádám báró tábornagy bejelenti, hogy a király őt miniszterelnökké nevezte ki; ugyancsak bejelentette az elnök, hogy megérkezett a délelőtt már megvitatott királyi kézirat hiteles példánya. Az iratokat újból felolvasták, majd Kossuth emelkedett »tapsvihar és éljenzések között« szólásra:
Bocsánatot kell kérnem a t. háztól, hogy egy részt az illető iratoknak kissé késő lett kezemben jutása, de főkép, mivel testi erőmben a sok fáradság által meg voltam ingatva, s igen alkalmatlan lázzal volt bajom egész délután, a néphezi proclamatiot lehetetlen volt elkészítenem. A határozatot megírtam, a proclamatiot pedig az éjjel, ha lehetséges lesz gondolkoznom, szerkesztendem.
Most tehát szerencsém lesz felolvasni azon határozatot, mellyet indítványom következtében fogalmaztam, s mellyre nézve a felolvasottak semmi változást nem tesznek, legfeljebb eloszlatták a t. háznak azon sejtelmét, mellyet a király neve iránti pietástól szerettek volna a nemzet képviselői táplálni, hogy t. i. lehetetlen, hogy azon iromány, mellyet reggel nyomtatásban láttunk, más legyen: mint koholt hamis iromány.
É sejtelem a felolvasottak által elenyészett; hanem mi a törvény és alkotmány alapján állván, ezen körülmény határozatunkat legkevésbbé sem változtathatja. (Helyes!) De a dolgok rendje kívánja, hogy legyen meg a határozat ugy, mint az reggel hozatott, és ismét legyen egy más határozat, a most felolvasottak következtében. (Helyes!)
Olvassa a háznak oct. 7-diki határozatát, melly köztetszéssel és helyesléssel fogadtatott s ekképen szól:
A képviselő-háznak 1848-dik évi octóber 7-dik napján reggel tartott ülésében hozott határozata:
A képviselőház elnöke előterjeszté: mikint b. Hrabovsky Magyarországi főhadi parancsnok, egy levelet küldött be, mellyet hozzá b. Jellasics a Magyarországba beütött s az ausztriai hadsereg részéről hozzá csatlakozott pártütés vezére intézett, egyszersmind jelentené, hogy a nevezett pártütő vezérnek a magyar koronához tartozó főhadi parancsnokságokhoz s a felségsértő Rajacsics József volt metropolitához a rabló szerb csoportok egyik főigazgatójához intézett több rendbeli hasontartalmú levelei fogattak el; – figyelmezteté a képviselő házat azon nyomtatott csatolmányra, melly állítólagosan Ferdinánd király aláirása alatt s magát minister elnöknek nevező Récsey Ádám ellenjegyzése mellett Schönbrunnban f. hó 3-kán kelt, s mellynek tartalma következő:
»Mi első Ferdinánd Isten kegyelméből Austriai Császár, Magyar, Cseh, Horvát, Tót és Dalmát országoknak e néven V-ik királya, Erdélynek Nagy Fejedelme s. a. t.
Magyar, Erdély országnak s ahhoz kapcsolt országok zászlósainak, egyházi s világi főméltóságainak, Nagyainak és képviselőinek, kik az általunk szabad királyi Pest városunkba összehívott országgyülésen egybegyülve vannak, üdvöt és kegyelmünket!
Mély fájdalommal és megütközéssel tapasztalván, hogy a képviselőház Kossuth Lajos és társai által nagy törvénytelenségekre magát rávenni hagyta, sőt több törvénytelen végzéseit, királyi akaratunk ellenére, végrehajtotta, és közelebbről béke helyreállítására általunk kiküldött királyi biztosunk, Gróf Lamberg Ferencz tábornagyunk ellen, mielőtt ez a törvényes formában kiadott megbízó levelünket előmutathatta volna, f. é. September 27-kén egy végzést hozott légyen, mellynek folytán a nevezett királyi biztosunk egy a dühösségre felhevült vad csoport által az utczán vakmerőleg megtámadtatott és irtózatosan meg is öletett.
Mi ezen körülmények közt azon királyi kötelességünknél fogva, mellyel az ország biztossága és törvényei megőrzésére köteleztetünk, ezennel rendelünk és végrehajtásul parancsolunk:
1. Az országgyülést ezennel eloszlatjuk, úgy hogy a jelen legkegyelmesebb leiratunk közhírré tétele után üléseit azonnal berekeszteni köteles.
2. A jelen országgyülés és a képviselő háznak általunk nem szentesített mindennemű végzéseit és rendeleteit törvényteleneknek és semmit érőknek nyilatkoztatjuk.
3. Horváth, Tót és Dalmát országok bánja, Báró Jellachich József tábornagyunk főparancsnoksága alá rendeltetnek minden Magyar és az ahhoz kapcsolt országokban, úgy nem különben Erdély országban lévő hadiseregek és akár milly nemű felfegyverkezett csapatok, akár azok nemzeti őrök, akár önkénytesek legyenek.
4. Addig, míg a felforgatott rend és béke Magyarországon helyre nem álland, az ország a hadi törvények alá rendeltetik és ennek folytán az illető hatóságok mindennemű megyei, városi, vagy kerületi gyülések tartásától ideiglenesen eltiltatnak.
5. Horvát, Tót és Dalmát országok bánja, Báró Jellachich József, mint királyi Felségünk teljhatalmu biztosa küldetik ki, adván neki teljhatalmat és hatóságot, hogy a végrehajtó hatalom körében azon hatóságot gyakorolhassa, mellyel e rendkívüli körülményekben, mint királyi felségünk képviselője fel van ruházva. Melly királyi legfelsőbb hatalmazásunk következtében mind azt, a mit Horvátországunk bánja rendelend, intézend, végzend és parancsoland, legfelsőbb királyi hatalmunk szerint rendeltnek, intézettnek, végzettnek és parancsoltnak nyilatkoztatva, Magyar és Erdélyországnak s a hozzá kapcsolt országok minden egyházi, polgári és katonai hatóságainak, tisztviselőinek, méltóságainak s minden rendő és rangu lakosainak legkegyelmesebben rendeljük és parancsoljuk, hogy Báró Jellachich József, mint királyi felségünk teljhatalmu biztosa által aláírt parancsai iránt mindenekben szintolly hódolók és engedelmesek légyetek, mint a mikép legfelsőbb királyi felségünk iránt lenni tartoztok és tartoznak.
6. Jelesen pedig királyi biztosunk, meghagyásunk nyomán, arra ügyelni fog, hogy Gróf Lamberg Ferencz királyi biztosunk megtámadói és gyilkosai, átaljában ezen a fölségi és emberi jogokat lábaival tapozó ocsmány bűnnek indítói és részesei ellen a törvények teljes szigorúsága alkalmaztasson.
7. A polgári közigazgatás egyébb folyó tárgyai ideiglen az illető Ministeriumok tisztviselői által a törvények szerint vezettetni fognak.
Mikép ennek folytán a közbirodalom közös érdekei biztosításának és igazgatásának egysége maradólag helyre állítandó, minden nemzetiség egyenlő feljogosítása szakadatlanul biztosítandó, s ennek alapján a koronánk alatt egyesült országok és nemzetek közös viszonyai elrendelendők légyenek; mind ezek, minden részek képviselői hozzájárultával, tanácskozás alá vétetni és törvényes úton elhatároztatni fognak.
Kelt Schönbrunnban, Octóber 3. 1848.
| Ferdinánd m. k. | Récsey Ádám m. k. |
| ministerelnök |
Magyar s véle egyesült Erdélyországunk s az ahhoz kapcsolt országok zászlósainak, egyházi s világi főméltóságainak, Nagyainak és képviselőinek, kik az általunk szabad királyi Pest városunkba s összehívott országgyülésén egybegyülve vannak«.
Az elnök értesíté a képviselőházat, mikint Jellasicsnak említett levelei ezen csatolmány tartalmának sikeresítésére s mindennemű fegyveres népeknek a nevezett pártütő Jellasics Jósef rendelkezése alá bocsátására vannak intézve.
Melly csatolmánynak felolvasásából a nemzet képviselői tapasztalván, miként a pártütő Jellasics a király nevének saját szentségtelen czéljaira használata mellett olly lépések végrehajtásának megkísértésére vetemedett, mellyek Magyarország s a hozzá kapcsolt országok törvényes függetlenségének felforgatását, a király eskűvel szentesített alkotmány eltörlését, s hazánknak 14 királyi eskű ellenére az ausztriai birodalomba való beleolvasztását és ezzel Magyarországnak az önálló országok sorából kitöröltetését foglalnák magokban.
Ámbár ugyan a legközelebbi időkben sokszorosan tapasztalták a nemzet képviselői, mikint hazánknak a királyt környező ellenségei, a beteg királynak nevével, Isten és ember igazságának s minden jognak, törvénynek s a királyi eskű szentségének lábbal tiporására szentségtelenül visszaélnek:
Mindazonáltal a felolvasott nyomtatványban foglalt merények olly égre kiáltó jog és törvénysértést foglalnak magokban, hogy annak a király által történt valóságos aláirását még a közelmultaknak szomoru tapasztalásai után sem hihetnék el.
Nem hihetik pedig annyival inkább, mivel ha az valósággal a királytól eredett volna, lehetetlen, hogy elébb az országgyülésnek meg ne küldeték vala, mielőtt a pártütés vezére annak végrehajtására s hazánk fegyveres seregeinek az alkotmányra letett esküjöktől elcsábítására tettleges lépéseket tenni felhatalmaztatnék.
De nem hihetik még azért sem, mert bár mennyire beteggé s önmagával tehetetlenné lett legyen is a király, még sem hihetik, hogy ő felsége öntudatos, eszméletétől annyira megfosztva légyen, miszerint keze az igazságos Isten itéletétől vissza ne rettenjen egy olly iromány aláirásánál, mellyel hű Magyarországa népeinek nemzeti és alkotmányos létele ép azon rablónak s pártütőnek zsákmányul dobatnék oda irgalmatlanul, ki minden jognak, minden törvénynek s magának a királyi tekintélynek is lábbal tapodása mellett fegyveres kézzel támadta meg az országot, öldökli, pusztitja, rabló módon zsarolja a magyar népet, s kit ő felsége a törvényes formákban ministeri ellenjegyzés mellett maga is pártütőnek nyilatkoztatott, s ki azóta pártütési bűneit az országba lett fegyveres beütésével csak sokszorosan növelte.
És nem hihetik azért is, mert lehetetlen feltenniök, hogy a király maga, bár mennyire beteg s önmagával tehetetlen legyen is, nevét adhassa oda eszközül kiirtására minden kegyeletnek és ragaszkodásnak, mellyel a magyar nép tömérdek szenvedései daczára iránta viseltetett – de mellynek lehetetlen gyökeresen ki nem szagattatni a nép szívéből, ha látandja, miként: a hű magyar nemzet feletti királyi hatalmát egy rablóra ruházza, ki az országot fegyveres erővel megtámadá, s azt az alkotmány felforgatásának szentségtelen munkájával bízza meg, köszönetül azért – hogy a magyar nemzet az ausztriai házat három száz esztendő előtt a magyar koronával szabad akaratból megajándékozá, s 300 esztendő alatt sokszor ingadozott trónusát a nemzet vérével tartotta meg.
És végre el nem hihetik még azért is, mert lehetetlen feltenniök, hogy akadhasson magyar, ki egy illy égre kiáltó rendeletet, melly ha végre hajtatnék, nemzetünket az élő nemzetek sorából kitörülné, anyagyilkos kézzel törvénytelenül ellenjegyezni merészelné.
Ugyan azért a nemzet képviselői a király iránti tiszteletnek adják akkor jelét, midőn a felhívott irományt koholtnak s hamisnak nyilatkoztatják s abban nem látnak egyebet, mint egy alávaló cselt, mellyel a pártütő Jellachich vitéz hadseregeinknek igazságos bosszujától megmenekedni törekszik, mit a nevezett pártütőről annál inkább feltehetni vélnek a nemzet képviselői; mivel egy olly emberről, ki az őtet eltiporható vitéz seregeinknél a győzelem perczében fegyver szünetért könyörög s azt olly feltétel alatt nyeri meg, hogy a fegyverszünet perczébeni állomását mind a két tábor megtartsa, ő még is miután a törvényt a hazánkat védelmező vitéz hadseregeink nagylelkűségétől a fegyverszünetet megnyere, annak ideje alatt egész táborával gyáván és becstelenül megszökött – hogy hazánknak pusztítását még egy ideig tovább űzhesse s a magyar nemzet megsemmisitésére össze esküdött bécsi Camarillától reménylt segítséget magához vonhassa, egy illy emberről tehát hogy bűnének érdemlett büntetését kikerülhesse, a legbecstelenebb csel is alaposan feltehető.
Azon nem várt esetre mindazonáltal, ha a felhívott rendelet csakugyan valóságosnak bizonyosodnék, s eredetében az országgyülésre is megküldetnék, a nemzet képviselői tekintetbe vévén:
1-ör mikint a mult országgyülésnek királyi esküvel szentesített III-ik t. cz. a 3-ik §-ban világosan azt rendelné: hogy a Királynak bár melly rendelete, parancsolata, határozata s kinevezése csak úgy érvényes ha a Budapesten székelő ministerék egyike által is aláiraték s így magának egy uj ministerelnöknek kinevezése is csak hasonló aláírás mellett lehet érvényes, Récsey Ádám pedig nem Budapesten székelő minister, s ministerségéről az országgyülés általában semmit sem tud, következésképen a felhivott rendelet minden esetre érvénytelen. – Tekintetbe vévén
2-or hogy ugyancsak a mult országgyülésen alkotott IV-ik t. cz. 6-ik §-nak világos tartalma szerint az Országgyülés az utolsó évrőli számadás és következő évi költségvetés iránti határozatnak meghozatala előtt be nem rekesztethetik sem az Országgyülés fel nem oszlattathatik; s mivel ezen határozatok még meg nem hozattak, az Országgyülést ő felsége még rendes ministeri ellenjegyzés mellett sem oszlathatja el. És tekintetbe vévén
3-or, hogy az országot az ellenségnek kezébe martalékul adni az alkotmány s minden alkotmányos biztositékokat eltörölni s az országot olly hadi törvények alá rendelni, mellyek szerint a senkit meg nem támadott s csak magát, a törvényt és az ország lételét kötelessége szerint védelmező nemzet minden tagjainak élete halála a fegyveres ellenség pártütő vezérének kezébe tétessék, a királynak joga semmi esetben nem lehet. És tekintetbe vévén
4-er, hogy Magyarországnak saját törvényei szerinti kormányzatát eltörülni, azt ő felsége többi tartományainak birodalmába bele olvasztani s hazánk törvényhozó hatalmát más idegen nemzetek képviselőiből is alakítandó valamelly testületre ruházni a király koronázási esküjével s úgy az 1790: 10-ik, mint a mult Országgyülésen alkotott sarkalatos törvényekkel merőben ellenkezik:
Mind ezeknél fogva a nemzet képviselői a nemzet halálát szentségtelen kezekkel alá nem írhatván, a felhívott állítólagos rendeletet, mind belső tartalmára, mind alakjára s külső formájára nézve törvénytelennek, ervénytelennek és semmit érőnek nyilatkoztatják, törvényhozói kötelességöknek a törvény értelmében folytatását elhatározzák s ezen határozatuk jogszerűségére nézve az örökké való istenre, a nemzetre s az egész világ közvéleményére annál bátrabban, annál tisztább lélekkel hivatkoznak, mert lehetetlen hinniök: hogy egy derék, békés és hü nemzetnek illy hallatlanul irtózatos módon az élő nemzetek sorábóli kiirtását, s ez által saját lételüknek is erkölcsi bizonytalanságba tételét a világnak bár melly mivelt népei hallgatag elnézhetnék.
Melly határozatnak folytán a nemzet képviselői ugy Jellachich Jósefet magát, mint mindenkit, a ki őt ez országban bár melly hivatalos hatósággal bírónak elismerné, neki önkéntesen engedelmeskednék, vagy épen a nemzet alkotmányos szabadságának felforgatására intézett merényleteiben segély kezet nyujtani merészelne, hazaárulónak nyilatkoztatják s a honnak minden becsületes polgárát, de különösen a vitéz magyar hadsereget s az országnak minden hatóságait és tisztviselőit a honárulásbani részvét súlyának terhe alatt arra kötelezik – hogy ezekkel akkint bánjanak, mint a törvények a hon árulókkal bánni rendelik.
Az ország minden hatóságainak pedig különösen is elengedhetetlen kötelességükké teszik: hogy megyei, városi vagy kerületi gyüléseiket rendesen folytassák s a közigazgatás minden ágaiban törvényes kötelességük szerint folytonosan eljárjanak. A törvényes büntetés terhe alatt másként nem cselekedvén.
Végezetül minthogy a nemzet képviselői az idézett vagy koholt vagy alkotmányt felforgató iraton Récsey Ádámnak mint állítólagos ministerelnöknek aláirását szemlélnék; és tekintetbe vévén azt, hogy ha magát ez irománynak ministerelnökké törvényes formában lett kineveztetése nélkül irta alá, mint a ministeri czimnek bitorlója, törvényes büntetés terhe alá esik, és tekintetbe vévén különösen hogy a mult országgyülésen alkotott III. t. cz. 32-ik §-a még a törvényesen kinevezett ministereket is minden olly tettért vagy rendeletért feleletre vonandóknak parancsol, melly tett vagy rendelet az ország függetlenségét, az alkotmány biztositékait, a fenn álló törvények rendeletét s az egyéni szabadságot sérti:
Ugyan azért a képviselőház Récsey Ádámnak törvényes kereset alá vonást s e végett vád alá helyeztetését ezennel elhatározza.
Mind ezen határozatainak részint hozzájárulás, részint pedig az 1848-iki III-ik t. cz. 34. §-a értelmébeni eljárás végett a felső házzal leendő közlésére, s egyszersmind az ország minden polgári és katonai hatóságaihoz, különösen pedig az ország vitéz hadseregeihez – mellyeknek hazafiui hüségüktől s rettenthetetlen vitézségüktől várja nemzetünk ez elárvult hazának megmentését – megküldésére s általános közhirré tételére a ház elnökét utasitván.*
A határozat Pázmándy Dénes elnök és Ludvigh János jegyző aláírásával került kinyomtatásra és terjesztésre, a fentiekből azonban világos, hogy teljesen Kossuth alkotása volt.
A határozat felolvasása után Kossuth folytatta beszédét:
Most olvastam itt, mielőtt az ülés megnyittatott, azon oklevelet, mellyeket a jegyző ur a t. ház előtt szinte felolvasott. – Ezekre nézve nem styláris tekintetben – mert fejem nem igen alkalmas erre, hanem csak véleményemet tettem föl aziránt, hogy minő határozatot gondolnék hozattatni. (Felolvassa.)
(Olvasás közben): Azon leiratra, mellyben b. Récsey ministerelnöknek kineveztetik, s a mellyet Récsey önmaga ellenjegyzett:
Nekem is nagy kedvem volna ellenjegyezni, hogy h. Eszterházy 33 uradalmát magamnak ajándékozom. (Nevetés!)
(Kossuth olvassa az általa szerkesztett határozatot, mellynek azon kitételénél: a ház egyhangú határozattal kimondja stb. mindnyájan fölállnak, minek következtében imígy szól):
A képviselőház egyhangu határozatával kimondotta, hogy a kegyelemnek ideje lejárt az árulókra nézve, hogy a ki hon-áruló, a nemzet képviselői által is annak tekintetik, s mint honáruló fog bünhődni. Szerencsésnek tartom e házat, hogy ezen határozatát akkor mondotta ki, midőn egyszersmind egy vitéz és lelkes magyar ezrednek mindnyájunk által tisztelt, s a haza megmentői közé felavatott képviselőihez van szerencséje (zajosan kitörő éljenek! mit a jelenlévő Vilmos huszárezredbeli tiszti kar felállással köszönt meg) s a kiknek vitéz karjaitól úgy a mint lelkes társainak karjaitól megvárja azon igazságos isten, ki előtt az ország alkotmányára megesküdtenek, megvárja a nemzet, hogy valamint hü védői lesznek mindig és mindenhol az ártatlanságnak, ugy rettenthetetlen ostorai a bűnnek, s honárulásnak. (Köztetszés és éljenzés.) Adja hozzá ehhez a képviselőház a magyar nemzetnek azon elhatározását, s melly elhatározást és százezereknek szemében láttam, s ajkairól hallottam, s gondolom, elértük a perczet, mikor nem lesz többé tanácsos e nemzet türelmével játszani. (Közhelyeslés!) Nem tudom, mennyire megyen e nemzet nagylelküsége, a mult időkből tudom, hogy mennyire ment, hogy kimeritve véréből, kimeritve vagyonából, olly harczokba, mellyek nem voltak a nemzet harczai, kevertetett; mert mi közünk például, hogy Parisban mit csinálnak? és mi közünk ahhoz, hogy ismét másszor mit csinálnak Nápolyban? de azt tudom, hogy midőn illyen harczokban is véréből s minden vagyonából kiforgattatott a magyar nemzet, s nyert érte mit? – Európa »libertati asserta« – mit ráirtak egy keresztre,* s a magyar, midön ezt hazudták a világnak, nemcsakhogy nem assertáltatott a szabadságnak, hanem országgyülést sem tartottak neki mindaddig, valameddig az akkori nemességnek morális erején meg nem tört a hatalomnak azon kisérlete, hogy talán már megszokta a magyar a jármot, s már most vérét és pénzét talán országgyülés nélkül is lehetne kicsikarni, – ezt kapták jutalmul azon áldozatokért, miket 25 esztendőn által nem maguk megmentésére, hanem egy rosz politikának védelmére hoztak csak azért, mert királyunk nevét használták fel azon rosz politikának takarójául. Küzdött, vérzett a magyar, s midőn ezt kapta érette jutalmul, elkövetkezett ismét egy országgyülés,* s az akkori öreg ur azt mondotta: »fáj nekem hogy ollyan rosszul bántam veletek«, – »vitam et sanguinem!« kiáltott a magyar nemzet s ezen megbocsátásnak következtében igen sokat szenvedett. De elkövetkezett ismét az isten igazságának napja, midön, ha a magyar nemzet nem ollyan hü királyához, mint a minő: tehát már most az austriai ház (egyet fuj a tenyerére) igy el van fujva; s ekkor ismét vitéz seregeink segitenek Olaszországban számára kivivni a győzelmet, s miután kivivták: a magyar véren kivivott győzelmen elbizakodva, egy tollvonással akarják eltörölni a magyart az élő nemzetek sorából. (Tompa zúgás.) Ez rövid rajza a közelebb történteknek, hogy a multakra ne menjünk, hol a nemzet hüsége hasonlókép azzal háláltatott meg, hogy 1741-től 51-ig, 51-től 64-ig, s 64-től 90-ig még csak országgyülése sem volt, s ez által a nemzet alkotmányos élete mintegy megszüntetett. Én tehát nem tudom, meddig terjed e nemzet türelme, hanem azt tudom, hogy egy feladatunk van mindenek előtt, az ország ellenségeit semmivé tenni, s ezen semmivététel közben, valamint azután is számolni! (Zajos tetszés, hosszas éljenzés.)
A Napoleon elleni háborúk befejezésekor osztogatott érdemrenden szereplő szavak.
Az 1825/27-i országgyűlés.
Mi az általam feltett s a tisztelt ház előtt felolvasott határozatjavaslatot illeti, nem tudom, hogy egyszeri felolvasás után nem kívánja-e a ház, hogy §-onként is felolvastassék? (Általános felkiáltás: nem! Ezzel szónok benyujtá javaslatát az elnökséghez, s a szívek mélyéből fakadott hosszas éljenzések közt elhagyja a szószéket.)
Közlöny, okt. 9.
