69. Budapest, 1848 október 8. Az OHB rendelete a várparancsnokokhoz a nemzeti lobogó kitüzéséről.

Teljes szövegű keresés

69.
Budapest, 1848 október 8.
Az OHB rendelete a várparancsnokokhoz a nemzeti lobogó kitüzéséről.
Miután Isten kegyelméből s vitéz seregeink győzelmes elő haladása által annyira van biztositva a Hazának szent ügye, hogy a pártütő Jellasicsnak egész hadserege Székesfehérvár alatt hatalmasan már megveretvén, és Bécs felé megfutamodott, Rothnak pedig 10 ezernyi rabló csoportja egytől egyig minden vezérekkel s tisztekkel együtt az ország foglyaivá lettek, és rövid időn az ellenségnek egész erője vagy tökéletesen semmivé lesz téve, vagy a csúful megfutamlott csoport az országból egészen ki lesz szoritva, a király és nemzet. nevében az Országgyülésnek határozatából ezennel szorosan és kemény felelet terhe alatt meghagyatik minden magyarországi, erdélyi, slavoniai és horvátországi vár parancsnoknak és várakban létező minden katonaságnak, hogy
1-er ezen parancsnak a közlönyben közhirré tétele után 7 nap alatt múlhatatlanul tüzze ki a magyarországi háromszínü lobogót, és valamint ezt, úgy
2-or a Magyar és hozzá kapcsolt országok iránti hüséget és a honvédelmi bizottmány parancsa iránti kész engedelmességet ugyan akkor a honvédi bizottmányhoz múlhatatlanul írásban be jelentse, ellenkező esetre mindenki, ki ezen két kötelességet elmulasztaná, mint haza áruló tekintetik, s mint illyen, törvényen kivülinek nyilvánittatik, és bárki által is megfogattathatik, és agyon lövettethetik, visszahuzhatlanul kijelenttetvén, hogy azon esetben, ha valaki a fent megirt két kötelességnek engedelmeskedni csak vonakodna is, mihelyt seregeink vitézsége a hazai ügynek győzelmét a pártütőnek rablócsoportjától megtisztitván, biztositja, minden engedetlen várbeliek, mint hazaárulók fognak megkegyelmezés nélkül szigoruan megbüntettetni. Melly parancsolat mihez tartás és a várban leendő kihirdetés végett minden vár parancsnoknak is megküldetni rendeltetik.
A király és haza nevében a nemzeti képviselet határozata következtében, az Országos honvédelmi bizottmány.
Madarász sk. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 893.
Megjelent a Közlöny okt. 9-i számában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem