c) Beszéd Kossuthhoz a honvédtoborzó körútja során Kecskeméten tartott népgyülésen:

Teljes szövegű keresés

c) Beszéd Kossuthhoz a honvédtoborzó körútja során Kecskeméten tartott népgyülésen:
Hazám nagy fia: Mélyen tisztelt kormánybiztos ur!*
A beszédet a Márczius Tizenötödike okt. 5-i száma szerint Torkos Károly evangelikus lelkész mondta, Vörös Antal, Kossuth régi hűséges munkatársa, a pénzügyminisztérium levéltárosa jegyezte fel, aki erre az útjára elkísérte Kossuthot.
Nem szokásos hideg tisztelgés gyüjtött e helyre; arra, most midőn a haza perczei olly kimondhatatlanul drágák, időt vesztegetni nem szabad, hanem ide kényszerített azon irántad viseltetett őszinte tisztelet és szeretet, mellyet keblünkben elfojtani nem tudunk, mellyet keblünk érzelme nyilvánítni parancsol.
A világtörténetben páratlan árulás halált esküdött a magyar nemzetre, rabló csoportokat bérelt, hogy általuk a nemzetet legyilkolhassa, hogy e szép hazát, mellyről írva van, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen számunkra hely, egy feldúlt, kietlen pusztává változtassa. És az átkozott ravaszsággal kiszámított árulás odavitte a dolgot, hogy a haldokláshoz már-már közel állunk.
Ámde a haldoklót is életre hozhatja isten segítségével az ügyes orvos. A végveszéllyel fenyegetett hazát is megmentheti egy erélyes hazafi vezérlete alatt az elszánt lelkesedés.
Legyen áldott a magyarok istene, hogy a legnagyobb vezélyben isteni ujjával mutatja ki az orvost, ki a halálra ítélt hazát uj életre hozza.
Te vagy az orvos, tisztelt polgártársam, kiben a nemzet millióinak bizalmával a mi bizodalmunk is központosul; Te vagy az orvos, kihez a haldokló gyermek fölött kétségbeeső édesanyához hasonlólag folyamodunk; Te vagy az orvos, kinek csak látása is új életre ébreszt; Te vagy az orvos, ki a haldokló nemzetet megmenteni tudod, s – hiszem istenemre – megmenteni fogod.
Téged szemelt ki az örök istenség, hogy légy a nemzetnek megváltója. A pokoli ármány elnémítá egy időre lelkes szavaidat. És én ott állottam könnyezve börtönöd befalazott ablaka előtt.* Az isteni igazság fényes diadallal adott vissza ez árva nemzetnek; és én ott állottam első tisztelőid sorában ismét könnyezve; amazok a mély fájdalomnak, emezek a hazafiui örömnek könnyei valának. És itt látom én az örök gondviselés mutató ujját, mely téged veszni nem hagyott, hogy általad milliókat tartson meg.
Az utalás Kossuth 1837–40-i bebörtönöztetésére vonatkozik.
A Te neved, a nagy Kossuth név az, mellynek hallatára fellelkesül a magyar, Kárpátoktól Adriáig; a Te neved a varázserő, melly felébreszt mindent, kiben még az élet utolsó szikrája csillog; a Te neved az, mellynek hatalmában volt elsepreni a fejedelmi trónt,* mint elsepri a vihar a parányi porszemet, a Te neved az, mely az átkozott Camarillának legsúlyosabb ostora; a Te neved az, mellynek varázshatalma alatt e nemzet szétzúzza ellenét. Tanúja valál magad isten szabad ege alatt, hogy lelkesítő szavadra ezeren nyilatkoztak halni a hazáért.
T. i. a márciusi napokban Bécsben, amikor Kossuth az egykorú források szerint néhány napig »ura volt Bécsnek«.
Áldjon meg fáradozásodért a magyarok istene.
Polgártársaim! Elfogadjátok-e az orvost, ki a sír széléről uj életre hoz? (A jelenvolt sokaság egyhangulag kiáltja: elfogadjuk!) Elfogadjátok-e üdvös rendeleteit, mellyek a kész haláltól mentenek meg? (Elfogadjuk!)
Bocsánat a felesleges kérdésért; hiszen megfogadtátok már, hogy e hazát veszni nem hagyjátok; megfogadtátok, hogy erős karjaitokkal a gaz rabló csoportnak megmutatjátok, hogy eddig és nem tovább.
Imádkozzunk atyámfiai, hogy isten adjon erőt e hon nagy fiának, kire egy nemzet megtartásának roppant munkája vár; kérjük az örökké való istent, hogy Kossuth Lajos, ez elárult nemzetnek egytlen reménye sokáig éljen.
Vörös Antal utóirata: Kossuth Lajosnak kecskeméti megjelenése e napon a kecskemétiek szellemét egészen átváltoztatá, s az előbbi tespedést a leghőbb lelkesedés váltotta fel. – Kecskemétről majd 8000 ember ment egy pár nap alatt rendeltetése helyére, táborba szállani.
Részlet Vörös Antal naplójából.
O. Lt. Vörös Antal gyüjt. 1028. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem